Heves Megyei Hírlap, 1993. december (4. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-06 / 284. szám

HÍRLAP, 1993. december 6., hétfő GYÖNGYÖS ÉS KÖRZETE 5 Már rádiós felvétel is készült velük Jubilál a sikergazdag népdalkör Fásítás Gyöngyöshalászon A gyöngyöshalászi önkor­mányzat 38 ezer forintért vásá­rolt az idei ősszel facsemetéket a község díszítésére. Eddig az óvo­da, az iskola, a polgármesteri hi­vatal környezetét, a sporttelepet és a temetőt díszítették juharral, nyírrel, örökzölddel. A fagyok elmúltával a többi fát is elültetik a közterületeken. Új tárlat a Pincegalériában Új tárlatot nyitottak a hét vé­gén a gyöngyösi Mátra Művelő­dési Központ Pincegalériájában. A Vértanú utcai bemutatóterem január 7-ig ad otthont dr. Molnár Tivadar festőművész alkotásai­nak. Időskorúak az atkári vendégasztalnál Már hagyományos az atkári önkormányzatnál, hogy decem­berben asztalhoz ülteti, vendégül látja a község időskorú lakossá­gát. Az idei sem lesz másképpen. A karácsony előtti napokban a helyi kultúrházban kedvesked­nek uzsonnával a félezer körüli meghívottnak, akiket az iskolá­sok műsorral is köszöntenek. Hazalátogatók — Gyöngyösön A gyöngyösi Mátra Művelő­dési Központ „Hazalátogatók” elnevezésű sorozatában — de­cember 9-én, este 6 órától — Ud­varhelyi Tibor, a Nap-tévé fő­szerkesztő-helyettese vall múlt­járól, a városban eltöltött évei­ről, s jelenlegi feladatairól. Az érdeklődők a Berze Nagy János Gimnáziumban találkozhatnak a riporterrel. Mikulás Pálosvörösmarton Az abasári településrész, Pá- losvörösmart lakóinak összefo­gásával, s nem kevéssé Gulyás Jánosnénak, a helyi művelődési ház gondnokának köszönhetően vidám Mikulás-estet rendeztek szombaton a gyerekeknek. A csomagok mellett „eszmei aján­dékot” is kaptak a résztvevők, hiszen a Zsiráftömörítő együttes dalos-zenés összeállítással szó­rakoztatta őket. Idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját a nagyfügedi népdalkor. A községi önkormányzat eb­ből az alkalomból bensőséges keretek között köszöntötte az együttest — írta levelében Kisné Varjú Mária, a kórus vezetője. Bernát János, a község polgár- mestere idézte az elmúlt 20 év eredményeit, elmondta, hogy az alapító tagok kezdetben csak sa­ját kedvtelésükre daloltak, majd A nemzetközi Lyons Klub gyöngyösi szervezete viszonylag nem régi működése során is már többször mutatta segítőkészsé­gét a rászorulóknak. A vakokkal és gyengénlátókkal történő mai találkozás sem az első. Koráb­ban az egyesület helyi csoportjá­ból átvállalta a klub 10 tagdíjá­nak fizetését, az érdekképviseleti folyóirat előfizetését, míg most, A visontai iskolában egyre többször szórakoztatták a falu lakóit. Sikereik hatására 1975-ben elindultak első versenyükön, ahol „Országosan jól minősült” fokozatot nyertek. Ezután már nemcsak a megye határain belül, hanem azon túl is ismertté vált a csoport, s mind gyakrabban tet­tek eleget különféle meghívá­soknak. A kórus egyre magasabb színvonalat ért el. A bronz, illet­ve az ezüst fokozatok után 1991 ­hétfőn Mikulás-délutánra várja a teljes tagságot. A Mátra Művelődési Köz­pontban 13.30 órakor kezdődik a bensőséges hangulatú kis ün­nepség, amelyen a Lyons Klub ajándékcsomagokkal, s ezer­ezer forintos vásárlási utalvány- nyal kedveskedik a vakoknak, gyengénlátóknak. Ha inkább jel­ben megkapták az „országos arany” minősítést, s a következő évben rádiófelvétel is készült ve­lük. Az utánpótlásra gondolva rendszeresen soraikba hívják a népdaléneklésben örömet találó fiatal generáció tagjait. A jövőben is azon igyekeznek majd — ígérték az ünnepélyen —, hogy eredményes, színvona­las szerepléseikkel tovább öreg­bítsék szeretett szülőfalujuk jó hírnevét. képes is az újabb adomány, mint­sem jelentősebb támogatás — bi­zonyára legalább egy kis időre feledteti a vendégekkel szeren­csétlenségüket, nehéz sorsukat. Feltétlenül derűsebbé teszi a de­cemberi ünnepek hangulatát va­lamennyi meghívott számára. S ezért az akciót igazán csak tiszte­lettel lehet emlegetni. Osztálylétszám: 1 Kedves — mondhatnám, csa­ládias — iskola a visontai. Egy­részt a kialakítása, másrészt a létszáma miatt. Húszmillió fo­rint körül költött rá a helyi ön- kormányzat, hogy az épület megnagyobbodjék, korszerűbb, szebb legyen, elférjen már benne minden idevalósi kisdiák, s amíg itt van, igazán jól érezze magát. Áldja is gyermek és szülő egyaránt a község vezetőit, ami­ért az idei ősztől csak az ingázik, aki akar. Senkit sem kényszeríte­nek többé, hogy az abasári inté­zetbe járjon. Eddig ugyanis az ötödiktől a szomszéd faluba kellett bumlizni nap mint nap. S bizony, igencsak délutánba fordult az idő, mire a tanuló megint hazavetődött. Korpás Feri — akit legelőbb megszóh'tok — azok közé tarto­zik, akik el sem kezdték az utaz­gatást. Itt maradt a negyedik után is, s most csak kacag a visz- szatértek beszámolóin, számára idegen élményein. Többnyire pedig panaszain. — Ha nem is volt minden rossz, idehaza összehasonlítha­tatlanul jobb! — vallja a körém gyűlök között Bozsik Ilona, az intézet egyetlen nyolcadikosa. — Eléggé elfárasztott a távolabb töltött három esztendő, s ez az előmenetelemen is nyomot ha­gyott. Visszaestem a korábbi eredményeimhez képest, pedig ugyanúgy, vagy talán még job­ban is iparkodtam. Szerencsére mindez a múlté. Ismét jobban ta­nulok... Egyébként ha előre tu­dom, hogy-nem lesz osztálytár­sam, talán az abasári iskolában maradok. Ám úgy nézett ki, hogy régi, kedves barátnőm is velem tart. Ez bátorított a hely­cserére a kritikus utolsó évben is, csak utóbb tudtam meg, hogy mégsem lesz „kísérőm”. Időköz­ben ugyanis elköltözött a család­jával Visontáról Füzesabonyba... Most már persze a legkevésbé sem vagyok kétségbeesve, meg­szoktam az egyszemélyes nyol- cadikot. Olyan, mintha különó­rákra járnék. Hiszen a teremben tanáraimmal vagyok kettesben mindig. A fiatal igazgatónő, Boldog Károlyné— aki éppenséggel tel­jesen új ebben az iskolában — mosolyogva hallgatja a nagylány szavait. S a kétfős hetedik „osz­tályt”, Papp Henriettát, Szemérei Rajmundot is, amikor valósággal áradoznak a foglalkozásokról. — Több idő jut így ránk, mint­ha még egy csomó más gyerek is ülne a padokban — beszélik a he­tedikesek. — Amikor például kí­sérlet van az előadóteremben, mindegyikünkre ránk kerül a sor. Mindent magunk is kipró­bálhatunk. Drukk nélkül fel­elünk, ha a nevelőnk úgy találja, hogy eljött az ideje. Szinte észre sem vesszük, amikor a jegy a naplóba is bekerül. Nincs szük­ség röpdolgozatra, elég, ha a té­mazárásnál írunk beszámolót, felmérőt... Sok a fiatal pedagó­gus, akik koruk miatt is közel áll­nak hozzánk. Valósággal baráti a viszony közöttünk. El sem mondható, hogy mennyivel má- sabb így tanulnunk! Ahol a legzsúfoltabb osztály — az elsősök—létszáma sem na­Az igazgatónő órája — az egyszemélyes nyolcadikban Segít a Lyons Vakoknak, gyengénlátóknak Közönségcsalogató — nagyfügedi módra Különös módját választotta a közönségszervezésnek a nagyfügedi Q-Q-Tyin diszkó két munkatársa. Télapónak, illetve eklektikusán rongyos krampusznak öltöztek be, s úgy osztogatták szórólapjai­kat. Képünkön azt a pillanatot örökítettük meg, amikor a gyöngyö­si Mátra Művelődési Központban épp „ajánlatot tesznek” az egyik, talán jövendő vendégüknek. gyobb tizenháromnál, nyilván­való, hogy az egész iskolába is meglehetősen kevesen járnak. A diákok együttesen sincsenek hat­vanon. így aztán természetesen minden más, mint a népesebb in­tézetekben. Itt nincs osztálybuli, helyette — egy tágasabb helyi­ségben — az alsó vagy a felső ta­gozat közösen rendez összejöve­telt, vagy gyülekezik kirándulás­ra. Mint éppen a napokban is, amikor — az iskola mikulási ajándékaként — a nagyobbak történetesen Kecskemétre kirán­dultak. S mivel egy-egy terem­ben nem nagyon lehet válogatni barátot, barátnőt, az óraszüne­tekben inkább az iskolatársak, mintsem az osztálytársak dugják össze a fejeiket némi beszélgetés­re, vagy csalják egymást valami játékra. Többnyire az osztályke­retekből kilépve születnek, s jutnak megvalósulásig a külön­féle tervek. Amint ezt éppen­séggel az új — első — „Diák- szemmel” című helyi újság is példázza. — Gyöngyösről pályáztam tisztemet, s Pálosvörösmartról járok naponta ide — sommázza az igazgatónő —, de nekem is öröm itt tölteni az időmet. Úgy vélem, hogy az új felső tagozatos pedagógusokkal sikerült jól ki­egészíteni a meglévő gárdát, re­mek kis csapattá kovácsolód- tunk, s személyi-tárgyi feltétele­ink hosszabb távon is eredmé­nyes neve/éií biztosíthatnak. Cél­jaink eléréséhez keressük a szü­lőkkel a még emberibb, közvet­lenebb kapcsolatokat. Nemrég indult egy találkozósorozatis en­nek érdekében, s valószínűleg tavaszig tart. Mindkét részről van érdeklődés iránta, s meg­nyugtató, biztató, hogy a készség sem hiányzik a többre, jobbra. (-ni) Mindennap lesz valami... Ifjúsági klub és jogsegély­szolgálat A fiatalok megsegítése lesz a legfőbb célja a gyöngyösi család- segítő központ legújabb kezde- menyezésenek. A Puskin utca 3-as szám alatti helyiségük hátsó traktusában, a Népjóléti Minisz­tériumtól elnyert félmillió forin­tos támogatással egy klubot és egy segélyszolgálatot alakítanak ki. Elsősorban jogi, pszicholó­f iai, pedagógiai, orvosi és mun- ajogi tanácsokat adnak itt a sza­kemberek az arra rászorulóknak, s vállalnak például tantárgyi szakkorrepetálást is. Tóth Attilától, a Családsegítő Központ vezetőjétől megtudtuk azt is, hogy többfajta előadást is szerveznek, amelyek szerintük hasznára válnak ennek a korosz­tálynak. így például szó lesz az AIDS-ről, az egészséges táplál­kozásról, a családtervezésről, a kábítószerekről is. Ugyanakkor a központ tervei között szerepel, hogy egy ifjúsági klubot is kialakítanak ezekben a helyiségekben, ahol kényelmes keretek között tudják eltölteni szabadidejüket az érdeklődők. Becsléseik szerint már december közepére elkészül ez a szórakoz­tató centrum, amelynek vezeté­sét egy diák, Pető Anita vállalta. Információnk szerint a jogi ta­nácsadás felelőse dr. Katona Klára, a pedagógiáé Törökné Bakos Judit, a pszichológiáé Da- ubner Béláné lesz. A szakmai munkában részt vállalnak még a Családsegítő Központ pedagó­gus munkatársai is. (d. j.) Államkötvények vételi és eladási árfolyamai ^ a Magyar Nemzeti Banknál 1993. december 6. Kötvény Vételi netté árt. Vételi árihoz tart. hozam 0/0 Eladási nettó ári. Eladási ári. tart. hozam 0/0 Felhalmoz kamat 1994/A 99.40 0/0 100.00 0/0 0.34 1994/B 94.65 23.86 95.34 22.86 16.92 1995/A 90.41 22.26 91.71 21.26 2.84 1995/B 90.52 22.06 91.87 21.06 1.12 1995/C 94.12 23.62 95.01 22.62 14.77 1995/F 92.57 22.79 93.74 21.79 7.31 1995/G 95.63 22.58 96.90 21.58 6.30 1995/H 95.76 22.41 97.08 21.41 4.65 1996/A 90.63 20.90 92.63 19.90 15.51 1996/B 92.98 21.84 94.49 20.84 15.25 1996/C 92.88 21.78 94.42 20.78 14.34 1996/F 92.50 21.52 94.21 20.52 9.73 1997/C 89.95 20.73 92.02 19.73 13.81 1998/A 99.50 — 100.10 — 13.02 Bruttó árfolyam = nettó árfolyam + esedékesség napjáig felhalmozott kamat. Esedékesség: készpénzfizetés esetén a tárgynap. Átutalással történő fizetés esetén a szerződés megkötését követő 5. naptári nap. A megjelölt árfolyamok 1994/A kötvény esetében maximum 1.000.000 Ft névértékű kötvény vételére, ill. 1.000.000 Ft névértékű kötvény eladására jelentenek kötelezettséget. A többi államkötvénnyel a vételi limit 1.000.000 Ft, az eladási limit 3.000.000 Ft. Magyar Nemzeti Bank Heves Megyei Igazgatósága Eger, Barkóczy u. 3. Telefon: 36/413-444 Pénztári órák: hétfőtől péntekig 8—13 óra között. DIXKONT-TEX KARÁCSONYI ÚJRUHAVÁSÁROK GYÖNGYÖSÖN a Szabadidő Központban (Török I. u. 1.) Dec. 7-én 8-án (kedd, szerda) ★ EGERBEN a Technika Házában (Klapka u. 1.) Dec. 8—9—10-én és ★ HATVANBAN a Város Művelődési Központban (Grassolakovich kastély) Dec. 9-én Bolyhos pólók 390.- Ft-tól, pizsamák 340,- Ft-tól garbók, pulóverek, fehérneműk, zoknik. S r EROTIKUS FORRO DRÓT FEKÜDJ MELLÉM 00.852.1724.6117 FORRÓ BUJA EROTIKA 00.852.1724.6109 hívj azonnal 00.852.1724.6123 A PARTI KFT ÜZLETEIBEN: * PARTI AJÁNDÉKBOLT — Gyöngyös, Fő tér 6. Tel: 37/312-346 * PARTI EKSZERBOLT — Gyöngyös, Szt. Bertalan u. 3. Tel: 37/312-356 * PARTI EKSZER-ANTIKBOLT — Gyöngyös, Móricz Zs. u. 4. Tel: 37/313-577 * PARTI EKSZER-AJÁNDÉK ÜZLET — Eger, Széchenyi u. 10. Tel: 36/3T2-443

Next

/
Oldalképek
Tartalom