Heves Megyei Hírlap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-09 / 186. szám

1994. augusztus 9., kedd Sporttükör 11. oldal RÖVIDEN Kuba kezdeményez Gallov Rezső államtitkár, az OTSH elnöke hétfőn délután fogadta Carlos Trejót, a Kubai Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét. Carlos Trejo azzal a kéréssel fordult az OTSH elnökéhez, hogy újítsák fel az átmenetileg szünetelő magyar-kubai sport­kapcsolatokat. Kérte, hogy az OTSH készítse el az együttmű­ködésre vonatkozó megállapo­dás tervezetét. Kuba örömmel venné, ha az együttműködési megállapodás aláírására még ebben az évben sor kerülhetne. Canigga: Benfica Az argentin válogatott csatára, Claudio Caniggia 13 hónapos doppingeltiltása után visszatér, s az ANS A olasz hírügynökség szerint a portugál Benficánál folytatja pályafutását. Caniggia együttese, az AS Roma már fel is vette a kapcsolatot a lissza­boni együttessel, amely a jelen­tések alapján 6-7 milliárd lírát (3.8-4.4 millió dollárt) fizet a dél-amerikai játékosért. A 1992-93-as idény vége előtt kokainfogyasztáson ért labda­rúgó ígéretet kapott arra, hogy megkapja korábbi fizetését, amelyet évi 630 ezer dollárra becsülnek. Sampras vezet A férfi teniszezők legújabb vi­lágranglistáján: 1. Pete Samp­ras (amerikai) 5405 pont, 2. Goran Ivanisevic (horvát) 3182, 3. Sergi Bruguera (spa­nyol) 2860, 4. Stefan Edberg (svéd) 2794, 5. Michael Stich (német) 2720, 6. Andrej Med- vegyev (ukrán) 2510, 7. Mi­chael Chang (amerikai) 2505, 8. Boris Becker (német) 2255, 9. Todd Martin (amerikai) 2201, 10. Jim Courier (ameri­kai) 2108. A kereseti listán:l. Sampras 2 067 812 dollár, 2. Bruguera 1 338 599, 3. Edberg 918 186, 4. Ivanisevic 908 873, 5. Stich 824 841, 6. Medvegyev 707 204. Öbölátúszás 94 A Magyar Marathon Klub ren­dezésében Balatonfüred és Ti­hany között augusztus 13-án kerül sor a Pannon GSM Öbö­látúszás ,94 elnevezésű nagy­szabású tömegsporteseményre. A 3.6 kilométeres viadal indu­lói a balatonfüredi Füred szálló előtti strandtól rajtolnak el. NB I. Tegnap játszották Zalaeger­szegen: ZTE - FTC 1 - 3 A Kordax-Eger röplabdásai fáradhatatlanul köröznek a tardosi spottelepen (Fotó: Perl Márton) Röplabdásaink erőgyűjtése Tardoson Mérsékeltebb meleget is el­képzeltek volna maguknak a felkészülés első két hetére a Kordax-Eger női röplabdázói, de mit tegyenek, ha most van a kánikula. Augusztus elsejétől a hónap közepéig tart az erő­gyűjtés alapozása, igazából meg kell szenvedni a lányok­nak, ha meg akarják ismételni a legutóbbi sikereiket. A baj­noki cím és a Magyar Kupa elhódítása kötelezi a gárdát, ha nem is az ismétlésre - noha rajtunk nem múlna az újabb ünneplés. Naponta két edzést írt elő Kosziba István naplója, benne bőven jut idő a futásra, a me- dicinlabdás gyakorlatokra, úgy feszülnek az izmok, gaz­dagodik az erőtartalék, amire a technika épül. A következő bajnoki sorozatra készülő ke­retnek tagja az utánpótlásból Kurucz Agnes is, Mónika test­vére azonban jelenleg nem Tardoson tartózkodik, hanem az ifjúsági Európa-bajnok- ságra készülő válogatottal ké­szül. A kontinens ifjúsági leg­jobbjainak küzdelmére to­vábbi két egri játékos is a vá­logatottal dolgozik, mégpedig Nagy Mariann, és a nyáron ideigazolt Dambendzet Natali. A jövő héten már a körcsar­nokban edzenek a lányok, de az sem légkondicionált. Popova a medicilabdán ülve pihenget Kasziba István edző ezúttal azt próbálja elhitetni, hogy lesz még könnyebb is a labda Indulnak a labdarúgó kupaselejtezők Totó-nyeremények A Totó 31. fogadási hetén a tippszelvényen szereplő 3. számú mérkőzést (Zalaeger­szeg - Ferencváros) töröl­ték, a megállapított ered­mény 2-0, vagyis a helyes tipp: 1-es. A 14. találkozó (Bayern München - Werder Bremen) eredménye (a va­sárnapi lapzártakor még nem volt ismert) 1-1, a he­lyes tipp: X. A nyeremények: 13 plusz egy találatos szelvény 3 da­rab, nyereményük egyen­ként 825.521 forint, 13 találatos szelvény 10 darab, nyereményük egyen­ként 232.605 forint. A 12 találatos szelvé­nyekre egyenként 7.049 fo­rintot, all találatos szelvé­nyekre egyenként 619 forin­tot, a 10 találatos szelvé­nyekre egyenként 152 forin­tot fizetnek. A nemzetközi labdarúgókupák átszervezésének, valamint a magyar csapatok korábbi ismét­lődően harmatos szereplésének nyomán idén mind a négy hazai kupaszereplőnek már a selejte­zőkbe be kell kapcsolódnia. Az UEFA határozata értelmében mostantól fogva az UEFA Kupa találkozóit kedden, a BEK öszecsapásait szerdán, a KEK- mérkőzéseket pedig csütörtö­könként rendezik. Előbbieknek megfelelően ma 27 UEFA Kupa-selejtezővel indul a nemzetközi kupaprog­ram, amelynek keretében a két magyar induló, a Kispest-Hon­véd FC, az előző bajnokság ezüstérmese, valamint a bron­zérmes Békéscsabai Előre FC is pályára lép. A kispestiek 19 órakor fogadják a Bozsik-sta- dionban a moldovai Zimbru Ki- sinyov gárdáját, a csabaiak pe­dig 20 órakor kezdenek a ma­cedón FC Vardar Skopje ottho­nában. Jó a hangulat a Bozsik-sta- dion tájékán, nemcsak a bajnok Vác feletti 4—0-ás diadal okán, hanem azért is, mert nincs sé­rült a piros-feketéknél. - Való­színűleg ugyanaz a csapat kezd kedden a moldovaiakkal szem­ben, amelyik szombaton a Vác ellen játszott - mondta a hétfői edzés után Szurgent Lajos pá­lyaedző, Dimitrije Davidovic jobbkeze. Nem szállt a fiúk fejébe a di­csőség?- Nem tartok ettől, hiszen a játékosok is tisztában vannak vele, hogy tulajdonképpen egy bajnokcsapat ellen kell kivív­niuk a továbbjutást. Minél na­gyobb előnyt kellene szerez­nünk az első mérkőzésen. A kintin konzul felhívta a figyel­münket, hogy innen vigyünk magunkkal vizet, ennivalót és a szállásunk sem lesz olyan, mint a Hiltonban. Ami a BEK-selejtezőben ér­dekelt váciakat illeti, a kispesti 4-0-ás vereség után vasárnap délelőtt már ismét edzésre szó­lította játékosait Csank János vezetőedző. Hétfőn újabb gya­korlás következett, majd ma reggel, a menetrend szerinti já­rattal utazott el Párizsba a ma­gyar bajnokcsapat, amelyben mindenki egészséges és játékra kész. - Három játékosom cső­döt mondott, így nem mi, ha­nem a kispestiek diktálták az iramot. Szó sincs arról, hogy a fiúk a szerdai kupameccsre tar­talékoltak volna - elemezte a kispesti vereséget Csank János, aki a Paris St. Germain játéke­rejéről szűkszavúan csak annyit mondott, hogy a Benficát azért jobb csapatnak tartja. Két éve a lisszaboniak búcsúztatták a Vá­cot az UEFA Kupából. A Füzesabony a Mátrában - de hol van a csapat..? Azzal, hogy Szentannai József a. Magyar Amatőr Labdarúgó Liga elnöke a maga részéről le­zártnak tekintette az ügyet, és Füzesabony csapatát annyi huza-vona után mégis a Mátra-csoportba sorolta, ben­nünket nem nyugtatott meg. Nem, mert a dolog addig nem tekinthető lezártnak, amíg Egy­házi Gábor az MLSZ Területi Bizottságának elnöke nem mondja el véleményét - írtuk szombati számunkban, éppen Szentannai úr szavai szerint. Hétfőn reggel - siettetve az ügyet - próbáltuk keresni Egy­házi urat, de nem találtuk. Sok telefonálás után feladtuk a kilá­tástalan kutatást, amikor már a Balaton partjára kaptunk tele­fonszámot. Szabó Józsefhez, a Mátra-csoport versenybizott­sága elnökéhez folyamodtunk, de nem lettünk okosabbak, bár arról nem ő tehet. A csoportok versenybizottságai teljesen ki­szolgáltatott helyzetben van­nak, tőlük függetlenül sorolják be a csapatokat, most már vilá­gosan látható, hogy előre ki­számíthatatlan módon. Aki be­jut az NB III-ba még csak nem is sejti, hogy melyik csoportban folytathatja szereplését, mint újonc. A Helaszból közben Szepesi László, versenybizottsági ve­zető azért telefonált, mert a szövetség meghívót kapott a Tisza-csoport versenybizottsá­gának Liga-ülésére, ahol a Fü­zesabonyt kell képviselnie! Mit lehet itt tenni, hiszen számos felelős vezető éppen a szabad­ságát tölti, így teljes a bizonyta­lanság. Sajátos nyomozásunkat már fel akartuk függeszteni, bármennyire is sürgető a szom­bati bajnoki rajt. Az egyik sor­solás szerint az első fordulóban Apc utazik Füzesabonyba, a másik szerint pedig az Ózd. Kedves labdarúgó vezetők! Azért a kluboknak illenék tudni, hogy hová tartoznak, mi a fel­adatuk a rajt előtt öt nappal... Mintegy végszóra, tegnap délután érkezett egy telefax a Helasz címére, miszerint vég­leges: a Füzesabonyi SC a Mátra-csoportba került. Közben már elindultunk Fü­zesabonyba, hogy meggyőződ­jünk azokról a gondokról, ame­lyeket az abonyiak felkészülé­séről több irányból is hallot­tunk. A fél négy órai kezdéskor hét játékos indult el melegíteni, az ismertebb futballisták közül Varga, Sima, Csóka, Baranyai és Linkecs vezetgette a labdát, a fiatalok mellett. Előbb Sima Ti­bort szólítottuk meg azzal, hogy úgy hírlett befejezte Fü­zesabonyban a labdarúgást.- Azt mondtam, addig nem megyek edzésre, amíg nem lesz az egyesületnek igazi vezetése. Vezetés ugyan nincs, de muszáj segíteni, hiszen már alig va­gyunk.- Az edzések irányítását egyébként Varga László ka­pusra bízta Trombitás István szakosztályvezető. A két évig sikeresen edzősködő Albert Csaba ugyan elkezdte a munkát a nyári szünet után, de látva az állapotokat bejelentette, hogy rá ne számítsanak. A szakem­ber elkeseredetten mondta ko­rábban: — Eladják a játékoso­kat, helyükre pedig senkit sem hoznak. Varga László már ka­pott hasonló feladatot két éve, de, mint mondja: - Akkor min­denki lelkes volt, most meg... Most meg az a helyzet, hogy Gál és Szabó L. az FC Egerhez igazoltj Sűrű pedig Pétervásá- rára. Újabban Bocsit is hívják az MVSC-Stophoz. A felkészü­lés komolyságára jellemző, hogy Fehér és Polgár nyaral, azért nincs együtt a többiekkel. Pelyhének elege van az egész­ből. Nagy Péter öt órakor érke­zett meg, neki olyan munkája van, ami természetszerűen hát­ráltatja a játékban, de már ko­rábban is úgy volt, erre számí­tani lehetett. A Füzesabony holnap újabb Magyar Kupa mérkőzést játszik a legjobb 64 között. Szombaton az Apcot fogadja, a legutóbbi döntés szerint. Perge András az ifjúságiak edzője érthetően, végtelenül elkeseredett. Nagy munkával összeszedi majd csa­patát, de ő is az NB III-as gárda miatt aggódik. Azt hallotta, már lemondott az egyesületi vezetés egy része, a technikai vezető sem vállalja az ügyek intézését. Tegnap telefonon és szemé­lyesen a lakásán is kerestük Trombitás István szakosztály- vezetőt, de nem találtuk. Ezek a legfrisebb füzesabonyi hírek. A Mátra-csoportba „jutást” már sikerült megnyerni, de ilyen előkészületek után mi lesz a mérkőzéseken? (fesztbaum) A jól bevált ALFA aug. 15-ig kaphatók: 20% árengedménnyel AGRIMED KFT. Eger. Széchenyi u. 40. Gyártja a GARZON BÚTOR RT. Székesfehérvár A Magyar Köztársaság Belügyminisztériumának hivatalos szállítója. MAGYAR TERMÉK - EURÓPAI MINŐSÉG irodabútor-család

Next

/
Oldalképek
Tartalom