Heves Megyei Hírlap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-16 / 216. szám

6. EMBERKÖZELBEN HÍRLAP, 1993. szeptember 16., csütörtök Zsellérgyerek a monarchiából Német-magyar-francia szakos tanár lett „...a rábízott hivatalt minden buzgalommal betöltötte" A legforgalmasabb kereskedő Nem rejtem mondanivalómat sokáig: dr. Somlay Mihályról akarok beszélni... Szatmárnéme- ií katolikus gimnáziumába 1908- ban iratkozik be a zsellérapa har­madik fia, ugyanott tesz érettségi vizsgát színjelesen 1916-ban. Ki­képzés után máris mehetett a frontra, ahonnan aztán hazakec- mereg egy vesztett háborúval a háta mögött és a lelkiismereté­ben. Az egyetem következik, mert benne is az apai, a valódi becsvágy lobog, miként a két bátyjában, akik teológusok let­tek: az egyik, János teológiai ta­nár — nagy tudású hittudós —, később az utolsó szatmári püs­pök, akinek az egyházmegyéjét 1945. után három részre szab­dalták. A diákok Miska bácsija né­met-magyar-francia szakos ta­nárként kezd Nyíregyházán, de már 1923-ban így szól az egri ér­sek kinevezési okirata: „Szmre- csányi Lajos, Isten irgalmából és az Apostoli Kir. Felségének V (valóságos) Belső Titkos Taná­csosa emlékezetül adja minde­neknek, akiket illet, hogy Mi az egri róm. kath. négy évfolyamú fiú-felsőkereskedelmi iskolához a német-magyar-fraancia tan­székre Scheffler Mihály okleveles tanárt, kinek képességeiről, er­kölcseiről és magaviseletéről elég biztosítást nyertünk, a folyó hó augusztus 1-jével rendes tanár­nak főpásztori hatóságunknál fogva ezennel kinevezzük... köte­lezvén őt, hogy az ekképpen rábí­zott hivatalt pontosan minden buzgalommal betölteni, jámbor keresztény élete és áldozatos ha­zaszeretete által pedig nemcsak tanítványainak, hanem a szülők­nek is és minden más közösség­nek például szolgálni iparkod­jék.” Harminc éven át felelt meg Somlay Mihály elsőrangúan az érseki szóban felsorolt kötelessé­geknek. Nem azért idéztük a ba­rokkos ornamentikával feldíszí­tett érseki rendelkezést, hogy a fordulatokon esetleg mosolyog­junk, a sítlusjegy eken fennakad­junk, hiszen manapság nemcsak a fogalmak tűnnek el, amikben nemes tartalom, emberi méltó­ság, a jogoknak és a kötelezettsé­geknek olyan rendje nyilvánult meg, amire ma már csak bizo­nyos nosztalgiával gondolnak azok, akik még bölcseletet tanul­tak bölcsészet helyett, etikát kap­tak már a középiskolában a gö­rög és a latin irodalom által — csak Platontés Senecát említjük, Vergiliust és Homéroszt, Tirtai- osztés Horatiustis. Nyilvántartja a memória, hogy az egyetemi szemesztereken a professzorok az európai műveltség magasis­kolájába fogadták be a hallgató­kat, és nem előre gyártott politi­kai maszlagokat etettek a fiatal­emberekkel, de tudományt ad­tak nekik és alájuk. Lehetett is képezni őket, mert a középisko­lában is magasan képzett taná­rok, tudósjelöltek, nagyszerű egyéniségek oktattak, mert ott és akkor a disszertáció nem néhány, mások által megírt, és jól össze­másolt szövegekből állt, hanem önálló szellemi terméknek kellett lennie. Scheffler Mihály — akiből ké­sőbb dr. Somlay Mihály lett, mert jogból doktorált — megsze­rezte második diplomáját is, mi­közben négy nyelven olvasott — a latint, a görögöt és a németet már a középiskolából hozta, a franciát később vette fel, majd oktathatta is a jogakadémián. Németül olvasta az oroszokat, Puskint, Gogolt, Dosztojevsz­kijt, kedvelte a Shakespeare-drá- mákat. Ismerte, szerette a franci­ákat, Moliere-t, La Fontaine-t, Balzacot, Victor Hugót és ma hirdessük hangosan, Pascalt. Mert e kiváló szellem nemcsak francia, de a filozófiai gondolko­dásnak is olyan nagyhatású kép­viselője, akinek az emlékezetét csak a negyven éves tagadása gyomlálhatta ki a középeurópai gondokodásból. Kant és De- moszthenész, Barnard Shaw, vagy Jung művei támasztották meg szemléletét, amelyet az egyetemen kapott. Visszaemlé­kezések adatait rögzítettük, ami­kor ezeket a jeles szellemtörté­neti neveket felsoroltuk. Annak illusztrálására: hogyan készült fel anno dacumál egy magyar egyetemista a hivatására. Szigorú, tiszta emlékű tanár­ként őrzi őt, dr. Somlayt a tanít- ványi emlékezet. Magyar órái­nak verselemzése, Petőfi, Arany, Vajda, Madách, Ady, Csokonai, no meg a világirodalom jelesei körül mozgott, ha már őmaga is megízlelte az emberiség nagy szövegíróit. Bensőséges magya­rázatok ihletett óráivá váltak a foglalkozások kötelező percei. Már a jogakadémián is okta­tott, amikor jött az a bizonyos „Negyvenöt”. Majd negyveny- nyolc, majd ötven. És a többi dá­tum. Ez a nevelésre és tudo­mányra született ember egyszer- csak, ötvenes éveinek elején — meghal. Reggel nem kel fel ágyá­ból. A szíve mondta fel a szolgá­latot. Három lánya gyászolta és nem sokkal utána haló felesége. Nem a munka őrölte fel őt. A nagy tudású és lelke mélyén a szótlansága mögött is jó, szerető és szeretetre méltó embert fel­morzsolta, tépte a gond, a dikta­túra. A bátyja, a szatmári püspök a románok börtönében sínylődik akkor, csak azért, mert papi kö­telmeihez, püspöki feladataihoz ragaszkodott — és a börtönben ismeretlen körülmények között odapusztult. 1953. vegén, kará­csony után bátyja mellé hanyat­lott a halálba. Egyetemi tanárrá lett tanítványa írt róla emlékező sorokat 1991-ben, amikor mondvacsinált alkalom adódott, hogy a régi kereskedelmi taná­rairól már Tehetett beszélni. Mert ő nemcsak oktatott, de azt is tel­jesítette, amit az egri érsek a ki­nevező okiratában kötelességévé rendelt: „...a rábízott hivatalt min­den buzgalommal betöltötte, jám­bor keresztény élete és áldozatos hazaszeretete által nemcsak tanít­ványainak, hanem a szülőknek is és minden más közösségnek példá­ul szolgált.” Tudóssá és tekinté­lyessé nőtt tanítványai bizonyossá­got vallanak felőle. Ha a demokráciában lehet emlegetnivaló, akkor Miska bá­csi sorsát — ha úgy tetszik — sze­mélyes szenvedéseit, halk és alig ismert tragédiáját ajánljuk végig­gondolásra. A Hamletben ho­gyan is végzi Fortinbras: „mert belőle, ha megéri...” Nem érte meg. De emlegessük, mert a tu­dás és a példa — méltó a tiszteletre! Farkas András K aptatok fölfelé a lépcsőso­ron, talán az emelkedő fe­lénél járhatok éppen, amikor szemmagasságba kerül az áruház előtti tér. Úgy tárul elém a lát­vány, mint a távolból felbukkanó tengeri hajó, amelynek először csak a füstokádó kéménye emel­kedik a vízszint fölé. Itt egy feke­te fejkendőt pillantok meg leg- elébb, majd apródonként terem előttem teljes életnagyságában a viseltes, de tiszta öltözékében az öregasszony. Alig hallhatóan szólít meg. Csak két forintot ké­rek, rebegi lehajtott fejjel, szé­gyenlősen, még attól is félve, hogy a könyörszóra megtorpanó cipók kegyetlen nemet dobban­tanak erre. Csak két forintot... Az öregasszony, ott a házfal- nyi kirakatüveg előtt, olyan pi­cinyke, hogy, ha felszegem a fe­jem, hát a kendője fölött aka­dálytalanul szemlélgethetem az utca forgatagát. Vagy a százezre­ket érő bútorokat az üvegportál mögött. A fonott támlájú hinta­széket például, amely még illeg- billeg is, mert odabenn csínytevő kezével meglökte egy unatkozó kisgyerek. Igen, a puha, lágy tapintású pléddel kibélelt hintaszéket is láthatom, amelyben — így utólag képzelegve — ott ül a néniké. Hátradőlve élvezi a kényelmes ringást, miközben ráncos, kéklő eres szemhéja mögé rejti a tekin­tetét, s talán már aTszik is jóízűen, és leánykori hintázásairól álmo­dik... Az udvari diófa vastag, alsó ágán vetették át akkoriban az erős pányvakötelet, kétszer is rá­hurkolták, szorosan megszorítva a csomókat. Testes felnőttek csimpaszkodtak rá, lomhán len­gett velük a két szál, próbálgat­ták többször is, hogy le ne sza­kadjon a gyerekek alatt, mondo­gatták közben. S miután az utol­só férfi is lehuppant a földre, be­csúsztatták a hurkok közé a ke­mény kocsideszkát, s derékon ragadva felültették rá a visongó lyányt, ráijesztve, hogy, na, most aztán felröppentünk az égig. — Hinta-palinta, hinta-palin­ta — nyiszorogta a kéreg repedé­seibe kapaszkodó kötél. — Hin­ta-palinta... Gyermekkorában — ha talán játszott is boltost a pajtásaival Hevesaranyoson — Hossó Antal véletlenül sem gondolt arra, hogy valaha igazi kereskedő lesz a falujában, netán pedig egyene­sen megyéje legnagyobb városá­ban. Aztán mégis így sikerült. Hi­szen nem csupán történet, ami megesett vele. Ma — és már jó ideje — szőkébb hazánk legje­lentősebbforgalmú A B C-áruhá- zának bérlője, szakmájának sok­felé ismert, elismert képviselője. Pályája, amely idáig vitte, megle­hetősen érdekes, mozgalmas. Az épületben, ahová leginkább csak kocsmáros édesapját járt meg­meglátogatni, akaratlanul is megtetszett neki a szomszéd he­lyiség kis vegyesüzlete. Nemcsak bámészkodott, hanem mind szí­vesebben sürgött-forgott a bádo- gozottnál is izgalmasabbnak ta­lált a másik pult körül. Abban se­gített, amiben csak tudott. S úgy megkedvelte ezért felnőtt barát­ja, hogy amikor már mgtehette: maga mellé hívta, befogadta ta­nulónak. S a fiú itt is maradt, amíg az oklevelét meg nem kap­ta, s a kötelező katonaság után sem ment máshová. Annál in­kább, mert a mestere nem keve­sebbre, mint arra kérte, hogy lép­jen az örökébe. Családi változásai s élénkülő ambíciói mozdították ki végül is falujából, de újabb lépése ezúttal már többet jelentett számára egy kisebb kirándulásnál. Az egri áfész-központban remek alkal­mat talált a keményebb próbaté­telhez: területfelelősként öt köz­ség — Bátor, Egerbakta, Eger- bocs, Hevesaranyos, Szarvaskő — ellátásáért felelt. Az egri Bak­tat úti ABC helyettes vezetője­ként pedig további hasznos gya­korlatot szerzett ahhoz, hogy még merészebb dolgokra vállal­kozhasson. Amikor az egri piac­téri nagyáruház földszinti osztá­lyát 22 dolgozóval a kezére bízta szövetkezete, már nem hiányzott a kellő tapasztalat a minden ed­digit felülmúló feladathoz. S hintáztak a zöld levelek közt a nyár hizlalta, zöldhéjú diók is, a gyengébbje egészen beleszédült, s egyszerre csak halk koppanás- sal lepottyant a földre, kisebb- nagyobb kacskaringót véve gu- rult-gurult az udvar porában. Aki hintázott, kacagva lökött na­gyot magán, ha észrevette, hogy egy-egy újabb dió bújik ki a leve­lek közül, s a feje felé tart. A töb­biek meg szanaszét szaladtak, felkapkodni a még kesernyés bé- lű termést, amitől, ha meg is bon­togatták, csöppnyi ujjúkra ma­Két forint szatolódott a lemoshatatlan bar­naság. Erről álmodik most a töpörö­dött anyóka a fumérszagú, mű­bőrillatú hodály szegletében, ahol a fémvázas, üvegtetejű asz­talok, halkan gördülő zsúrkocsik világában ódonnak és ormótlan­nak hat ez az előre-hátra billegő szék. Meg arról álmodik talán, hogy már nem is az ő kurta, szí­nes szoknyácskája libben a rek- kenő levegőben, hanem egy, a boldogságtól fülig érő szájú szö- szié, akire ha ránézett, akárcsak önmagát látta volna a tiszta szo­ba vénhedt, itt-ott már vakuló ál­lótükrében. — Hinta-palinta, hinta-palin­ta — tanítgatta csöppségét, a sze­mét le nem véve az ülőke ívéről. Kapaszkodj, kiáltotta oda, ami­kor az megtorpant a pillanat egy töredékére, mielőtt visszalódult volna a mélybe, majd onnan to­vább, újra felfelé az égbe. — Kapaszkodj, kicsikém, ka­paszkodj, nehogy kiröppenj...! — követte a féltő szó, s óvó moz­dulatával az anya. A pergamenszáraz bőr redői, a dudorodó hátú erek sem rejthe­tik, hogy szépek voltak egykor ezek a kezek. Kecsesek az ujjak, amelyek most enyhén meg-meg­A bérleti lehetőséget azonban hosszasabban mérlegelte dönté­se előtt. Ehhez ugyanis már sok pénz is kellett: nyolcmillió forin­tot kértek az osztályból átszerve­zett üzlet megvásárlásáért. S a nagy nehezen kipréselt 7 milliós hitel visszafizetését alig több, mint két hónap múlva várták. Végül is rászánta magát, belevá­gott. Szerencsére — magyarázza már megkönnyebbülten — nem számított rosszul. Az egykori évi 65 milliós forgalmú osztály a bérleményben már tavaly 270 milliós árudára változott, nőtt. A vasárnapi ötórás nyitvatartások- kal olyan látogatottságra tett szert, ami ma párját ritkítja He­vesben. — Van-e titka a meglepő telje­sítménynek?— kérdem a sikeres bérlőt a Katona téri áruházban. — Immár csaknem félszáz ta­gú csapatom meglehetősen ösz- szeszokott társaság, munkatár­saim számottevő része falumbé- li: régi barátom, ismerősöm — magyarázza Hossó Antal. — Ki­próbált kereskedők állnak mel­lettem, s három félállású más szakember, könyvelő, pénz-, il­letve munkaügyi előadó is segít. Ha csak tehetem, magam me­gyek az áru után, amikor kell, akár a fél országot a nyakamba veszem, hogy a kívánt, a vevők által keresett cikket megszerez­zem. Ugyanekkor a reszortfele­lőseimet iparkodom a mind na­gyobb önállóságra szoktatni. Próbálok jól élni az anyagi ösz­tönzéssel: a fizetések, mozgóbé­rek mellett ajándékot is adok. Tavaly már a 13. havi keresetet is biztosítottam. Nem elégszem meg 100-nál is több szállítóm­mal: a Tiszántúlon és Budapes­ten is egyre újabbakat keresek. A bevételt akciókkal növelem. így, ha a valamikori 14 naptól már messzi is vagyunk, azért általá­ban három héten belül mindig megfordul a készletünk. S azt hi­szem: ennek ma — megyei, or­szágos — kitüntetéseimnél is job­ban örülhetek. Gy. Gy. remegve nyugszanak a hajlított végű karfán. Úgy, ahogy megpi­henhettek valaha a kapanyélen, az egyelésre váró kukoricasorok félútján, ha meg kellett Toppan­tani egy picit az örökös hajlon- gástól fáradt derekat. Visszaiga­zítani a kendő alá az izzadt haj- tincseket, mert még távol a tábla vége, odább a hűs este. Amikor a tegnap főtt, s az újramelegített hamisgulyás illata töltötte be a konyhát, s olyan jó volt a sámlin üldögélve elnézegetni, ahogy a huzat eljátszadozott az ajtófélfá­ra erősített firhanggal. Lám, az idő rostáján áthullot- tak ezek a napok. Kiröppenhe­tett a házból az eladósorba került szöszke, netán fiútestvére is, de hogy hová-merre, csak a nénike tudhatja, ha tudja egyáltalán. Vagy csak várja a postást, azt a pár sort, amellyel korát megha­zudtoló sietséggel menne át a szomszédék betűfaló kislányá­hoz, hogy nem látom én már eze­ket az apró betűket, ugyan, ol­vasd már fel nekem... Mi hír az unokámról, van-e ott hinta a flaszter rengetegében? És, ami­kor már únja a szomszédék kislá­nya, sokallja már újra és újra ol­vasni, nehéz szívvel és kézzel nyúl a levél után... Csak két forintot... — zökke­nek vissza a szinte suttogva ki­mondott szavakra. Nyúlok a zse­bembe, huncut koccanással búj­nak össze a markomban az ap­rók. Találok köztük egy fémhu- szast. — Tessék ezt eltenni — fogom a kezét, törékeny ujjait rászorí­tom a pénzre, nehogy leessen, mert érzem, egyikünknek sem lenne hozzá ereje, hogy felvegye. — Nem akar leülni egy kicsit a néni? — intek biztatóan a kirakat felé. — Bemegyünk, és le tetszik pihenni egy kicsit abban a hinta­székben. — Nem való az nekem — ráz­za meg a fejét. Szégyenlősen for­dul el, s a lába elé nézve tipeg to­va a lépcsősor felé. Arra, amer- ről az imént jöttem, ahonnan a közeli étterem teraszáról frissen tálalt gulyásleves illatozik. Szilvás István 4 gyroplan nevű technikai csoda összeszerelője az egri helyű Air Trend Kft., amely­nek menedzsere, Nádorfi Árpád. A 47 éves férfi képzettsége sze­rint műszaki technikus, de elvé­gezte a külkereskedelmi főisko­lát, a hobbija pedig a repülés. Mégis: azt élvezi igazán, ha előt­te van egy halom alkatrész, s raj­zok alapján, részenként építheti fel ezt a repülő szerkezetet. — Kanadában járva láttam gyroplanokat— mondja —, ame­lyek sokkal egyszerűbben kezel­hetőek, mint a helikopterek, s nem motoros forgószárnyuk van, hanem lendületből emel­kednek fel a felhajtó erő hatásá­ra. Nem szükséges hozzájuk re­pülőtér, s az engedély mellett csak egy jogosítványhoz meg­szerzett egészségügyi vizsga kell ahhoz, hogy valaki repülhessen. Az e típust gyártó cég, a „Rotaiy Air Force” kanadai illetőségű, tőlük szerezük meg a gyártási és az európai terjesztési jogokat. Éppen a kellő időben találkoz­tunk össze egy német partnerrel, aki a 35 millió forinttal alapított kft-be kilencven százalékkal be­szállt. Alkotó elme, némi kézügyesség — és kész a „gyroplan” Amikor a garázsban repülőgépet tárolnak... Aki néhány hete, úgy augusztus közepén az egri kis Dobó téren járt, láthatott egy érdekes gépet. Kicsit olyant, mint egy helikopter, mégis kecse­sebbet, könnyedebbet, törékenyebbet. az esetleges rejtett hibák is. Az el­ső prototípust Nádorfi Árpád szinte egymaga szerelte össze, de az előkészületekben sok segítsé­get kapott a szolnoki repülőtiszti főiskola szakembereitől, illetve a repülőgépgyár műszaki gárdájá­A gyroplan elemeinek nagy része egyelőre Kanadából érke­zik, a csavarokat Németország­ban gyártják. Arról most tárgyal­nak, hogy hazai szakembereket is bevonnak az egyes kiegészítők elkészítésébe, hiszen például az ülések kárpitját, vagy a híradás- technikai berendezéseket nálunk sokkal olcsóbban, hasonló szín­vonalon elő tudják állítani. Az Air Trend az európai piacok felé törekszik: úgy tűnik, a legna­gyobb esélyük Görögországban, illetve e földrész más déli orszá­gaiban van. Több, mint egy tucat szándéknyilatkozatot kaptak már a leendő vevőktől, tehát va­lóban jó helyen vetette meg a lá­bát az egri cég. Magyarországon a belügyminisztérium érdeklő­dött a gyroplanok iránt, a közle­kedés ellenőrzésére tudnák leg­inkább használni. S hogy mennyibe kerül ez a „termék?” Kevéssel több, mint három és fél millió forintért bárki megveheti, használhatja. Állító­lag olyan praktikus, hogy egy ga­rázsban is elfér. Úgyhogy a jövő gépkocsitárolója talán majd másképp fest, mint manapság. Néhány év múlva a gyerek a bi­ciklijét, a kamaszfiú a motorját, a mama a kisautóját, a papa pedig a repülőjét „tolja” ki onnét... ...Azt élvezi igazán, ha előtte van egy halom alkat­rész — Kinek kellenek ezek a gé­pek? — Aki nagyon gazdag, az he­likoptert vesz, de van egy közép­réteg, amelyik meg tudja fizetni a gyroplant. És az is előny, hogy éhhez nem kell külön pilótát al­kalmazni, bárki megtanulhatja a vezetését... Egyébként ez az egyetlen zárt kabinos gép, amely minden idő­járási viszonyok között használ­ható. A lelke egy Kanadában tu- ningolt Subaru autómotor, amely 1800 köbcentiméteres, 130 lóerős. A repülő különben 92-es oktánszámú benzint hasz­nál, óránként 11-20 litert. Kül­földön már elég széles rajongói tábora van, speciális áruházak­ban meg is lehet venni ezt a kis „házijárművet”, egyetlen cso­magban. Otthon — pontos mű­szaki rajz alapján — az ügyesebb kezűek össze is szerelik, s így vi­szik vissza a gyártóhoz, ahol ala­pos átvizsgálás után engedélye­zik a használatát. Az egri kft. szigorúan ügyel a biztonsági előírásokra. Minden elkészült géppel öt órát repülnek, mielőtt továbbadnák — ez alatt a pár óra alatt ugyanis előjönnek Doros Judit

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom