Heves Megyei Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-23-24 / 172. szám

8. oldal

Hétvégi Magazin

1994. július 23-24., szombat - vasárnap

Csak a teste: Gárdonyi és a reinkarnáció

Az egri remete otthonának könyvtárszobája

(Fotó: Szántó György)

Igaz történetek Molnár Ferencről

Molnár Ferenc nem volt hűséges természetű, ezért ugyanezt feltételezte (többnyire okkal) nőismerőseiről is, beleértve feleségeit is (háromszor nősült).

Egy időben feleségét (hogy a három közül melyikről van szó- mellékes) hosszantartóan azzal gyanúsította, hogy intim kapcsolatok fűzik egy újságíróhoz, akit nevezzünk itt Mezeinek. Hogy erről bizonyosságot szerezzen, különböző módon próbára tette az asszonyt. Egy délután például a klubból hazatelefonált.- Ott van nálad Mezei - mormolta halkan, határozottan a kagylóba.- Mi jut eszedbe? - mondta a feleség bosszús hangon.- Nincs ott Mezei?- Persze hogy nincs.- Komolyan?- Természetesen.- Akkor kérlek, mondd utánam hangosan, tagoltan a következőt: „Mezeinek büdös a szája és lábszaga van”.- Ilyen ostobaságot én nem mondok.- Tedd meg nekem ezt a szívességet: mondd szépen.- Eszem ágában sincs.- Mezei nálad van - összegezte Molnár változatlanul halk hangon, és letette a kagylót. Hasonlóan a többi magyar és egyéb közép-európai írótársához, akik a világháború alatt Amerikában leltek otthont, Molnár Ferenc is nehezen tűrte az emigráns-sorsot. A sok idegenszerűség, idegen szokások mellett a nyelvi nehézség szorítása is nagy volt, különösen a szellem emberei számára.

Egy ízben arról beszélgettek néhányan, hogy mennyire gúzsba köti az ember kifejező- készségét, ha idegen nyelven beszél.

Hogy gyakran nem azt mondja, amit szeretne, hanem csak azt, amit érzése szerint szabatosan, nyelvtanilag kifogástalanul ki tud mondani. Molnár megértőén bólogatott.- Bizony - mondta sóhajtva.- Szomorú dolog ez. Velem is gyakorta előfordul, hogy egy mondat közepén még a világnézetemet is meg kell változtatnom.

A hajmosás árt?

A montenegrói Kolesin egyik idős lakosa az elmúlt négy évtizedben csak két alkalommal mosott hajat - legutóbb kereken húsz évvel ezelőtt.

Mint a 67 éves Blagoje Vla- hovic a montenegrói fővárosban, Podgoricában megjelenő Pobjeda című lapnak elmondta, haját kizárólag természetes olajokkal gondozza, és ennek köszönheti, hogy sikerült megakadályoznia a hajhullást, amelyet - szerinte - a mosás okoz.

(MTI)

Kelet szent könyvei, a Bhaga- vad-gita, Buddha beszédei, satöbbi, már több száz éve jelentős hatást gyakorolnak a Nyugat gondolatvilágára.

Ezen állítást alátámasztandó, számos példát idézhetnénk a világirodalom több évezrednyi folyamából. Empedoklész Katharmoi című művétől elkezdve, H. D. Thoreau Wal- dej-jén át egészen I. B. Singer írásaival bezárólag szinte minden jelentősebb alkotót megemlíthetnénk, aki valamilyen szinten foglalkozott az újjászületés elméletével.

Szókratész, Platón, Vergilius, Julius Caesar, Giordano Bruno, Honoré de Balzac, Johann Wolfgang Goethe, Lev Tolsztoj, A. Schopenhauer, R. W. Emerson, Jack London, Joyce és Salinger, satöbbi neve szerepelhetne listánkon, és ezzel a sor még korántsem lenne teljes.

E rövid bevezető után senki számára sem lehet meglepő, hogy a hasonló témák iránt való érdeklődés a magyar irodalomban is kimutatható.

Az első mű, amelyet meg kell említenünk a témával kapcsolatban, az Madách Imre Az ember tragédiája című műve, amelynek hősei korszakokon át öltenek új testeket, az előző életükben elkövetett vagy elmulasztott tettek által megszabott alakban, rangban és kör- nyezeiben.Természetesen századunk két másik nagy klasszikusa, Petőfi és Arany is foglalkozott a reinkarnáció gondolatával. Petőfi Halhatatlan lélek című versében önmagára értelmezi a lélekvándorlás eszméjét:

„Halhatatlan a lélek, hiszem;/ Többek között én emlékszem,/ Rómában Cassius valék,/ Helvécziában Teli Vilmos,/ Párisban Desmoulins Camille,/ Itt is leszek tán valami!”

Arany János pedig így ír a Honnan és hova címet viselő versében:

„Ami anyagi szívben oltva/ Élt világ kezdete olta;/ Mit remélt a hindu, párz,/ A mért lángolt annyi oltár,/ Zengett Sziónon a zsoltár/ Hogy nem addig tart az élet/ Míg alant a testben jársz,/ Hanem egykor újra éled,/ S költözzék bár fűbe, fába/ Vagy keresztül állaton:/ Lesz idő, hogy visszatérhet/ Régi nemes alakjába./ Megtisztúlva, szabadon.”

A századvég nagy, magányos költője, Vajda János pedig az Őszi tájék című költeményében fogalmazta meg a reinkarnációval kapcsolatos gondolatait:

„Elhervad a rózsa, hull a levél!/ Ezért születünk hát, ez az életi cél?/ Csak eddig a pálya, semmit se tovább,/ Vagy itten az ember csak öltözik át?/ Mi

itten örök: halál-e vagy a lét?/ Hol itten a kezdet, és van-e

vég?”

Ezt követően vegyük szemügyre a századvég nagy alkotóját, a különös, titokzatos „egri remetét”, Gárdonyi Gézát s életművét. Vizsgáljuk meg közelebbről azt a Gárdonyi Gézát, aki a neve előtt szereplő jelzőket is többek között azért kapta, mert előszeretettel forgatta a keleti filozófiák nagy könyveit, a Bhagavad-gi- tát s Buddha beszédeit. Már életmódja is rászolgált arra, hogy a kortársak különcnek tartsák. Remeteségéről, a természettel való meghitt kapcsolatáról s különös vallásosságáról legendák keringenek.

Megfigyelhető, hogy Gárdonyi életművében a keleti gondolatok főleg élete utolsó felében bukkannak fel. Annak előtte nyíltan ateista nézeteket vallott, amely később egy misztikus, mindenféle egyházi dogmát nélkülöző „vallássá” alakult át. Ebben a világnézetben a tolsztojanizmuson túl a lélekvándorlásról szóló gondolatok is helyet kaptak.

Végezetül pedig vegyük sorra az szereplő, Keletről származó gondolatokat. Költői oeuvre-jének egyik kevésbé ismert verse a reinkarnáció tanait, a halhatatlanság eszméjét idézi:

„Ne nézzetek rám borzalommal, ha meghalok,/ az a halott a koporsóban, nem én vagyok./ Csak hamu az, elomló fele vény./ A láng eltűnt. A láng - az voltam én.” (Ha meghalok)

Prózájában azonban mind többször és többször bukkannak fel a lélekvándorlásra utaló s a lélek halhatatlanságát hirdető gondolatok. Érdemes megemlíteni azt a tényt is, hogy Gárdonyi fokról fokra jutott el a lélekvándorlás elfogadásához. Az előzmény, amint az a fenti költeményből is kitűnt, a lélek eszméjének elsajátítása volt. S itt, ennél a pontnál a figyelmes olvasóban felmerülhet az a kérdés, hogy milyen attribútumokkal bír a lélek Gárdonyi szerint? Az írásműveiből elénk tárulkozó lé- lek-fogalom a már fentebb említett Bhagavad-gita tanításait tükrözi. Álljon itt most néhány dézet ebből a nagyszerű műből, amelyek jól summázzák a lélekkel kapcsolatos nézeteit is. „A lelket semmilyen fegyver nem képes feldarabolni. Tűz nem égetheti, víz nem nedvesítheti, és szél sem száríthatja. Az egyéni lélek törhetetlen, feloldhatatlan, és sem megégetni, sem felszárítani nem lehet. Örökkévaló, mindenhol jelen van, változatlan, rendíthetetlen és örökké ugyanaz. Úgy mondják, hogy a lélek láthatatlan, felfoghatatlan és változhatatlan. Ezt tudván, nem szabad bánkódnod a tést miatt.” Gárdonyit az emberben lévő észlény és ösztönlény kettőssége, a test és a lélek kapcsolata is izgatja: „A test és lélek: két egymással szemben álló ellenség. Az ember - lélek és állat - állati testbe zárt lélek.”

Ezen stáció után jut el a lélekvándorlás tanának elfogadásához, s összegzi a vallásokról szóló nézetét is: „A Biblia mellé tegyétek Buddha beszédeit. És ehhez szerezzétek meg

az összes vallásalapítók könyveit... Mindegyik a maga korához és a maga nemzetéhez alkalmazta tanítását, de mindegyik a legnagyobb igazságokat tette tanítása magvának”.

A lélekvándorlás gondolatának fontosságát jól mutatja az a tény is, hogy két legjelentősebb regényében, a Láthatatlan emberben, s az Isten rabjai című művében is említést tesz róla:

Vajon mire keltenénk mink az Istennek? Hogy őt imádjuk? Csak nem gondoltad tán valaha? Nekünk bizony szükséges az imádkozás. De neki? Hogy mink imádjuk? Hogy ezért szaporítson bennünket? Vagy azért, hogy legyen, aki lakja a Földet? Nem az embert teremtette a Földért, hanem a Földet az emberért.

Jancsi elámult: - Vajon te is hiszed a reinkarnációt?

A Keleten járó dominikánusok megismerkedtek a keleti filozófiával is. Haza is hozták. Beszélgettek róla. Hogy az ember nem test, hanem lélek: a test csak ruha; ha elszakad a ruha, újat osztanak a világmagazinból.- Miért ne hinném? - felelte az orvos. - A hitünk nem mond ellene. A vallásunk meg nem tiltja, hogy ne higgyük. Mért szenvedne itt annyit az ember, ha nem követett volna el egy előbbi életében bűnöket? Bűn előtt volna büntetés? A kis ártatlan gyermek a fogzásban, torokgyíkban... Az ember munkájában is van logika. Isten munkáiban ne volna!- Te azt hiszed, Rudó fráter...- Azt, fráterkám. Más kulcsa nincs az emberi életnek. A paradicsomi legenda világosan beszél. Vétkeztünk. Kikergettek bennünket a Mennyországból. Mikor volt az? A ré- gestelen-rég múlt, messze óidőkben. Azóta élünk és élünk testről testre. Minden test egy grádics visszafelé. Minden lélek rosszabb volt az előbbi életében. Én például, fogadni mernék, hogy rablógyilkos voltam. Imádkozok most és gyógyítok. A koldus bizonyára bűnös pazarló volt az előbbi életében. A nyomorék, rút: maga gyilkosa volt. Az apáca: talán hetéra. A nagy családú ember: gyűlölködő. A rabszolga tirannus, tigriskörmű király. S így igazodik helyre a bűn a vezekléssel.”

A Láthatatlan ember-ben a táltos és Zéta beszélget a lélekvándorlásról:- Mielőtt ember voltál volna, voltál fű, voltál virág, voltál fa, voltál légy, voltál cserebogár, farkas, ló, oroszlán, minden, minden.- Bizonyos ez?- Bizonyos-e, hogy mindennek van előzménye?- Az bizonyos.- És az előzménynek is előzménye?- Az is bizonyos.- Nem is lehet másképpen. Nem érzed-e magadban hol az egyik állatot, hol a másikat?- Nem én, uram.- Nem ismersz-e embereket, akik prédalesők, hálófonók, mint a pók?- Ismerek.- Nem ismersz-e olyanokat, akik gyűjtenek, mint a hörcsög, akik vérengzők, mint az oroszlán, vagy gyávák, mint a nyúl, vagy szolgálatra valók, mint a ló, vagy alattomosak, mint a kígyó. Mi egyéb ez, ha nem maradvány az előbbi életnek a természetéből?- De mire volna ez jó, uram, a léleknek ez a minden testen való átutazása?- Mire jó? Tudja az, aki elindított. Én csak azt gondolom, hogy erőérzésre jó. Az értelmünk erősödik, mint a növekvő csillag fénye. Minden halál vedlés. Vedlés után megújult testben, megújult erőkben élünk a következő vedlésig. Aztán megint egy fokkal előbbre.

Gárdonyi a lélekvándorlás eszméjéhez halálában is hű maradt. 1922-ben helyezték örök nyugalomra „a láthatatlan embert" az egri vár Be- bek-bástyáján, átlátszó lombú fák, akácok között. Néha az őszi délutánok felhői mögül felragyognak a napsugarak, néma, aranyló fénybe vonván a sírt, fáklyaként világít rajta a felirat: CSAK A TESTE!

Nagy Péter

Egy borjúlélek szomorkásán bölcs monológja

Egy hideg, fémrácsos pallón ellett a mamám. Miután kinyílt a szemem, még három percig láttam, azután elvittek egy másik ketrecbe, ahol vagy másik ötven bocival laktam együtt. Hiányzott a mamám melege és puha szőre - ezek a kicsik mind ijedősek voltak, és állandóan rugdosódtak. Lefeküdni nem volt elég hely, de nem is volt érdemes - az ember szőre mocskos és büdös lett a többiek ürülékétől, ezért inkább állva aludtam.

Mindennap jött hozzánk egy kedves, köpenyes ember, aki a tápot hozta. Ez ízetlen és rágós volt, de gyakran biztatott minket, hogy ettől szép kövérek leszünk. Ez igaz is volt, csak jól nem laktunk tőle.

Néhány halvány fényű izzó világított a csarnokban. Volt köztünk egy teljesen fehér szőrű boci, aki azt állította, hogy létezik egy végtelenül erős fényű izzó is, ami állandóan meleget ad, csak mi azt nem láthatjuk. Ázt is mondta még, hogy vannak olyan helyek, ahol nincsenek rácsok, sem falak, és olyan messzire lehet szaladni, amennyire akarsz. Valami legelőket is emlegetett, ahol a földből zöld színű ízletes szálak nőnek. Ezt az albínó bocit általában nem szerették a többiek - javíthatatlan álmodozónak, utópistának tartották. Én kedveltem, de ritkán tudtunk egymással bődülgetni, mert akkora hangzavart keltettek a többiek, hogy ha kicsit távolabb löktek, akkor nem hallottuk egymás hangját.

Három hónapos voltam, amikor említésre méltó események történtek. Kinyitották a ketrec egyik ajtaját, és egy sötét, szűk folyosón betereltek egy még szűkebb ketrecbe. Ekkor láttam meg azt a

nagy, fényes izzót, mert ez a ketrec elindult, és kivitt minket a telepről. Épp a rács egyik oldalához kerültem. Az arcom, illetve a pofám szorosan odanyomódott, de örültem, mert így fél szemmel szemügyre tudtam venni a világot.

Az emberek sokan voltak, és amin legjobban csodálkoztam, némelyik össze volt kötve egy kisborjú méretű állattal, és együtt sétáltak. Nem értettem a dolgot, mert ezek az állatok idegtépő hangokat hallattak, az utcasarkokon pedig mindig megálltak vizelni meg ilyesmi. Sajnáltam az embereket, de úgy tűnt, nem tudják elengedni a madzagot, így ez a szörnyű állat ide-oda rángatta őket. Egy másik helyen egy üveg mögött ugyanezeket az állatokat mosták és fésülgették, meg a patáikról vágták a körmöket. Nem értettem, miért szeretik őket ennyire, mikor még tőgyük sincs.

Titokban arra gondoltam, hogy talán most visznek arra a „legelőre”, és a szívem gyorsabban kezdett dobogni. Sok utcán mentünk keresztül, míg egy elhagyatott helyen egy másik telepféléhez értünk. Itt sorban kivezettek minket egy olyan szűk folyosóra, ahol egyszerre csak egy tehén fért el. Úgy tudtam, hogy az emberek azért tartanak minket, mert ha megnövünk, habzó tejet tudunk adni, amiből finom tejfölt és túrót lehet csinálni a csuszára. Arra gondoltam, talán elérkezett az első fejés ideje.

Éppen az albínó borjú mögé kerültem, és láttam, hogy kicsit ideges. A sor lassan haladt előre. A sor elején messze, feltűnt egy sötét kapu, amit a mondáshoz híven meg is bámultunk. Békésen ácsorogtunk, és ballagtunk előrébb és előrébb.

Beértünk a sötét kapuba. Itt mindenféle ijesztő hangokat hallottunk, de nem láttunk semmit. Néhány perc múlva meghallottam a fehér szőrű barátom rémült bőgését. Á lábával dobolt, mintha el akarna szaladni, aztán elhallgatott. Ekkor értettem meg, hogy mi történik. Próbáltam megfordulni, de a hely szűk volt, és a kíváncsi borjak nyomtak hátulról. Lehetséges, hogy tényleg nem az a több ezer liter tej kell nekik, amit életemben adhatnék, hanem azt a pár liter véremet akarják. Tudom, hogy csak egy marha vagyok, és nem érthetem ezt meg, de nem is volt időm ezen gondolkodni. A két halántékomra egy-egy korong került, aztán valami villám átcikázott az agyamon, majd az egész testemen. A halálfélelem adrenalinja lüktetett az ereimben. Három ütést éreztem, aztán elhagytam a testemet.

A testen kívül lebegve láttam, hogy a testeket egy másik teremben lenyúzzák, feldarabolják és becsomagolják. Porcikáim most különféle éttermekben és boltokban találhatók.

Mivel erőszakos halállal haltam meg, a természet törvényei szerint újra meg kell születnem tehénként. Ha ez így folytatódik, ki tudja, mikor érem el az emberi létformát? Az emberi testet, ami olyan áldott, hiszen a legintelligensebb lény, minden teremtett élőlény ura és védelmezője.

Ha étteremben jársz, és azt látod kiírva: marhaszelet 154,70 Ft - akkor gondolj rám, és mondj értem egy imát. Köszönöm szépen.

Lejegyezte: Tasi István