Heves Megyei Hírlap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-27 / 149. szám

1 HEVES "»HÍRLAP EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, V-1StKT LŐRINCI, PÉTER VÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1994. június 27., hétfő A Nap kel: 4.49 órakor, nyugszik: 20.45 órakor. A Hold kél: 22.57 órakor, nyugszik: 9.28 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon LÁSZLÓ nevű kedves olvasóinkat! A László a szláv Vladislav névből fejlődött a Ladiszló, Lacló alakokon keresztül. Jelentése: dicsőséges ural­kodó. A magyarországi kát. nap­tárban Szent László király. Humor- Rendőr! Ez az ember ellopta az autómat!- Nyugodjon meg, mindjárt megmotozzuk! Recept Sertésszelet tejszínes-boros mártásban Hozzávalók: 4 szelet sertéscomb, 5 dkg vaj, 1 kis fej vörös­hagyma, 1 dl fehér- vagy vörösbor, 1 dl tejszín, 1 evőkanál liszt, 5 dkg reszelt sajt, mustár, pirospaprika, só, törött bors. A hússzeleteket kiveregetjük, a széleit bevagdossuk, és a fel- forrósított vajban mindkét oldalukon pirosra sütjük, majd ki­vesszük. A megmaradt zsiradékba beletesszük az apróra vag­dalt hagymát, 1-2 percig pároljuk, megpaprikázzuk, belekeve­rünk 1 evőkanál mustárt, és felöntjük a borral. Ezután vissza­tesszük a húst, megsózzuk, megborsozzuk, 30 percig lassú tű­zön pároljuk. Majd kivesszük a hússzeleteket, s egy tűzálló tá­lon egymás mellé helyezzük. A lisztet a tejszínnel csomómen­tesre keverjük, végül hozzáadjuk a húsléhez. Még egyszer - ál­landóan kevergetve - felforraljuk. A mártást ráöntjük a húsra, megszórjuk reszelt sajttal, kb. 8 percre visszatesszük az előme­legített sütőbe. Burgonyával vagy rizzsel tálaljuk. Jacques Le Goff kapja a Hegel-díjat Jacques Le Goff francia törté­nész kapja Stuttgart város He- gel-díját. A húszezer márkával járó kitüntetést minden harma­dik évben a szellemtudomá­nyos fejlődés előmozdításában kimagasló érdemeket szerzett személyiségnek adják. A város döntése szerint a díjjal a hetvenéves történész irányadó életművét ismerik el, és egyút­tal az általa művelt tudom­ányágra hívják fel a figyelmet Németországban. Le Goff, aki 1993-ban már elnyerte Münster város kitünte­tését, a legjelentősebb közép­kor-történészek közé tartozik a nemzetközi porondon. Az École des Hautes Études en Sciences Sociales elnöke a hí­res Annales történészi iskolából indult. Fontosabb művei közé tartoznak a Magyarországon is népszerű „Az értelmiség a kö­zépkorban”, valamint az „Uzsorakamat és pokolkínok”, továbbá a „Purgatórium szüle­tése” című munkák. A zsűri nagyra értékelte, hogy a francia történész komplex társadalom- történeti kutatásaiban felhasz­nálja a rokontudományok, az etnológia, a néprajz, a szocio­lógia és az összehasonlító iro­dalomtudomány eredményeit. Érdemként méltatta azt is, hogy Le Goff mindig újra felfedi az újkori és az azt megelőző törté­nelem folyamatosságát. A grémium szerint Németor­szágban - ellentétben ezzel a jelenkori irányultságú történetí­rással - a laikusok történelmi tudata a középkorral kapcsolat­ban - egyrészt a náci történe­lemképhez vezető nacionalista stilizálás által, másrészt az utána következő, elutasító jel­legű elmélkedés által - kettős törést szenvedett. A Hegel-díj Le Goffnak történő odaítélése ezen a tudati helyzeten segíthet valamit. Szobor a hűséges kutyák számára... Eletnagyságú, „kutyahűségű” szoborral állított emléket az USA annak a több száz máso­dik világháborús kutyának, amelyek az amerikai hadsere­get segítve, mondhatni köteles­ség teljesítés közben múltak ki. A szobor az USA-ban az első kutyaemlékmű, bronzból van, s egy doberman szolgált modell­ként az alkotáshoz. Bár az em­lékművet a Pentagonban leplez­ték le, végső helye Guam szige­tén, az USA hivatalos hadiku­tya-temetőjében lesz. A szige­tért 1944. július 21-től augusz­tus 10-ig tartott a harc, melynek során 18.500 japán katona vesz­tette életét, az amerikai tenge­részgyalogosok vesztesége 6900 fő volt. Hogy nem több, az nagyrészt a kutyáknak is kö­szönhető, akik számos rejtekhe­lyen derítették fel a lesipuskás japánokat, és persze, őrszem­nek is kiválóan beváltak. Becs­lések szerint a csendes-óceáni szigetháborúk során több ezer katona életét mentették meg. Hogy miért épp egy doberman kapta a megtiszteltetést? Ennek az az oka, hogy 90 százalékban ezt a kutyafajtát „sorozta be” az amerikai haditengerészet. A guami harcokban 25 amerikai hadikutya veszett oda, marad­ványaikat külön temetőben he­lyezték el, amelyet mára, az 50. évfordulóra ismét rendbehoz­tak. Időközben ugyanis a guami katonakutya-temető ebek har- mincadjára jutott. Vendég látósok-) átékgépesek-figyelem! SZUPEREXPRESSZ 2 szoba összkomfortos 53 m2-es öröklakás eladó. Érd.: este Eger, Mátyás király u. 45. IV/14. Szilá­gyi ___________________(2644) 9 00-as Motorola rádiótelefon áron alul eladó. Érd.: 36/413^174. (4221) Felújításra szoruló kis parasztház Bodonyban eladó. Érd.: 36/318- 181 az esti órákban (5) Az "AUTÓSULI"-ban INTENZÍV személygépkocsi-vezetői tanfolyam indul 1994. július 5-én. Részletfize­tési kedvezménnyel. Jelentkezés: Elek László Eger, Bródy S. u. 4. T: 36/311-966. (3812) Eladó 3 db magyar nagyfehér 3 hó­napos vemhes koca süldő. Érd.: Kömlő, Fő u. 50. Tel: 49, 19 óra után. (4017) Fedezettel rendelkező vállalkozók 5 millió Ft fölötti hitelkérelmét elké­szítjük és menedzseljük. Érd.: 9—15— ig 36/310-610. (4133) Festék és Háztartási bolt nyílt Eger, Vályi I. 4. (Ady és Sas út sa­rok). Olcsó árak. Tel.: 320-576. (4147) Füzesabonyi Műv. Házban kedden 9 órától bálás ruházati vásárt tartunk. (4155) Ha kedd, akkor vásár! Válogatott, minőségi bálás ruhavásár a KDNP- nél. Minden árut óriási kedvez­ménnyel adunk! 50 Ft-os egység­árak! Jöjjön várom Kati! (3894) Hétfőtől leárazás a Rongyosban 50-100-150 Ft/db Eger, Malomárok u. 30. (4154) Motorcsónak vezetői tanfolyamot indít az egri Búvár Klub jűl. 29—tői, továbbá szeretettel várja a búvárko­dás iránt érdeklődőket a júl. 15-én és júl. 26-án induló görögországi búvár táborba. Érd.: Eger, Diófakút u. l.T: 36/317-941. (3741) Számítástechnika, angol oktatással 8-10 éves gyerekek állandó nyári felügyeletét vállalom. Tel.: 36/318— 169 este. (4226) TV video javítás helyszínen is ga­ranciával Tel.: 36/315-029 (4169) Tapéták már 199 Ft-tól. Eger, Ha­rangöntő u. 2. (3086) A dohányzó édesanyák a magzatukat (is) károsítják MOZI EGRI URÁNIA Du. 3, 5 és este 7 órakor: Csekkben a tenger Színes, amerikai filmvígjáték Este 9 órakor: Amerika fegyverben Színes, angol kalandfilm EGRI KERT Este 9 órakor: Szökevény Színes,, amerikai bűnügyi film GYÖNGYÖSI PUSKIN Du. 4 és este 6 órakor: Szellem a gépben Színes, amerikai film Este 8 órakor: Tombstone Színes, amerikai westemfilm HATVANI APOLLÓ Este 6 órakor: Az ítélet éjszakája Színes, amerikai film HEVES Este 6 órakor: Vágyak vonzásában Színes, amerikai film HORT Du. 5, este 7 és 9 órakor: Sivatagi lavina Színes, amerikai film Országos akció „pénzmosók” ellen A kanadai lovasrendőrség or­szágos akciót hajtott végre a bűnös pénzek tisztára mosásá­val gyanúsított valutaváltó iro­dák ellen. Az akció során 32 pénzváltóban tartottak razziát, s 65 személy ellen emeltek vádat összesen 190 vádpontban - je­lentette a Reuter a kanadai rendőrség közlésére hivat­kozva. Az akciót vezető rendőr­tiszt kijelentette, hogy hazai és külföldi bűnbandák dollármilli- árdokat mosnak tisztára Kana­dában. - A kolumbiai kábító­szer-bűnszövetkezetek és a szi­cíliai maffia tranzitállomás­ként, illetve befektetési hely­ként használja Kanadát - mondta. A razzia által sújtott pénzváltók oly módon vettek részt a bűncselekményből származó pénzek tisztára mosá­sában, hogy nem kértek igazo­lást, és nem vezettek 5 éven át megőrizendő feljegyzést a 10 ezer kanadai dollárt meghaladó összegű valutaváltásokról. Igen híres latrina Megőrzik az utókornak a 200 évvel ezelőtt Northumberland angliai grófságban egy szikla­szirt peremén „beépített folyó- vízöblítéssel” létesített illemhe­lyet. A „történelmi latrina” iránti nagy érdeklődés ugyanis arra késztette a helybéli nem­zeti park igazgatóságát, hogy a beomlástól fenyegetett épít­ményt helyreállíttassa. Az illemhelyet annak idején úgy építették, hogy az arra já­rók 15 méterrel az alanti folyó vízárama fölött könnyebbedhet- tek meg. PáSMFáESfi? AK@0(e> Megbízható, Japán gép, közel 400 referencia a megyéből. HELYBEN- szerviz- üzembehelyezés- kellékek Egri “ÁSZOK" Számítástechnikai Kft. Eger, Idapka Gy. u. 9. I. em. Tel: 312-577 pan. Az amerikai Harvard Egyetem tanulmánya szerint kisebb tü­dőkapacitással, kevesebb leve­gőt képesek belélegezni azok a gyermekek, akiknek a szülő­anyja terhessége alatt dohány­zott. A kutatók szerint a kevesebb levegő belélegzése miatt ezek a gyermekek még jobban ki van­nak téve a légúti megbetegedé­seknek. A felmérésben 8863, kilenc és tizenkét év közötti gyerme­ket vizsgáltak meg 22 amerikai városban. Az eredmények ki­mutatták, hogy nagyobb káro­sodás következik be akkor, ha az anya a terhesség első három hónapjában dohányzik, mivel ekkor fejlődnek ki a magzat tü­dejében a légutak. A terhessé­gük alatt dohányzó anyáktól született gyerekek átlagosan öt százalékkal kevesebb levegőt képesek beszívni a nem dohá­nyos anyák gyermekeihez ké­pest. Korábban már napvilágot lá­tott egy olyan tanulmány, amely hasonló következtetése­ket írt le: rosszabb tüdőműkö­dést mutattak ki azoknál a hat hétnél fiatalabb csecsemőknél, akiknek az édesanyja dohány­zott a terhesség alatt. Következésképpen mindkét tanulmányból világosan kiderül az, hogy a terhesség alatti do­hányzás visszafordíthatlanul gyengíti a tüdőfunkciókat - ál­lítják az amerikai tudósok. Lottószámok, -nyeremények 5 a 90-ből. A nyerőszámok: 2, 25, 29, 83, 86. A héten 5 találatos szelvény nem volt, így a következő húzásra átvitt 5 találatos nettó nyereményösszeg 96.537.547 forint. A 4-esek egyenként 730.701, a 3-asok 5.715, a 2-esek 205 forintot érnek. 6 a 45-ből. A nyerőszámok: 1, 17, 28, 33, 36, 38. A pótszám: 7. A héten 6 találatos szelvény nem volt, így a következő hétre átvitt te- litalálatos nettó nyeremény több mint 81 millió forint. Az 5+1-esek egyenként 3.773.142, az 5-ösök 67.452, a 4-esek 2.143, a 3-asok 190 forintot fizetnek. Joker: A kisorsolt Joker-szám: 9 7 3 7 1 9. Heves Megyei Hírlap, az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. 'Főszerkesztő: KA­POSI LEVENTE. Felelős szerkesztő: Budavári Sándor, dr. Szalay Zoltán * Felelős kiadó: SOÓS SÁNDORNÉ, az AS-M. Heves-Nóg- rád megyei irodavezetője. * Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefon: 36/413-644. Hirdetés: 410-880. Fax: 36/412-333 * Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Heves- Nógrád Megyei Irodája az ügynökségek (Eger: Dajka Ferenc Eger, Barkóczy u.7. Tel.: 36/411-929, Eger- Gyöngyös: Király Béla Eger, Városfal u.3. Tel.: 36/319-981, Eger-Pétervására: Kelemen Attila Eger, Cifrakapu u. 68. Tel.: 36/326-603. Füzesabony-Heves: Far­kas Péter Tárnáméra, Márton u. 2. Tel.: 145. Gyöngyös-Hatvan: Vincze Tibor 3200 Gyöngyös, Zöldfa u. 6., Tel/fax: 37/311-697) ré­vén. * Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Király u. 2. Telefon: 06-46/350-230. Előfizethető közvetlenül a Heves Me­gyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/413-644) és ügynökségeinél, postautalványon és átutalással a 359-98567/03401864 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megren­delhető a kiadónál. Előfizetési di] egy hónapra 375 Ft, negyedévre 1125 Ft, fél évre 2250 Ft, egy évre 4140 Ft. Az árus példányok ára: 16,30 Ft. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg il­letékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszé­lőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/412-646 távbeszélő­számon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben meg­küldeni. Előfizetési díj a más megyében és a fővárosban lakó előfi­zetők számára: 1 hónapra 770.- Ft, negyedévre 2310.- Ft, fél évre 4620.- Ft, egy évre 9240.- Ft. Előfizetési dl] a szomszédos, ill. más országokba: 1 hónapra 862.- Ft, ill. 1466.- Ft, negyedévre. 2586.- Ft ill. 4398.- Ft, fél évre 5172.- Ft ill. 8792 Ft. egy évre 10344.- Ft. ill. 17592 - Ft. A megyén kívüli belföldi és külföldre szóló előfizetőink észrevételekkel szíveskedjék közvetlenül a kiadót megkeresni. * Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9109 Lelkes brazil szurkolók. A labdarúgó világbajnok­ságra a brazil csapatot elkísérték a szurkolóik is. Közöt­tük számos szép leány is elutazott az Egyesült Álla­mokba. Egyebek mellett a 19 esztendős modell, Simone Castro is, aki - meglehetősen lenge öltözete révén - nyomban kitűnt a tömegből...

Next

/
Oldalképek
Tartalom