Heves Megyei Hírlap, 1993. december (4. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-11-12 / 289. szám

HÍRLAP, 1993. december 11—12., szombat—vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN 9. bt *6 i *5 äl = © E 3® í* y C y N m sö 3« lx Tízesekké! nem könnyű Miről vallanak a számok? A tarot a jövőt fürkészi Manapság egyre gyarapszik az ezotérikát kedvelők tábora. Ért­hető, hiszen zűrzavaros a jelen, bizonytalan a holnap, s a rossz hangulatú, az illúziójukat vesz­tett emberek keresnek valamifé­le szellemi, erkölcsi fogódzót. Gyarapszik is a sarlatánok szá­ma, azoké, akik megvámolják a tétovázókat, a segítségre, a felka­rolásra szorulókat. Szerencsére olyanok is akad­nak, mint a Budapesten élő, a 73 esztendeje ellenére is fiatalos Váczi Klára, aki nemcsak kiváló grafológus — effélék is alig akad­nak e kies hazában —, hanem je­leskedik az asztrológiában, a te­nyérelemzésben, s a tarotban is. 1. Nem említettem a számmiszti­kát, pedig e területen is igen ott­honosan mozog. Ezért kár, hogy egri bemutat­kozására — október végén — olyan kevesen voltak kíváncsiak. Jól jártak viszont azok, akik részt vettek az Egri Egészség- és Kör­nyezetvédő Egyesület által ren­dezett rendezvényen, hiszen nemcsak ismereteiket gyarapí­tották, hanem bepillanthattak a világunkat mozgató, a karakte­rünket befolyásoló erők titkaiba is, s ráadásként elsajátíthattak néhány olyan tippet, amelyet ké­sőbb sokrétűen kamatoztathat­nak. Ez a varázslatos, kedves, köz­vetlen, egyéni humorú, életvi­dám hölgy lényéből fakadóan mellőzött minden fontoskodást, pózolást. Neki köszönhető, hogy a nyilvános riport kedélyes dis­kurzussá formálódott, s irigylen­dő légkör uralta az egész délelőt­töt. 2. Legnagyobb érdeklődést a számmisztika váltotta ki, holott eredetileg nem erről óhajtott hangsúlyosan szólni. Kihívott egy jelentkezőt. Fel­íratta vele teljes születési idő­pontját, s aztán indult a „bűvö- lés”. Két módon is összeadta a szá­mokat, s mindenki rájöhetett, hogy az eredmény akkor is ugyanaz, ha a matematika ezt megkérdőjelezné. Ez az egy mozzanat is jelezte, hogy ez az ősi tudomány nem szemfényvesztés, egyáltalán nem valami ámításféle. Menet közben azért bevetette Kepler művészetét is, s aztán nem maradt adós az indoklással sem. — Csak néhány jellemző dol­got említek. Akik kettesek, hár­masok és négyesek, megtestesí­tik a megbízható átlagembert, azokat, akikre épül a társada­lom, sőt a család is. Nevezhet­ném őket a jelképes fák gyökere­inek. Belőlük verbuválódnak az ideális férjek és feleségek. Nem jellemző ez a hatosokra, hetesek­re, nyolcasokra. A kilencesek és a tízesek — különösképp az utóbbiak — a saját praxisom sze­rint különös sorsú, szuverén ka­rakterek. Mindig megjegyzem, hogy olyanok, akik mellett lehet élni, de velük aligha. Nem viselik el a függőséget, a drillt, az utasí­tásokat. Szeretik a szabadságot, az önállóságot, az alkotás, a te­remtés fantáziagazdagságát. Be­lőlük válnak — hacsak nem úsz- szák meg ezt a szolgálatot — a legrosszabb kiskatonák. Őket fé­nyűik leggyakrabban, ők kapnak igen ritkán eltávozást. Egyéb­ként érdekes volna a honvédség­nél ilyen szempontok szerint is megvizsgálni a helyzetet. Már csak azért is, mert a bánásmódot ehhez a szituációhoz lehetne iga­zítani, azaz kevesebb lenne a lé- lekgyötrő konfliktus. Mindene­setre azt tanácsolnám az olyan asszonyoknak, akiknek párjai e körbe tartoznak, hogy ne nagyon nyomozzanak utánuk, mert nem tűrik a csakazértis ellenőrzést. Rájuk kell hagyni a dolgokat, mert ha nem ez történik, akkor oda a béke, a harmónia, és nem egy esetben a házasság is. 3. A táblánál álló ötös számos kellemes információval szembe­sülhetett. A vendég jóvoltából megismerhettük vonzó vonásait. Most már egyre többen kérdez­tek, s természetesen sorjáztak is a válaszok. — Az az ideális, ha az előbbi jegyekkel harmonizálnak a ház­számok, a rendszámok, s a dön­tések kivitelezésére szánt idő­pontok. Egyáltalán nem mind­egy, hogy mikor mondják ki a fel­ek a boldogító igent. Bizony, ne­megyszer jönnek hozzám ifjú szerelmesek, s tudakolóznak ar­ról, hogy mi vár rájuk. Néha nem közölhetem a nyers tényeket, nem utalok arra, hogy semmivé foszlik a nagy érzés. Hadd ma­radjanak meg illúzióik, hadd ta­pasztaljanak meg minden él­ményt, hiszen ekként teljesítik feladatukat, ily módon lesz köny- nyebb nekik következő életük­ben. 4. Végül mindnyájunkat megba­bonázott azzal a tarottal, amely­nek — a kifejezés nem túlzás — szinte egyetlen hazai mestere. — Aki elsajátítja az ősi kártya kezelésének legapróbb tudniva­lóit is — hosszú esztendők szük­ségesek ehhez —, s tisztában van a chiromantia, a már említett asztrológia fogásaival is, min­denképpen magasabb szférákba emelkedhet, s megvilágosodhat előtte a jövő számos tendenciája, ami nem árt, hiszen iránytű bir­tokában valamennyien köny- nyebben boldogulunk, s hama­rabb jutunk el ahhoz a megtisz­tuláshoz, ahhoz a katarzishoz, amely nélkül csak fehér bottal botorkálok lennénk. 5. Pillanatnyilag fura dolgok azért vannak. Megfogta az egyik résztvevő kezét, aki felszólításá­ra közölte születési adatait, s ő úgy olvasott az illető tegnapjai­ban, jelenében, mint egy könyv­ben. — Ezt minősítem intuíciónak. Bizonyára létezik racionális in­doklás is, mert csodák nincse­nek, csak most még megfejthe­tetlen titkok. De nem is ez a fon­tos, hanem az, hogy ekként is használhatok polgártársaimnak. Mennyire igaz... Pécsi István Üj Raszputyinok Az egész volt Szovjet­unió területén hemzsegnek a sámánok, varázslók, jó­sok és kuruzslók. Van, aki a televízión keresztül gyó­gyít, van, aki kis falvakban tevékenykedik. Az orosz lélekben él a vágy, hogy olyan hitet élhessen, ami nem politikai hatalomtól függ- (FEB-fotó) Tóth Béla: Capriccio i. — Hát ez sem különb a többi­nél! — kiáltja a boltozatos mellű, gránitarcú óriás. 1804 májusa. Méregerős feketekávé ömlik a adlón, a széttört csésze darabjai özött. Egy szimfónia partitúrá­ja Ludwig von Beethoven úr csizmája alatt, pontosabban a cí­me: Symphonia Bonaparte. 1804 májusa. Az első konzul csá­szárrá koronáztatja magát. Né­pek szabadságának megvalósí­tója? A Marius-arcú vezer? Irtó­zatos Beethoven csalódása. De az Ervica túléli a modem Caesar tündöklését. A gyógyíthatatlan süketséggel kínlódó, egyre magányosabb férfi Heiliegenstadt relé gyalo­gol. Zárkózott arca nem árulja el gondolatait. Kitér a zárt hintó elől, ami a Lichnowsky-címert hordja. Az pedig felvenné. Dél­előtt a császárvarosban épp Ed­ward hercegnek mondta: „írja le, amit közölni akar. Én már majd­nem süket vagyok!” így hát in­kább a szőlőskertek felé fordítja szemét. Mire gondol? Egyenlő­ség, testvériség, szabadság? Mi­be kerül ez még az emberiség­nek? Birkózás a sorssal, a neme­zissei. Hogyan „kopog, döröm­böl” az ember aj táj an? Négy koppanás... sokszor. De megéri. Győzelem-finálé a vége. Legfel­jebb... majd a huszadik század­ban. Testvériség, Testvériség... Grinzing felől szőlővirág-illatot hajt a szél. 1791, Bécs. Szabad­kőműves bizakodás, megfogha­tatlan Mozart-muzsika. Sarast- ro, Tamino, Kedves Papageno... Mi hát a vége? Szőlővirág-illatú, ogány öröm. Zsarnokok nél­Számára már nem létezik Bo­naparte, csak az öt vonal. És az emberrel énekeljen az Orchester minden hangszere. Örömöt... mindenkinek. Fekete felleghajtóján még ta­szít egyet a szél. Előtte, utána még a Sors kopogtat, de már érzi, látja, hallja azt az örömöt. Lelké­ben már a Kilencedik énekel. II. A császári hadsereg ütegeinek tűzereje most is nyomasztó. Las­san mozdul a tábornoki látcső. Délről Kaiserja:ger-rajvonalak, nyugat felől „felfejlődő” ulánu- sok. De amíg a sorezredekkel ta­lálkoznak... Elég lusta manőver. „Eh, akár Győrig is eljuthatunk. Nos, mit szól majd ehhez Hay- nau?” — Klapka Komáromra tá­maszkodik. Tartalékaiból ro­hamra indul a szárnyak felé két huszárszázad, közepén egy gya­logzászlóalj. Az erődágyúk záró- tüze támogatja őket. Sebesült honvédek tartanak a vár felé. Kevés a hordágy. Ami van, inkább csak puskákból he­venyészett. Lőtt lábú főhadnagy szeme nem látja a lőfüstös eget. Csak a szuronyt szegező honvédeket. Csak a szemét tudja oldalra for­dítani, testét nem engedi a hord­ágy. Emitt jászkun huszárok. Az egyik megismeri: Egressy főhad­nagy. Fent srapnell robban, de Egressy már csak belül hallja in­dulója ritmusát. Meg azt, hogy magyarok... nem felejtitek el a Klapka-indulót, ha meghalljá­tok. Azt hiszitek, hogy veletek született. Szárazát nyel. Szájában keserű, fémes íz. Sándor, Sán­dor... Te megértenéd, mert... mert „E pirulás vér, harag és szé­gyen A fölébredt nemzetek szemé­ben” ...ha még Bem tisztje vagy. Ma még élsz. Mi lehet Veled...? ...És a nagy, közös sírra boruló fekete-sárga csendből mégis me­lódia röpül: „Hazám, hazám, te mindenem...” Magyarország nagyura, Bánk bán tőrt emel. Er­kel csak öt vonalat, és hiszi, hogy nem reménytelenül. Mert ha más nem, majd — a huszadik szá­zad... Pedig a lecsapódó penge útját az immár nagyon csendes Euró­pában ó, de régóta figyeli egy düsseldorfi német költő. „Ha e szót hallom: „magya­rok” Szűknek érzem német zeké­met, Keblemben tenger kavarog, és mintha trombiták köszön­tenének! a harci dal, a vad s kemény ­ének a Nibelungok alkonyá­ról” 1. A Zeneakadémia előtt lep­kék, bogarak kavarognak a lám­pák fényudvarában. Konflis ko­cog, öreg szürke taxi előz; közel­ről vaníliafagylalt illata, messzi­ről pincelakás lecsószaga, meg egy verkli hangja: „Ott, ahol az ember felmá­szott a fára A Turulmadárra, ott van Bu­dapest Ott, ahol a sárga villamosok járnak A boltok bezárnak, ott van Budapest...” Két férfi vissza-visszanéz. — No, ezt már egy pár éve hallom... A daliamat meg ép­penséggel Mozarttól emele el jó Abraham Pál... — ... és hogy befejezzem: akár Ázsiába, a mohamedán világba is el kell küldeni a fiatalokat, Zoltán. Keressék csak ők is a pentatont. Mert megtalálják. Szakállas társra megérinti a vállát: — A szomszéd népekkel most nehezebb. A politikacsinálók miatt. Ugyan már... A szlovákok talán falhoz állítják népdalaink számtalan dallamát, mert ők is dalolják? Mert az övék is? És megfordítva ugyanaz? Ez szép és örök. Kényszerpolitika nem ronthatja. Mi is elmegyünk még Erdélybe, de Moldvába, a Havasalföldre is, Béla. — Jó estét kívánunk... — Jó estét. Hm... Önök még nem vizsgáztak, barátaim. Fel­iratkoztak? — Tisztelettel... igen. Csak nem tudjuk, hogy... Bartók fehér aszkétafeje kö­zelebb hajol: — Mi bajuk? — Megvertek a turulisták. A tanár úr román táncai miatt. — Istenem... barbárság Mária Országában... Most hova men­nek, barátaim? — Az is lehet, hogy oda, aho­vá a tanár urak... „Foglalj, helyet. Kezdd el a mesét szépen, Mi hallgatunk...” 2. Az arckoponya váll-lapot vi­sel. Csengőgombok az asztalán, egy doboz Csongor szivar, tört hegyű ceruzák, Remington író­gép, egy fáradt gumibot, egy TT- pisztoly. Csak a csőben van töl­tény. A tár helyén egy pár óvszer. Ezen még most is relröhög. — Na, kezhessük élűről is... — Kiss Pál, elsőéves latin-tör­ténelem szakos bölcsészhallgató vagyok. — „Piszokmocsok ellenforra­dalmár vagyok”... hehe... miért nem ezt mondod, paszúly? Kell még egy saller? Stukker volt ná­lad még november húszadikán is! Rutinosan, takarékosan, visz- szakézzel ütött. Aztán szőrös uj­jait megnyalja, a fiú ismét a pad­lón volt. De visszamászott a székre. Jobb arcán valami lógott. A szeme. — Lenyelted a papújaidat. Fene a gusztusodat. Na, ezekre vagyok én kíváncsi. Mert csak ez az izé maradt, miszerint hogyaz- isten: „E pirulás vér, harag és szé­gyen A fölébredt nemzetek szemé­ben” — Te írtad? — Én. Az arckoponya felállt. Kijjebb húzta az ablakot. Kora nyári, jó illatok áradtak. Mögötte nehéz bűz, tegnapi rumok eijedő szaga maradt. De őt már utcai hangszórók édes, édes zenéje frissítette. „Hej, te puska, puska nagy, Nem csinos kis fruska vagy...” Mimi, a „mami” Görögország politikai fordu­latot hozó választásai mögött nem kellett sokáig keresni a nőt. Andreasz Papandreu, a minisz­terelnöki székbe ismét visszatérő 74 éves szocialista politikus így nyilatkozott éppen feleannyi idős feleségéről: „Mindaz, ami­vel életem megmentéséhez és vá­lasztási győzelmemhez hozzájá­rult, felbecsülhetetlen értékű...” Papandreu 1985-ben hivata­los indiai látogatásán, a kor­mánygépen szolgálatot teljesítő stewardessként ismerte meg a csinos, fiatal, de nála jóval maga­sabb és testesebb, 103 cm mell­bőségű Dimitra Lianit. Attól kezdve a már kétszer elvált légi­kísérőnek bérelt helye volt a kor­mányfő gépén. Mindez nem vál­tott ki különösebb szenzációt, miután Papandreu mindig szok­nyavadász hírében állt, de a Mar­garet Chant amerikai profesz- szornővel 1951-ben kötött há­zassága sohasem került igazán válságba. Akkor figyeltek fel a viszony­ra, amikor az „élesben” folytató­dott. A Papandreu házaspár kü­lönvált, s 1988-ban, az Éurópai Közösségek rhodoszi csúcsérte­kezletén a házigazda görög mi­niszterelnök mellett a reflektor­fényben feltűnt új élettársa. Jobb kezén a kormányfőtől kapott arany láncocskát viselte, ami „görögül” azt jelenti, hogy nin­csenek törvényesen megesküd­ve. 1989-ben Papandreu életének mélypontjára került: leváltották a miniszterelnökségről, perbe fogták anyagi visszaélések miatt (később felmentették), pártja választási kudarcot szenvedett, s egy súlyos szívoperáció után két­szer is halálközelbe került az in­tenzív osztályon. Talán mindez közrejátszott, hogy feleségül vet­te Dimitrát. (FEB) Hírek híres­ségek­ről Hamisak azok a híresztelések, hogy az Egyesült Államok elnö­ke minden percét a politikának szenteli. Bili Clinton még most is szakít magának majd minden es­te időt egy videofilm megtekinté­sére. Sőt olykor kettőt egymás után is megnéz. Másik szenvedé­lyéről, a szivarozásról viszont le kell mondania, felesége, Hillary ugyanis a Fehér Ház teljes terüle­tén betiltotta a dohányzást. íme, az elnöki teljhatalom megnyir­bálása... * II. Konsztantin, Görögország exkirálya ismét megerősítette: hajlandó újból elfoglalni a trónt. A Londonban élő 52 esztendős egykori uralkodó azt nyilatkozta, hogy sorsa a görög nép kezében van. „Ha úgy döntenek, hogy jobb nekik a republika, akkor sem fogok könnyeket hullajtani, ám ha az államforma megváltoz­tatása mellett voksolnának, bol­dogan térek vissza, hogy szolgál­hassam őket.” * Megbotránkoztatta az angol királyi házat a Benetton cég. A termékeik népszerűsítését szol­gáló Colors című lapban — egy­millió a példányszáma! — ugyanis több híresség mellett Er­zsébet királynő arcmását is kom­puter által torzítva jelenítették meg. A brit uralkodót a kiad­ványban negroid vonásokkal ru­házták fel, ugyanakkor a pápát kínaivá, Michael Jacksont fehér emberré. Arnold Schwarzeneg- gert meg ébenfekete izompacsir­tává alakították. Égy hírlik, a Buckingham palota jogi lépése­ket kezdeményez a Benettonnal szemben. * Minden ellenkező híresztelés­sel szemben — közli a Star című amerikai lap — Albert monacói herceg és Claudia Schiffernémet fotómodell még az idén megtart­ja eljegyzését. Az ember ugyan már hajlamos kételkedni, min­denesetre a herceg-édesapa, Ra­iner boldog lenne, hiszen ahogy ő mondja: „Claudia csodálatos nő, nemcsak szép, de okos is. Pontosan az az asszony, akire fi­amnak szüksége van, ha méltó uralkodó akar lenni.” Az amerikai lap azt is tudni véli, hogy a boldogító igen ki­mondásához a 22 esztendős Cla­udia négy feltételt szabott. Ra­gaszkodik az egyházi esküvőhöz Monaco katedrálisában, kikö­tötte, hogy foglalkozását tovább gyakorolhassa, gyerekről legha­marabb öt esztendő múlva lehet szó, s végül a legsúlyosabb kité­tel: a házasság megkötése előtt szó sem lehet szexről. * „Andrew a legjobb barátom, igazán nagyszerű ember. ” Ezt a mondatot a 33 esztendős angol hercegről — talán meglepő, de a tőle külön élő felesége, Fergie mondta. A kijelentés a hercegné azon „ reklámkampányának ” ré­sze, amellyel imázsát a közvéle­mény szemében javítani szeretné. Ugyanezen okból íróasztalán csak férjéről és gyermekeiről tart képeket, barátjáról, John Bryan- ról szó sem esik. Fergie a bosz­niai gyermekek megsegítésére néhány hete jótékony célú akciót kezdeményezett, amelynek ke­retében a mostani kórház kis be­tegei között kétszáz luxuskivitelű játékmacit már szét is osztottak. A hercegné azzal magyarázza hirtelen színeváltozását, hogy rá­jött: meglehetősen zavaros életet élt eddig, de tanult a hibájából, s váltani akar. (FEB)

Next

/
Oldalképek
Tartalom