Heves Megyei Hírlap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-20-21 / 271. szám

8. HÉTVÉGI MAGAZIN HÍRLAP, 1993. november 20—21., szombat—vasárnap A XXI. századra színes többség az Egyesült Államokban? 2050-re az Egyesült Államok lakosainak már csak 53 százaléka lesz fehér, a többi fekete, hispán és ázsiai eredetű. S amennyiben a színes bőrű lakosság továbbra is a fehéreket többször meghaladó ütemben gyarapodik, ami való­színű, azutan nincs már messze az idő, hogy a fehérek, a kontinens meghódítói kisebbségbe kerülje­nek az országban. A népesedési hivatal statiszti­kái szerint az 1990-es népszám­lálás idején a fehérek aránya 75,7 százalék volt, a feketéké 11,8, a hispánoké 9, az ázsiaiaké 3 százalék. Az előjelzések szerint azonban a jó 30 milliós fekete népesség a következő 60 évben megkétszereződik, a 25 millió hispán eredetű helyett 80 millió lesz, a 9 millió Ázsiaiból 41 mil­lió — miközben a fehér bőrű la­kosság száma 2030 után már nem emelkedik. A meglepő számok mögött nemcsak az a közismert tény hú­zódik meg, hogy a jómódú fehér családokban kevesebb a gyerek, míg a szegény sorsú színeseknél népesebbek a családok, illetve szazezerszám jönnek világra a ti­zenévesek gyerekei, házasságon kívül. Az Egyesült Államok ugyanakkor változatlanul a be­vándorlók országa, sőt: az utób­bi időszakban még inkább, mint a korábbi évtizedekben volt. A A világ legkisebb briliánsa A világ eddigi legkisebb mére­tű briliánsát állították elő Ukraj­nában, a Kristály nevet viselő vinnyicai gyémántcsiszoló üzemben. A miniatűr drágakő 0,00012 karát súlyú (a karát a drágakő-kereskedelem súlyegy­sége, egy metrikus karát egyenlő 0,2 grammal), és 57 csiszolt lapja van. A gyár igazgatója közölte, hogy a különleges gyémántdara­bot nem adják el, a drágakőcsi­szoló üzem múzeumába kerül majd. Az igazgató Ukrajna leg­nagyobb gyémántcsiszoló üze­merői elmondta: az Intertrade nevű orosz-belga közös vállalat szakértőinek köszönhetően, akik betanították a munkások­nak a legmodernebb csiszolási eljárásokat, az Orosz Föderáci­ón belül jelenleg egyedül a viny- nyicai gyár képes nagy mennyi­ségű miniatűr csiszolt gyémánt, sőt csiszolt gyémántsziíánk ter­melésére. Az egykori Szovjetunióban korábban egyedülálló drágakő­csiszoló ipart hoztak létre, amelynek termékei — a legkü­lönfélébb formájú briliánsok és csiszolt gyémántok — páratlan hírnévnek örvendtek az egész vi­lágon. A szovjet gyárakból szár­mazó drágakövek külön kategó­riát képeztek: az orosz csiszolá­sút. Ezek a termékek messze ki­emelkedtek a világpiaci kínálat­ból fantasztikusan pontos geo­metriai formájukkal és kifogás­talan csiszolásukkal. A szovjet birodalom szétesé­sével az ukrán csiszológyárak termelésében többször is súlyos fennakadás keletkezett, mivel akadozni kezdtek az Oroszor­szágból érkező megmunkálatlan gyémánt szállítmányai. Az Orosz Föderáció országai­ban a piacgazdaságra való átté­rés feltételei közepette igen cseppfolyós állapotban van a pénzügyi szabályozás. Az újabb és újabb adók bevezetése egyik napról a másikra megkérdőjelez­te a gyémántcsiszoló ipar jövőjét, azét az iparágét, amelygedig az­előtt évente 800 millió dolláros bevételt jelentett a szovjet gazda­ságnak. Az orosz kormány a közel­múltban 20 százalékos vámille­ték lerovását tette kötelezővé a feldolgozott gyémánt exportja esetében, ami lényegében meg­bénította az oroszországi, ukraj­nai és fehéroroszországi drága­kőcsiszoló gyárak termelését, és a pénzügyi összeomlás felé so­dorja őket. Az Orosz Föderáció tagállamai közötti legutóbbi egyezmény értelmében ráadásul Ukrajna és Fehéroroszország, ahová Oroszországból érkezik a nyers gyémánt feldolgozásra, kötelesek a csiszolt drágaköve­ket Oroszországnak eladni, ah­hoz azonban nincs joguk, hogy az értékes briliánsokkal a világ­piacon megjelenjenek. megszorítások enyhítésével (1990-ben 40 százalékkal emel­ték a keretet) az elmúlt években évente majd egymillió ember te­lepedik le az országban — körül­belül a kétszerese annak, mint amennyit korábban vártak. S ezeknek nagy többsége nem eu­rópai, hanem színes: mexikóiak, akikből a becslések szerint több millióan dolgoznak illegálisan az Egyesült Államokban, azután elobb-utóbb amnesztiával hiva­talosan is megtelepedhetnek. Koreaiak, tajvaniak (újabban „igazi” kínaiak), Fülöp-szigete- kiek, kubaiak (onnan mindenkit automatikusan befogadnak), s szinte valamennyi Karib-tengeri és dél-amerikai ország szülöttei. Ugyanakkor Nyugat-Európából viszonylag igen kevés a beván­dorló: a legnagyobb fehér cso­portot újabban az egykori Szov­jetunióból érkezők teszik ki: 1991-ben például csaknem negyvenezren utaztak be, főként zsidók. A számok és a várható követ­kezmények mind hevesebb vi­tákhoz vezetnek. A bevándorlás támogatói azt vallják, hogy az új jövevények csak az ország javára válnak, mint Amerika történeté­ben mindig. Hiszen többnyire a tehetségesek, az érvényesülni tu­dók és akarók jönnek, s csak gaz­dagodik velük az ország. Masok A lengyel társadalom, nézeteit és helyzetértékelését tekintve, meglepő stabilitással oszlik há­rom részre — írta tanulmányá­ban Jerzy Wertenstein-Zulaws- ki, a Varsói Egyetem Alkalma­zott Társadalomtudományok Intézetének szociológusa. A kutató az utóbbi évek köz­vélemény-kutatásaira és felmé­réseire alapozva megállapította, hogy a megoszlás 20-30-50 szá­zalékos. A Gazeta Wyborcza című lap­ban megjelent cikke szerint 20 százalék optimista, pozitívan ér­tékeli helyzetét és kilátásait, to­leráns, rugalmas, tart az egyház hatalmának jelentős növekedé­sétől, a demokrácia híve, és elle­nez mindenfajta diktatúrát. A színkép másik oldalán he­lyezkedik el a társadalom 30 szá­zaléka. Ez a tömeg kilátástalan­— elsősorban a fehérek — a ha­gyományos életformát és társa­dalmi viszonyokat féltik, s azt vallják, hogy az alig korlátozott bevándorlással felesleges kocká­zatokat és szociális terheket vál­lalnak. Jó példa a hangulatok változá­sára, hogy Bili Clinton, az új el­nök még beiktatása előtt vissza­táncolt a kampányban tett ígére­tétől, hogy a haiti menekülteket — ellentétben a Bush-kormány politikájával — befogadják. Mi­után a mire koldusszegény haiti- ak százezrei készültek Ameriká­ba hajózni, a katonai diktatúra elől is menekülve, Clinton beje­lentette: mégsem engedik be őket, kérjék a bevándorlási en­gedélyt otthonról. A igazság, bár ezt senki nem mondjaki, hogy — diktatúra ide vagy oda — a kép­zetlen, analfabéta tömegekre nincs szükség. Egyébként van már országos mozgalom az Egyesült Államokban, amely cé­lul tűzte ki, hogy évi 300.000- ben maximálják a bevándorlók számát. A résztvevők rettegnek attól a távlattól, hogy 2050-ben a jelenlegi 255 millió amerikai he­lyett 383 millió él már az ország­ban — majd nem sokkal később nem a színeseket tekintik majd kisebbségnek, hanem az ország­alapító atyák utódait — a fehére­ket. nak érzi helyzetét, szokásait ille­tően rendkívül merev. Ellenzi a válást, a házasság előtti nemi éle­tet, az ifjúság szexuális oktatását, híve a gyermekek fizikai bünte­tésének. Erős xenofóbia jellem­zi. Helyesli, hogy a katolikus egyház tanításainak megfelelő törvények szülessenek, és níve az „erős kéz” politikájának, az egy­személyes diktatúrának, a „rend és nyugalom” érdekében. Ez a tömeg teljesen közömbös a poli­tika iránt. A legnagyobb létszámú cso­port, a lengyelek 50 százaléka ugyan tart a jövőtől, de nem ret­teg, a szokásokat illetően kevés­be merev, de nem is igazán tole­ráns, s a másság, az idegenek gyűlölete sem jellemzi egyértel­műen. Egyes kérdésekben elfo­gadhatónak tartja az egyházi ta­nítások törvényerőre emelését, másokban nem, és bár szintén rendet és nyugalmat akar, nem értene egyet a demokratikus in­tézményrendszer felszámolásá­val. Az utóbbi időben mind na­gyobb része válik közönyössé a politikával szemben. A szerző adatai szerint e tartós megoszlás nem magyarázható sem a gazdasági, sem a társadal­mi különbségekkel, kulcsa sok­kal inkább a társadalomlélektan­ban, mint a szociológiában talál­ható. Veszélyei azonban kétség­telenek, hiszen ismét kialakul a „mi-ők” kettőssége, amelyben 80 százaléka a lengyeleknek nem érzi igazán otthon magát hazájá­ban, alapvetően engedetlen. Márpedig igen nehéz demokrati­kus módszerekkel társadalmi rendet építeni, ha a társadalom többsége úgy érzi, hogy az új tár­sadalom veszélyezteti helyzetét, vagy kedvezőtlenül hat rá — írta a szociológia doktora. A haragos Lübeck végleg ki­békült nagy szülötteivel, a Mann testvérekkel, Thomas-szal és Heinrich-hel: a Mann família házában, a Mengstrasse 4-es szá­mú épületében, a Buddenbrook Házban megnyitották a Thomas és Heinrich Mann Központot, ide költözik a német Thomas Mann Társaság és a Heinrich Mann Munkaközösség. Az egy­kori Hanza-város, Lübeck iro­dalmi helyszínből váljon az iro­dalom helyszínévé — kívánták a meghívottak, soraikban Richard von Weizsäcker államfő, aki azt írta a vendégkönyvbe, hogy „mindig bensőséges lelki kap­csolat fűzött a Mann testvérek­hez”. Thomas Mann 1901-ben, 26 éves korában fejezte be a XX. század talán legnagyobb német regényét, a családjai, a patríciu­sok, a klasszikus polgárság fel- emelkedését és hanyatlását meg­mintázó Buddenbrook-króm- kát. A regény eleinte nemhogy nem akart elkelni, de a lübecki polgárok haragiát is felidézte: a szereplők közül sokan magukra ismertek. Thomas Mann a csa­ládregényért 1929-ben irodalmi Nobel-dijat kapott, de már a szám­űzetésben értesült róla, hogy a Mengstrasse rokokó épületét 1942-ben bombatalálat érte: csak a homlokzat és a boltíves pince maradt épen. Az újjáépí­tett házban sokáig egy bankfiók működött, majd a varos megvet­te az épületet, a földszinten az egymástól annyira különböző testvérek, Thomas és Heinrich életútját mutatják be. A Thomas es Heinrich Mann Központ megnyitásával szinte egy időben emlékeztek meg Né­metországban egy szégyenteljes esemény hatvanadik évforduló­járól: a könyvégetések kezdeté­ről. Thomas és Heinrich Mann könyvein kívül Döblin, Freud, Marx, Kautsky, Heine, Brecht, Kafka, Kästner és mások művei is máglyára kerültek, eleve vagy azért, mert a szerzők zsidók vol­tak, vagy mert alkotásaikban „nem német szellemet” fedeztek fel a hadjárat szervezői. A könyvégetéseket a német diákszövetség sajtó- és propa­f anda-főhivatala szervezte, közzétették „az elégetésre ítélt könyvek” listáját, majd SA- és SS-zenekarok hangjai mellett el­kezdődött a barbar színjáték. A nácik ilyen és hasonló „sámános jelszavakkal” is tüzelték magu­kat: „Elítélve a pimaszságot és az arcátlanságot, a halhatatlan népi szellem előtt alázattal meghajol­va eméssze el a tűz Tucholsky és Ossietzky írásait”, vagy: „A lángnak adom át Marx Karoly és Kautsky műveit”. Az egyik érin­tett, a zsidó származású osztrák szerző, Joseph Roth jegyezte ek­kor fel: „Megénekeltuk Német­országot, az igazi Németorszá­got, Németország ma ezért éget el bennünket”. Új őrület Amerikában New Yorkban új őrület terjed. A bowlingtermeket, illetve azok egy részét átalakítják. Óriási, fémből készült bowlinglabdákban gurítják egymást a derék amerikaiak. Egyelőre még csak 5 láb távolságból, lefelé. De ahogy terjed a bolondéria, mind veszélyesebbé is válik. Ki tudja, Európába vajon mikor ér­kezik meg ez az újabb amerikai „találmány”...? (FEB-fotó) Ásítozás a szépségversenyen Kínában nagy érdektelenség közepette rendezték meg nem­régiben az első országos szépség- versenyt, amelynek győztese Pan Tao, 22 éves hofeji manöken lett. A kínai központi televízió — bár a szervezők külön felkérték — nem kívánta közvetíteni a női bájak országos szemléjét, és a központi sajtó sem adott hírt az eseményről. Noha a versenyt a kelet-ázsiai ország talán legnyu­gatiasabb városában, a Hong­kong melletti Sencsenben ren­dezték meg, a nyugati stílusú show ott is keveseket vonzott. A két és fél milliós város hatezer fé­rőhelyes sportcsarnokában a verseny kezdetén háromezren ücsörögtek, a végére pedig leg­feljebb kétezren maradtak. A maradók is csak csekély figyel­met szenteltek a színpadra lépő szépségeknek, sokan ásítoztak, tereferéltek vagy dohányoz­tak. A győztes kihirdetését és meg­koronázását lagymatag taps fo­gadta, pedig nemcsak a megko­ronázott volt gyönyörű, hanem koronázója is — az orosz Julia Kurocskina, a Miss World 1992 cím büszke birtokosa. A Kínában korábban példát­lan seregszemléről még a rende­ző városban is keveset tudtak az emberek, az ország egyéb része­in, például a fővárosban, Peking- ben pedig a nagy többség hírből sem hallott felőle. Pedig igazán bájos arcok és re­mek idomok vonultak fel a sen- cseni sportcsarnok színpadán. Voltaképpen semmi sem hiány­zott ahhoz, hogy emlékezetes, színes látványosság kerekedjék a rendezvényből, minden a másutt megszokott forgatókönyv sze­rint zajlott. A 43 versenyző szép­ség megmutatta magát estélyi­ben és fürdőruhában egyaránt, sőt elegáns, fesztelen társalko- dásból is vizsgát tett. Az érintett témák persze, nem voltak súlyo­sak — a szépségről vallott néze­teiket és személyes terveiket fir­tatták a kérdezők —, de valószí­nűleg ezeknél magvasabb kérdé­sekhez is hozzá tudtak volna szólni a Kelet tündérei, hiszen a versenyben részt vett hölgyek zömmel egyetemisták vagy pá­lyakezdő értelmiségiek. Az elutasító fogadtatást talán az újdonság idegenszerűsége magyarázza, de valószínűleg sze­repet játszott benne a kínai nemi erkölcsök meglehetős szigora is. A női bájak ilyetén mutogatása Kínában még óriási tömegekben kelthet heves ellenérzést. Vélhe­tőleg ezért tagadta meg az ese­ménytől a képernyő nyilvános­ságát a kínai központi televízió. Régi-új kievi líceumok Dolgos nép az ukrán, s ez iskolaalapító kedvén is meglátszik. Temérdek ügyet kezel a fővárosi önkor­mányzat oktatási osztálya, az illetékes asztalán most is tíz új líceum vagy bentlakásos kollégium és gimnázium alapító okiratának terve fekszik. Ukrajna nyugati, a közép-európai kulturális ha­gyományokhoz mindig is közelebb levő városaiban több ilyen intézmény is működik már, és nemcsak a mostani függgetlenség által felerősödött nemzeti érzületnek köszönhetően. Lemberg, Rovno és Ter­nopol már a századelőn rendelkezett ilyen, mostani szóval alternatív oktatási intézménnyel. Kiev is büszkélkedhetett ilyenekkel, ezek fény­kora a századforduló és az első világháború közé esett. A gorbacsovi Szovjetunió részét képező Uk­rajnában azonban a nyolcvanas évek végén erőtel­jes nacionalista mozgalom indult, amelynek egyik szerves része volt a századelőn jól bevált oktatási formák visszaállítására irányuló törekvés. A fővárosban jelenleg harminc, nem hagyomá­nyos oktatási intézmény működik. Az egyik leghí­resebb a Vlagyimir Molcsanov nevét viselő, de csak „A 38-as számú”-ként ismert iskola. Vezetője, Iri­na Kozina így mesélt az itt folyó mukáról: „Arra tö­rekszünk, hogy a diákok általános műveltségét nö­veljük, noha nem elleneznénk, ha mondjuk csak ze­nei vagy csak humán túlsúly lenne. A nebulók ti­zenegy esztendőt töltenek falaink között. Az első hat év alatt, a bevezető időszakban, általános isme­reteket oktatunk, a fennmaradó öt év alatt pedig az osztályok egyik felének matematikai-informatikai tantárgyakat, a másiknak pedig irodalmi és nyelvi, nyelvészeti tananyagot. Mindkét csoport klasszi­kus gimnáziumi érettségit szerez. Az egész rendszer a felsőoktatásban ismerthez igazodik, sőt a szpon­zorok révén kiemelt jutalmat is élvez.” A 38-asban nincs előre kialakított, pontos óra­rend. Ha egy előadás vagy óraközi szakmai vita el­húzódik, leírják az időt, vagyis betudják egy másik órába. A tanárok nem osztályzatokat jegyeznek a naplóba, hanem kéthavonta értékelik egy-egy ta­nuló teljesítményét. Irina Kozina tagadja, hogy valamiféle elitiskola lenne az övék. Inkább arról van szó, hogy minden­kiből a maximumot igyekeznek kihozni, modem módszerekkel, de a régi kitartással... A lengyel társadalom nézetei Lübeck kibékült a Mann fivérekkel Andrej nővé „változott” „Adriana néni az apukám, mert már így szólítom édesapá­mat” — nyilatkozta a bolgár saj­tónak az ötesztendős Joanna Mi­ronova, akinek már ebben a hó­napban két anyukája lesz. Joanna „újabb anyukája”, aki eddig a papája volt a kislánynak, boldogan nyilatkozta az érdeklő­dőknek, hogy élete nagy napja a közelmúltban következett be, amikor végre műtőasztalra ke­rült, s megszabadulhatott egy olyan testrészétől, amelyre a jö­vőben már semmi szüksége nem volt. A bulgáriai Rudozem tele­pülésen élő Andrej Mironov ugyanis már hosszabb idő óta úgy érezte, hogy a természet té­vedett, amikor férfiszerepet osz­tott rá. Andrej ugyanis nőnek érezte-érzi magát, nőként visel­kedett, női ruhákban járt, s éles­szemű sajtótudósítók szerint arc­berendezkedése, arcbőre sem hasonlít a Rodope-hegység vidé­kén élő férfiakéhoz. Bulgáriában a jogszabályok csak a hermafroditáknak teszik lehetővé a nem megváltoztatá­sát, transzvesztiták elesnek ettől a lehetőségtől. A paragrafusok szerint orvosi vizsgálat dönti el, hogy a nemének megváltoztatá­sát kérő melyik csoportba tarto­zik. A végső döntés a bíróság ke­zében van, amely hivatalosan is kimondja a döntést, de azzal a feltétellel, hogy a bírósági döntés és a szükséges operáció között legalább 18 hónapnak kell eltel­nie. A szófiai orvosakadémia szakértői szerint eddig már csak­nem 50 bolgár állampolgár vál­toztatta meg műtéti beavatko­zással a nemét, közöttük néhány transzvesztita is, akik ki tudták játszani a jogszabályokat. A sajtónak nyilatkozó bolgár orvosok szerint minden 20 ezer európaiból mindössze 1 szeretne nemet változtatni, s Bulgáriában csupán 36 transzvesztitát — kö­zöttük két férfit — tartanak nyil­ván. A jogi szabályozás azonban olyannyira bonyolult, hogy a szükséges három műtét közül az elsővel férfiasságától megfosz­tott Andrej papíron azért még férfi marad, személyi okmányait nem egyhamar cserélik ki. And­rej ugyanis transzvesztita, új ne­met igen, de új személyi igazol­ványt nem kaphat. A sajtó szerint a jogszabályok megváltoztatása kizárólag a par­lament hatáskörébe tartozik eb­ben a kérdésben, s a közvéle­mény érdeklődéssel várja, hogy a honatyák megszánják-e Ándrejt, s napirendre tűzik-e valamikor a kérdést...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom