Heves Megyei Hírlap, 1994. május (5. évfolyam, 101-126. szám)

1994-05-21-22 / 118. szám

1994. május 20., péntek Eger Es Körzete 13. oldal Lelkisegély-telefonok: regionális találkozó Az Észak-magyarországi Lelki­segély Telefonszolgálatok első regionális találkozóját rendezik Egerben holnap délelőtt 10 órá­tól a Megyei Művelődési Köz­pont dísztermében. A rendez­vényen a következő előadások hangzanak el: „Segítő alkal­masság - Rogers szellemében”, valamint az „Önismeret jelen­tősége a segítő tevékenység­ben”. Négykezes, kétzongorás zeneiskolás-találkozó Balassagyarmaton rendezték meg a minap a 111. Zeneiskolás Négykezes és Kétzongorás Ta­lálkozót. Az eseményen az egri intézményt két tanár, B. Szabó Agnes és K. Gulyás Zsuzsa ta­nítványai képviselték. A 140 páros között az egriek kitűnően megállták a helyüket, Kelemen Rita és Németh Janka négyke­zes játékukért nívódíjat kaptak. A másik két növendék, Tokár Edina és Jakab Enikő is szép sikert akartott. A Főszékesegyházban pünkösdi hangverseny A testvérvárosi Essingenből ér­kezett Egerbe Gero Soergel or­gonaművész, aki az Egri Bazi­likában hétfőn 19.20 órakor Bach, Messiaen műveiből szó­laltat meg néhányat. A hang­versenyre a belépés díjtalan. LABODA SZILÁRD 1967 - 1994 Akik őszintén, tiszta szívvel szeretik 1994. május 24-én 15 órakor, a hevesi Felső temetőben szeretetüket, tiszteletüket kinyilváníthat] ák. Édesanyja és kishúga Barátság szövődik a muzsika nyelvén Négy éve, az egri Várbarátok köre kapcsolatai révén került összeköttetésbe a németországi Siegen város gimnáziuma és a megyeszékhelyi Tinódi Sebes­tyén Ének-zene Tagozatos Álta­lános Iskola. Valójában a muzsika közös nyelve hozta össze a két intéz­ményt, melyeknek tanulói ko­rábban már kölcsönösen felke­resték egymást, a közeli napok­ban pedig már a második alka­lommal járt Egerben a német középiskola zenekara. A már több országban is fel­lépett együttes először a Nagy- boldogasszony-templomban mutatta be műsorát, ahol egye­bek mellett Schubert, Mozart, Csajkovszkij és Mendelssohn műveivel aratott nagy sikert. Néhány nap múltán együtt koncerteztek vendégek és ven­déglátók a Megyei Művelődési Központban. Kezdés előtt rövid beszélgetést folytattunk Ludvig Vinand zenetanár-karmesterrel, aki kérdéseinkre válaszolva a következőket mondta:- Iskolánkban a zene része a fiatalok sokoldalú képzésének, ezt a gyakorlatot negyedszá­zada műveljük az oktatásunk­ban. A muzsikálás révén növek­szik a diákok felfogóképessége, érzékenysége a szép iránt, foko­zódik bennük a közösségi érzés, a sikerélmény pedig növeli az önbizalmukat. A nagyzenekar 55 tagú, további 35-en előkép­zésen vesznek részt egy kisebb együttesben. Hetente egy-két esetben van időnk a közös gya­korlásra, évente 6-8 alkalom­mal rendezünk hangversenyt. Személy szerint arra törek­szem, hogy az Eger és Siegen közötti kulturális kapcsolatot tovább bővítsem, ne csak a hangszeres zenében, hanem a kóruséneklésben, valamint más baráti együttműködésben egy­aránt. Az egriekkel közös hangver­senyen kitettek magukért a vendéglátók is, énekkaruk, a xi- lofonos trió, Lakatos Renáta zongorajátéka, az oboán játszó Honfi Mónika, a fuvolista Ma­jor Katalin legalább olyan el­ismerésben részesült a nagy­számú közönségtől, mint a vendégektől Jutta Tigges és Rüdinger Pankratz szólisták produkciója. FB „Az emlékmű ott áll Sirokban...” A Tama-völgyi kopárfásítás pionírjáról, Hajós Gyula er­dészről írtam nemrég, s hogy fél országra kiterjedő mozga­lom indult emlékoszlopának felállítására. Erre írt levelet Havas-Hor- váth István üzemtervező, föer- dőtanácsos. Arról tudósít, hogy igenis elkészült az em­lékmű, ott áll Sirokban, a falu felett. Teljesen véletlenül bukkant rá az állapotfelvétel során. Semmit nem hallott azelőtt Hajós Gyuláról, érdeklődött a falusi emberektől, de azoktól se tudott meg semmit, és még a területen gazdálkodó parád- fürdői erdészet vezetői is tu­datlanul álltak a kérdések előtt. Gesztes Lajos felsőtárkányi érseki uradalmi erdőmester írta több mint 90 évvel ezelőtt, és éppen Hajós Gyula erdész emlékművének létrehozása kapcsán: ,JJa mi magunk - erdészek - nem mutatunk jó példát szaktársaink érdemei­nek elismerésére, megörökíté­sére, hogyan kívánhatnánk akkor, hogy azokat mások is­merjék meg.” Havas-Horváth István főer- dőtanácsos ennél is határozot­tabb eréllyel fogalmaz: „Ne­künk erdészeknek pedig kutya kötelességünk elődeink emlé­kének ápolása, számon tar­tása.” És a nemes szándék megvalósításáról is beszámol: „...Mi, üzemtervezők a ma­gunk módján megpróbáljuk ébren tartani néhány kiemel­kedő erdész emlékét. Elsősor­ban azokét, akiknek élete és halála egy-egy konkrét hely­hez kötődik. Az üzemi térkép megfelelő helyén feltüntetjük a nevet, emlékművet. így került térképünkre a váraszói Oláh János halála, a Török út mel­lett elhunyt bükkzsérci erdész emlékművének jele (Od- vas-bikk, Bükkzsérc), Férfi-út fölirat az út tervezőjéről (Pa- rádfürdő). Tudunk arról, hogy Zádor Oszkárnak emléktáblát helyeztek ej Rudolf-tanyán (P.sasvár). És vannak még olyanok, akik érdemesek az emlékezetre: Gesztes Lajos (Felsőtárkány), Király Lajos (Szilvásvárad), vagy a minap elhunyt egri Jahn Ferenc...” Tudok a Hajós-emlékről. A Magyar Nyelvtudományi Társaság 1970-ben kiadott „Heves Megye Földrajzi Ne­vei” című, az egri járás közsé­geit bemutató első kötetében Síroknál, a 188. számnál ez olvasható: Kisvár. Erdős hegy. „Hajós Gyula természetkuta­tónak emlékoszlopa áll itt.” Ha tévesen is, de tudtak róla, hogy H. H. I. nem a meg­felelő embert kérdezte. Nekem meg egyszerűen nem jutott eszembe a földrajzi nevek el­lenőrzésének lehetősége. Mindazonáltal elismerés il­leti a nemes szándékú üzem­tervezőket, amiért példás ön­zetlenséggel ápolják, őrzik, életben tartják kiemelkedő munkásságé elődeik emlékét. Nekik szóljon tisztelgésem a patinás veretű, régi szép kö­szöntéssel: Üdv az erdész­nek!!! Pataky Dezső Mikor kerül vissza a török kardja...? Az 1950-es évek végén világ­hírű szobrászművészünk, Kis­faludy Stróbl Zsigmond törté­nelmi témát választott. A XVI- XVII. századbeli, török ellen harcoló magyar vitézekről min­tázott szoborkompozíciót, amelynek gipszmintája 1959-re elkészült. Az említett év őszén, amikor magyar-történelem szakos fő­iskolás társaimmal és Bakos József professzor úrral együtt felkerestük a szobrászt fővárosi műtermében - a Gorkij fasor­ban -, ahol a művész elmondta: készülő alkotását eredetileg a Margitsziget legszebb pontjára szánta. Nem tudni viszont, miért nem került oda. Nagy örömömre szolgált, hogy 1967. szeptember 29-én a „Végvári harcosok” bronz szo­borkompozíciót az „Egri hon­védelmi napok” alkalmából itt avatták fel. Az ünnepélyes alkalmon a művész is megjelent. Egyik egri ismerősömtől tudom, hogy ezt a gyönyörű munkát a zsűri 250 ezer dollárra értékelt. Lassan két éve azonban, hogy egy kora reggeli órában a Dobó téren áthaladva arra let­tem figyelmes, hogy a kompo­zíció egyik alakja, a török har­cos kezéből valamiféle maga­mutogató, feltűnési viszketeg- ségben szenvedő huligán ki­törte a kardot, s a másik, már haldokló kontyos fejére pedig a balga tettes egy svájcisapkát húzott. Az utóbbit az illetéke­sek rövidesen eltávolították, de az említett török harcos kezébe azóta sem került vissza a kard pengéje, s így az továbbra is a markolatot szorongatja. Jó volna, ha az illetékesek minél előbb gondoskodnának a hiányzó pengéről, hogy az ide látogató sok-sok kül- és bel­földi turista ismét a teljes kom­pozícióban gyönyörködhessen. Szecskó Károly A régi zene egri képviselői. Brüsszelben nagy sikerrel szerepelt a kis muzsikusküldöttség. Elismerés a zeneiskolának Nem akármilyen meghívásnak tettek eleget az egri zeneiskola tanulói és tanárai. A szponzo­rok — Centrum Aruház, AB Ae­gon, Erlau Kft., Hotel Minaret, Barankovics Alapítvány, KDNP egri szervezete, a pol­gármesteri hivatal kultúrális bizottsága-jóvoltából kéthetes belgiumi vendégszereplésen vettek részt. A reneszánsz, a romantikus és a XX. századi magyar zenét szólaltatták meg. Négy növendék - Gulyás Éva, Martinovits Eszter, Né­meth Janka, Bisztriczki László -, valamint tanáraik - .Ko­vácsáé Gulyás Zsuzsa, Kovács István - utaztak Brüsszelbe, ahol a zeneiskolában, a Magyar Házban szerepeltek. Játszottak egy jótékonysági koncerten is, amelyet az Afrikában harcolt és hősi halált halt katonák emlé­kére rendeztek. Németországban is volt két hangversenyük, emlékezetes számukra a gerlachsheim-i, ahol a sportcsarnokban százak tapsoltak nekik. A Kolping Egyesület meghívására pedig Siegen­ben, a helyi templom­ban adták elő repertoárjukat. A fellépéseken kívül azért lehetőség volt arra is, hogy megismerkedjenek a brüsszeli zeneiskola munkájával, mód­szereivel. Sikeres útjukra a koronát az tette rá - nagy elismerés ez a zeneiskolának -, hogy az egriek az elsők a volt szocialista or­szágok közül, akik tagjai lehet­nek a Genfi Zeneiskolák Világ- szövetségének, amely felkarolja a nemzetek közötti kapcsolatot. Városházi csemegék - ami... Eger város március 29-i köz­gyűlésén szólalt fel Weil Zoltán tanácsnok, kérve dr. Estefán Géza jegyzőt, hogy tájékoz­tassa: a városi résztulajdonú vállalkozások különböző fel­ügyelőbizottságaiban vagy igazgatótanácsaiban ki meny­nyiért képviseli a megyeszék­hely érdekeit. A kissé megkésett jegyzői választ a keddi közgyűlésen ismerhették meg városatyáink, melyből kiderült: ki, hol - az igen, de mennyiért, az már nem publikus. Mindezt a személyes adatok védelméről és a közér­dekű adatok nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXIII. tör­vényre hivatkozva jelentette ki dr. Estefán Géza. Aló pontos listán - képvise­lőink közül - a felügyelőbizott­sági tagok közt találhatjuk dr. Bánhidy Pétert, Mandák Atti­lát, Erdei Zoltánt (Evat Rt.); dr. Sípos Mihályt (Városgondozási Kft.); Habis Lászlót (Egri Nyomda Kft.); Erdei Zoltánt (Egertherm Kft.); Weil Zoltánt (Full Service); Láng Andrást (Terra-Vita Kft.); Bíró Józsefet (Tűzkév Kft.); Thummerer Vilmost (Agria Film Kft.). Egy kora esti maklari latkep-Ielet... Szeretném egyszer megyei ba­rangolásomról szóló soraimat így kezdeni: „alig tűnt el a nap az ég boltozatáról, máris újra benépesültek az utcák, jókedvű emberek léptek ki a bevásárló- központokból, és a hangulatos presszók asztalainál gondtalan beszélgetésbe kezdtek”. Mivel péntek este hat órakor ismételten nem fedeztem fel ehhez hasonló jeleket, s ez a hétvégi készülődés sem volt más, mint a hétfőre ásító vasár­napi éjfél, hát Makiárnál nem is mentem tovább. Makiáron egy „Coke Coca- Cola” feliratú ajtón - bármeny­nyire hihetetlen - még hat óra után is ki-be járnak az emberek. Ültem egy kicsit az autómban, s figyeltem, vajon az üvegre rög­zített ákombákom betűkkel megírt papírt hányán olvassák el? „Értesítjük kedves vendége­inket, hogy minden szombaton 18-tól élőzenével szórakoztatja önöket a SCORD együttes. Minden vendéget szeretettel vár a ... söröző...” Senki ügyet nem vetett a so­rokra. Vagy lehet, hogy min­denki elolvasta már, és szomba­ton hosszú sorok várakoznak majd a söröző bejárata előtt? Éppen azon kezdtem el tű­nődni, vajon milyen sikert vár a bolti vállalkozó itt, két nagyobb ABC közé ékelődve, amikor kezében egy üveg sörrel idő­sebb úr lépett ki. Felém for­dulva megemelte üvegét, és így szólt: „Benzin”, ez az én hajtó­anyagom” - s a bolt oldalához dőlve szép lassan iddogálni kezdett.- Tudja, én itt nem megyek kocsmába - folytatta néhány másodperc múlva. - Inkább bemegyek borozni Egerbe, ott még a cigányok is jobbak. Amikor pedig megszomjazom egy kis töményre, beugróm ide a boltba, és megveszem a nej­lonzacskóba csomagolt rumot és kisüstit, de ide a sarki kocs­mába sohasem megyek - mutat Makiár legveszedelmesebb ka­nyarjának irányába. Ezután már én is kedvet kap­tam rá, hogy megtekintsem: mi­lyen hangulatot is nem kedvel az öreg úr. A félhomályban rejtőzködő kocsma vagy presszó(?) csak az ajtajáig bizalomkeltő szá­momra, hiszen bármi történne velem, még a nevét sem tud­nám ennek az italozónak, mert nincs neve. Furcsa, egyedüli, világvégi jelenség ez, gondo­lom, miközben az ablakon be­kukucskálok. Két sötét ruhás ember bűvöli a biliárdasztal go­lyóit, s köröttük ugyancsak sö­tét ruhás szurkolók füstfelhő­ben. Begördül egy fehér Skoda is, ketten hozzák az élet jelét: egy disco feliratú táblát. Felteszik az ajtó fölé, és magamban kö­szönöm, mert így már tudom, hol vagyok. A telefonfülkénél valaki földre dobja kerékpárját, ő már megérkezett. A fülke aj­taján egy fénymásolt plakátra figyelek fel: „Isten gyógyító keze a magyar nép fölött”. An- domaktályára hívnak így ben­nünket, a művelődési házba. Játszom a gondolattal: az esti falvakból többen útra kelnek, hogy a gyógyító kezek őket is elérjék. Vagy legyintenek csu­pán a kezükkel? Ki tudna min­ket kiemelni a sötét hangulat­ból? „Ki próbálja meg, embe­rek?” Sziki Károly Negyedikesek átütő sikerei A programozásból e tanévre kiírt országos szakmai tanul­mányi versenyen kimagaslóan remek teljesítményt nyújtot­tak az egri Neumann János Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola diákjai. Az országból mintegy 150-en jelentkeztek a ver­senyre, ám a döntőbe csak a legjobb 25 kerülhetett be. A budapesti Szent István Közgazdasági Szakközépisko­lában megrendezett döntőn tí­zen képviselték a „lilát”. Ezúttal Pascal- és Clipper- programozásból kellett föld­árverezési, illetve egy rek­lámgrafikai értelmező felada­tot írniuk. Az eredmény: az első helyezést Pankaczy Csaba, a másodikat Kormos Gábor, az ötödiket Szabó Gá­bor, a hatodikat Kovács Ger­gely, a nyolcadik helyezést pedig Szabó Zoltán szerezte meg. Hasonló versenyre sor ke­rült az idén már korábban is. Ezt a Pénzügyi és Számviteli Főiskola írta ki, a döntőt még március végén rendezték meg. Itt Pascal-nyelven szám­viteli feladatokat kellett vég­rehajtaniuk a neumannosok- nak, de ez sem jelenthetett akadályt számukra. Első Ko­vács Gergely, harmadik Ke­lemen Gábor, negyedik Kor­mos Gábor lett. Abban, hogy az iskola ta­nulói ilyen remek eredmé­nyeket értek el, nagyban hoz­zájárultak a felkészítő taná­rok. így említést érdemel név szerint is: Busi Lajos, Snek- szer Károly, valamint Nemesik János. (kühne)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom