Heves Megyei Hírlap, 1993. december (4. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-29 / 303. szám

HÍRLAP, 1993. december 29., szerda SPORT - HIRDETÉS 7. Atkári kontra Molnár, Füzesabony kontra Sírok (11/2.) Fullánkos szavak — szerétéiből? Megyénknek két női kézilabda csapata küzd a pontokért az NB I/B-ben, legalábbis az ősztől fogva. Addig a Sírok gárdája jelentet­te a csúcsot ebben a sportágban, ám megjelent a színen a vetélytárs, a leplezetlenül babérokra törő, igen becsvágyó füzesabonyi gárda. A rivalizálás akkor is létezett a két csapat között, amikor az FSC még NB Il-es volt, már akkor is nagy presztízscsaták folytak. Ez a küzdelem viszont még hellyel-közzel megmaradt az egészséges és sportszerű vetélkedés keretei között, ám az utóbbi időben egyre in­kább elmérgesedett a viszony, egymást követték a kellemetlen inci­densek. Azzal a szándékkal hívtuk meg szerkesztőségünkbe Atkári Lajost, a Füzesabony és Molnár Ferencet, a Sírok edzőjét, hátha si­kerül tisztább vizet önteni a pohárba. — Milyen mélyre nyúlnak en­nek az átkos cívódásnak a gyöke­rei? Molnár Ferenc: — Nyolc éve annak, hogy elköltöztem Abonyból, azóta úgy kezelnek, mint egy hazaárulót. Az a bajuk, hogy Abonyból eljöttem, és úgy gondolják, hogy ellenség va­gyok. Most is magukénak tekin­tenek engem, mintha örökre az övék lennék. Bizton állítom, hogy játékos pályafutásom alatt, többet nyújtottam nekik, mint ők nekem. Atkári Lajos:—Kétféle ellen­tét létezik, s a kettőt külön kell választani. Feri valóban szálka néhány abonyi szemében, éppen az általa elmondottak miatt. A másik viszont egy évek óta tartó presztízsharc a két csapat között, amely váltakozó hevességgel fo­lyik. — Gondolom, ez a harc csak éleződött, amióta az FSC is NB I/B-s lett. Olyan méreteket és formát öltött, ami — nyugodt szívvel állíthatjuk — már túllépi az egészséges rivalizálás kereteit. Mi lehet ennek az oka? Atkári Lajos: — A megyeiből hosszú utat tettünk meg az NB II-be, ekkor a Sirok már ebben az osztályban kézilabdázott, és So­mogyi Tibi volt az edzője. Ő is úgy nyitott, hogy gratulált a fel­jutásunkhoz, es nyugtatgatott: nem kell megijedni, mindenki nyeri a hazai meccseit, s akkor nem lehet baj. Aztán a Füzesa- bony-Sirok meccset elhalasztat- ta, mert még nem állt össze a csa- ata. Sebtében igazolt négy játé- ost a főiskoláról, és Simon Edit szinte egymaga vert meg minket, háromszáz szurkolónk előtt. Ez­zel a szédítő erejű pofonnal kezdtük az NB Il-es szereplésün­ket, s ez volt az első tüske, amit továbbiak követtek. — Aztán? — Egy egész újságoldalt be- töltene, ha most szépén sorba szedném a velünk megesett mél­tánytalanságokat. Mucha Editet egész egyszerűen „ellopták” tő­lünk, a 70 ezret, amit érte ígér­tek, azóta sem láttuk. Már tavaly is érződött a sandaság, amikor megnyertük az NB Il-ot és ilyen szövegek járták: „Könnyű Atká­dnak, mert a játékvezetők a ba­rátai...” — No, és könnyű Atkárinak? Egyáltalán összegyeztethető-e, hogy valaki edző is, játékvezető is? — Nekem igen, de sokak sze­mében nem. Úgy tűnik, el kell vi­selnem az ezzel a kettősséggel együttjáró szóbeszédet. — Csak a két edző között fe­szül ellentét, vagy a két csapat kö­zött is? Molnár Ferenc: — Az én játé­kosaim örültek, amikor a nyáron leültünk Lajossal, hogy elszívjuk a békepipát. Fellélegeztek, lega­lább nem ütjük-vágjuk tovább egymást. De már a airok-Füze- sabony bajnokin is érződött, hogy nem ellenfélként, hanem ellenségként kezelnek minket. Nyerni akartak, és nem tudták a vereséget elviselni. Atkári — aki­nek egyébként a piros lapot is felmutatták — állandóan azt hangoztatta, hogy Bótáné Veres Andrea csak szabálytalan gólo­kat lő... Főleg Kovács Ildikó ma­gatartása megmagyarázhatatlan számomra. Egyik pillanatban mosolyog, a másikban meg min­Molnár Ferenc: „Az én játéko­saim örültek, hogy elszívjuk a békepipát.” (Fotó: Gál Gábor) dennek lehordja volt csapattár­sait. Atkári Lajos: — A magánélet­ben még jópofáskodhatnak egy­mással, függetlenül a pályán tör­téntektől. Alapvető, kibékíthe­tetlen ellentét nincs, csak aprócs­ka tüskék, amiket a női lélek haj­lamos felnagyítani. Kovács Ildi viselkedéséről csak annyit mondhatok, hogy nemigen sze­rették őt Sírokban, s a sok elfoj­tott keserűség időnként kitör be­lőle. Én legalábbis így gondo­lom... — Miért van az, hogy nálatok a kézfogás nem egyéb megszo­kott udvariassági gesztusnál. Nem lehetne nagyobb barátság­ban élni? Molnár Ferenc: — Ott lehet a kutya elásva, hogy mindketten rajongunk ezért a sportágért, és a győzelem az mindennél fonto­sabb. A sok munkát, amit bele­fektetünk egyikünk sem akaija elveszni látni. Atkári Lajos: — Nagyon ne­héz úgy barátkozni, hogy ilyen megjegyzések röpködnek időn­ként: „Na, itt már megint nem nyerünk, mert az Atkári elintéz­te...” vagy „Jó, hogy feljutott az Abony, legalább van négy pon­tunk!” A mi szemünkben az is szálka, hogy a szövetség a Siro- kot támogatja. Mindenki a Siro- kot akarja megmenteni, be akar­ják hozni a csapatot Egerbe, mert a falunak nem kell. Á szö­vetség átvállalja a 80 ezres adós­ságukat. Sok ez így egyszerre... Nekünk mikor adott a szövetség ennyi pénzt?! — Mik a viszony normalizáló- . dásának esélyei? Atkári Lajos: — Lehetőséget látok, csak nehezen realizálható. Nem mehetek bele olyasmibe, aminek a csapatom látja a kárát. Nem kérünk kegyelmet senkitől, de nem is osztunk. Molnár Ferenc: Január 14-ére meghívtuk egy siroki tornára az FSC ifjúsági csapatát, de az eny­hülés igazi próbaköve a március 26-án sorra kerülő Füzesabony- Sirok bajnoki összecsapás lehet. Miklós János, a megyei kézi­labda szövetség főtitkára nem az ellentétet hangsúlyozza a két csapat között, inkább azt tartja szomorúnak, hogy nem segítik egymást, semmilyen módon. A két edző nem „pendül egy hú­ron”, ezért aztán hiányzik is a más megyékben gyakran tapasz­talható együttműködés. Azt is hibának tartja, hogy mindkét edző rengeteget vállal magára. Túlságosan megosztják az erejü­ket, s ez nem mindig szül jót. A szövetség nem békélhet meg ez­zel a „kard, ki kard” állapottal, igyekszik tompítani a konfliktu­sok élét, de hivatalos lépést nem tehet, hiszen végső soron a két csapat magánügye az egymás közötti viszony. Á szövetség ve­zetése azt kívánja, hogy edző­ként segítsék egymást, s inkább más módón rivalizáljanak. Mol­nár Ferenc legyen jobb játékos az Egri Kézilabda Club színeiben — ahol gólerős átlövő —, mint ami­lyen játékvezető Atkári Lajos. Persze az sem tragédia, ha mind­ez esetleg fordítva történik... Buttinger László 295 ezer dolláros „fájdalomdíj” Ribbeck befejezte Amiről a jól értesült münche­niek már hetek óta beszéltek, hétfőn bekövetkezett. A Bayern München labdarugó csapatának vezetősége úgy döntött, hogy ja­nuártól Erich Ribbeck helyett a klub alelnöke, Franz Beckenba­uer veszi át a csapat irányítását. Ribbeck még abban bízva uta­zott el és tért vissza szabadságá­ról, a Kanári-szigetekről, hogy kitölti szerződését és a szezon végéig ő ül a csapat kispadján. A hétfői kétórás beszélgetés Fritz Scherer klubelnökkel azonban meggyőzte a trénert, hogy jobb lesz, ha átadja a karmesteri pál­cát Beckenbauemek, és elfogad­ja a 295 ezer dollárnak megfelelő összegű „fájdalomdijat”. A nagylelkű klubvezetés arról is biztosította Ribbecket, hogy amennyiben a csapat nélküle bajnoki címet szerez — eddigi ér­demei honorálásaként — újabb anyagi elismerésben részesül. Ribbeck 1992. március 12-én, a mostanihoz hasonló vészhely­zetben vette át a Bayem vezeté­sét a dán Sörén L er by tői. A sza­kember legnagyobb sikerét azonban előző csapatával, a Bayer Leverkusennel érte el, amikor 1988-ban megnyerték az UEFA Kupát. Mostani bukásá­nak közvetlen oka, hogy a bajor együttes kiesett az UEFA Kupá­ból és a német kupából is. — 1992-ben Ribbeck volt a legjobb választás — mondta Bec­kenbauer, aki már novemberben jelezte, hogy „kész segíteni a csa­paton”. Ribbeck minden jót kívánt az új vezetőedzőnek és a csapatnak, majd kijelentette, hogy a szerző­désbontással valószínűleg véget ért edzői pályafutása. — Nem kaptam ajánlatokat sehonnan, és remélem nem is ka­pok. Persze, az ember sohasem tudhatja — sietett hozzátenni az 56 éves szakember. ___________i_______________ Szi lveszteri kerekezés Gyöngyösön Az Avar Túrakerékpár Klub egy kis szilveszteri kerekezésre hívja meg mindazokat, akiknél az óévbúcsúztató mulatságba belefér egy kis testmozgás is. Er­re az év utolsó napján 9-13 óra között kerülne sor, tele sok-sok meglepetéssel, mókával. A rajt a klub üzlete és szervize elöl törté­nik (Kossuth u. 32.], és az útvo­nal Gyöngyös belvárosán át ve­zet. Patai focitorna Gyöngyöspata új általános is­kolai tornatermét december 29- én, szerdán egy labdarúgó torná­val avatják. A korszerű létesít­mény ugyanis első alkalommal ad helyet több község kispályás csapatai vetélkedésének. Ä ven­déglátók mellett Jobbágyi, Szű­csi, Nagyréde és Szurdokpüspö­ki alkotja a mezőnyt, amelyhez csatlakozik még a helybeliek Öregfiúk gárdája is. Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoz­tatása szerint a Totó 52. fogadási hetének nyereményei a követke­zők: 13 plusz egy találatos szel­vény 1 darab, nyereménye 4 379 735 forint, 13 találatos szelvény I darab, nyereménye 2 012 311 forint. A 12 találatos szelvények­re egyenként 116 656 forintot, a II találatos szelvényekre egyen­ként 7 155 forintot, a 10 talalatos szelvényekre egyenként 1 109 forintot fizetnek. Góltotó: 3 ta­lálatos 3 darab, nyereményük egyenként 5 533 forint. Tómba „álcázta” magát... A rendőrség közúti kihágásért megbüntetie. Alberto Tombát, az olasz sísport csillagát. A három­szoros olimpiai bajnok Velence környékén egy autópályán kiala­kult közlekedési dugóban el­vesztette türelmét és kocsijára egy kék villogót kitéve átfurako­dott az autók tömegén. A rend­őrtiszt később elmesélte: amikor megpillantotta Tómba autóját azt hitte, hogy egy bíró vagy vala­mi más fontos személyiség érke­zett kísérettel. Tévhite egy pilla­nat alatt elszállt, amikor az ola­szok számára oly ismerős Tom­bát pillantotta meg a volánnál. Elmulasztott esély Az áramszolgáltató vállalatok halogatott privatizációja A regionális áramszolgáltató vállalatok privatizációjára ki­írt pályázatot az Állami Vagyonkezelő Rt. eredménytelennek minősítette, ezért a villamosenergia-ipar továbbra is állami kézben marad. Slosár Gábor, az Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ) ügyvezető igazgatóhelyettese szerint nagyon nagy esélyt szalasztott el az ország, ami még többmilliárd forintjá­ba fog kerülni. A nyáron a gazdasági kabinet döntött arról, hogy az áram- szolgáltató vállalatok prviatizálhatók. Méghozzá azok szerint az elvek szerint, amelyeket az ÁVÜ dolgozott ki. Eszerint az áramszolgáltatók tulajdonjogának 15 százaléka kerülhet ma­gántársaságok kezébe. A befektetők azonban akár 25-30 százalékos tulajdoni részt is szerezhetnek, amennyiben fel­emelik a társaság alaptőkéjét. A kormány meghatározta azt is, hogy az áramszolgáltatók részvényeinek 50 százaléka plusz egy szavazat marad tartósan állami kézben, a többi rész privatizálható. A többségi állami tulajdon az ÁV. Rt. portfo­liójában marad. Slosár Gábor — aki részt vett az áramszolgáltatók privati­zációs koncepciójának kidolgozásában — vitatja azt, hogy az államnak e téren szüksége van többségi tulajdonra. Szerinte elegendő lenne a részvénypakettek legfeljebb 25 százalékát állami kézben tartani. Az áramszolgáltatók tipikusan kereskedelmi szolgáltató cégek, amelyekhez nem feltétlenül szükséges ilyen súlyű álla­mi beavatkozás — vallja. Hozzáteszi: ezt a szolgáltatást az egész világon nagyon jól csinálják magántársaságok is. Ter­mészetesen van arra is példa, hogy állami cég a szolgáltató, például Franciaországban vagy Olaszországban. Ezekben az országokban azonban veszteséges is az áramszolgáltatás — hangsúlyozza. — Ahol az állam szerepet vállal, ott — úgy néz ki — a veszteségek is garantáltak. Az állami befolyás megtartásának talán egy indoka lehet: az állam elvileg jobban ellenőrizheti az árakat. Azonban a magászolgáltatók is éppenséggel abban érdekeltek, hogy mi­nél több energiát adjanak el olcsón. A világon mindenütt megszabják ugyanis, hogy miként kell a tarifát számítani. — Nálunk persze, ezt a számítási metódust még nem ve­zették be — mondja Slosár. — 1995 végére azonban ki kell alakítani, mert addigra — a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött megállapodás szerint — el kell érni a nyugat-eruópai piaci árakat. Az áramszolgáltatás tarifája akkorra tehát nem tartalmazhat állami dotációt. Ez persze, azt is jelenti, hogy mai áron számítva 1 kilowattóra háztartási villamosenergia díja 12 forint körül alakulna a nappali időszakban. Ez a jelen­legi árak körülbelüli megduplázását eredményezi — igaz vi­szont, hogy már tartalmazná a szokásos 6-8 százalékos szol­gáltatói nyereséget is. Továbbá azt a részt is, amiből a beruhá­zásokhoz, későbbi erőműépítésekhez szükséges forrásokat képezhetik a cégek. — A magyar áramszolgáltatók szakmai bázisa általában jó — tájékoztat az ÁVÜ ügyvezető igazgatóhelyettese. Hozzá­teszi: műszaki állapotuk már hagy kívánni valót maga után. Nem korszerűek a kisfeszültségű hálózatok, a transzformáto­rok sem a legjobbak. A középfeszültségű hálózattal is bősé­gesen van mit tenni, és a nagyfeszültségű hálózat is korszerű­sítésre szorulna. A transzformátorok, kapcsolóberendezé­sek, és maguk a vezetékek is elavultak. Az egész hálózatra rá­férne tehát egy komoly tőkeinjekció. — Csak tőkebevonással tudom elképzelni mindezen problémák megoldását — mondja Slosár Gábor. Az ÁVÜ eredeti elképezelése az volt, hogy 25 százaléknyi tulajdonosi rész erejéig szakmai befekte­tőket hoznak be. Es csak azt követően, hogy a tőkeemeléssel és a korszerűsítéssel valamivel jobb műszaki állapotba kerül­nek a cégek, valamint a veztés hatékonysága is megjavul, vontak volna be pénzügyi befektetőket. Akkor is 10 százalék alatti üzletrészekkel, amivel azonban tovább javult volna az áramszolgáltatók anyagi helyzete. — Ez az elképzelés — saj­nos — meghiúsult — vallja be Slosár. A sikertelenség okai között felsorolja, hogy az ÁV Rt. a nyilvánosság előtt erőteljesen opponálta az ÁVÜ elképzelé­sét. Ennek Slosár szerint természetesen az lett a következmé­nye, hogy több, potenciális befektető visszalépett, avagy nem is pályázott, tekintettel arra, hogy nem látta tisztán a kor­mányzati szándékot, s emiatt elbizonytalanodott. Más befek­tetők tettek ugyan ajánlatot — de az inkább nevetséges volt. Volt persze, néhány befektető, aki mindennek ellenére ko­molyan vette a dolgot, és elfogadható ajánlatot adott bizo­nyos áramszolgáltatókra. De a hat meghirdetett vállalat közül csak négyre érkezett értékelhető, esetleg javítás után elfogad­ható ajánlat. Az áramszolgáltatók privatizációjánál fontos szempont marad, hogy olyan szakmai befektetőket kell ke­resni, akiknek érdeke, hogy minél előbb a nyugat-eruópai rendszerhez, az úgynevezett UCPTE-hez csatlakozzunk, te­hát leváljunk az ukrajnai rendszerről — magyarázza az ÁVÜ ügyvezető igazgatóhelyettese, aki szerint a pályázó szakmai befektetők ebből a szempontból kifogástalanok voltak. Slosár Gábor véleménye szerint egyébként nemcsak a vil- lamosenergiaszállító-hálózatot, de az erőművek egy részét is minden további nélkül el lehetne adni külföldi befektetők­nek. — Ennek megint meglenne az az előnye, hogy korszerű, környezetkímélő erőművek létesülnének. Hozzáteszi azon­ban, hogy a paksi atomerőmű állami tulajdonát indokolatlan­nak tartaná felszámolni. Az áramszolgáltató vállalatok privatizációja egyelőre megtorpant. — Nagyon aggódom — mondja Slosár Gábor. — Az ÁV Rt. elkapkodva hirdette meg a pályázat eredményte­lenségét. Célszerű lett volna ugyanis az ajánlatok javítására felszólítani a befektetőket. Esetleg egy konzorciális ajánlatot is lehetett volna kérni tőlük. Ilyen módon ki lehetett volna al­kudni egy elfogadható árat. Ezt elmulasztották. Ennek pedig az lesz a következménye, hogy az újabb pályázat kiírásánál rosszabb pozícióból fogunk kiindulni, mint amit most elér­hettünk volna. Nagyobb árat tehát nem fognak tudni elérni, éppen ellenkezőleg: a tapasztalat azt mutatja, hogy az állami vagyon az idő során leértékelődik, és ezért is célszerű minél előbb az állami vagyont magánosítani. Slosár Gábor szerint így fogunk járni az áramszolgáltató vál­lalatok esetében is, hiszen azok továbbra is veszteségesek ma­radnak. Élik fel a vagyonukat, romlik a műszaki állapotuk. Eb­ből egyenesen következik, hogy az értékük is egyre csökken. Az ÁVÜ ügyvezető igazgatóhelyettese ezekután koránt­sem derűlátó az áramszolgáltató vállalatok privatizációjával kapcsolatban. Szomorúnak tartja, hogy az ÁV Rt.-nek most egy angol cég fogja megmondani, mit is kell kezdeni a magyar áramszolgáltató rendszerrel. Slosár Gábor szerint legkorábban tavasszal lehetne új pá­lyázatot kiírni. Akkorra már az ország nyakig benne lesz a vá­lasztási kampányban. Az sem lenne szerencsés, ha egy ilyen nagy horderejű kérdésben a leköszönő kormány magára vál­lalná a döntést. Az új kormányzatnak pedig — bármilyen ösz- szetételű is lesz — kisebb gondja is nagyobb lesz annál, hogy éppen ezzel kezdje ténykedését. — A döntés minden körül­mények között áthúzódik majd ’95-re. Nagyon sok milliárd- jába van ez az országnak. Nagy esélyt szalasztottunk el! P. R.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom