Heves Megyei Hírlap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 177-202. szám)

1993-08-10 / 185. szám

4.

HORIZONT

HÍRLAP, 1993. augusztus 10., kedd

r

Látószög

„Elkötött?5 üzletkötők

Terebélyesedik hazánkban is az ügynöki hálózat, mind többen próbálják szerencséjüket üzletkötőként keresni. Ha a felemelkedéshez, az áhított meggazdagodáshoz már nem is minden esetben megfelelő a pálya, amolyan csúszásgátlónak talán használható. Ideig-óráig mindenesetre megvédi a vállalkozót, pontosabban a merész fordulattal vállalkozóvá lett állampolgárt a teljes anyagi lesüllyedéstől. Az ügyesebbeket, a fáradhatatlanokat, persze.

Szóval, sarjadnak a remények a boldogulásra, s a sikerek egyre-másra ragadják magukkal a több pénzre még csak áhí- tozókat. Innen is, onnan is megkeresnek bennünket a zsendü- lő, vagy már észrevehetőbben beérett új üzletemberek, s ajánlják tucatjával a portékáikat. Előbb csak szórólapon, aztán személyesen is. Szendébben és rámenősebben. Aztán vagy levesznek bennünket a lábunkról, vagy sem.

Semmi kifogásom a fiatal — nálunk legalábbis annak számító — tevékenység ellen, ennek, s annak a vállalkozónak is őszintén szurkolok. S igazán örülük, ha hellyel-közzel valamivel engem is megnyernek, hoznak kedvemre valót. Egyedül az nem tetszik különösebben, hogy jobbára „elkötött”, elcsábított üzletkötőkkel találkozom. Szinte kizáróan, vagy inkább teljesen külföldi terméket kínálnak, adnak. Hazait a legritkábban. Igaz, nálunk — sajnos — már jó ideje több az import cikk, mint a belföldi, s ilyenformán a legtermészetesebb, hogy inkább abból jut, amiből a készlet bőségesebb. Amitől már külföldön is alig férnek. Nálunk pedig akkor is újdonságnak, biznisznek számít, ha odakinn már régóta nem az.

Kedvemre, sokkal inkább kedvemre valóbb lenne, ha a derék üzletkötők legalább hében-hóban azért magyar gyártmányokkal is keresgélnék az utat jobb módba kerülésükhöz. Mindenek előtt pedig maguk a termelők iparkodnának kihasználni az ügynöki munka kétségtelen előnyeit. S legalább idehaza — ha már az exportra nem futja erejükből.

Hiszen ha termelésünk az iparban és a mezőgazdaságban egyaránt igen-igen vissza is esett az utóbbi esztendőkben, ez-az még azért akad. Még olyan is, ami a határainkon túl sem maradna az üzletkötők nyakán. S ilyenformán esetleg olyany- nyira lendületet adhatna üzemeinknek, hogy kivitelünk netán megint elérné a behozatalt, esetleg egyszer ismét el is hagyná.

No, de ne tápláljunk magunkban ennyira hiú reményeket, érjük be — egyelőre — az itthoni piaccal. Mivel az sem lenne éppen kevés, ha a magyar ügynökök a magyar áruval is megtalálnák a számításaikat Magyarországon. Még inkább pedig egyszer újra üzletkötők nélkül is gazdára akadnának hazai portékáink nálunk, kölcsönös megelégedésünkre.

Gyóni Gyula

Nyugdíjas „osztálylétszám”: kétmillió 767 ezer

Nyolcezer forint alatt — egymillióim

Statisztikai önarckép — anno ’93. január 1.

Milyen napjainkban a nyugdíjasok helyzete, kormegosztása, hogyan alakul az aktív koron túliak juttatásainak összege? — egyebek közt ezekre a kérdésekre ad választ az az átfogó felmérés, amelyet az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság készített.

Az ez év január elsejei statisztikai helyzetképből kitűnik, hogy tovább növekedett a nyugdíjasok tábora: akkor összesen 2 millió volt a számuk. Más közelítésben: négy évtizede az eltartottak népességen belüli aránya 5,8 százalék volt — jelenleg 27,1(!) százalék. A nyugdíjra és egyéb járadékra jogosultak életkor szerinti csoportjai közül legnépesebb a 60-69 év közöttiek tábora: 1 millió 032 234. A sorban utánuk 775 005-tel a 60 év alattiak, majd 632 491-gyel a 70-79 év közötiek és 327 683-mal a 80- asok vagy annál idősebbek következnek.

Az ellátások összegéről készült statisztikákból meglehetősen lehangoló kép kerekedik ki a nyugdíjas társadalom anyagi viszonyairól. (Még akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy a január elsejei adatok nem tartalmazzák a későbbi 10 százalékos emelési). Tavaly az év végén 34 ezer 604-en ötezer forintnál, 107 288-an hatezer, 278 417-en hétezer, 560 927-en nyolcezer forintnál kisebb összegű ellátásban részesültek. Együttesen a nyolcezer alattiak „klubjának” taglétszáma tehát meghaladta a 980 ezret! (A múlt év végén egyébként a hivatalos létminimum-határ 10 ezer forint közelében volt.)

A juttatások felső régióiban az érintettek száma így alakult: 20- 25 ezer forint közötti nyugdíjban 33 ezer 003-an, 25-30 ezer kö- zöttiben 6 ezer 516-an, 30 ezer fölöttiben pedig 1573-an részesültek.

(Ferenczy Europress)

Egy képviselő fantáziája dolgozni kezd

Mit keres a pápa

Romániában?

Ellátogat-e a közeljövőben II. János Pál pápa Romániába? — újabban mind többet hallani a római, illetve a görög katolikus vallású hívők között arról, hogy Románia kormánya meghívta a pápa őszentségét, hogy látogatáson el oda, s hogy a meghívást II. János Pál örömmel nyugtázta és elfogadta. Ha a pápalátogatásra egyikét éven belül sor kerülne, ez — minden bizonnyal — növelné Románia tekintélyét világszerte, és pozitívan fogadnák ezt a tényt Európa katolikusai, különösen azokban a latin országokban — Olaszország, Franciaország, Spanyolország, Portugália —, ahol igen nagy szerepe van a katolicizmusnak, és amely országokkal, népekkel Románia szoI

ros kapcsolatot szeretne kiépíteni, s fenntartani a nyilvánvaló nyelvrokonság ürügyén is.

Különös fejleményeket szül azoban az élet: a pápa eseleges romániai látogatása jócskán felborzolta egyes „mélyen ”hazafias érzelmű és ugyebár „ ősi ” ortodox honatyák nemzeti érzéseit. Kisebb vihart kavart az a nemzetféltő felszólítás, amelyet egy Pétre Turlea nevezetű kormánypárti képviselő mondott el a parlament plenáris ülésén. Érdemes ezzel a felszólalással és a mögötte meghúzódó jelenséggel márcsak azért is foglalkozni, mert ez is bizonyítja: a hivatalos és hivatalosan is túllévő politika még egy esetleges pápalátogatásban is az országot veszélyeztető magyar ügyködést látja.

Mit is mond hát a képviselő úr? Általánosan ismert tény az — kezdi nemzetféltő fejtegetéseit —, hogy II. János Pál magyarországi látogatása során meghirdette a Szerbia elleni hadviselést.

S ez is azt bizonyítja, hogy a katolicizmus az utóbbi években erőteljes offenzívát indított az orto-_ doxizmus és az ortodox vallást követő államok ellen. Mitöbb: Turle úr szerint, ugyebár, egyes államok a katolikus vallási diver- zió felhasználásával szeretnék elérni politikai törekvéseiket is. Ehhez a kijelentéséhez — hogy eloszlasson minden kételyt — mindjárt hozzá is teszi, hogy a

Csíksomlvó temploma — az ortodox honatya a katolikus vallásban „mohácsi vészt” lát (Fotó: Gál Gábor)

legnyilvánvalóbb példái ennek Horvátország Szerbia ellen megnyilvánuló irredenta akciói. A

nyilvánvaló támadás Romániában is az ortodoxizmus ellen, és a látogatást minden bizonnyal felhasználnák a magyar irredentizmus javára. Erdélyben a pápa látogatása olyan nagygyűlésekkel járna, amelyeknek mindenekelőtt etnikai és románellenes jellegük lenne és persze „jó alkalmat szolgáltatnánk arra is, hgy a nyugati mass-mediákban újra eltorzítsák a népesedési valóságot és az ország politikáját.” Mindezt persze a magyar propaganda „jóhiszemű” közreműködésével.

A hazáját és a népét Európától, a pápától és a katolicizmustól féltő honatya a továbbiakban kioktatja Melescanu külügyminisztert, hogy a Vatikánés a világ többi államai között kialakult szokásjog szerint a többségében nem katolikus vallású országokba a pápa csak akkor látogat el, ha az uralkodó vallás vezetője ebbe beleegyezik. Márpedig a román ortodox egyház pátriárkája nem egyezett-bele a látogatásba, s eszerint nem is kerülhetne sor rá. Továbbá: az a tény, hogy Vatikán nem veszi figyelembe ezt a hagyományos szokást éppen Romániával szemben, minden további nélkül bizonyítja, hogy a pápai intézmény mély lebecsüléssel tekint a Román Ortodox Egyházra és magára a Romániára is. Márpedig a román kormánynak szent kötelessége az, hogy őrködjék Románia méltóságának megőrzésén.

Nincs értelme tovább idézni azt a mélyen ortodox honatyát, aki — elég sok honfitársához híven — a kákán is a csomót keresi, aki a románok számára mohácsi veszedelmet lát ma abban, ha II. János Pál a független, szuverén és nemcsak nemzetileg, de ugyebár vallásilag is homogén Románia földjére lépne. Hiszen mit is szólna a világ, ha megtudná, hogy ebben az országban az ortodoxokon kívül más vallásuak is élnek, mégpedig magyarok és románok egyaránt!?

Az ilyen felszólalások fényében (vagy inkább árnyékában) nincs mit csodálkoznunk azon, hogy Romániában a görögkatolikus vallás terjedésével kapcsolatos „veszélyt” csaknem egyenértékűnek tartják a magyar veszéllyel. Nem csodálkozhatunk — ilyen felszólalásokat hallva — azon sem, hogy a sors és a kommunista hatalom által oly tragikusan meghurcolt és súlyos börtönéveket elszenvedett görögkatolikus papok (és közvetve a hitüktől megfosztott hívek) elleni harc továbbra is folyik. Nem csodálkozhatunk azon, hogy Kolozsvár főtéren és Érdély egyes más helységeiben is a görögkatolikusok a szabad ég alatt miséznek téli hideg zimankóban és nyári kánikulában egyaránt,

mert templomaikat, amelyekben a kommunista rendszer előtti időben fohászkodtak Istenhez, máig sem adták vissza! És nem csodálkozhatunk azon sem, hogy a római katolikus és a protestáns egyházak is a támadások állandó célpontjai Kolozsváron és országszerte. Nem csodálkozhatunk azon, hogy az ortodoxiába burkolózott hatalmasságok hallani sem akarnak olyan felekezeti törvényről, amely visz- szaszármaztathatná ezeknek az egyházaknak a kommunista időszakban elvett földjeiket, iskoláikat és egyéb közhasznú létesítményeiket. Nem csodálkozhatunk azon, hogy egyes szélsőséges pártok képviselői és kiszolgálót a legocsmányabb, útszéli hangnemben szeretnék börtönbejuttatni vagy szülőföldje elhagyására kényszeríteni Tőkés László református püspököt. Nem csodálkozhatunk sok mindenen addig, amíg ez — a Túrlea úréhoz hasonlítható — hangnem és gondolkodásmód mind gyakoribb a bukaresti pralamentben is.

Hogy elmegy-e végül is II. János Pál pápa Romániába, nem tudhatom, de az sajnálatos tény, hogy Románia Parlementje a probléma olyan megközelítésével, mint amilyen a Pel

ilye

alt,

Pétre Ruelea

nek árt, most amikor elérhető közelségbe került az ország Eu- rópa-tanácsi tagsága. Sajnos, hogy ezt még sokan nem akaiják vagy nem tudják tudomásul venni.

Okos György, Kolozsvár

Már megint túl forró a nyár.

Már megint túl forró a nyár. A hőség elnyeli az indulatokat. Szabadság, vízpart, külföldi utazás. Épp elég, hogy az ember ne figyeljen oda. így gondolták ezt másfél évtizede is. Igaz, akkor — állítólag — még más volt az időszámítás, más volt az életünk léptéke.

Az az ezerkilencszázhetvenki- lences nyár emlékezetes. Az augusztus eleje épp a Balatonnál ért, a munkakezdés, az igazi felnőtt élet kezdetének idején, még szabadságon. Akkor jelentették be az első, „igazi” áremelést. Ha jól emlékszem, előbb csak a késő

esti és kora reggeli hírekben adták tudtuk Noha a „beavatott kevesek” már jó előre értesülhettek róla. Akkoriban, mint tudjuk, a „kiszivárogtatásnak” megvolt a maga kötelező, „elvtársi” útja. Aztán így ment ez évről évre. Mindig nyáron, mindig a melegben. Csak ne figyeljünk nagyon oda.

Augusztus volt, tombolt a hőség, s mi még „utoljára” elmentünk egy étterembe kacsasültet enni, friss uborkasalátával, a régi áron. Barátom nagyokat sóhajtozott akkor: „Ennek nem lesz vége, meglátod, most már így fog

menni...” Kinevettem az aggályoskodásáért, bosszankodtam, hogy elrontja nekem a nyaralás utolsó napját. Nem fogtam fel, hogy igaza van...

S ez így megy már tizennégy esztendeje. Mindegy minek hívjuk. Vagy az olajáremelés gyűrűzik be, vagy az aszály az oka, esetleg a szocializmus válsága. Most már évek óta az se. Most áfának hívják. A „kisember” meg csak azt érzi — rendszerváltás ide vagy oda —, hogy megint és sokadszorra őt csapták be, megint kisemmizik, megint a mindennapi koplalás vár rá,

megint húzni kell egyet a nadrág- szíjon. Nem foglalkozik a köz- gazdasági magyarázatokkal, már nem halmoz fel előtte, nem spájzol be, nem hallgatja tudatosan a kora reggeli vagy késő esti híreket. Már — miként a pavlovi reflexek — előérzete is bizton működik. Ha itt a kánikula és agusz- tus elseje, valószínűleg itt az áremelés is. Az ember nem ér már rá végiggondolni, mi lesz ezután, túl nagy a hőség. Még mindig, lassan tizenöt éve ugyanaz a nyár...

(jámbor)

Vállalkozni pedig szükséges

Mindent az orvosokért

Tulajdonképpen a cím nem igaz. Mert ahogy megtudom dr. Lénártné Benei Anikótól, ebben az üzletben nemcsak az orvosok juthatnak hozzá a különböző gyógyászati eszközökhöz, hanem minden személy megvásárolhatja magának azt a tárgyat, amire neki szüksége van az egészségügyi tevékenységéhez.

A cégtáblán egy, a számomra teljesen ismeretlen szöveg található: Med-Dent. Természetesen azonnal kérem a „megfejtést”. Kiderül, semmi ördöngösség nincs benne. Az egyik rövidítése az orvos szót takarja, a másik pedig a fogorvost. Most már mindenki tudhat mindent. De én még azt sem tudom, hogy a mosolygós, nyűt tekintetű „tulajnak” mi a foglalkozása?

— Pedagógus vagyok — közli.

— Eddig itt tanítottam Gyöngyösön a 7-es számú iskolában.

Ez a Gyöngyös megnevezés azért is fontos, mert a férje Aba- sáron orvos, méghozzá vállalkozásban végzi a munkáját. Ez a tény arra is magyarázatot ad, miként jutott a család arra a gondolatra, hogy ilyen orvosi dolgok értékesítésére szánja el magát.

— A féljem a saját bőrén tapasztalta, hogy milyen nehéz akár még egy fecskendőhöz is hozzájutni. Utazni kell akár a fővárosba, akár máshová, ha szükség van rá.

— Ha bejön ide egy orvos és széjjelnéz, majd azt mondja, amit keresek, azt nem látom: vállalják, hogy a kért dolgot beszerzik nekik?

— Természetesen, hiszen azért vagyunk, hogy az orvosoknak segítsünk. Hadd tegyem hozzá: lakossági részlegünk is van. Ez most van kialakítás alatt. Az orvosi eszközökre vonatkozóan pedig örömmel mondhatom, hogy a Siemens-céggel vagyunk kapcsolatban. A vásárlásnál pedig olyan kedvezményt tudunk adni, hogy a számla teljes összegét nem kell azonnal kiegyenlíteni.

— Ha már a pénznél tartunk: egy ilyen vállalkozáshoz bizonyos alaptőkére is szükség van. Miből jött ez össze?

— Azzal kezdem, hogy az épület a szüléimé. Bérleti dijat tehát nem kell fizetnünk, ami nagy könnyebbség. Azt is tervezzük, hogy a helyiséget a szomszéd területtel bővítjük. Mindjárt nagyobb lehetőségünk lesz az áru bemutatására. Az induláshoz szükséges alaptőke tehát a családi keretből állt össze, illetve sok segítséget kaptunk az abasári takarékszövetkezettől.

— A vállalkozás kedvéért otthagyta a pedagógus-pályát?

— Nem. Most gyesen vagyok. Lehetőségem van tehát négyórás mellékfoglalkozásra, amit itt töltök. Mivel ez az egész így, ahogy van: családi vállalkozás, tulajdonképpen a húgom az eladó, aki állás nélküli kezdő értelmiségi— Ennek az üzletnek az áru- választéka nagyon sajátságos. Csak úgy, nem igen tér be senki az utcáról ide. Lehetséges vevőkörük, az orvostársadalom menynyire tudja, hogy maguk egyáltalán léteznek, és hogy pontosan őértük léteznek?

— Úgynevezett ünnepélyes megnyitót nem rendeztünk, mert az valahogy távol áll tőlünk. De minden létező orvosnak és egészségügyisnek levelet küldtünk, amiben tudattuk, hogy az üzletünket megnyitottuk.

— Az eredmény?

— Már sokan bejöttek érdeklődni. Körülnéztek és megnyugodva állapították meg, hogy sok mindent megtalálhatnak nálunk. És minden olcsóbban kapható, mint máshol.

— Versenyképesek akarnak lenni az áraikkal?

— Természetesen. Mi nem úgy vágtunk bele ebbe a vállalkozásba, hogy egy-két év alatt

meggazdagodunk. Szolidan akarunk kereskedni, de természetesen megfelelő haszonnal. Aki ripsz-ropsz vagyonokat akar ösz- szeszedni, az nehezen fogja ezt elérni, másodsorban pedig ne orvosi eszközökkel akarjon kereskedni.

— Mi lesz, ha a gyes letelik?

— A véleményem szerint orvosfeleségnek lenni, ha furcsán is hangzik, az más, mint a többi asz- szonyé. Én már beláttam, hogy mindenben a férjemet kell támogatnom. Bár nagyon szeretek tanítani, nagyon szeretem a gyerekeket, azt hiszem, maradok ebben a vállalkozásban. De a gyerekektől nem szeretnék végleg elszakadni. Miután testnevelő vagyok, sporttanfolyamokat fogok tartani nekik.

G. Molnár Ferenc