Heves Megyei Hírlap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-28 / 226. szám
4. HORIZONT HÍRLAP, 1993. szeptember 28., kedd Látószög Haragosdi Közéletünk ifjú titánja sem nagyon szereti már az újságírókat. Mintha tanult volna még nagyobb nevű társától, aki annak idején atyáskodva oly kedvesen vállon veregette, de már meglehetősen régen nem különösebben mestere, példaképe a pályán. Azért romlott meg a kapcsolata a sajtóval, mert — hogy úgymond — a tömegkommunikáció munkatársai is politikacsinálók akarnak lenni, mintsem az események tudósítói. Még nem mikiegerezett ugyan maga is, s oly durván sem fogalmazott, hogy a suszter maradjon a kaptafánál, de valószínűleg gondolt erre. Pedig neki mindeddig elég jó, vagy talán nagyon is „jó sajtója” volt — ha szabad így emlegetni. A toliforgatót, a rádiós vagy tévés riportert óhatatlanul is magával ragadta szókimondása, gyors észjárása, pörgő nyelve, magabiztossága, vagánysága. Kinek-kinek akadt, ami tetszett benne. Ugyanekkor persze, volt, van olyan is egy sor — ami kevésbé tetszik a sajtó számára. S uram bocsa", hát a sajtó természetesen ennek is hangot ad. Olykor-olykor. Véleményalakotásra és -nyilvánításra ugyanis az újságíró, a riporter is képes. Nem is az lenne, ami, ha pusztán csak közvetítené a történéseket. Miként egyébként a derék fiatalember valójában kívánná. Szóval, a sajtó munkatársa politizálni is kénytelen, ha már egyszer elkötelezte magát szakmájának, hivatásának. Politizálna és politizál egyébként akkor is, ha pusztán csak tudósít, beszámol erről vagy arról, s nem fűz különösebb kommentárt, esetleg semmit az eseményhez. Ezt azonban tényleg a legritkábban teszi meg bármelyik kolléga, óhatatlanul el-elmondja a magáét is. Főleg, ha úgy érzi, hogy ezt várják is tőle olvasói, hallgatói, nézői. Legalább egy ici-picit azért a sajtó munkatársa is csak közéleti ember. Politikus. Ha nem is mindjárt politológus vagy poli- tógusocska. Méghozzá ugyancsak a „mélyvízben”, s nem föltétlenül csupán a zavarosban. Alighanem bárki másnál többet forgolódik, beszélget emberek között. Rengeteget lát, hall már egészen fiatal korában, évek, évtizedek során pedig még inkább. Ilyenformán bizonyos, hogy ő is szert tesz némi tapasztalatra, jártasságra ebben és abban a dologban. Legalább úgy érzik, látja a világot — mint aki többnyire csak könyvekből tanulta. Netán olykor tőle is jobban. A maga módján csinálhat hát, bizony, hogy csinálhat politikát is, nemcsak közömbös újságot, riportot, rádiós, tévés műsort. S — gondolom — az sem lenne a tiltakozó számára megnyugtató, ha az újságíró, a riporter valóban csak közvetítené azt, ami körülveszi. Elegendő, ha csupán a parlamenti, a pártközi vagy az egy-egy párton belüli civakodásokra, kíméletlen, gyakran minősíthetetlen csatározásokra gondol az ember! Nem is véletlen, hogy az országházi tudósításoknak, kiváltképpen így, a választásokhoz közeledvén, még egy az egyben sem örülnek sokan. Kinek van igaza? Nos, annak, akire többen hallgatnak. S jobb, ha ebben maradunk. Gyóni Gyula Hogyan kíván szavazni a Parlamentben? A tervezett nyugdíj emelésről Nyugdíjasok százezreit foglalkoztatja a kérdés, hogy lépést tart-e az idén járadékuk — a korábbi Ígéreteknek megfelelően — a munkabérek növekedésével. Ebben az évben eddig 14 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, az átlagbérek viszont legalább 18 százalékkal nőnek. A nyugdíjbiztosítási önkormányzat indítványa az Ígéret teljesítését célozza, ám a javaslat sorsáról a végső szót az Országy- gyűlés mondja ki. A korábbi nyugdíj-viták a pártok sok tekintetben eltérő álláspontját tükrözték — ezért munkatársunk a frakciók prominens személyiségeitől azt tudakolta, milyenek most a parlamenti esélyei az ön- kormányzat javaslatának? Frajna Imre (FIDESZ}: Még nem ismerjük konkrétan es részleteiben az indítványt, így előzetesen pusztán a FIDESZ e témával kapcsolatos elvi álláspontját tolmácsolhatom. Gondolom, a nyugdíjbiztosítási önkormányzat alapos számításokat végzett arra vonatkozóan, hogy megvannak-e az emeléshez szükséges források. Nos, amennyiben ez a több mint 10 millárd forint rendelkezésre áll, a fiatal demokraták bizonyára igennel fognak szavazni. Dr. Hasznos Miklós (KDNPy. Örülünk, hogy korábbi döntéséhez híven a parlament ismét napirendre tűzi a nyugdíjemelést. A tervezett 4 százalék ugyan nem jelenti a járadékok reálértékének javulását, de azt igen, hogy legalább a további csökkenés folyamatát sikerül megállítani. Kapitány Ferenc (KISGAZDA 36-OK): A parlament szociális bizottságának tagjaként részt veszek a nyugdíjbiztosítási önkormányzat ülésein. Az emelést támogatom, azzal a megjegyzéssel, hogy az ehhez szükséges pénzt az önkormányzatnak kell előteremtenie... Dr. Kátay Zoltán (MDF): Még februárban, amikor az Országgyűlés határozatot hozott az idei 14 százalékos nyugdíjemelésről, csatlakozó modosito indítványomban, amelyet a Ház el is fogadott, kértem, hogy a kormány augusztus végéig tegyen javaslatot a nyugdijak emelésével kapcsolatos kiegészítő intézkedésekre. Ilyen előzmények után személy szerint külön is örülök a nyugdíjbiztosítási ön- kormányzat javaslatának, s elárulom: a kulisszák mögött mindent megteszek, hogy az emelés aránya meghaladja a 4 százalékot. Dr. Kovács Pál (MSZP): Az emelési javaslattal természetesen egyetértek, s biztos vagyok abban, hogy frakciónk valameny- nyi tagja hasonló álláspontot képvisel. A parlamentben valószínűleg nem az alapjavaslatról lesz vita; inkább arról, hogy elef endő-e a legnehezebb helyzeten levő kisnyugdíjasoknak a tervezett 4 százalékos emelés? Dr. Fáklya Csaba (SZDSZ): Az egészségügyi önkormányzat elnökségi üléseinek részvevője- ként is ismerem a társadalombiztosítás törekvéseit, a jogos igények és a lehetőségek közötti feszítő ellentmondásokat. Egyértelmű, hogy a nyugdíjakat a bérek növekedésével egyezően kell emelni, ez nem kérdőjelezhető meg. Palotás János (FÜGGETLENEK): Kétség sem férhet ahhoz, hogy a nyugdijakat emelni kell! Tavaly és tavalyelőtt sem kapták meg teljes egészében a nyugdíjasok a törvény szerint is jaró emelést, és sajnos, ez az idén is így lesz. Úgy tudom, a bérek ez évben 20 százalékkal, a járadékok pedig — a tervezett újabb kiegészítéssel is — csak 18-cal nőnek. Erkölcstelen a „tól-ig” behatárolás: a befizetés arányában mindenkinek egyformán kell emelni a nyugdíját. A kisjáradékosok- nak nem feltétlenül a tb-pénzé- ből kell a többieknél nagyobb emelést adni, hiszen a járulékbefizetésekből nem lehet szociálpolitikai kérdéseket megoldani. Szabó Margit (Ferenczy Europress) Itt van az ősz Felkészült segítők lehetnek az önkormányzatoknál Átképzés szociális asszisztensi feladatokra Egy évvel ezelőtt kezdte meg tanulmányait húsz munkanélküli az Északmagyarországi Regionális Munkaerőfejlesztési és Átképző Központ Heves Megyei Irodája szervezésében folyó szociális asszisztens tanfolyamon. A képzési költségeket és a hallgatók jövedelempótló juttatásait a Heves megyei Munkaügyi Központfinanszírozta. Az igényes felvételi követelményeknek csak olyan empatikus, szociális beállítottságú, az emberi és társadalmi problémákra érzékeny személyiségek feleltek meg, akik vállalni tudják a kemény felkészülést és a küldetés-számba menő munkát. Intenzív képzésben (napi 8 órás foglalkozásokon) foként önfejlesztő tréningeken sajátították el a szociális munkához elengedhetetlenül szükséges ismereteket, készségeket, jártasságot. Gyakran valóságos krízishelyzetben kellett megpróbálni a szociális szemléletre, a gondoskodásra, a segítségadásra való alkalmasságot. A közel 10 hónapon át tartó kurzus keretében tanulástechnikát, kommunikációs képességek fejlesztését, önismereti csoport- munkát, szociálpszichológiát, társadalomismeretet, családszociológiát, családi kommunikációt, szociális jogot, és a szociális munka alapjait sajátították el a hallgatók. Valamennyi tárgyból ( modulból ) modulzáro vizsgát tettek, ahol a megfelelt minősítést csak 80 %-os teljesítménnyel lehetett elérni. A két hónapos szakmai gyakorlatot családgondozók mellett, illetve szociális intézményeknél töltötték le, szakemberek irányításával. A záróvizsgára 18-an jelentkeztek, akik közül 3 kiváló, 11 jól megfelelt minősítésű bizonyítványt kapott. Már tanulócsoportonként is igen konstruktív, jó szellemű köz- zösséggé formálódott a csoport. Sokan fogékony követőivé váltak oktatóiknak, akik a családsegítő munkában, a gyermek- és ifjúságvédelemben, a szociális felnőttgondozásban a mindennapok szociálpolitikájában dolgoznak, s nagy hittel közvetítenek elméleti és praktikus tapasztalatokat. A végzett hallgatók értékes tagjai lehetnek a humán szolgáltatók csak lassan gyarapodó táborának. Felkészült segítők lehetnek az önkormányzatoknál szociális dolgozóként, családsegítő munkatársként. Felsőfokú végzettségű szociális szakemberek irányítása mellett feltáró, elemző és tanácsadó feladatokat látnak el, ügyintézők lehetnek szociális otthonokban, gyermek- intézményekben, szolgáltató vállalatoknál, a munkanélküliekkel foglalkozó rendszerekben. Jó lenne, ha szándékaikat, tudásukat, cselekvő emberiességüket mielőbb a rászorulók szolgálatába állíthatnák, azok is, akik az október végén induló új tanfolyamon szereznek majd képesítést. Hős vagy áldozat? Hadtörténészek Jány Gusztávról „Mindig vajaskenyeret kért teával” — mondja róla Kincses Zsófia, egykori házvezetőnője. Manapság Siklóson él, ott kereste föl az Üj Dunántúli Napló munkatársa. Az idős asszony kifejti vitéz Jány Gusztáv vezér- ezredesről, hogy „nagyszerű ember” volt, aki — mint mondja — szerfölött kedvesen fogadta a vendéget, az ötszobás villa zöld szalonjában. Emlékezete szerint utoljára Horthy Miklós felesége ült a kanapén, amikor ugyanis a főméltóságú asszony hírét vette, hogy a frontra kiküldött főtiszt felesége búslakodik, nyomban fölkereste. Igazándiból nem is érti a hajdani házvezetőnő, hogy a háború után miért jött haza a vezérezredes úr. „Én úgy gondolom — vonta le a következtetést a Baranyában élő matróna —, hogy felelni akart a sok áldozatért.” Miként vélekednek ugyanerről a hadtörténészek, akik hivatásszerűen foglalkoznak a Don- kanyarban elpusztult Második Magyar Hadsereggel. És természetesen a hadsereg parancsnokával, Jány Gusztávvalis, akinek a perújrafelvétele tegnap kezdődött a Legfelsőbb Bíróságon. Nemeskürty István, a most hatvanhét éves hadtörténész és esszéista már 1968-ban könyvet írt az orosz hadszíntéren elpusztult magyar katonákról. A Re- quuiem egy hadseregért csak évekkel később jelenhetett meg, akkor is jókora vihart kavart. A szerzőről, aki egyébként hadnagyként fejezte be a második világháborút, tudni érdemes, hogy katonatiszti családból származik, és gyermekkorában személyesen ismerte Jány Gusztávot. — Amikor élt még az édesapám, a Ludovikán harcászatot tanított. Nos, akkoriban Jány Gusztáv a Ludovika parancsnoka volt, apám baráti köréhez tartozott. — Ma, 1993-ban hogyan vélekedik róla? Hősnek tartja-e vagy áldozatnak? — Jány sorsa tipikusan magyarsors. Parancsnoki mulasztásai maitt felelőssé tehető a rábízott katonák pusztulásáért, de hogy 1945 után komédia keretében ítéljék halálra, és agyon is lőjék, az ízléstelen volt. — ízléstelen? Furcsa kifejezés egy kivégzés, egy kivégzett esetében. — Vállalom. A hadbíróság ugyanis sok mindent nem vett figyelembe. Jány vezérezredesének például lelkifurdalása volt, ezért jött haza Bajorországból, a biztonságos hadifogságból. Az úriember vállalja tettének következményeit, ezt azonban nem méltányolta a bíróság. A közvéleménynek szüksége volt egy bűnbakra. — Hősnek tartja tehát Jány Gusztávot vagy áldozatnak? — Ha mindenáron ragaszkodik ezekhez a kategóriákhoz, akkor hibáztatom a Második Magyar Hadsereg pusztulásáért, a halálát azonban maga választotta meg. Ezért tartom tragikus hősnek. Gosztonyi Péter, a Svájcban élő magyar hadtörténész néhány évvel fiatalabb, mint Nemeskürty István (egyébként ugyanúgy tartalékos alezredes az új magyar hadseregben.) Egyike azoknak, akik a legalaposabban ismerik a honvédség történetét. Nemrégiben vaskos monográfiát is publikált erről a témáról. Telefonon értük utói berni lakásán. — Gosztonyi úr, véleménye szerint elmarasztalható-e Jány Gusztáv a voronyezsi hadszíntéren történtekért? — Abban feltétlenül vétkezett, hogy amikor bajban voltak az emberei, és megfontolt mondatokra lett volna szükség, akkor elvesztette a fejét. A híres-hírhedt hadparancs legfontosabb mondata manapság szinte közhelyszámba megy, mégsem árt talán felidézni: „A második magyar hadsereg elveszítette becsületét.” Ezt a bántó hadparancsot szerintem lelki betegség következtében adta ki vitéz Jány Gusztáv vezérezredes. Ölvedi Ignác, a budapesti hadtörténész, nyugalmazott ezredes, a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia múzeumának parancsnoka. Közlegényként harcolta végig a második világháborút, közeledik a hetvenhez. Jól emlékszik Jány Gusztáv hadbírósági perére. — Már akkor is túl erősnek éreztem a halálos ítéletet. Viszont azt sem titkolom, hogy 1947-ben az volt a benyomásom, amit azóta hadtörténészként is alá tudok támasztani: Jány vezérezredest felelősség terheli több mint százezer magyar katona pusztulásáért. Elítélendő a szerencsétlen hadparancsa, a honvédek megsemmisüléséért azonban mégsem tehető teljes mértékben felelőssé. A felelős a rendszer, amely a határainktól kétezer kilométernyire küldte harcolni a második hadsereget. — Ezt azt jelenti, hogy Jány Gusztáv,, csak ”parancsot hajtott végre? — A parancsot sokféleképpen lehet végrehajtani. Úgy például, hogy kisebb legyen a veszteség. — Nemeskürty István, akivel korábban beszéltem, azt mondta, hogy a háború után a közvéleménynek szüksége volt egy bűnbakra. — Egyetértek vele. A háborút elvesztettük, ezért valakit felelősségre kellett vonni. — Kellett? — Most a korabeli vélekedést idézem. — A perújrafelvétel előtt miként gondolja Jány verzérezre- desről, a Második Magyar Hadsereg kivégzett parancsnokáról: hős volt vagy áldozat? — Áldozat, aki súlyos hibákat követett el. Zöldi László + o © e\ • e\ s 'S SQ Ü 1! s S
