Heves Megyei Hírlap, 1994. május (5. évfolyam, 101-126. szám)

1994-05-23 / 119. szám

1994. május 21-22., szombat - vasárnap Sporttükör 15. oldal NB II.: Még mindig minden lehetséges Még négy forduló van hátra a labdarúgó NB II. bajnoki küz­delmeiből, de a táblázat felső és alsó régióiban egyaránt sok a tisztázatlan kérdés. A Kiskörös mögött azonos pontszámmal második FC-Hatvan a bajnoki álmokat dédelgető, de közben több edzőt „elfogyasztó”, és a negyedik helyre visszacsúszó Diósgyőrt fogadja vasárnap. Tóth Dénes edző szerint to­vábbra is elszántan:- Kihevertük a hirtelen jött meleget, ami az egri mérkőzé­sen bennünket is tompított, és megpróbáljuk feltenni a pontot Szerdán a dr. Hevesy György— kupáért még együtt küzdöttek, ma és holnap viszont már kü­lön, a Füzesabony kivételével idegen pályákon vívják pont­szerző harcukat megyénk NB III-as csapatai. A Mátra-cso- portban szereplő együtteseink hétközi randevúja jó volt arra is, hogy kitárgyalják a legille­tékesebbek a bajnokság további menetének esélyeit, a hátralévő öt forduló várható történéseit. A kupagyőztes Füzesabony ma délután a listavezető SBTC gárdáját fogadja, de szerdán Albert Csaba edző még nem is sejtette, hogy milyen összeállí­az „i”-re. A feladat nem kisebb, mint eddig, de nem fogunk megállni. Megpróbálom le­venni a felelősséget a játékosok válláról, akik közül két meg­szokott középpályásunk hiány­zik majd. Orovecz két hétre „kipontozódott” a sárga lapok miatt, Gephard még tölti bünte­tését, Kelemen viszont már be­dobható - mondta a szakvezető. Több sérült esetleges felgyó­gyulásával bővülhet az FC Eger kerete, a Kazincbarcika otthonában néhány korábban maródi focista is pályára léphet. Csuhay József edző így látja az tásban. Polgárnak szalagszaka­dása van, Sima és Szabó pedig sárga lapok miatt lesz kényte­len kihagyni a mérkőzést. Nagy valószínűséggel a tehetséges utánpótlásból is szerephez jut­nak így néhányan egy olyan csatában, amit a tarjániak sem vehetnek könnyedén, hiszen még rangadóik vannak hátra. A kupa kisdöntőjében győz­tes Tenk edzője, Káló Mihály azon szomorkodott a mérkőzés végén, hogy Mudriczki után Báder is kidőlt a sorból. A ne­héz helyzetbe került balassa­gyarmatiak otthonában pontot remélnek a tenkiek, a szakve­egriek hátralévő mérkőzéseinek esélyeit:- Nem szabadna kikapni Barcikán, hiszen utána hozzánk jön a REAC, velük szemben nekünk nagyobb az esélyünk. Úgy tűnik, a Gödöllő elment tő­lünk, a Szegednél sem lehet tudni, mi várható. Lehet, hogy egy-két furcsa eredmény is szü­letik majd a bajnokság hajrájá­ban. A sérültek közül ismét szóba jöhet Jávorszki, Vojte- kovszki és Kormos neve. Min­dent meg kell tennünk, hogy vasárnap pontot szerezzünk, most ez az elsődleges feladat. zető most is a védelmében bí­zik, és reméli, hogy elöl leg­alább egyszer valaki betalál. A Gyöngyösi AK-ra nehéz sorozat vár a bajnokság végén. Most Szolnokon a MAV-MTE otthonában tesznek pontszer­zési kísérletet Vonáék. Sikerük bravúrnak számítana, de ha­sonló bravúrokra van szükség. Az Apc a szomszédba utazik, Pásztóról a csapat szétesésének híre kelt szárnyra ezen a héten. Nem lenne jó, ha illúziókba ringatnák magukat Kovács La- ciék, vagy megtévesztené az apciakat a nógrádiak Bagón el­szenvedett veresége. Ünnepi sportműsor Szombat Kézilabda: Record-Sirok — Jászberény, NB I/B-s női mér­kőzés, Sirok, 11. Heves - Nyír­bátor, NB Il-es női mérkőzés, 16. Egri DSE - Verpelét, me­gyei férfimérkőzés, 11. Megyei női mérkőzések: Novaj — Hat­vani SC, 13, Sirok - Tiszafü­red, 13, Kál - Hatvani KC, 10. Teke: városi taroló bajnokság, Eger, Hadnagy úti csarnok, 8. Tenisz: Eger SE - Bp. Építők, OB I-es női mérkőzés, Eger, Érsekkert, 10. Természetjárás: 30 és 50 km-es teljesítménytúra, rajt: Felsőtár- kány, Imókő Üdülő, 6—8-ig. Vízilabda: Egri Vízmű - Tipog­ráfia, OB I-es mérkőzés, Éger, Bárány-uszoda, 13. Labdarúgás: megyei II. osztály (17). Makiár - Tamaméra, Gyöngyösi Energia - Petőfibá- nya. Gyöngyös körzet (17): Vámosgyörk - Zagyvaszántó. Heves-Füzesabony körzet (17): Kisköre - Kömlő, Sarud - Ti- szanána, Hevesvezekény - Pély, Boconád - Szihalom. Eger körzet 1. osztály (17): Egerszólát - Szilvásvárad, Ba­laton - Egerbocs. II. osztály (17): Egerszalók - Pétervására H. Vasárnap Kézilabda: Csépány KK - Püs­pökladány, NB Il-es férfimér­kőzés, Gyöngyös, 11. Füzes­abony - Záhony, NB Il-es fér­fimérkőzés, Füzesabony, 11.30. Megyei férfimérkőzések: Hat­vani KC - Egri TK, 11, Dor- mánd - Egri Forgácsoló, 17, Gyöngyössolymos - Füzesabo­nyi Dózsa, 16. Természetjárás: Bükki VM tú­rája, találkozás: Eger, autó­busz-állomás, 6.50. Vívás: Csányi Barna kardvívó emlékverseny, Eger, Hadnagy úti edzőterem, 10. Labdarúgás: megyei II. osztály (17): Mátraderecske - Apella, Szűcsi - Boldog, Gyöngyös­pata - Istenmezeje, Hatvani Lokomotív - Atkár, Erdőtelek - Párád. Gyöngyös körzet (17): Gyöngyöstarján - Rózsaszent- márton, Heréd - Karácsond, Visznek - Abasár, Adács - Gyöngyössolymos, Ecséd - Detk (május 25-én). Eger kör­zet I. osztály (17): Kisnána - Kerecsené, Egercsehi - Nosz- vaj, Egerbakta - Vécs. Szabad­napos: Andomaktálya I. II. osz­tály (17): Dohánygyár Eger - Márkáz, Demjén - Mátraballa, Bükkszék - Mikófalva, Vára­szó - Szajla, Felsőtárkány II. - Verpelét. Szabadnapos: An­domaktálya II., Hevesaranyos. Hétfő Röplabda: Kordax-Eger ­Tungsram, női bajnoki döntő 3. mérkőzés, Eger, körcsarnok, 17. Szabadidősport: „Fut a Heves”, városi futóverseny, rajt: Heves, sporttelep, 10. RÖVIDEN Tudósítóink figyel­mébe! Értesítjük tudósítóin­kat, hogy lapunk legközelebb kedden jelenik meg, ezért a hétvégi sporteseményekről szóló beszámolóikat hétfőn tíz órától a szokott módon adják le a sportrovat számára a 36/413- 644—es telefonon. Női foci Egerben. A hét végén az Egri Lendület-Freddy női labdarúgói két mérkőzést is játszanak. Az ellenfél a szlovén bajnok ZNK Hraspnik lesz. A találkozókra az Északi-lakóte­lepen kerül sor, szombaton 17 és vasárnap 10 órakor. Ma 11 órakor: Sirok- Jászberény. Ma 11 órakor a Record-Sirok NB I/B-s női kézilabdacsapata a Jászberény együttesét fogadja. Ha Molnár Ferenc edző lányai pontot sze­reznek, akkor már biztos a bentmaradás. Ma Tárkányban szerepel az Építők A megyei labdarúgó-bajnok­ságban a 23. forduló mérkőzé­sei várnak a csapatokra, vagyis még alaposan benne vagyunk a pontvadászat „sűrűjében”. A tabella legelején álló csapatok - emlékeztetőül Selyp, Recsk, Besenyőtelek —, vagyis azok a gárdák, amelyek még remény­kedhetnek á WJITORf ‘cím meg­szerzésében, szemre nem állnak nehéz próbatételek előtt. A recskiek a szerény képességű, ám kétségkívül igen lelkes Tarnaörsöt fogadják. Akár tízet tehetnénk az egy ellenében, hogy milyen eredménnyel... A találkozó kezdőrúgását dr. Szendrey András, az SZDSZ képviselőjelöltje végzi el. Az éllovas Selyp a sereghajtó Kompokhoz látogat, ahol felte­hetőleg nem lesz túl nehéz dolga, és begyűjti a pozíciója megerősítéséhez nélkülözhetet­len pontokat. A legnehezebb­nek tűnő ellenfél az élboly harmadik tagjának, a Besenyő­teleknek jutott, hiszen Kiss Já­nos csapata a tavasszal jól sze­replő Gyöngyöshatász otthoná­ban lép pályára. Ezeket a mérkőzéseket még­sem lehet a rangadó jelzővel il­letni, mivel a mérkőző csapatok között túlságosan nagynak tű­nik az erőkülönbség. Más vi­szont a helyzet a Felsőtárkány - Bélapátfalva találkozóval, hi­szen itt a kilencven perc kime­netele akát helycserét is ered­ményezhet. Hasonlóképpen látja a hely­zetet Zay Oszkár, a Bélapátfalvi Építők edzője, aki nagyon bízik csapatában, annál is inkább, mert a rendes kerékvágásban zajlott a felkészülésük, és úgy néz ki, hogy a legjobb összeállí­tásukban tudják felvenni a küz­delmet. Az ősszel nem tudták megverni a Tárkányt, most vi­szont abban reménykednek, hogy az együttes felfelé ívelő formája elegendő lesz esetleg a győzelem megszerzéséhez is. A Felsőtárkány jó erőkből álló gárda, amelynek hazai kör­nyezetben szinte kötelező a győzelem. A listavezetőtől ugyan két hete kikaptak, de je­len esetben jóval kiegyensúlyo­zottabbak az erőviszonyok. Pályáról - pályára: Békéscsabán az MTK Labdarúgó NB L, szombat: Vác FC - Haladás, 17, Békéscsaba - MTK, 17, ÚTÉ - Parmalat FC, 17, PMSC - BVSC, 17, Kispest-H. - Vasas, 19, Siófok - Sopron, 19, Győr - DVSC, 19, Csepel - Ferencváros, 19. Labdarúgó NB II., Keleti csoport, szombat: Nyír­egyháza - Szeged, 17, Tiszakécske - Balmazúj­város, 19. Vasárnap (17): Tiszavasvári - REAC, FC Hatvan - Diósgyőr, Vágner (Szilágyi, Hol- czimmer) Kazincbarcika - FC Eger, Vad (Hidasi, Mezei), Gödöllő - Kiskőrös, III. kér TVE - Kaba, Szarvas - Hajdúnánás. Labdarúgó NB III., Mátra-csoport, szombat (17): Füzesabony - SBTC, Török, Pásztó - Apc, Dar­nyik, Dunakeszi - Szécsény, Balassagyarmat - Tenk, Jancsó, Szolnoki Cukor - Kartal. Vasár­nap (17): Karcag - Jászberény, Szolnoki MÁV-MTE - Gyöngyösi AK, Kiss, Monor - Bag. Megyei I. osztály, szombat (17): Felsőtárkány - Bélapátfalva, Borsod m-i jv., Heves - Sirok, Pest m-i jv., Recsk - Tamaörs, Sipeki (Kalicz, Csu­kás), Pétervására - Novaj, Bartos (Molnár L„ Várallyay), Nagyréde - Tamalelesz, Nógrád m-i jv. Vasárnap (17): Kompolt - Selyp, Várallyay (Dévai, Holtner), Gyöngyöshalász - Besenyőte­lek, Mezei (Bartos, Molnár L.), Poroszló - Do- moszló, Szolnok m-i jv. Innen kell nyerni a Tungsram ellen Ne tegyünk szemrehányást másoknak, szőkébb hazánk­ban mindannyian másképp gondoltuk a Kordax-Eger - Tungsram SC női röplabda bajnoki döntő első mérkőzé­sét. A megszokottól jóval gyengébben játszott az Eger, hiányzott az összhang, nem volt kellő dinamika, a megin­gásokat jól használta ki a Tungsram, és ötjátszmás mér­kőzésen idegenben harcolta ki a győzelmet. A mieink jó han­gulatban, érthető bizakodással készültek a mérkőzésre, mégis egyesek szinte formán kívül voltak, kezdőkre jellemző hi­bákat követtek el, aminek tör­vényszerű következménye volt a fiaskó. Csüggedésünk érthető, de nincs idő meditálni. Még két egész nap sem telik el az újabb összecsapásig, javítani a mie­inknek már ma délelőtt 11 órá­tól lehet a Megyeri úton. Akik kellő tárgyilagossággal tudták nézni a csütörtökön történte­ket, gyorsan megfogalmazták: - nem kell megijedni, ha azt játssza a Kordax, amit tud, Újpesten is nyerni fog. Az már biztos, hogy ez a bajnoki döntő nehezebb lesz szá­munkra a vártnál. Nem indula­tosan, hanem a játékra kon­centrálva, tiszta fejekkel, az első mérkőzésnek csak a ta­nulságait megtartva kell pá­lyára lépni a lámpagyáriak otthonában. A Tungsram már sok borsot tört az egriek orra alá, nem vé­letlenül. Minden tudásukat be­leadva ismét összeszedték magukat a bajnoki döntőre. Ők erre a mérkőzéssorozatra készülhettek hetek óta, az Egernek más feladata is volt, amit már sikerrel megoldott. A csütörtöki ütközet után kellő tisztelettel kell viseltetni Fésű­sék iránt, mert ők, mint láthat­tuk, igyekeztek magukat túl­tenni minden negatív körül­ményen. A felemelkedéshez, a csapat gyors megújulásához higgadtságra, a feszültségek feloldására van szükség. Lapunk legközelebbi, keddi megjelenése miatt úgy kell felhívni a szurkolók figyelmét a hétfőn, 17 órakor kezdődő egri mérkőzésre, hogy nem tudjuk a második összecsapás eredményét. Mi ezeken a ha­sábokon akár öt mérkőzésre is felkészültünk. Lányok! Innen szép, innen kell nyerni. Lelá­tók Fiai! - A bírók és az ellen­fél sértegetésére fordított energiát gyümölcsözőbb a Kordax biztatására fordítani. (fb) Füzesabonyban vendégeskedik az SBTC Az orosz Labutyin (jobb szélen) az egyike annak a négy világbajnoknak, akik a mai egri akrobatikus rock and roll viadalra érkeztek Eger-kupa - táncos világsztárokkal Szombaton nem mindennapi élményben lehet részük mindazoknak, akik kedvelik az akrobatikus rock and rollt, ezt a látványos és egyre in­kább tért hódító sportágat, amely igen jó kifejezője ko­runk lelkűidének. A megye- székhely körcsarnokában rendezik meg harmadik ízben az Eger-kupát, amelyen nem­csak a hazai élmezőny lép színre, hanem négy világbaj­nok is gondoskodik a nézőse­reg minél rangosabb szóra­koztatásáról. A műsort László Attila, a Magyar Akrobatikus Rock and Roll Szövetség el­nöke és Csisztu Zsuzsa, a Te­lesport munkatársa konfe­rálja. A gála vendége az Ar­nold Schwarzenegger által támogatott elektric-boogie vi­lágbajnok, Kollár István. A nemzetközi viadal elődöntő­ire és reményfutamaira ma délelőtt tíz órától kerül sor. A döntőket és az azt követő gá­lát öt órától rendezik. Szarvas Ferenc, az egri Kenguru Rock and Roll Klub elnöke méltán reméli, hogy ezen a napon sokan kilátogat­nak a körcsarnokba, hiszen ilyen rangos mezőny még so­sem gyűlt össze Egerben. Ám& SZÜLETÉSNAPI VÁSÁR MÁJUS 24-29-ig EZEN A LÉCÉN MÁRTÚLjUTOTTUNK ,.<v.^.<v.vM*Xv.<vXv.<v.v>.v.':%v».vJ.v>.vX«wXv:<v«w;vKvví> Születésnapunk alkalmából egy hétig áruházunkban minden árut Mi az meg

Next

/
Oldalképek
Tartalom