Heves Megyei Hírlap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-31 / 76. szám

HÍRLAP, 1994. március 31, csütörtök HATVAN ÉS KÖRZETE ____________________*■ Falugazdászi fogadóórák Lőrinciben és környékén Vaj­da István falugazdász megkezdte tevékenységét. Lőrinciben, a Közösségi Házban minden hét­főn és csütörtökön, az apci kul- túrházban minden kedden, Zagyvaszántón a polgármesteri hivatalban szerdai napokon, il­letve Nagykökényesen, a kultúr- ház klubhelyiségében pénteken­ként várja azokat, akik tanácsért kívánnak fordulni hozzá. A fo­gadóórák mindenhol 8-22-ig tartanak. Új tagokat toboroznak A Hatvani Műhelyben szíve­sen látják mindazokat, akit sze­retnének festeni, rajzolni, koron- gozni, fotózni, és munkájukhoz segítséget szeretnének kapni. A jelentkezőket a városi művelő­dési központban Simon Hilda fogadja. Herédi Hírmondó Márciusban is megkapták már a helybéliek az év elején alapított helyi újságot, a Herédi Hírmon­dót. A négyoldalas kiadvány a szerkesztők szándékai szerint ezentúl is havonta jelenik meg a legfontosabb tudnivalókkal, ér­dekességekkel. TIT-tanfolyam Hatvanban Könnyű- és nehézgépkezelői tanfolyam indul április 5-én, dél­után 5 órától a hatvani Ady End­re Városi Könyvtár és Közösségi Házban. A szakképesítést adó oktatásra még elfogadják a je­lentkezést a szervezők. A KDNP is összegyűjtötte Megyénk 4. számú választó- kerületében (Hatvanban és kör­nyékén) is javában tart a jelölő­cédulák szedése. A Keresztény- demokrata Néppárt jelöltje, Szi- nyei András is összegyűjtötte már a nyilvántartáshoz szüksé­ges ajánlószelvényeket, és — mint a párt illetékeseitől meg­tudtuk — április elsejével kíván­ják azokat átadni a választási bi­zottságnak. Hatvani művészek a fesztiválon A Budapesti Tavaszi Fesztivá­lon két hatvani zeneművész kép­viseli a Zagyva-parti várost. Hargitai Géza fagotton, Vadász Zsuzsanna zongorán játszik áp­rilis 2-án, szombaton 22 órától a régi Zeneakadémia termében (Budapest, Vörösmarty tér 35.). Műsorukban Vivaldi, Bach, Mo­zart, Debussy és Saint-Saens műveit hallgathatja meg a kö­zönség. A tájház a Bódi házaspár jóvoltából bármikor Boldogi babák nyitva áll (Fotó: Perl Márton) Boldogon vigyázzák a hagyományokat Túltesznek másokon is Boldog az a község, ahol külö­nösen ügyelnek arra, hogy meg­őrizzék az utókor számara azt a csodát, amit még őseiktől örö­költek. Amikor a legkisebb falu­ban — sokszor még a tanyákon is — a parabolaantennák segítségé­vel fogható a nyugati kultúra és divat, alig akadnak olyanok, akik ne ennek hódolnának. Az automata gépekben is mosható farmer és pólók helyett ugyan ki visel ráncolt szoknyát, hímzett blúzt és vállkendőt, s olyan főkö­tőt, amelynek a vasalása is külön tudomány? S ez csupán a külső­ség. Boldogon nemcsak a visele­tét ápolják, hanem a szokásokat is. Ehhez nyújtanak segítséget a kultúrház dolgozói. Vezetőjük­től, Kepesné Tóth Katalintól megtudtuk: három korosztály­nak is tanítanak népi táncot. Ok­tatójuk, Lukács Erzsébet és Jó- zsa Erzsébet az elsős és másodi­kos, továbbá az ötödikes és hato­dikos gyerekeknek, valamint a 27-28 ev közötti fiataloknak mu­tatja be a lépéseket. Bánatuk, hogy a faluban — s környékén — nincsenek olyan népzenészek, akik a talpalávalót szolgáltathat­nák. Magnóval hidalják át a ne­hézséget, s ha évente egy-két al­kalommal fellépnek, „megkör­nyékezik” a szolnoki Sodrás együttest. Tavaly a helyi szerep­léseken túl több megyei rendez­vényen is részt vettek, így a heve­si ainnyefesztiválon, a balatoni augusztus 20-i rendezvényen, a nemzetközi cserkésztalálkozón, s nem utolsósorban az egri Me­gyei Művelődési Központban rendezett „Adjon Isten minden jót” című népszokásokat meg­elevenítő műsoron. S kik azok, akiktől e hagyomá­nyokat elleshetik a fiatalok? Vá­laszolnunk sem kell, hogy az idő­sebbektől, akiknek ugyancsak programokat kínál a kultúrház. Heti egy alkalommal, hétfőn­ként gyűlnek össze a korosabb asszonyok, hogy megvitassák a történteket, recepteket cserélje­nek, politizáljanak, s megosszák egymással gondjaikat, örömei­ket. Más települések nyugdíjasa­ival is tartják a kapcsolatot, így többek között a zagyvaszántói és a hatvani öregekkel. Különféle kirándulásokon vesznek részt, jártak már Szarvason, most hét­végén pedig ellátogatnak Buda­pestre, a Parlamentbe. Vezető­jük, Hargitai Istvánná, Icuka azon munkálkodik, hogy meg­édesítse a munkában megfáradt nénikék életét. De mit csinálhatnak a boldogi fiatalok? Pénteken és szombaton este az ifjúsági klub több érdekes ajánlattal szolgál. Előadást hall­hattak a drogról, voltak színház­ban — legutóbb a Pomádét néz­ték meg Pesten —, s rövidesen beindul egy filmklub is, amely­nek kereteben jeles alkotások kerülnek vászonra. Klubvezető­jük, Futó Rajmond sikeresen fogja össze az ifjoncokat, akik tartalmasabb elfoglaltságra vágynak. A házban működő aerobic- klubban — hétfőn és csütörtö­kön este 6-tól 7-ig — a fiatalasz- szonyok megmozgathatják iz­maikat, s megőrizhetik remek alakjukat, férjük örömére. Kepesné Tóth Katalin szomo­rúsága, hogy a könyvtárt keve­sebben látogatják, mint ahány olvasót fogadhatna. Csupán a la­kosság tíz százaléka választja ezt a szórakozást. A kultúrház szerves része a boldogi tájház. Gondnoka a Bó­di házaspár. Terka néniörömmel mutatja be az érdeklődőknek ezt a tomácos, vályogból épített, földpadlós házikót, amelyben népviseletbe öltöztetett babák várják a látogatókat. Az idős asz- szony szívügyének tekinti, hogy aki ide betér, megismerje Boldog kultúráját. Miközben szemléljük a berendezési tárgyakat, a kony­hai eszközöket s a ruhákat, elme­séli: mit, hogyan és milyen alka­lomból használtak. Nemrégiben részt vett egy „tanulmányúton” Bagón. Ott látta meg azokat a bábukat, amelyek a ruhák bemu­tatására szolgáltak. Kérte a „szakmai leírást”, hogyan készül egy ilyen állvány, de abban a táj­házban titokként kezelték az ügyet. Mindaddig álmatlan éj­szakái voltak Terka néninek, amíg ki nem eszelte a sokkalta jobbakat. Férje elkészítette a vá­zakat, s ezek az alkalmatosságok még forognak is... így a varázsla­tos kézügyességgel készült ruha­csodákat elölről és hátulról is meg lehet tekinteni, (négyessy) Nemrégiben ilyen ruhákban jártak Boldogon Lőrinciben A földkiadó bizottság abbahagyta... Lőrinciben sokakat megle­pett, amikor a helyi földkiadó bi­zottság elnöke, ár. Nagy József bejelentette: testületük úgy hatá­rozott, hogy — miután az elmúlt év második felében nem kaptak tiszteletdijat — befejezettnek te­kintik működésüket. Mint közismert, a földkiadó bizottságok alapvető feladata a szövetkezeti részaránytulajdo­nok kijelölése, illetve annak, aki kéri, ezek kimérése. (Sokan ösz- szetévesztik a földkiadó és föld­rendező bizottságokat, holott utóbbiak a kárpótlással foglal­koznak.) Miután a törvény az önkormányzatok feladatául adta e bizottságok működési feltéte­leinek a brztosítását, a legilleté­kesebbhez, Fónagy László jegy­zőhöz fordultunk kérdéseinkkel. , — Mi lehetett a döntés oka? Úgy tudom, eleget tettek az előír­taknak. — Valóban, ahol tudtunk, se­gítettünk. Adtunk helyiséget, rrodai eszközöket, kifizettük a postát. Az utazási és egyéb költ­ségeket is megtérítettük, ami — mrndent egybevetve — évi hat­százezer forint. Természetesen ezt a pénzt megigényelhettük a földművelésügyi hivataltól. — Akkor mi volt a probléma? — A földkiadó bizottság egy kimutatás alapján külön tiszte­letdíjra is benyújtotta az igényét. Képviselő-testületünk ezt ’93 el­ső felére meg is szavazta annak függvényében, hogy az elvárá­sokhoz képest a tényleges kifize­tést a központi költségvetés mennyiben téríti meg. — Végül rendelkezésre állt az összeg? — Részben. A földkiadó bi­zottság öt tagja száztízezer forin­tot kapott, nekünk pedig — a két bizottságra összesen — csupán 45 ezret juttattak vissza. Ezek után az elnök szóban közölte, hogy nem kívánják folytatni... Sajnáljuk, mivel nagyon ló mun­kát végeztek, ám a mai helyzet­ben nem áll módunkban további terheket vállalni. — A hátralévő munkát azon­ban el kell végezni... — Mint a sajtóban is megje­lent, időközben a Parlament úgy módosította az ide vonatkozó rendelkezést, hogy a nem jól mű­ködő, illetve nem funkcionáló földkiadó bizottságok feladatai a megyei földművelésügyi hivata­lok hatáskörébe kerülnek. Mi­után nincs más lehetőségünk, Egerhez fordulunk mi is. (t.) Gettó: ezzel az olasz eredeti szóval nevezték meg a középkor­ban azt a városrészt, amelyet a zsidók számára jelöltek ki lakhe­lyül. Ezt a területet éjszakánként es keresztény ünnepeken tilos volt elhagyni. A Velencében ki­alakított rendszert Európa több országában átvették, így a ma­f yar városokban is. Ezt a közép­ori hagyományt elevenítettek fel a hitleristák az általuk meg­szállt országokban. 2944 máju­sában Magyarországon is elren­delték a zsidók gettóba költözte­tését a fasisztákat kiszolgáló ma­gyar hatóságok. A német megszállást követő­en a hatvani újságokban is meg­jelentek a zsidók állampolgári íogait korlátozó rendelkezések hírei: április eleién például lesze­relték a telefonkészülékeiket. Harmincnyolc távbeszélő-állo­mást szüntetett meg a posta. Megtiltották a zsidóknak, hogy keresztény alkalmazottat foglal­koztassanak. A tíz hatvani ügy­véd közül hatot töröltek az ügy­védi kamara tagjainak sorából származásuk miatt. Április ötö­dikétől megkülönböztető jelként 20x20 centiméteres, hatágú, ka­nárisárga csillagot kellett viselni­ük a zsidó származásúaknak. Be­záratták üzleteiket, megtiltották nekik, hogy engedély nélkül el­utazzanak lakhelyükről, felosz­latták kulturális egyesületeiket. Május ötödikétől elkülönített városrészbe kellett költözniük. A hatvani gettó két szempont­ból is különbözött a hagyomá­nyostól. Egyrészt átmeneti jel­leggel hozták létre, hogy innen vigyék őket a megsemmisítő tá­borokba, másrészt nem volt egy­séges, zárt terület — több, egy­mástól távoli részből tevődött össze. Hivatalos feljegyzés nem ke­rült elő, csak egy korabeli ma­gánlevélre és a kortársak nem teljesen megbízható visszaemlé­kezésére támaszkodva kísérel­hetjük meg a gettó leírását. Trepper József a. Zalesky utca 22-60/tudatja munkaszolgálatos öccsével, hogy egy egészsegtelen cukorgyári házban laknak, de vannak, akik úgy élnek a Pala- gyárban vagy a Kismajorban, hogy épp csak fedél van a fejük felett. A Palagyár a mai vásártér­rel szemben levő gépkocsiparko­ló helyén volt a Csányi úton, a Kismajor a mai Balassi utcában, a vasúti átjáró szomszédságában. A Zalesky ma a Hatvány Irén ut­ca. A gettó fő területe az úgyne­vezett Lili-telep, amelyet Hat­vány Lili bárónőről neveztek el. Itt számos olyan ház állt, amelyet Hatvanyék építtettek. A telep a Madách, a Csaba és a Zalesky utca nagy részét foglalta magába, de kitenedt a Hatvanas utcává és a mai Köztársaság utcára is, egé­szen a Vágóhídig. Néhány köz­épületbe, így a Kaszinóba (régeb­ben Sörház) a Kossuth téren, to­vábbá Újhatvanban a MÁV-dal- kör otthonába, és a mai 2. sz. is­kolába is telepítettek zsidókat. Nem sikerült teljesen elszige­telni a gettót. így egyesek élelmi­szert, mások leveleket juttattak be az itt élőknek. Tették ezt mindannak ellenére, hogy a ren­delkezések értelmében tilos volt érintkezni a kitelepített zsidók­kal. Nem is tűrték a hitleristák so­káig ezt a „lazaságot”: hamaro­san beköltöztették a szétszórt gettóból a zsidókat a cukorgyár telepén kialakított gyűjtőtábor­ba, amelyet már német SS-kato- nák őriztek. Ez már előszobája volt a haláltáboroknak, ahová nem sokkal később vagonokban indították útnak a tábor lakóit a Német Birodalomba. Néhány hónapja Kismarton­ban (Eisenstadt) voltam egy ki­rándulócsoporttal. A helyi ide­genvezető nem mulasztotta el megmutatni az egykori hitlerista f ;ettó bejáratát jelölő emléktáb- át. Hatvanban is meg kellene örökíteni a gettó emlékét a Sör­ház falán. Az utókor számára. Németi Gábor Kék Lagúna képekkel A „Kék Lagúna” Hatvan egyik új pizzériája a Doktay utcában. Szolid, kellemes hely, ahol a betérők most néhány napig nemcsak az olasz specialitásokat élvezhetik, hanem a falakon függő képeket is. A tulajdonos, Bánkuti László saját bevallása szerint mindig is mű­vészetpártoló volt — bizony, hiánya van az ilyen embereknek manap­ság —, és most, errefelé újnak számító kezdeményezéssel meghívta kiállítani V. Kedei Zoltán lőrinci festőművészt. Jó ötlet volt... Többszörösen jó, hiszen így a pizzéria dekoratívabb lett, V. Kedei, az Európa több városában is sikerrel kiállító, Erdélyből áttelepült művész pedig új képekkel rukkolt elő. Ezek a munkák ol­dottabbak, derűsebbek, a művész szerint a magyarországi nyugod- tabb lelkivilágának termékei. A tárlatnyitón ott volt Hatvan polgármestere, Szinyei András és a könyvtár igazgatója, Kocsis István is. Mindketten dicsérték a kezde­ményezést. Kocsis István szerint ez csak a kezdet, újabb tárlatok, iro­dalmi esték várhatók a Kék Lagúnában. Örvendenénk, ha úgy lenne...- - f tompa) Hit — Mégiscsak kell a vallás — bizonygatja egy idős ember a vonaton, s mindjárt egy példá­zattal is szolgál. — Az én unokám egy ko­misz kis csibész. Nagyon sok bajunk van vele. Kirántja a nagyanyja alól a széket, hajku- rássza a naposcsibéket az ud­varon. Az iskolában is panasz van rá. Szegény menyem min­den áldott szülői értekezletről pironkodva érkezik haza. De amióta a gyerek az atyához jár — már nem harap. (né-zi) Hányatott sorsú folyóirat a Délsziget. Első — és mindmáig egyetlen - szerkesztője, Mold- vay Győző nehéz időkben, a há­ború utáni első évben indította útjára, hogy aztán az akkori kul­túrpolitika áldozataként — négyszeri megjelenést követően — betiltsák. Pedig micsoda szer­zőket sikerült megnyernie a köz­reműködésre: Német László, Kodolányi János, Szabó Lőrinc publikáltak — mások mellett — a lapban, mígnem legtöbbjük szin­tén hallgatásra kényszerült. A Deísziget négy évtizedes — többen úgy véltek: örök — csöndre ítéltetett. Moldvay köz­ben (az irodalmárok már csak ilyenek!) kereste a lehetőséget, hogy mutassa: jelen van, dolgo­zik. Szakmai ártalom ez, vagy még rosszabb annál? Lételem. A forradalom egy városi lapnál ta­lálta a szerkesztőt. Nem megle­pő, de ezt az újságot is betiltot­ták. Ki tudja, tálán ez is kellett hozzá, hogy a Délsziget ’86-ban újra nekigyürkőzzék. Ezúttal már nagyobb lélegzettel. A folyóirat azóta rendszeresen megjelenik, úgy, ahogy elhatároz­ták: négyhavonta. Pénzük ugyan nem nagyon van, ám ha kell — sokszor keservesen —, a végső időpontra mégis összejön. A nyomda meg a papír a fő gond, mert a szerzők ingyen dolgoznak. Igen, a szerzők... Érdemes számba venni őket, még ha a tel­jesség igénye nélkül is. Fülöp La­jos, Bállá József, Tandori Dezső, Szíj Rezső írtak a legutóbbi lap­ba, meg a régi barát, Zas Lóránt és Erdély Miklós, Wass Albert..., sokan, nagyon sokan. Nem egész egy évtized alatt ez volt a 28. megjelenés. Várjuk a többit, Győzőlbácsi! (t. o.) íKIOSZj [TEHER] EGER 1 t-20t-ig vállalja bútor, homok, sóder, beton, tüzelőanyagok, fa-, raklapos áruk stb. szállítását! A hatvani gettó A holocaust ötvenedik évében Délsziget

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom