Heves Megyei Hírlap, 1994. április (5. évfolyam, 77-100. szám)

1994-04-23-24 / 95. szám

4. oldal Választási Fórum 1994. április 23-24., szombat - vasárnap Magyarországi Zöld Párt Az emberi fejlődés történetéből az következik, hogy a fogyasz­tói társadalmat a természeti ér­tékekhez visszatérő társada­lomnak kell felváltania - mondta hétközi sajtótájékozta­tóján Medveczki Zoltán, a Ma­gyarországi Zöld Párt (MZP) elnöke. Hozzátette: éppen ezért indult a zöldek ellen összehan­golt támadás, a jobboldaliak kommunistázzák, a baloldaliak fasisztázzák őket. Brazovics László, az MZP- vel szövetséges Természeti Törvények Pártja elnöke a zöl­dek gazdaságpolitikai elképze­léseit ismertetve kifejtette: ál­láspontjuk szerint a világban uralkodó gazdasági rendszer el­tér a természeti törvényektől. A jelenlegi gazdaság a termelés növelésére épül, arra kénysze­rítve a fogyasztókat, hogy megvegyék az újabb és újabb termékeket. A természetes az lenne - tette hozzá ha először meghatároznák a társadalom szükségleteit, és a termelést en­nek rendelnék alá. Medveczki Zoltán szerint Magyarország gyarmati elnyomás alatt síny­lődik, a tradicionális magyar ipar nagy része nyugati kézbe került. A külföldi vállalatok pedig kizárólag piacszerzésre törekednek. A zöldek a környe­zetbarát ipart támogatnák. Pél­dául hozzálátnának ahhoz, hogy az autók ne benzinnel, hanem alkohollal működjenek. A szükséges alkoholmennyisé­get a hazai cukorrépa-termelés biztosítaná. Végső céljuk az, hogy Magyarország - az ész­szerű határokon belül - önel­látó legyen. Medveczki Zoltán azt is el­panaszolta, hogy a televízió nem járult hozzá két fizetett vá­lasztási hirdetésük bemutatásá­hoz. Medveczki kifejtette azt a véleményét is, hogy a nagy pár­tok miniszterelnök-jelöltjei gyáván viselkedtek, amikor a televíziós programvita kereté­ben egy blokkban különültek el. így nem nyílt arra lehetőség, hogy a zöldek sarokba szorítsák őket. A Magyarországi Zöld Párt­nak megyénkben két egyéni or­szággyűlési képviselőjelöltje van: Szabó Sándor (3. vk.), Po- hárdi József (4. vk.) és az MZP ott lesz a pártlistán is. Az MSZOSZ részvételre buzdítja tagságát A Magyar Szakszervezetek Or­szágos Szövetsége szeretné, ha tagjaik és szimpatizánsaik mi­nél nagyobb számban részt vennének az országgyűlési vá­lasztásokon. Az MSZOSZ ve­zetői ugyanis az országot járva azt tapasztalják, hogy sokan mást vártak az elmúlt négy év­től, mint ami bekövetkezett. Mások pedig azért kívánják a változást, mert úgymond a régi hazugságokat újakkal nem le­het pótolni. Mindezt Nagy Sándor, az MSZOSZ elnöke jelentette ki csütörtökön Tatabányán egy regionális tanácskozáson Fejér, Komárom-Esztergom, Győr- Moson-Sopron és Veszprém megyei szakszervezeti tisztség- viselők előtt. 1990-ben az MSZOSZ azért tartotta magát távol a parlamenti választások­tól, mert akkor rendszerválto­zás ment végbe az országban, s nem kívánta annak végeredmé­nyét befolyásolni. Az idén vi­szont - magyarázta Nagy Sán­dor - kormányváltás lesz. Azoknak, akik elégedetlenek a jelenlegi hatalommal - márpe­dig sokan vannak, akik tartha­tatlannak érzik, hogy a kor­mány, illetve a Parlament meg­kérdezésük nélkül hozzon dön­téseket, ami 1990 és 1994 kö­zött sokszor megtörtént - er­kölcsi kötelessége a választá­sokon való részvétel. A szónok szerint az MSZOSZ azért választotta partneréül a Magyar Szocialista Pártot, mert az elmúlt ciklusban ez a párt mutatta a legnagyobb szociális érzékenységet, és igyekezett védeni a munkavál­lalók, valamint a nyugdíjasok érdekeit. A kormánykoalíció pártjai nemhogy nem álltak szóba a szakszervezetekkel, hanem legszívesebben ellehe­tetlenítették volna azokat. Emellett a két liberális párt sokszor fellépett, illetve szava­zott a szakszervezetek ellen. Az MSZOSZ megítélése szerint, ha a szocialisták kerülnek hata­lom, akkor tudnak úgy kormá­nyozni, hogy működjön, illetve működhessen az érdekvédelem, s emellett arra is lesz idejük és energiájuk, hogy párbeszédet folytassanak az ország lakossá­gával. A jelenlegi kormánykoa­líció ezekkel nemigen dicse­kedhet. Az MSZP és az MSZOSZ együttműködésével riogatni a lakosságot felesleges, hiszen ilyen jellegű kapcsola­tokra Európa több országában, például Ausztriában és a skan­dináv államokban is van példa - mondta az MSZOSZ elnöke. Magyarországnak az Európai Közösséghez való csatlakozási kérelmének benyújtásával kap­csolatos kérdésre azt válaszolta Nagy Sándor, hogy a lépés hűen tükrözi a kormány menta­litását: erről ugyanis formálisan sem kérdezte meg a szakszer­vezeteket. Pedig ez nagy hord­erejű és következményű lépés, s éppen ezért nem lehet csak a kormány ügye, hanem az egész társadalomé. (MTI) „A kommunista párttitkárok visszatérésétől nem kell tartani” - mondja az alelnök Választási nagygyűlést tartott a hét elején a Jász-Nagy- kun-Szolnok megyei Jászladányban a Magyar Szocialista Párt alelnöke, Szekeres Imre. A politikust - aki a szomszédos me­gye kettes számú választókörzetében egyéni jelöltként is igyekszik elnyerni a szavazók bizalmát - a közéletben tapasz­talható mozgásokról, illetve az MSZP-nek a politikai palettán elfoglalt helyzetéről kérdeztük.- Alelnök úr! Az utóbbi időkben egyre többet lehet hal­lani az MSZP és az SZDSZ kö­zeledéséről, mi több, a hírek szerint a miniszterelnöki és miniszteri posztok betöltése körüli tárgyalások is megkez­dődtek. Van-e valamilyen va­lóságalapja ezeknek a találga­tásoknak?-A valóságalapja az, hogy a magyar társadalom döntött. Volt egy nagyon érdekes köz­vélemény-kutatás úgy két-há- rom héttel ezelőtt, amely sze­rint a lakosság több mint 84 százaléka egy olyan kormányt szeretne látni, amelyben a Szocialista Párt, az SZDSZ és bizonyos mértékben a Fidesz is benne van. Eszerint még azok is, akik a jelenlegi kor­mánykoalícióra szavaznának, egy ilyen kormányt tartanának az ország számára a leginkább megbízható megoldásnak. Másrészt, nyilván majd a vá­lasztások után, az eredmény ismeretében kezdődhetnek csak el a koalíciós tárgyalások. Ebben a Szocialista Párt állás­pontja nagyon határozott: vé­leményünk az, hogy előbb is­merjük meg a választópolgá­rok akaratát, tehát ilyenfajta koalíciós tárgyalások még nem kezdődtek el. Természetesen különféle szakmai fórumokon, vitákon körvonalazódik, hogy az MSZP és az SZDSZ milyen elképzelésekkel ül asztalhoz. Ezzel párhuzamosan a mi és a Fidesz programjának az ösz- szehasonlítása is folyik. Na­gyon érdekes, hogy az elfogu­latlan elemzők szerint az ösz- szes párt közül e kettőnek áll­nak legközelebb egymáshoz a gazdasági elképzelései. Mindez azt jelenti, hogy való­színűleg ebből a körből alakul ki a következő magyar kor­mány, amelynek mellettünk az SZDSZ és - úgy gondolom - a Fidesz is tagja lesz. De hogy valóban így lesz-e, az termé­szetesen csak a választások utáni koalíciós tárgyalásokon dől el. Amennyiben mi szerez­zük a legtöbb mandátumot, sa­ját sorainkból fogunk minisz­terelnök-jelöltet állítani. Eb­ben a vonatkozásban semmi­féle megállapodás nem szület­hetett az MSZP és az SZDSZ között. Egyelőre még a minisz­terelnök-jelöltünket sem ne­veztük meg, a többi párttól el­térően mi erről és más fontos politikai tisztségek betöltésé­ről is csak a választások után, egy kongresszus keretében kí­vánunk dönteni. Az emberek számára ez teljesen nyilvánvaló- A Fidesszel kapcsolatos véleményének ellentmondani látszik az a közelmúltban meg­jelent Orbán Viktor-nyilatko- zat, melyben a Fidesz elnöke - sarkosan fogalmazva - leszö­gezte: a Szocialista Párt hata­lomra kerülése esetén egyszer s mindenkorra lezárul Ma­gyarország Európába történő integrálódásának lehetősége.- Úgy vélem, Orbán Viktor nyilatkozata minden alapot nélkülöz, ezzel önmagát, mint politikust hozta rendkívül kel­lemetlen helyzetbe. Az embe­rek számára ugyanis teljesen nyilvánvaló, hogy az a párt, amelyik elsők között szögezte le az európai integráció szük­ségességét, annak a külpoliti­kai elkötelezettségét megkér­dőjelezni nem lehet más, mint egy rossz kampányfogás. Akár együtt fog kormányozni az MSZP a Fidesszel, akár nem, semmiképpen nem tesznek jót a hazai politikai közéletnek az ilyen kijelentések, hiszen ezek a későbbi együttműködést - akár koalícióban, akár ellen­zékben gondolkodunk - rend­kívül megnehezítik. Pontosan az lenne jó, ha a következő Parlament nem vinné tovább a jelenlegi Országgyűlés örök­ségét. De tételesen sem igaz ez az állítás, tartalmilag téves és politikailag rendkívül káros. Meg szeretném azt is jegyezni, hogy a Fidesz vezetői olyan nyilatkozatot, miszerint sem­milyen körülmények között sem vennének részt egy szoci­alista párti kormányban, nem tettek. A modernizáció iránti elkötelezettség- Magyarázható-e ez a megközelítés azzal, hogy a je­lenlegi kormánykoalíció köre­iből gyakran hallani: a mos­tani választás kétpólusú lesz, azaz az urnák elé járuló pol­gároknak a konzervatív-ke­resztény, illetve a szocialista pártok közül kell majd válasz­tani, mintegy „leírva” ezzel a liberális választási koalíciót.-Nyilván van összefüggés, hiszen Orbán Viktor és politi­Szekeres Imre, az MSZP alelnöke kustársai úgy gondolják - egyébként helyesen —: a ma­gyar politikai élet hárompó­lusú. Van egy konzervatív na­cionalista, egy liberális és egy szociáldemokrata, baloldali pólus. Valószínűleg így akar teret nyerni a Fidesz, bizo­nyítva, ő is létező politikai erő, és egyben előnyt próbál sze­rezni a másik rokonfelfogású politikai tömörüléssel, az SZDSZ-szel szemben, hiszen közöttük is folyik a versengés: melyikük lesz a meghatározó liberális párt a magyar politi­kai életben. Igaz, hogy három­pólusú a közéletünk, mégis - egészen más szempontok alap­ján - két részre osztható: a modernizáció iránt elkötele­zett, ideológiáktól mentes tár­sadalomban gondolkodó erőkre és egy konzervatív, ke­resztény Magyarországot fel­vázoló politikai képletre. A Fidesz már említett kijelenté­sei a modernizáció iránti elkö- telezettségétkérdőjelezik meg, hiszen ezek szerint egy kon­zervatív program felé halad, ami nem tenne jót a közélet­nek. ■ ,:J7 - ' Hiányzik a modern, hazai kereszténydemokrácia- Visszatérve a koalíciós tárgyalásokra, Pető Iván, az SZDSZ elnöke a napokban ki­jelentette: kívánatos lenne a következő kormányba bevonni a KDNP-t is. Hogyan véleke­dik erről az MSZP?- A Szocialista Párton belül is megfogalmazódott ez a né­zet, hogy szerencsés lenne, ha a következő kormány mindhá­rom politikai pólusból merí­tene, s ezáltal egy szélesebb társadalmi bázisra támaszkod­hatna. A politikai valóság azonban ennek lehetőségét igencsak megkérdőjelezte, ugyanis Magyarországon nem szerveződött meg az a modem kereszténydemokrácia, amely Nyugaton a mai napig ered­ményesen működik. A KDNP által vallott nézetek, úgy tűnik, nem egyeztethetőek össze a modernizációval, ráadásul ar­ról sem szabad elfeledkezni, hogy a KDNP ma még kor­mánypárt. Éppen ezért ke­vésbé tartom valószínűnek, hogy a kereszténydemokraták tagjai lesznek a következő ko­alíciónak, noha ezt teljesen ki­zárni sem lehet. Itt senki nem akar már egypártrendszert-Az év elején Egerben egy vitamüsor keretében Vitányi Iván annak a véleményének adott hangot: nem kell tartani attól, hogy a régi idők mumu­sai visszatérnek a májusi vá­lasztások után. Ezzel szemben - épp a napokban - Szűrös Mátyás úgy fogalmazott: azok közül, akik pár éve még igye­keztek látványosan elhagyni a süllyedő hajót, most sokan ugyanilyen látványosan vissza akarnak kapaszkodni rá. Ezt alátámasztani látszanak az utóbbi idők mozgásai, így pél­dául Nagy Sándor, Hajdú Já­nos és mások szocialista párti jelenléte, képviselővé jelölése.- Nagy Sándor ma a legna­gyobb érdekképviseleti szer­vezet elnökeként meghatározó politikai személyisége Ma­gyarországnak. Baloldali poli­tikus, akit azonban nem lehet az előző politikai berendezke­dés elkötelezett híveként szá­mon tartani. Hajdú János egyéni képviselőjelölt, a párt egyetlen listáján sem szerepel, a NAP Tv-ben kifejtett politi­kai nézeteitől az MSZP veze­tősége elhatárolódott, ám a demokratikus pártfelépítésből fakadóan a döntés joga a helyi szervezeté volt. Botor politi­kus ma Magyarországon az, aki azt hiszi, bármiféle társa­dalmi bázisa lenne egy vissza­rendeződésnek. Itt senki nem akar egypártrendszert, köte­lező ideológiát, nem akar újra központosított állami tulaj­dont, nem akarja a szabad vál­lalkozás korlátozását. Ha len­nének is ilyen politikai szán­dékok, tökéletesen érdektele­nek volnának. Ilyen értelem­ben a Munkáspárt politikai koncepcióit is súlytalannak kell tekinteni. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az MSZP je­löld köre nem volt prominens ereje a korábbi rendszernek. Én tehát úgy gondolom, a kommunista párttitkárok visz- szatérésétől nem kell tartani, de az is jó lenne, ha a mostani párttitkárok szintén eltűnnének a politikai porondról. Kühne Gábor Eger. Cipővásárt szervez ma a Családsegítő Intézetben (Kal­lómalom utca 88.) a Fidesz. Ingyenes Narancs-matinéra várja vasárnap 10 órára a gye­rekeket és kísérőiket az Uránia moziba dr. Sipos Péter, a Fi­desz képviselőjelöltje. A film címe: Úton hazafelé, amerikai játékfilm. Vasárnap 14 órakor a Dobó téren választási nagygyűlést tart a Munkáspárt. Az esemény szónoka Thürmer Gyula, a párt elnöke. Térzenét szolgáltat a Nógrád megyei bányász-zene­kar. Vasárnap este 7 órától a Gárdonyi Géza Színházban gá­laest lesz, amely keretében bemutatkoznak a KDNP-s képviselőjelöltek. A gálaest támogatója a Keresztényde­mokrata Néppárt. Apc. Ma 18 órakor a művelő­dési házban közös választási gyűlést tart Pohárdi József, a Magyarországi Zöld Párt és dr. Ördög István, a Független Kisgazdapárt országgyűlési képviselőjelöltje. Gyöngyös. Ma délután 3 óra­kor gyermek aszfaltrajz-ver- sennyel nyitja kampánynapját a Köztársaság Párt, majd 17 órától a Boomers rockzenekar műsorát hallgathatják az érdek­lődők. A párt elnöke, Palotás János vasárnap 10 órától pedig a 4-es számú általános iskolá­ban tart választási nagygyűlést. Hiesz György, a Szocialista Párt képviselőjelöltje ma 15 órakor a Mátra Művelődési Központ kamaratermében tart fórumot a bérlakások értékesí­tése témakörben. A Fidesz képviselőjelöltje, Balázs József is közreműködik vasárnap, a Komiéi Károly em­lékét ápoló, 9 órakor induló fu­tóversenyen. Délután 4 órakor KAMPÁNYHÍREK Deutsch Tamás, a párt alelnöke találkozik a Polgári Körök rendezvény résztvevőivel. Füzesabony-Eger. Ma az abonyi művelődési házban 16 órától dr. Füzessy Tibor nem­zetbiztonsági miniszter tart előadást Tófalusi Emil KDNP-s képviselőjelölt fórumán. A mi­niszter 18 órától már az egri művelődési központban szere­pel, ahol dr. Lukács Tamás ke­reszténydemokrata képviselő- jelölt mutatkozik be. Heves. Ma 10 órától a város mozgássérültjeinek közgyűlé­sén vesz részt dr. Andrássy Tamás MDF-es képviselője­lölt. Ma a Fidesz szervezésében 9 órától sakkversenyre kerül sor a gyermekházban, 14 órától pedig tekeverseny lesz a sza­badidőközpontban. Ezeken a rendezvényeken találkozhat­nak az érdeklődők Bódi Tamás képviselőjelölttel. Lőrinci. A Szabad Demokra­ták Szövetsége lakossági fó­rumot tart ma 18.30-kor a kö­zösségi házban, Hogyan kös­sünk békét a természettel cím­mel. Előadó: Vargha János, a Duna-kör elnöke, országgyű­lési képviselő. Hatvan. Az SZDSZ 14.30-kor a Korona étteremben tart meg­beszélést a vállalkozóknak. Az esemény vendége dr. Dörn­bach Alajos, a Parlament alel- nöke. Vasárnap az 1. Számú Álta­lános Iskolában centenáriumi ünnepséget rendeznek, ame­lyen részt vesz dr. Sepsey Ta­más címzetes államtitkár, az MDF képviselőjelöltje, aki este a belvárosi református temp­lomban istentiszteleten is részt vesz. Tiszanána. Az NDSZ képvise­lőjelöltje, Szabó Ottó ma 18 órakor a nyugdíjasklubban tart választási fórumot. Vasárnap 16.30-kor a nyugdíjasházban Guba Dezső, az MSZDP el­nökségének tagja, és a kerület szociáldemokrata képviselője­löltje, Kerek László tart válasz­tási gyűlést. Pétervására. Dr. Dörnbach Alajos ma 10 órakor a Mező- gazdasági Középfokú Szakok­tatási Továbbképző és Szakta­nácsadó Intézetben tart válasz­tási fórumot. Házigazda: dr. Szendrey András, SZDSZ-es képviselőjelölt. A Fidesz képviselőjelöltje, Horváth László ma a telepü­lésre látogat, s résztvevője lesz a 16.30-kor kezdődő Pétervá- sára-Selyp megyei bajnoki labdarúgó-mérkőzésnek. Újlőrincfalva. Dr. Puha Sán­dor, az SZDSZ képviselője­löltje ma 19 órakor a művelő­dési házban tart választási fó­rumot. Átány. Szociáldemokrata vá­lasztási gyűlésre kerül sor va­sárnap 18.30-tól a művelődési házban. Az érdeklődők Guba Dezsővel és Kerek László kép­viselőjelöltekkel találkozhat­nak. Balaton. Vasárnap 11 órakor a helyi művelődési házban tart választási gyűlést az SZDSZ képviselőjelöltje, dr. Szendrey András. Vendége: dr. Dörn­bach Alajos. Zaránk, Erk, Visznek. Ma 3 településen is bemutatkozik a körzet KDNP-s képviselője­löltje, Jenes László. 14 órától Zaránkon, 16 órától Erken, 18 órától Viszneken. Aldebrő. Ma 18 órakor az idő­sek klubjába látogat dr. Farkas Gabriella, az MDF képviselő- jelöltje.

Next

/
Oldalképek
Tartalom