Heves Megyei Hírlap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-02 / 204. szám

4. HORIZONT HÍRLAP, 1993. szeptember 2., csütörtök Urálon innen, Urálon túl (IV/3.) Ahol a Kalasnyikov ma már teher Az IZS motorkerékpár Az Ural tájékán ritkán fordul meg idegen. Régebben évtizede­ken keresztül zárt terület volt, s ennek nyomát ma is megérzi az utazó. A helybéli furcsán szem­léli a vendéget, s bizony érezhető a levegőben valami áthatolhatat­lan korlát, leküzdhetetlen távol­ság; Éppen ezért különösen érté­kes volt egy rövidke beszélgetés Szaranszktól nem messze, egy hatalmas baromfinevelő üzem mellett a földjüket kapáló embe­rekkel. Ők már nem titkolják né­zeteiket: a középkorú férfi és fel­esége elégedetlen az egyre romló életkörülményekkel, létfeltéte­lekkel. Gyermekeik a csernobili katasztrófa után betegek, orvos­tól orvosig járnak. Nem sok örö­met találnak az életben. De azért dolgoznak... Ha Szaranszkot említjük, újabb köztársasággal kell megis­merkednünk, a mordvinokéval. Túlzás azt állítanunk, hogy sokat tudnak a magyarok a mordvi- nokról. Nos, a köztársaság Moszkvától körülbelül 600 kilo­méterre délkeletre fekszik, a Volga medencéjében. Területe 26,2 ezer négyzetkilométer. Ke­vesen tudják azt, hogy a mordvin volt a Szovjetunió területén élő legnagyobb finnugor nép. Össz­létszámúk meghaladja az 1,2 milliót. Számottevő az arányuk Örményországban, Hegyi-Kara- bahban és Grúziában. A Mord­vin Köztársaságban elsősorban a falvakban maradt meg az ősla­kosság, ott az arányuk megha­ladja a 60 százalékot. A köztár­ára: kétévi átlagkereset saságban viszont kisebbségben vannak; az egymilliós lakosság­nak 32 százalékát teszik ki. Szaranszkban a helyiek a mesz- sze földön híres, hatalmas lám­pagyárra büszkék. Elmondásuk szerint Európa legnagyobb lám­patestgyára a Liszma. A gyár hi­hetetlenül nagy területen fek­szik, nem messze tőle pedig a dolgozóknak felépített lakóne­gyed. Tízezreknek ad munkát ez a hatalmas üzem. Utazzunk tovább, hiszen a mordvinokhoz hasonlóan a láto­gatónak különleges élmények­ben lehet része az udmurtok ha­zájában. UdmurtföldaVoXgaésa Káma folyók találkozásánál he­lyezkedik el, a történelmi tanul­mányaink alapján ez a vidék is a valamikori őshaza. Fővárosa, Izsevszk több szempontból is fi­gyelmet érdemel. Itt gyártják a nálunk is jól ismert IZS motor- kerékpárokat. Árát nem az egy­szerű udmurti emberek pénztár­cájához szabták; kétévi átlagke­resetből fizetheti ki a boldog tu­lajdonos. Izsevszk, illetve a köz­társaság az iparilag fejlett terüle­tekhez tartozik, elsősorban az óriási hadiiparnak köszönhető­en. Itt gyártják többek között a híres Kalasnyikovokat. Feltalá­lójuk jelenleg is az udmurt fővá­rosban él. A hadiipar mostaná­ban gondokat is okoz a helybeli­eknek a fegyverzetcsökkentés miatt. Votkinszk városában pél­dául amerikai szakértők jelenlé­tében folyik a rakéta-robbanófe­jek leszerelése. László Erzsébet Idétlen idők Filmpremierek Nyom nélkül Egy gyönyörű őszi napon, míg barátja a benzinkút önkiszolgá­lójában vásárol, közös kocsijuk­ból nyomtalanul eltűnik Diane Shaver. A fiú, Jeff Harriman (Kiefer Sutherland) soha nem bocsátja meg magának, hogy ha csak egy percre is, de magára hagyta a lányt. A közeli városba költözik, hogy folytassa a nyo­mozást... A rendőrség már rég feladta a keresést, egyedül Jeff az, aki három év után is remény­kedik abban, hogy megtalálja szerelmét. És egy szép napon je­lentkezik valaki, aki bevallja, hogy a kérdéses időpontban járt a parkolóban, és látta Dianét. Rövid időn belül az is kiderül, hogy egy bomlott agyú kémiata­nár az illető, aki démoni ösztöne­inek engedelmeskedve vitte ma­gával Jeff kedvesét... A nagy ha­tású pszicho-thrillert az egri Urá­nia mozi mutatja be. Idétlen időkig Phil (Bill Murray) televíziós meteorológus, akit a társaság egy távoli kisvárosba küld, hogy egy helyi hagyományról, a Mormo- taváró Fesztiválról tudósítson. A nagyképű férfi utálja az egész utat, gyűlöli a városkát, rühelli a kollégáit, viszont mindenképpen imponálni akar a csinos riporter­nőnek. Az idő annyira megrom­Nyom nélkül lik, hogy a stáb éjszakára is a vá­rosban marad. Másnap ébredés után döbbenten tapasztalja, hogy újra tegnap van. Megállt az idő, és idétlen időkig február má- sodika marad. Felismeri, hogy valószínű ez a bűne földi vétkei­ért, és csak úgy szabadulhat, ha annyi jót tesz, amennyi egy nap alatt csak lehetséges... A roman­tikus vígjátékkal az egri Uránia nézői ismerkedhetnek meg. Új útlevéltörvény készül Nincs többé kivándorlás A tárcaközi egyeztetésen is túl van már az új útlevéltörvény ter­vezete. A legfontosabb változás az, hogy a jelenlegi 5 évvel szem­ben 10 éves időtartamra szól majd az okmány. Mivel az alkot­mány állampolgári jognak tekin­ti a szabad lakhelyválasztást, megszűnik a „kivándorlás” fo­galma, s mindenki abban az or­szágban telepszik te, amelyikben akar. Természetesen az olyan „technikai jellegű” kérdéseket, mint például az esetleges társa­dalombiztosítási vagy vámtarto­zások, a honvédelmi kötelezett­ség, továbbra is rendezni kell, mielőtt hosszabb időre távozik valaki az országból. A többéves vagy évtizedes külföldi tartózkodás után akár útlevél nélkül is hazatérhetnek a magyar állampolgárok. Szükség esetén ehhez úgynevezett haza­térési igazolványtáWít ki számuk­ra a helyi külképviselet. Ugyan­ilyen igazolvánnyal jöhetnek ha­za azok a turisták is, akik külföl­dön elveszítik az útlevelüket. A külképviseletek azonban akár új útlevelet is kiállíthatnak azok­nak, akik folytatni akarják útju­kat más országokba. Mivel a legutóbbi útlevéltör­vényből véletlenül kimaradt a le­ánykori név kötelező feltünteté­se, az új törvény pótolni kívánja ezt a hiányosságot. Nem eldöntött még, hogy visz- szaállítják-e a szolgálati útleve­let: bizonyos kétoldalú államkö­zi megállapodások ugyanis csak kifejezetten a szolgálati útlevéllel rendelkezőknek adnak vízum­mentességet, a turistáknak nem. Az útlevéltől függően különböző bánásmódban részesítik a beuta­zókat néhány ázsiai országban is. Ezért a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma a szolgálati útlevél visszaállítását szorgalmazza a magyar gazdaság érdekében. Az útlevélilleték — az előzmé­nyeknek megfelelően — valószí­nűleg változni fog, hiszen a jelen­legi ezer forint már most sem fe­dezi a kiállítás költségeit. A BM 5-7 ezer forintot tartana elfogad­hatónak, de tekintettel arra, hogy a törvénymódosítás az 1994-es választások előtt aligha kerülhet az Országgyűlés elé, ez az összeg a törvény elfogadásáig még változhat... Domi Zsuzsa (FEB) HANG-KÉP Megkapó megbocsátás Semmitmondó, a lényeget ta­karó szózuhatag áraszt el min­ket. Akár Szárszóról címezték, akár a különböző pártok vezér­szónokai postázzák nekünk. Persze, hogy hatástalanok, hi­szen az elmúlt jó negyven eszten­dő alatt megtanultunk a szavak, a sorok között is olvasni, így az­tán bárki könnyen megkülön­bözteti az ocsút a tiszta búzától, a nemzetféltést a hatalomvágytól. Ráadásul egyesek tízmilliót meghaladó honoráriumokat vesznek fel különböző munká­kért, s eszükbe se jut, hogy ez a sztárgázsi még a legkiválóbbak­nak se jár. Különösképp egy olyan honban, ahol egymillió-ki- lencszázezer nyugdíjas tengődik a létminimum alatt. Ebben a gazdasági és erkölcsi posványbán üdítőként hat a ma­gasrendű humánum felbukka­nása. Ezzel szembesültem a leg­utóbbi Vasárnapi Újság — egyébként ez a hangos sajtóorgá­num mintha kezdene tárgyilago- sodni — egyik blokkjában. Megszólaltatták azt a vadosfai evangélikus lelkészt, akit 1948 augusztusában tartóztattak le Rákosi pribékjei, akit valaha ün­nepelt írónk, Berkest András őr­nagy ütlegelt, szinte magából ki­vetkőzve, akit a szovjetunióbeli Vorkutába parancsoltak, hogy embertelen körülmények között szolgálja a világbírásra készülű bolsevizmust. Böröcz Sándor 1957-ben jö­hetett csak haza, s itthon újabb csalódások, megpróbáltatások várták. A rezsimmel kollaboráló „hi­vatali főnöke”, egykori osztály­társa, Káldy Zoltán püspök nem engedte a szószékre, eltiltotta hi­vatása gyakorlásáról, azaz nem létező emberként kezelte. Még ahhoz is engedélyt kellett kérnie, hogy lánya esküvőjén közreműködjön, s unokáját megkeresztelje. Ez a sanyargatott polgár nem­rég jelentette meg Kiáltás a mélyből című könyvét, amely részletesen taglalja üldöztetésé­nek stációit. Azt is megértenénk, ha a szer­ző Justiciára hivatkozva felelős­ségre vonást követelne. Ő azon­ban azt mondta: megbocsátott, a többi már Istenre tartozik. Ritka nemes jellem. De kár, hogy nem ilyenek és hozzá ha­sonlóak népesítik be ezt akis ha­zát... Remekmű Az csak véletlen, hogy a tévé néha műsorra tűz egy remekmű­vet. Ezek közé tartozik a jugo­szláv cégjelzésű A Glembay csa­lád, amelyet három részben vetí­tettek. Miroslav Krleza regénye ga­rantálta a sikert. Akkor is, ha korábban — ba­los töltéstől áthatva — több sza­már professzorom igyekezett ve­lem és másokkal elhitetni, hogy ez a mű a kapitalista nagycsalá­dok törvényszerű degenerálódá- sát tükrözi. Ezt a sódert még a félig értel­mesek se vették be, hiszen tisztá­ban voltak azzal, hogy ilyesféle számos famíliában előfordul. Ott, ahol a rosszul nevelt, a vi­szonylagos jómódban lubickoló gyerekek, unokák nem lelik a lét értelmét, s útjelző nélkül vegetál­nak, züllenek, értéktelenednek. Olyan veszély ez egyébként, amely ma is éppúgy hat, mint bármikor a história folyamán. Épp ezért az intelem semmit sem veszített aktualitásából. A mester arra figyelmeztet mindnyájunkat, illetve az utá­nunk következőket, hogy ne csak az anyagiak, az érvényesü­lés csakazértis hajhászására té- kozoljuk rövidre szabott időn­ket, hanem keressük, kutassuk és találjuk meg sorsunk mozgató­rugóit, s azt a célt, amelyért ide rendeltettünk. Ha ez tisztázódik, ha a harácsolás helyett a mások segítésének szándéka vezérel va­lamennyiünket, akkor észrevét­lenül gazdagszunk. Ismert igazság ez, de folyvást hangoztatni szükséges. A szellem mérnökének feltét­lenül, hiszen a frappánsan meg­mintázott jellemek, a hitelesen bonyolított cselekmény, s a hi­ánytalan katarzis mindezt nyo- matékolja, vagyis továbbmunkál mind az olvasóban, mind a néző­ben. Amolyan jó helyre vetett, szárba szökkenést ígérő mag­ként. Ma és holnap egyaránt. Pécsi István E z a hónap régi emlékeket éb­reszt bennünk. Most indul az iskolai oktatás. Kis- és nagydiá­kok tartanak a patinás kapu felé, amely várkapuként megnyílik előttük, hogy feltárja a tudás vár­kastélyát. Vannak, akik most szakadnak el a szülői háztól, nápjaik nagy részét az iskolában fogják tölteni, ahol tudós taná­rok és tanítók vezetik be őket az írás-olvasásba, számolásba, tör­ténelembe és a többi tantárgyak­ba. Azok a kisdiákok, akik most mennek középiskolába, sok esetben falujuktól búcsúznak el. Magam is ezek közül való va­gyok. Amikor a szekér elindult velem, nem gondoltam, hány\ kedves szál szakad el örökre azért, hogy beléphessek a tudo­mány varába. Ettől a naptól kezdve már csak vendég voltam az atyai házban. Otthonom a vá­rosi iskola lett, amely kézen fog­va vezetett a gimnázium nyolc osztályán végig egy ismeretlen világ felé. Minden kisdiáknak mesés kincsek tárulnak fel a középisko­lában. A királyfi az üveghegyen túl egy ismeretlen birodalmat pillant meg. Hatalmas filmként peregnek le előtte a történelem évszázadai. Megismeri a Föld ős­korát az ősrobbanástól kezdve, a csillagok és a Föld kialakulását a prekambrium, a paleozoikum, mezozoikum és a kainozoikum korszakain át az emberi történe­lemig, s onnan tovább a századok sorát. Szédítő távlatok nyílnak meg a kisdiák előtt. Nemcsak a Föld és az ember genézise tárul föl előtte, hanem a számok titkai, a nyelvek törvényei, a társadalmi viszonyok feszülése és a filozófia távlatai is. Csaknem két évtized az, amit a gyermek és az ifjú az iskola padjaiban tölt. Miért? Hogy hasznos ismereteket szerezzen, és ezeket felhasználva, megélhe­téséről tudjon gondoskodni. De nemcsak ezért. Maga a tudás kincs. Vannak diákok, akik tü­Szeptember relmetlenül végigolvassák a tan­könyveiket, mert a tudásban örömüket találják. Ez az öröm körülbelül tizennégy év betölté­se után jelentkezik. Akkor már önállóan kutat a diák, sőt már le­írja gondolatait. Az irodalom él­mény számára. Versek zspnga- nak a fejében nemcsak az iroda­lomórán, hanem iskolába menet, jövet az autóbuszon is. Valami már megfogta, és lendíti előre az ismeretlen birodalmába. Megta­lálja kedvenc íróját, és megpró­bálja utánozni. Az ismeretlen tartomány napról napra tárja föl kincseit. Csak tizennégy éves ko­rig nehéz lerakni a tudás alapjait a gyermek lelkében. Ha egyszer megízlelte a tudás ízét, nem kell többé nógatni, netán számon kérni. Van még egy tartomány, amely az ifjú lelket érdekli, a val­lás világa. Hosszú időn át el vol­tak zárva tőle a fiatalok. Annál nagyobb most az érdeklődés. Az elmúlt rendszer reklám céljára eltűrte, hogy egy vékony réteg hittant tanuljon. Idő volt meg­szabva az elsőáldozási, bérmálasi előkészítésre. Vékony kis isme­retanyagot lehetett átadni. Fenn­állott a veszélye annak, hogy ezt az ifjú kinőtte, mint egy gyer­mekruhát. Ebben az időben is lé­teztek ifjúsági közösségek, ame­lyek olykor nyilvánosan, máskor bújva-rejtve alakítottak hittan­csoportot egy kockázatot vállaló pap vezetésével. Olykor ráfize­tett. Ám az érdeklődés, mint a búvópatak, feltört itt is, ott is. Il­letékes állami tisztviselők nem győzték ezeket a forrásokat el­tömni. Egerben például buzgó káplánok a templomok között ministráns-versenyeket rendez­tek. Az ateista állam még ettől is megijedt, és betiltotta. Ennyire kellett félni a gyermekektől? Annál örömteljesebb az, hogy napjainkban nyilvános a hitokta­tás. Nem kell sötét sekrestyék­ben bujkálni, netán menekülni az osztálytársaktól. Ma az állami iskolában is van hittanóra azok­nak a fiataloknak, akik azt ön­ként kívánják. Ma van katolikus iskola, és mindig több lesz asze­rint, amint az egyház fenn tudja tartani. Ezekben az iskolákban órarendbe iktatva tanítják a hit- tani ismereteket. Óriási tette ez államunknak, amivel eleget tesz a hazai ősi hagyományoknak, a szülők kívánságának és a gyer­mekek igényeinek. Egerben már két gimnázium működik, az An­golkisasszonyok és a Ciszterci Rend katolikus gimnáziumai. A plébánia régi „elemi” iskolája is egyházi kézDen van, a Deák Fe­renc utcai, hajdani Szent Imre-is- kola, amely a két világháború között épült, és a város egyik leg­jobb elemi iskolája volt. A gyermekek két ismeretlen tartományba lépnek be, egyik a a tudás, a másik a vallás. Mindket­tő több, mint a fizikai és biológiai élet, feltételezi a szellemi tevé­kenységet. Gondoljunk csak visz- sza, milyen nehezen ültünk le ra­gyogó napsütésben az asztalhoz, hogy megcsináljuk a számtan­példát, elolvassuk a kötelező ol­vasmányt, megtanuljuk a memo­ritert. Sok idő kell ahhoz, amíg az ember megízleli a tudás ízét, és élvezni túrna az irodalom szépsé­gét. Jobb lett volna futballozni vagy fogócskázni... A sántikáló emberi akaratnak segítségre van szüksége. Ezért kezdődik a katolikus iskolákban a tanév a Veni Sancte-val. „Jöjj el, Szentlélek, töltsd el híveid szí­vét, és szereteted tüzét gyullaszd fel bennünk” — imádkozzunk. Énekünk pedig' így szárnyal: „Jöjj, Szentlélek, Úristen, áraszd reánk teljesen mennyből fényes­ségedet.” Ahhoz, hogy rányisson az ifjú a tudás fényere, mennyei sugar kell. Ezért ismételgeti az új tanév első napján: „Jöjj eljöjj el, jöjj el, jöjj Szentlélek Iste­nünk.” Miklós Béla

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom