Heves Megyei Hírlap, 1993. december (4. évfolyam, 280-305. szám)
1993-12-06 / 284. szám
4 HORIZONT HÍRLAP, 1993. december 6., hétfő Sikertelen árverés Hatvanban „Valamiből élnünk kell" Balesetnél állnak ennyien az utcán. Hatvan peremén, a főútvonalon kocsik sorakoznak, szemlélődök gyülekeznek az egyik ház előtt. Mikor a helyszínre érkezünk, már vagy negyvenen várakoznak. — Mit akarnak itt? Semmi keresnivalójuk — kiált ki az ablakon H. Pálné. — Hogyhogy mit? — méltatlankodik egy idős asszony. — Nyilvános árverésre jöttünk. Megöregedtem, de még ilyenen sose voltam. Ez régebben nem volt divat. Kisvártatva feltűnik egy diplomatatáskás ember, két rendőr kíséretében. Az egyiken szemüveg, a másik kezében lecsatolt gumibot. Nyomják a csengőt. Előkerül a háziasszony kitérdelt mackónadrágban, agyonmosott pulóvere fölött hasán alig összegombolható horgolt mellény, fején pamutkendő, álla alatt bogra kötve. Kutyái dühödten ugranak a kapunak. — Kösse meg ezeket a dögöket — lendíti botját a járőr. Az asszony tiltakozik, a rendőr suhint, a házőrző vinnyogva kotródik, társuk példáján okulva a másik két jószág is iszkol. H.-né fia a kiskertbe tereli az állatokat, aztán visszaszalad, hogy kívülre- kessze a betolakodókat. — Engedd csak be őket, fiam! — utasítja a rendőr. — Ide most bárki bejöhet. A fiatalember mintha nem is hallaná. Nekifekszik a kapunak. — Nyisd ki, mert megbilincsellek és elvitetlek! — ordít a gumibotos. A fiú engedelmeskedik. Benyomul a nép. Az udvaron állunk, az árverező a teraszra lép, nyitja a diplomatatáskát, s kiveszi H.-ék aktáját. Az ingóságok felsorolásába kezd: — Egy darab 300 literes hűtőláda, egy gáztűzhely, egy sarokbútor, egy falióra, egy mázsá- ló, öt gázpalack, két hízó, nyolc lúd, két darab 90 méter hosszú fóliaváz... Becsült összértékük 496 ezer forint. A vevőjelöltek hallgatnak. — Most tételesen újra ismertetem — mondja Ádám Zoltán. — A legalsó ár, amiről indulhat a licit, a tényleges érték egyharma- da. Némi érdeklődés mutatkozik. — így már megérné... — szól egy férfi a szomszédjához. — A tárgyakat meg lehet tekinteni. Kezdjük akkor az első tétellel: hűtőláda 25 ezerért, alsó határ nyolcezer-ötszáz. Kit érdekel először? — Azt már eladtuk — mondja H.-né. — Megnézzük! — így az árve„Kénytelen vagyok feljelenteni őket” (Fotó: Gál Gábor) rező. Segédeivel a konyhába lép. Röpke házkutatást tartanak, vé- gigjárják a lakást, bemennek az ólakba, a sufniba. Sehol a hűtőláda, de a faliórának, a hízóknak és a ludaknak is hűlt helye. Csak a rozsdásodó fóliavázak mere- deznek a kert végében. Ezek viszont senkinek sem kellenek. — Mondom, hogy semmink nincs — sikít az asszony. — Mindent eladtunk. Valamiből élnünk kell. A fiaim munkanélküliek, dobjam őket az utcára? Úgy, mint annak idején engem az anyám? Mit akarnak tőlünk? — Hol van a férje? — kérdi az árverező. — Nem akart itt lenni ennél a szégyennél. Kiment az erdőre fát vágni — mondja H.-né reszkető szájszéllel. Könnyek gyűlnek a szemébe, de megkeményíti magát, s fotós kollégám válik célpontjává. — Te is mit keresel itt? Ki hívott ide? Ki engedte meg, hogy fényképezzél? Ne így verjen meg téged az Isten, csak még ennél is jobban! Kinyírlak, jól jegyezd meg! — Csillapodjék, asszonyom — nyugtatja a szemüveges rendőr —, az indulatai diktálják, amit mond. Ez egy nyilvános árverés. — Az lenne — dünnyögi Ádám úr —, csakhogy nincs mit árverezni. Kénytelen vagyok felvenni a jegyzőkönyvet, s feljelenteni H.-ékat. •— Milyen büntetés szabható ki rájuk? — Mivel adósok börtöne nincs, pénzbírság. Ádám Zoltán árverező tételesen ismerteti az ingóságokat — De miből? — Ez az. A kamatokkal együtt több millióra rúg a tartozásuk. Négy éve laknak ebben a házban, de még nem fizették ki. Bankoktól vettek fel pénzt, s ezzel a kezeseket hozták méltatlan helyzetbe. Számtalan embernek okoztak komoly károkat. De ha csak ők lennének egyedül, akik felelőtlenül vesznek fel hiteleket! Háromezer-ötszáz ügyünk van. — Ez azt jelenti, hogy a hitelezők futhatnak a pénzük után? — Körülbelül. Megkíséreltük az ingóságaikat eladni, most pedig a házuk jön. A fele már eddig sem volt a nevükön. A másik felét is el kell árvereznünk. Természetesen lakottan, de az új tulajdonos minden bizonnyal kiteszi majd őket. Manapság már a kilakoltatás sem ritka esemény. — Mire kellett ez a rengeteg kölcsön? — kérdezem H.-nét. — Láthatja! Fóliáztunk, zöldséget termesztettünk, de nem jött be. Mint ahogy semmi sem ebben a rohadt életben. Madarak keringenek a kert felett, le-leereszkednek a magasból, mikor megpillantanak valami nekik tetszőt. Vetési vaijak az istenadták, mégis — akár a keselyűk. Négyessy Zita Színésznő, szerepálmok nélkül Kubik Anna arcképvázlate Vannak tehetséges színészek, akiket csodál, ámde nem szeret a közönség. Kubik Annával mása helyzet. Tehetsége, hamvas bája magával ragadja a nézőt, egyszerre lenyűgöző és rokonszenves. Valósággal berobbant a színházi közéletbe: jött, látott, győzött. — Lehet, hogy kívülről így látszott, de én csak a rengeteg munkát éreztem. Nem úgy éltem meg, mint valami diadalmenetet. A főiskolára is csak harmadik nekifutásra vettek fel, addig Szé- kesfehérváfott, egy könyvesboltban dolgoztam. Úgy mentem el felvételizni, hogy azt sem tudtam, milyen tananyagból kellene készülnöm. Az első munkahelyem az akkor még a Népszínházhoz tartozó Várszínház volt, egy átszervezés valósággal „besöpört” a Nemzetibe. — Egyeseknek Júlia szerepében, másoknak a Velencei kalmár Portiájával tűnt fel. Ez a két szerep volt az „igazi”? — Egy harmadik: Sütő András „Advent a Hargitán” című darabjában Rékát játszottam. Ez egy olyan szerep, ami azt hiszem, minden színésznő álma: egyetlen szerepben saját anyámat és lányomat is alakítom, majd önmagamat negyvenévesen. A darabot mostanában játsszák 250- edszer, ebből kétszázszor én léptem fel mindaddig, amíg a Nemzeti Színház tagja voltam. — És most? — Két éve a Budapest Kamara Színházhoz szerződtem, évadonként két-két szerepre. De játszom a Művész Színházban is a Koldusoperában, meg az „Üvöltő szelek”-ben. — Televízió? — A tévében mostanában semmi sem készül. De sokat szerepelek a rádióban. Két színdarabban is hallhatnak majd. Az egyik Páskándi Augustus katonája, a másik Solorsanu Bábuk című műve. Nagyon szeretek rádiózni, igazi kihívásnak érzem, mert csak a hangjával operálhat az ember. Hogy mivel tölti a szabadidejét? Nem is érdemes megkérdeznem, hiszen a Kubik Ánna — Csiszár Imre házaspár budai családi házában beszélgetünk, s a beszélgetés harmadik résztvevője, a mézszőke, kék szemű, hároméves Júlia mellett nem lehet unatkozni. — Amíg ébren van, vele játszom. Ha lefekszik, jöhet az olvasás. Szépirodalom. Újraolvasom, újrafalom kamaszkori olvasmányaimat, Dosztojevszkijt, Tolsztojt, az Anna Kareninát. — Vannak szerepálmai? — Soha nem is voltak. — Még Anna szerepe sem? — Mindig elégedett voltam azzal, amit rám osztottak. Egyébként az Üvöltő szelek nőalakjának, Catherine-nek a sorsa nagyon hasonlít Karenináéhoz. — Szereti? — Álomszép figura! De hozzátartozik az igazsághoz, hogy amikor egy „igazi” szerepet kapok, mindig meg is ijedek, vajon el tudom-e játszani? Nincs elég önbizalmam, mindig kételkedek magamban. Annyira másképp látja magát az ember, mint a környezete... De végül is a színházban nagyon jól érzem magam, a Művészben mindenki a munkájával, a szerepével törődik Biztos vagyok benne, jó társ. .• lesz belőle. Lukács Mária ^jgy osztrák cég közvéleménykutatást végzett a fővárosban: jó dolog-e, hogy Budapesten világ- kiállítást tartanak. A megkérdezettek 77százaléka jónak vagy nagyon jónak mondta, 9 százaléka kifejezetten ellenezte az Expo 96 megrendezését. A fizikai dolgozók 91 százaléka úgy véli, hogy az Expo ösztönzést ad a magyar gazdaságnak. A diákok 87 százalékának véleménye szerint a világkiállítás új munkaalkalmakat teremt. A megkérdezett pincérek, szál lodai alkalmazottak és taxisofőrök 98 százaléka úgy véli, hogy a világkiállítás miatt nő majd az idegenforgalom. A nyugdíjasok 40 százaléka attól tart, hogy a kiállítás idején közlekedési dugók lesznek a fővárosban. A budapesti IX. és XI. kerület lakosainak 82 százaléka úgy gondolja, hogy az Expo elősegíti az úthálózat és a tömeg- közlekedés fejlődését. Világkiállítási Programiroda 1054 Budapest lükoiyu. 3. Jött, látott, ne mr/t'Fnéí