Heves Megyei Hírlap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-16 / 140. szám

1994. június 16., csütörtök Hatvan Es Körzete 5. oldal Felfedeztem a „titkos” alagutat... Azt beszélik, él még az utolsó ember, aki részt vett a Petőfibá- nyát Ecséddel összekötő alagút fél évszázaddal ezelőtti építé­sében. Annál az alagútnál, amelyen keresztül a külszínen fej­tett szenet szállították Petőfibányára, majd onnan - csillék segítségével - tovább a Mátravidéki Erőműbe. Az információ hallatán fel­kapom a fejem. Eddig azt hit­tem, elég jól ismerem a bá­nyásztelepülést, ám az alagút létezéséről még nem hallot­tam. Amikor nagy büszkén megemlítem ottani barátaim­nak a „felfedezést”, legna­gyobb megdöbbenésemre csak vonogatják a vállukat.- Alagút? Hát persze. És akkor mi van...? A fenébe! Itt mindenki tud róla, és még csak eszükbe sem jut, mennyi mindenre lehetne hasznosítani! Nem kellene például kilométereket kerülni - szerpentineken át - Rózsa- szentmárton felé, ha valakinek sürgősen Ecsédre visz az útja. Vagy idegenforgalmi látvá­nyosságnak sem lenne utolsó, pláne, hogy a másik végén ta­karos kis tó is található. Vagy... Dolgozik a fantáziám, mennyi mindenre jó volna egy használaton kívüli alagút. Aztán inkább a története kezd foglalkoztatni... Amikor Lőrinci határában - a negyve­nes évek elején - az erőművet építették, elég körülményesen haladt a munka. Megérkezett a front, és a már csaknem telje­sen kész monstrumot az oro­szok leszerelték és elszállítot­ták. Miután azonban számot­tevő lignitmezők húzódtak a közelben, érdemes volt újból megalkotni az építményt, amely elkészültekor Magyar- ország legnagyobb hőerőmű­vének számított. Több mint húsz éven át a petőfibányai szén táplálta az üzemet. Az ottani bányában mélyműveléssel fejtették a gyenge hőértékű tüzelőt, ami azonban tökéletesen megfelelt az iparnak. Közben Ecséd ha­tárában felfedezték, hogy a ké­reg alatt gazdaságosan kiter­melhető barnaszén található, ezért ott egy külfejtéses bá­nyát nyitottak. Úgy tűnik, a szállításhoz megérte átfúrni a környező dombokat, s megépíteni a - becslésem szerint - legalább másfél kilométer hosszú alag­utat. Nem kis nehézségek árán jutok el az apci Krecsmarik Istvánhoz. Az ősz hajú vá­jár-kőműves - de fura párosí­tás! — a falu felső részén lakik, ott, ahol már visszatúrták a gázvezetéknek készített árko­kat, ám az út még nem olyan, mint azelőtt. Erősen be kell húzni a kéziféket, hogy vissza ne guruljak a templomig. Jó idő van, Pista bácsival a gang kövére telepedünk. Az öreg már kissé nehezen érti, amit mondok, de azért jól em­lékszik a régi dolgokra. Ha va­lami hirtelenjében mégsem jutna az eszébe, Annuska néni, a felesége segíti ki.- Bizony, az első követ én tettem le...! - mondja és mu­tatja is élénken Pista bácsi. - Meg a’ legvégsőt is, Misinszki Sándor után!- Legkevesebb kilenc apci dolgozott az építkezésen - szól közbe a párja. - Közülük már csak Papi él. Ő is szilikó­zist kapott. Oravecz Mihály, Hoffmann Lajos, Győifi Jó­zsef, Válóczi József, Kovács István... Mind meghaltak már.- Maksa Lajost én húztam ki az iszapból - folytatja Pista bácsi. - Sajnos, már nem lehe­tett segíteni rajta... Megtudom: nem volt leány­álom akkoriban alagutat épí­teni. Nagyon lassan ment a munka. Ahogy haladtak a kő­művesek, folyamatosan rakták a boltívet. Előttük az ácsok állványt emeltek, erről igazí­tották a helyükre a negyven ki­lós idomköveket, melyek sok­szor leomlottak. Volt, hogy az iszap remegni kezdett, ilyen­kor félelmetes morgás hallat­szott. Amíg az időjárás engedte, kerékpárral mentek dolgozni. Egyik alkalommal elszakadt a lánc a rózsái parton, Pista bá­csi elesett, és a lábát törte. Pechje volt, néhány nap múl­tán beindították a buszjáratot, de rajta ez már nem segített. Kányásra került, ahol leszáza­lékolták, ám csak az ott töltött egy esztendő után kapott nyugdíjat. A hétszáz forint bi­zony kevés volt hátuknak - panaszolják búcsúzóul. Elhatározom, hogy körül­nézek az alagút ecsédi végé­nél. A környéket ismerők sze­rint már távolról is jól látható a befalazott boltív. Ha Petőfibányáról érkezve Ecséd felé fordulunk, minde­nekelőtt egy országos viszony­latban is párját ritkító, az utat kilométeres hosszúságban kí­sérő szeméttenger ötlik a sze­münkbe. Van itt minden: tűz­hely, bili, kibelezett autó, ház­tartási hulladék, undorító és visszataszító dolgok éppúgy, mint törmelékek, bútorok. Időnként az egészet elegyen­getik, s mostanában - hála a sok csapadéknak - a burjánzó gaz is eltakarja egy részét. Az egykori bánya helyén festői tavacskát találok. Tö­röm a fejem, miért nem alakí­tottak ki pihenőhelyet a kör­nyékén, hisz kevésbé szép he­lyeken is gombamód szapo­rodnak a víkendházak. Itt meg csak néhány horgászstég ár­válkodik. Pásztázom a vízpartot. Végre - pont szemben, a túl­oldalon - felsejlik valami, ami akár az alagút is lehet. Rög­vest közelebb kerülök, hátha rábukkanok az egykori kijá­ratra. Leereszkedem a kitaposott úton, ám pár méter után az autó kereke megcsúszik a sí­kos agyagon. Megpróbálok gyalogosan haladni, de rá kell jönnöm, ilyen időben ez lehe­tetlen. A boltív nem került kö­zelebb, a cipőm viszont felis- merhetetlenségig sáros lett. Petőfíbányán Papp István polgármester megértőén mo­solyog. Mint mondja, az alagút a felszámolás alatt álló bánya tulajdonát képezi, egy szakaszán befalazták, s két éve már, hogy gombát tenyészte­nek benne. Kár foglalkozni vele - mondja -, nem éri meg a fáradságot. Magam is kezdem belátni, tuti, hogy nem leszek nagy fel­fedező. Otthon - miközben több-kevesebb sikerrel kapar- gatom az autóról az agyagot - Krecsmarik Pista bácsira gon­dolok, akivel azért jó volt el­beszélgetni egy kicsit. Tari Ottó „Segíts magadon, az Isten is megsegít...!” Visszaeső diszkós garázda Hatvani kiscserkészek ünnepi fogadalomtétele A hagyományokhoz híven az idén is a városháza udvarán ke­rült sor a hatvani kiscserkészek fogadalomtételére. Az iskolá­sok ünnepélyes esküjén a szü­lők mellett részt vettek a felnőtt elődök is, majd a gyerekeket Szinyei András polgármester és Gyimesi Mihály, a 222. számú Petőfi Cserkészcsapat parancs­noka köszöntötte. Lomtalanítási akció Apcon - ingyenesen Kitűnő alkalom kínálkozik jú­nius 18-án, szombaton arra, hogy az apciak megszabadulja­nak feleslegessé vált limlomja- iktól. Nincs más teendő, mint a ház elé pakolni a kukásautóval nem szállítható hulladékokat. A lomtalanítást követően a sze- metelőkkel szemben szigorú szabálysértési eljárást kezde­ményez majd a polgármesteri hivatal. Kirándulást szerveznek a festői Erdélybe A hatvani Múzeumbarátok Köre augusztus 3-tól 8-ig ki­rándulást szervez Erdélybe. Az út során megismerkedhetnek Kalotaszeg, Kolozsvár és Torda műemlékeivel. Megnézik majd a tordai hasadékot és a Gyu­lai-havasokat is. Bővebb in­formációt Pádár Sándortól és feleségétől lehet kérni az Ady Endre Városi Könyvtár és Kö­zösségi Házban. Kezdődik a beíratás a horti óvodában Lehet, hogy szomorú, de tény: a legkisebbek is új útra lépnek a napokban. Június 27-én kezdő­dik és július 8-ig tart a beiratko­zás a horti óvodába. A szülők­nek feltétlenül magukkal kell vinniük a személyi igazolvá­nyukat. Expo-harsona címmel alkalmi lap Hatvanban A hó végén rendezendő kiállí­tásra és vásárra naponta megje­lenő alkalmi kiadvánnyal ké­szül a hatvani városi önkor­mányzat. Az újsághoz - amely tartalmazza az aktuális esemé­nyeket - az expó területén kor­látozott példány számban, in­gyenesen juthatnak hozzá az érdeklődők. Talán ez lehetett a mottója Moldvay Győzőnek, amikor úgy döntött, felkeresi azokat az al­kotókat, akik az elmúlt csak­nem húsz év alatt kiállíthattak a Hatvani Galériában. A szűkös költségvetés ugyanis életveszé­lyesen fenyegeti az intézmény létét. Az idős, ámde a húszévese­ket megszégyenítően tettre kész művészetpártolónak csalódnia kellett. Az élvonalbeli festőknél kérése zárt fülekre talált. Ugyanakkor többen - mintegy hatvanötén, az ország legtávo­labbi pontjairól is - jó szívvel hallgatták meg őt, és önzetlenül felajánlották képeiket, kisplasz­tikáikat, érmeiket a galéria ja­vára. Dr. Hadnagy Csaba, Erdély­ből származó fogorvos-festő­művész tizenhat képéből nyol­cat ingyen, a többit pedig fél­áron adományozta e nemes célra. Az alkotások ugyanis - ame­lyeket július 15-ig lehet a hely­színen megtekinteni - megvá­sárolhatók, s a befolyt összeg a galéria fenntartását szolgálja. (n. z.) Nem veszélytelen dolog mos­tanság Selypen diszkóba járni. Maga az esemény kevésbé zű­rös, annál inkább a környéke. Előfordult már errefelé vereke­dés, lopás, nemi erőszak, a buszmegállót többször is fel- döntötték, az „egyszerű” berú- gásokról nem is beszélve. Van, aki a mulatságból haza­térőben vezeti le indulatait. így történt ez néhány héttel ezelőtt is, amikor egy szombat reggel arról értesítették a lőrinci rend­őrőrs munkatársait, hogy valaki megtámadta a petőfibányai pékség vezetőjét, könnyű sérü­léseket okozott neki, s az autó­ját összerugdosta. Az Autentic Kft. képviselőit a József Attila utcai, úgynevezett vadászházban találom meg. Amint kívülről vizsgálgatom az épületet, az a sejtésem támad: rossz címet kaptam. Omladozó vakolaté házikó áll az elhanya­golt udvaron. Belül sem barát­ságosabb a kép, az ötvenes évek hangulatát idézi a kopár szoba - egyetlen (igaz, terebé­lyes) asztal mellett hárman dol­goznak a papírhalmazokra ha­jolva: Farkas Gábor műszaki igazgató, Juhász Miklós építés- vezető és Sümegi Istvánná ügy­kezelő.- Augusztus 31-ig el kell ké­szülnünk a munkával - mondja Farkas úr. - Huszonöt emberre számoltunk a tervezéskor. Úgy nyertük meg a pályázatot a pol­gármesteri hivatalnál, hogy he­lyi munkanélkülieket alkalma­zunk. Ez a cégünknek is jó lett volna, hiszen ily módon nem kell fizetnünk a szállásért, a szállításért. Március végén kezdtük a munkát, s azóta 47 helybeliből mindössze 14 ma­radt.- Embert próbáló a feladat, vagy pedig alacsony a fizetés?- Úgy vélem, a kérdés mind­két felére nemmel felelhetek. Közepesen nehéz fizikai mun­kát várunk az emberektől. Ez könnyebb, mint a kubikolás, de nehezebb, mint teszem azt, a manikűrözés. A fizetés havi nettó 18 ezer forint. Igaz, a mű­szak tízórás, de meggyőződé­sem: ennél alacsonyabb bérért is dolgoztak már.- Akkor mi lehet az oka, hogy több mint harmincon letették a lapátot?- Be kell vallanom, néhá- nyan nem jószántukból döntöt­A gyanúsítottat még aznap délelőtt kihallgatták, majd sza­badon bocsátották. Éjszaka újabb bejelentés ér­kezett: a petőfibányai alagút környékén egy zagyvaszántói autósnak elállták az útját, az il­letőt fejbe rúgták, járművét megrongálták. A személyleírás alapján az ismerős garázdára terelődött a gyanú. Mint Kis Endre r. százados, őrsparancsnok elmondta: a pe­tőfibányai B.J.-t egyszer már - hasonló tette miatt - próbára bocsátották azzal a feltétellel, hogy nem követ el újabb bűn- cselekményt. Kár volt. tek így. Mi zavartuk el őket. Mert mire megérkezett az erő­gép, ők addigra berúgtak. Ha körülnéznénk a kocsmában, most is találnánk néhány mun­kanélkülit. Megkapják a se­gélyt, és alkalmi megbízásokat vállalnak. Mi csak az utcában vezetjük a csöveket, de a háza­kig is ki kell ásni valakinek az árkot. Egy ezres a tarifa, adó­mentesen. Vagyis, ha mindent összevetünk, még jobban is jár­nak.- Tizennégy emberrel ho­gyan készülnek el határidőre?- Kénytelenek leszünk más falvakból toborozni dolgozó­kat. Van, aki Ecsédről jár, má­sok Gyöngyösről, Hevesről, Abasárról jönnek. Amikor Hor­ton dolgoztunk, még Romániá­ból is hozattunk vendégmunká­sokat. Nem kizárt, hogy most is alkalmazunk majd néhány er­délyi fiatalembert. Ez persze emeli majd a költségeinket, de augusztus 31-ig mindenképpen el kell végeznünk a munkát.- Hogyan viselik a helybéliek a feltúrt utcákat?- A többség csendes beletö­rődéssel. Belátják, hogy a cél érdekében néhány hétig tűrniük kell. Persze akadnak, akik szid­nak bennünket.- Egy idős bácsi például arra panaszkodott, hogy a be­teg feleségét nem tudja orvos­hoz vinni, mert „elvágták" őket a külvilágtól.- Tudom, kire gondol. Ami­kor ezt elmondta nekünk, rendbe is tettük előtte az utcát. Arra törekszünk, hogy a lehető legkisebb kellemetlenséggel mielőbb legyen gáz Rózsa- szentmártonban. Négyessy Zita Gázszerelés „fél gázzal”- Rózsaszentmártonban „Két legyet üthetünk egy csapásra” - gondolhatták az ügyinté­zők a rózsaszentmártoni polgármesteri hivatalban, amikor a budapesti Autentic Kft. felajánlotta szolgálatait. „Egyrészt megoldódik a gázkérdés, másrészt munkát találnak a helybé­liek”, vélekedhettek a beruházás indulásakor. A vállalkozó ugyanis ígéretet tett: a földmunkákhoz elsősorban a település munkanélkülijeit alkalmazza. S állta is a szavát, néhány napig valóban rózsaiak ásták az árkot. Táborozhatnak a gyerekek! A hatvani Kodály Zoltán Álta­lános Iskolában tanító Gólya Gabrielláról elmondható, hogy minden idejét a gyerekeknek szenteli. Vezetője a helyi diák­önkormányzatnak is, amely - igaz, pénzszűkében - megpró­bál olyan programokat szer­vezni, amelyek a kikapcsolódás mellett segítik az iskolában al­kalmazott Zsolnay-módszeres oktatást is. Többek között ezért is hatá­roztak úgy, hogy az idén hatvan tanulóval Bodajkon, a Töl­gyes-táborban töltenek egy he­tet: ökoszisztémát készítenek, figyelik a madarakat, talajföld­rajzi gyakorlatokat végeznek. A hasznosnak ígérkező prog­ram megszervezését a fiatal pe­dagógus vállalta. Úgy gondolta, az anyagiak egy részét pályáza­tok útján nyerhetik el, így leg­alább az útiköltség megtérülne, hiszen az egyéb kiadásokra szánt gyermekenkénti ötezer forint jelentősen megterheli a szülők pénztárcáját. A legnagyobb lehetőséget a Környezetvédelmi Minisztérium kiírásában látták, ahonnan ked­vező elbírálás esetén 30-40 ezer forintot reméltek. El is küldték nyomban a levelüket, amelyre pénz helyett csupán egy cinikusnak értékelhető vá­lasz érkezett, amelyben tudat­ták: anyagiak hiányában a kéré­sük nem teljesíthető. Az egyik mondat így szólt: „Reméljük, hogy (az elutasítás) a tábor megszervezését csak nehezíti, megakadályozni nem fogja”. Valóban így történt! Hogy a program létrejöhetett, Soós Ist­ván hatvani vállalkozónak, va­lamint Réz Ferencnek, az iskola igazgatójának köszönhetik a gyerekek, akik végül biztosítot­ták a hiányzó összeget. (tari) Ballagás... Ez még nem az a könnyes, szomorú, jövőváró. Ez még csak annyi: végre megszaba­dultunk, nagyok vagyunk, előt­tünk a középiskola, ami csuda jó lesz. Új tanárokkal, új osz­tálytársakkal, új - legna­gyobbnak hitt - szerelmekkel... Azért egy picit ez a búcsú is fáj. Nyolc esztendőt töltöttünk együtt sírva-nevetve. Amikor ide jöttünk, még a betűket sem ismertük, de azok az idők hol vannak már... Azóta megtanultuk, ki volt Kossuth Lajos, a törtektől sem jövünk zavarba, Mexikót nem Ázsiában keressük, s ráébred­tünk arra is, udvarolni nem­csak úgy lehet, ha meghúzzuk a szomszéd padban ülő kislány copfját. Elballagunk hát az ecsédi általánosból csakúgy, mint az ország többi nyolcadikosa.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom