Heves Megyei Hírlap, 1994. május (5. évfolyam, 101-126. szám)
1994-05-09 / 107. szám
1994. május 7-8., szombat - vasárnap Gyöngyös Es Körzete 5. oldal Már a lakosság megrendeléseit is szívesen teljesítik az üzemben (Fotó: Szántó György) Kezük között textil tisztul Gyöngyösön A Magyar Honvédség Textil- tisztító és Javítóüzeme, benne a gyöngyösi egység, a privatizációt követően folytatja tovább a tevékenységét a Cent- rál Mosodák Részvénytársaság „zászlaja” alatt. A lánc - amelyhez a mátraalji munkahely ma tartozik - rendeltetését tekintve az ország legnagyobb hálózata. Hajdú Györgyné üzem igazgatótól nyert értesülésünk szerint a cég jelenleg tíz különböző városban dolgozik, s évente 13 ezer tonna ruhanemű mosását, 1300 tonna textília vegytisztítását végzi.- Gyöngyösön is komplex a tisztítás - mondta az igazgatónő. - Két műszakos üzemünkben 140 dolgozót foglalkoztatunk, elbocsátásokkal még nem csökkent a gárda. Még mindig izzik a gyűlölet Abasáron Kisnánaiak Nógrádban Egy évig német családnál Horváth Mihály Grófnő - a nyugdíjasoknak Pávakör a répáshutai táncosokkal együtt vendégszereplésre. A tradicionális nemzetiségi napon több mint négy órán át igen színes műsort, benne szendehelyi német és szlovákiai Velky Krtis- i (nagykürtösi)-produk- ciót láthatott a sportpályán ösz- szegyűlt mintegy 400 érdeklődő. A kisnánaiak szlovák ösz- szeállítása a rendezőség és a hozzáértő közönség részéről nagy elismerést váltott ki, amit bizonyít az is, hogy további települések hasonló rendezvényeire kaptak űjabb meghívásokat. Blaskó György rátokat is. Úgy gondolom, jobban megismerem önmagam, fejlődik alkalmazkodóképességem és türelmem. Nem passzív szemlélője akarok lenni a körülöttem zajló eseményeknek, hanem részese is. A nyáron egyhetes felkészítő tábort rendeznek Esztergomban, ahol mindenről tájékoztatást kapunk. Itt tudom meg, hogy pontosan hol vár az új „otthonom”, és kik lesznek a „szüleim” egy esztendeig. Annyi már most is biztos, hogy ez lesz a negyedik csereév, és július végén 62 magyar diák utazik Európa különböző országaiba, illetve az USA-ba. Németországban öten töltünk el egy teljes tanévet.- Megkérdezhetem, hogy a szülőknek mennyibe kerül az egyéves vendégeskedés?- Pontos választ erre még nem adhatok. Lehetőség volt az alapítványhoz pályázatot benyújtani ösztöndíjra is. Ennek eredményeként 100 ezer forintot kaptam. A további összeget, a biztosítási díjat, a különböző programok költségeit, a zsebpénzemet - ami 200 márka lesz havonta - a szüleim fizetik. Ők örömmel, ugyanakkor aggódva vették tudomásul, hogy egy évig távol leszek tőlük. Remélem, hogy a hazatérésem után megértéssel fogadják, ha a személyiségemben, szokásaimban változás következik be. Biztos nehéz lesz az elválás, mivel ilyen hosszú ideig még nem voltam távol a családtól. Jó utazást és nyelvtanulást, érezze jól magát az „új családi” környezetben! Ugrai jegyzőváltás Huszonnyolc esztendei állam- igazgatási szolgálat után mondott búcsút hivatali munkájának Virág János jegyző Hal- majugrán. Áprilistól Molnár Nándor az utódja. Márkáz házhely nélkül A résztulajdonosok, a földkiadók és a helyi önkormányzat képviselőinek közös hétközi egyeztető fórumán elutasították a tervezett házépítésekhez szükséges terület községi kérését. A 38 házhelyhez igényelt határrészt a jövőben szántóföldnek használják. Szociális egyensúlyok A városi Mátra Művelődési Központban május 10-én, kedden 17.30 órától folytatódik a Reform - ma? új tájékoztató sorozat. Ez alkalommal Szalai Júlia, az MTA Szociológiai Intézetének munkatársa a vendég, aki szociálpolitikai egyensúlyokról tart minden bizonnyal sokakat érdeklő előadást. Rédei bordiplomácia A nagyrédei Szőlőskert Szövetkezet egész községének is öregbíti jó hírét boraival. A gazdaság legkitűnőbb italait áprilisban Chicagóban mutatta be a tokajiakkal közösen, májusban pedig Londonban jelentkezik a bordiplomácia mátraalji követeivel. Gyöngyösi fórum Gyöngyös Város Önkormányzata a tulajdonában lévő lakások és más helyiségek elidegenítéséről szóló rendelettervezetének ismertetésére fórumot szervez. A hivatali-lakossági párbeszéd május 11-én, szerdán 17 órakor kezdődik a helyi kereskedelmi iskolában. Középiskolai évkönyv A gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium és Szakközépiskola - jogelődjeivel - csaknem száz esztendeje évkönyvekben összegezi munkáját, eredményeit. Legutóbb 1984-ben jelent meg ilyen kiadvány az intézetről, legközelebb pedig júniusban lát napvilágot hasonló tájékoztató - remélhetően a régóta várakozó közönség teljes megnyugvására. (Folytatás az 1. oldalról) Kiderül, hogy sok a valótlanság, szembetűnő az áskálódás, a gonoszkodás. Némi igazság azonban van a sorok között. Nevezetesen, hogy mivel a barátság magánügy, nem éppen szerencsés, ha a hivatalos munkán is érződik, méghozzá olykor túlzottan. A polgármesternek ugyan nem barátja, csupán jóban van vele Előházi, de az önkormányzati üléseken, amikor csak szükségét érzi, akár vezetője előterjesztésének, javaslatának, véleményének is ellentmond. Megengedik neki, s másokba sem fojtják belé a szót. A községházán Juhász Béla polgármesternél érdeklődöm tovább. Meglepi, amit ellene felsorolnak, s nem hiszi, hogy hiteles a levél aláírása. Ellenőrzi is mindjárt egy képviselő- testületi jegyzőkönyvből, s mutatja a nyilvánvaló különbséget. Egyébként pedig pont az aláíróktól tartja képtelenségnek a mocskolódást, mivel mind a négyüket - pártjából, egyházából is - hozzá közel állónak érzi. Ennélfogva jellemtelen támadásnak tartja a fogalmazványt, sejti is, hogy honnan fúj a szél. Valószínűleg azoktól, akik már máskor, többször is piszkálták, máig nem hagyják békén. Nem itt születtem, de nyolc évig voltam Abasáron iskola- igazgató, nagy többséggel választottak a község tiszteletdíjas polgármesterévé, s később is képviselőink egyetértését élvezve lettem főállású tisztség- viselő - magyarázza. - Pártom, amelynek szintén nagy bizalmát élvezem, a KDNP legnagyobb Heves megyei alapszervezete, 180 taggal. Lehet, hogy a szervezeti létszámot, vagy netán községi új szobrainkat sokallják egyesek, s keveslik, amit ezenkívül látnak. Pedig nálunk is épült új tornaterem, sőt az elsők között avattuk. A kevésbé látványos munkával pedig csatornázási és gázprogramunkat készítettük elő Vison- tával közösen, hogy mást ne mondjak hirtelenjében. A pá- losvörösmartiakkal a „Rúgott Sár” falurész hovatartozása élezte ki az ellentéteket, de a település önállósodási törekvéseit természetesen magam is respektálom, támogatom. Más dolog, hogy egy ilyen kérés teljesítése nem megy máról holnapra, s én ragaszkodom a törvényes, a hivatalos úthoz. Ezért azonban nem szabadna valótlanságokkal támadni magánéletemben és hivatali munkámban. Döntéseimhez igénylem és tiszteletben tartom képviselőink véleményét, álláspontját, próbálok a legjobban sáfárkodni a község pénzével. Nem a testület háta mögött intézkedem a fontosabb dolgokban, tudnak társaim például a közmunkákkal foglalkoztatott 20 személyről is, s az sem lehet titok előttük, hogy hivatali apparátusunk hárommal kisebb, mint a tanács- rendszer idején. Ilyenformán nem csupán visszautasítom a rágalmakat, hanem valószínűleg nyomozást is kérek az ismeretlen levélírók ellen. Annál inkább, mivel nem első esetben írtak más nevében igaztalan dolgokat rólam, szennyes szavakkal, személyiségemet sértve. Nincs könnyű helyzetben a kívülálló, elsősorban a helybeliekre tartozik az ügy megítélése, az indulatok lecsillapítása, a kétségtelenül hiányzó béke visszaállítása. S reméli az idegen, hogy az abasáriak, a pálosvörösmartiak nem is váratnak erre sokáig, mivel mérgezett légkörben aligha élhetnek, dolgozhatnak tovább, kevésbé juthatnak előbbre. Gyóni Gyula Az Észak-magyarországi Tankerületi Oktatásügyi Központ a szlovák nyelvoktatásban, a hagyományok ápolásában és a baráti kapcsolatok kialakításában, bővítésében is jelentős szerepet vállal. Az intézet munkatársai - élükön dr. Mádai Gyulával, az ÉTOK igazgatójával - sokat tesznek a nemzetiségi lakosság kultúrájának fennmaradásáért, a területi és a régión túli rendezvények sikeréért. Május első vasárnapján az ÉTOK anyagi támogatásával különjáratú autóbusszal indult Nógrád községbe a Kisnánai Daru Gábor Gyöngyösön, a Kócsag utcában lakik. A Berze Nagy János Gimnázium és Szakközépiskola másodikos tanulója, aki a jövő tanévben egy német családnál vendégeskedik.- Jászberényben tudtam meg - mondta Gábor -, hogy az USA-ban alakult civil szervezetként működő „Fiatalok a Megértésért Magyarországi Egyesület” alapítványa diákcserével foglalkozik, és lehetőség van arra, hogy középiskolások egy teljes tanévet töltsenek el olyan országban, amelynek kultúrája, nyelve iránt érdeklődnek. Miután kikértem szüleim véleményét, megpályáztam Németországot.- Hogyan történt a pályázat elbírálása?- Behívtak elbeszélgetésre, amely még magyarul történt. Elsősorban a beszédkészségemet, a helyzetfelismerésemet vizsgálták, de kíváncsiak voltak a családi körülményeimre is. Majd értesítettek, hogy a német nyelven írt önéletrajzom és a fényképem alapján kiválaszt egy fogadócsalád, ahol egy évig családtagként élek.- Hol lesz az „új otthon", és mikor kerül sor az utazásra?- Jelenleg csak annyit tudok, hogy Eszak-Németországba kerülök, remélem, olyan családba, ahol „testvérem” is lesz, és a helyi gimnázium egyenrangú tagjaként tanulok. Megismerem majd az ország és szűkebb környezetem életét, kultúráját, szokásait, elsajátítom nyelvét olyan szinten, hogy felsőfokú nyelvvizsgát is tehessek. Biztos, hogy szerzek ismerősöket, baA hét közepén a Mátra Művelődési Központ a már csaknem 200 tagú Gyöngyösi Városi Nyugdíjasklub kedves összejövetelének is helyet adott. Az anyákat köszöntő műsorral budapesti művészek szórakoztatták a közönséget. Közte volt Zi- lahy Mariann grófnő is, aki most sem érkezett üres kézzel: az előadás finanszírozása mellett alapítványának különböző ajándékaival örvendeztette meg az idős embereket. Molnár Gézáné klubvezetőtől megtudtuk, hogy a közösséget a helyi képviselő-testület és a FAJI Rt. is támogatja. „Püspöki” romaföldek Márciustól a cigányok telkesgazdák Gyöngyösön. Sokáig vártak erre. A városban bizonyára jócskán akadnak olyanok, akik nemcsak csodálkoznak a váratlan „tollasodáson”, hanem - a régi szemlélet miatt - egyenesen megütköznek rajta. A polgármesteri hivatal és a Roma ifjúsági Szervezet ön- kormányzati kisebbségi konzultánsának kezdeményezésére segítették földdel is a hátrányos helyzetű családokat. A művelésre kapott parcellákhoz természetesen a beléjük valóról sem feledkeztek meg, akik osztották. Minden „birtokhoz” adtak 50-50 kilogramm vetőburgonyát, s más szaporítóanyagot, többféle vetőmagot. Ki-ki érthető örömmel fogadta az ajándékokat, s kedvvel látott munkához a „püspöki” határban. A gondozott földek messziről szembetűnők, az erre járók nemegyszer meg meg is állnak a látvány miatt. S többen talán még mindig kételkednek abban, hogy a kezdeti kedv, lelkesedés a későbbiekben is megmarad. Az új gazdák a hátuk mögött is érzik a bizalmatlanságot, ezért kétszeresen igazolni akarják, hogy amit kaptak - jó helyekre, hozzáértő, ügyes, szorgalmas kezekbe került. Feltétlenül szeretnék bizonyítani a kitartásukat, amelyhez a bizalmat Keresztes György polgármester, illetve Hegyi János, valamint a helyi gazdakör megelőlegezte az elmúlt hónapban. Előre semmiképpen sem szabad ítélni. Megértésre, türelemre van szükség a kívülállók részéről, s talán egy kis bátorításra is, hogy a gazdák kedve megmaradjon, igyekezetük ne lanyhuljon a továbbiakban sem. H) Kétszáz terítékes vacsorán Terített asztalok sorakoztak a a gyöngyösi Mátra Művelődési Központ kamaratermében. Összesen kétszáz személyre számítottak: jó részük Egerből, Mezőkövesdről, Kazincbarcikáról, Tiszaújváros- ból kelt útra, hogy eleget tegyen a helybeli Egyedülállók és Függetlenek Klubja meghívásának. A zenekar időben elfoglalta a helyét a dobogón, és rázendített, hogy kedvet kerekítsen a táncra. Ä jó kedélyű társaság tagjai nem is sokáig kérették magukat. A párok egymás után perdültek a parkett közepére. Váratlan volt az üzenet: a másik városból meghívott vendégek ugyan elindultak otthonról, de az autóbuszuk „lerobbant”. Közben megérkezett az ízletes, finom vacsora is, amit az ÉDOSZ-üdülőben készítettek el, és hoztak le gépkocsival. A klub vezetője, mindenki Klárikája, teljes nevén Tóth Istvánné kérdésemre elmondta, hogy a létszámuk hatvan. Nagy segítséget kapnak a művelődési központtól, amelynek vezetője, Bara- nyiné Szilágyi Erzsébet nemcsak mindenben támogatja őket, hanem szorgalmasan látogatja az összejöveteleiket is. A klubban nem foglalkoznak házasságközvetítéssel, és az olyan személyeket, akik ilyen céllal érdeklődnek náluk, nem is fogadják maguk közé. De így is már két házasság jött létre a klubtagok körében... Őszinte lelkesedéssel beszélnek Klárikáról, aki azok közé tartozik, akik örömet, megnyugvást csempésznek a hozzájuk tartozók szívébe. (gmf) Solymosi szórakozások A gyöngyössolymosi művelődési ház - vezetőjének hozzáértésével - minden korosztály érdeklődéséhez igazodik. Nem kevesebb, mint 7120 kötetes a könyvtára, de az érdeklődők sajtótermékeket, hanglemezeket, videofilmeket is találhatnak. A nagyteremben ha éppen nem is sűrűk, de rendszeresek a szórakoztató műsorok, amelyekben a humor, a nóta, a könnyűzene, az operett egyaránt helyet kap. A rendezvények felkeltették a helybeliek érdeklődését, kiváltképpen, hogy az előadásokat — az önkormányzat jóvoltából - a közönség ingyenesen látogathatta. Táncos összejöveteleken szórakozhat a közönség, a bálok mellett esküvői események, lakodalmak színhelye is az épület, ugyanakkor a komolyabb rendezvényeket, a különféle témájú előadásokat, fórumokat, gyűléseket is itt tartják. A népdalkórus és a gitárosok együttese a próbáira is ide jár. Az alagsor a fiataloké. S programjaik elég jól szolgálják az ifjúság összetartását. Akinek kevés a helyi színházterem, „igazi” teátrumba is járhat. Autóbuszos kirándulással a gyöngyössolymosiak már több fővárosi előadást is megnéztek így. Gond, hogy a jelenlegi körülmények a legjobb szándék mellett sem tehetik igazán vonzóvá az intézményt. Feltétlenül bizonyos átalakításokra lenne már szükség, lehetne legalább egy kicsit cserélni a jelenlegi berendezésen, hogy vonzóbb legyen az épület, egy-egy meghittebb összejövetelre, akár sütemény, kávé melletti beszélgetésre is be-betérjenek az emberek.