Heves Megyei Hírlap, 1994. május (5. évfolyam, 101-126. szám)
1994-05-27 / 123. szám
1994. május 27., péntek Eger Es Körzete 13. oldal Fellépés előtt... Több sikeres hangverseny után vajon valóra válik-e a lányok álma? Bízunk benne: lesznek segítőik. Dobós lányok - francia turné előtt SOS a templom orgonájáért „Ki nyer ma?” Egerben A Magyar Rádió népszerű Játék és muzsika tíz percben című vetélkedőjére ma délután fél egykor az egri Kopcsik cukrászdában kerül sor, ahol a kü- löndíj természetesen a cukrászmester tortája lesz. A játékra déli 12 órakor lehet a helyszínen jelentkezni. Idősek találkozója A Megyei Művelődési Központban május 30-án, délután 5 órakor az egri kertbarátok és a nyugdíjasok érdekvédelmi szervezetének tagjai adnak „randevút” egymásnak. A rendezvényen fellép a 10. számú általános iskola csoportja, az idősek ének- és citerazenekara, majd kötetlen beszélgetéssel folytatják a közös programot. Kísérleti galéria Az egri Ifjúsági Ház kísérleti galériájában válogatást láthatnak az ide betérők a makiári általános iskolások rajzaiból. A különböző stílusú képek az intézmény nyitvatartási ideje alatt tekinthetők meg az első emeleti kiállítóhelyen. Szilágyis diáksikerek Az országos középiskolai megmérettetésen az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium is számos jó helyezést könyvelhet el magának, különösen az Arany Dániel matematika-, valamint az Irinyi János kémiaversenyen elért teljesítményükért. Az OKTV országos döntőjébe a megye középiskoláiból 22-en jutottak tovább, ebből nyolcán a Szilágyi tanulói. Közülük hárman az első tízben végeztek. Angol nyelvből pedig Gál Richárd a 7. helyen, míg kémiából Papp József a másodikon, Kiss András pedig a hetediken végzett. Belgiumi kiállítás Az egri alapítású Európa 24 belgiumi kiállítása megrendezésének lehetőségeiről tárgyalt Brüsszelben Dohnál Tibor festőművész. Az Európai Parlament székházában pedig átadta az Európa 24 érmét, a Csont- váry-plakettet Gepa Maibaum- nak, aki a kezdetektől nagy szimpátiával figyelte a 24 országban élő 24 művész egyedülálló programját. A százéves Dobó István Gimnázium énekkara 1972-ben alakult dr. Ocskay György vezetésével. Számos hazai és külföldi koncerten arattak nagy szakmai és közönségsikert, mindig jelentős elismerést vívtak ki maguknak. Évről évre generációk adták egymásnak a stafétát, és öregbítették az intézmény jó hírnevét. Nem volt könnyű helyzetben - Ocskay György halála után - Mikulák Julianna, amikor átvette a lányok irányítását. Eger város vezetése még 1992 júniusában megbeszéléseket folytatott egy koncepció kidolgozásáról az Expo ’96 vidéki rendezvényeivel kapcsolatban. A szakértők akkori véleménye szerint ahhoz, hogy a világkiállítás valóban hozzájáruljon Eger fejlődéséhez, el kell készíteni fejlesztési stratégiáját, amely a rendezvények feltételeit határozza meg. A több mint hetvenoldalas tanulmánytervezetet — amely lakossági közvélemény-kutatások, felmérések, fórumok tapasztalatai alapján készült - a koordinációs bizottság elfogadta. Ebben többek között Eger, mint a bor városa, termékeinek eredetvédelme, valamely húzóágazat kialakítása, egyéb gazdasági tevékenység megteremtése, a kommunális hulladék és környezet, valamint a közlekedési problémák megoldása is szerepel. Említést kapott ugyanakkor a városi fedett uszoda kérdése, a megyeszékhely vagyongazdálkodása, a felsőoktatási testnevelési képzéshez a feltételek megteremtése, és nem utolsósorban FelNemcsak az elődje iránti tiszteletből vállalkozott erre, de szakmai kihívásnak is tekintette a kórus dirigálását. Ez utóbbi azért is igaz, mert 1991 óta megszűnt az ének tagozatos osztály, így a kórus gerincét már nem ők alkotják. Az eredmények mégsem várattak sokáig magukra: önálló karácsonyi, húsvéti koncertjeikkel hagyományt teremtettek Egerben, a minősítő versenyeken, fesztiválokon az elsők között szerepeltek. német-Eger fokozottabb összefonódása. Az adat- és információgyűjtésre, a tanulmányterv kidolgozására azért volt szükség, mert az elmúlt időszakban a vállalkozások, szakmai és területi érdekek számára fontossá vált a stratégiai tervezés, a város infrastruktúrájának fejlesztése. A tanulmány segít számukra a jövő irányainak meghatározásában, abban, hogy a jövő tükrében hozzák meg döntéseiket. A szakértők négyszáz személy bevonásával felmérést végeztek az Egerben lakók városfejlesztéssel kapcsolatos igényeiről, elvárásairól, javaslatokról. A kutatás főbb megállapításai szerint a lakosság a város jellegét a jövőben is meg kívánja őrizni, társadalma konzervatív szellemiséget képvisel, amire a fejlesztések során figyelmet kell fordítani. A tanulmányból kitűnik: a megye- székhelyen élők a legkevésbé elégedettek az elhelyezkedési és munkalehetőségekkel, a város gazdasági fejlődésével, a lakáshelyzettel és a közbiztonsággal, legfontosabbnak a Most újabb nagy feladatra készülnek, francia turnéra szól a meghívó. Ahhoz, hogy kiutazhassanak, még szükségük van adományokra. Alapítványuk számlájára - OTP-359- 98000, csekkszámla: 75213598-2 - már eddig is több cég eljuttatta forintjait, és újabb lehetőségeket pályáztak meg. Augusztusban Hatvanban felkészítő tábort szerveznek, ehhez még hiányzik 300 ezer forint. Ehhez kérik a zenekedvelő jótevők segítségét. munkaalkalmak bővítését, az uszoda megépítését, s a lakáshelyzetjavítását tartják. A tanulmány készítői javasolják, hogy a társadalmi köz- megegyezés érdekében az ön- kormányzat dolgozzon ki új kommunikációs stratégiát, vizsgálja felül eddigi tájékoztatási tevékenységét, szervezzen célzott szakértői beszélgetéseket, fórumokat. A város jelenét, jövőjét meghatározó területeken a szakértők további cél- vizsgálatok elvégzését tartják fontosnak. Megállapításaik szerint hiányzik még a hazai és külföldi turisták véleményének, tapasztalatainak, igényeinek ismerete. Szükségesnek tartják a helyi vállalkozói körben a rétegvizsgálat elvégzését és a lakosság igényeinek felmérését is a hosszú távú oktatáspolitikai koncepció meghatározásához. A tervezetben konkrét feladatként jelölték meg az egyetemi szintű intézmény megteremtésének lehetőségét, valamint egy gazdasági, idegenforgalmi, üzleti jellegű felsőoktatási intézmény kialakítását. Sz.L. A bélapátfalvi önkormányzat alapítványt hozott létre az apátsági templom orgonájának megmentésére. Mindennek szorgalmazója Kátai László zeneszerző, akire látogatása során nagy hatással volt a templom, a karzaton lévő eredeti barokk pozitív orgona, amelynek rendbetételét szükségesnek tartja. A helyi önkormányzat a kezdeményezést alapítvány formájában támogatja, hiszen maga a templom is nemzetközileg elismert műemlék, régi búcsújáró hely. Szeretnék, ha a hangszer felújításával rendszeres koncerAnnak ellenére, hogy fent északon, a hegyek között megbúvó kicsiny települést nem kényeztette el a természet különleges adottságokkal, sorsuk jobbra fordulását illetően a szú- csiak nem adták fel a reményt. A hátrányos helyzetű - ki a hátrányos helyzetű, ha nem mi, kérdik -, alig ötszáz lelket számláló faluban a fűtési szezonra már lesz gáz - szól az ígéret, sőt a bátori szennyvíz- tisztító telep elkészültével a szennyvízhálózat kiépítése is megkezdődhet. Persze ezek a beruházások itt különösen nagy terhet jelentenek a lakóknak, hiszen a tárnáié leszi gázátadó 1,8 millióba került az önkormányzatnak, a bekötések pedig 50 ezer forintba a szűcsi háztartásoknak. Hasonlóképp a szennyvíz sem ígérkezik olcsó mulatságnak, tavaly a falu 3 milliót már átutalt, de az idén is lesznek anyagi kötelezettségei. A csaA Csend hangjai - ezzel a címmel állította össze műsorát két fiatal lány, Farkas Mónika és Kormos Krisztina. Világhírű musicalekből, folk-, rock- és blues-dalokból válogattak. Felhangzik majd részlet a Hair-bői, Simon and Garfuntezőhellyé válna a község, mindezt már a ’96-os világkiállításra tervezik. Bekapcsolódhatnának az idegenforgalom vérkeringésébe, és a rendszeres hangversenyek a helyi és a környékbeli polgárok művelődését is segítenék. Az alapítvány kuratóriumában Barta Norbert polgármester, Márton István, a BÉCEM Rt. elnök-igazgatója, Szabó József esperes-plébános, Kátai László zeneszerző és Lo- sonczy Kornél háziorvos foglal helyet. Az első alapítványi koncertnek május 21-én nagy sikere volt. ládi költségvetést ennek bekötése 35 ezer forinttal fogja majd megterhelni. A Szúcs-Bányatelepen élőknek is szolgált az önkormányzat jó hírrel. Itt ugyanis miskolci szakemberek kutat fúrnak, így vélhetően rövidesen saját, jó minőségű vizet adó kúttal büszkélkedhetnek a telepen élők. A beruházást egyébként a 90 százalékos állami támogatás tette lehetővé. Miután komoly érdeklődés mutatkozik a telefonok iránt, a Matáv ígéretei szerint szeptemberre ezt a kérdés is megnyugtató módon rendeződhet. A beruházások ellenére persze megmaradnak a hétköznapok gondjai is, hiszen aligha lehet reménykedni a szúcsiakat igencsak szorító munkanélküliség gyors enyhülésében, noha a segélyek is alaposan megterhelik a község költségvetését. (KG) kel, illetve Barbra Streisand ismert számaiból. A sok kitűnő fiatal muzsikus mellett az esten fellép Tóth Tamás is. Az egri Ifjúsági Ház rendezvényére május 31-én, kedden este 7 órakor ingyenes a belépés. Gitárral a kézben.. Farkas Mónika és Kormos Krisztina világhírű dalokból válogatta össze a repertoárt. Eger fejlesztése fontos a jövőben is... Szúcs: gáz, telefon és ivóvíz A „Csend hangjai” szólnak Tisztelt Vásárlóink! Az Eger- Plusz Kanizsa Sörgyár KFT. az általa forgalmazott sörök árait a gyártó áremelését figyelembe véve- 1994. június 1-től az alábbi árakra módosítva forgalmazza: ÁFA-s számlázási ár MinőségÁFÁ-s számlázási ár MinőségMegnevezés REGI UJ megőrzési idő Megnevezés RÉGI ÚJ megőrzési idő Ff/egység nap Ff/egyscg nap 0,5 l-cs oalacksor 501-es KEG hordó kiszerelés Balatoni világos 26,90 29,60 60 Balatoni világos 2.480,2.800,20 Kanizsai világos 26,50 28,00 20 Kanizsai világos 2.480,2.740,20 Kanizsai Kinizsi 31,00 33,70 90 Kanizsai Korona 3.000,3.300,20 Kanizsai Korona 30,50 33,50 90 Platán Pils _ 3.800,30 Platán Pils 33,80 35,63 90 Platán Gold _ 3.800,30 Platán Gold 37,50 37,50 90 Göcseji Barna4.950 30 Göcseji Barna 41,00 46,00 180 Hofbrau München Lager 4.250,4.980,40 Hofbrau München Lager 44,13 47,00 180 Hofbrau München Pils _ 4.980,40 Hofbrau München Pils 45,69 48,00 180 Eredeti import töltésű sörök Hofbrau Dunkel Gold 0,5 1 107,50 107.50 270 Hofbrau Maisse Bier 0,5 1 107,50 107,50 270 Hofbrau München Orig. 0,33146,25 77,50 270 Hofbrau München Pils 0,33 1 46,25 77,50 270 (1233/a) Az Agro Betét és Hitel Bank Rt. Egri Területi Fiók JOGTANÁCSOSI munkakör főfoglalkozásként, teljes munkaidőben történő betöltésére pályázatot hirdet. A pályázatra Állami és Jogtudományi Egyetemen szerzett jogászi diplomával rendelkezők jelentkezhetnek. Jogtanácsosi szakvizsgával rendelkezők, továbbá jogtanácsosi vagy igazságszolgáltatási gyakorlattal és idegen nyelv tudással bíró pályázók előnyben részesülnek. A pályázatok tartalmazzák a végzettséget igazoló okiratokat és a részletes szakmai életutat. A pályázatokat 1994. június 3-ig a Területi Fiók titkárságára, Eger, Eszterházy tér 5. szám alá lehet benyújtani. Bérezés megegyezés szerint. Üli!