Heves Megyei Hírlap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-18-19 / 142. szám
1994. június 18-19., szombat - vasárnap Sporttükör 15. oldal Újabb „érettségi” vizsga előtt az FC Hatvan ' 1 : : • )0.1 Hatalmi harc, parázs vita a FIFA-kongresszuson Csakúgy, mint egy esztendővel ezelőtt, ismét osztályozót játszik az NB I-be jutáséit az FC Hatvan. Tavaly ilyenkor minimális különbséggel maradt alul az ÚTE-\al szemben a hatvani gárda, de most adott az újabb vizsgázási lehetőség. Két hete még sokkal egyszerűbbnek látszott a feljutás, a sorsdöntő találkozót (a körülményeket jobb elfeledni) azonban elvesztették Szabadosék. Az elmúlt napokban egyéb gondok kerültek előtérbe, ismert okok miatt tovább nehezült a kitűzött cél elérése. A feladat közelsége viszont azt igényli, hogy csakis arra koncentráljanak. A hatvaniak tegnap reggel elutaztak Petőhá- zára, onnan csak a mérkőzés előtt érkeznek meg Sopronba. Az indulás pillanataiban értük el telefonon Tóth Dénes edzőt, aki, mint mindenkor, készségesen és lényegretörően foglalta össze mondanivalóját. A labdarúgó NB III. Mátra-csoportjában is legördül a képzeletbeli függöny vasárnap délután. Ami a bajnoki tabella utolsó harmadát illeti, nem lesz izgalommentes a záró játéknap, hiszen több csapatnak sem biztos még a jövője ebben az osztályban. A párosítás már önmagában érdekes. A veszélyben lévő együttesek között gondban van a Gyöngyös és az Ape is. A GYAK legutóbb egyik riválisától, a Kartal otthonából hozott el egy pontot, de Nagy László edző a kihagyott helyzetekkel magyarázva úgy véli: inkább A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság utolsó fordulóját rendezik a hét végén. Tegnap lejátszották a Bélapátfalva - Tamalelesz mérkőzést, az előrehozást a vendégek kérték. A szombati hét találkozó közül a legnagyobb tétje a Selyp - Besenyőtelek rangadónak van, amelyen eldől a második és harmadik hely sorsa. Kiss János, a vendégek mestere szerint egypontos előnyük birtokában el tudják érni céljukat. Úgy gondolja: döntő lesz, hogy a két, elsőségről lemaradt csapat közül melyiket motiválja jobban az ezüstérem lehetősége. Hiányozni fog a besenyőtelkiek közül a Hevesen kiállított Lengyel, sárga lapjai miatt pedig Sós. A selypieknél Muraközi és Tóth A. sérülése okoz gondot a- A két szezonzáró vereség után nem volt könnyű rendbe tenni a lelkeket, de talán sikerült. A csapat kerete adott, Krasnyánszki biztosan nem játszhat, mert sérült, a többiek viszont készek a feladatra. Szeretnénk szorossá tenni a mérkőzést, és olyan eredményt elérni, hogy lelkes közönségünk biztatásától kísérve, a visszavágón kiharcoljuk az NB I-be jutást. Osztályozó dolgában a Sopronnak is van tapasztalata. A határváros együttese tavaly a Diósgyőr elleni 5-0-ás győzelemmel harcolta ki a feljutást, de NB I-es esztendeje csak úgy sikerült (sokáig jobbnak látszott), hogy pótvizsgára kényszerül. Nagy valószínűséggel ez nem tett jót a csapat és a vezetés hangulatának. Mint a héten megírtuk, a Sopron LC elnöksége lemondott, de az osztályozókon még intézi a szükséges tennivalókat. Bővebben is ■vesztettek egy pontot. A szűkös keret sérültjeinek nincs idejük a felgyógyulásra, így Hegedűs és Bekecs játéka bizonytalan. Az SBTC ellen nagyon hiányzik majd a védelem közepéről Tóth Attila, ő hat sárga lap miatt nem léphet pályára. Vona beállításának kérdése is a fegyelmi bizottságon múlik. A Dunakeszitől elszenvedett hazai vereség után nagyon ingerült volt Almási József, az Apci TE elnöke. Úgy ítélte meg, hogy játékosaik nem tettek meg mindent a pontszerzés érdekében, és ez azoknak mindig különösen fájdalmas, akik anyaszakvezetőnek. A Kinizsi gárdája hazai környezetben győzelemmel szeretné zárni a szezont, remélhetőleg rangadóhoz méltó, színvonalas játékot láthatnak a nézők. A már bajnok Recsk a Felsö- tárkány vendégeként Egerben, az Északi-sporttelepen folytathatja tavaszi, győzelmi sorozatát. A tárkányi pálya felújítása már az elmúlt napokban megkezdődött azért, hogy a következő bajnokság rajtjára elkészüljön. A munkálatok miatt lesz a megyeszékhelyen a mérkőzés, amely akár kuriózumnak is számít, hiszen Egernek nincs megyei I. osztályú csapata. A recskiek már joggal ünnepelhetnek, hiszen első helyük bizonyossá vált. A csapatot a szurkolók is kísérik, a külön- busz 15 órakor indul a recski szerettünk volna hírrel szolgálni a soproniakról, de sem csütörtökön, sem tegnap nem találtunk senki illetékest. Németh Miklós technikai vezető került egyszer a telefonvonal végére, ő is csak ajánlatot tett, mikor keressük Győrfi László vezetőedzőt. A jelzett időpontban - mint a készüléket kezelő hölgy elmondta - a szakvezető és csapata már nem tartózkodott Sopronban, mivel kikapcsolódás céljából elutaztak. így nem tudtuk senkitől megkérdezni legalább azt: látták-e játszani a Hatvant, és hogy menynyi esélyt adnak maguknak az osztályozó megnyerésére? Az, hogy nem a legnagyobb nyugalom uralkodik a Sopron LC háza táján, nem lehet vitás. Ilyen sorsdöntő mérkőzések előtt és idején az érintett kluboknál egyaránt nagy a szorongás. Két meccs után megtudjuk, hogy ki lesz érett az NB I-re. Addig szurkolhatunk. a GYAK-ra giakkal bőven segítik a klubot. Otthoni mérkőzéseiken volt esélyük Farkaséknak, hogy kiharcolják a bentmaradást. Most Füzesabonyban kell beleadni apait-anyait, mert legalább egy döntetlen kell az „üdvösséghez”. Az abonyiaknak az előkelő negyedik helyükbe kerülhet, ha nem szerzik meg a győzelmet. A Tenk Karcagon zárja első NB III-as esztendejét. Nagy valószínűséggel vereség esetén is marad az NB Ill-ban a sérülések miatt jelentősen meggyengült gárda, hiszen gólkülönbsége legjobb az „alsóházban”. pályától. Az ötödik helyen végzett tárkányiak a hajrára kissé visszaestek ugyan, de a szezonzárón még okozhatnak meglepetést. A hazaiak esélyesebbek a Heves - Poroszló mérkőzésen. Nyílt a Sírok - Novaj és a Nagyréde - Gyöngyöshalász összecsapás. Eltiltások, sérülések miatt sok helyen felforgatott együttesek lépnek pályára, s ez okozhat váratlan eredményeket. A Heves megyei NB III-as csapatok utolsó fordulóbeli eredményétől függően kedvezőtlen esetben kiesési gondjai lehetnek a 15. helyen végzett csapatnak is. Ezért különösen fontos a Domoszlónak a Pétervására elleni mérkőzése. A tarnaörsiek a kiesett Kompolt vendégeként eséllyel pályázhatnak a pontszerzésre. Sportműsor Szombat Birkózás: országos meghívásos, diák B-korcsoportos szabadfogású verseny. Gyöngyös, Egri úti edzőterem, 10.30. Kézilabda: Heves - Putnok, NB Il-es női mérkőzés, 17. Csé- pány KK - Hajdúböszörmény, NB Il-es férfimérkőzés, Gyöngyös, 11. Füzesabony - Mátészalka, NB Il-es férfimérkőzés, 16. Modellezés: Berva GP, nemzetközi sebességi és rádióirányítású autómodell-verseny, bervai pálya, 10. Természetjárás: a Bükki VM túrája, találkozás: Eger vasútállomás, 5.00. Labdarúgás: Eger körzeti I. osztály (17): Kerecsend - Szilvásvárad, Egerbocs - Noszvaj. II. osztály (17): Andomaktálya II. - Márkáz, Bükkszék - Mát- raballa. Vasárnap Modellezés: Berva GP, nemzetközi sebességi és rádióirányítású autómodell-verseny, bervai pálya, 9. Labdarúgás: Eger körzeti I. osztály (17): Kisnána - Andor- naktálya I., Egerszólát - Eger- bakta, Balaton - Vécs. Szabadnapos: Egercsehi. II. osztály (17): Dohánygyár Eger - Derűjén, Hevesaranyos - Felsőtár- kány II., Pétervására II. - Mi- kófalva, Egerszalók - Száj la. Szabadnapos: Verpelét, Váraszó. Elhunyt Szkocsovszky Tibor Szerdán, 60 éves korában elhunyt Szkocsovszky Tibor, lapunk gyöngyösi tudósítója. Temetése június 22-én, szerdán 14 órakor lesz a gyöngyösi alsóvárosi temetőben. Megdöbbenten, összeszorult szívvel értesültünk külsős kollégánk váratlan haláláról, akinek neve 1958 óta számos esetben jelent meg ezeken a hasábokon. A megbízhatóság, a lelkiismeretesség jellemezte munkáját, mindenkor készséggel teljesítette kéréseinket, percre pontosan és hitelesen adta a megbeszélteket. Kevés túlzással a gyöngyösi sportpályán töltötte élete jelentős hányadát, ahová sportszerető szülei irányították. Szívéhez leginkább a kézilabda és a labdarúgás nőtt, ezekben a sportágakban tudta legjobban érzékeltetni a jó kollektív összetartozást. Szívesen vezetett statisztikákat, szeretett városának sportját a részletekig ismerte. Három hete kezdődtek érszűkületi problémái. A GYAK legutóbbi hazai mérkőzését ezért nem tudósította. Műtét utáni felépülésében bízva rendezte régi anyagait. A gyöngyösi labdarúgók holnap már úgy futnak ki a pályára, hogy Szkocsovszky Tibor kollégánk már nem lesz ott a lelátón, elárvult helyén magányos lett a kispárna. Ismét szegényebbek lettünk egy igaz baráttal, egy nemes lelkű szolgálóval. (fb) Mielőtt tegnap megkezdődött a labdarúgó-világbajnokság, majdnem szakadáshoz vezetett az a vita, amely a kontinensek képviselői között élesedett ki a FIFA-kongresszuson. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség Chicagóban megrendezett 49. ülésén az elnök, Joao Havelange személyes közbeavatkozására is szükség volt, hogy botrányba ne fulladjon a földrészek hatalmi harca. A nézeteltérés a FIFA végrehajtó bizottságának összetételénél öltött konkrét formát, az orosz al- elnök, Vjacseszlav Koloszkov személyét illetően. A FIFA 1946-ból származó szabálya szerint a Szovjetuniót automatikusan megillette a nyolc alelnöki hely egyike, a hatalmas ország felbomlásával viszont új helyzet alakult ki. Az egyiptomi javaslat szerint Koloszkov helyét az öreg földrész kapta volna, s ezzel egyidejűleg a végrehajtó bizottság létszámát 21-ről 25-re kívánták emelni, így Európa mellett Afrika, Ázsia, Észak- és Kö- zép-Amerika is plusz helyhez jutott volna. A küldöttek - jórészt a tradicionális hatalmak ellenszavazataival - elutasítotTegnap már megkezdődött az utolsó forduló a labdarúgó megyei bajnokság I. osztályában. A Bélapátfalva győzelméről a következő tudósítást kaptuk: Bélapátfalva - Tarnalelesz 3-1 (2-0) Bélapátfalva, 200 néző. V.: Szabó. Építők: Dávid (Nagy II. Z.) - Kovács, Barta E., Fürjes, Fónagy, Palotás, Barta A., Csanádi (Farkas), Balázs, Berecz Zs„ Mikó. Edző: Zay Oszkár. T. lelesz: Tóth - Radics, Ivády, Kovács F. (Nagy), Sike, ták ezt az ötletet, s ez a döntés kiváltotta az afrikaiak haragját. A fekete kontinens érthetően ellenezte, hogy a Szovjetunió megszűnésével Európa extra státushoz jusson. Végül Havelange elnöknek kellett csitítania a feleket, s az a kompromisz- szumos megoldás született, hogy Koloszkov alelnök marad, de csak két évre, a következő kongresszusig. Ennél sokkal nagyobb egyetértésben történt a 78 éves elnök újjáválasztása, ellenjelölt hiányában Havelange még négy évig a FIFA élén marad. Első nyilatkozatában a 20 éve elnöklő brazil sportvezető elmondta: „A menet közben felmerült problémák ellenére elégedettséget érzek.” A világ egyik legnagyobb sportági szövetségének létszáma 191-re nőtt a csütörtökön felvett - Azerbajdzsán, Cook-szigetek, Csehország, Dzsibuti, Dominika, Kazahsztán, Kirgizisztán, Macedónia, Moldova, Szlovákia, Tádzsikisztán, Tonga, Türkmenisztán, Üzbegisztán - új tagországgal együtt. Elutasították viszont Bosznia-Hercegovina felvételi kérelmét. Kovács B„ Tumpek, Sztasák, Berki, Suha J„ Suha Sz. Edző: Sike András. Hazai támadásokkal kezdődött a mérkőzés, és már a 6. percben vezetéshez jutott az Építők. A vendégek kapufával válaszoltak, mégis az apátfalviak értek el újabb gólt. Szünet után szépített a Lelesz, de az Építők még tudott válaszolni. G.: Csanádi, Palotás, Mikó, ill. Suha Sz. Jók: Barta E., Fürjes, Palotás, Berecz Zs., ill. Ivády, Suha Sz. Ifik: 7-1. Horváth Mihály Pályáról - pályára: Selypen a Besenyőtelek Labdarúgó-osztályozók az NB I-be jutásért, szombat: Sopron - FC Hatvan, 17, Siófok - Zalaegerszeg 19. Labdarúgó NB III., Mátra-csoport, vasárpap (17): Gyöngyösi AK - SBTC, Farkas Gy., Balassagyarmat - Pásztó, Dunakeszi - Szolnoki Cukor, Füzesabony - Apc, Bogár Cs., Jászberény - Szécsény, Szolnoki MAV-MTE - Bag, Karcag - Tenk, Karcsú, Monor - Kartal. Megyei I. osztály, szombat (17): Felsőtárkány - Recsk, Eger, északi sporttelep, Borsod m-i jv., Selyp - Besenyőtelek, Borsod m-i jv., Sírok - Novaj, Szabad (Tóth B., Kovács L.), Nagyréde Gyöngyöshalász, Mészáros (Györgyfi, Dévai), Kompolt - Tamaörs, Szolnok m-i jv., Pétervására - Domoszló, Csukás (Sipeki, Molnár L.), Heves - Poroszló, Várallyay (Gombos N., Várhegyi). Megyei II. osztály, vasárnap (17): Gyöngyöspata- Gyöngyösi Energia, Pest m-i jv., Atkár - Istenmezeje, Holtner (Dévai, Jacsó), Makiár - Boldog, Polonkai (Kerepesi, Forgó), Tamaméra- Petőfibánya, Györgyfi (Szilágyi, Farkas), Mát- raderecske - Gyöngyösoroszi, Gombos S. (Nagy, Várhegyi), Hatvani Lokomotív - Szűcsi, Koncz (Perge, Varga). Nehéz próba vár az Apcra és A recskiek ünneplésre készülnek ^- mások az ezüstéremért rangadóznak Ön szerint melyik tsapat nyeri a labdarúgó világbajnokságét? Németország, Olaszország, Kolumbia, Brazília netán az Egyesült Államok? A HÍRLAP legújabb játékán Önnek „csupán" azt kell kitalálnia, vajon az amerikai vb-n mi lesz a sorrend a DOBOGÓN. Vagyis az első+iárom helyezett csapat nevére vagyunk kiváncsiak. A részvételi szelvényeket TÍZ alkalommal találják meg a sportoldalon. Beküldési határidő: július 1. A fődíj egy színes televízió, s emelett három villanyborotvát sorsolunk, ki a helyesen tippelők között. Ne feledjék, egyszerre több szelvénnyel is játszhatnak! A világbajnokságon résztvevő 24 csapat: Belgium, Bulgária, Németország, Görögország, Írország, Olaszország, Hollandia, Norvégio, Románia, Oroszország, Spanyolország, Svédország, Svájc, Kamerun, Marokkó, Nigéria, Szaud-Arábia, Déf-Korea, Mexikó, Egyesült Államok, Argentína, Bolívia, Brazília, Kolumbia. A világbajnokság végeredménye: 1. ...............•.............. 2 . .............................. 3 .......................................... Beküldő neve: Címe: Három ezüstérmet szereztek az egriek a ritmikus sportgimnasztika diákolimpia országos döntőjén, Kazincbarcikán. Egyéni összetettben Sárosi Kinga másö- > dik, Kovács Zsuzsa harmadik, Hantos Zsuzsa és Kovács - Réka pedig egyaránt hatodik lett. Kötéllel Kovács Zsu- ; zsa, karikával Sárosi Kinga nyert még ezüstérmet.---------------------------------------------------------------------------------------------r—-----------r.------:------Jl G yőzelemmel zárt az Építők