Heves Megyei Hírlap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)
1994-08-23 / 197. szám
Holttestek - mint kellemetlen szobatársak Főhet a feje a floridai rendőrségnek amíg kideríti, hogyan kerültek a holttestek az ágy alá, kik az áldozatok és kik a tettesek. Történt ugyanis, hogy Floridában öt hónap leforgása alatt kétszer is megesett, hogy turisták - és éppen németek - tudtuk nélkül egy szobában „éjszakáztak” már bomlásnak indult holttestekkel. Az első eset még márciusban történt, amikor a miami repülőtér közelében levő Travelers Hotelban az egyik szobában az ágy alatt egy bomlásnak indult női holttestet találtak, miután a szobát bérlő német turista „valami kellemetlen szagra” panaszkodott. Őt magát nem gyanúsították, és ezért engedték hazautazni. A rendőrség azóta is nyomoz a férfi után, aki a német előtt a szobában lakott. A második eset Fort Lauder- dale-ben történt, a Venice Hotelben, mégpedig néhány nappal ezelőtt. Itt a szálloda igazgatója egy ugyancsak bomlásnak induló férfi holttestet talált műanyag zsákban az ágy alatt abban a szobában, amelyben egy német család szállt meg. A műanyag zsákban légfrissítőt is találtak. A rendőrség szerint a férfi nyilvánvalóan már több napja halott lehetett, amikor rábukkantak. A német turisták feltehetően nem tudtak a holttest ottlétéről. „Egy német család szállt meg a szobában augusztus 15- én és 16-án, és azóta kijelentkeztek” - közölte a Reuter munkatársával Sonia Friedman, a Fort Lauderdale-i rendőrség szóvivője. Középpontban a „nőfaló” Nostradamus A kellékek adottak a sikerhez: sötét középkor, inkvizíció, apokaliptikus víziók, erős személyiségű asszonyok, s végül egy rejtélyes főszereplő, akinek élete halála után 428 évvel éppoly titokzatos, mint saját korában: Nostradamus. A 120 perces film, amelyet a nagy középkori tudós, gyógyító, asztrológus és próféta életéről készített Roger Christian, mégsem elégíti ki teljességgel a misztikumot és a titok megfejtését igénylő nézőt - írja az APA. Michel des Notre Dame - aki 1503-tól 1566-ig élt - egy zsidó származású jegyző fiaként látta meg a napvilágot Saint-Remy-de-Provence-ban. Családja az inkvizíciótól való félelmében áttért a keresztény hitre. Michel már gyermekkorától kezdve nagy érdeklődést mutatott a természettudományok iránt, és sokat álmodozott. Később orvos- és szellemtudományt tanult, s akkoriban szokatlan módszerrel sikeresen gyógyított pestisbetegeket. „Sarlatán,, tevékenységével hamarosan kivívta az Egyház haragját, s előkelő helyre került üldözöttjeinek listáján. Miután első felesége és két gyermeke az inkvizíció börtönében haltak meg, Nostradamus menekülni kényszerült. 1555-ben másodszor is megnősült és ekkor tette közzé híres próféciáinak első kötetét is. Titokzatos jóslataiban például megjövendölte a második világháborút, John F. Kennedy meggyilkolását és az Öbölháborút. A maga korában megjósolta II. Henrik király halálát is, s ezért Medici Katalin az egyházi üldöztetéssel szemben személyes védelmében részesítette. A film — kritikusai szerint - kevéssé koncentrál a tudós tudományos munkásságára, inkább családi életét és kapcsolatait, vagyis a „nőfaló” Nostra- damust helyezi a középpontba. Árulkodó nevek: divat után megfejtve Mondd meg a neved, megmondom ki vagy! Erre mondhatnák sokan, hogy nem nagy mutatvány, hiszen ha tudjuk, hogy hívnak valakit, már könnyű megnevezni. Csakhogy ennél sokkal többre képes egy brit információs szolgáltatás, amely csupán a keresztnév alapján rengeteg egyéb valószínű tulajdonságot, vagy körülményt is elárul az illetőről. Tudását a szolgáltató cég a statisztikára alapozza, s igencsak meglepő „törvényekre” bukkant: a Margit nevű nők inkább éldegélnek egyedül, mint a Zsuzsannák. A Zsuzsannák kezeire viszont kétszer nagyobb eséllyel pályázhatnak a siker reményében a Dávidok, mint a Róbertek. Ezeket a következtetéseket 22 millió angol, skót és wales-i család adatainak elemzése után, több éves munka árán vonta le a brit cég. A Zsuzsannák 15 százaléka él egyedül, a Margitok közül viszont minden negyedik. Ám ne keseredjenek el a Margitok, a jelenségnek nem misztikus okai vannak, hanem nagyon is valóságban gyökerezőek. Nem maga a név magasabb vagy alacsonyabb „magányrátája” az oka, hanem az, hogy az adott nevek eltérő időszakban voltak divatosak. A Margitot zömmel a 40-60 évvel ezelőtt születettek kapták szüleiktől, míg a Zsuzsanna 30-44 évvel ezelőtt „tetőzött”. Hasonló okok miatt magányosabbak a Vilmosok - akik zöme 60 év feletti - a Dávidoknál, akik viszont nagyrészt 25-50 közöttiek. A 18-34 év közötti korosztály esetében a leggyakoribb a Zsuzsanna-Pál pár, míg az idősebb nemzedéket tekintve a Mária-János páros áll az élen - Nagy-Britanniában. A névdi- vat-történelem ugyanis országonként teljesen eltérő. MOZI EGRI URÁNIA Du. 3, 5 és este 7 és 9 órakor: Féktelenül Színes, amerikai kalandfdm EGRI KERT Este 9 órakor: Vipera Színes, amerikai akciófilm AUTÓS MOZI Este 9 órakor: Célkeresztben Színes, amerikai bűnügyi film GYÖNGYÖSI PUSKIN Este 8 órakor: Végzetes ösztön Színes, magyarul beszélő, amerikai bűnügyi film HATVANI APOLLÓ Este 6 és 8 órakor: Menekülés Absolomból Színes, amerikai kalandfilm Suhogó keblek Először azt hitte, valami baj van a fülével, azután addig-ad- dig forgolódott, míg megfejtette, hogy nem a fülével van a baj: a keblei suhognak! Mindez történt - természetesen egy hölggyel - 2834 méteres tengerszint feletti magasságban. Az adat azért fontos, mert a jelenség magyarázatául is szolgál: a kebelnagyobbító műtéten átesett hölgyek légnyomásváltozás esetén ne ijedjenek meg, ha suhogást, szuszogást, vagy sziszegést hallatnak, nem a fejük ereszt. Csupán a keblekbe szorult levegő térfogata nő meg, mivel engedelmeskedik Boyle úrnak, pontosabban a fizikus által felfedezett törvénynek: egy légbuborék kitágul, ha környezetének nyomása csökken. A zajongó mellek egyébként tökéletesen lecsendesednek, miután ismét alacsonyabb területre érkezik gazdájuk, tehát le- pisszegés helyett jobb megoldás a lejjebb ereszkedés. Hasonlóan hangoskodott egyébként már több asszony repülőgépen, mikor a fedélzeti légnyomás alacsonyabb volt a tengerszintinél. Különösebb riadalmat nem okozott eddig az ilyesmi, mivel nem jár fülsiketítő lármával. Ibériai fedélzeti tea Teafőzésben lefőzték az angolokat! A Brit Állami Teatanács az idén, nemzetközi megdöbbenésre egy spanyol légitársaságnak, az Ibériának adta a legjobb légi teafőző kitüntető címet. A Repülés Közben Elfogyasztott Legjobb Csésze Tea nevű díjat sem a British Air- waysnek, sem a British Mid- landnek nem sikerült megnyernie: a tanács szigorú tesztemberei szerint 1994—ben az Ibérián főzik a legfinomabb teát, ehhez 672 430 mérföldet utaztak, 30 légitársaság 239 járatán kóstolták végig a fedélzeti teát. Catherine Denevue Hanoiban. Los Angelesben a Golden Globe filmdíjon a legjobb külföldi címet nyerte el Catherine Denevue új filmje, az Indochine. A francia filmsztár részt vett filmjének vietnami bemutatóján. (FEB fotó) Kenőpénzek parkja Nápolyban „Parco déllé Mazzette” - Kenőpénzek parkja - ezt a nevet fogja viselni Nápolyban az az új nyilvános park, amelyet egy korrupt helyi politikus által Japán olyan új, ultramodern megfigyelő műhold kifejlesztését tervezi, amely a Föld bármely pontjáról képes lesz felvételeket készíteni, nemcsak kedvező légköri viszonyok mellett, hanem éjszaka és felhőtakarón visszaszolgáltatott megvesztegetési pénzekből létesítenek a város egyik zöldterületi szegény munkásnegyedében, a baloldal fellegvárában. keresztül is. A következő pénzügyi évre szóló költségvetéséből 700 millió jent (hétmillió dollár) kí- vánnnak az ALOS nevű műhold kifejlesztésével kapcsolatos kiadásokra fordítani. HÍR(TELEN)KÉK. ■ . A Munkáspárt elnöke, Thürmer Gyula nyilatkozta a koalícióról: „Lehet, hogy ebben a házasságban a liberális menyasszony lesz az erősebb.” A „fütyülő" viszont a férjnél van... * Amióta kiengedték a lefortovói börtönből, az orosz birodalomnak a volt Szovjetunió határain belüli újrateremtésén dolgozik az exal- elnök, Alekszandr Ruckoj. Azaz: Sándor, a (cá)Ruckoj... * Angol-magyar közös hadgyakorlatot tartanak szeptember 1-15. között hazánkban. A hadijáték fedőneve: „Puskás lő...!” * Nem mindennapi feltételhez kötötte a házasságkötést az indonéziai Lombok szigetének kormányzója: ezután itt csak azok léphetnek frigyre - olvasom -, akik előzőleg gondoskodtak egy WC-ről. Jogos: nem lehet örökké a lombok között... (szilvás) SZUPEREXPRESSZ 1850 W-os új FLEX eladó. Noszvaj, Kossuth 139. (8685) 87-es 324 diesel BMW sürgősen eladó. Csere érdekel. Tel.: 36/322-500. (8678) A Baranyi Autósiskola szgk. vezetői tanfolyama szeptember 2-án indul. Részletfizetési kedvezmény. Jelentkezés: Eger, Deák F. u. 21. Tel.: 36/321-524. Eladó 85-ös 1.3D Fiat Unó felújított motorral. I.ár: 280 eFt. 36/310-651. (8699) Garázs eladó fizetési könnyítéssel az Arany János utcában. T: 36/317-731. (8680) Garázs eladó Eger, Rákóczi u. 7. sz. alatt. 36/326-923. (8697) Hűtő-fagyasztó, háztartásigép javítása. 36/319-564 vagy 60/352-772. (8453) Juhtenyésztők! Bárányfelvásárlást tartunk Erdőtelken aug. 26- án 8.30 órakor a Vásártéren. Magas felvásárlási árak. Fizetés a helyíszínen azonnal. 14 kg átlaggal 320 Ft, 17 kg-al 305 Ft, 20 kg-al 285 Ft. T: Sipos 60/352-012. (8709) MEGNYÍLT A TAUSZ TAPÉTA, PVC SZAKÜZLET! Tapéták már 199 Ft/tek. PVC padló 320 Ft/m2 ártól! Eger, Széchenyi u. 58. (7249) Nyugat európai cég egri központtal intelligens munkatársakat keres fő- és mellékállásba 40 ezer Ft-os kereseti lehetőséggel. Érd.: 36/321-951. (8707) Női pultosokat felveszek. 36/313-712. (8713) Ford Escort XR-3-as 1.6 benzines 83. évj. eladó. Érd.: Eger, Szvorényi u. 21. Tel.: 36/312- 291 esti órákban. (8296) TV, video javítás helyszínen is garanciával 36/315-029. Ny: H-P 8-12 14-16. (8624) Vásár! Vékony garbók és fehérneműk aug. 24-én (szerda) Eger, Telekessy u. 2. 9—16—ig. (8718) Új árukészlettel ismét nyitva az Importéka Kilós ruházati bolt! (Éger, Fazola u. 1.) Kapható vegyes őszi ruhanemű (gyerek is!), alsónemű, öv, cipő, sötétítő függöny stb.! Rongyszőnyeg 300 Ft/m! Nyitva: 10- . 1214-18. ' (8717) Újra, minden szerdán új ruházati vásár Egerben a nagy Postával szemben a KDNP-nél. Kaphatók: gyermek szabadidő alsók, talpas nadrágok, kardigánok, fehér blúzok stb. (8723) Kertitörpe-gyártók dömpingvádja A német kertitörpe-gyártók dömpingvádakkal beperelték lengyel kollégáikat, merthogy azok állítólag olcsó „másolatokkal” árasztották el a német piacot - jelentette az AFP a Ga- zeta Wyborcza című lengyel lapot idézve. Németországban a Rajnától az Oderáig igen nagy hagyományai vannak a kerti törpék állításának. Olyannyira, hogy egy münchnei bíróság nemzeti kulturális vagyontárgyaknak minősítette ezeket az 50-100 centiméter magasságú, piros sapkás gipszemberkéket. Az elmúlt években azonban a lengyel iparosok is felfedezték, hogy a német kertitörpe- gyűjtők igen jó piacot jelentenek, és tömegesen kezdték gyártani és átszállítani a határon saját törpéiket. HEVEST1 HÍRLAP EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES. FÍIZESARONY, ÍL&JÍ LŐRINCI rÉTERVÁSÁRA VÁROSON ÁS KÖRZETÜK NAPILAPJA az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. Felelős szerkesztő: Budavári Sándor, dr. Szalay Zoltán Felelős kiadó: SOÓS SÁNDORNÉ, az AS-M. Heves-Nógrád megyei irodavezetője. Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefon: 36/413-644. Hirdetés: 410-880. Fax: 36/412-333 Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Kft. Heves- Nógrád Megyei Irodája. Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Király u. 2. Telefon: 06-46/350-230. Előfizethető közvetlenül a Heves Megyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/413-644) és ügynökségeinél, postautalványon és átutalással a 359-98567/03401864 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. Előfizetési díj egy hónapra 375 Ft, negyedévre 1125 Ft, fél évre 2250 Ft, egy évre 4140 Ft. Az árus példányok ára: 16,30 Ft. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/412-646 távbeszélőszámon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9109 Humor Kórász felelősségre vonja a madárkereskedőt.- Maga tegnap eladott egy állítólag beszélő papagájt a nejemnek, de a madár nem beszél.- Egy kukkot sem?- Annyit sem. Az eladó elgondolkodik: - Nézze uram ez a papagáj tizenöt éves, a felesége meg legalább ötven. Szerintem nincs közös témájuk... Recept Meleg szendvics löncshúsból Hozzávalók: 1 doboz löncshúskonzerv, 1 büfékenyér, 5 dkg vaj, 5 dkg reszelt sajt, 1 csomó metélőhagyma, törött bors. A vékony szeletekre vágott büfékenyér héját levágjuk, a szeleteket kevés vajjal (vagy zsírral) megkenjük, ráteszünk a kenyérszelettel azonos nagyságú, 0,5 cm vastag löncshússzeletet. Meghintjük borssal, apróra vágott metélőhagymával, megszórjuk reszelt sajttal, és a sütőben melegítjük, amíg a sajt ráolvad. 1994. augusztus 23., kedd A Nap kél: 5.50 órakor, nyugszik: 19.42 órakor. A Hold kél: 20.16 órakor, nyugszik: 8.12 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon BENCE FÜLÖP nevű kedves olvasóinkat! A Bence a Vincentiusnak (ma: Vince) a rövidülése. A Fülöp a görög Philipposz eredetű név rövidítése, jelentése: lókedvelő. Ultramodern műhold