Heves Megyei Hírlap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-08 / 32. szám

4. HORIZONT HÍRLAP, 1994. február 8-, kedd Látószög Magyar „csoda” A világ nyolcadik csodája — alighanem a magyar. S örök­nek tűnik ez is. Hiszen volt, van, sőt lesz. Most a közelgő vá­lasztások juttatják eszünkbe, hogy derűsebbek legyünk. Mint vártuk a biztatást: lepusztult gazdaságunk, igen mélyre süly- lyedt életszínvonalunk megint virágzóban, relemelkedőben. A bűnözés mérséklődik, nyugodtabbak lehetünk. Legalábbis így állítják derék politikusaink, akik szerint végre csökken a munkanélküliség, megint nő a termelés, határozottan élén­külnek piaci kapcsolataink, s a vitathatatlan stabilizálódást a külföldi befektetők kedve is alátámasztja. Jobban kap már a nyugdíjas, előfordulhat, hogy talán mindjárt a közeli hetekben valamiféle látványosabb költség­vetési átcsoportosítással bőkezűbben osztanak megint példá­ul az oktatásügynek, s esetleg egészségünk óvására, betegsé­geink gyógyítására is több jut. Egyszóval nem panaszkodhatunk különösebben, s ami ma hiányzik, holnap megkaphatjuk. Mi lenne ez, ha nem csoda? Hiszen a legkevésbé sem számíthatnánk rá, ha mégis itt nincs, velünk. Oly kápráztató, hogy el sem akarjuk hinni! Mert mit látunk gyarló szemeinkkel? Olyasféléket, hogy a még nem túl régen is nyüzsgő, több ezer embert foglalkoztató ipartelepe­ken — megyénkben is— a néhány száz megmaradt dolgozó is tapsol kenyéradójának. A vállalkozói szférában már a tíz sze­mélynél többet foglalkoztató társaság a jelentősebbek közé tartozik. Exportunkat az idegen tőke sem erősíti különöseb­ben, sok esetben inkább a konkurencia fékezését, megállítá­sát szolgálja, mintsem a magyar gyártmányok hírnevét növeli, versenyképességét fokozza. Hazai termeles helyett valósággal ömlik az importcikk ha­zánkba, szépen csomagolt bóvli, kétes értékű holmik egész sora szemez a vevővel a kereskedőnél — méregdrágán. Olyan áron, hogy a nyugdíj as, akinek a járadéka — az említett emelés után is—átlagosan még mindig csak hétezer forint körüli, leg­feljebb bámulhatja. Ami meg a nyugalmunkat illeti: hát nem tudom, hogy van- e, akit nem rettent vissza mégis, hogy a kegyetlen fosztogatá­sokon túl, csupán a közelmúltban családirtásról, hármas és négyes gyilkosságokról értesülhettünk a már fel sem tűnő ki­sebb mészárlások mellett. S olyanról hallhattunk, hogy pél­dául a pénzintézetben már rabló sem kell a fegyverdördúlés- hez. A vagyonőr játékból lelövi a társát. Előbb csak őt, ké­sőbb talán már az ügyfelet is, hogy ne mindjárt a kasszással, vagy éppenséggel a páncélszekrénnyel kínlódjon. Igazi szerencse, hogy mindezt „csak” érezzük, s nem hall­juk. Aki nekiszalad közülünk a világnak, valójában az itthoni jóléttől meg a még ígéretesebb jövőtől tart, mert a hazai, bi- zsergető boldogság sok már a számára. Olyan gazdag ez az or­szág, hogy — mint egy zenei privatizációnál eppen a napok­ban kiderült — akár „Kodály Zoltánt, Liszt Ferencet, Bartók Bélát” is megoszthatja a külhoni érdeklődővel. S csak azért kér értük 75 millió forintot, hogy mégsem adja egészen in­gyen. Maradjon valami emlék az ügyletről az utókornak is. Csoda — ha nem így van. Mondom: a nyolcadik a világon. A legnagyobb csoda pedig, hogy kibírjuk! Gyóni Gyula A régi farsangokról Az Egri Városi Televízióban Mikovinyi Vince főtisztelendő úr arról beszélt, hogy az egyház nem ellenzi ma mar a vidámság­gal teljes farsangi bohóságokat. Ez a mai helyzet; de vajon mi volt az Egerben követendő rendsza­bály a múltban? A levéltár meg­őrizte gróf Barkóczy Ferencpüs­pöknek a városhoz intézett leira­tát 1756. január 26-áról. Úgy hiszem, hogy — méltán — érdeklődésre tarthat számot a szigorú hangú s megfellebbezhe­tetlen egyházfői és földesúri ren­delet. ....Minémű konkoly számban l enni tapasztallyuk a rossz szo­kásba vett maskara bolond öltö­zeteit, és álarcokat, ezen Püspöki Városunkban már igen elhatal­mazván, és mint keresztény em­berhez illetlen, mint pedig a köz nyugodalomnak alkalmatlan fesletségek és rendetlenségek palástoltatnak. Minthogy tehát már régenten Isteni törvényben is tilalmaztatott: hogy asszony férfiúi ruhában, a férfiú pedig asz- szonyruhában ne öltözKÖdgyön, utálatos lévén Isten előtt az, aki ezeket cselekszi, sőt nemzetsé­gekként parancsoltattak meg­vizsgálni, kik volnának idegen ruhában öltöztetve. Mi is ezért Isten büntetésének súllvát és fel- lyebb nevezett csintalanságok- nak minden némű okait e Varo­sunkból elmellőzni akarván, szo­rosan tilalmaztuk és tiltyuk, hogy valaki ezután ez Városban álor­cába és maskarába öltözködni merészkedik, bátorkodik, és akarni úgy öltöztetve tapasztal­ván, azonnal kapattasson meg és vitessen Árestomban; ki ha Vá­ros Magisztrátussá jurisdictiója alatt való lészen az Árestomban tartatván, harmad pedig kenyér és víz mellett bőjtötjön, ha pedig Jurista (azaz joghallgató, S. I.) vagy Deák (azaz a jezsuita gim­názium tanulója, S. I.) lészen, az megkapattatásának másod nap­jára aaattasson által illendő bíró­jának. Minthogy az rosszaság­nak alkalmatosságát is elgátolni szükséges lészen, Parancsollyuk az Város Magistrátusának, hogy Deputátussai által minden Ke­reskedők Boltyait, és Mester Em­berek Méhellyeit, ahol tudnillik Maskarák készíttetnek, vagy tar­tattatnak, megvizsgáltassa, és ha álorcákat vagy maskarákat talál­nak, azokat szedettesse el, és vi­gye Bírói Sequestrumban. Azon fölött, hogy ennek utánna semmi Kereskedő, képíró és Mester em­ber Maskarákat készíteni vagy­is árulni ne merésszellyen, ti­lalmazzuk 12 forint büntetés alatt, mely büntetést az Magiszt­rátus az dolognak valósságát summarie megüsmervén, az Sze­gények Ispitalya számára min­den fogyatkozás nélkül megve­gye...” De 1767. február 27-én Esz- terházy püspök-földesúr is meg­ismételte e rendelkezést, „az köz­nyugodalomnak alkalmatlan feslettségek"-nek bélyegezte, sőt, a továbbiakkal egészítette ki: „... Ezeken kívül az Törvényt és Filozófiáét tanulóknak min­den tánc, korcsmákra való járás és nyári időkben is tíz óránál, téli időben pedig kilenc óránál to­vább Szállásokon kívül való est­véli létei, nem különben étszakai kóborlás szörnyűképpen tilal­mas. Parancsollyuk azért min­den illyes iffiak Gazdáinak (szál­lásadóinak, S. I.), ezen kullön- ben korcsmárosoknak is, hogy valahol táncolni, vagy korcs­mákra járni észre vennenek, azo­kat nevenként Juridicum Colle­gium Directorának vagy vicéjé­nek (helyettesének) bemond- gyák. Hogy ha pedig azon házi Gazda, anol tudniillik az Tánc tartatott, vagy azon házi Gazda, akinek ollyas iffjuja rendelt ide­jénél tovább szállásárul elma­radt, vagy végtére azon korcsmá- ros, ahová az ollyatén iffju jön­ne, az ollyas parancsolatot meg­szegő iffiát, amint fellyebb pa- rancsoltatik, két nap alatt be­mondani elmulasztván, az dolog valósága kisülvén, midannyiszor az Város Magisztratusa által az Ispitályra hat forintokban elma- rasztaltasson.” Kemény rendelkezések, de hogy nem sikerült kiirtani a far­sangi bohóságokat, bálokat, mi sem tanúsítja jobban, hogy még 1946-47-ben is láttam a Széche­nyi utcán az esti órákban el-elsu- hanni egy-egy lányruhába öltö­zött fiatalembert es csizmás, sü­veges, nadrágos lányokat. Hogy a farsangi egri jogászbálról ne is beszéljek... Oh, tempóra, oh, mores! Ó, idők, ó, erkölcsök... Sugár István „Nem csupán énekesnő vagyok...” Nemrégiben mutatták be a Kolombusz című rockopera ze­nei anyagából készült CD-t és kazettát a sajtónak — stílusosan, vízen úszva, a Táncsics hajón. A legszebb dalok közül néhányat Kováts Kriszta énekel, az a szí­nésznő, aki 1979-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főis­kolán, utána a pécsi Nemzeti Színházban kezdett, majd a győri Kisfaludy színház tagja lett. Az ország 1980 nyarán ismerte és je­gyezte meg a nevét; ő játszotta az Evita főszerepét. 1988-ban szer­ződött át a Rockszínházból a Madáchba. Három éve szabad­úszó. — Amikor nemrég egy társa­ságban elhangzott ez a név, hogy Kováts Kriszta, valaki visszakér­dezett: „Ja, az énekesnő?” Nem bántó ez? Hiszen mégiscsak színművészetit végzett, prózai szakon... — Lemezeket készítek, kon­certeket adok, ráadásul musica­lekben, rockoperákban játszom. Tehát énekelek, amint a Kolom- buszban is. — De nyilván szeretett volna az E vita után prózai szerepekben is bizonyítani... — Nem volt rá lehetőségem. És egyre kevésbé van, mert „Ja, az énekesnő”-ként könyveltek el. — Nálunk be-beskatulyázzák a színészeket, az öné talán még szorítóbb skatulya. Mintha nem volna átjárás a két világ, a prózai és a zenés színház között, kivéve vidéki társulatokban. — Jó, hogy van arcom, jó, hogy van valami sajátos, ami a nevem hallatán beugrik az em­bereknek. De nem csupán éne­kesnő vagyok, én magam azon­ban hiába próbálom tágítani a köröket. A színészt választják. Ha egy rendező Csehov Plato- novját viszi színre, Szonjaként eszébe se jutok, noha ezzel a sze­reppel vizsgáztam a főiskolán. Az eddigi munkáim alapján nem is juthatok eszébe. — Nem gondolt arra, hogy vi­dékre szerződjön? Ott lehet éne­kelni és prózai szerepeket is ját­szani. — Remekül éreztem magam Pécsett és Győrben is. Azóta vi­szont családom van, nem lehetek Kováts Kriszta szerepekről, vágyakról tőlük távol. Évente egy-két sze­repet azonban — vendégként — szívesen vállalnék. — A legutóbbi évadban is éne­kes főszerepet játszott a Kolom­busz című rockoperában, nem­rég az Attilában énekelt, Krim- hilda burgundi hercegnőként. — Szeretek énekelni, csak jó volna végre másfajta feladatok­ban is kipróbálni magam. Szeret­ném eljátszani a nagy Csehov- meg Ibsen-nőalakokat, de már leszoktattam magam arról, hogy szerepekről ábrándozzak. — Lehet, hogy színésznőként már-már tragédia, ha valakinek jó hangja van? — Tragédiáról szó sincs, de tudom, hogy jön tíz év múlva egy remek hangú huszonéves, s ő kapja a rockoperák főszerepeit. Ráadásul szabadúszóként még nehezebb helyzetben vagyok. Ha valaki „kéznél van”, köny- nyebben kap feladatokat, mint egy társulaton kívüli. — Vajon így kap-e annyi fel­adatot, mintha állandó munka­helye volna? Megengedheti-e magának egy szabadúszó, hogy nemet mondjon? — Kevés esély adódik egy külsős számára. Magyarorszá­gon társulati rendszer van, a színházigazgatóknak az az érde­kük, hogy saját embereiket fog­lalkoztassák, ha már fizetést ad­nak nekik. Rettenetesen hiány­zik a folyamatos munka, mert pánikszerűen szakadnak nya­kamba a feladatok. Aztán meg hosszú ideig semmi. Egy színész azért színész, mert szeret színpa­don lenni. Kínkeserves dolog két jelentős munka között fizikailag, lelkileg formában tartani ma­gunkat. — Ezért találta ki tavaly pél­dául a klubját, amely egy buda­pesti presszóban működött? — Éppen nem kaptam mun­kát mástól, adtam hát magam­nak. Eleinte rettegtem a pódi­umtól. A színházban nincs ilyen közvetlen kapcsolat a közönség­gel, sőt: zenés darabban az erősí­tés miatt még kevésbé érezni a nézőteret. Ha viszont kimegyek a pódiumra, azonnal kontaktust kell teremtenem a klubban ülők­kel. Meg kell találnom az estéhez és a helyhez illő szavakat, ame­lyekét nem lehet előre betanulni, mint egy szerepet. Sajnos, vége szakadt... Úgy látszik, egy presz- szóban nem érte meg. — Az Attila után az egyik kis fővárosi színházban játszik majd, Puskin-egyfelvonásos- ban. Végre prózai szerepben. Az előbbi, a rockopera pénzkereset, az utóbbi a szerelem? — Szerelem nélkül szörnyű volna élni, de a szerelemből nem lehet megélni. — Csak az a kérdés, hogy egy fix fizetés nélküli előadóművész­nek mit szabad elvállalnia, mit nem... — Ha egy színész reklámot vállal, még nem prostituálódik. Mert a reklám nem művészet, hanem színtiszta pénzkereset. A színház viszont valami egészen más, nem egyszerűen munka. A baj csak az, hogy két művészi produkció között is meg kell élni valamiből. — Ha egy jóságos angyal ide szállna, s azt mondaná, „ Csináld meg, amit szeretnél, én adok rá pénzt”, mit kezdene vele? — Azonnal kerítenék egy épületet, ahol játszani lehet. Színház lenne benne, mert a színpad a mindenem. De klubot is kialakítanék, ahol közvetle­nebb kapcsolatot lehet teremteni az emberekkel. Többfélét csinál­nék, olyanokkal, akikkel most is szívesen dolgozom. Igaz, az előbb mondtam, hogy nem sze­retek ábrándozni. De egy ilyen angyal azért jól jönne. Eszéki Erzsébet A viteldíj ellenőrizhető Mire figyeljen, aki taxival utazik? Az év első botránya a taxisok körül robbant ki. Alighogy ér­vénybe lépett a nyugtaadási kö­telezettség, s ezzel együtt a taxi­órák kötelező használata, a sze­mélyfuvarozók máris megtalál­ták a rendelet alóli kibúvót. A baj csak az, hogy ez szabályelle­nes! A hivatalosan elfogadott és a hatóságok által hitelesített gé­pekbe „belenyúlnak”, s egy szempillantás alatt kitörlik az egész napi bevételt. De mit szól a botrányhoz az érdekképviseleti szervezet? — érdeklődtünk Kell­ner Ferenctől, a Taxis Kamara fő­titkárától. — Nem lepett meg a kollégá­im viselkedése. Már a rendelet előkészítésekor tudták a hozzá­értő műszaki szakemberek, hogy egyesek meg fogják találni a módját az adófizetés elkerülésé­nek. Gyakorlatilag ugyanaz tör­tént, mint a telefonkártya eseté­ben. Egy tökéletes megoldásról kiderült, hogy mégsem olyan tö­kéletes. A taxaméterek esete számomra azt bizonyítja, hogy az adózási fegyelem megszigorítá­sának nem ez a legmegfelelőbb módja. Ha kisebbek lennének az adóterhek, ha nem volna ilyen nagy az elvonás mértéke, akkor kevesebben gondolkodnának azon, hogyan bújjanak ki az adó­zás alól. Persze, ehhez az egész gazdaságnak a mainál sokkal jobb helyzetben kellene lennie... — Addig, amíg ez az ideális ál­lapot kialakul, milyen tanácsot tudna adni az utasoknak? Mire figyeljenek, ha beülnek egy taxi­ba? Hogyan kerülhetik el, hogy becsapják őket? — Az említett óramanipulá­ció csak az APEH-et károsítja meg, az utazóközönséget nem. Az órán egyébként könnyen el­lenőrizhető, hogy melyik tarifá­val számolja a taxis a fuvart. A különféle tarifák árát — nappali, éjszakai, hegymenet, súlydíj a csomagok után, vidéki stb. — a kocsi műszerfalán, illetve a jobb hátsó ablakon elolvashatják az utasok. így kiszámolhatják, hogy — melyik napszakban, milyen helyen, hány kilométer után — mennyit kell fizetniük. Édes otthon Magad uram, ha... Amióta az állam kivonta ma­gát a lakásépítésből, egyre keve­sebb otthon épül, a megszűnő la­kások száma viszont nő. Tavaly novemberig — vagyis a munkák szempontjából holtidő­nek számító időszak kezdetéig — a KSH felmérése szerint össze­sen 15.456 lakás épült, ami csak­nem 3 ezerrel kevesebb, mint 1992-ben. Ezek túlnyomó több­ségét — 13.338 lakást — magán- személyek hozták tető alá, míg a központi költségvetési szerveze­tek által finanszírozott új lakások száma mindössze 31 volt. (Az arányok egyébként már 1992- ben is kísértetiesen hasonlóak voltak!) Az önkormányzatok közel 200, a gazdasági szerveze­tek pedig több mint 1800 otthon létrejöttének költségeit fedez­ték. A legnagyobb visszaesés az önkormányzatoknál tapasztal­ható, amelyek 1992-ben „még” 630 lakás építésének költségeit vállalták. Megyékre bontva az országos adatokat, a következő tények derülnek ki. A legtöbb lakást Budapesten (2.550), Pest me­gyében (2.063), illetve Hajdú- Bihar megyében (1.030) építet­ték. Legnagyobb részüket magán­erőből. Ugyanakkor a megszűnő la­kások legtöbbjét is Budapesten (431), valamint a munkanélküli­ség által leginkább sújtott Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyében regisztrálták (263). 1993-ban az országban összesen 2369 lakást szanáltak vagy bontottak le. Adósképző A legkényesebb kétoldalú kapcsolat Sokan róják fel a folyószámlá­jukat, betétjüket kezelő bank­juknak, hogy sok információt kér a hitelért folyamodó ügyfél­től, bizottság elé viszi a döntést, minden lépéséből szinte árad a bizalmatlanság. Az ügyfél hábo- rog, mert a sok kérdés megvála­szolása fáradságos munka, s ok­kal, ok nélkül tart attól is, hogy esetleg versenytársai is belelát­hatnak a kártyáiba. Az idő múlá­sa pedig üzleti sikerét veszélyez­teti. Való igaz, valamilyen ésszerű egyezésnek, kompromisszum­nak létre kellene jönnie az ügyfe­lek és a bankok között, de ennek reális esélye csak akkor lehet, ha kialakul és megszilárdul a ban­kok megbízható üzleti köre. Vagyis kikopnak a szerencse­lovagok, a „vadkeleti” konjunk­túra ragadozói, ha a huzamos üz­leti együttműködés során a pénzintézet sokoldalúan megis­meri az általa finanszírozott cé­gek üzleti eredményeit, stratégi­ájának erősségeit és gyenge pontjait. Ha letisztulnak a gazda­ság erőviszonyai, ha kiderül, hogy ügyfele milyen pozíciót foglal el az iparágon belül, mi­lyen a viszonya fő vevőivel és be­szállítóival, milyenek a cég veze­tőinek szakmai és irányítói kvali­tásai, az adott szónak mekkora súlya van mindennapi döntése­ikben. Ha mindezek egyértelművé válnak, akkor majd nem kell any- nyiféle információt kérni egy- egy vállalatról, mert ellenőrzött adatok, jellemzések egész dosz- sziéi állnak majd egy-egy bank, esetleg adósminősítő szervezet rendelkezésére. A cégeknek per­sze, jogukban áll, hogy megis­merkedhessenek a reájuk vonat­kozó információkkal, s azt — megfelelő dokumentumokra tá­maszkodva — helyesbíthessék. Addig is mit tehet az ügyfél, hogy tisztességes adósnak te­kintse a bankja? A legelső jó ta­nács: próbáljon őszinte légkört teremteni a hitelező bankfiók munkatársaival. A második: ne próbáljon sen­ki önmagáról kedvezőbb képet festeni, mint amilyen a valósá­gos, hiszen a tények könnyen ki- deríthetők, az adós által őszintén feltárt problémák viszont erősí­tik a bizalmat, s lehetőséget kí­nálnak a banknak, hogy ügydelé­vel közösen próbáljon megoldást találni a gondokra. Egy-egy nagyobb vállalkozás előtt fontos lehet a szándékok kölcsönös megismertetése is, hogy ki-ki megtudhassa, számít­hat-e a másik támogatására, vagy sem? Mert az adós-hitelező viszony a gazdaság egyik legkényesebb kétoldalú kapcsolata. Kováts Kriszta: „Szerelem nélkül szörnyű volna élni’'

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom