Heves Megyei Hírlap, 1994. május (5. évfolyam, 101-126. szám)
1994-05-07-08 / 106. szám
1994. május 6., péntek Hirdetés 13. oldal ERDEKEBEN Mi - a Magyar Demokrata Fórum - az alábbi levelet szerettük volna eljuttatni minden kárpótolt honfitársunknak, de az Országos Választási Bizottság szándékunk megvalósítását nem tette lehetővé. Az MDF tiszteletben tartja a törvényt, de úgy véljük, hogy a levél segítséget, eligazítást nyújt a kárpótoltaknak, ezért e lap hasábjain szólunk Önökhöz. 1990-ben mindannyian tudtuk, hogy a múlt sebei nem maradhatnak begyógyíthatatlanul, hogy a kárpótlást meg kell valósítanunk. Sajnos az is nyilvánvaló, hogy a szocialistáktól örökölt gazdaság nem teszi lehetővé, hogy a sérelmeket teljes mértékben orvosoljuk. A 45 év alatt tönkretett, kettétört életeket pedig lehetetlen forintosítani, a fájdalmakat elfeledtetni. Államosítani, elvenni egyetlen tollvonással lehetett, visszaadni sokkal nehezebb. A kárpótlás beindulásakor ellenkezéstől volt hangos az ország. A Fidesz azt állította, fölösleges bármit is adni, az SZDSZ minden embernek 20 ezer forintot adott volna, tehát azoknak is, akik annak idején elvették a javakat, és azoknak is akiktől elvették. Az ellenzéki szakértők a kárpótlási jegyek teljes elértéktelenedését, a nemzetgazdaság összeomlását jósolták. A támadások ellenére mi vállaltuk, hogy annyit amennyit az ország gazdasági helyzete lehetővé tesz, mindenképpen visszajuttatunk a jogosultaknak. Az ellenzők tévedtek abban is, hogy érdektelenség fogja kísérni, mert 1.300.000 ember nyújtott be kárpótlási igényt. Százezrek használtak kárpótlási jegyet saját üzlet vásárlására. 350 ezer ember rendelkezik újra saját földdel. A kárpótlási jegy részvényrecserélésével olyan cégek részvényeseivé válhattak a kárpótoltak, mint a PICK szalámi gyár. A kárpótlási jegyek kiadása a végéhez közeledik, de a kérelmek beadásával a kárpótlás folyamata még nem zárult le. Feladatunk most az, hogy elősegítsük a jegyek hatékony felhasználását. A kormány határozott szándéka továbbra is a befektetések bátorítása, a privatizációs kínálat, a földalap megteremtése. Ehhez szeretnék én is hozzájárulni. Annak érdekében, hogy megismerjem igényeit, kérdésekkel fordulok Önhöz. Kérem, töltse ki a mellékelt kérdőívet, és küldje vissza címemre! ígérem, hogy kéréseit továbbítom a kormányzati hivatalokhoz, és mindent megteszek, hogy megfelelő képviseletet kapjon. Ha bármi másban tanácsra, segítségre van szüksége, kérem forduljon hozzám bizalommal! Tisztelettel köszönti: 4MDF A Magyar Demokrata Fórum helyi képviselőjelöltje // / KÉRDŐÍV Kérem, annak érdekében, hogy igényeit, gondjait felmérve megpróbálhassak segíteni, töltse ki az alábbi kérdőívet és küldje vissza a lap alján szereplő címre! 1. Ön felhasználta-e a kárpótlási jegyét? | \ ^en Amennyiben nem, miért nem? L"“ 1 L“ nem 2. Amennyiben felhasználta, milyen gondokkal találta magát szembe? 3. Ha még nem használta fel kárpótlási jegyét, milyen módon szeretné azt hasznosítani? 4. Milyen segítséget várna a hatékony felhasználáshoz? 5. Vannak-e olyan pontok, ahol Ön szerint változtatni kellene a kárpótlás gyakorlatán? Amennyiben további tájékoztatást igényel, vagy választ vár kérdéseire, ha szeretné, hogy személyes meghívót kapjon fórumokra, kérem írja le címét! Cím: Köszönöm, hogy segítette munkámat válaszaival! Kérdéseikkel Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megye MDF képviselőjelöltjeihez forduljanak az alábbi címen: Hevesmegye:3300 Eger, Sándor Imre u. 6. Tel.: 36/313-325 Borsod-Abaúj-Zemplén megye: 3530 Miskolc, Erzsébet tér 5. Tel.: 46/341-834,46/355-471 Az MDF Heves megyei egyéni jelöltjei: 1. Szarvas Béla, 2. Derecskéi Csaba, 3. Pokomy Endre, 4. Sepsey Tamás, 5. Andrássy Tamás, 6. Farkas Gabriella Az MDF Borsod megyei egyéni jelöltjei: l.Balászi Tibor, 2. Zambó Péter, 3. Mile Lajos, 4. Palkovics Imre, 5. Brezó Józsefné, 6. Bogár László, 7. Varga Lajos Endre, 8. Rákiné, Czidor Katalin, 9. Gulyás István, 10. Hörcsik Richárd, 11. Tóth Albert, 12. Tóth Imre László, 13. Misz Irén Az MDF Heves megyei listája: 1. Andrássy Tamás, 2. Sepsey Tamás, 3. Nyerges Andor, 4. Szarvas Béla, 5. Derecskéi Csaba Az MDF Borsod megyei listája: 1. Bogár László, 2. Hörcsik Richárd, 3. Balázsi Tibor, 4. Tóth Imre László, 5. Mile Lajos Az MDF országos listája: 1. Boross Péter, 2. Für Lajos, 3. Lezsák Sándor, 4. Szabad György, 5. Kónya Imre