Heves Megyei Hírlap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-28 / 251. szám
HÍRLAP, 1993. október 28., csütörtök SPORT NB-s eredmények Az Egri KC fricskája az éllovasnak Molnár Ferenc, az Egri KC átlövője a mezőny legjobbjának bizonyult a listavezető Balmazújváros elleni győztes mérkőzésen (Fotó: Szántó György) Körzeti labdarúgó-bajnokság Az Egerszólát „robbantott” Magyarország— Luxemburg l-0(1-0) Tegnap játszotta le utolsó világbajnoki selejtező mérkőzését a magyar labdarúgó-válogatott a mostani sorozatban. Az Üllői úton rendezett összecsapás már nem befolyásolta a továbbjutás kérdését, hiszen nemzeti tizenegyünk már korábban elbúcsúzott az amerikai úttól. Makovecz bemutatója November 2-án, 17 órakor régen várt eseményre kerül sor az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola dísztermében. A neves építész, Makovecz Imre, aki korábban megbízást kapott a leendő egri fedett uszoda terveinek elkészítésére, ezúttal a nyilvánosság elé tárja elképzeléseit. A bemutatón valamennyi érdeklődő részt vehet. Egerben az SY Mannheim Ezen a héten a megyeszékhely uszodájában tartja foglalkozásait a német SV Mannheim vízilabdacsapata. Az együttesben játszik és a másodedzői szerepkört is betölti az Eger SE egykori pólósa, Danes Gyula is. Mint megtudtuk tőle, a négy éve alakult gárda minden esztendőben ugrott egy osztályt, s jelenleg a harmadosztályban gyűjtögetik pontjaikat. Szüreti Kupa A kispályás labdarúgó-bajnokságok ugyan befejeződtek Egerben, de Szüreti Kupa néven ezen a hétvégén újra összemérik tudásukat a csapatok. Az Érsekkert salakospályáján szombaton 8.30-kor hat csoportban kezdődnek a selejtezők, vasárnap 9-kor pedig a döntők. Egyből a lyukba! Ritka bravúrt hajtott végre egy új-zélandi golfos: 13 év után újra hol-in-one (azaz egyből a lyukba) ütést produkált. Ez már önmagában is szenzáció, Magyar- országon például 60 év után az október 23-i Magyar Köztársaság Kupán láthattak a nézők ilyen ütést, Magyar Miklós jóvoltából. A nagyobb golfversenyeken komoly dijakat, luxusautókat ajánlanak fel annak, aki hole-in-one ütést tud végrehajtani, hiszen 80-150 méterről beletalálni a lyukba nemcsak tudás, de szerencse dolga is. Fegyvernyugvás az olimpiák idején? Az ENSZ-közgyűléscn egyhangúlag elfogadták azt a javaslatot, miszerint határozatban fordulnak a katonai konfliktusokba keveredett országokhoz, hogy tegyék le a fegyvereket a Lillehammerben rendezendő 1994-es téli olimpia és az 1996- os atlantai nyári játékok idején. A tervezet szerint a játékok kezdete előtt hét nappal kezdődne a „tűzszünet”, és a játékok befejezését követően még egy héten át tartana. A közgyűlés ugyanezen alkalommal 1994-et a nemzetközi sport és az olimpiai ideál évének nyilvánította. A túlélésért csinálja „Nem a dicsőségért, hanem a túlélésért csinálom” — jelentette ki az amerikai Anna Bauscher, miután világrekordot álh'tott fel a 800 méteres gyorsúszás veterán korcsoportjában. Az időeredmény ugyan 28 perc fölött van, de az új rekorder számára nem is ez a lényeges. Bauscher hatvanéves korában kezdett el úszni(l), és jelenleg a 91. esztendőt tapossa... Eltiltották a lengyel súlyemelőket A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) felfüggesztette a lengyel szövetség működési jogát — jelentette a UPI hírügynökség a Varsóban megjelenő sportlapra, a Przeglad Spor- towyra hivatkozva. A szigorú büntetést azért hozták, mert három lengyel versenyző, Slawo- mir Zawada, Máriusz Rybka és Sergiusz Wolczeniecki vizsgálati anyagában tiltott teljesítménynövelő szerek származékait mutatták ki. Ez egyben azt is jelenti, hogy a lengyel súlyemelők nem indulhatnak a közeljövő semmilyen nemzetközi viadalán, így a novemberi melbourne-i világ- bajnokságon sem. Ellentmondást nem tűrő volt az Egri Kézilabda Club gárdája a listavezető Balmazújváros ellen, végre úgy játszott a csapat, ahogy már hetek óta várják a szurkolók. De sikeres hétvégét zártak a füzesabonyi kézilabdások is, a női NB I/B-s csapat a Túrkevét fektette két vállra, a férfiak pedig a megyei rangadót nyerték meg a Csépány és Társa ÍCK ellen. A gyöngyösi rögbisek közel álltak a győzelemhez a Zöld Sólymok második számú gárdájával szemben. A füzesabonyi sakkozók viszont nemcsak ijesztgettek, hanem — megszerezve első győzelmüket — el is hozták a két pontot Záhonyból. Asztalitenisz Egri Áfész SC II. - MNB 17:1 NB Il-es női mérkőzés, Eger. Győztek: Szabó Gy. 4, Fajcsák 4, Inancsik K. 4, Szabó L. 3 és a Fajcsák — Szabó Gy., valamint a Szabó L. — Inancsik páros. A párosok összecsapásai után 7-0-ig meg sem álltak az egri lányok, ekkor is csak egy győzelmet „engedélyeztek” a fővárosiaknak. Valamennyi játékos dicséretet érdemel a már hetek óta tartó jó szereplésért. Kézilabda Füzesabony — Túrkeve 30-19 (14-7) NB I/B-s női mérkőzés, Mezőkövesd, 600 néző. V: Finta, Komáromi. FSC: SZŰCS - ATKÁRI 4, BENE 4, KÓRÓDI B., NAGY- NÉ KATONA A. 3, GÁL 3, KOVÁCS 10. Cs.: Ács (kapus), PÁSZTOR 6, Havasi, Répásné, Berta M., Birinyi. Edző: Atkári Lajos. Az abonyi lányok tíz perc alatt elhúzták 6-0-ra a túl keményen játszó túrkeveiek ellen. Szünet után a vendégek csak fokozták keménységüket, amit a füzesabonyiak sem hagytak válasz nélkül, mindezt a bírók elnézték. Ideges hangulatú mérkőzésen fölényesen nyertek az abonyiak, úgy, hogy még öt büntetőt el is hibáztak. Szombaton 13 órakor Sírokban vendégeskedik az FSC. Egri Útépítő Rt.-Sirok — Túr- keve 20-22 (10-10) NB I/B-s női mérkőzés, Si- rok, 50 néző. V: Bányász, Né- medi. Egűt Rt.: Bálint — Jakab 2, Fábián 1, Bótáné 3, Szerediné, Kiss 5, IVÁDY 10. Cs.: Fekete, Oláh, Stregova, Antók. Edző: Molnár Ferenc. A sérülésekkel bajlódó hazaiak mellett helyet kapott a csupán 14 éves, tehetséges A ntók Henrietta is. Az idegileg és fizikailag elfáradó kulcsjátékosok közül egyedül Ivády nyújtott megfelelő teljesítményt. Tíz perccel a lefújás előtt még három góllal vezettek a sirokiak, ám a végén mégis vesztettek. Kiskunhalas — Egri Útépítő Rt.-Sirok 18-16 (18-6) NB I/B-s női mérkőzés, Kiskunhalas, 500 néző. V: Harangozó, Medovarszki. ?Egút Rt.: Bálint — Jakab 1, FÁBIÁN 3, Bótáné 3, KISS 8, Ivády 1, Szerediné. Cs.: Fekete, Oláh, Stregova. Edző: Molnár Ferenc. Bajnokesélyeshez méltó játékkal, biztosan nyert a halasi gárda. A siroki csapat szinte végig egyenrangú ellenfele volt a tavalyi bajnoknak. Szombaton 13 órakor a nyolcadik helyezett Füzesabonyt fogadja a hetedik Sírok. Füzesabony — Csépány és Társa KK 22-19 (10-9) NB Il-es férfimérkőzés, Füzesabony, 200 néző. V: Nagy, Katona. FSC: Veres - Póka, SASS 3, CSANÁLOSI 8, KISS 4, BÍRÓ 4, Farkas 1. ' Cs.: Holló (kapus), Tóth 1, Antal, Besenyei, Mészáros 1. Edző: Valyon István. Csépány KK: Bognár — KOVÁCS 11, SZABÓ 4, Nagy 2, Gáspár 1, Benei, Varga. Cs.: Halasi, Kollányi, Szalma. Edző: Ivády Zoltán. Végig küzdelmes, jó iramú mérkőzésen a hazaiak szinte végig vezetve, biztosan tartották otthon a két pontot. Egri Kézilabda Club — Balmazújváros 29-24 (16-13) NB Il-es férfimérkőzés, Eger, 300 néző. V: Ónodi, Zrinszky. Egri KC: KÉKESI - Scheili 2, Viatai 5, Vizes 1, MOLNÁR 13, Fábián 4, Suba. Cs.: Mizser (kapus), HORVÁTH 4, Székelyföldi, Takács, Doros. Edző: Kékesi László. A körcsarnokban megrendezett találkozón élvezetes, színvonalas játékot láthatott a közönség. Áz egriek nagy várakozással készültek a keleti csoport listavezetője ellen. A hazaiak az első perctől végig vezettek a tetszetősen kézilabdázó vendégekkel szemben. Végül szoros küzdelemben, megérdemelten nyert az egri együttes. A mezőny legjobbjának Molnár Ferenc bizonyult. Mátészalka — Egri Kézilabda Club 20-23 (12-11) NB Il-es férfimérkőzés, Mátészalka. V: Feijkel, Varga. Egri KC: Kékesi — Fábián, Scheili 4, Suba 2, Molnár 6, VITAI 8, Vizes 2. Cs.: Mizser (kapus), Bóta, Doros, Horváth 1, Székelyföldi. Edző: Kékesi László. Az egriek fegyelmezett játékukkal bizonyították, hogy idegenben is tudnak nyerni. Különösen jó védekezésük érdemel dicséretet. Szombaton 15 órakor a körcsarnokban fogadják a Fehérgyarmatot. Labdarúgás Jászdózsa — Egri Lendület 0-3 (0-1) Országos nagypályás női mérkőzés, Jászdózsa, 200 néző. V: Szabó. Lendület: Német A. — Du- dásné, Simon, Haviár, Vajmi, Fekete, Lubai, Szabó, Szebenyik (Kekecs, Német G.), Gál, Dalka (Poczos). Edző: Boldvai Gyula. Alacsony színvonalú mérkőzésen az újonc ellen biztosan győztek az egriek. G.: Szabó 2, Gál. Jók: Dudásné, Vajmi, Szabó, Dalka. Vasárnap 11 órakor a Femina gárdáját fogadják az Északi-lakótelep pályáján. Rögbi Gyöngyösi Farkasok RK — Zöld Sólymok II. 31-34 NB Il-es mérkőzés, Gyöngyös. A mérkőzés háromnegyed részében a gyöngyösiek uralták a pályát, ám a hajrában a rutinosabb vendégek vették át az irányítást. Sakk Záhony — Füzesabony 4,5:7,5 OB Il-es mérkőzés, Záhony. Győztek: Kladiva, Gál, Czakó, Engel, Kelemen, Ficzere. Döntetlen: Hajnal, Vadászi, Vámosi. A füzesabonyi gárda első győzelmét szerezte meg. Teke NB III-as mérkőzések: Petőfibánya — Egri Vasas 6:2 (2413:2303) Ld.: Németh 433, Sarankó 424, Kovács 418, Sáfár 401, ill. Fonád 416, Bajzát 404 fa. Lőrinci — Egri Áfész 6:2 (2341:2204) Ld.: Nánai 413, Deutsch 411, Kosa 406, Sándor 394, ill. Urbán 400, Bede 396 fa. Sajóbábony — Parádsasvár 6:2 (2224:2093) Ld.: Juhász 371, Nyilas 358 fa. Vízilabda Egri Rozmár SC — MEAFC 16-6 (4-1, 1-1, 6-0, 5-4) OB Il-es nemzeti bajnoki mérkőzés, Eger, 100 néző. V: Lipovics. Rozmár SC: TŰZKŐ - Za- lánki 1, Vincze 2, NAGY 2, MA- DARASI 4, Kovács R., BÚZA 2, HADOBÁS 3, Patkó 1, Kovács T. 1, Bocsi, Kelemen. Edző: Kovács Tamás. Az egriek hiába várták vasárnapi ellenfelüket, a Liget SE nem érkezett meg, így a két pont 3-0- ás gólkülönbséggel, játék nélkül lett Buzáéké. A tegnap délelőtt lejátszott mérkőzésen a szintén veretlen miskolci egyetemista csapatot fogadták. A találkozón klassziskülönbség mutatkozott meg az egriek javára. A házigazdák közül szinte mindenki kivette részét a gólgyártásból. A Gyöngyös körzeti labdarúgó-bajnokság 10. fordulójában idegenben nyert a Visznek és az Adács, pontot „rabolt” Vámos- györkön az Ecséd. Ez utóbbi mérkőzésről a következő tudósítást kaptuk: Gyöngyössolymos — Ecséd 1-1 (0-0) Gyöngyössolymos, 200 néző. V: Koczka. Gy.solymos: Molnár — Kiss, Kovács A., Módos, Nyilas, Bo- zsik A. (Szőke), Bozsik S., Kle- novics (Nádudvari), Kovács Z., Kovács P. (Berkó), Nagy. Edző: Orosz János. Ecséd: Maksa I. — Sultisz, Csuvikovszki (Korcsog), Péter, Maksa I., Elek (Sípos), Hastalági (Erdei), Elek, Maksa P., Kiss, Maksa II. Edző: Maksa Albin. Kemény mérkőzésen igazságos eredmény született. G.:Kle- novics, ill. Sultisz. Jók: Kovács A., Módos, Klenovics, ill. Maksa P., Péter. Ifik: 8-0. Patócs János További eredmények (zárójelben az ifjúságiak): Vámosgyörk — Heréd 4-2 (8-1), Rózsaszent- márton — Visznek 0-1 (0-5), Ka- rácsond — Adács 0-2 (2-1), Abasár — Detk 2-1 (4-1), Gyön- gy őst arján szabadnapos. Gyöngyös körzet: 1. Visznek 9 7 1 1 18-9 15 2. Abasár 9 72 21-7 14 3. V.györk 9 S 2 2 17-13 12 4. Adács 9 5 1 3 23-11 11 5. Gy.solymos 10 4 3 3 13-14 11 6. Detk 9 3 2 4 15-16 8 7. R.szentm. 9 3 2 4 9-10 8 8. Gy.tarján 9 3 2 4 10-18 8 9. Heréd 9 1 3 5 14-22 5 10. Karácsond 9 1 2 6 8-15 4 11. Ecséd 94 5 8-17 4 Ifjúságiak: 1. Vámosgyörk 16,2. Gyöngyössolymos 13, 3. Visznek 13 ponttal. Az Eger körzeti I. osztály 10. fordulójában az Egerszólát „kitömte” Andomaktálya első csapatát, és ezzel az élre is került. A Balaton „megszórta” a noszvaji- akat, Egerbocs is „odahúzott” a Szilvásváradnak. júságiak): Egerbocs — Szilvásvárad 4-0 (4-2), Balaton — Noszvaj 10-1 (1-3), Egercsehi — Egerbakta 1-1 (6-1), Kisnána — Vécs 2-2 (7-3), Egerszólát — Andomaktálya I. 4-0 (3-0), Ke- recsend szabadnapos. Eger körzeti I. osztály: 1. Egerszólát 8 5 323-8 13 2. Andornakt.1.8 62 20-7 12 3. Egercsehi 9 4 4 1 22-11 12 4. Balaton 9 5 1 3 27-14 11 5. Egerbncs 8 4 2 2 20-10 10 6. Vécs 9 4 2 3 22-19 10 7. Kisnána 8 4 1 3 12-13 9 8. Egerbakta 9 3 1 5 13-17 7 9. Sz.várad 8 2 1 5 8-20 5 10. Noszvaj 9 1 1 7 7-41 3 11. Kerecsend 92 7 9-23 2 Ifjúságiak: 1. Egercsehi 16, 2. Egerbocs 14, 3. Kerecsend 14 ponttal. A II. osztályban Váraszón szenvedett súlyos vereséget a Mátraballa, Bükkszéken nyert fölényesen a Verpelét. Eredmények: Andomaktálya II. — Pétervására II. 1-1, Váraszó — Mátraballa 6-0, Bükkszék — Verpelét 0-4* Demjén — Hevesaranyos 2-0, Dohánygyár Eger — Szajla 4-1, Egerszalók — Mikófalva 3-3, Felsőtárkány II. — Márkáz 1-1, Nagyvisnyó szabadnapos. 1. Eger körzeti Márkáz 9 7 II. 2 osztály: - 24-7 16 2. P.vására 11.11 7 2 2 19-9 16 3. Demjén 11 74 20-14 14 4. Verpelét 10 6 2 2 25-10 14 5. A.tálya 11.10 6 1 3 25-14 13 6. Váraszó 11 5 2 5 33-19 12 7. Dohánygy. 10 4 3 3 18-13 11 8. Bükkszék 10 4 3 3 16-16 11 9. F.tárkány 11.10 4 2 4 15-17 10 10. Szajla 10 3 2 5 28-26 8 11. H.aranyos 10 3 1 6 24-22 7 12. Egerszalók 10 2 3 5 19-22 7 13. Mikófalva 10 1 4 5 12-29 6 14. M.bállá 10 3 7 6-38 3 15. Nagyvisnyó 10 19 20-48 2 A Heves — Füzesabony körzetben lejátszották a Heves-kupa második fordulóját. Eredmények: Szihalom — Boconád 4-1 (0-1), Hevesvezekény — Kisköre 1-1 (0-1). Az állás: 1. Kisköre 2 1 1 - 4-1 2. H.vezekény 2 1 1 - 3-1 3. Szihalom 2 1- 1 4-4 4. Boconád 2- 2 1-6 f AKCIÓ! AKCIÓ! AKCIÓ! | Malomüzemeinkben — Szécsény, Érsekyadkert, Pásztó — 25 q fölötti vásárlás esetén BL 80-as kenyérliszt 1500 Ft/q + ÁFA Bűzakorpa 850 Ft/q + ÁFA áron kapható göngyöleggel együtt, amíg a készlet tart! NÓGRÁD GABONA RT. L BALASSAGYARMAT J Eredmények (záfpjelben az ifEgyütt az Olvasóért! Munkatársakat keresünk HEVES MEGYEI HÍRLAP kézbesítésére a megye valamennyi településén. A jelentkező feladata: — az újság reggeli kézbesítése — az előfizetési dijak beszedése — új előfizetők gyűjtése Alkalmazási feltételek: — erkölcsi bizonyítvány — legalább általános iskolai végzettség (magasabb iskolai végzettség előny) — megnyerő fellépés, jó kapcsolatteremtő képesség — helyismeret az adott településen A felvételnél örömmel vesszük azok jelentkezését, akik e téren már tapasztalatokat szereztek. Jelentkezési határidő: 1993. november 8. A jelentkezéseket rövid életrajzzal az AS-M Kiadói Kft. Heves Megyei Irodája cúnére, Eger, Pf: 23. kérjük eljuttatni. Jelige: „Kézbesítő” Tegyen fel mindent egy lapra! HEVES*1 HÍRLAP EGEI, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, ECZHAIONY, LÖUCl TtmVUÁMA VÁJtOSOK ÉJ KÖRZTIt* NAfüAPJA