Heves Megyei Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-06 / 157. szám
1994. július 6., szerda Tudomány Es Világa 7. oldal A mosonmagyaróvári temetőben alussza örök álmát Linhart György. Neves botanikus volt, aki szívós, kitartó munkával megalapozta a hazai növényvédelmi kutatást. Munkásságát az egész akkori Európa ismerte, hiszen sokat publikált, s írásait több nyelvre - főleg németre - is lefordították. A 150 esztendeje született tudós ma is példa a felnövekvő generáció számára. A hazai növénykórtani kutatások mentora Linhart György - másfél száz esztendővel ezelőtt - 1844. június 16-án született Pesten. Alsó- és középfokú tanulmányait a fővárosban végezte. Mezőgazdasági pályára készült, ezért - egyévi gazdasági gyakorlat után - beiratkozott a már akkor nagy hírű magyaróvári Felsőbb Gazdasági Tanintézetbe. Ott tanárai nagy hatást gyakoroltak rá, akiknek eredményei, valamint az intézet szelleme a tehetséges fiatalembert is a tudományos kutatómunka irányába terelték. Érdeklődése különösen az akkoriban új tudományágként bevezetett növénykórtan és azon belül is a gombák kutatása felé irányult. Miután oklevelet szerzett, azt követően másfél esztendőn át gazdasági gyakornokként dolgozott. Tudományos törekvéseiről azonban nem mondott le, sőt, ezek arra ösztönözték, hogy tovább képezze magát. Ezért a hallei tudományegyetem gazdasági fakultásán folytatta tovább tanulmányait. Ott elsősorban Johann Kühn, a neves botanikus és növénykórta- nos munkássága gyakorolt rá nagy hatást. Aldcoriban jelentek meg az első szakdolgozatai. 1870 és 1874 között Helena Pavlovna oroszországi uradalmában lépett ismét a mezőgazdaság szolgálatába. Kezdetben a karlovai szeszgyár irányításával bízták meg, majd később gazdatisztként vezette a gazdaságot. 1874-ben az a megtiszteltetés érte, hogy - addigi munkásságának elismeréseként - kinevezték az abban az évben akadémiai rangra emelt magyaróvári gazdasági intézetbe. Ezt követően egy esztendeig még a strasbourgi egyetemre ment tanulni, ahol a kor nagy gombaszakértője, H. A. De Bary mellett gazdagította ismereteit. Miután ott befejezte továbbképző tanulmányait, a magyaróvári gazdasági akadémián átvette a növénytani tanszék vezetését. Több mint három évtizeden át működött ott, és tanári pályafutása alatt gazdasági nö- vénybonctant, élettant, kórtant és ásványtant tanított. Kimagasló érdeme volt, hogy a már említett gazdasági növénytan tanítását elsőként emelte itthon olyan színvonalra, amely a tudományos és a gyakorlati követelményeket egyaránt kielégítette. Különösen nagy súlyt fektetett a szövettan és az élettan oktatására, amely úttörő lépést jelentett. Linhart György vezette be a tanszékén először a szemléltető oktatást is. A növényfajtáknak nemcsak a felismerését, rendszertani elhelyezését, hanem azok szövettani és élettani sajátosságai jellemzőit is megkívánta hallgatóitól. Módszere mintaként szolgált más mező- gazdasági szakoktatási intézményeknek is. Kiváló elméleti és gyakorlati pedagógusként tartották számon. Oktatói és kutatói munkája mellett állandóan foglalkoztatta a mezőgazdasági szakoktatás egyre szükségesebbé váló átszervezése. Darányi Ignác, az akkori földművelésügyi miniszter az 1890-es évek végén ismételten felvetette az új budapesti mezőgazdasági főiskola felállításának tervét. Ezzel kapcsolatban megbízta Linhart Györgyöt, hogy tanulmányozza a különböző külföldi felsőfokú szakoktatási intézmények szervezetét és oktatási munkáját. Útja során felkereste a müncheni, a zürichi, a párizsi, a bonni, a hohenheimi, a berlini, a hallei és a bécsi szakoktatási intézeteket. Tanulmányújának befejezése után — megbízatása szerint- tapasztalatairól jelentést, valamint a hazai szakoktatás újjászervezéséhez javaslatot készített. Szükségesnek tartotta, hogy a gazdasági főiskola hároméves legyen, ahol az alap- és a szaktudományok oktatása megfelelő arányban történik, és ahol a jól felszerelt laboratóriumok, segédeszközök, gyakorló-, illetve bemutatókertek állnak az oktatás, a kutatás rendelkezésére. Javasolta, hogy a hallgatók a szakmai gyakorlat egy részét a tanítási idő alatt az intézet tangazdaságában, a másik részét a nyári szünidőben szerezzék meg. A nagy költségek miatt viszont meggondolandónak tartotta egy új fővárosi főiskola felépítését. Ehelyett a magyaróvári akadémia korszerűsítését és bővítését ajánlotta. A szakoktatásnak többször napirendre tűzött átszervezése azonban csak a századfordulót követően, 1906-ban valósult meg. Akkor a négy, addig középfokú gazdasági tanintézetet- a keszthelyit, a debrecenit, a kassait és a kolozsvárit is - akadémiai rangra emelték. A működésüket - a magyaróvárival együtt - egységsen szabályozták. Az oktatás hároméves lett. Linhart a szabályzat kimunkálásában, az akadémiákra vonatkozó, magasabb követelményeket támasztó tanmenet összeállításában igen nagy szerepet vállalt. Deininger Imrétől, akit 1884-ben kineveztek a keszthelyi tanintézet igazgatójának, Linhart György átvette a magyaróvári vetómagvizsgáló állomás vezetését. Az intézet működését - amely eredetileg azzal a céllal alakult, hogy segítse a gazdálkodókat a minőségi vetőmag előállításában - kiterjesztette a növényélettani és kórtani vizsgálatokra is. A század végén az akkor termelt növényeken egyre több betegség jele mutatkozott. Szükségessé vált egy olyan állomás létesítése, ahol a növényi betegségekre és védekezésre vonatkozó tudnivalókat megállapították és a gyakorlatnak átadták. A szakminiszté- rum 1897-ben megalapította Magyaróváron az ország első Növényélettani és Kórtani Állomását. Annak vezetőjévé Linhartot nevezték ki. Az intézet feladatai közé tartozott - többek között - a növényvédelemre vonatkozó óvintézkedések, rendelkezések végrehajtásának elősegítése, továbbá a külföldön jelentkező betegségek figyelemmel kísérése is. Linhart mindkét állomás vezetését a legnagyobb alapossággal végezte. Ezt tükrözik azok a minisztériumba küldött évi jelentések is, amelyek az állomások működtetéséről, kutatómunkájuk eredményeiről számoltak be. A tudós oktatói, szervezői és gyakorlati munkássága is egyaránt kiemelkedő volt. Úgyszólván a semmiből alapozta meg a hazai növénykórtani és növényvédelmi kutatást. Legkiemelkedőbb munkája az ötkötetes Magyarország gombái 1882-1886, amely a növényi betegségeket okozókat és a hazai gombákat ismertette. Ennek érdekessége volt, hogy közel félezer „magyar honi” gomba és baktérium leírását közölte. Ezeknek a többségét maga a szerző gyűjtötte és határozta meg. Minden gombafajnál - a leírásuk és az ábrázolásuk mellett - mellékelte az eredeti, beteg növényi részt is, szárított vagy preparált formában. E tudományos igénnyel megírt és a maga nemében egyedülálló müvével vált ismertté a hazai irodalomban, amely alapot nyújtott az itthoni és a külföldi növénykórtani kutatásoknak. Munkáját a párizsi világkiállításon aranyéremmel jutalmazták. Közben itthon a XIX. század végén a cukorrépa-termelés jelentősége megnövekedett, de gondot jelentett a vetőmag hiánya és főleg a répát károsító betegségek fellépése. Linhart ezért különösen nagy súly fektetett a répa betegségeinek vizsgálatára. Kutatásai során arra a meggyőződésre jutott, hogy a betegségek a fertőzött es beteg magvaktól származnak. Ettől a felfedezéstől kezdve a hazai és a külföldi vetőmagvizsgáló állomásokon - Linhart György útmutatásai alapján - a szokásos vizsgálatok mellett a magvak egészségi állapotának értékelését is elvégezték. Ezzel a termelőket arra kényszerítették, hogy egészséges, jó minőségű magvakat hozzanak forgalomba. 1890-ben a hazai szőlőket már nemcsak a filoxéra, hanem a peronoszpóra is nagyban károsította. A szőlő betegségének és a védekezés módjának tanulmányozására tanártársával, Mezey Gyulával együtt Franciaországba küldte a minisztérium. Tapasztalataikról több tanulmányban számoltak be. Növényvédelmi útmutatásaikkal a szőlőtermelőknek hosszú évtizedekre nyújtottak segítséget. Linhart egész életét választott hivatásának szentelte: a mező- gazdaságot, a termelőket szolgálta eredményesen! Az egyre szaporodó növényi betegségek arra késztették, hogy mindig az időszerű problémákkal foglalkozzon, azok megoldását segítse. A sok részletmunka ugyan akadályozta abban, hogy nagy tervét, a nö- vénykórtant összefoglaló könyvét megírja, de annál több ismeretterjesztő cikket, illetve tanulmányt jelentetett meg a hazai és a külföldi szaklapokban. Eközben több külföldi tudományos intézet tagjává is választották. Számos kitüntetés bizonyítja elismerését. Birtokosa volt a svéd Észak Csillaga Rend Lovagkeresztjének, valamint a francia Tiszti Keresztnek is. Itthon is elismerte az akkori kormány, hiszen 1898-ban „a mezőgazdasági tudomány kifejlesztésén szerzett érdemeiért" a Ferenc József-rend Lovagkeresztjét kapta meg, egyben elnyerte a királyi tanácsosi címet, majd 1922-ben gazdasági főtanácsos lett. A századfordulót követően, 1906-ban nyugállományba vonult, de közben további négy évig vezette az óvári Növényélet- és Kórtani Állomást. Azután többnyire már csak társadalmi, szaktanácsadói tevékenységgel segítette a szakoktatást és a mezőgazdaság gyakorlati problémáinak megoldását. Magas kort ért meg, hiszen nyolcvanévesen, 1925. január 27-én hunyt el Magyaróváron. Ott is temették el, sírját ma is sokan felkeresik, hogy tisztelegjenek emléke előtt. Mentusz Károly SZÖLOBETEGSÉGEK. a m. Km földmüvelésDgyi miniszter megbízásából ÍRTÁK LINHART GYÖRGY és MEZEY GYULA A MAO TAR-ÓVÁ RT GAZDASÁGI AKADÉMIA A MAG VAR-ÓVÁRI GAZDASÁGI AKADÉMIA RENDES TANÁRA. REXDK1V. TAXÁRA. Linhardt György egyik híres könyvének címlapja Mezey Gyula tudós-tanár társával együtt írták. 1895-ben Mosonmagyaróváron, Czéh Sándor Könyvnyomdájában látott napvilágot. A művet nyolc színes tábla, valamint 85, a szöveg közé iktatott rajz illusztrálja. Kiadását az akkori magyar királyi fölművelésgyi miniszter rendelte el. Különösen a magleletekkel foglalkozott igen behatóan Kevesen tudják, hogy Linhart György egyik, igencsak fontos szakmai társa volt az ugyancsak 150 esztendeje született Deininger Imre. Utóbbi mezőgazdásznak tanult Magyaróváron, majd az 1868-as esztendőben az akkor megszervezett debreceni felsőbb gazdasági intézetnél kezdte meg elismerésre méltó tevékenységét. 1871-ben rendes tanár lett, és egyben megbízták a botanikuskert vezetésével is. Három évvel később átkerült Magyaróvárra, mégpedig az ottani gazdasági akadémiára. Komoly érdemeket szerzett - egyebek mellett - azzal is, hogy az 1878-as esztendőben ő létesített elsőként Magyarországon vetőmagvizsgáló és növényélettani kísérleti állomást, amely utóbb rendkívül jelentős szerepet töltött be a honi mezőgazdasági életben. Agrárrégészként is kiemelkedőt alkotott. Különösen a magleletekkel foglalkozott behatóan, a gabonafélék közül a búzáéval. 1892-ben hét éven át a gödöllői koronauradalom jószágigazgatója lett. 1914-ben nyugdíjazták, miközben a Földművelésügyi Minisztérium alkalmazottja volt. Számos cikke jelent meg szaklapokban. Hetvennégy éves korában, 1918 szilveszterén hunyt el Budapesten. Linhart György, a neves botanikus, a hazai növény- védelmi kutatás megalapozója A védekezés új módszerei Linhart György - amellett, hogy kiváló oktató volt - számos új módszerrel gazdagította a mezőgazdasági gyakorlatot is. Nevéhez fűződik - többek között - az új csávázási módszer kidolgozása. Ezt az eljárást úgynevezett kosaras csávázásnak nevezi a tudomány: Emellett kidolgozta a répa és a burgonya betegségei, továbbá az üszög és a rozsda elleni védekezést is. A keszthelyi tanintézet egykori igazgatójával, Deininger Imrével elsőként állapította meg hazánkban a pancsovai szőlőkben a vesszőkön elterjed filo- xérát. Nagy érdeme volt az is, hogy korszerűsítette a vetőmagvizsgálat módszereit. A szőlők megbetegedéseiről Linhart György szívesen dolgozott együtt a tőle közel két évtizeddel fiatalabb, ám szakmailag ugyancsak komolyan elismert Mezey Gyulával. A növénykórtan korának ismert tekintélye tanulmányait a budapesti műegyetemen folytatta, de előadásokat hallgatott a tudományegyetemen is. 1883-ban, amikor diplomát szerzett, kinevezték a magyaróvári gazdasági akadémia természetrajz tanszékére tanársegédnek. Ezt követően karrierje felfelé ívelt. Németországban, Svájcban és Ausztriában tanulmányozta a gazdasági oktatást, valamint a vetőmagvizsgáló állomásokat. Munkássága során nagy gondot fordított a szőlő gombabetegségek elleni védekezésre. 1895-ben jelent meg Linhart Györggyel közösen a Szőlőbetegségek című könyvük. Ez alapvető munka volt abban az időben, hiszen feltárta az ültetvények legfőbb kórokozóit, és rámutatott a védekezési módszerekre is. A megváltozott szőlőlevél peronoszpóra hatására. (Rajz Linhart és Mezey: Szőlőbetegségek című könyvéből)
