Heves Megyei Hírlap, 1994. május (5. évfolyam, 101-126. szám)

1994-05-26 / 122. szám

1994. májas 26., csütörtök Bűnügyi Kaleidoszkóp 7. oldal o-j co Köddé foszlott sajna már a milliók biztosítéka Egy üzleti vállalkozás dicste­len befejezése: lefoglalt személygépkocsik, betétköny­vek és kárpótlási jegyek, nem utolsósorban pedig büntetőel­járás. Ha valaki azt gondolná, egyedi esetről van szó, az bi­zony téved. Manapság sokan vágnak bele ilyesmibe anél­kül, hogy meglenne a kellő felkészültségük. Azután meg, hogy immár hatályba léptek a gazdasági bűntényekkel kap­csolatos üj törvényi rendelke­zések, be- és feljelentések tömkelegére lehet számítani. A tanulságok kedvéért jegyez­tük le Czakó Gábor r. száza­dos, a megyei főkapitányság gazdaságvédelmi osztályve­zető-helyettese segítségével az alábbi jellemző esetet.- Mikor és hogyan kezdődött az ügy felgöngyölítése?- A verpeléti takarékszövet­kezet jogi képviselője útján március 31 -én tett feljelentést J. Géza 36 éves egri lakos ellen - hallhattuk Czakó Gábor r. szá­zadostól. - Eszerint az illető egy korlátolt felelősségű társa­ságot üzemeltetett. Még 1991-ben az említett takarék- szövetkezetben kétmillió forint folyószámla-hitelt, s egymillió Start-hitelt vett fel.- Ami ilyen esetekben mindig lényeges kérdés: mit ajánlott fel biztosítékul?- A kölcsön fedezetéül a tel­jes árukészletét ígérte. O ugyanis ruházati cikkek for­galmazásával foglalkozott, a cégéé volt Egerben az Adi- das-bolt, az S-modell üzlet és a Katona téri Áfész-áruház első emeleti része.- Mikorra kellett volna visz- szatérítenie a kft.-jének a hi­telt?- A megállapodás szerint egy év elteltével. A kamatokat ter­mészetesen folyamatosan kel­lett volna fizetnie. Ám sem erre, sem a teljes összeg lerová­sára nem került sor. Holott a mintegy 20 millió forintnyi áru bőven elég lett volna rá.- Miért nem bizonyult végül mégsem elégségesnek?-Az általa vezetett társaság időközben csődöt jelentett, majd felszámolás alá jutott. Amikor a pénzintézet többször is bejelentette igényét a nyújtott hitelre, kiderült, hogy nincs miből megadni a kölcsönt. Tel­jesen kiürült a raktár! Onnan legfeljebb már csak a bútorzat értékesíthető...- Mivel gyanúsítja a rendőr­ség J. Gézát?-A Büntető Törvénykönyv 330. szakasza szerint hitelsértés vétségének alapos gyanúja mi­att folytatjuk vele szemben a vizsgálatot. Ennek szövege sze­rint, aki a hitel fedezetét rész­ben vagy egészben elvonja, az egy évig terjedő szabadság- vesztéssel, illetve közérdekű munkával büntethető.- A gyanúsított mivel magya­rázza a történteket?- Beismerő vallomást tett, amelyben elmondta, tudja, hogy ő hibázott. Ugyanakkor hivatkozott arra is, hogy a há­rom üzlete után havonta több mint 900 ezer forint bérleti dí­jat kellett fizetnie, ezért volt kénytelen pénzintézetektől hite­leket felvenni, s már nem bírta törleszteni azokat. A dologhoz hozzátartozik az is, hogy össze­jött F. Ervin szintén egri vállal­kozóval, akivel közös kereske­delmi betéti társaságot alapított üzletek vételére, kibérlésére. Oda is kellett a pénz. A verpe­léti hitel például ebbe a bt.-be vándorolt. F. Ervinnel szemben egyébként a vizsgálati osztá­lyunk folytat eljárást nagy ösz- szegű csalás alapos gyanújával.- Az ilyen esetekre leginkább az a jellemző, hogy nehezen vagy sehogyan sem térül meg a kár. Most is erre lehet számí­tani?-Kétségtelen, a takarékszö­vetkezetben is jobban utána­nézhettek volna, kivel kötnek szerződést. Tanulság lehet az is, hogy érdemesebb biztosíték­ként ingatlant elfogadni, sem­mint árukészletet, ami - mint látható - egyhamar köddé vál­hat. Osztályunkon nagyon fon­tos szempont, hogy lehetőleg ne érje kár a sértettet. J. Gézától lefoglaltuk két autóját, az Alfa Rómeót és egy Ford Sierrát, to­vábbá betétkönyveket és kárpót­lási jegyeket. De sok esetben erre nincs mód, így valóban kétséges, mikor kapja vissza a pénzét a hitelező. (-lay) Kifizetetlen szép számlát hagyott a szállodában A különféle szállodákban, pan­ziókban manapság meglehető­sen gyakori, hogy egyébként udvariasaknak látszó lakók an­golosan távoznak. Ez a fajta úriemberi mivolt persze, kis hazánkban nem igazán nyerő. Erre bizonyíték a következő eset. Az ügyben feljelentés-kiegé­szítés történt, s így derült fény arra, hogy március 20-29. kö­zött valaki Gál Lajos néven az egri Unicornis Szálló vendége volt. Az illető végül úgy távo­zott, hogy majdnem 22 ezer fo­rintos számláját nem rendezte. (~y) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Heves Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomás pályázatot hirdet az Eger, Szövetkezet u. 4• sz. alatti 949 7/3. hrsz. 1694 m2 területű nem lakás céljára szolgáló ingatlanának ÉRTÉKESÍTÉSÉRE. > Az ingatlanon két épületben 412 m2 összterületen több helyiség található. Az induló értékesítési ár: Hétmillió Ft, amely nem foglalja magában az általános forgalmi adót. A lízingbe adás lehetősége nem kizárt. A pályázati tájékoztató átvehető és felvilágosítást nyújt az állomás gazdasági vezetője, az alábbi címen: Eget Szövetkezet u. 4. sz. Tel.: 312-388. Apályázat benyújtásának határideje: 1994. június 10. VA pályázat elbírálására i 994. június 20-án kerül sor ..................................... M egelőzhető a bűn, főképp akkor, ha az egész lakosság tudja: hogyan Összefoglalnád egyetlen bőví­tett mondatban, mi is tulaj­donképpen a bűnmegelőzés definíciója, lényege? - A kér­dés Gyurkó Géza r. alezredes­nek, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság bűn- megelőzési osztálya vezetőjé­nek szól. A közvetlenebb hangvétel érthető, hiszen az alezredes úr épp tíz éve el­hunyt, egykori áldott emlékű főszerkesztőnk fia.- Igazán szabatosan, ponto­san még keveseknek sikerült megfogalmazni - lepődik meg egy pillanatra -, de rendőri szempontból egyértelmű: a bűnmegelőzés azoknak az okoknak, körülményeknek a feltárása, közzététele, amelyek a bűncselekmények megvaló­sulásához vezetnek. Azt szol­gálja, hogy ne kelljen alkal­mazni a büntetőjogi és -eljá­rási szabályokat. Próbáljuk meg a lakosság figyelmének felhívásával, a megelőző ma­gatartási formák bemutatásá­val biztosítani a visszatartó erőt a bűnözéstől, mintsem a büntetésekkel!- A bűnmegelőzés persze, nem mindig volt annyira nyílt, mint napjainkban...-Az osztályunk tavaly de­cember 1-jétől létezik - vála­szol, alaposan megfontolva mondandóját -, én idén január közepétől kerültem az élére. A csúcson az ORFK ugyanilyen nevű osztálya áll, ezt követik a főkapitányságiak, majd a kapi­tánysági hasonló szervek. A megelőzés persze, összrendőri feladat, ennek összehangolása, a súlyponti témák megjelení­tése a szolgálatunk teendője.- Milyen út vezetett eddig a beosztásodig?- Egerben érettségiztem, mint elektromos műszerész. A tartalékos tisztképző után 1979-ben végeztem a Rendőr- tiszti Főiskolán, bűnügyi sza­kon. Ezután négy évig a Békés megyei főkapitányságon fog­lalkoztam ifjúságvédelemmel és körözési munkával. Egerbe 1983-ban kerültem vissza, egészen mostanáig kiemelt fő­vizsgálóként több emberölési és vagyon elleni ügyön dol­goztam.- Netán a belefásulástól való félelem is közrejátszott abban, hogy más területre vál­tottál?-Inkább fontos megmére­tés ez számomra. A vizsgálati munka van annyira változatos, hogy ne vegyen erőt az embe­ren a fásultság. A frissen léte­sült osztály irányítása komoly erőpróba, már a megszerve­zése is vonzó feladat volt.- Eszerint mindez már meg­történt. Miből tevődik össze az osztály munkatársainak fel­adatköre? Melyek munkájuk­Gyurkó Géza: „Ne elsősorban büntetésekkel, sokkal in­kább megelőző munkával hárítsuk el a bűncselekménye­ket!" (Fotó: Perl Márton) nak a legfőbb, sarkalatos pontjai?-Elég széles körű a „vá­laszték”: az ifjúság megóvásá­tól a kábítószerrel kapcsolatos rendőri teendők ellátásán, a megfelelő és hatásos propa­gandán át a vagyonvédelem megszervezéséig.- Vegyük sorra ezeket!- A fiatalság a bűnözés szempontjából a leginkább ve­szélyeztetett korcsoport, hi­szen a legkönnyebben befo­lyásolható. Épp ezért rendsze­resek a felvilágosító foglalko­zásaink az alsófokú tanintéze­tekben. Osztályfőnöki órák keretében, de az iskolai formu­láktól eltérően igyekszünk csepegtetni a nebulókba a bűnügyi és jogi ismereteket. Megállapodásunk van a me­gyei pedagógiai intézettel, ha­sonló kialakítására törekszünk a Gyermek- és Ifjúságvédő In­tézettel. E körbe tartozik a de­viáns, antiszociális fiatalko­rúak, továbbá csoportjaik és nézeteik megismerése, felvi­lágosítása. Szükség van erre, igazolják ezt a következő ada­tok: a gyermekintézetekből rengetegen megszöknek, ta­valy 402 ilyen esetben kellett körözést kiadni a megyében. A fiatalkorú bűnelkövetők aránya 15,6 százalék volt, ma­gasabb az országos átlagnál! Meg kell említenem még a DADA-programot, amelyet az egri 12-es iskolában erre a tanévre bevezettünk.-A hivatalos közlés szerint a kábítószer-kereskedelem egyelőre nem jellemző Heves­ben...-Valóban így igaz, de bi­zonyos jelek egy fogyasztói réteg kialakulására mutatnak. Egy szál marihuánás cigaretta például 300 forintba kerül. Megjelent a hasis is. Feltétle­nül érdemes rajta tartanunk a szemünket! Az elhallgatása e jelenségnek rendkívül káros, hiszen ha van igény, ott elő­térbe kerül egyhamar a terjesz­tői hálózat. E téren sem a bün­tetésen van a hangsúly, első­sorban az árusítást kell meg­akadályoznunk. Bár a nép­egészségügyi és tisztiorvosi szolgálattal ebben jól együtt­működünk, más egészségügyi intézményektől sajnos, nemi­gen kapunk jelzéseket. Holott közös fellépéssel, nagyobb bi­zalommal hatékonyabban előzhetnénk meg a bajt.-A sajtó hasznos eszköze lehet a jó propagandának. Mi­lyen viszonyra törekedtek a lapokkal?- A sajtóval nyílt, őszinte a kapcsolatunk, ma már egyálta­lán nincsenek tabu témák. Az állampolgárokat érintő ügyek­ről kendőzetlenül adunk tájé­koztatást. A célunk ugyanis pont az, hogy mindenki szá­mára elkerülhető legyen az ál­dozattá válás! Ezt fejezi ki a jelmondatunk is: Együtt a la­kossággal, a lakosságért! Most az idegenforgalmi idény kez­detére magyar-angol-német nyelvű kiadványokban a hoz­zánk érkező turisták figyelmét is felhívjuk arra, hogyan kerül­jék el a számukra kényelmet­len helyzeteket. Vannak ala­pítványaink is, ám az utóbbi időben sajnos, szűkült a szponzoraink köre, ahogyan nehezült a megélhetés. A szolnokiakkal közösen, ala­pítványi támogatással jelenik meg havonta a Rendőr-kék című magazin, amely igyek­szik közelebb hozni az egyen­ruhásokat az állampolgárok­hoz. Bár a propaganda inkább csak nyeli a pénzt, de a helyes megelőzés révén talán keve­sebb pénz megy el a bűnüldö­zésre. S ez mindenképpen ha­szon. Szalay Zoltán Lengyelpiaci razzia Meglepetésben volt részük azoknak, akik május 14-én a hatvani lengyelpiacra látogat­tak. Rendőrök és kommandó­sok tűntek fel, igazoltatva az árusokat és a kelleténél siető­sebben távozni szándékozókat. Dr. Jusztin Ferenc r. alezre­des, a város kapitánya el­mondta, az utóbbi időben a vá­sártéren jelentősen megnőtt a kisebb-nagyobb bűncselekmé­nyek - zsebtolvajlások, csalá­sok - száma. A lakosság szerint olyan - közbiztonságra veszé­lyes - eszközök is feltűntek, melyek használata Magyaror­szágon engedélyhez kötött. E visszásságok kiszűrésére szer­vezték meg az említett razziát.-Az volt a tapasztalatunk - vonta meg a mérleget dr. Jusz­tin Ferenc -, hogy különösen Romániából érkeztek többen il­legális árusítók. Közöttük saj­nos, nemcsak székely néniket és bácsikat találunk, akikkel szemben - érzelmi okokból - elnézőek lehetnénk. A fő prob­lémát a kereskedelmi mennyi­ségű áruval üzletelők jelentik, azok, akiknél több tízezer fo­rintnyi magyar pénz, illetve árukészlet van felhalmozva. Például bőráru és zárjegy nél­küli kávé, cigaretta.- Az akcióban más szervek is közreműködtek?-A Rendőri Ezred miskolci zászlóaljától kaptunk segítsé­get. Hatvan rendőrt mozgósítot­tunk, s velünk tartottak a Vám- és Pénzügyőrség szakemberei.-Az ellenőrzés kiterjedt a számlaadásra is?- Ez nem a mi feladatunk, kifejezetten az adó- és pénz­ügyi ellenőrzés hatáskörébe tar­tozik. Tervezzük, hogy a ké­sőbbiekben őket is bevonjuk a hasonló feladatokba. Az APEH megyei hivatalával kitűnő a kapcsolatunk, amikor vizsgá­lódni jönnek a piacra, az attro- citások elkerülése végett meg­felelő rendőrlétszámot biztosí­tunk a számukra.- Összegezve: milyen ered­ményekkel járt az akció?- Lőfegyvert, lőszert nem ta­láltunk, s körözött személy el­fogására sem került sor. Vi­szont negyvenöt embert előállí­tottunk a vám-, a deviza- és a jövedéki szabályok megsértése miatt. Egy részüket a szükséges intézkedések megtétele után el­engedtük, a többieket - porté­kájukkal együtt - Egerbe, a vámhivatalba szállítottuk. Százezres értékben leltünk „gazdátlan” árut, melyek tulaj­donosai az intézkedés láttán ke­reket oldottak, hátrahagyva a holmijukat.- A jövőben lesz hasonló kezdeményezés?- A célunk azoknak a keres­kedelmi jellegű szabálysérté­seknek a megakadályozása, me­lyek az adófizető, becsületes kereskedők esélyeit rontják. Az elkövetkező hónapokban több­ször is lehet számítani ilyen in­tézkedésre. (tari) MOGüRT KERESKEDELMI ntSIVÉHYTÁnSASÁB IKARUS autóbusz- és kamion- alkatrészek börzéje! Egyes alkatrészek rendkívüli árengedménnyel! Időpont: 1994. május 30-31-én, a továbbiakban minden hónap utolsó hétfőjén és keddjén, 8-tól 14 óráig. Törökbálint, Depó MOGÜRT-raktár Tel./fax: 209-2147 Pályázati felhívás; Az Egerszóláti Mezőgazdasági Szövetkezet pályázat útján | értékesíti az alábbi ingatlanjait: ! • irodaház, Templom tér 14., 1 központi műhely Esri utca 4., 'újnevelő, kutrica, hrsz. 0102/1. (külterület), • Rókatelep, hrsz. 090/1í\ (külterület), \ • Bori-tanya (hodály), | hrsz. 015/b (külterület). A pályázat benyújtási határideje: 1994. június 24. A pályázat elbírálása: 1994. június 27. Érdeklődni és ismertető anyagot átvenni a szövetkezet központjában lehet: 3328 Egerszólát, Templom tér 14. ­Telefon: 360-177, 360-183. í taxival kényelmesen, telefonhívásra ingyenesen. sKIOSZ, [TEHER; EGER 11—20 t-ig vállalja bútor, homok, sóder, beton, tüzelőanyagok, fa-, raklapos áruk stb. szállítását! MTZ CENTRUM Piros, kék traktorok: MTZ 550, MTZ 552, MTZ 80, MTZ 82 alkatrész, felújítás, műszaki tanácsadás bizományos vétel és eladás. Mindent egy helyen, kedvező áron MOBILITÁS BT. 3300 EGER, KISTÁLYAI U. 1. Tel.: 36/313-675.

Next

/
Oldalképek
Tartalom