Heves Megyei Hírlap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-29 / 151. szám
* > í í I f 2. oldal Világtükör 1994. jűnius 29., szerda A román ellenzék akciókat indított el A román ellenzék sikeresen elindított két akciót a hatalom ellen. A parlamentben felolvasták az ellenzék bizalmatlansági indítványát. E nyilatkozat a kabinet fejére olvassa vétkeit, kezdve attól, hogy hét hónappal késett a költségvetés benyújtásával, egészen odáig, hogy a kormánynak már nyolc olyan tagja van az átalakítások nyomán, akiket jóváhagyásra nem terjesztettek a parlament elé. Az akciót elindító kereszténydemokrata nemzeti parasztpárti képviselőknek sikerült összegyűjteni a megfelelő számú aláírást az ellenzéki honatyáktól annak érdekében, hogy az alkotmánybíróság megvizsgálja Iliescu egyes kijelentései nyomán annak lehetőségét, hogy alkotmánysértés címén a parlament elé terjessze az államfő hivatalából történő felfüggesztésének kérdését. Károly herceg beismerte hűtlenségét Károly herceg, brit trónörökös beismerte, hogy hűtlen volt feleségéhez, Diana hercegnőhöz -jelentette az ITN független hírtévé abból a portréfilmből idézve, amelyet az ITV brit országos kereskedelmi hálózat ma mutat be a trónörökösről, walesi hercegi beiktatása 25. évfordulója alkalmából. Hű volt-e feleségéhez? - kérdezte a riporter a portréfilmben. - Igen. Egészen addig, míg házasságunk helyrehozhatatlanul tönkre nem ment - felelte a 46 éves herceg, némileg vonakodva. Károly herceg és Diana hercegnő 1992 decembere óta hivatalosan külön él, de a házasságot nem bontották fel. A portréfilm - brit királyfigyelők szerint - több problémát okozhat a trónörökösnek, mint amennyit megold számára az alattvalók körében, akik felmérések szerint nem tartják őt különösen alkalmasnak az uralkodásra, és főként a változatlanul népszerű Diana nélkül nem. A fennálló alkotmányos rend szerint az anglikán egyháznak áldását kell adnia a trónutódlásra, s az egyház egyes tekintélyes vezetői föl-fölvetik, miként lehetne bízni majdan Károly uralkodói esküjében, ha már feleségének egykor tett hűségesküjét sem tartotta be. Előzetes hírek szerint azonban Károly fölveszi a kesztyűt a portréfilmben, kijelentvén, hogy lazítani kell az uralkodó és az anglikán egyház hagyományos kapcsolatát, mert Nagy-Britanniában sok más vallás hívei is egyenjogú és fontos állampolgárok, és ő minden hit védelmezője óhajt lenni. Egyébként más miatt is izgulhatnak most a királyi család lépéseiért aggódó britek. A Daily Mail című lap tudni vélte, hogy Eduárd herceg, II. Erzsébet királynő legkisebb fia és Sophie Rhys-Jones kisasszony nyolc hónapja bontakozó románcának vége szakadt, és nem lesz a dologból házasság. A hölgy 29 éves, foglalkozására nézve közönségszolgálati osztályvezető, és feltűnően emlékeztet Diana hercegnőre. Állítólag nem vállalta a királyi családtagsággal járó kötöttségeket. Hétfő este azonban az Evening Standard című londoni lap visszautasította ezt a pletykát, és megbízható forrásokra hivatkozva jelentette, hogy a fiatalok továbbra is szeretik egymást. Államkötvény 1997/J ^ Legyen akár kényelmes... ...elfoglalt, előrelátó, a Magyar Államkötvény ideális befektetés. A legkedvezőbb befektetési forma mindazoknak- akik megtakarításaik értékét utánjárás nélkül akarják növelni;- akik rendszeres jövedelmet akarnak általa elérni;- akik tőkét gyűjtenek - például gyermekeik taníttatásához, ingatlan vásárlásához vagy vállalkozás beindításához. Az áHamkötvény-vásárlásra fordított összeg levonható az adóalapból. Államkötvény 1997/J 1994. június 24-én új államkötvény kibocsátására kerül sor. A befektetők 1994. június 27. és július 1. között vásárolhatnak névérték felett államkötvényt legfeljebb az 1994. június 21-én tartott aukción kialakult átlagár 0,2 százalékponttal és a felhalmozott kamattal növelt értékén a kijelölt forgalmazóknál. A legújabb Magyar Államkötvény 1997/J 3 éves futamidejű (1994. június 24. - 1997. június 24.) értékpapir. A kötvény mozgó kamatozású, melynek alapja 30, 60 és 90 napos kincstárjegy átlaghozama + 1,75% kamatprémium. Ä kötvény első félévre érvényes (1994. június 24. és 1994. december 24. közötti) kamata évi bruttó 26,01%. Törlesztés névértéken 1997. június 24-én. A kötvény alapcímlete 10 000 Ft. Kamatfizetési időpontok: Amennyiben az esedékesség munkaszüneti nap, úgy a kifizetés a következő munkanapon teljesül. Adócsökkentő Az Államkötvény 1997/J megvásárlására fordított összeg véglegesen levonható az adóalapból, annak 30%-a erejéig, feltéve, ha azt a magánszemély befektető lejáratig megtartja. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy az adókedvezmény csak az 1994-ben vásárolt 3 éves vagy annál hosszabb futamidejű állampapírokra vonatkozik. Továbbá, hogy 1994- ben a kamatok után fizetendő forrásadó mértéke 20%-ról, 10%-ra csökkent. 1994. december 24. 1995. június 24. 1995. december 24. 1996. június 24. 1996. december 24. 1997. június 24. Állami garancia Állami garancia van rá. Mind a kamatfizetést, mind a tödesztést az állam szavatolja. Forgalmazó és kifizetőhelyek: OTP Bank Rt.: Eger, Hatvani kapu tér 7. • MNB Heves Megyei Igazgatósága: Eger, Barkóczy u. 3. Felszökött a kávé ára a londoni terménytőzsdén Csaknem egynegyeddel drágult - tonnánként 545 dollárral szökött fel - a kávé ára a londoni terménytőzsdén, miután olyan hírek érkeztek, hogy komoly fagykár érte a brazil termést - jelentette a Reuter. A 24 százalékos áremelkedés nyomán egy tonna kávé szeptemberi szállításra 2800 dollárba került, ami hét és fél éve nem tapasztalt csúcspont. Amerikai előrejelzések szerint a hétvégi fagyok Brazíliában a termést 15 százalékkal csökkent- hetik. A déli fekvésű brazil államokban 1981 óta nem volt ilyen súlyos a fagykár, és a meteorológia szerint e héten újabb lehűlés várható Brazíliában. A kávé ára egyébként az idén már eddig is megkétszereződött, mert az importőrök attól tartanak, hogy a termelő országok - többévi túlkínálat után - visszatartják exportjukat. A dollár mélyrepülése a japán valutához képest Tokióban tovább folytatódik az amerikai dollár mélyrepülése, és hétfőn újabb történelmi mélypontot ért el a japán valutával szemben: árfolyama a II. világháború óta első ízben esett 100 yen alá. A hétfői tőzsdei napot ugyan még a bűvös 100 yenes küszöb fölött (100,10) kezdte az amerikai dollár, a délelőtti adásvételek folyamán azonban árfolyama fokozatosan 99,60 yenig süllyedt. A múlt hétvégét még 100,40 yenes árfolyamon zárta a zöldhasú Tokióban. Helyi idő szerint hétfő délben 99,70 yenes árfolyamon rögzítették a dollár árfolyamát. A dollár annak ellenére gyengült, hogy a japán központi bank felvásárlásokkal próbálta a 100 yenes küszöb fölött tartani árfolyamát. A külföldiek jelenlétét könnyítő intézkedések Ötéves adómentességet, a tőkemozgatáshoz szabad kezet kapnak az Oroszországban működő külföldi tulajdonú vállalatok - jelentette be Viktor Csemomirgyin kormányfő a külföldi befektetésekről rendezett moszkvai tanácskozáson. A miniszterelnök a Reuter szerint nem közölte az intézkedés bevezetésének időpontját, de reményét fejezte ki, hogy az év végére a tervezett változtatások következtében jócskán lecsökken a befektetési kockázat Oroszországban. A külföldiek jelenlétének könnyítését célzó további tervek szerint a vegyes vállalatoknak nem kell beszolgáltatniuk keményvaluta-bevételeik egy részét, a felhasznált importáruk után nem kell adót és vámot fizetniük, és a bevitt részesedés arányában három-hét évig mindenféle adó alól mentesülnek. Engedélyezik külföldiek számára a földvásárlást és -birtoklást is. Pénzügyminiszter-helyetteseket menesztettek Waldemar Pawlak lengyel miniszterelnök felmentette tisztségéből Henryk Chmielak és Wojciech Misiag pénzügyminiszter-helyetteseket. Varsóban már napok óta beszéltek a két miniszterhelyettes várható eltávolításáról. Az ellenzék főleg Misiag leváltását nehezményezi, mert az ő neve összeforrott a gazdasági reformokkal. Ä rendszerváltástól Leszek Balcero- wicznak, a reformok atyjának volt egyik főtanácsadója. Az oroszországi maffia fenyegetés a világ számára Az orosz maffia fenyegetést jelent az egész világ számára, mert nem zárható ki, hogy a szervezett bandák külföldi értékesítés céljából atomtöltetek beszerzését is vállalják - vélekedett képviselőházi meghallgatásán James Woolsey. Az amerikai Központi Hírszerző Hivatal (CIA) igazgatója szerint az orosz maffia gyorsan beilleszkedett a nemzetközi alvilágba. Szakértői véleményében leszögezte: eddig ugyan még nem tudnak olyan esetről, hogy bűnöző bandák kísérletet tettek volna atomeszközök eltulajdonítására és külföldre történő csempészésére, ám a fokozott veszélyre való tekintettel nem szabad figyelmen kívül hagyni az eshetőséget. - Sajnos, nem lehet kizárni annak lehetőségét, hogy terrorcsoportok a maffia segítségével óhajtanak tömeg- pusztító fegyverekhez hozzájutni - mondta James Woolsey. Célzott rá: elképzelhetőnek tartja azt is, hogy Irán, Irak, Líbia vagy Eszak-Korea esetleg ugyancsak igénybe veszi nukleáris törekvésében a szervezett bűnbandák szolgáltatásait. Kijelentette: a CIA mintegy 5700 orosz bűnözői csoportot tart nyilván; tudomásuk van arról is, hogy volt KGB-ügynö- kök és katonák is csatlakoztak a maffiához. A CIA-igazgató jelezte: nagyobb figyelmet akar szentelni az oroszországi bűnözésnek, ám ebben akadályt jelent a hírszerzési kiadások kongresszusi megnyirbálása. Viszonteladókat, kiskereskedőkel, dekoratőröket ▼őrünk, új árukészletünk gazdag választékával! Fonott bútorok és dísztárgyak egzotikus ajándéktárgyak virágkötészeti kellékek dekorációs kellékek karácsonyi díszek közvetlenül az importőrtől! MABEL Kft. 1209 Budapest, Grassalkovich út 251. (volt Marx Károly út) Tel/fax: 286-0054 Értékesítés bemutatótermünkben. Nyitva: hétfőtől péntekig 8-tól 17 óráig.