Heves Megyei Hírlap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-29 / 151. szám

4 / HEVES HÍRLAP EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, vJTfiÉT LŐRINCI, PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA Humor- Egészen lapos sarkú cipőt szeretnék.- Mihez akarja felvenni?- Egy alacsony fiatalemberhez. Recept Svéd galuska Hozzávalók: 25 dkg tehéntúró, 5 dkg vaj, 8 tojás, kevés liszt, 1 kiskanál olaj, kevés szerecsendió, 5 dkg reszelt sajt, só. Simára keverjük az áttört tehéntúrót a 4 nyers tojással, diónyi vajjal, kevés sóval és annyi liszttel, hogy galuskatésztát kap­junk. Sós, forró vízben, amelybe 1 kiskanál olajat is öntöttünk, vízbe mártott kanállal nagyobb galuskákat szaggatunk, és ki­főzzük. Simára keverünk 4 tojássárgát diónyi, puha vajjal, kés­hegynyi reszelt szerecsendióval ízesítjük, megsózzuk, és elke­verjük a tojások kemény habbá vert fehérjével. A kifótt galus­kákból kivajazott tűzálló tálba terítünk egy sort, megkenjük a tojáskrémmel, erre ismét galuska kerül, majd befedjük krém­mel. A tetejét meghintjük 5 dkg reszelt sajttal, és a sütőben vi­lágospirosra sütjük. Adhatunk hozzá ecetes savanyúságot is. Ügyeljünk rá, hogy a galuska lágy maradjon. Milyen parfümöt használt Delilah? Milyen parfümöt használt Deli­lah, hogy rábírja Sámsont hajá­nak levágására? Mivel illatosí­totta magát Kleopátra, hogy Marcus Antoniust őrülten sze­relmessé tegye? S milyen fes­téket kentek Tutanhamon ar­cára, hogy illendő külsővel menjen át a másvilágra? Mind­ezeket a kozmetikai szereket és még többet láthat a közönség a hollandiai Nijmegen városá­ban, ahol a szabadtéri Bibliai Múzeum ókori történelmi re­likviákat állít ki. A látnivalók között szerepel a régi kultúrák 15 féle illatszere, valamint töm­jének és áldozati oltárok.- Nem lehetünk biztosak ab­ban, hogy ugyanazokat az illa­tokat állítottuk elő, mint az ókori illatszerészek, hiszen a recepteket ugyanúgy titokban tartották akkor, mint most - mondta az AP hírügynökség tudósítójának Jan van Laarho- ven, a múzeum igazgatója. A tudósok részletesen át­vizsgálták az Ó- és az Újszö­vetséget, hogy megfejtsék a régi parfümök összetételét, amelyek akkor is drágák voltak. Van Laarhoven szerint a test, valamint a levegő illatosítására használt alapanyagok voltak az ókorban a bazsalikom, a fahéj, a mirha és egy mézga tartalmú szőlő. Tutanhamon testét mir­hával, fahéjjal és olajokkal ken­ték be, mielőtt bebalzsamozták és szalagokkal tekerték körül - mondta a múzeum igazgatója. SZUPEREXPRESSZ 10 éves Renault eladó. T: esti órákban 36/364-144. (4446) 86-os jó állapotban lévő vegyes használatú E-2000-es Mazda mikrobusz 6 személyre vizsgáz­tatva eladó. 36/367-491. (4416) A CENTRUM ÁRUHÁZBAN CSÜTÖRTÖKÖN ÉS PÉNTE­KEN (JÚNIUS 30-ÁN ÉS JÚ­LIUS 1-JÉN) 12-15 ÓRÁIG A NYUGDÍJASOK MINDEN ÁRUT 10 % ENGEDMÉNY­NYEL VÁSÁROLHATNAK, NYUGDÍJAS SZELVÉNYÜK­KEL ÉS SZEMÉLYI IGAZOL­VÁNYUKKAL. (4286) A Korrekt Bútorbolt gyakorlott fiatal női eladót keres, Bérezés megegyezés szerint. Eger, Klapka u. 1. Technika Háza T: 36/310-111/280. (4408) Az egri Piaccsarnokban büfé­falatozó kiadó. Érd.: 36/311-536. (4442) Belvárosban üzlethelyiség ked­vező áron bérbe kiadó. Érd.: Eger, Hatvanasezred u. 18. (4356) Bolti eladót felveszek. Tel.: 06- 60/352-761. (4402) Eladó VW Golf III. 1.6i CL Eu­rope 1993. 10. havi 5 ajtós, bordó színű. Érd.: 18 óra után a 49/334— 268-as telefonon. (4373) Fehérnemű és póló vásár Eger, Széchenyi u. 23. a postával szemben júl. 30. csütörtök 9—17— ig. (4266) Festék és Háztartási bolt nyílt Eger, Vályi I. 4. (Ady és Sas út sarok). Olcsó árak. Tel.: 320- 576. (4147) Istállót keresek 2 ló részére Eger környékén. T: 36/321-847. (4440) Jogosítványt szeretne? Főiskola Autósiskola motoros és autós in­tenzív tanfolyamot indít kedvez­ményes áron, részletfizetéssel. Megnyitó: 1994. július 5-én ló­kor. Érd.: Eger, Egészségház u. 4. T: 413-564. (4294) 18-24 éves, németül legalább alapfokon beszélő Au-Pair lá­nyokat és fiúkat keresünk ősztől 1 évre Bajorországba. A fényké­pes, németül irt önéletrajzokat (lehetőleg telefonszámmal a kö­vetkező címre várjuk: Csonki Csaba 3300 Eger, Napsugár u. 36. II/5. Jó minőségű kisbálás lucerna el­adó. Érd.: 06-37/341-452 vagy 06-60/352-704 tel. (4288) Közvetítő irodánk fizetőképes ügyfelei részére kiadó 1-2-3 szobás lakásokat keres. Bérbe adóknak ingyenes. T: 36/323- 944. (4455) Minden szerdán új mházati vá­sár Egerben a nagy Postával szemben. (4415) Műholdvevők, decoderek szere­léssel! Hirschmann Bolt Eger, Kertész u. 25. (4433) Oltott mész olcsón! Kerecsenden állandóan kapható! 1 q 350 Ft. T: 06-60/352-561 9-17 óráig. (4277) Tapéták már 199 Ft-tól. Eger, Harapgöntő u. 2. (3086) VW Golf II. 1.6D 88. évj., kitűnő állapotban friss műszakival el­adó. Érd.: 8-16-ig 36/316-258. (4418) Vidámparkba józanéletű, meg­bízható, univerzális alkalmazottat keresek. Érd.: este 36/313-533. Változatlanul olcsóbb áraink­kal várjuk Önt a Sas úti üze- meanyagkúton! Gázolaj: 59 Ft/1, Benzin: 76 Ft/1. Garantált minőség! Eger, Sas u. 94. (Ta­nép udvar) Nyitva: 7-17, Szó: lft-14. ÉUV-ZÁRÓ BULI VELEN­CÉN JÚN. 30-JÚL. 3. FEL­LÉP: LADÁNYBENE 27, PÁL UTCAI FIÚK, GÉNIUSZ, MÉZ, SZIÁMI, REVIVAL BAND, KISPÁL ÉS A BORZ STB. SPORT ÉS EGYÉB VE­TÉLKEDŐK. A FŐDÍJ: 5 NAPOS OLASZORSZÁGI NYARALÁS. EZENKÍVÜL KARAOKE, ROCKDISCO, NOSZTALGIA BULI, MELL­SZÉPSÉG- ÉS SÖRIVÓVER- SENY. JEGYEK A HELY­SZÍNEN ÉS RENDELÉS ÚT­JÁN VÁSÁROLHATÓK. SÁTRAS ÉS FAHÁZAS EL­HELYEZÉS TELJES ELLÁ­TÁSSAL. T: 06-1/118­6855/HT, 06-1/12-15-842. (4349) Vendéglátósok-Játékgépesek-Figyelem! Első Heves megyei ügyességi s JátékaMtorrsatai bemutató 1 994. július 1- 2-3 ~$kr\ Eger ben , az Ifjúsácji házban-(Széchenyi u.l*) AI Ä ÉP% IF% I fVl rü ILrü U LJ 1 Ili összes . - v ............... ,-v....... #-•» ÉÍ€WWW ít w C.® (pén/fo/ogöfoj. 4:» ».w... x. vm 4. : .'! * HU i § hhí ^^i6<s<^<ieifí(mges6íS6iíi<(íídi Korrekt tájékoztatás a leien leg hatályos i aí jogi, könyvelést és adózási szabályokról, , *" \ HELYSZÍNI ELADAS ES LÍZING! V Elefántbefogás Dél-Afrikában. Újfajta módszerrel próbálják befogni az elszállítandó elefántokat a dél-afri­kai Kruger Nemzeti Park vadőrei. Helikopterről lőnek a testükbe kábítóinjekciót, azt követően a békésen szen­dergő állatokat megvizsgálják, vérmintát vesznek tőlük, majd egy daru segítségével átrakják őket a különlegesen átépített teherautókra... Egy szélhámos halálára MOZI EGRI URÁNIA Du. 3, 5 és este 7 órakor: Csekkben a tenger Színes, amerikai filmvígjáték Este 9 órakor: Amerika fegyverben Színes, angol kalandfilm EGRI KERT Este 9 órakor: A szökevény Színes, amerikai bűnügyi film GYÖNGYÖSI PUSKIN Du. 4 és este 6 órakor: Szellem a gépben Színes, amerikai film Este 8 órakor: Tombstone Színes, amerikai westemfilm HATVANI APOLLÓ Este 6 órakor: Az ítélet éjszakája Színes, amerikai akciófilm Adócsalók listája A görög kormány nyilvános­ságra hozta a legjelentősebb adócsalók nevét, hogy megszé­gyenítésükkel bírja rá őket az állammal szembeni tartozásuk megfizetésére. A minap közzé­tett lista a 200 vezető adós, ma­gánszemélyek és vállalatok ne­vét tartalmazza. Ezek együtte­sen 56,7 milliárd drachmát (227 millió dollár) próbáltak meg el­titkolni az adóhivatal elől. Az adócsaló vállalatok listáját a Cimenta Halkidosz vezeti, amelytől közel 11 milliárd drachmát próbál behajtani az állam. A legtöbb adót eltitkoló magánszemély tartozása 57,2 millió drachma. Az adócsalás­sal vádolt személyek börtön- büntetést és vagyonuk elkobzá­sát, elárverezését kockáztatják. Dinotojást loptak A Toulouse közelében levő Blagnacban rendezett ásvány- és kövületvásárról elloptak egy százmillió éves dinosza­urusz-tojást. A vásár szóvivője szerint a Kínából származó dinotojásnak igen nagy a piaci értéke. A tojást egy olasz gyűjtő standjáról lopták el. Becsapott románok Több ezer román állampolgárt csaptak be magyar szélhámo­sok a Budapesten bejegyzett MARU-TRANS Kft. révén, nullkilométeres Dacia gépko­csikat ígérve számukra - jelen­tette az Evenimentul Zilei című bukaresti lap elsőoldalas tudó­sításában. A cég 40 százalékos előleget kért, és 3000-3800 német már­kának megfelelő összegért ígérte a Magyarországról szállí­tandó (román gyártmányú) gépkocsikat. A romániai újsá­gokban megjelent hirdetések nyomán több ezren fizették be az előleget, anélkül, hogy va­laha is megkapták volna a várt gépkocsit. TEGOLA tetőzsindely- 30 színben és formában- minden tetőformához- könnyű tetőszerkezetet igényel- új tetőhöz, felújításhoz és lapostetö helyett is ROOFMATE- lépésálló-vlzállő hőszigetelés- padlófűtéshez, padló alá- pincéhez, lábazathoz, koszorúhoz- lapostetök, teraszok hőszigetelése KI 0 IPS- gipszkarton tetötérbeépítéshez, válaszfalhoz, álmennyezethez- tüzgátló és nedvességálló lap is Teljes választékban kapható a Pilon-Agria kft raktáráruházában, Eger, Berva. Tel/fax: 36/312-752. BEÉPÍTÉSSEL IS ! A minap egy bombayi kórház­ban szívroham következtében 72 éves korában elhunyt Hadzsi Masztan, a leghíresebb indiai csempész és szélhámos, akinek mesés meggazdagodásának kö­rülményeiről az ország szinte egész lakossága tudott. Mint az AFP a halálesetről beszámolt, az egykori dokk­munkást Bombay előkelő ne­gyedének egy luxusklinikáján ápolták. A dél-indiai Tamil Nadu ál­lamban született Hadzsi Masz­tan a 60-as és a 70-es években szó szerint egész Bombayt ter­Egy űj, ritka állatot, a Vu Quang ökröt most első ízben sikerült élve foglyul ejteni Vi­etnamban. Fiatal borjúról van szó, amelyet egy vadász talált meg. A Vu Quang ökörről 1992 óta tudnak a zoológusok, de ko­rábban csak az új ökörfajta csontjait és patáit találták meg. A csontokat egy dániai tudo­mányos intézetben tanulmá­nyozták. Megállapították, hogy az állat nemcsak más törzs, ha­nem új fajta is, amely 5-10 mil­lió évvel ezelőtt vált el szar­rorizálta a csempészésre alapo­zott maffiabirodalmának min­dent átszövő hálózatával. A rendőrség és a politikusok iránti megvetésének nyíltan hangot adó Masztan életéről a valóságot szabadon átköltő film készült „Divar” (A fal) címmel. Hadzsi Masztan a 80-as évek elején felhagyott törvénysértő tevékenységével, és érdeklő­dése az építőipar felé fordult. Mozgalmat indított továbbá a túlnyomó többségében hinduk lakta ország muzulmánjainak védelmére, és elnöke lett a mozgalomnak. vasmarha-rokonaitól. Mint az AP amerikai hírügynökség írja, a foglyul ejtett boijű 18 kilo­gramm súlyú, fején és lábain fehér foltok vannak, szemei na­gyok, farka bolyhos. Szarvai még nem fejlődtek ki, de a tu­dósok szerint a fejlett állatok­nak hosszú, egyenes, tőrszerű szarvai vannak. A vietnami állatvédő egyesü­let szerint a fajtából csak né­hány száz példány él az őser­dőben. Most megtiltották, hogy bárki is megöljön ilyen állatot. Heves Megyei Hírlap, az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. 'Főszerkesztő: KA­POSI LEVENTE. Felelős szerkesztő: Budavári Sándor, dr. Szalay Zoltán * Felelős kiadó: SOÓS SÁNDORNÉ, az AS-M. Heves-Nóg- rád megyei irodavezetője. * Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefon: 36/413-644. Hirdetés: 410-880. Fax: 36/412-333 * Az előfizetők részére terjeszti az AS M Kft. Heves- Nógrád Megyei Irodája az ügynökségek (Eger: Dajka Ferenc Eger, Barkóczy u.7. Tel.: 36/411-929, Eger- Gyöngyös: Király Béla Eger, Városfal u.3. Tel.: 36/319-981, Eger-Pétervására: Kelemen Attila Eger, Cifrakapu u. 68. Tel.: 36/326-603. Füzesabony-Heves: Far­kas Péter Tárnáméra, Márton u. 2. Tel.: 145. Gyöngyös-Hatvan: Vincze Tibor 3200 Gyöngyös, Zöldfa u. 6., Tel/fax: 37/311-697) ré­vén. * Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Király u. 2. Telefon: 06-46/350-230. Előfizethető közvetlenül a Heves Me­gyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/413-644) és ügynökségeinél, postautalványon és átutalással a 359-98567/03401864 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megren­delhető a kiadónál. Előfizetési díj egy hónapra 375 Ft, negyedévre 1125 Ft, fél évre 2250 Ft, egy évre 4140 Ft. Az árus példányok ára: 16,30 Ft. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg il­letékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszé­lőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/412-646 távbeszélő­számon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, Illetőleg levélben meg­küldeni. Előfizetési díj a más megyében és a fővárosban lakó előfi­zetők számára: 1 hónapra 770.- Ft, negyedévre 2310.- Ft, fél évre 4620.- Ft, egy évre 9240.- Ft. Előfizetési dfi a szomszédos, ill. más országokba: 1 hónapra 862.- Ft, III. 1466.- Ft, negyedévre 2586.- Ft ill. 4398.- Ft, fél évre 5172.- Ft ill. 8792 Ft. egy évre 10344.- Ft. ill. 17592.- Ft. A megyén kívüli belföldi és külföldre szóló előfizetőink észrevételekkel szíveskedjék közvetlenül a kiadót megkeresni. * Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9109 Új ökörfajtára bukkantak 1994. június 29., szerda A Nap kél: 4.50 órakor, nyugszik: 20.45 órakor. A Hold kél: 24.10 órakor, nyugszik: 12.43 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon PÉTER és PÁL nevű kedves olvasóinkat! A Péter a görög Petrosz név rövidüléséből keletkezett. Jelentése: kőszikla. A Pál a latin Paulus rövidü­lése. Jelentése: kicsi, kis termetű (férfi).

Next

/
Oldalképek
Tartalom