Heves Megyei Hírlap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 177-202. szám)
1993-08-05 / 181. szám
4 HORIZONT HÍRLAP, 1993. augusztus 5., csütörtök Az egykori nemzetközi cserkésztalálkozó emlékére HANG-KÉP Torz nézetek Már a hétvégék sem a régiek. Az ember valaha — különösképp a nyári szombat délutánokon — háborítatlanul pihent, s ha bekapcsolta a rádiót, s hallgatta — történetesen — a 168 órát, akkor legfeljebb arra számíthatott, hogy valamiféle gondolati portyára invitálják, hogy a riporterek alaposan megvilágítanak néhány visszásságot, jelezve természetesen a hibák összetevőit, okait is. Ráadásként ízelítőt kaphatott az ígéretesnek tűnő kulturális kezdeményezésekből, s megismerkedhetett számos, egészségesen nyughatatlan, teremtő fantáziájú polgárral. Mennyire más most! Az időjárás ugyan a hajdani, ám a program korántsem idegcsillapító pirulák sorozata. Az már nem zavar, hogy ez a műsor sem következetesen hű a pártsemlegességhez, végtére is könnyű felfedezni a szimpátia „tárgyát”. Igazában akkor borzolódunk fel, ha szembesítenek bennünket jelenünk zűrzavarával, ha viszonylag hiteles tükörben szemléljük 1993 júliusát, augusztusát. Tévedés ne essék, a szándék tiszteletre, elismerésre méltó, kizárólag a felvillantott káosz gyötrő. Legutóbb például megszólalt a Zöld Párt űj vezetője. Neve nem érdekes — reméljük, ezt soha nem kell megjegyeznünk —, s ránk zúdította ijesztő agyrémeit. Elítéli, a társadalomból kire- kesztené az úgynevezett mutánsokat, az AIDS-eseket, a cigányokat, a szexuális téren rekordképteleneket, a más nemzetiségekhez tartozókat... S ezzel még nem zárult a lista! Közben hangoztatta értelmi magasrendűségét, tisztánlátó képességét. Rémületes! Nem akarok dobozolni, nem szándékom minősíteni. Céltalan, hiszen ez a szemlélet nagyon is ismerős. Azt is sejtjük, honnan. Nem vitatkozom, csak azt hangoztatom — méghozzá ebben az esetben a többség nevében —, hogy nincs demokrácia a másság tolerálása, a kisebbség partnerként kezelése nélkül. Ahol ez hiányzik, ott — megfelelő támogatás esetén — szárnyba szökkenhet az agybeteg diktatúra. Sajnálom azokat, akik bedőlnek ilyesminek. Már csak azért is, mert gőgjükért, korlátoltságukért idővel busás árat fizethetnek. Azt ugyanis hiába hiszik, hogy ez az őrület a XX. században még egyszer diadalmaskodhat. Hála Istennek... Sehol egy Széchenyi A tévé sem kényeztetett el minket. Figyelem az egyébként igen sűrűn unalmas Hetet, s eleinte még derülök azon a közmű- vélemény-kutatási villongáson, amelynek egyik pólusú lecsapódását nézem. Hát igen: ki-ki saját szempontja szerint mérlegel, értékel. Nincs ebben semmi különös. így volt, s lesz is. Mindaddig, amíg érdekek befolyásolják cselekedeteinket. Később oda a csend, a felhőtlen szemlélődés. A képernyőn a társadalombiztosítási önkormányzatok tanácskozását mutatják be. Rendre semmibe hullanak a lagymatag szavak. Aztán megjelenik Nagy Sándor, a volt s a mai szakszervezeti vezető, aki azt hangsúlyozza, hogy minden munkáért fizetség jár. Honoráriumként mondjuk a miniszteri bér 95 százaléka. Minő vaskos feledékenység! Még milliók emlékeznek arra, hogy — többek között — az ő vezényletével serkentettek mindnyájunkat ingyenes társadalmi tevékenységre. Szorgoskodtunk is majd egy országnyian. Egyetlen fillémyi juttatás nélkül. Nemcsak azért, mert nem illett kilógni a brancsból, hanem azért is, mert kedveltük azt, amit csinálunk. Mellesleg sok százezren napjainkban sem ódzkodnak ettől. Ráadásul: bankókat sem várva. Riasztó amnézia. Elszomorító, hogy az efféle pillanatnyi szinteken nem akad egy szál Széchenyi sem, aki nemes ügyért bármennyit áldozna. Ő ugyan — mint mondta — egy részéről lemond. Hát nem hatódtam meg. Azokra a majdhogy nyomorgó nyugdíjasokra gondoltam, akiket társaival együtt képvisel. Egy biztos: nem üres zsebbel! Pécsi István Megkérdeztük a minisztert: Jó üzlet-e a rádiótelefon-hálózat kiépítése... Nem ritka esemény Magyarországon, hogy különböző fejlesztésekre pályázatokat írnák ki, amelyeken magyar és külföldi cégek egyaránt részt vesznek. A zsűriknek általában nincs köny- nyű dolguk, de az ügyek végül is viszonylag csendben elintéződnek. Miért kivétel e tekintetben a mobil telefonhálózat kiépítésére kiírt pályázat, amely az utóbbi hetekben politikai, szakmai és sajtóberkekben egyaránt nagy vihart kavart? — Mert nagy üzletről van szó — válaszolt dr. Schamschula György közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter a Ferenczy- Europress főszerkesztőjének, Pálos Tamásnak adott interjújában. — A hírközlés az Európai Közösség országaiban a nemzeti jövedelemnek mintegy nyolc százalékát adja, nagy szükség van ennek az ágazatnak a nagyarányú fejlesztésére, s ezen beiül is a telefonhálózat bővítésére. Ezt elsősorban a vezetékes összeköttetés kiterjesztésével akaijuk elérni, de nagy az igény a ma még luxusszolgaltatásnak tekinthető hordozható rádiótelefonokra is. Ezért írta ki a minisztérium az úgynevezett digitális mobil rá- diotelefon-hálozat fejlesztésére vonatkozó pályázatot, amelyen öt cég jelezte részvételi szándékát. Ezek a vállalatok nyilvánvalóan nemcsak azért pályáztak, mert műszakilag felkészültnek érzik magukat a feladatok megoldására, hanem azért is, mert az üzletből nagy jövedelemre számítanak. — Akkor a pályáztatónak ennek tudatában kell meghatároznia a feltételeket. Nem így történt? — A pályázatot — hogy elkerüljék a monopolhelyzet kialakulását — két engedély elnyerésére hirdették meg. Az első számítások szerint 21 millió dollárban határozták meg az egy-egy koncesszióért járó összeget. Később azonban ezt 12 millió dollárra csökkentették, vagyis megfelelő műszaki megoldás esetén 24 millió dollárért lehet elnyerni a magyarországi hálózatépítés jogát. Amikor már miniszterként megismerkedtem a pályázat feltételeivel, megütköztem azon, hogy egy ilyen jövedelmező szolgáltatás jogát mindössze 24 millióért értékesítjük. (Görögországban ugyanezen pályázat nyertesei 195 millió dollárt fizettek az államnak.) Ennek ellenére a pályázatot visszavonni nem lehetett, nem is akartam, de úgy véltem, hogy az ország érdekében élnem kell az eredeti kiírás azon kitételével, miszerint azonos műszaki megoldások benyújtása esetén fel lehet tenni a kérdést az érdekelt cégeknek: ki ad többet az engedélyekért? — De mindez már az ajánlatok benyújtása után történt. Le- het-e menet közben módosítani a feltételeket? — Ez nem módosítás, hanem a korábban megadott bírálati szempontok, egyeb pénzügyi feltételek változatlansága mellett annak felmérése, mit érnék valójában a koncessziók a pályázóknak. — Ennek ellenére elhangzott, hogy ez a koncessziós törvény megsértése, ilyenkor lehet bírósághoz vagy nemzetközi fórumokhoz fordulni, de — ahogy tudom — mindezek helyett egy kormánypárti képviselő fordult szembe önnel, és levelet kapott a Parlament illetékes albizottságától is. Tehát egy szakmai ügy politikai köntösben jelentkezett. Miért? — Mert így lehet leleplezni a lényeget: szembetaláltam magam az érdekek szövevényével, áthúztam egyesek számításait, hogy bizonyára igen kifizetődő közreműködésükkel, befolyásukkal viszonylag olcsón hozzásegítenek cégeket a hálózatépítési engedélyekhez. Vagyis, amit nem tudnak szakmailag vagy pénzügyileg felhozni velem szemben, azt más módon próbálják a rovásomra írni. Teszik ezt annak ellenére, hogy tudják, a kiírás szerint a koncessziót csak olyan külföldi cég nyerheti el, amelynek magyar résztvevője is van. így hazai cégeket lehet jó üzlethez juttatni, ami a jövedelem, a foglalkoztatottság, a technikai fejlődés szempontjából egyaránt előnyös lehet. — Másrészt azonban megdrágíthatja a majdan kiépülő szolgáltatást, hiszen a pályázat nyertesei a nagyobb ráfordítást a fogyasztókkal fizettetik meg. — Minthogy itt ma még luxusigényeket kielégítő szolgáltatásról van szó, a díjtételeket az igénylők fizetőképessége, a szolgáltatás eladhatósága határozza majd meg. Következésképpen nem a koncessziós dijaktól függnek a tarifák. — Mit szóltak a licithez maguk a pályázók? — Mindegyik eljött, ecsetelte ajánlatának előnyeit, s fenntartotta a pályázatát. Volt, amelyik képviselőjén keresztül igyekezett nyomást gyakorolni ram. Mindenkit biztosítottam arról, hogy a zsűrizés, a döntés teljesen szakszerű és jogszerű lesz, de azt ne vessék a szememre, hogy minél nagyobb bevételhez kívánom juttatni az államot az általa rendelkezésre bocsátott koncessziós jogokról. — Ezzel a licittel ön belenyúlt a privatizációs darázsfészekbe, jelezve, hogy az állami javak — néhány sajnálatos példától eltérően — olcsón nem eladók. — Én inkább más hasonlattal élnék: az üveggyöngyöket igyekszem konvertibilis valutára váltani... ÁH egy Fenyő a pódiumon... Komolyság, ugyanakkor laza elegancia és fegyelmezettség jellemezte azt a magyar fiatalembert, akit az egri barokk fesztivál utolsó koncertjén ismerhetett meg a közönség. Imponálónak tűnt, ahogyan az alpolgármester üdvözlő szavait magabiztos nyelvtudással tolmácsolta a fellepő angol iljúsági zenekarnak. AÍkkor még nem tudtuk bizonyosan, hogy o lesz az est — a műsorfüzetben meghirdetett — szólistája is: Fenyő László csellista. Elvitathatatlan lenne a művész megnevezés is, legalábbis a jelenlévőket — az izzasztó kánikula ellenére is — meggyőzte: bravúros ismerője hangszerének. Lehet, hogy szerénysége is tiltaná, ha az első egri szereplés után felsőfokban beszélnénk róla: annyi bizonyos, hogy találkozunk még a nevével a hazai és külföldi koncertpódiumokon. Itt ezúttal egy Csajkovszkij-művet játszott (Variációk egy rokokó témára, csellóra és zenekarra), majd — műsoron kívül, a közönség vastapsaira válaszolva — egy trubadúrdalt. A szünetben beszélgettünk. Furdalt a kíváncsiság, hogyan „beszélhet” ilyen könnyeden és „egy nyelven” egy magyar muzsikus és egy száztagú angol zenekar, a Buckinghamshire County Youth Orchestra. A műsorfüzet meglehetősen szűkszavúan annyit árult el az ifjú művészről, hogy „Debrecenben született 1975-ben, s már ötesztendős kora óta tanul zenét. Legjobb tanára édesanyja volt, Mezey Erika, Magyarország egyik leghíresebb cselTótanára. Az első nemzetközi csellóversenyen 1991-ben vett részt Helsinkiben, ahol bejutott a középdöntőbe, mint a tizennyolc versenyző közül a legfiatalabb.” — Tulajdonképpen honnan érkezett, Debrecenből vagy Angliából? — Szentendrén lakom... — hangzott a váratlan válasz. — Kisgyerekkorom óta ott élünk szüleimmel. Az idén érettségiztem a helybeli Móricz Zsigmond Gimnáziumban, s ősszel a Zene- akadémia rendes tagozatán folytatpm a tanulást. — Úgy hallottam, jó néhány külföldi koncertfellépést tudhat már maga mögött, s a különféle nemzetközi kurzusokon Onczay Csabától, Perényi Miklóstól tanult. Hogyan került kapcsolatba a fiatal angol szimfonikusokkal? — Két évvel ezelőtt a zenekar menedzsere, Ben Gunner Szentendrén járt, édesapámmal tárgyalt, aki az ottani együttest vezeti, így hallott engem is játszani. Azonnal meghívott egy szólókoncertre Angliába, amit aztán az idén áprilisban egy újabb követett. Ott találtam barátokra, s ez a kapcsolat most folytatódott itthon ezzel az egyhetes körúttal, aminek első állomását — Sopronban — elmosta az eső. Az egri — július 31-i — koncert a buckinghamshire-iekkel egy hosszabb magyarországi turné utolsó állomása volt. A magas, szőke Fenyő László és a kulturált, fegyelmezett és etnikailag „sokszínű”, zeneileg egységes külföldi zenészcsapat lan Hooker értő irányításával a gödöllői, a debreceni és a budapesti Vigadó-beli közönség után meghódította az egrieket is. Vastapssal búcsúztattak őket... — Noha először jártam Egerben, szívesen visszajövök máskor is, ha hívnak, mert gyönyörű a város és jó a közönség — mondta elmenoben az ifjú muzsikus. Jámbor Ildikó Filmpremier Apáca-show (Sister Act) Whoopi Goldberg, (Ghost) egy éjszakai klub másodrangú énekesnője véletlenül tanúja lesz annak, hogy szerelme, egy gengszter meggyilkol valakit. Á tanuk védelmére kidolgozott rendőrségi programnak köszönhetően sikerül elrejtőznie. Egy olyan helyre kerül, ahol várhatóan nem fogják majd keresni: egy apácazárda zárt falai közé. A viharos gyorsasággal beöltözött novícia nem nagyon találja a helyét a rideg falak között. Á hideg rázza ki a koránkeléstől, a fegyelemtől, a reggeli imáktól, ezert a maga módján mindent elkövet, hogy felvidítsa a társait... Las- san-lassan magához ragadja a zárda kórusának karmesteri pálcáját, és előcsalogatja a nőverek és a saját lelkébőla blues-t. Kezdődhet az apáca-show. Whoopi Goldberg legújabb, szemtelen vígjátékat az egri Uránia mozi nézői tekinthetik meg. Mint hírül adtuk, az 1933-as emlékezetes gö döllői dzsembori 60. évfordulója alkalmábd nemzetközi cserkésztábor nyílt Gödöllőn, 21 ország 12(H) fiataljának részvételével. Az egykori találkozó alkalmával több rajzó .epeslapot adtak ki, ezeket őrizte meg egy egri ilvasónk, aki most előkeresett néhányat a fió- ;ok mélyéről, s rendelkezésünkre bocsátotta íket — mint hiteles képeit a világtalálkozó- tak.
