Heves Megyei Hírlap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-16 / 39. szám

4. AZ OLVASÓK FÓRUMA HÍRLAP, 1994. február 16., szerda Állásfoglalás a gyógyszer- áremelésről A Nyugdíjasok Országos Ka- marájahatározottan tiltakozik az 1994. január 1-iével bevezetett gyógyszeráremelés ellen. A kamara delegációjának dr. Surján László miniszter úr 30 százalékos emelést jelzett. Más­nap már az Egészségbiztosítási Pénztár főgyógyszerésze 40 szá­zalékról nyilatkozott. A lapok­ból értesültünk, hogy a gyógy­szergyárak átlagosan 15-17 szá­zalékos emelést hajtottak végre, mely a nagy- és kiskereskedelmi árréssel, valamint a csökkentett térítésű gyógyszerekkel együtt sem jelenthet 25 százaléknál na­gyobb kiadásnövekedést a gyógyszertérítés Egészségbizto­sítási Pénztárra eső részénél sem. A január elseje utáni napok­ban — a tényleges árak ismereté­ben — sorozatosan kaptunk jel­zéseket idős állampolgároktól (és kisgyermekes hozzátartozó­iktól), hogy az általuk az orvos előírása szerint vásárolt egyes gyógyszerek térítési dija a de­cemberi többszöröse (például Cavinton ötszöröse, Algopyrin több mint kétszerese stb.). Ugyanakkor megszüntették a lázcsillapítók és fájdalomcsilla­pítók térítését, mellőzve a mini­mális humanitást is. Már decemberben is tapasz­taltuk — és ezt a gyógyszertárak dolgozói is megerősítették —, hogy az idős állampolgárok nem tudják anyagiak hiányában vé­nyüket kiváltani. A jelenlegi ár­emelés számukat többszörösére fogja növelni. Felhívjuk a népjóléti miniszter úr, a Nyugdíj- és Egészségbizto­sítási Önkormányzat elnökségé­nek figyelmét, hogy a Magyar Köztársaság alkotmánya minden állampolgár elidegeníthetetlen alanyi jogának deklarálja az élet­hez és egészséghez való jogát. Ugyanezt teszi az ENSZ Egyete­mes Deklarációja, melyet a ma­gyar Parlament ratifikált. A jelenleg érvényben lévő térí­tési dijak nem teszik lehetővé, hogy minden idős állampolgár élni tud­jon jogával, és ez feltétlenül egész­ségük romlásához, szerencsetlen esetben (például magas vérnyo­más!) halálukhoz is vezethet. Kéijük tehát a népjóléti mi­niszter urat és a két önkormány­zat elnökségét, vizsgálja felül, hogy egyhavi szükségletnek megfelelő mennyiségű gyógy­szer vásárlása milyen kiadásnö­vekedést jelent decemberhez vi­szonyítva a nyugdíjasoknak (sze­rintünk mintegy kétszeres!), és hozzon megfelelő intézkedést az egészség védelmének lehetősége biztosítósára számukra. Nyugdíjasok Országos Kamarája Küldjön egy fotót! Egri iskolások a Magas Tátrában A közelmúltban az egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola 4/a osz­tályos tanulói egy hangulatos hétvégét töltöttek a Magas Tátárában osztályfőnökükkel, Boros Gyulánéval. A szánkózás nagy örömet és felejthetetlen élményt jelentett mindannyiuk számára. A kirándulásról készült pillanatképet Szabady Leventétől (Eger, Kiskanda u. 2. 11/25.) kaptuk. Pórul járt bérlők Hatvanban A Heves Megyei Hírlap 1994. január 29-30-i, szombat-vasár­napi számában megjelent egy új­sághír a következő címmel: „Dobra vert hatvani lakások”. A bérlők, a várható vevők en­nek az írásnak a következő címet adták: „Átvert bérlők!” Ezzel a címmel, az eredetit fel­váltva, én is jobban szimpatizá­lok, a következők miatt: Áz eladást végző megbízásá­ból eljáró szakértő nem tett ele­get a hatályos jogszabályban fog­lalt kötelességének, mert az ed­dig kiadott árajánlatokban nem közölte a jogszabályokban fog­lalt adatokat. De nem vizsgálta a lakóépületek értékét meghatá­rozó olyan értéknövelő és csök­kentő tényezőket, mint: — nem ázik-e be a tető, — nincs-e olyan el nem végzett karbantartási munka, amelyet a bérbeadó évek óta elmulasztott, például kidől a válaszfal, életveszélyesen hullik a vakolat a homlokzatról, stb. Olyan értékelést adott egy ré­gebben épült lakótömbre, mint a később épült és három éve felújí­tottra. Ide kívánkozik az is, hogy az önkormányzat 3 millió forintot ad arra az épületre, amelyik vas­korlátja korrodálódott, de sem­mit nem vesz figyelembe annál az épületnél, amelyik beázik, és több mint 28 éves épület, tehát korábban épült. A sajnálatos az, hogy amikor ezeket a várható vevők szóvá tet­ték, arra hivatkoztak, hogy ez a szakértő feladata, vele kell az ügyet tisztázni. Hiába van az ér­velés és a jog, hogy mi nem a szakértővel, hanem az önkor­mányzattal vagyunk jogviszony­ban. Ha nem értünk egyet, végső soron forduljunk a szerződés megkötése után a bírósághoz! De azt sem tudjuk, hogy a vételár befizetése után megkötött szer­ződés mit fog az épületek állapo­tával kapcsolatban tartalmazni. Magyarul tehát: vegyünk zsák­bamacskát! A legutóbbi, 1994. január 27- én tartott önkormányzati ülésen az előbbieket és még számtalan tisztázatlan kérdést felvetettek a bérlők, amelyekre nem kaptak választ. Ezt pedig tetézték azzal, hogy nem döntöttek abban az előtelj esztett javaslatban, hogy kötelezzék a szakértőt a jogsza­bályok szerinti szakértői eljárás lefolytatására, vagy csökkentsék az 50 százalékos vételárat 40 szá­zalékra. Mindehhez párosulhat etikát­lan magatartás is. Ezért átverés tehát az, ami eb­ben az ügyben történt, a részle­tek ismertetése nélkül is. Dr. Zölei Dávid Hatvan, Gádor Kálmán u. 1. Válasz cikkünkre Tófalusi nézőpont - más szemszögből E lap december 30-i számá­ban Fazekas István szerkesztő úr tollából megjelent cikkre kívá­nok reagálni — igaz, erre csak erősen korlátozott terjedelem­ben van lehetőségem. Nevezett cikk egy állítólagos, az önkormányzat és annak pol­gármesterét és jegyzőjét dicsérő névtelen levél apropóján alapul, majd részletezi a helyi vezetés gondjait és „érdemeit”. Nem le­het megállni szó nélkül, hogy e cikkben közöltekre hasonló nyil­vánosság előtt ne válaszolnék. Sajnos, a terjedelmes cikkel szemben mindössze 30 sornyi válaszadásra kaptam lehetősé­get, ami nem a lap pártatlanságát bizonyítja, különösen akkor nem, ha számításba vesszük, hogy nevezett Szerkesztő úr már korábbról tudomással rendelke­zik arról, hogy az általa leírtak nem a falu lakossága egészének véleményét tükrözik. Cikkét megelőző időszakban is indokolt lett volna, hogy a helyi önkor­mányzat véleményével szemben álló nézettel is foglalkozzon, ezt azonban számomra ismeretlen ok miatt elmulasztotta. Tekintet­tel arra, hogy nem kaptam ga­ranciát nagyobb terjedelmű írás szó szerinti közlésére, úgy gon­dolom, a szóban forgó cikk teljes egészének megválaszolása egy helybéli vitafórumon a legkor­rektebb tisztázási módja mind­azon kérdéseknek, amelyek a nevezett cikkben kizárólag egyoldalú beállításban, csak a pozitív vonások hangsúlyozásá­val tárják a nyilvánosság elé a he­lyi önkormányzat ténykedését. Erre a vitafórumra a tófalusi ön- kormányzat tagjain kívül szíve­sen látom Fazekas szerkesztő urat is, de másokat is, akik őszin­tén érdeklődnek egy, az önálló­ságáért a saját vezetőtestületével küzdő település gondjai, ered­ményei, feladatai iránt. Ez a vitafórum lehetőséget biztosít mindazok számára, véle­ményük kifejtésére, akik pozitív vagy negatív személyes tapaszta­lat alapján alkotnak véleményt a helyi önkormányzat tevékenysé­géről. Farkas János Gyula Tófalu, Kossuth u. 48. x Nagyon őszintén megvallva: semmi kedvet nem éreztem arra, hogy a levélíróval szópárbajba keveredjek, már csak. azért sem, mert meggyőződtem az elmúlt évek során rosszindulatáról, a valós tények hamis színben való beállításáról. De hogy mégis rea­gálnom kell a fentiekre, több ok is indokolja. Farkas úr pontosan ezeken a hasábokon jelentette be fogadalomszerűen egy jó évvel ezelőtt, hogy nem kívánja publi­káltaim magát a Heves Megyei Hírlapban! Ezt a fogadalmát megszegte, mint azt a megállapo­dását is, amelyet kolléganőmmel „kötött”, hogy mondanivalóját 30 sorban közli, mert a kifogá­solt cikknek terjedelmét megha­ladó, csak sejtéseket, lezáratlan gondolatokat tartalmazó fogal­mazvány közlésére nincs lehető­ségünk. (Erre még bírói ítélet sem kötelezhet bennünket.) Ezt is felrúgta a fenti levélben, ami­kor többször is ezen morfondíro­zik, nemhogy azt írná meg: mi is a kifogása a köztiszteletben álló tófalusi polgármester nyilatko­zatában. A megfogalmazásában személyes lejáratásomat is ér­zem, amelyet ezúttal visszautasí­tok. Nagyon sok mindent fel tud­nék hozni „mentségemre”, de igyekszem a terjedelemhez iga­zodni, mert engem is köt a szer­kesztő „sor-stopja”. A lényeg a következő: a mindenkori szerző joga eldönteni, hogyan kezdi és fejezi be írását. Főleg, amikor az indítás valós tényeken alapszik. Az interjú három tisztségviselő előtt hangzott el, s a lap szó sze­rint adta vissza. Reklamáció az interjúalanytól nem érkezett. A kényes pontoknál a polgármester neveket nem említett, akik „meg­mérgezték ” az előző önkormány­zatinduló munkáját, amiért az le is mondott. Az aknamunka per­sze most is folyik, igaz, más esz­közökkel. Ám az eddig benyúj­tott feljelentések a felsőbb szer­vek részéről elutasításban része­sültek, mert a vizsgálatok kiderí­tették, hogy a tófalui képviselő- testület eddigi minden határozata törvényes volt. Ennek tükrében világossá vált az is, hogy a dicsé­rő jelzőket használó, névtelen­ségbe burkolózó idős levélírónk miért őrizte meg inkognitóját. Ha én a polgármesterrel készí­tettem interjút, ahol még véletle­nül sem hangzott el Farkas úr ne­ve, tevékenysége, akkor miért be­széljek pontosan ővele? Harmin­chat évi pályafutásom alatt volt szerencsém világhírű emberek­kel, sportolókkal, minisztériális személyekkel, többek között az UEFA, a FIFA, a NOB elnökével is interjút készíteni, és egyetlen reklamációt sem kaptam. Farkas úrtól igen, mint ahogy azok a kollégáim is, akik előttem voltak bátrak igazságot írni Tófalu­ról. Nem tudom, a vitafórum létre- jön-e vagy sem, azon részt ve­szek, avagy sem. Mint újságírót a téma érdekel, magánemberként nem, mert nem szeretem a mes­terségesen keltett indulatokat. Ezzel magam részéről a témát le­zártnak tekintem, s kérem Farkas urat, hogy olvassa ela„ Kopogta­tó” múlt év decemberi számában megjelent „Közös dolgunkról” című írást, az ottani művelődési központ kiadványában. És gon­dolkodjon el rajta... Fazekas István Utoljára a pozíciószerzésről... „A jelenséget nem cáfolták!” Lapjuk február 9-i számában „A köz szolgálata, vagy pozíció­szerzés” címmel közreadott ol­vasói levelemre jött írásos vála­szok és a hozzám érkezett reagá­lások arról győztek meg, hogy az Postabontás ______ M iért nincs parkoló...? ...Kérdezik egymástól Eger Északi-lakótelepének lakói a be­tonházak között szabálytalanul parkoló személy- és teherautó­kat, autóbuszokat, különféle munkagépeket látván. Tulajdo­nosaikat meg lehet érteni, hisz hol hagyják járműveiket, ha nincs elegendő parkolóhely. így aztán ahol csak tudják, legin­kább lakásaikhoz közel — hogy szem előtt legyen — tartják azo­kat. Szabályos, nem szabályos, zöld terület, tiltott útvonal, ját­szótér — kárt okoznak ezzel vagy sem, teljesen közömbös számuk­ra. Mit lehetne tenni a lehetetlen állapot megszüntetésére? A Kal­lómalom utcában évekkel ez­előtt építettek a „lila iskola” diákjai számára egy sport-objek­tumot. Az egyes pályákat — hogy az ott sportolók ne zavarják egymást — magas kerítéssel kerí­tették el. Ennek az objektumnak nincs gazdája, a látszat azt bizo­nyítja. A kerítések oszlopairól a dróthálót régen letépték a kör­nyék felügyelet nélkül hagyott gyerekei. Az egyes pályákat el­lepte a gyom és a szemét. A tá- volugró-pályát a mellette lévő épülettömb lakói gépkocsipar­kolónak kisajátították. Ebben az állapotban ez a tér nem öregbíti városunk hírnevét. Nem lehetne-e területet par­kolónak átalakítani? Bekerítésé­vel, bejárati kapuval, őrrel sok gépkocsinak adna biztonságos helyet. Gondolom, a kocsik tu­lajdonosai szívesen fizetnének, csak hogy biztonságban tudják járműveiket. Az ebből származó összeg az önkormányzat bevéte­lét növelné. S megszűnne a kör­nyéken a tilosban parkolás, a parkok, játszóterek rongálása. Nem utolsósorban csökkenne a gépkocsifeltörések, -lopások száma — s a rend őreinek mun­kája is. H-B. A. Eger, Kallómalom u. 54. Szeretetotthon kellene... A téma már régóta foglalkoz­tat: jó lenne, ha Egerben is létre­hoznának az öregek számára egy idősek otthonát vagy egy szere­tetotthont. Oly sok városban, ki­sebb településen nyitnak ilyet, csak városunkban hallgatnak ró­la. Tavaly írtam az érsek úrnak és a polgármester úrnak is eb­ben a témában, de választ nem kaptam. Elgondolásom a következő: hozzanak létre egy alapítványt erre a célra. Azt hiszem, sokan adakoznának — még mi, kis­nyugdíjasok is —, ha tudnánk, hogy a bekerülési összeg nem rúgna millió forintra. Az egyház és az önkormányzat összefogá­sával talán akadna olyan épület Egerben, amelyet az alapítványa ból összejött pénzből át lehetne alakítani erre a célra. Esetleg garzonlakások is lehetnének, ahol mi, megfáradt, idős embe­rek saját megszokott bútoraink között élhetnénk, akár egyedül, testvérünkkel, házastórsunkkal — s nem idegenekkel összezárva. Talán aki ide bekerülne, a lakás értékesítési összegét is be tudná fizetni az otthonnak. Azt hiszem, jóakarattal, jó szándékú hozzáállással segíthet­nének rajtunk, magányos, idős embereken. Lakatos Katalin Eger, Rózsa K. u. 2. //7. Mi lesz a lányomékkal? Olvastam lapjukban, hogy bármilyen kéréssel lehet Önök­höz fordulni. A lányom érdeké­ben ragadtam tollat: ugyanis munkanélküli lett, s már lejárt a segély is. Hogy az „évei ne sza­kadjanak meg”, a biztosítónak havonta több mint 4 ezer forintot kell fizetni. De miből? A félje Ausztriában vállalt munkát, de három hónapja már nem dolgo­zik, mert nincs munka, s a jövő is bizonytalan. A lányom próbálkozott mun­kát keresni, de nem kap sehol, mivel a bal csuklóját operálták, és nem hajlik. Egészségcsökke­nését harminc százalékban álla­pították meg csupán, azzal az in­dokkal, hogy fiatal. Van egy kis­lánya, akit fel kell nevelni; de kérdem én, mi lesz ezek után? Én, ahogy tudom, segítem őket, de ez édeskevés. Kihez forduljak segítségért? A lányomat egyéb­ként Novák Gézánénak hívják, Petőfibányán, a Sport út 1. szám alatt lakik. Jakubovics László nyugdíjas Liszt Ferenc út 2. sz. x Tisztelt Olvasónk! Gondjait mé­lyen átérezzük; ám nemcsak ezért közöltük levelét. Akik ol­vassák — gondolunk itt külön­böző segítő szervezetekre —, bi­zonyára nyújtanak támogatást. Mindemellett tanácsoljuk: for­duljanak a petőfibányai önkor­mányzathoz, annak szociális bi­zottságához, ahonnan segítséget kaphatnak. Mikes Márta országosan és helyileg is érzékel­hető jelenséget érdemes volt szó­vá tenni. Ugyanakkor azt sem hallgathatom el, hogy az olvasói megnyilvánulásokból érzékelhe­tő egyfajta félelem a visszavágás­tól. Ez ellen is legjobb fegyver a nyilvánosság. Én magam ettől nem félek, és ilyet nem is érzé­keltem. Ha fogok, annak nyilvá­nosságot adót. A megszólítottak reagálásából — már akik erre az olvasót mél­tatták — az állampolgárok le­vonhatták saját következtetései­ket. Ezért én nem minősíthetek, csak megjegyzem, hogy nem a diplomákat hiányoltam, hanem a jelenségről szóltam. A háttérbe szorításról és a többi témáról is lenne mit mondanom, de az ügy szempontjából ez közömbös. Várkonyi úr viszont általános állításaimat minősíti tévesnek akkor, amikor azt úja:’’...nem vagyok állandó bizottság elnö­ke... és megmérettés alapján én kaptam meg a kinevezést.” Ez igaz, és személyét érintően én nem tettem ezzel ellentétes meg­jegyzést — de arról nem ír, hogy a pályázáskor bizottsági elnök volt. Javasolni én is tudnék, de minek... Hiba a választó szellemi képességeit lebecsülni. A tények makacsok. Állítom, hogy a képviselőség, főként a bizottsági elnöki tiszt­ség, összeférhetetlen bármilyen önkormányzati érdekeltségű szervezet vezetésének vagy más pozíciónak az elfogadásával, mert az illető tisztségénél fogva részese egy döntési mechaniz­musnak. így a megmérettetésnél is előnnyel indul a kívülállókkal szemben. Még a látszatát is el kellene ke­rülni annak, hogy szubjektív elő­nyök és a „tűzhöz közelség” je­lentheti a pozíció megszerzését. Ez régebbről is ismerős. Kár, hogy ezt sem a képviselők, és Láng úr utalása alapján a köz­gyűlés tagjai sem érzik. Ez több mint elgondolkodtató. A választópolgárok — a hoz­zám érkező jelzések alapján állí­tom — ezt másként ítélik meg, és nem felejtenek. Gondolom, a választásokon is ki fogják nyilvá­nítani, ahol ezt szükségesnek ér­zik. ifj. Bodó Mihály x A témával kapcsolatban több olvasói véleményt is kaptunk, mely nemcsak városunkat, me­gyénket érinti, hanem honatyá­inkat is. Többen kifogásolják: mielőtt az Országgyűlés felosz­latná önmagát, megszavaz saját részére több százezer forintos végkielégítést, függetlenül attól, hogy esetleg újraválasztják az or­szággyűlési képviselőket. S mi­közben ilyen gálánsán jutalmaz­zák önmagukat, nem akadt egyetlen képviselő sem, aki pél­dául javaslatot terjesztett volna a minimálbér kérdésében, hogy az elkövetkezendő időkben valakik ne kegyosztásnak tekintsék e százezreket érintő témát. Ugyanakkor a néhány éve vagy esetleg a közelmúltban nyugdíj­ba került állampolgár életkörül­ménye nem változott — inkább romlott. Nyilván irritálja mindez az embereket, főleg azt az olva­sónkat, aki harminchat évet meghaladó munka után 10 ezer 200 forintot kap. S nincs egye­dül ... A lapunkban ezzel kapcsola­tos vitát egyelőre lezártnak te­kintjük. A kisnyugdíjasok, a „szegény réteg” gondjaival azonban a későbbiek során to­vábbra is foglalkozunk, szívesen váijuk leveleiket, hogy segíteni tudjunk. (A szerk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom