Heves Megyei Hírlap, 1994. május (5. évfolyam, 101-126. szám)

1994-05-28-29 / 124. szám

8. oldal Hétvégi Magazin 1994. május 28—29., szombat — vasárnap Tóth Béla: Pipolphen lovag, Frenolon törzskapitány A „C” pavilon környéke volt a kórház legszebb része. Tizen­négy óriási gesztenyefa kör­beállta, ezért a tér túloldalán csak a Carlone-tervezte plébá­niatemplom barokk tornya mutatta magát. A templomkert kovácsolt­vas kerítése innen, az első emeletről nem is látszott. Ide nem ért el a kisváros amúgy is elviselhető lármája, benzinfüstje. A portás szaftos, forró páros kolbászra és egy jó korsó sörre gondolt. Kellemesek voltak a rádió örökzöld melódiái is. Brahms A-dúr keringője: Sir Eric és Royal Garnen. Szemben a szokásos fekete tábla .Ügyeletes orvos: Dr. Omar Musztafa. Arca puffadt volt és a szeme táskás. Csigás-göndör vörös haja alig őszült. Szeplői virítottak, belganyűl szeméből gyűlölet és forradalmi tűz vil­logott.- Elvtársnő, engem megint becsaptak!- Csak... Krisztina nővér vagyok, Porcsint úr. És nem csapta be senki.- Porcsint elvtárs vagyok, elvtársnővér! A gyógysze­reim! Fehér, zöld, sárga!. Hol vannak a vörös szemek? És el­tüntették Bugyonnij elvtárs titkos üzenetét is! Követelem a kapcsolatot Vele, és a Ti- zenhetes szobával!- Porcsint úr... itt nincs ti- zenhetes szoba. Nincs itt Bu­gyonnij, és mindjárt vége az évszázadnak.- Azt én jobban tudom! Bár itt csak fehérgárdista újságok vannak. De a párnám alatt van Bugyonnij elvtárs Mau­ser-pisztolya. Tüzet nyitok!- Inkább egy kis teával ezt vegye be. Cotazym Forte. Ak­kor az emésztése is nyugod- tabb lesz.- Vodkát, elvtársnő!- Az itt nincs. Tudhatja...- „Sétált az Urálban Csapá- jev vitéz...”- Most ne tessék zengeni. Mindenki pihen. Hívjam a doktor urat?- Tűnjön el, elvtársnővér! Maga is opportunista, mint az a renegát Kautsky! 19/45-ös Megfigyelő Tám­pont. Távmondatok Frunze elvtárs törzsének: „Legyőztük Komyilovot és Markovot, stop. Most Gyenyikin követ­kezik, stop. Itt nincs vodka, és a tejbegrízt utálom, kivált ha hideg és göbös, stop. A cárt és az igazgató főorvost már Mo- giljovban seggbe kellett volna rúgni, üdvözlöm Félixet, stop. Komisszárovics Porcsint. ...Majd Portásovics leadja. Tudom, hogy egy Hughes-ké- szüléket rejteget a WC-ben. A mi emberünk, mert forradásos az arca. De azért lekáderczem. Most jön valaki. A távirat... no ide, a Mauser mellé!- Mit akar maga szőke kö­zéputas? Ne merészeljen a párnám alatt kajtatni!- Porcsint úr, újságokat hoztam. Képes is van, tessék nézegetni.- Nem érdekelnek. Fehér szemetek. De Félix azt üzente, hogy a tévé egyenesből közve­títi a Romanov-banda és Jelcin érkezését Jekatyerinburgba. Az Ipatyev-házba. Hogy le­rombolták? Nem igaz! Hu­szonhárom lépcső kopp, kopp, lefelé! Na, most meglepődött, mi?- A tévé a Vadkacsát köz­vetíti a Nemzetiből. Tetszik tudni: Ibsen.- Háhá, vadkacsa! Bezzeg itt csak látszólag szelíd kacsák vannak az ágyak alatt. Gya­nús! De majd Félix megvizs­gálja mindegyiket. Belül is!- Már bocsásson meg: ki az a Félix?- Megtagadhatnám a nyi­latkozatot. De mi, kommunis­ták, különös anyagból va­gyunk gyúrva. Mi a fene bűz­lik itt? Na, mindegy. Hát tudja meg: Félix Dzserdzsinszkij! Most távozhat! Az idős portás szolgálata már lejárt, de még megvárta a Fradi-Vasas találkozó vég­eredményét.- Pszt, elvtársam...- Nem... Nem szabad le­jönni... tessék visszamenni... talán segítek! Porcsint kihúzta magát vö­rös fürdőköpenyében.- Mondd, elvtársam: le tud­nál adni egy rádiogramot a budiból Frunze elvtársnak, Bugyonnijnak vagy Vorosi- lovnak?- Hogy mit...? Doktor úr!- Veheti a Népbiztosok Ta­nácsa is. Figyelj csak: mi ez a forradás az arcodon meg a homlokodon? Hol szerezted? Az egykori őrmester az időhúzás miatt úgy döntött, hogy válaszol.- Az arcomra Korotajaknál. A homlokomon Székesfehér­vár mellett.- Van még... elvtársam?- A vállamon. A Széna té­ren kaptam ötvenhatban. Egy ávéhás eltalált. De megláttam. Leszedtem. Hát mesterlövész voltam én annak idején, meg­mondhatná vitéz Csetényi László százados úr, Isten nyu­gosztalja...- Omar doktor úr... nem tu­dom, hogy jutott le. Én nem mentem sehová. De hát most csak hárman vagyunk, és... Az arab orvos hatvannégy fogas mosollyal válaszolt. Am a szeme sohasem nevetett.- Nem történt baj, nővér. Nyugodjon meg... A beteg most szerény, de igen hasznos koktélt kap... Jöjjön innen ve­lem...- „A junker, a gyáva úgy reszket, mint a nyúl...” 19/45-ös Megfigyelő Tám­pont. Frunze elvtárs törzsének: „Szorul a hurok, de helytál­lók. Stop. Portásovics fehér ügynöknek bizonyult. Vodka nincs, stop. Felbukkant Mo- mentov környezetéből egy francia katonai tanácsadó, lo­vag Pipolphen, stop. Meg Kolcsak kártyapartnere: Fre­nolon törzskapitány, hogy ke­rülték el ezek a kötelet, stop. Tud erről Félix? Javaslom, hogy a dini, kubányi, uráli at- amánokat, meg ezt a piszok szakácsot vágott ólommal lő­jék agyon, stop. A junkerek­nek meg én vágom le a... be­tűzze, maga hülye! Nem lerá­gom, hanem levágom, stop. Üdvözlöm Félixet, stop.” A nővér lereszelte a két ampullát, és légtelenítette a fecskendőt. Az arab orvos - civilben Omar bey - jelenléte némileg megnyugtatóan hatott.- Testvér... Te a Harmadik Világ szülötte vagy. Te velünk tartasz! Győzünk, és hazádban is feltűzzük a vörös zászlót a piramisokra!- Nálunk nincsenek pirami­sok, uram. Nálunk sivatag van, olaj, meg oázisok. És még mindig hatvan teve egy karaván.- Nem baj, majd építünk! Hadd legyenek!- De azért most forduljon oldalra. Na, látja, épp így. Csöppet sem fog fájni. Köszö­nöm. ...Aztán mindez lassan mel­lékessé vált. Hát itt a Téli Pa­lota! Rastrelli elvtárs építette. Ja, nem volt az. De a Cirkáló toronytüzérei értik a dolgukat! Nem vak-töl-tés-sel lőttek! Én tudom! ... Becsapódnak az ekrazitg- ránátok, aztán rohamra! Har­sog a felfegyverzett forradal­márok indulója: „Cotazym Forte!) Ott vagyok... Matró­zok, katonák, bolsevisták, szindikalisták, anarcho-szin- dikalisták és egyéb alkoholbe­tegek. ... Hol vagy, Kerenszkij? Az Ideiglenes Kormány pofá­jába vágok egy marék Anti- colt, kezet rázok Leninnel, le­kenek egy irtózatos pofont az igazgató főorvosnak, letépem a Krisztina nővér köpenyét, és mindenütt kikiáltom a prole­tárdiktatúrát... ahol még nincs... ahol... Illatos, szép kisvárosi este volt. Telihold fénye ölelte a templom tornyát, és már ré­góta nem hoztak ennyi virágot a gesztenyefák. De hát mindig is a „C” pavilon környéke volt a kórház legszebb része. Elárverezték Sosztakovics szerelmes leveleit Rekordáron keltek el London­ban, a Sotheby’s cég árverésén Dmitrij Sosztakovics orosz ze­neszerző eddig publikálatlan szerelmes levelei. A többsé­gükben 1934-ben keletkezett levelek, amelyek a házas zene­szerzőnek egy alig ismert, lep­lezett szerelmi viszonyába en­gednek bepillantást, csaknem 11.000 fontért találtak gazdára- jelentette a DPA. A Lalának nevezett leány egy 20 esztendős bölcsészhallgatót takar, név szerint Jelena Konsztantyi- novszkaját, aki Sosztakovicsot németre tanította, és tolmácsolt neki az 1934-es leningrádi Nemzetközi Zenei Fesztiválon. A zeneszerző igyekezett titok­ban tartani szerelmét, mert a sztálini kultúrterror éveiben bármilyen botrányt könnyen el­lene fordíthattak volna. A leve­lek páratlan anyagot szolgáltat­nak Sosztakovics alkotói tevé­kenységének érzelmi hátteré­hez, elénk állítva a félelmei és szenvedélyei között őrlődő nagy zeneszerzőt. Sosztakovics 1935-ben mu­tatkozott először a nyilvános­ság előtt Jelenával. A főiskolások elhelyezik a kegyelet koszorúját, tisztelegve a hősök emléke előtt Szomorkás, borongás főhajtás Aradon Azon az áprilisi napon virág­bontó tavasznak örvendezhet­tünk Aradon. Az egri tanár­képző főiskola tanára, dr. Mi- sóczki Lajos nem feledkezett meg arról, hogy hallgatóit elza- rándokoltassa ahhoz az emlék­műhöz, amelyet a kivégzett honvédtábornokok, a szabad­ságharc hőseinek tiszteletére emeltek. Először jártam ebben a va­laha patinás városban, amely­nek egykor elegáns épületeit a kiegyezés után emelték, s ame­lyek egyedi hangulatot áraszta­nak. Mégis elkomorított mindnyá­junkat az, hogy az elmúlt évti­zedek nem is olyan érdektelen­sége megkoptatta ezeket a re­likviákat. Olyannyira, hogy egyes negyedek az elmúlás at­moszféráját sugallják. Ezt a helyet elképzeltem ma­gamban. Korábban - régi tévé­közvetítések során - láttam, amint kiemelkedik a környeze­téből, azaz hamisítatlan fensé­get áraszt. Sajnos, ennek nyoma sem volt. Elhűltünk, a valóság szinte fejbe kólintott vala­mennyiünket. Nem éreztünk semmiféle monumentalitást, ugyanis a hatóságok meglehe­tősen ravasz, de félreérthetetlen módon körbeépítették, s ezáltal rangjától fosztották meg. A fiatalok elhelyezték - fő­hajtás kíséretében - a koszorút. Figyeltem az egész ceremóniát. Idéztem volna a múltat, de hát erre nem adódott mód, mert kö­rülöttünk az egyik pályán har­sány futballisták üvöltöztek, serkentették, korholták egy­mást. A lehető legnagyobb hangerővel. Köztük honunkból érkezett magyarok is, akik kö­zül egyik sem döbbent rá, hogy mit tesz, talán nem is tudta, hogy illene az a hangfogó, va­lószínű nem is sejtette, hogy mire illene gondolnia. Nem értem, miért történt ez, hiszen az átlagpolgárok nem vicsorítanak egymásra, köny- nyen barátkoznak, s nem azo­nosulnak az egymást váltó rendszerek irányítóinak nézete­ivel. Nekik csak az a fontos, hogy eljussanak oda, ahová kí­vánnak, s találkozzanak azok­kal, akikkel szeretnének, meg­nézzék mindazt, amit az elődök hagytak ránk. Függetlenül attól, hogy a kőbe mintázott üzenete­ket milyen nemzetiségűek to­vábbították az utókornak. A művészet nem ismer ideo­lógiai különbségeket, az erköl­csi nagyság bőrszíntől, nyelvtől független. Lenyűgözi mind­azokat, akik hajlanak az igazra, a jóra. Hiszem, hogy egyszer itt sem vélekednek másként. Pécsi István Farkas András: / Az En megalkotása írom, amit a toliam ad, Amit a toll ma tollba-mond, Végigcsurog a toliamon ­Ez a súlyos motolla-gond, Szemem hunyom, de nem vakon Olvasom és olvastatom, Betűm, szavam, tőmondatom Legkisebb közlésem tövén, Mert ilyen e kúszónövény, A mag, a hang, készség, tömény, Virulna önnön ösztönén ­Felejteném a toliamat, Ez a motolla-pillanat, Átjár, halad a toliamon, így kell, úgy kell őt hallanom, Szavalja is: Emberfia, Mi ez az újabb nyavalya? Kinek kell ezt felfognia? Ez a téboly hivatala? Nem, nem, nem, ezt nem mondanám, Nem kényszerített az anyám, Ez a jelen nem „ha jdanán” Keletkezett, bizony nem ám, Én itt megvallom magamat, Azzal, amit a toliam ad, Amit a toliam épp ma mond, Végigremeg az agyamon, Akár a reszkető növény, Ha magjában, gyökértövén Teremtés munkál és remény, Fel is buzdul nagy érdemén, így tudhatom, hogy ez tömény Valóság, nem is tünemény, Nem hiúság, lét, hit, kemény, Nem is csak én teremteném, Csak elrágódom toliamon, Addig nem is kell szólanom, Amíg a toll a tollba-mond, Az még nem az a szólamom, Mégis hang, szó! A hangokon Elmélázhat élő rokon, Barát, vendég -, csillogtatom Bolondságom, gyalázatom, Mert játék rágni toliamat, Mert játék minden pillanat, A játékok is játszanak, Mint léha államférfiak ­A játék is csak tollba-mond, Csak a tollat kell tartanom, S ami végigfut toliamon, Derű -, összhanggá száll a gond, Mert ennyi az emberfia, Addig nem illik szólnia, Amíg a külső lét, a tárgy A forma lényegére vár. Tony Curtis, a festőművész. A 68 éves világhírű filmszínész, a magyar származású Tony Curtis, legújabb festményeiből készült kiállítást Londonban mutatták be. A megje­lent kritikák szerint éppen olyan jó képzőművész, mint filmszínész.

Next

/
Oldalképek
Tartalom