Heves Megyei Hírlap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-17 / 40. szám

HÍRLAP, 1994. február 17., csütörtök HATVAN ÉS KÖRZETE 5. Göncz Árpádné fővédnökségével Jótékonysági bál Hatvanban A családok szolgálatában Több éve működik Hatvan­ban a Családsegítő Szolgálat. Ügyfelei jól tudják, itt segélyt nem remélhetnek, „csak” segít­séget. Az intézmény munkatár­sai a hét minden munkanapján szívesen látják a panaszosokat, azokat, akik úgy érzik, bajukat senkivel sem oszthatják meg. Speciális kérdésekkel is for­dulhatnak a szolgálathoz. Jogi tanácsadást hétfőnkén116 és 18 óra között r\yú]t az iroda jogásza, szerda kivételével naponta 8-12- ig pedig a társadalombiztosítás útvesztőiben igazítják el a bi­zonytalanokat. Lelki és életveze­tési tanácsokat kedden 8-tól 10- ig várhatnak a rászoru­lók. A családsegítő címén (Hat­van, Hatvány Irén út 6.) öröm­mel fogadják azokat is, akiknek semmi problémájuk, de szeret­nének másoknak használt ruha­neműket és lábbeliket ajándé­kozni. Az intézményben lead­hatják ezeket, s biztosak lehet­nek benne, hogy adományaik el­jutnak a szegényekhez. Lakossági fórum Ma délután 6 órától lakossági fórumra váiják a csánylakat a helyi művelődési házba. Az ér­deklődők a rendezvény kereté­ben találkozhatnak dr. Sepsey Tamás címzetes államtitkárral, az Országos Kárpótlási és Kár- rendezési Hivatal elnökével, aki az újabb lehetőségekről, a kár­pótlásról és privatizációról, s a földárverések helyzetéről tart előadást. Pénteki programok Két műfaj közül is választhat­nak a hatvaniak pénteken, a Vá­rosi Művelődési Központban. A „Mindennapi természetgyógyá­szat” keretében Ferenczy László természetgyógyász az akupresz- szúráról, a manuálterápiáról, a vízkúráról, a gyógynövényekről és a bioenergiáról beszél délután fél 6-tól. Este 7 órától pedig Diny- nyés József daltulajdonos kon­certjére kerül sor. Bál Szűcsiben A hét végén, pénteken és szombaton hálóznak a szűcsi is­kolások. A jelmezes rendezvény — kezdetén a nyitótánccal, a pa­lotással — nemcsak a kicsiknek, hanem a falu valahány lakójának kellemes programot ígér. Koncert a HIC-ben Február 19-én, 21 órától lép pódiumra a hatvani Hendrix In­dependent Clubban — a futball- pályánál — az Akció Egység együttes. A helyi fiatalokból álló társaság rockzenét játszik. Rajzverseny — kicsiknek Meseillusztrációt készíthet­nek a versengeni vágyó 5-10 éves gyerekek február 19-én 10 órától Hatvanban, a Városi Művelődé­si Központban, ha magukkal vi­szik színes ceruzáikat, festékei­ket, ecsetjeiket. Csányi képeslap Döbbenetes volt, amikor Fa­zekas Péterné, a helyi önsegélye­ző mozgalom elindítója felidézte második — Dawn-kóros — gyer­meke születését. A ráébredést a valóságra, az ezt követő lelki megpróbáltatásokat, végezetül egymásra találásukat kislányá­val. Mint elmondta, érezte a tár­sadalom egy részének tartózko­dó magatartását, s többek között ennek a feloldására hívták létre egyesületüket. Maguk a segítségre szorulók, a gyerekek is jelen voltak ezen az estén. A 7. Sz. Általános Iskola tanulói közül kilencen rövid mű­sorral kedveskedtek a megjelen­teknek, akik hálás tapssal jutal­mazták a nem mindennapi pro­dukciót. Puporka Natasa mély átéléssel előadott szavalatát kö­vetően Cseh József, az iskola ne­gyedikese lépett a mikrofonhoz, és egy olyan terjedelmes Szép Ernő-verset adott elő, ami talán még egy gimnazistának is a be­csületére vált volna. — Egy hétvége elég volt, hogy megtanulja — újságolta lelkesen Hernádi Mária Zsuzsannatanító néni, amikor a gyerekek műsorá­nak végeztével egy csöndes sa­rokban telepedtünk le hármas­ban. — Joci fokozottan hátrá­nyos helyzetből indult, de hála a nevelőszülőknek, mára egész jól beilleszkedett. A félévi bizonyít­ványa is négyesre sikeredett. Joci közben csendesen ült a székén, és a dicsérő szavakat hallva elpirult. — Pedig nem vagy ám szé- gyellős, ugye? — nógatta kedve­sen a tanító néni. — Képzelje, még a tavalyi szavalatára is em­lékszik! Elmondod a bácsinak? És Joci lehunyt szemmel, hal­kan, de érthetően belekezdett: — Karinthy Frigyes: Előszó... Hazafelé az autóban is a fü­lemben csengtek szavai: „segít­setek hát, nyújtsatok ke­Sokan csak a dinnyéjéről ismerik Csányt, holott aki sétát tesz a faluban, meggyőződhet róla: egyéb ne­vezetességei is vannak a községnek. Erről tanúskodik a nemrégiben napvilágot látott képeslap is, rajta a falu madártávlati felvételével, a templommal, a szociális otthonnal és a Szigethy-kastéllyal. A rózsaszentmártoni társulat (Gál Gábor reprodukciója) A maguk és a falu örömére Megígértette velem, hogy nem írom le a nevét. Szerénységét ne­migen értem, hiszen mint színész és rendező, sokaknak szerzett örömet, büszke rá a falu apraja és nagyja. Csak az vigasztal: Rózsa- szentmártonban akkor is ráis­mernek, ha monogramját sem említem. — A társulatról szívesen be­szélek, de magamról egy szót sem — mondja. — Higgye el, ha tehetném, elbujdokolnék, fáradt vagyok már, de a többiekkel szemben ezt nem tehetem meg. Már régesrég abbahagytam vol­na, de mindig rászednek, hogy még legalább ebben az évben ta­nuljunk be egy új darabot, és áll­junk színpadra. — Mióta dolgoznak együtt? — Hűűű! — neveti el magát. — Nagyon régen. A csoportban már unokák is játszanak. Ez fé- lig-meddig egy családi vállalko­zás, a próbára együtt jönnek a házaspárok, s hozzák magukkal a gyerekeiket is. Előbb-utóbb mindenki beletanul, s kisebb sta­tisztaszerepet a legkisebbek is kapnak. — Milyen darabokat tűznek műsorra? — Kizárólag vígjátékokat, bo­hózatokat. Drámára és tragédiá­ra manapság nincs igény, abból épp elég az életben. Aki színház­ba megy, szórakozni, kacagni szeretne, nem pedig búslakodni, így aztán a könnyed műfajból válogatunk. Színre vittük már Molnár, Csiky és Szigligeti da­rabjait is. Az idén Nóti Károly: Nyitott ablakok című zenés bo­hózatát adjuk elő. Persze nem nagyzenekarral, hanem csak egyszerű zongorakísérettel, de Magyar Márk olyan remekül ját­szik, hogy a közönség így is nagy­szerűen szórakozhat majd. — Csak a falu népét mulattat­ják? — Jártunk már Szlovákiában is. Az ottani énekkar pedig ellá­togatott hozzánk. Igazi barátság szövődött közöttünk, már csak ezért is megéri játszani. — Hány előadást tartanak egy évben? — Sajnos, csak kettőt. így is rengeteg munkánk fekszik a be­tanulásban. Hasonlóan, mint a nagy színházaknál, mi is szep­temberben kezdjük az „évadot”. A könyvtárban tartjuk az olvasó­próbákat, mert a kultúrházat mi­attunk nem fűtik be, túlságosan sokba kerülne. Eleinte hetente egy-két alkalommal jövünk ösz- sze, aztán, ahogy közeleg az elő­adás napja, sűrűsödnek a próbák is. Ez igen megterhelő, mert so­kan közülünk dolgoznak, s bi­zony akkor is fel kell kelni haj­nalban, ha az éjszakába nyúlt a próba. — Kapnak-e valamiféle anya­gi elismerést, támogatást? — A belépőjegyek árát úgy határozzuk meg, hogy az min­denki számára elérhető legyen, így aztán ez a pénz épp csak arra elég, hogy a jelmezeket, amiket kölcsönzünk, kifizethessük. A díszletet a társulat férfitagjai esz- kábálják, csupán az anyagköltsé­get kell előteremtenünk. Az ön- kormányzat kulturális alapjából kapunk valamennyicskét, de eb­ből honoráriumra már nem futja. Igaz, nem is amiatt csináljuk, ha­nem azért, mert ez összetart min­ket és a falut is, öröm mindenki­nek. — Mikor és hol lesz a legköze­lebbi előadás? — Február utolsó hétvégéjén, itt Rózsaszentmártonban, a kul- túrházban. Négyessy Zita Az előtérbe lépve hosszú lis­tán állapodott meg az érkező te­kintete: művészek, vállalkozók, közületek, üzemek, a társadalom különböző rétegeinek reprezen­tánsai jegyezték azoknak a körét, akik adományaikkal hozzájárul­tak a hatvani értelmi fogyatékos gyermekek megsegítéséért ren­dezett jótékonysági bálhoz. A hosszú felsorolás élére egy isme­rős név került. Az est fővédnöke, aki jelenlétével személyesen tisz­telte meg a hétvégi eseményt: Göncz Árpádné, a köztársasági elnök felesége. Az elmúlt évi nagy sikerű ren­dezvény után immár második al­kalommal szervezte meg a helyi Segítőtárs Egyesület a Damja­nich János Szakmunkásképző Intézet aulájában azt a bált, ahol a több mint negyedszáz megje­lent adományozón kívül a fellé­pő művészek — a Tomkins Énekegyüttes, a Bergendy Sza­lonzenekar, Bach Szilvia és má­sok — is ingyen, illetve kedvez­ményes fellépti díjért vállalták a közreműködést. Jelen volt a tele­vízió forgatócsoportja is. Vala­mennyiünk összefogására szük­ség van, hiszen ezek az aprósá­gok köztünk élnek, kizárólag tő­lünk várhatnak segítséget. A város képviselő-testülete nevében Tábi Zoltán köszöntöt­te a megjelenteket, majd Göncz Árpádné fejezte ki háláját mind­azoknak, akik önzetlenül nyúj­tották kezükét az elesetteknek: a szülőknek, gyógypedagógusok­nak és valamennyi jó érzésű em­bernek. — Már sok meghívást kaptam az ország különböző pontjairól — mondta a köztársasági elnök felesége. — Ám ilyen szép, szív­hez szóló invitálásban nem min­dennap részesül az ember. A tár­sadalom egyik megmérettetése az, hogy mennyire tud támaszt nyújtani a rászorulóknak. Úgy vélem, ez a város megfelel az el­várásoknak, így csak annyit kér­hetek, maradjanak meg továbbra is ilyennek! Lakókocsiban lakott a pék (Folytatás az L oldalról) — Egymás nélkül nemigen ment volna — mondja a félj olyan hangsúllyal, hogy azonnal elhiszem neki, és kezdem már megérteni azt a légkört is, ame­lyet a kettőjük együttese teremt. — Ez egy családi vállalkozás, a lányoméit is ide költöztek egy kis időre, ő szerzi be az árut, mi pe­dig az itteni munkákat végezzük. Szerencsére találtunk egy na­gyon jó péket, aki ezelőtt Ecsé- den is dolgozott, és a többi alkal­mazottunk is szorgalmas, tehet­séges. Igazából az építkezés igé­nyelt nagyobb energiákat, hiszen 1992. augusztus 31-én kezdtük el, és tavaly, szintén augusztus­ban már a próbaüzemelésnél tar­tottunk. — Feltehetően nem állt ren­delkezésükre az indulásnál annyi pénz, hogy ne kellett volna bank­hoz fordulni. A hitelfeltételek so­kakat késztetnek panaszkodásra. Önök hogy jártak? — Viszonylag sok bankot fel­kerestünk mi is, amíg rátaláltunk az OKHB hatvani kirendeltségé­re: róluk csak jókat mondha­tunk. A világbanki hitelkeretük­ből kaptunk, és minden igyeke­zetükkel azon voltak, hogy az el­képzeléseinket segítsék. Úgyan- ezt tapasztaltuk a község polgár- mesteri hivatalában, mert úgy gondolták, hogy a falunak szük­sége van egy önálló pékségre, ezért ezt a telket majdnem in­gyen adták ide. Ugyanakkor a munkaügyi központtól kaptunk munkahelyteremtő támogatást, mivel 12 munkanélkülit alkal­mazunk majd összesen. — Szeretik a faluban a maguk kenyerét? — Általában a házi jellegűt vi­szik jobban, de úgy van ez, hogy a próbálkozásaink után derül csak ki egy-egy termék sikere. Nemsokára bevezetjük majd a rozsos kenyereket, és néhány da­rab péksüteményt is kínálunk. Ezeket „teszteljük”, és amelyik elnyeri a többség tetszését, azt gyártjuk majd a későbbiekben. — Miközben beszélgettünk, önökről sugárzott a harmónia, és szinte tapintható volt a szeretet... — mondom, és ettől a mondattól egy kicsit zavarba jönnek. Aztán ahogy az lenni szokott, az asz- szony kezdi el mesélni a történe­tüket. — Tudja, 1961-ben, a Vico Torriani-koncerten találkoztunk Budapesten a Kisstadionban úgy, hogy én az ő helyére ültem. A jegyem nem oda szólt, de azt gondoltam, hátha nem jön a kö­zépen lévő székek egyikére senki — aztán tévedtem. Jött. Nem volt túl udvarias, csak szárazon kö­zölte, hogy elfoglaltam a helyét, meg is sértődtem egy kicsit. Az­tán a koncert végén meghívott a barátnőmmel együtt egy kis­kocsmába, málnaszörpöt inni. Olyan hely volt ez, ahol táncolni is lehetett, és én biztos voltam benne, hogy a barátnőmet kéri fel, mert ő volt a szebb. Hát me­gint tévedtem. Felkért, táncol­tunk, aztán hazakísért. Égy évvel később megesküdtünk, aztán megszületett a lányunk és a fi­unk. Nagyon jó gyerekek, ami­kor kicsik voltak, sehova se men­tek egymás nélkül. Nem mindig volt pénzünk, de nyaranta el­küldtük őket pihenni, még ha kölcsön is kellett kérni... Ha ezt a szép történetet kétke­déssel fogadtam volna, akkor is meggyőz igaz mivoltáról egy la­kókocsi. Tőzsér József két és fél évig dolgozott Németországban, ott vásárolta’. Azt mondja, előtte egyetlen éjszakát sem aludtak külön ágyban a feleségével, így legalább olyan lakókocsit akart venni, amelyikben franciaágy van. Ázok azonban kicsinek bi­zonyultak, így a felesége rábe­szélte erre a mostanira, ahol ugyan külön van két fekhely, de leleményesen közéeszkábáltak egy bakot, és a szivacsot erre he­lyezve már kényelmes, közös ágyuk született. Ebben a lakóko­csiban laktak egy évig, amíg a há­zuk épült Rózsaszentmárton­ban. A szívükhöz nőtt, szeretik, mert praktikus, mindennek van egy külön kis fiókja, és minde­nük elfér benne. Nyáron már az unokák aludtak itt, a világért sem mentek volna be a szobá­ba. Doros Judit---------------7.--------------­F iatal, független angolul jól beszélő GÉPÉSZ­MÉRNÖKÖT vagy ÜZEM­MÉRNÖKÖT keresünk sürgősen, amerikai üzletágunk műszaki kapcsolattartására. Mezőkövesdi munkahely, kiképzés az amerikai partnernél. Nagy leterhelés, ezzel arányos fizetés. ÉRDEKLŐDNI LEHET: telefonon: (49)311-011/141 mellék, vagy személyesen az AUTÓVILL RT. munkaügyén, Mezőkövesd, Szihalmi u. 3.

Next

/
Oldalképek
Tartalom