Heves Megyei Hírlap, 1993. december (4. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-31-1994-01-02 / 305. szám

8. ÜNNEPI MAGAZIN

HÍRLAP, 1993. december 31—1994. január 2., péntek—vasárnap

A cigarettafüst beleivódott a kabátjukba. Érezték, ahogy keveredett a levegővel a friss, téli éjszakában. Felhősi széles, nagy gesztusokkal magyarázott a lánynak. Tulajdonképpen azt folytatta, amit a társaságban abbahagyott. Ott is ő vitte a szót, és a lánynak ez nagyon tetszett! Milyen okos ez a Felhősi!- Nem szeretem a realista írásokat - mondta Felhősi -, az ilyesminek nincs létjogosultsága. Mintha avas szalonnába harapnék. Ki eszik manapság avas szalonnát? Senki. Nekem a ma írója legyen formabontó, dolgozzon jelrendszerekkel, adjon munkát az olvasónak.- És mi történik akkor, ha az olvasó nem olvassa végig?- Akkor majd folytatja később - mondta Felhősi -, vagy ha ő nem, egy másik olvasó. De miért? Kötelező egy írónak mindig az olvasóra kacsintgatni? Úgy rakni elébe a regényt, akár egy tányér borjúpaprikást? Adjunk új ízeket az olvasónak, különleges fűszerezéssel, majd csak elmajszol- gatja azt is.

A lány ezt nem értette egészen. Az irodalmat sem különösebben. Felhősi tetszett neki. Ha ő mondja, hogy nem kell a realizmus, biztos igaza van.

Egy parkon mentek át. Felhősi tovább beszélt szép, kerek mondatokban, hogy érezni lehetett még az írásjeleket is.

Váratlanul bukkant eléjük a három fiatalember. Már csak akkor vették észre őket, amikor elálltak az útjukat. Akárha három fa nőtt volna ki hirtelen, kemény, vastag törzsű.- Mit akartok? - kérdezte a lány, és belekapaszkodott Felhősibe. - Engedjetek!

A három fickó némán ingatta a fejét. Felhősi áporodott pálinkabűzt érzett, egyikük kezében üres üveg himbálózott. Részegek - gondolta -, részeg huligánok.- Na mi lesz?! - A lány hangja erélyes, parancsoló. - Azonnal eresszetek tovább, mert rendőrt hívunk!- Hívjatok - mondta nyugodtan az egyik, széles pofacsontú, duzzadt szájú.- Rendőr! - kiáltott a lány.- Ne kiabálj - mondta Felhősi -, hisz hozzánk se nyúltak.- így igaz, pajtás - helyeselt a duzzadt szájú -, mi nem csinálunk semmit, csak állunk. Márpedig éjszaka a parkban állni és nem csinálni semmit, az nem törvénybe ütköző. Vagy igen?- Dehogy - sietett a válasszal Felhősi -, nincs ebben semmi törvénytelen.

Tóth-Máthé Miklós:

Realizmus- Látom, veled lehet beszélni - mondta a duzzadt szájú -, gyere csak ide!

Felhősi kiszabadította magát a lány szorításából, s odament. A duzzadt szájú belekarolt, és mintha régi ismerősök lennének, elvitte távolabb. Cigarettát vett elő, megkínálta.- Pali Mail? - kérdezte Felhősi, és kihúzott egyet.- Eredeti - mondta a duzzadt szájú, és tüzet adott. Felhősi nagyot szívott a cigarettából, kicsit megnyugodott. Nem kell mindent olyan sötéten látni, még a pesti éjszakában sem.- Tudod, pajtás - mondta a duzzadt szájú -, álmatlanságban szenvedünk a haverokkal, ezért inkább itt kószálunk a parkban. Iszogatunk, dumálunk, és várjuk a hajnalt. Miért? Talán baj, ha várjuk a hajnalt?- Nem baj - mondta Felhősi.- Örülök, hogy igazat adsz nekem - mondta a duzzadt szájú -, egyre ritkábban találkozom megértő alakokkal. Neked mi a foglalkozásod?- Nekem? Ja, én még egyetemista vagyok, utolsó éves bölcsész.- Szép, nagyon szép. Tanár leszel, mi?- Hová gondolsz? - tiltakozott Felhősi. - Nem akarok egész életemben buta kölykökkel vesződni, más terveim vannak. Irodalomkritikus szeretnék lenni.- Ez igen - füttyentett a duzzadt szájú -, csak elvétve találkoztam eddig olyan valakivel, aki irodalomkritikus szeretne lenni. Ha jól belegondolok, talán még nem is találkoztam. Te vagy az első. Ezt meg kell ünnepelni! - Lapos üveget vett elő. Felhősinek nyújtotta. - Igyál, pajtás! Jót tesz ez ilyenkor.

Felhősi ivott. Valami méregerős kisüstit, alig kapott lélegzetet utána, a duzzadt szájú barátságosan hátba verte, aztán ő is meghúzta az üveget. Ebben a pillanatban a lány sikoltozására figyeltek fel, a két másik fickó éppen egy pádhoz vonszolta.- No, nézd csak - húzta össze a szemét a duzzadt szájú -, azok meg mit csinálnak?- Valóban - nézett arra Felhősi is -, azok ott mit csinálnak?- Barbárok - jelentette ki határozottan a duzzadt szájú -, én mondom neked, pajtás, barbárok. Azok a disznók meg akarják tömködni a menyasszonyodat.- Még nem a menyasszonyom - mondta Felhősi.- Az mindegy. Akkor a nődet, vagy az ismerősödet. Aljasok! Intézkednem kell. Várj itt, pajtikám, de meg ne mozdulj, majd én elintézem azt a két bitangot. Hát mit képzelnek ezek? Hol vannak?

Biztatóan hunyorított Felhősire, aztán odasétált a haverokhoz. A lány sikoltozott, rúgott, karmolt, próbálta kiszabadítani magát.- Pancserok - mondta a duzzadt szájú -, óvodás tempó. Hányszor fuvolázzam a fületekbe, hogy előbb el kell kábítani. Feszítsétek ki a száját, megtöltöm egy kis piával.- Segítség! - ordított a lány, és hasba rúgta a duzzadt szájút.

A rúgástól kibillent annak kezéből a lapos üveg, és távolabb csúszott a földön.- Az anyád! - sziszegte a duzzadt szájú, és lehajolt megkeresni az üveget. Addig a másik kettő újra birkózni kezdett a lánnyal, aki torkaszakadtából sikoltozott.

Felhősi nyugtalanul lesett arrafelé. Mi lehet ott? Az a barátságos fickó nem csinál semmit? Vagy nem bír a másik kettővel? Ha ezt olvasom - gondolta -, akkor már az első oldalon félredobom. Ezerszer megírt, nevetséges történet, újsághírbe való, gusztustalanul realista. Semmi időjáték, semmi elvonatkoztatás, csak a puszta tények. Három részeg huligán meg akar erőszakolni egy lányt. Még kiindulásnak is rossz, sablonos. Ha mondjuk három részeg lány akarna megerőszakolni egy huligánt. Az igen, az már ötlet, azzal már lehetne valamit kezdeni.

Tanácstalanul toporgott, figyelte a dulakodókat, és ekkor észrevett két férfit a távolban. Futva közeledtek. Vasutas vagy tűzoltó lehetett az egyik, mesz- sziről nem ismerte fel az egyenruháját, a másik civilben volt, tömzsi kis ember, és valami vasdarabot szorongatott a kezében. A következő percek a némafilm gyorsaságával peregtek, egy ökölcsapás ide, egy másik oda, ez is kapott, az is adott. Működésbe lépett a vasdarab is (Vajon mi lehet? Franciakulcs, vagy mi?), aztán a három vastag fickó nagy vágtába kezdett, nyomukban a vasutas-tűzoltóval meg a tömzsi kis emberrel. Stílustörés - gondolta Felhősi -, a realizmusba romantika keveredett. Jött a két hős, és a három gonosztevőt legyőzte. Dumas, franciakulccsal!

A parkban ismét csend volt, a lány a ruháját rendezgette, ami kor Felhősi mellé ódalgott.- Nem történt bajod? - kérdezte, és körülnézett, mert mintha megreccsent volna az egyik bokor.

A lány nem felelt, egész tes tében remegett.- Mit tehettem volna? - nézett a lányra Felhősi. - Hárman voltak, erősek, mint a vízilovak. Próbáltam annak a duzzadt szájúnak az intellektusára hatni, azt hittem, sikerült. Magam is meglepődtem, amikor kiderült, hogy ő is csak olyan állat, mint a többi.- Eriggy innen - mondta lány.- Verettem volna össze magam? - háborodott fel Felhősi. - És azzal mit érek el? Engem agyba-főbe püfölnek, téged meg...- Nem érted?! Tűnj el innen!- Mindig gyűlöltem a brutalitást - mondta Felhősi -, akkor meg különösen, ha teljesen fölösleges. Csalódtál bennem? De miért? Állítottam én, hogy hős vagyok? Azzal akartam tetszelegni előtted?- Te hernyó - mondta csaknem sírva a lány -, mássz el in nen, mert rád taposok!- Na, most már elég! - kiáltott Felhősi. - Sértegetni nem hagyom magam. Vagy nektek nőknek, mindent szabad? Csak azért, mert idejétmúlt elképzelésekkel bírtok a férfiakról? Mert az intellektust még mindig az ököljog alá süllyesztitek, mint a szégyellnivaló, hasznavehetetlen lomot?!

A lány ekkor már otthagyta Szinte menekült onnan, és csak arra gondolt, hogy mielőbb ha zaérjen. Nem sokkal később sikerült egy taxit leállítania.

F

elhősi még egy ide ottmaradt a parkban. Dühös volt, ingerült. Realizmus - gondolta -, hát tessék, itt van! Egy nő sohasem tue elrugaszkodni a földről, képtelen tágabb összefüggéseiben nézni a dolgokat. Ha arra kerül a sor, hőst akarnak, mint az anyáik, a nagyanyáik, vagy a ezer évvel előttiek. Intellektus? Nevetséges! Nekik vitézek kellenek, győzők, csillogó szemű félistenek! Aztán eltűnődött azon, hogy ezt az esetet mikén írná meg Joyce? Vagy annak je les tanítványa, Beckett? Vagy valaki olyan, aki nem földhözragadtan realista.

Kaszinók itt és ott, kaszinók mindenütt

A kaszinó mindenkinek fontos Ausztriában: az emberek ide teljes természetességgel járnak, nem nagy pénzt kockáztatni, hanem kikapcsolódni. Fontos az államnak, amely évi 1,4 milliárd schilling adóbevételre tesz szert, fontos a kultúrát kedvelőknek, hiszen a Casinos Austria hatalmas összegekkel patronálja a művészeteket, támogat minden karitatív kezdeményezést, és persze, fontos a Casinos Austriának, amely dúsgazdag állam az államban. Ez a szinte egyedülálló vállalkozás - a recesszióra fittyet hányva - rekorderedményeket ér el.

Amikor tehát a Casinos Austria új létesítményt nyit, avagy felújított, a korábbinál sokkal nagyobb, pompázatos játéktermet ad át, ez Ausztriában esemény. Esemény volt Bregenz- ben is, Vorarlberg tartomány csücskében, a Bódeni tó partján, a svájci-német-osztrák hármas határon. Az ugyancsak a vállalat támogatását élvező fesztiválközpont, és a fantasztikus tó-színpad közvetlen közelében a régi, immár kinőtt kaszinó felújított változatán a nyitás estéjének napján, az utolsó pillanatig dolgoztak. Aki délelőtt látta, nem hitte, hogy minden a helyére kerül. Aki csak estére érkezett, kétségbe vonhatta, hogy egy órával előbb itt még munkások szorgoskodtak.

Ez mindig így van - mondták a Casinos Austria kötélidegzetű munkatársai, akik számára a siker jó ideje nem kérdéses. Ez a magabiztosság - no, és az anyagi háttér - azt is eredményezi, hogy például Bregenzben a jelenlegi igényeknél nagyobb beruházás készült, s mindenki tudja, hogy egy ideig nem lesz teljes a kihasználtság.

A másfélezer vendég, majd másnap, a nyűt napon még ugyanennyi kíváncsi a kicsit giccses játékteremben - a kapcsolódó kisebb bárokkal, éttermekkel együtt 1400 négyzetméter - a már szokásos játékautomatákat is birtokba vehette. Ezek megszokott kiegészítői már a sokkal elegánsabbnak számító játékasztaloknak, és a tapasztalat azt mutatja, hogy soha sehol nem zavaróak, nem rontják a légkört.

Ez utóbbi a Casinos Austria számára fontos körülmény. A játékot komolyan kell venni,

tisztaságát biztosítani kell, biztonságot kell adni a vendég számára - mondja Leo Wallner, a Casinos Austria elnöke. Ennek kedvéért sok mindenre képes a vállalat: bezárták például moszkvai játéktermeiket, mert a közbiztonságot nem tartják kielégítőnek, nem képesek szavatolni alkalmazottaik - és vendégeik - biztonságát. Ami a jövőt illeti, a bregenzi nyitás is arról tanúskodik, hogy inkább derűlátóak, semmint pesszimisták. A közvetlen közelben, Svájcban, ahonnan a nyugat-ausztriai vendégkör egyharmada kikerül, hamarosan szintén nyílnak kaszinók.

Népszavazáson törölték el az eddigi tilalmat a svájciak. A megvalósulásig még parlamenti döntés is szükséges. Ha nagyon gyorsítják az ügymenetet, akkor is három év - mondja Wallner úr. A cég intenzíven tárgyal arról, hogyan tudna besegíteni a svájci kaszinónyitásba - így az tán a haszon sokkal nagyobb, mint a vendégek elmaradásából adódó veszteség. Ez utóbbi nem is biztos: Bregenz mást is kínál, mint a játéktermet, gyönyörű tájat, vadasparkot, és a tavon a színvonalas fesztivált. Nyári csemegéje július végétől évről évre különleges operaelőadás: tavaly a Carmen, Harry Kupfi rendezésében, az idén a Na- bucco csalogatja a közönséget.

A Casinos Austria a legnagyobb ausztriai játékterem átadása után nem pihen babérjain. Készen vannak a tervek a salzburgi, a bádeni és a bécsi korszerűsítésre.

A külföldi jelenlét fontos terepe Magyarország, ahol most a forintos kaszinók vannak soron. Valutás kaszinót most nem terveznek Magyarországon, igaz, a hajóról beköltöznek a Váci utcába - árulja el az elnök-igazgató.

Régi, kipróbált üzleti kapcsolat ez, olajozottan működik. Kétségkívül ma jobban, mint tíz éve, amikor az első játéktermeket megnyitották. És az sem zavarja igazán, hogy van m konkurencia. A Casinos Austria állja a versenyt, Magyarországon éppúgy, mint Európa más részein.

1992-ben az osztrák játéktermekben 2,7 millióan próbáltak szerencsét - közülük 1,7 millió volt a hazai vendég.

Amszterdami hazak, komoly veszélyben

Amszterdam híres csatorna menti házai, amelyek fenyegetően hajolnak a víz fölé, és amelyeket látszólag összeomlás fenyeget, a legbiztonságosabb épületek a városban. Ezek a díszes csatorna menti házak, amelyek közül sokat a XVI. században építettek, szilárd természetes alapon nyugszanak.

Az évszázadokig tartó holland harc a tenger ellen viszont most olyan házak tízezreit fenyegeti, amelyek sietősen épültek a két világháború között. Ezeket az új épületeket ugyanis a tengertől visszahódított szárazföldön emelték, és facölöpökre építették. Egy jelentés szerint ezek az épületek veszélyben vannak, és sürgős akcióra van szükség, ha el akarják kerülni Velencének, a „süllyedő városnak” a sorsát.

Az 1900 után épült, facölöpökön nyugvó házak mind veszélyben vannak - mondta a Reuter hírügynökség tudósítójának Ton Hooijmaaijers, az amszterdami városi tanács tagja.

Mivel a talaj nem elég szilárd, húsz-negyvenezer házat kellene lerombolni, ha alapjaikat nem erősítik meg - hangoztatja tatja a tanácsnok által készített jelentés.

Amszterdamot a korai XIII. században alapították. Akkor emelték az első gátakat, hogy : várost megvédjék az árvíztől. De az évszázadok során számos árvíz öntötte el Amszterdamot, a város körül lágy iszaprétege alkotva. Ez megakadályozta, hogy hagyományos móds? rekkel épületeket emeljenek.

A XV. századtól kezdve a házakat mélyen a talajba süllyesztett facölöpökre helyezték. Ä XVII. században épült királyi palotát 13.659 facölöp tartja.

A második világháború után a facölöpöket betonnal helyettesítették, és a cölöpöket 60 méter mélyen süllyesztették a talajba. Az így épített házak tartósna bizonyultak. Később azonban a város terjeszkedni kezdett, s a legújabb épületeket a tengertől sietősen visszahódított talajon emelték. Ezeket fenyegeti most veszély. A városi tanácsnok szerint a süllyedés veszélye nagyon sürgőssé teszi a mentőakciót. Azt tervezik, hogy az inga tag talajréteget vízsugarakkal kiszorítják a házak alól, és egy különleges fajtájú betonnal helyettesítik.

Tibetben nem válik be a kínai recept

Külföldinek nehéz eljutnia Tibetbe, bár ma már nem lehetetlen. A tibeti kultúrára kíváncsi külföldi turistákat egyelőre még inkább a Pekinghez közeli Csengtőbe, a Csing császárok egykori nyaralóhelyére viszik, ahol megmutatják nekik a Ihászai Potala palota ragyogó másolatát.

Többnyelvű tájékoztató tábla ad eligazítást ott a látottak „helyes értelmezéséhez”. Körülbelül ennyi áll rajta (nem szó szerint idézve):- Tibet Kína elválaszthatatlan része. A tibeti népnek már az időszámítás előtt voltak kapcsolatai a Sárga-folyó középső és alsó folyásánál élő kínaiakkal. Az időszámítás szerinti VII. században a kínai Tang-dinasz- tia házassági kapcsolatba került a tibeti uralkodóházzal. Ennek nyomán megerősödtek a kínai-tibeti gazdasági és kulturális kapcsolatok, megteremtve az egységes, közös állam előfeltételeit. A tibeti népnek azonban még hat évszázadot várnia kellett, míg a XIII. század közepén az anyaországhoz, Kínához csatlakozhatott. Azóta Tibet folyamatosan a mindenkori kínai központi kormányzat fennhatósága alatt áll.

Ez a hézagos „történelmi bizonyítás” jó néhány külföldi látogatót mosolyra fakaszt, vagy élcelődésre ingerel. A kínai látogatók azonban láthatólag nem keveslik a történelmi érveket, sőt, némelyikük talán sokallja is: számukra Tibet Kínához tartozása evidencia, nem szorul különösebb bizonyításra.

A meg-megújuló tibeti függetlenségi tüntetésekről is láthatóan az ottani őslakosság másként vélekedik. Vagy legalábbis egyes csoportjai: azok az emberek, akik a nyugati sajtóban „függetlenségi aktivistáknak”, a kínaiban pedig "a volt tibeti földesurak lakájainak, a jobbágyrendszer bálványozóinak" minősülnek.

Közülük többszázan hallatták szavukat és emelték fel öklüket a közelmúltban Lhászában. Kezdetben az áremelkedések ellen tiltakoztak, de rövidesen felharsantak a kínaiak távozását követelő jelszavak is, és kövek repültek a kínai hivatalok és boltok ablakaiba, illetve kirakataiba.

A mai Kína egyik legszegényebb része, Tibet eleddig nem érzett egyebet a kínai gazdasági csődből, mint a növekedéssel együttjáró inflációt. A piacgazdaság szárnybontogatása egyelőre csupán vállalkozó szellemű kínai kereskedőknek nyújtott alkalmat némi vagyongyűjtésre

Tibetben. Az őslakosság jó része az odasereglő kínai kereskedők rovására írja a felszökő árakat.

Ezért fordult a tüntetők dühe elsőként az újonnan bevándorolt kínai kereskedők üzlethelyiségei ellen. Alaposan megrongáltak néhány boltot és gépkocsit, alkalmat adva a kínai propagandának arra, hogy „garázda magatartásuk” ecsetelésével lejárassa őket. A karhatalom bevetése után „helyreállt a rend Lhásza utcáin” - ahogy a többnapos késéssel kiadott hivatalos kínai jelentés fogalmazott.

A rend helyreállt, de a tüntetések kiváltó okai megmaradtak: a megemelt árak és a tibeti lakosság egy részének ellenszenve a kínai fennhatósággal szemben.

A politikai problémák megoldásának roppant egyszerű receptjét alkalmazzák most a viharos gazdasági fejlődés éveit élő Kínában. E recept szerint gyors gazdaságfejlesztéssel és az életszínvonal emelésével kell elkerülni a politikai felfordulást. Ez a recept elég jól bevált az utóbbi egy-két évben az ország fejlettebb vidékein. A kelet-ázsiai ország büszkélkedhet a világ leggyorsabban növekedő gazdaságával, és az életszínvonal is észrevehetően emelkedett

egyes országrészekben. A re- ■ cept másik eleme az, hogy azo , kát a viszonylag keveseket, akik a gyors gazdasági fejlődéssel nem érzik magukat mindenért kárpótolva, és ezt ki is mondják nyíltan, el kell hallgattatni, börtönbe kell zárni.

Ezt a receptet próbálja alkalmazni Peking Tibetben is. Mivel a rohamos gazdasági fejlődés generátora a külföldi tőke és szakértelem volt az ország tengerparti tartományaiban, Peking most Tibetbe is megpróbál külföldi tőkét csalogatni.

Csakhogy míg Kína előnyö fekvésű tartományaiba és nagy iparvárosaiba tódulnak a külföldi befektetők, az ország hatalmas és elmaradott nyugati területeit, köztük Tibetet messze elkerülik. Tibet esetében a térség elmaradottságához, az infrastrukturális háttér hiányához és a hátrányos földrajzi adottságokhoz még egy elriasztó ti nyező járul: a politikai bizonytalanság. Pedig a külföldi tőke bejövetelének minimális előfeltétele lenne a politikai stabilitás.

A kör bezárult: a politikai stabilitáshoz gyors gazdasági fejlődés kellene, a gazdasági fejlődéshez külföldi tőke, a külföldi tőkéhez politikai stabilitás. Tibet esetében tehát Pekingnek valami újat kell kitalálnia.