Heves Megyei Hírlap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-03 / 129. szám

i ( * t Humor Csöndes éjszaka, a házaspár közös ágyban alszik. Hirtelen fel­kiált álmában a nő: „Jaj, jön a férjem!” Mire a felriadó férfi ha­bozás nélkül felpattan, és kiugrik az ablakon. Recept Sertésborda hagymás burgonyával Hozzávalók: 4 szelet sertésborda, 80 dkg burgonya, 1 kis fej vö­röshagyma, 1 csomó petrezselyemzöld, pirospaprika, só, törött bors, 3 evőkanál olaj vagy zsír. A burgonyát karikára vágjuk, és gyengén sózott vízben majdnem puhára főzzük. Leszűrjük, lecsepegtetjük. Közben a sertésbordákat kiverjük, megsózzuk, és paprikás lisztbe márt­juk. Két evőkanál zsiradékon az apróra vágott hagymát megpi­rítjuk, belehalmozzuk a leszűrt burgonyát, sózzuk, borssal íze­sítjük, és rádobjuk az apróra vágott petrezselyemzöldet. Jól át­forgatjuk, és fedő alatt melegen tartjuk. Ekkor sütjük meg egy evőkanálnyi zsiradékon, nyílt lángon a sertésbordákat úgy, hogy piros ropogóssá váljanak. A felhalmozott burgonya mellé tálaljuk a sertésbordaszeleteket, s savanyúságot adunk hozzá. Egy híres lengyel gengszter hazatérése Cilinderes adósságbehajtó. Az embereket, akiknek tartozása van, rettegésben tartja a nagyon elegáns, frak- kos, cilinderes, csokornyakkendős fiatalember. A jól öltö­zött pénzbehajtó Madridban működik. Ám amilyen meg­nyerő a külseje, olyan könyörtelen is, hiszen addig jár kli­ensei nyakára, addig zaklatja őket, amíg azok meg nem fizetik tartozásukat... Első ízben találtak aminosavat a galaktikus felhőkben, ami azt bizonyítja, hogy az élet kelet­kezése szempontjából oly fon­tos molekulák a világűr „mély” rétegeiben is létezhetnek. Jan ti Miao és Ji-Jeng Knan - az Ur- banában lévő Illinois Egyetem kutatói - az Amerikai Csillagá­szati Társaság ülésén számoltak be, hogy glicin nyomára buk­kantak rádiótávcsővel végzett vizsgálataik során egy csillag­Princeton: új fúziós rekord Hazatért egy híres lengyel bű­nöző, aki évek óta szerepel a körözött személyek listáján. Az Olawa gúnynevű bűnöző ügye 1989-ben keltett nagy feltűnést, amikor bandát szervezett, szinte kizárólag volt sportolók­ból. A sportos gengszterek au­tólopással és rablótámadással foglalkoztak. Gyakran alkal­mazták azt a módszert, hogy áldozataikat egy néptelen helyre hurcolták, s veréssel és fenyegetéssel kényszerítették értékeik rejtekhelyének elárulá­sára, vagy arra, hogy vagyonuk egy részét átírják valamelyik bűnöző nevére. Több mint egy éven át garázdálkodtak, amíg Tudósok az eddigi legrészlete­sebb géntérképet állították ösz- sze az egereknél és az embernél már ismert valamennyi génről. Mindez újabb, jelentős haladást hozhat az öröklődő betegségek okainak feltárásában. A különleges térképen a könnyebb beazonosíthatóság kedvéért több ezer, úgymond „jelzőkaróval” látták el a DNS (dezoxiribonukleinsav)-láncok alkotta kromoszómákat, ame­végre egyik áldozatuk erőt vett félelmén, s feljelentést tett a rendőrségen. Olawát letartóz­tatták, de 1990 májusában, amikor kihallgatásra vitték az ügyészségre, kiugrott a váróte­rem ablakán, s egy ott várakozó gépkocsival elszáguldott. Né­hány hét múlva az ügyében vizsgálatot vezető ügyész ké­peslapot kapott az Egyesült Ál­lamokból „Olawa” aláírásával, valamint a következő szöveg­gel: „Uram! Most már megcsó­kolhatja aet!”. Szellemesnek szánt ötlete azonban sok bajt okozott a bű­nözőnek, ugyanis a lengyel ha­tóságok kiadatási kérelemmel lyek a géneket hordozzák. Az emberi génekben való eligazo­dást segítő útmutatót a francia- országi Evryben működő Ge- nethon tudósai állították össze az ország más részén és Kana­dában dolgozó kutatótársaik közreműködésével. Ezen a gén­térképen 2066 , jelzőkaró” van. Az egerek örökítőanyagáról ké­szült térkép 4006 jelzőpontot tartalmaz, és azt a cambridge-i Whitehead Institute-MIT for fordultak az amerikaiakhoz, ezért Olawának ismét mene­külnie kellett. Mielőtt az FBI ügynökei megtalálták volna, si­került visszatérnie Európába, a múlt év végétől pedig Lengyel- országban bujkált. Most önként jelentkezett a wroclawi ügyészségen, s a köz­vélemény nem kis megdöbbe­nésére, miután bevallotta, ki segített 4 évvel ezelőtti szöké­sében, s letett 250 millió zloty óvadékot - hazaengedték. Az indoklás szerint ugyanis a rend­szerváltást követő amnesztia miatt az egyetlen bűncselek­mény, amelyért felelősségre le­het őt vonni, szökése volt. Genome Research nevet viselő génkutató központban rajzolták fel. E térképet az egereken fo­lyó kutatásokban használhatják fel, amelyek közelebb viszik a tudósokat az emberi öröklődés jobb megértéséhez is. A térké­pekről a Nature Genetics című folyóirat is beszámolt. A cikk szerint minden szakmabeli, aki az emlősöknél tanulmányozza az öröklődést, hasznos segéd­eszközt kap a kezébe. MOZI EGRI URÁNIA Du. 3 órakor: Apám, a hős Színes, amerikai filmvígjáték Du. 5, este 7 és 9 órakor: Vágyak vonzásában Színes, amerikai fűm EGRI KERTMOZI Este 9 órakor: Az ítélet éjszakája Színes, amerikai film EGRI PRIZMA Este 10 órakor: Orlando GYÖNGYÖSI PUSKIN Du. 4 és este 6 órakor: Beverly Hills-dili Színes, amerikai filmvígjáték Este 8 órakor: Szökésben Színes, amerikai bűnügyi film HATVANI APOLLÓ Este 6 és 8 órakor: Robotzsaru 3. Színes, amerikai akciófdm HEVES Este 6 órakor: A szerelem tiltott ösvényei Színes, olasz fűm FÜZESABONY Este 6 órakor: Csúcsfejek Színes, amerikai filmvígjáték SZÍNHÁZ Gárdonyi Géza Színház Du. 14 órakor: Ludas Matyi (Bérletszünet) Előadás előtt kirakodóvásár az előcsarnokban 19 órakor: Zenés kabaré (Bérletszünet) Román kerékpáros furcsa tragédiája Nem szokványos közlekedési baleset áldozata lett egy buka­resti kerékpáros. Az Evenimen- tul Zilei című lap híre szerint Mihai Caravan szabálytalanul vágott kerékpárjával egy gép­kocsi elé. Annak vezetője féke­zett, és sikerült elkerülnie az ütközést - majd kiszállt, és dü­hében öklével a biciklista ar­cába vágott. A 66 éves Caravan leesett a kerékpárról, fejét az aszfaltba verte, és meghalt. Hosszú szendvics A svédországi Trelleborgban egy vendéglátóipari szakiskola diákjai 998,3 méter hosszúságú szendvicset készítettek, jócskán túlszárnyalva ezzel a Guinness Rekordok Könyvében eddig nyilvántartott legnagyobb szendvicset, amelynek hossza 400 méter volt. A kis híján kilométeres szendvics elkészítéséhez ötezer tojást, 1800 húsgombócot és mintegy 2000 darab kolbászt használtak fel. IBUSZ TORUS AJÁNLATA NYARALÁS AZ OLASZ ADRIA PARTON! Bibionén, Jesolóban, Riminiben, Riccionében apartmanban júnistól szeptemberig. Részvételi díj személyenként egy hétre 6807.- Ft-tól. Utazás expressz autóbusszal részvételi díj egy útra személyenként 2390.- Ft-tól. Jelentkezését várjuk irodáinkban. Jöjjön vissza egy mosollyal! _____________________________________(1460) A Princeton egyetem kutatói 9 millió wattos energiát állítottak elő egy ellenőrzött fúziós reak­ció során, amely a másodperc 0,4 részéig tartott. Az előállított energia ele­gendő háromezer lakás fűtésére és világítására - jelentette az AP amerikai hírügynökség. A princetoni tudósok ezzel meg­döntötték a 6,2 millió wattos rekordot, amelyet decemberben állítottak fel. A fúzió során szuperkönnyű atomokat, mint a hidrogén, felmelegítenek és ütköztetnek. Ezáltal keletkezik az energia, amely hasonló a Nap energiá­jához. Az energia előállításának ko­rábbi módja az, hogy nehéz­atomokat hasítanak szét. Erre főleg az uránium atomjait használják.- A fúzió célja olyan energia előállítása, amelynek mennyi­sége határtalan, s amely nem szennyezi a környezetet - mondta Dale M. Meade, az egyetem fizikai laboratóriumá­nak helyettes igazgatója. A kutatók most megkísérlik, hogy tízmillió wattos energiát állítsanak elő. A hatalmas energiát szolgál­tató reaktor 12 éves. Azt terve­zik, hogy két évre leállítják, és sugártalanítják. A princetoni egyetem munkatársai meg akar­ják győzni az Egyesült Álla­mok energiahivatalát, hogy hagyják még hat hónapig mű­ködni a reaktort. (MTI) SZUPEREXPRESSZ 4 éves Ford Escort dízel 580 eFt-os irányáron sürgősen eladó. T: 36/325- 202. (2220) 6 t fixes ponyvás német pótkocsi friss műszakival eladó. Érd.: este 36/341— 780. (2120) 80 m2-es műhely ipari tevékenységre vagy raktárnak kiadó. Tel: 320-742 vagy 411-601. (2270) 82-es 1.9 benzines Audi 80 rádiómag­nóval, központizáras, friss műszakival, jó állapotban eladó. Érd.: Füzesabony, Tüzér u. 46. Tel: 60/352-229. (2240) A Mini-Money rövidnadrág (bermuda, short, camping, adidas-puma stb.) nyári póló, szabadidőruha, farmernadrág bá­lát bont 600-650 Ft/kg-ért szombat- vasárnap 10-18-ig. Eger (Felnémet- Pásztorvölgy) Sólyom u. 6. (2216) A Nap Heves megyei napilap és a Villa-Tours Utazási Iroda vendégeként június 4-én, szombaton BODOR PÁL író dedikál Egerben a Fellner udvarban. (A Líceum mögött.) (2261) A makiári Húsboltban tovább tart a borjúhús akció. (2253) Akciós húsvásár a piaccsarnok emele­tén a "Kerekes" húsboltban. Malachús 200, sertés comb 300, sertés lapocka 290, sertés karaj 330, sertés tarja 280, sertés zsír 60 Ft/kg. (2028) Autóbusz indul 1994. június 11-én reggel 4 órakor Ostorosról Kolozsvárra, visszaút 12-én Kolozsvárról 14 órakor még üres helyekkel. (1000 Ft-os úti­költség). Érd.: 36/356-055 16 után. (2252) A/. "AUTÓSULI"-ban INTENZÍV személygépkocsi-vezetői tanfolyam indul 1994. június 16-án. Jelentkezés: Elek László Eger, Bródy S. u. 4. T: 311-966. (1925) B, C, D, E kategóriás jogosítvánnyal és 14 éves gyakorlattal állást keresek. Tel.: 36/356-372 (üzenetrögzítő van). (2247) Befektetni szándékozók Figyelem! Pénze 120 %-os prfoitot hozhat évente, állami bankfelügyelettel. T: 36/310— 610. (1767) Befektetni szándékozók figyelem! Pénze 120 %-os profitot hozhat évente állami bankfelügyelettel. T: 36/310- 610. (1769) Családi események, ballagás, esküvő rendezése kívánság szerint, színvonalas vendéglátó egységemben. Tel: 319— 947. (801) Felszolgáló lányokat keresünk a Ba­golyba. Érd.: péntek-szombat Eger, Szénáskert u. 1. T: 311-079 (2211) Festőszakmunkást sürgősen felveszek. Érd.: este 19 után 36/316-852. (2279) Idős szüleim mellé gondozónőt kere­sek. Érd.: de. 36/326-682. (2231) Ismét vasárnapi vásár a BAGA- TELLBEN Eger, Mátyás király u. 43. 9-12 óráig! Nagy nyári áruválaszték­kal, olcsó árakkal várjuk kedves vásár­lóinkat. (2286) Kertész utcai üzlethelyiség kiadó. Érd.: 10-18-ig 312-991, este 317-459 (2243) Kevesebbért-többet! Zsákos burgo­nyát kínálunk azoknak, akik tudják, hogy a kedvezményes akciónkat vétek kihagyni. Árusító helyeink: Eger, Sta­dion úti, valamint a Domus előtti Zöld­séges. (2264) Minden típusú turbó, alumínium és öntvény hengerfej felújítás, adagoló (Bosch) javítás, alumíniumheggesztés, motorfelújítás. 37/320-320. (2107) Mosogatónőt keresünk. Jelentkezni személyesen du. 4-6-ig a Western sö­rözőben. (2284) Művezetőt keresünk középiskolai vég­zettséggel hatvani munkahelyre, kie­melt fizetéssel. Érd.: munkaidőben Tel.: 56/374-842. (2199) Quadriga gázkazán kedvezménnyel kapható. Lehel Hűtőbolt Eger, Rajner K. u. 2. T: 36/320-405. (1881) Szarvas G. u. 1. mfsz. 7. alatt 66 m2-es felújított lakás eladó. 39 eFt/m2. Érd.: egész nap a helyszínen v. a 317-164-es telefonon. (1998) Törzsvásárlói igazolványok átvehetők a NAPSUGÁR VIRÁGÜZLETBEN Eger, Hadnagy u. 13 és a KISASZ- SZONY VIRÁGÜZLETBEN a Kisasz- szony temető felső részén. (2114) Vagyon- és személyvédelemre képzett Németjuhász kutyák olcsón, állandóan kaphatók. Kutyatanítás vállalok. Boly­hos Heves, Munkácsy M. u. 18. Tel: 36/345-148. (2096) Volkswagen LT31 D és Mazda E2000 magas ponyvás 1.5 t kistgk. eladó. Érd.: 36/322-830 napközben. (2245) Újszerű állapotban lévő 30 m2-es fa­házat vennék zöldség bolt céljára. 36/361-245 17 óra után. (2188) Heves Megyei Hírlap, az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. * Főszerkesztő: KA­POSI LEVENTE. Felelős szerkesztő: Budavári Sándor, dr. Szalay Zoltán * Felelős kiadó: SOÓS SÁNDORNÉ, az AS-M. Heves-Nóg- rád megyei irodavezetője. * Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefon: 36/413-644. Hirdetés: 410-880. Fax: 36/412-333 * Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Heves- Nógrád Megyei Irodája az ügynökségek (Eger: Dajka Ferenc Eger, Barkóczy u.7. Tel.: 36/411-929, Eger- Gyöngyös: Király Béla Eger, Városfal u.3. Tel.: 36/319-981, Eger-Pétervására: Kelemen Attila Eger, Cifrakapu u. 68. Tel.: 36/326-603. Füzesabony-Heves: Far­kas Péter Tárnáméra, Márton u. 2. Tel.: 145. Gyöngyös-Hatvan: Vincze Tibor 3200 Gyöngyös, Zöldfa u. 6., Tel/fax: 37/311-697) ré­vén. * Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Király u. 2. Telefon: 06-46/350-230. Előfizethető közvetlenül a Heves Me­gyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/413-644) és ügynökségeinél, postautalványon és átutalással a 359-98567/03401864 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megren­delhető a kiadónál. Előfizetési díj egy hónapra 375 Ft, negyedévre 1125 Ft, fél évre 2250 Ft, egy évre 4140 Ft. Az árus példányok ára: 16,30 Ft. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg il­letékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszé­lőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/412-646 távbeszélő­számon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben meg­küldeni. Előfizetési díj a más megyében és a fővárosban lakó előfi­zetők számára: 1 hónapra 770.- Ft, negyedévre 2310.- Ft, fél évre 4620.- Ft, egy évre 9240.- Ft. Előfizetési díj a szomszédos, ill. más országokba: 1 hónapra 862.- Ft, ill. 1466.- Ft, negyedévre 2586.- Ft ill. 4398.- Ft, fél évre 5172.- Ft ill. 8792 Ft. egy évre 10344.- Ft. ill. 17592.- Ft. A megyén kívüli belföldi és külföldre szóló előfizetőink észrevételekkel szíveskedjék közvetlenül a kiadót megkeresni. * Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HL) ISSN 0865-9109 A tudósok révén most elkészült az eddigi legrészletesebb géntérkép Egy szenzációs felfedezés közi felhőben, a Tejútrendszer központjának közelében. A szenzációs felfedezésről az AP hírügynökség számolt be. A glicin az egyik legfontosabb aminosav, amely a legtöbb fe­hérjében előfordul. Mindez alá­támasztja azt az elképzelést, hogy máshol is keletkezhetett élet a világűrben, de nem jelent perdöntő bizonyítékot erre nézve. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom