Heves Megyei Hírlap, 1993. december (4. évfolyam, 280-305. szám)
1993-12-29 / 303. szám
HÍRLAP, 1993. december 29., szerda SPORT - HIRDETÉS 7. Atkári kontra Molnár, Füzesabony kontra Sírok (11/2.) Fullánkos szavak — szerétéiből? Megyénknek két női kézilabda csapata küzd a pontokért az NB I/B-ben, legalábbis az ősztől fogva. Addig a Sírok gárdája jelentette a csúcsot ebben a sportágban, ám megjelent a színen a vetélytárs, a leplezetlenül babérokra törő, igen becsvágyó füzesabonyi gárda. A rivalizálás akkor is létezett a két csapat között, amikor az FSC még NB Il-es volt, már akkor is nagy presztízscsaták folytak. Ez a küzdelem viszont még hellyel-közzel megmaradt az egészséges és sportszerű vetélkedés keretei között, ám az utóbbi időben egyre inkább elmérgesedett a viszony, egymást követték a kellemetlen incidensek. Azzal a szándékkal hívtuk meg szerkesztőségünkbe Atkári Lajost, a Füzesabony és Molnár Ferencet, a Sírok edzőjét, hátha sikerül tisztább vizet önteni a pohárba. — Milyen mélyre nyúlnak ennek az átkos cívódásnak a gyökerei? Molnár Ferenc: — Nyolc éve annak, hogy elköltöztem Abonyból, azóta úgy kezelnek, mint egy hazaárulót. Az a bajuk, hogy Abonyból eljöttem, és úgy gondolják, hogy ellenség vagyok. Most is magukénak tekintenek engem, mintha örökre az övék lennék. Bizton állítom, hogy játékos pályafutásom alatt, többet nyújtottam nekik, mint ők nekem. Atkári Lajos:—Kétféle ellentét létezik, s a kettőt külön kell választani. Feri valóban szálka néhány abonyi szemében, éppen az általa elmondottak miatt. A másik viszont egy évek óta tartó presztízsharc a két csapat között, amely váltakozó hevességgel folyik. — Gondolom, ez a harc csak éleződött, amióta az FSC is NB I/B-s lett. Olyan méreteket és formát öltött, ami — nyugodt szívvel állíthatjuk — már túllépi az egészséges rivalizálás kereteit. Mi lehet ennek az oka? Atkári Lajos: — A megyeiből hosszú utat tettünk meg az NB II-be, ekkor a Sirok már ebben az osztályban kézilabdázott, és Somogyi Tibi volt az edzője. Ő is úgy nyitott, hogy gratulált a feljutásunkhoz, es nyugtatgatott: nem kell megijedni, mindenki nyeri a hazai meccseit, s akkor nem lehet baj. Aztán a Füzesa- bony-Sirok meccset elhalasztat- ta, mert még nem állt össze a csa- ata. Sebtében igazolt négy játé- ost a főiskoláról, és Simon Edit szinte egymaga vert meg minket, háromszáz szurkolónk előtt. Ezzel a szédítő erejű pofonnal kezdtük az NB Il-es szereplésünket, s ez volt az első tüske, amit továbbiak követtek. — Aztán? — Egy egész újságoldalt be- töltene, ha most szépén sorba szedném a velünk megesett méltánytalanságokat. Mucha Editet egész egyszerűen „ellopták” tőlünk, a 70 ezret, amit érte ígértek, azóta sem láttuk. Már tavaly is érződött a sandaság, amikor megnyertük az NB Il-ot és ilyen szövegek járták: „Könnyű Atkádnak, mert a játékvezetők a barátai...” — No, és könnyű Atkárinak? Egyáltalán összegyeztethető-e, hogy valaki edző is, játékvezető is? — Nekem igen, de sokak szemében nem. Úgy tűnik, el kell viselnem az ezzel a kettősséggel együttjáró szóbeszédet. — Csak a két edző között feszül ellentét, vagy a két csapat között is? Molnár Ferenc: — Az én játékosaim örültek, amikor a nyáron leültünk Lajossal, hogy elszívjuk a békepipát. Fellélegeztek, legalább nem ütjük-vágjuk tovább egymást. De már a airok-Füze- sabony bajnokin is érződött, hogy nem ellenfélként, hanem ellenségként kezelnek minket. Nyerni akartak, és nem tudták a vereséget elviselni. Atkári — akinek egyébként a piros lapot is felmutatták — állandóan azt hangoztatta, hogy Bótáné Veres Andrea csak szabálytalan gólokat lő... Főleg Kovács Ildikó magatartása megmagyarázhatatlan számomra. Egyik pillanatban mosolyog, a másikban meg minMolnár Ferenc: „Az én játékosaim örültek, hogy elszívjuk a békepipát.” (Fotó: Gál Gábor) dennek lehordja volt csapattársait. Atkári Lajos: — A magánéletben még jópofáskodhatnak egymással, függetlenül a pályán történtektől. Alapvető, kibékíthetetlen ellentét nincs, csak aprócska tüskék, amiket a női lélek hajlamos felnagyítani. Kovács Ildi viselkedéséről csak annyit mondhatok, hogy nemigen szerették őt Sírokban, s a sok elfojtott keserűség időnként kitör belőle. Én legalábbis így gondolom... — Miért van az, hogy nálatok a kézfogás nem egyéb megszokott udvariassági gesztusnál. Nem lehetne nagyobb barátságban élni? Molnár Ferenc: — Ott lehet a kutya elásva, hogy mindketten rajongunk ezért a sportágért, és a győzelem az mindennél fontosabb. A sok munkát, amit belefektetünk egyikünk sem akaija elveszni látni. Atkári Lajos: — Nagyon nehéz úgy barátkozni, hogy ilyen megjegyzések röpködnek időnként: „Na, itt már megint nem nyerünk, mert az Atkári elintézte...” vagy „Jó, hogy feljutott az Abony, legalább van négy pontunk!” A mi szemünkben az is szálka, hogy a szövetség a Siro- kot támogatja. Mindenki a Siro- kot akarja megmenteni, be akarják hozni a csapatot Egerbe, mert a falunak nem kell. Á szövetség átvállalja a 80 ezres adósságukat. Sok ez így egyszerre... Nekünk mikor adott a szövetség ennyi pénzt?! — Mik a viszony normalizáló- . dásának esélyei? Atkári Lajos: — Lehetőséget látok, csak nehezen realizálható. Nem mehetek bele olyasmibe, aminek a csapatom látja a kárát. Nem kérünk kegyelmet senkitől, de nem is osztunk. Molnár Ferenc: Január 14-ére meghívtuk egy siroki tornára az FSC ifjúsági csapatát, de az enyhülés igazi próbaköve a március 26-án sorra kerülő Füzesabony- Sirok bajnoki összecsapás lehet. Miklós János, a megyei kézilabda szövetség főtitkára nem az ellentétet hangsúlyozza a két csapat között, inkább azt tartja szomorúnak, hogy nem segítik egymást, semmilyen módon. A két edző nem „pendül egy húron”, ezért aztán hiányzik is a más megyékben gyakran tapasztalható együttműködés. Azt is hibának tartja, hogy mindkét edző rengeteget vállal magára. Túlságosan megosztják az erejüket, s ez nem mindig szül jót. A szövetség nem békélhet meg ezzel a „kard, ki kard” állapottal, igyekszik tompítani a konfliktusok élét, de hivatalos lépést nem tehet, hiszen végső soron a két csapat magánügye az egymás közötti viszony. Á szövetség vezetése azt kívánja, hogy edzőként segítsék egymást, s inkább más módón rivalizáljanak. Molnár Ferenc legyen jobb játékos az Egri Kézilabda Club színeiben — ahol gólerős átlövő —, mint amilyen játékvezető Atkári Lajos. Persze az sem tragédia, ha mindez esetleg fordítva történik... Buttinger László 295 ezer dolláros „fájdalomdíj” Ribbeck befejezte Amiről a jól értesült müncheniek már hetek óta beszéltek, hétfőn bekövetkezett. A Bayern München labdarugó csapatának vezetősége úgy döntött, hogy januártól Erich Ribbeck helyett a klub alelnöke, Franz Beckenbauer veszi át a csapat irányítását. Ribbeck még abban bízva utazott el és tért vissza szabadságáról, a Kanári-szigetekről, hogy kitölti szerződését és a szezon végéig ő ül a csapat kispadján. A hétfői kétórás beszélgetés Fritz Scherer klubelnökkel azonban meggyőzte a trénert, hogy jobb lesz, ha átadja a karmesteri pálcát Beckenbauemek, és elfogadja a 295 ezer dollárnak megfelelő összegű „fájdalomdijat”. A nagylelkű klubvezetés arról is biztosította Ribbecket, hogy amennyiben a csapat nélküle bajnoki címet szerez — eddigi érdemei honorálásaként — újabb anyagi elismerésben részesül. Ribbeck 1992. március 12-én, a mostanihoz hasonló vészhelyzetben vette át a Bayem vezetését a dán Sörén L er by tői. A szakember legnagyobb sikerét azonban előző csapatával, a Bayer Leverkusennel érte el, amikor 1988-ban megnyerték az UEFA Kupát. Mostani bukásának közvetlen oka, hogy a bajor együttes kiesett az UEFA Kupából és a német kupából is. — 1992-ben Ribbeck volt a legjobb választás — mondta Beckenbauer, aki már novemberben jelezte, hogy „kész segíteni a csapaton”. Ribbeck minden jót kívánt az új vezetőedzőnek és a csapatnak, majd kijelentette, hogy a szerződésbontással valószínűleg véget ért edzői pályafutása. — Nem kaptam ajánlatokat sehonnan, és remélem nem is kapok. Persze, az ember sohasem tudhatja — sietett hozzátenni az 56 éves szakember. ___________i_______________ Szi lveszteri kerekezés Gyöngyösön Az Avar Túrakerékpár Klub egy kis szilveszteri kerekezésre hívja meg mindazokat, akiknél az óévbúcsúztató mulatságba belefér egy kis testmozgás is. Erre az év utolsó napján 9-13 óra között kerülne sor, tele sok-sok meglepetéssel, mókával. A rajt a klub üzlete és szervize elöl történik (Kossuth u. 32.], és az útvonal Gyöngyös belvárosán át vezet. Patai focitorna Gyöngyöspata új általános iskolai tornatermét december 29- én, szerdán egy labdarúgó tornával avatják. A korszerű létesítmény ugyanis első alkalommal ad helyet több község kispályás csapatai vetélkedésének. Ä vendéglátók mellett Jobbágyi, Szűcsi, Nagyréde és Szurdokpüspöki alkotja a mezőnyt, amelyhez csatlakozik még a helybeliek Öregfiúk gárdája is. Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a Totó 52. fogadási hetének nyereményei a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 1 darab, nyereménye 4 379 735 forint, 13 találatos szelvény I darab, nyereménye 2 012 311 forint. A 12 találatos szelvényekre egyenként 116 656 forintot, a II találatos szelvényekre egyenként 7 155 forintot, a 10 talalatos szelvényekre egyenként 1 109 forintot fizetnek. Góltotó: 3 találatos 3 darab, nyereményük egyenként 5 533 forint. Tómba „álcázta” magát... A rendőrség közúti kihágásért megbüntetie. Alberto Tombát, az olasz sísport csillagát. A háromszoros olimpiai bajnok Velence környékén egy autópályán kialakult közlekedési dugóban elvesztette türelmét és kocsijára egy kék villogót kitéve átfurakodott az autók tömegén. A rendőrtiszt később elmesélte: amikor megpillantotta Tómba autóját azt hitte, hogy egy bíró vagy valami más fontos személyiség érkezett kísérettel. Tévhite egy pillanat alatt elszállt, amikor az olaszok számára oly ismerős Tombát pillantotta meg a volánnál. Elmulasztott esély Az áramszolgáltató vállalatok halogatott privatizációja A regionális áramszolgáltató vállalatok privatizációjára kiírt pályázatot az Állami Vagyonkezelő Rt. eredménytelennek minősítette, ezért a villamosenergia-ipar továbbra is állami kézben marad. Slosár Gábor, az Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ) ügyvezető igazgatóhelyettese szerint nagyon nagy esélyt szalasztott el az ország, ami még többmilliárd forintjába fog kerülni. A nyáron a gazdasági kabinet döntött arról, hogy az áram- szolgáltató vállalatok prviatizálhatók. Méghozzá azok szerint az elvek szerint, amelyeket az ÁVÜ dolgozott ki. Eszerint az áramszolgáltatók tulajdonjogának 15 százaléka kerülhet magántársaságok kezébe. A befektetők azonban akár 25-30 százalékos tulajdoni részt is szerezhetnek, amennyiben felemelik a társaság alaptőkéjét. A kormány meghatározta azt is, hogy az áramszolgáltatók részvényeinek 50 százaléka plusz egy szavazat marad tartósan állami kézben, a többi rész privatizálható. A többségi állami tulajdon az ÁV. Rt. portfoliójában marad. Slosár Gábor — aki részt vett az áramszolgáltatók privatizációs koncepciójának kidolgozásában — vitatja azt, hogy az államnak e téren szüksége van többségi tulajdonra. Szerinte elegendő lenne a részvénypakettek legfeljebb 25 százalékát állami kézben tartani. Az áramszolgáltatók tipikusan kereskedelmi szolgáltató cégek, amelyekhez nem feltétlenül szükséges ilyen súlyű állami beavatkozás — vallja. Hozzáteszi: ezt a szolgáltatást az egész világon nagyon jól csinálják magántársaságok is. Természetesen van arra is példa, hogy állami cég a szolgáltató, például Franciaországban vagy Olaszországban. Ezekben az országokban azonban veszteséges is az áramszolgáltatás — hangsúlyozza. — Ahol az állam szerepet vállal, ott — úgy néz ki — a veszteségek is garantáltak. Az állami befolyás megtartásának talán egy indoka lehet: az állam elvileg jobban ellenőrizheti az árakat. Azonban a magászolgáltatók is éppenséggel abban érdekeltek, hogy minél több energiát adjanak el olcsón. A világon mindenütt megszabják ugyanis, hogy miként kell a tarifát számítani. — Nálunk persze, ezt a számítási metódust még nem vezették be — mondja Slosár. — 1995 végére azonban ki kell alakítani, mert addigra — a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött megállapodás szerint — el kell érni a nyugat-eruópai piaci árakat. Az áramszolgáltatás tarifája akkorra tehát nem tartalmazhat állami dotációt. Ez persze, azt is jelenti, hogy mai áron számítva 1 kilowattóra háztartási villamosenergia díja 12 forint körül alakulna a nappali időszakban. Ez a jelenlegi árak körülbelüli megduplázását eredményezi — igaz viszont, hogy már tartalmazná a szokásos 6-8 százalékos szolgáltatói nyereséget is. Továbbá azt a részt is, amiből a beruházásokhoz, későbbi erőműépítésekhez szükséges forrásokat képezhetik a cégek. — A magyar áramszolgáltatók szakmai bázisa általában jó — tájékoztat az ÁVÜ ügyvezető igazgatóhelyettese. Hozzáteszi: műszaki állapotuk már hagy kívánni valót maga után. Nem korszerűek a kisfeszültségű hálózatok, a transzformátorok sem a legjobbak. A középfeszültségű hálózattal is bőségesen van mit tenni, és a nagyfeszültségű hálózat is korszerűsítésre szorulna. A transzformátorok, kapcsolóberendezések, és maguk a vezetékek is elavultak. Az egész hálózatra ráférne tehát egy komoly tőkeinjekció. — Csak tőkebevonással tudom elképzelni mindezen problémák megoldását — mondja Slosár Gábor. Az ÁVÜ eredeti elképezelése az volt, hogy 25 százaléknyi tulajdonosi rész erejéig szakmai befektetőket hoznak be. Es csak azt követően, hogy a tőkeemeléssel és a korszerűsítéssel valamivel jobb műszaki állapotba kerülnek a cégek, valamint a veztés hatékonysága is megjavul, vontak volna be pénzügyi befektetőket. Akkor is 10 százalék alatti üzletrészekkel, amivel azonban tovább javult volna az áramszolgáltatók anyagi helyzete. — Ez az elképzelés — sajnos — meghiúsult — vallja be Slosár. A sikertelenség okai között felsorolja, hogy az ÁV Rt. a nyilvánosság előtt erőteljesen opponálta az ÁVÜ elképzelését. Ennek Slosár szerint természetesen az lett a következménye, hogy több, potenciális befektető visszalépett, avagy nem is pályázott, tekintettel arra, hogy nem látta tisztán a kormányzati szándékot, s emiatt elbizonytalanodott. Más befektetők tettek ugyan ajánlatot — de az inkább nevetséges volt. Volt persze, néhány befektető, aki mindennek ellenére komolyan vette a dolgot, és elfogadható ajánlatot adott bizonyos áramszolgáltatókra. De a hat meghirdetett vállalat közül csak négyre érkezett értékelhető, esetleg javítás után elfogadható ajánlat. Az áramszolgáltatók privatizációjánál fontos szempont marad, hogy olyan szakmai befektetőket kell keresni, akiknek érdeke, hogy minél előbb a nyugat-eruópai rendszerhez, az úgynevezett UCPTE-hez csatlakozzunk, tehát leváljunk az ukrajnai rendszerről — magyarázza az ÁVÜ ügyvezető igazgatóhelyettese, aki szerint a pályázó szakmai befektetők ebből a szempontból kifogástalanok voltak. Slosár Gábor véleménye szerint egyébként nemcsak a vil- lamosenergiaszállító-hálózatot, de az erőművek egy részét is minden további nélkül el lehetne adni külföldi befektetőknek. — Ennek megint meglenne az az előnye, hogy korszerű, környezetkímélő erőművek létesülnének. Hozzáteszi azonban, hogy a paksi atomerőmű állami tulajdonát indokolatlannak tartaná felszámolni. Az áramszolgáltató vállalatok privatizációja egyelőre megtorpant. — Nagyon aggódom — mondja Slosár Gábor. — Az ÁV Rt. elkapkodva hirdette meg a pályázat eredménytelenségét. Célszerű lett volna ugyanis az ajánlatok javítására felszólítani a befektetőket. Esetleg egy konzorciális ajánlatot is lehetett volna kérni tőlük. Ilyen módon ki lehetett volna alkudni egy elfogadható árat. Ezt elmulasztották. Ennek pedig az lesz a következménye, hogy az újabb pályázat kiírásánál rosszabb pozícióból fogunk kiindulni, mint amit most elérhettünk volna. Nagyobb árat tehát nem fognak tudni elérni, éppen ellenkezőleg: a tapasztalat azt mutatja, hogy az állami vagyon az idő során leértékelődik, és ezért is célszerű minél előbb az állami vagyont magánosítani. Slosár Gábor szerint így fogunk járni az áramszolgáltató vállalatok esetében is, hiszen azok továbbra is veszteségesek maradnak. Élik fel a vagyonukat, romlik a műszaki állapotuk. Ebből egyenesen következik, hogy az értékük is egyre csökken. Az ÁVÜ ügyvezető igazgatóhelyettese ezekután korántsem derűlátó az áramszolgáltató vállalatok privatizációjával kapcsolatban. Szomorúnak tartja, hogy az ÁV Rt.-nek most egy angol cég fogja megmondani, mit is kell kezdeni a magyar áramszolgáltató rendszerrel. Slosár Gábor szerint legkorábban tavasszal lehetne új pályázatot kiírni. Akkorra már az ország nyakig benne lesz a választási kampányban. Az sem lenne szerencsés, ha egy ilyen nagy horderejű kérdésben a leköszönő kormány magára vállalná a döntést. Az új kormányzatnak pedig — bármilyen ösz- szetételű is lesz — kisebb gondja is nagyobb lesz annál, hogy éppen ezzel kezdje ténykedését. — A döntés minden körülmények között áthúzódik majd ’95-re. Nagyon sok milliárd- jába van ez az országnak. Nagy esélyt szalasztottunk el! P. R.