Heves Megyei Hírlap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-27 / 149. szám
2. oldal Világtükör 1994. június 27., hétfő Japán: lemondott a Hata-kormány... Szombaton lemondott az alig két hónapja hatalmon lévő Hata Cutomu vezette japán kormány, és ezzel újból, ezúttal várhatóan rövid ideig tartó politikai bizonytalanság időszaka kezdődik. Egy esztendőn belül immár a harmadik kormány távozik, miután tavaly - közel négy évtizedig tartó uralom után - a konzervatív párt kikerült a vezetésből. Hata Cutomu kisebbségi kormányának a parlamentben többségben lévő ellenzék - a Liberális Demokrata Párt (LDP) és a szociáldemokrata párt (JSZDP) - csak a költség- vetés elfogadásáig adott haladékot. Ennek megtörténte után csütörtökön az LDP benyújtotta a kormány elleni bizalmatlansági indítványát, ami után már csupán az a kérdés maradt, kivárja-e a kormány ezt a - szinte biztos bukással járó — szavazást, vagy önként távozik a hatalomból. (MTI) BAUG|| D&VI MICHAEL MORIARTY TAKES ON JANET RENO A MAN’S GUIDE TO THE m E SUPERMAN I it RUN WITH WOE A botrányhősnő. Ronald Reagan leánya, Patti Davis már édesapja elnöksége idején is sok botrányt okozott, így például igencsak csípős hangú könyvet írt a családjáról. Most újabb meglepetéssel szolgált. Meztelen fényképei megjelentek a Playboy magazinban. A címlapon is ő látható, egy - félig takarásban lévő - színesbőrű férfivel... 0\i\-Io<-3S-Ißh Jßlß ß IL zi y ~ß(ß Budapest: 1111 lágymányosi öli 5. tel: 209-2355 Rádiótelefon: (06 60) 327-087, (06 60) 327-088 Balatonvilágos: M7-es enyingi elágazás Tel.: (88) 380-644 Rádiótelefon: (06 60) 327-100 Békéscsaba: 5Ó00 Gyáni G. u. 21. tel.: (66) 447-111 Rádiótelefon: (06 60] 384-000 Debrecen: 4026 Kálvin tér 2/A Tel.: (52) 318-038 Rádiótelefon: (06 60) 327-800 Egén Monte Carlo Gomes 3300 Katona István tér 5. Tel.: (36) 312-733 Rádiótelefon (06 60) 352-300 Gyöngyös: Apex Kft. 3200 Fő tér 10. Tel.: (37) 311 -665 Rádiótelefon (06 60) 327-678 Győr 9022 Pálfly Dénes u. 1. Tel.: (96) 318-896 Rádiótelefon: (06 60) 327-400 Miskok: 3530 Szédienyi u. 70. Tel.: (46) 411-550 Rádiótelefon: (06 60) 351-000 Nagykanizsa: 8800 Deák tér 12. Tel.: (93) 310-460 Rádiótelefon: (06 60) 327-408 Pécs: 7621 Rákóczi utca 19. Tel.: (72) 445-111 Rádiótelefon: (06 60) 327-900 Szeged: 6720 Tisza bajos krt. 2-4. Tel.: (62) 421-575 Rádiótelefon: (06 60) 327-600 Székesfehérvár: 8000 Várkörút 44.-46 Tel.: (22) 328-717 Rádiótelefon: (06 60) 327-200 Szolnok: 5000 Baross u 1. Tel.: (56) 422-232 Rádiótelefon: (06 60) 386-001 Szombathely: 9700 Weither Károly u. 14. Tel.:-(94) 324-420 Rádiótelefon: (06 60) 377-000 A 450-es űafnut Westét.' in qua ß Asi jih'f n telefonok épületen belül is használhatók. A nagyközönség megismerkedett a „Belugával” A világ legnagyobb teherbírású szállítógépe mutatkozott be a nagyközönség előtt a franciaországi Toulouse-ban, ugyanis ekkor gördült ki először szerelőcsarnokából az Airbus új, A300-600 ST típusának első példánya. A „Beluga” névre keresztelt óriásgép - amely leginkább egy bálnára hasonlít - szeptemberben hajtja majd végre első repülését. A Belugának az lesz a feladata, hogy társaival együtt fokozatosan felváltsa az Airbus cég jelenlegi négy, speciális Boeing-gépét. Az Airbus ezeket 1973-tól kezdve szerezte be, hogy a különböző országokban lévő gyártócsarnokok között szállítsák a gépek törzsét, főbb részegységeit: de az amerikai gépek fölött már eljárt az idő, hiszen azok kialakítása a 40 évvel ezelőtti lehetőségeket tükrözi. De Gortari mexikói államfő is jelölt lett... Carlos Salinas de Gortari mexikói államfőt is jelölték az Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezményt, a GATT-ot jövő év januárjától felváltó Világkereskedelmi Szervezet (WTO) vezérigazgatói posztjára. De Gortari elnök a szabad piacgazdaság elkötelezett hívének számít, aktívan közreműködött az Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Övezet, a NAFTA létrehozásában, és a latin-amerikai vezetők június 15-i cartagenai találkozóján több államfő is támogatásáról biztosította. A mexikói elnök jelölése azonban zavart idézett elő több latin-amerikai országban, főleg Brazíliában, mivel a térség államai már korábban megegyeztek, hogy Ruben Ricupero brazil kereskedelmi és környezetvédelmi miniszter jelöltségét támogatják a tekintélyes posztra. A duma már elfogadta az idei költségvetést Sokadszori nekifutásra elfogadta a duma az idei költségvetést. Az orosz parlament alsóházának ülésén 273-an szavaztak igennel a büdzsére, 80-an ellenezték azt, nyolcán pedig tartózkodtak. A költségvetés kiadási oldalán 194,5 ezer milliárd rubel áll, bevételként pedig 124,5 ezer milliárd szerepel. A költségvetés hiánya ilyen módon 70 ezer milliárd rubel, amely az IMF ajánlásának megfelelő, azaz kevesebb, mint a bruttó nemzeti termék tíz százaléka. s $ SZÖME(i\ü\SÁK £ 5 % • Az ALIZ BT. szenzációs ajánlatit.- Szőnyeg, padlószőnyeg, bútorszövet legnagyobb választékból, a legalacsonyabb áron!- Microplüss bútorszövetek, fantasztikus színekben, középszőnyegek hihetetlen választéka! MINDEN TERMÉK, MELY ÜZLETÜNKBEN TALÁLHATÓ MOST 10 % árengedménnyel vásárolható! kínálatunkból: 2x3-as középszőnyeg 7.450 Ft/db-tól paldófilc 243 Ft/riÜ padlószőnyeg 440 Ft/nÉ-től. Uilvll. Klapka György u. 1. sz. (Technika Háza) Nyitva tartás: hétfőtől-péntekig 9-17-ig szombaton 9-13-ig. (3845) SZÖAYEGVÁSÁR ^^^ogács^zocíáííTottho^S nevében fájdalommal tudatjuk, hogy kedves gondozottunk VÁNDORIISTVÁNNÉ szül. Vereb Ilona 1994. június 16-án csendesen eltávozott körünkből. Temetése 1994. június 30-án 14.00 órakor az egri Hatvani temetőben lesz. A Bogácsi Szociális Otthon _________vezetője______(4i28>| N y Köszönetét mondok mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik drága jó férjem NAGY IMRE temetésén részt vettek, virágaikkal fájdalmamat enyhítették. Gyászoló felesége. Köszönetét mondunk a barátoknak, kollégáknak, tanítványoknak, szomszédoknak, rokonoknak, akik GERZOVICH JÓZSEF temetésén részt vettek és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család _____________________62/. Fájdalommal tudatjuk, hogy FÜLÖP JÁNOS 80 éves korában elhunyt. Temetése 1994. június 28-án (kedden) 15 órakor a hevesi felső temetőben lesz. A gyászoló család