Heves Megyei Hírlap, 1994. május (5. évfolyam, 101-126. szám)

1994-05-07-08 / 106. szám

6. oldal Horizont 1994. május 6., péntek Ez nem a magányos szívek klubja... A társadalom támaszkodik ránk. az erőnkre, a szaktudá­sunkra, otthont teremteni akaró vágyainkra. Dolgozunk, csa­ládot alapítunk, gyermekeket nevelünk, s ha valamilyen ok­ból magunkra maradunk, hiába nézünk szét támaszt keresve ugyanabban a társadalomban. Mi leszünk a fura alakok, akiknek a háta mögött összesúgnak a szomszédok. Talpalat­nyi föld sem marad, ahol otthon érezhetnénk magunkat, mert a közösségek is kihalóban vannak. Tácmulatság volt a közel­múltban az egri Megyei Mű­velődési Központban: az Egyedülállók Klubjának soros találkozójára került sor. Az est szervezői az egriek voltak, a vendégek a gyöngyösi, a ka­zincbarcikai, a mezőkövesdi Egyedülállók Klubjából érkez­tek. Van már tíz esztendeje is, hogy kölcsönösen vendégül látják egymást, annak elle­nére, hogy anyagi lehetősé­geik erősen eltérőek.- Mi nem panaszkodhatunk - mondja Tóth Istvánná, a gyöngyösi klub vezetője. - A helyi művelődési ház nagyon sokat segít abban, hogy a klub működőképes maradjon. Mi is, mint a többi hasonló társa­ság, alapvetően csak a tagsági díjból gazdálkodhatunk, ami nem sok - havonta száz forint. Ehhez még hozzáteszem, hogy átlagban hatvan tagot tartunk nyilván. Egy-egy rendezvény megvalósításához szponzo­rokra van szükségünk. Eleddig még mindenki megértette a cé­lunkat, szándékainkat, és te­hetségük szerint támogattak is bennünket. A karácsony hagyományo­san az ajándékozás ünnepe ná­lunk is, hiszen ez a legfájóbb ünnep az egyedülállóknak. Kis műsorral készülünk, a zeneis­kola tanárai muzsikálnak, és iskolás gyerekek is fellépnek ilyenkor. Számon tartjuk a klubtagok névnapjait is. Igyekszünk szerető gondos­kodással körülvenni társain­kat. A mezőkövesdiek jóval ne­hezebb helyzetben vannak. Az emberek gyanakvóan néznek a csoportra, idegenkednek tőle. A településen sok a szóbeszéd és kevés a pénz, pedig itt is csak ugyanolyan magányos a magányos, mint másutt. Hargitai Imre, akinek nevé­hez fűződik a mezőkövesdi klub beindítása, most Kazinc­barcikán él, ahol szintén meg­alapította az Egyedülállók Klubját. - Bennünket is gyak­ran összekevernek másfajta társaságokkal. Az emberekkel nehéz megértetni, hogy nem partnerkereső szolgálat, nem házasságközvetítő, nem nyil­vánosház vagyunk, hanem egy klub, ahová az egyedül marad­tak járnak. Azok, akik elvál­tak, megözvegyültek, gyerek­kel nehezebben teremtenek akár baráti kapcsolatot is. Ők nem selejtjei a társadalomnak, ugyanolyan vágyakkal és ér­zésekkel bírnak, mint akik harmonikus családban élnek. A foglalkozások alkalmával mindig gondolunk a gyere­kekre is. Nekik külön terem­ben mesefilmet vetítünk, és egy felnőtt vállalja közülünk a felügyeletüket. Hargitai Imre a kazincbar­cikai polgármesteri hivatalban dolgozik, a gyámhatóságon, így sokat tud segíteni a klub­tagoknak ügyes-bajos dolgaik jogi rendezésében. Molnár Jánosné vette át a mezőkövesdi klub vezetését. Nincs könnyű dolga, semmi­lyen támogatásra nem számít­hat, sőt társadalmi munkájá­ban olykor még gátolják is. Ő azonban úgy érzi, nem okoz­hat csalódást azoknak a klub­tagoknak, akiknek részint szükségük van erre a közös­ségre, részint pedig vállalják a tagságot. Molnár Jánosné ere­jén felül szervezte meg azt a nyári vakációt, ahová a klub­tagok gyerekeikkel együtt utazhattak el egy rövid pihe­nésre. Mindegyik klubban volt már példa arra, hogy a rend­bontókat, az értetlenkedőket kizárták, mint ahogy arra is, hogy két ember egymásra ta­lált. Egerben és Gyöngyösön is köttettek már házasságok, születtek „klub-bébik”. Meghatározó többségben 40-60 év közöttiek keresnek fel bennünket, persze, ha van bátorságuk - mondja Márkus Judit, aki szeptemberben vette át az egri klub vezetését. Az emberek restellik, hogy ma­gukra maradnak. Hová mehet egy elvált nő, vagy akár egy férfi? Az ő helyzetük sem jobb. Előfordul gyakorta, hogy az egyetlen társ a pohár marad. A szórakozóhelyek nem alkalmasak az ismerke­désre. A vendéglátók a fiata­lokra és tehetősebbekre építe­nek, a középkorosztályra nem gondolva, pedig nekik is igé­nyük a kulturált szórakozás, még ha pénztárcájuk köti is őket. Az Egyedülállók Klubja nekik kíván segítséget nyúj­tani. A találkozások alkalma­sak arra, hogy az ember szól­jon valakihez, felszabaduljon egy kicsit a hétköznapok fe­szültsége alól, hogy tanácsot kérjen azoktól, akikkel meg­oszthatja gondjait, vagy éppen a másikon segítsen, hiszen mindettől érezheti magát em­bernek. Olyan társaságban le­het, ahol jobban vagy kevésbé szeretik, de mindenképpen el­fogadják, és ha nincs, hiány­zik. Annak, aki másként gon­dolja, aki alkalmi partnert ke­res, vagy olcsó kocsmának te­kinti a klubot, nincs helye kö­zöttünk. Nem szabad lenézni ezeket a közösségeket, hiszen bármelyikünket érhet tragédia, és lehet még szükségünk társra, barátra, aki átsegít ben­nünket a kritikus időszakon... Bozsó Bea A koleszterin: ősellenségünk vagy „barátunk”, szeressük vagy le vele?! A koleszterint valaha az emberi nem ősellenségének gondolta a közvélemény, azután néhány szakember figyelmeztetett az „érdemeire” is, aminek folytán a táplálkozásban ismét lénye­ges helyet kapott. A világ húsiparának, illetve az egészségi szempontokból előnyös margarin fogyasztásá­tól magát veszélyeztetve érző tejiparnak olyan komolytalan érvei is voltak a koleszterin ér­dekében, hogy alacsony szintje fokozza az öngyilkossági han­gulatot. (Jóllehet, senki sem ve­tette le magát ez Empire State Building tetejéről egy margari- nos kenyér elfogyasztása után.) A British Medical Journal nemrégiben azután olyan - ti­zenhét országban végzett - ku­tatások eredményeit publikálta, amelyek egyértelműen alátá­masztják, hogy a koleszterin sokkal inkább felelős például a szívbetegségekért, mint bármi más. A vizsgálatok szerint ha tíz százalékkal csökkentjük a ko­leszterin szervezetbe vitelét, ezzel felére csökkentjük a negyvenéves kori infarktus ve­szélyét, s még hetvenesztendős korunkban is egyötödével csökken veszélyeztetettségünk. A rangos brit lap orvos szer­zői azt mondják, e tízszázalé­kos csökkentés nem is nehéz: zsír helyett margarinnal vagy olajjal kell főzni, kerülni kell a zsíros sertéshúsok és részben a marhahús fogyasztását (nem ti­los, csak kevesebbet!), és némi­leg több zöldséget, gyümölcsöt kell enni. Két év múlva a koleszterin­szint 0,6 millimollal csökken. A Kötelező táncok egyik jelenete E heti film- és videopremierek Kötelező táncok Sok történet ábrázolja a profi táncosok látszólag csillogó, de valójában hihetetlen szenve­déssel teli világát. Egyik sem pillant azonban olyan kegyetlen realizmussal a színfalak mögé, mint a Kötelező táncok. Scott Hastings, a film főhőse gyer­mekkora óta egyetlen vágyat dédelget: megnyerni az Auszt­rál Nemzeti Táncbajnokságot. Erre minden esélye meglenne, de váratlanul partnert kell vál­toztatnia, s ő - mindenki meg­rökönyödésére - nem egy jól bevált partnemőt választ, ha­nem Fran-t, egy szürke egeret. Kegyetlen intrikák próbálják kiejteni az új párost, de minden hiába... A zenés, táncos filmet az egri Prizma mozi mutatja be. The Commitments A helyszín: Írország fővárosa, Dublin. Jimmy Rabbité, a film főhőse zenekart alakít. A törté­net lényegében ennek az együt­tesnek a sztorija ritka jó zené­vel, sikerekkel, féltékenykedé­sekkel, kudarcokkal. Alan Par­ker rendezte a filmet (Angyal­szív, Pink Floyd, A fal stb.). Az évtized egyik legjobb zenés da­rabját készítette el a kiváló ren­dező. A műsoros kazetta - amely bizonyára jó szórakozást ígér - megtalálható az egri Videotop videotékában. Kossuth - másképp és más dolgokról Ezekben a napokban többször emlegetjük a szokásosnál a tu- rini remetét, a ’48-as szabad­ságharc nagyszerű szónokát, a forradalmi idők kormányzójá­ban megint egyszer felfedezni véljük azt a váteszt, aki esetleg eligazítana minket sanyarú nap­jaink ezernyi gondjában. Sziki Károly, ez a nyughatat­lan, örökmozgó színész Ameri­kában járván-kelvén kutatott a negyvennyolcas hősök után. És mert ez az írónak nevelődő szí­nész folyton rá akar bukkanni valamire, amire a társak, a kor­társak is kíváncsiak lehetnének, kiásta azt a levelezést, ami Kossuth, a nyolcvankét eszten­dős férfi és egy tizenkilenc éves erdélyi lány között bonyoló­dott. Ha ezt a pár mondatos üzenetekből álló híradást, sze­mérmes mellébeszélést bonyo- lódásnak foghatjuk fel! Nem több, de nem is keve­sebb, mint a szemérmes meg­mutatása annak, hogy a kapcso­latnak itt is, ott is örülnek. Sőt talán jobban örülnének, ha a kínzó adottságok, az elképesztő korkülönbség, a szemforgató társadalom nem gördítene aka­dályokat közéjük. Számunkra a leveleket felol­vasó Sziki, a férfi és a hamvas­lelkű lány, Zeyk Sarolta szere­pében Tátrai Gabi ad képi fo­galmat arról, mi loboghatott itt is, meg ott is. Pár méter távol­ságból szinte véletlenszerűen pillantanak egymásra, hogy a testiségnek, ennek a nagyon ra­vasz ördögnek még csak az ár­nyéka se vétessék észre. Pedig ebben a levelezésben is megbúvik ez a huncut jószág. Annak ellenére, hogy a monda­tok eltűnt és talán meg sem tör­tént eseményekről ábrándoz­nak, a kor divatja szerint - akár be lehet azonosítani a közlések kezdő és záró sorait, a korban kiadott levelezési mintákkal is, tapintat és tisztelet „folyik” mindkét oldalon. Pedig... Nem a mai világ, a mai sza­badosság íratja le velünk: itt nem is egyébről van szó, mint a lelki és szellemi vonzalom mel­lett a testi megkísérlésről. Az egyik oldalon a fiatal lány nyerni akar ezt-azt, a másik ol­dalon a túlkoros gavallér elhi­szi, hogy még megértésre, sze- retetre, a két felhám, a hús, a szív, a két test bizonytalan örömére is ácsingózhat. Párhu­zamként említeném Arturo Toscaninit, a világhír által kö­rüllobogott karmestert (1867- 1957), aki nem átallotta hajlott korában elfogadni unokahúga közellétét, több mint rajongá­sát. S hogy kissé mi is álszentek legyünk, más egy művész csak úgy, a világban, és megint más egy nemzet „szentje”, „szabad­ságeszménye”, akár még ma is. Pedig én nem bántam volna, ha a Réti Árpád által felolvasott kiegészítés helyett ráközelítet­tek volna egymásra a dialógus szereplői és az ártatlan, mert ár­talmatlan testiségben is „kimu­tatták” volna az intimitást: a csók, az ölelés meg mindig hű­séges és látható-tapintható jel­zete annak a bensőségességnek, ami nélkül a szerelem elkép­zelhetetlen. Szikinek érdemes újból vé­giggondolnia ezt, és Tatár Ga- bival, a Saroltát mondó kedves jelenséggel, a hegedűjével han­gulatot teremtő Szabó Violával továbbragozzák ezt a félfelvo- násnyi ünneplést. Vagy ezt inkább a szerkesz­tőnek, Bodor Saroltának üzen­jem, a nénémnek, hogy a bá­tyám is értsen? Farkas András Egri figyelő - éles szemmel és nyitott füllel Nyílt szemmel és éber füllel járva-kelve megyeszékhelyün­kön, itt s ott olyat hall vagy ne­talán olyat lát az ember, amit mindenképpen méltatlannak ítél városunkhoz. S ez önkénte­lenül is arra serkenti, hogy azt semmiképpen sem bántó éllel, de tiszta szívből fakadó, jó és nemes szándékkal szóvá tegye. A közelmúltban egy 23-25 főnyi, német idegen csoportot vezetett egy budapesti hölgy, s elhaladva a Kossuth Lajos ut­cai megyeháza előtt, egy szé­les, patetikus karmozdulattal a jeles épület felé mutatott, s kö- j zölte: „Comitathaus”. j Egyik-másik vendége érdeklő­dött az épület homlokzatán látható három címer után, de a jeles ciceróné oda se figyelve továbbhaladt. Ekkor bátorkod­tam felhívni a láthatóan kellő ismeretekkel nem rendelkező hölgyet a két csodálatos szép­ségű, Fazola-készítette ková­csoltvas kapura, de a válasz tömören velős és elutasító volt: ,JVincs időnk ilyen haszonta- lanságokkal tölteni a drága időnket!” S a csoport sebes vágtában haladt a vár felé. Két idősebb hölgy azonban visszamaradt: megmutattam és ismertettem a két kovácsoltvas remeket, mire meleg hálával köszönték meg szívességemet. Az egyik éppen würzburgi szü­letésű volt, ahonnan a Fa- zola-család Egerbe szárma­zott... Egy idegenvezetővel be­szélgetve érdeklődtem: mi a véleménye német vendégeink­nek a Dobó téri, igazán csodá­latos szépségeket kínáló pa­lóckiállításról. A derék honfi azt sem tudta, hogy hol van ez a kiállítás. Sőt, meglehetősen őszinte hangon megjegyezte: „Valahogy nem kedvelem a palócokat!" Egyébként jól emlékszem, hogy tavaly nyáron látogatást téve a kiállításon, úgy infor­mált egy ott szolgálatot telje­sítő hölgy, hogy sajnos nem mutatják be az idegenvezetők ezt a szép, érdekes, s kivált a nyugati vendégek között igen kedvelt népviseletet reprezen­táló anyagot. Egy nyugdíjas egri gimná­ziumi tanár azt tette szóvá: hi­básnak találja a belvárosban a Sándor Imre utca névtábláit, ugyanis hiányzik róluk a „dr.”, azaz a doktor megjelö­lés. Hivatkozott, s ezt joggal és méltán említette, hogy a Kos­suth Lajos utcából nyíló utca névtáblái helyesek, feltüntetve, hogy az dr. Hibay Károlynak állítanak emléket. Doktor Sán­dor Imréről pedig minden egri polgár tudván tudta, hogy rendkívül népszerű, közked­veltségnek örvendő doktor volt, aki 1944-ben Dunántúlon a fasiszta terror áldozatául esett. Az utóbbi két évben igazán több városunkban fordultam meg, de Egerben kaptak előt­tem ismeretlen „alkotók” lát­hatóan korlátozás nélküli „le­hetőséget” arra, hogy épületek, transzformátorházak falát sze­rintük művészi értékkel bíró ábrázolásokkal „díszítsék”, magyarán szólva: rútítsák, csú­fítsák...! Egyik-másik ábrázo­lás mellé még nemegyszer fa­siszta jelképeket, szövegeket pingáltak. Hála Istennek, nem egy esetben akadtak olyan fia­talok, akik legalább a förmed- vényeket átfestették. Jól és szellemesen illusztrálja a „fes­tőművészeket” egy, az Északi-lakótelep egyik transz­formátorháza falára pingált torz figura melletti angol nyelvű szöveg: „I'am barbar”, azaz barbár vagyok! Ez azután tőrólmetszett és őszinte önval­lomása a jeles piktornak... Vajon önkormányzatunk tetszésével egyezik-e a váro- sunkszerte látható műalko­tás-sorozat? S mivel hihetően nem, mindenképpen érdemes lenne ennek az egyre jobban burjánzó „képzőművészeti ga­rázdaságnak” gátat vetniük a lokálpatrióták egyesületével közösen. Sugár István Az Egervölgye Szövetkezet ügyvezetése meghirdeti az alábbi épületek, ingatlanok azonnali és folyamatos bérbeadását vagy értékesítését: Központi iroda, Kovácsmühely, Berki tanya, Állattenyésztési telep állatállománnyal együtt vagy külön, Makiár, gépműhely, Makiári volt irodaház, Makiár nyári szállás, Nagytálya: Szentkereszti malom, Hajdúszoboszlói üdülő. A bérlet vagy az értékesítésről személyesen Andornaktálya, Rákóczi út 160. szám alatt, telefonon a 313-567-es számon lehet munkanapokon 9-14 óráig érdeklődni.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom