Heves Megyei Hírlap, 1994. április (5. évfolyam, 77-100. szám)

1994-04-20 / 92. szám

2. oldal Világtükör 1994. április 20., szerda Moszkva mégis megkapja az IMF-hitelt? Váratlan fordulatról számoltak be a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetőségi tagjai az intézmény Oroszország-politikájá- ban. A Reutemak névtelenül nyilatkozó tisztviselők elmondták, hogy a Valutaalap vezetőségi ülésén szinte bizonyosan elhárul az utolsó akadály a Moszkvának már réges-régen beígért, de többször is visszatartott 1,5 milliárd dolláros hitel folyósítása elől. Ez egyúttal a mindeddig ugyancsak tartalékolt, dollármil- liárdokban mérhető nyugati kormányhitelek előtt is megnyitja az utat. Algéria és az adósságtörlesztés átütemezése Algéria szeretné, ha hitelezői átütemeznék az ország 26 milliárd dolláros külföldi adósságát, és évente 5 milliárd dollárral csök­kentenék az adósságterhet, hogy a kormány megszilárdíthassa reformjait. A kérést az AP szerint most jelentette be a Bank öf Algeria. Algéria a múlt héten szándéklevelet váltott a Nemzet­közi Valutaalappal, amelyben piaci reformokat ígért, az IMF pedig a maga részéről 1 milliárd dollár pótlólagos támogatást helyezett kilátásba az észak-afrikai országnak. A reform kere­tében Algír ebben a hónapban kétszer értékelte le a dinárt, ösz- szesen 45 százalékkal. A kormány egyúttal 11-ről 15 százalékra emelte a központi kamatlábat a hivatalosan 25 százalékos, füg­getlen szakértők véleménye szerint ennél jóval gyorsabb inflá­ció elleni küzdelem részeként. Készenléti hitelt kap az orosz űripar Készenléti hitelt kap az EBRD-től az orosz űripar, 10,3 millió dollárt egy nyugati távközlési műhold pályára juttatásához-je­lentette a Reuter. Az Inmarsat nyugati műholdat a tervek szerint orosz Proton rakéta viszi majd fel az űrbe. Egy ilyen típusú ra­kéta tavaly májusban ugyan kudarcot vallott, de megbízható­sága így is 95 százalékos. A megállapodás alapján a hitel csu­pán biztosíték, s csakis akkor használható fel, ha a Protonokat gyártó cég nem teljesíti vállalását. Jacques de Larosiere, az EBRD elnöke jó példaként említette a hitelmegállapodást arra, hogy miként lehet fejlett katonai technológiát békés célra „hadra fogni”. Az orosz-fehérorosz pénzügyi unió veszélyei Politikai bizonytalansághoz vezetne Fehéroroszországban, pénzügyi instabilitáshoz Oroszországban, ha létrejönne egy orosz-fehérorosz pénzügyi unió - jelentette ki Andrej Kazmin orosz pénzügyminiszter-helyettes Szentpétervárott. Kazmin fi­gyelmeztetett, hogy a monetáris unió követelményeit nem tudná Fehéroroszország elviselni, s túlzottak a tervhez fűződő várakozásai. Kazmin rámutatott arra, hogy a havi 50 százalékos fehérorosz infláció lényegesen gyorsabb az orosznál, s Fehér­oroszország ráadásul számos téren „reformlépéshátrányban” van. Ha hirtelen rászabadulna a viszonylag szigorú orosz mone­táris politika, sztrájkhullám kezdődne Fehéroroszországban, és a lakosság „felhígultabb” pénz bevezetését követelné. Nixon agyvérzéssel kórházba került Richard Nixon volt amerikai elnök hétfőn otthonában agy­vérzést kapott, s jelenleg a New York-i kórház Comell-központ- jában intenzív kezelés alatt áll. Állapota az orvosok szerint stabil - közölte a CNN televí­zió, Nixon szóvivőjére hivat­kozva. Nem tudta elviselni azt a szé­gyent, hogy elvesztette a rá bí­zott bilincset, s ezért szolgálati fegyverével főbe lőtte magát egy japán rendőr. •> si-.', t: (, vJí.t A most 81 esztendős Nixon az USA 37- elnöke volt 1969 januárjától 1974 augusztusáig, amikor a hírhedt Water- gate-botrány miatt lemondott posztjáról, hogy elkerülje eltá­volítását és bíróság előtti fe­lelősségre vonását. A republikánus politikus el­Az AFP tegnapi jelentése szerint a 46 esztendős férfi a Japán északi részén fekvő Szapporo városban dolgozott, s éppen április 1-jén léptették elő nőkként - Henry Kissinger nemzetbiztonsági tanácsadóval az oldalán - jelentős lépéseket tett az US A-nak a hidegháborús ellenség Moszkvához és Pe- kinghez való közeledése érde­kében. Az ő hivatali idejében zárult le - amerikai vereséggel - az USA vietnami háborúja. őrmesterré. Vasárnap, miután megírta jelentését a bilincs el­vesztéséről, kiment a mellékhe­lyiségbe, s később itt találtak rá vérben úszó holttestére. A Bajkál-tó titkainak közös kutatása a cél Japán és orosz szakemberek közös kutatást indítanak a Baj­kál-tó rejtelmeinek feltárására a nyáron. A világ legmélyebb édesvízű tavában kétezer fajta növény és állat él, közülük egyik-másikról kevés ismerete van a tudósoknak. Köztük van a nagytestű állat, a tokhal is, amely két méterre is megnő. Nem tartják kizártnak, hogy a több mint 1700 méter mély tó­ban eddig ismeretlen élőlé­nyekre bukkannak. Az orosz haditengerészet Angara nevű tengeralattjárójá­val merülnek majd a tudósok a mélybe. Gáli levele Wörnerhez Butrosz Gáli ENSZ-főtitkár le­vélben fordult Manfred Wörner NATO-főtitkárhoz, arra kérve az észak-atlanti szövetséget, hogy készüljön fel légicsapások végrehajtására a hat bosznia- hercegovinai muzulmán biz­tonsági övezet (Szarajevó, Go- razde, Bihac, Srebrenica, Tuzla és Zepa) védelme érdekében. Mint arról Butrosz Gáli a Biztonsági Tanács tagjait tájé­koztatta, levelében azt kérte: az Észak-atlanti Tanács a lehető leghamarabb hagyja jóvá, hogy a NATO repülőgépei szükség esetén támadó légicsapásokat is végrehajthassanak Boszniában, a megtámadott ENSZ-kato- náknak nyújtott eddigi légitá­mogatástól eltérően. Julij Voroncov orosz ENSZ- nagykövet ugyanott kifejtette, hogy az orosz kormány - Vita- lij Csurkin jugoszláviai külön­megbízott véleményétől elté­rően - ellenzi az „automatikus és válogatás nélküli” légicsapá­sok végrehajtását, mivel úgy véli, hogy az ENSZ-nek nem szabad harcoló féllé válnia a boszniai háborúban. Főbe lőtte magát egy japán rendőr őrmester Jegyezhető: BR0KERHAZ t I/Wf i IBUSZ BANK «■tor és a brókerirodákban AIJAMI VAGYONÜGYNÖKSÉG Az elmúlt év egsikeresebb befektetési alapja L egyen Ön is a 2 milliárd forint rtékű belvárosi I B_ , ÍJ I ngatlanok ■■ és irodaházak H észtulajdonosa! forint KÁRPÓTLÁSI JEGYÉRT, forintértékű BEFEKTETÉSI JEGY jár. Kár ótlás a javából. Nálunk 2 hármat ér! Nagy megtérülés, biztos hozam, értéknövekedés! újra jelentkezik. Amerikában rodeóláz tört ki mostanság a hölgyek körében. Ámbár nem kifejezetten női sportról van szó, a gyengébbik nem tagjai előszeretettel űzik ezt. Természetesen a butikok is követik az eseményeket, s már megjelentek a divatos rodeóruhák is...

Next

/
Oldalképek
Tartalom