Heves Megyei Hírlap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 177-202. szám)

1993-07-31-08-01 / 177. szám

HÍRLAP, 1993. július 31—augusztus 1., szombat—vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN 9. Estek és premierek a Berliner Ensemble-ban Jegy nincs — közli a fried- richstrassei pályaudvar sínéi alá épített árusítóhely kissé zavaro­dott eladókislánya. A jó színház­ra kiéhezett néző azonban nem ismer lehetetlent, ha a leghíre­sebb német színpadon — Brecht színházában, a Berliner En- semble-ban — a leghíresebb né­met kortárs drámaíró, Rolf Hochhuth legújabb darabját, a Wessik Weimarban-t játsszák. Átgyalogol a Spree hídján a Schiffbauerdammra, s némi ügyeskedéssel szerez jegyet. Bertolt Brecht most Tenne 95 éves, s neki biztosan tetszene nemcsak az előadás, hanem a ^körülötte zajló csetepaté is. A 61 éves Rolf Hochhuth még be sem fejezte legújabb darabját, már vi­hart is kavart. Tavaly a Manager Magazinnak adott interjút a Ba- selben élő író, s gyakorlatilag igazolta a német vagyonügynök­ség fejének, Detlev Rohwedder- nek a meggyilkolását. Rohwed- der szemelye ellen nincs ugyan kifogása, de az, aki a kormány megbízásából vállalja „a speku­lánsok hasznos idiótájának” sze­repét, és „gazdasági darwiniz­mussal” kísérletezik Németor­szág keleti felében, számoljon ilyen sorssal. Máig sem tudni ugyan, hogy ki is öíte meg 1991 húsvétján több ezer keletnémet vállalat urát, de Rohwedder ki­hívta maga ellen a sorsot — mondja Hochhuth. Az író nagy fájdalma, hogy a keletnémeteket másodszor is ki­sajátítják: először az NDK-ban történt ez meg velük — bár a volt szocialista országok közül, nem számítva a gyakorlatilag kollek- tivizálatlan lengyel mezőgazda­ságot, éppen Kelet-Németor- szagban volt a legnagyobb a ma­gánszektor, a szolgáltatási szfé­rában — most pedig az újraegye­sített Németországban. A tőke­szegény keletnémetek nem tud­ják megvenni a privatizálandó ingatlanokat, egyebeket, ráadá- suT sorra-rendre jelentkeznek a Nyugat-Németországba áttele­pült egykori tulajdonosok, a Westdeutschok, a Wessik is. A Rohwedderről szóló jelenet benne maradt ugyan a Berliner Ensemble Einar Schleef rendez­te előadásában, ám alig hasonlít a papírra vetett drámára. Schleef alaposan kibelezte a Hochhuth- dramát, a német-német testvér­harc érzékeltetésére három Schiller-drámából — az Ármány és szerelemből, a Stuart Máriá­ból és a Haramiákból — is épített bele részleteket. Elhangzanak ezenkívül Brecht-szövegek, de a felszámolt keletnémet ifjúsági szervezet, az FDJ dalai is. Hochhuth felháborodása az egekig csapott, be akarta tiltatni a premiert. Végül elállt — való­színűleg kivitelezhetetlen — ter­vétől, am sértettségét jelzendő, nem ment el a bemutatóra: az­nap egy másik berlini színházban Racine Britannicusát tekintette meg. A jogi huzavona „a káposz­ta is megmaradt, a kecske is jólla­kott” megoldással végződött: a nézőknek kiosztották Hochhuth tiltakozó nyilatkozatát, a premi­eren a teljes, könyv alakban is megjelent drámaszöveget is ke­zükbe nyomták, s Hochhuth úton-útfélen kürtölte: valódi színrevitelnek a későbbi, ham­burgi bemutatót tartotta. A kritikusok, a nézők többsé­ge azonban nem bánja, hogy Berlinben mindez így történt. Hochhuth határozottan jól járt az öntörvényű Schleeffel. Láttak egy kimondottan élvezetes, bár kissé oratórikus előadást — még ha a politikai odamondogatásra érzékenyebb, feltehetően nyu­gat-berlini nézők egy része a já­ték közben ki is vonult —, mert félő volt: ha valóban szöveghűen viszi színpadra Schleef a dara­bot, méla unalom tagióz le min­denkit. A Helytartó es más dara­bok szerzőjének nem erőssége a drámaírás. Méltatói-bírálói sze­rint Hochhuth „egy nekiszaba­dult adóbeszedő szómágiájával”' lenyűgöz, de bátorsága kényes témákhoz nyúlni nagyobb, mint drámaírói talentuma. A Wessik Weimarban kollázsegyüttesének brechti szellemiségű megszün­tetve meghagyása hosszú hetek­re telt hazakat biztosított a vál­ságtól legyintgetett Berliner En- semble-nak. A Brecht-színházra azonban sohasem volt jellemző a beletö­rődés, s újítani is megpróbál. Berlin egyik nyugati kerületé­ben, Kreuzbergben egy raktár külsejű épület negyedik emele­tén nyitottak stúdiószínpadot, ahol nemrégiben bemutatták a német nyelvterületen eléggé is­mert osztrák szerző, Peter Turri­ni Grillparzer a pornóüzletben című egyfelvonásosát. A darab a „Wessik”-hez képest szalongro- teszknek hat, a műsorfüzet sze­rint „pillanatfelvétel a konzum- csata egy rejtett színteréről”, avagy idegösszeomlás az ebéd­szünetben. Két frusztrált ember találko­zik a pornóüzletben: egy elegáns dáma — ifjúsági és családi műso­rok szerkesztője a televízióban — és az elárusító, a Burgtheaterből kirúgott súgó. A nőt megcsalta akadémikus félje, a férfivilágot gyűlöli, a súgó a nőkben lát el­lenséget, állasát ugyanis egy nő­vel töltötték be. Szadomazo- chisztikus epizódokkal tarkított összecsapásuk teszi ki a röpke egy órát. A bizarr helyzetekben, az ostorsuhintások közepette, Mozart Kis éji zenéjének kísére­tében elhangzó társalgási szöve­geken remekül szórakozik a pre­mier után ingyensört vedelő kö­zönség. A ketszemélyes darabot Volker Spengler és a Fassbinder- filmekbol ismert zseniális szí­nésznő, Irm Hermann játssza. Rendezője a Brecht-tanítvány, Peter Palitsch. Pióca a sebészeten Hazánkban is igen régóta ismerik már a pióca gyógyító hatását. A közelmúltban az USA-ban is felfe­dezték mindezt, és a makrosebészeten szívesen használják a piócákat, mert különleges vérszívó hatá­suk gyakran gyógyító erejű. Az idős Mao magánélete Az 1976-ban elhunyt kínai vezető, Mao Ce-tung életének utolsó (nyolcvan feletti) éveit egy csinos, fiatal táncosnő állan­dó társasága édesítette meg — tudhatja meg a kínai nép a „Mao Ce-tung utolsó évei” című könyvből, amelyet a kommunis­ta vezető születésének 100. év­fordulója alkalmából adtak ki Kínában. A könyv szerint az ifjú Meng Csin-jünt eredetileg ápo­lónőként vették a „nagy kormá­nyos” mellé, de kapcsolatuk ha­marosan „roppant bensőséges” élettársi viszonnyá alakult. Egyebek között megtudható a műből, hogy az agg kormányos csak „buta kislány -nak szólítot­ta ifjú élettársát. Meghitt kapcsolatuk jellem­zésére a könyv bemutatja, hogy milyen negédes csevegéssel üdí­tették fel egymást az élettársak kedélyes pillanataikban... Leírja például, nogy egy ízben a kínai nép nagy tanítómestere saját köl­teményeit óhajtotta visszahallani a hű társ ifjonti ajkairól. Olvasás közben a derék őrangyal kunco­gásra fakadt, látván, hogy az egyik lírai Mao-mű a szelTentés prózai témáját taglalja. Egyikük sem jött azonban zavarba, sőt kellemesen elévődtek azon, hányszor is szellentett aznap Mao, a téma lírai tolmácsolóia. Mao magánéletének titkai ko­rábban szentek és sérthetetlenek voltak, főlég a „kulturális forra­dalom” évtizedeiben, amikor a Kínai Népköztársaság alapítóját istenként bálványoztak Kíná­ban. A lakosság bizonyos rétege­iben még ma is él Mao kultusza, a művészet és a sajtó képviselői azonban már megkezdték a bál­vány döntögetéset. Zsivkov és Dogan egymást dicsérték Bulgáriában rendkívül nagy sajtóvisszhangot keltett, hogy a közel­múltban Ahmed Dogan, a bulgáriai török kisebbség vezetője felke­reste Todor Zsivkovot, aki 7 eves börtönbüntetését házi őrizetben tölti. Az ötórás találkozó tartalmáról nagyon kevés tény látott napvi­lágot, Dogant viszont komoly bírálatok érték azért, mert kijelentette, hogy Todor Zsivkov nem is olyan rosszul vezette az országot. Zsivkov a Sztandart című szófiai napilapban „visszadicsérte” Dogant, hang­súlyozva, hogy véleménye szerint a török kisebbség vezetője okos, ki­egyensúlyozott és állhatatos politikus. A 81 és fél esztendős volt ál­lamfő és pártfőtitkár azt fejtegette, hogy a nagypolitika nem más, mint játék. Olyan játék, amelynek egyetlen célja kell, hogy legyen: az egész nép boldogulása. Zsivkov nem tagadta, hogy bizonyos vonat­kozásban megváltoztak nézetei, példáula teljes sajtószabadság mel­lett érvelt. Azt hangoztatta, hogy a sajtónak nemcsak mindenről tud­nia kell, hanem nyíltan és felelősségteljesen be is kell számolnia min­denről. Zsivkov azt bizonygatta, hogy míg jelenleg megosztott a bol­gár társadalom, és bizonyos személyek szembeállítják egymással az embereket, addig az ő idején nem osztották bolgárokra, örményekre, cigányokra, törökökre vagy zsidókra a népet. Áhmed Dogan, a Moz­galom a Jogokért és a Szabadságért elnevezésű szervezet vezetője mozgalma hetilapjában, a Prava i Szvobodi-ban megjelent interjújá­ban Zsivkovra vonatkozóan megismételte, hogy nem lehet „rossz já­tékos az, aki 33 évig hatalmon tudott maradni . Dogan emlékeztetett rá, hogy a zsivkovista rendszer összeomlásához az első lépést az 1984-85-ös erőszakos bolgárosítási akció kudarca jelentette, amely­ben őt 3 és fél évi börtönbüntetésre ítélték. A kisebbségi vezető sze­rint Zsivkov vesztett ebben a játszmában, s a győzteseknek mindig fel kell keresniük a legyőzötteket. Dogan semmiféle más érdemi infor­mációt nem hozott nyilvánosságra Todor Zsivkowal lezajlott talál­kozójáról. A hiúság vására még virágzik Míg az európai és az amerikai ipar legtöbb ága recessziót él át, addig a kozmetikumgyártóknál — hála az emberi hiúságnak — töretlen a konjunktúra. Ä szép­ség üzlet, és egyre inkább az, fo­gyasztónak és gyártónak egya­ránt — legalábbis ez derül ki a német testápoló- és mosószer- gyártók ipari szövetségének nemrégiben közzétett értékelő jelentéséből. A legnagyobb, 9,5 százalékos növekedést a női par­fümök piacán mérték, a dezodo­rok esetében Németországban ez 8,4 százalékos volt. A gyártók az ózonlyuk növekedéséből és a bőrrák fenyegető réméből is je­lentős profitot vágtak zsebre: az újonnan piacra dobott magas faktora, s ezért drágábban elad­ható fényvédő krémeket az 1992-es szupermeleg nyáron nagy haszonnal és rekordmeny- nyiségben értékesíthették. Míg néhány fogyasztási cikk eseté­ben — így az autó- vagy az elekt­ronikai iparban — jövőre is csök­kenő eladásokkal számolnak, a nagy kozmetikai cégek — az Avontól a Welláig — további nö­vekedést jósolnak maguknak: ez szakértők szerint 5-6 százalékos lesz, amiből négy százalék az ár­növekedések számlájára írható majd. Kevésbé rózsás a mosó-, mosogató- és öblítőszerek előál­lítóinak helyzete. A környezet- védelmi kampányok következ­tében ugyanis ez az ágazat stag­nál. A keletnémet testápoló- és mosószeripar Németország egé­széhez képest is rosszabb hely­zetben van: a korábbinál keve­sebbet gyárt, emellett a munka­nélküliség is rendkívüli mérték­ben sújtja. Míg 1989-ben a kelet­német területeken még csaknem kilencezer embert foglalkozta­tott a testápolószerek gyártása, addig az 1992-es esztendő végén csupán ezret. Hasonlóan ehhez, a keletnémet mosószergyártás lendülete is megtört: 1989-ben 3000 foglalkoztatott még 370 ezer tonna mosószert gyártott, 1992-ben pedig már csak 550 ember dolgozott ebben az ága­zatban, s ők is mindössze 60 ezer tonna mosószert állítottak elő. Hogyan kerülhetjük el az adófizetést? John Birt, a BBC vezérigazga­tója oly módon vonja ki magát az adófizetési kötelezettség alól, hogy szabadúszó tanácsadóként húz fizetést, jóllehet, teljes mun­kaidőben dolgozik a BBC-nél, ahová 1987-ben lépett be vezér­igazgató-helyettesként — olvas­hattuk a londoni Observer kö­zelmúltbeli számában. A jelek szerint hasonlóan járt el a hetvenes évek eleje óta a London Weekend Televisionnál is. Birt úr aszerint adózik, hogy mekkora fizetést határoz meg önmagának magánvállalatától, a John Birt Productions Ltd.-től. Az 1991. áprilissal végződött legutóbbi pénzügyi évben, amelyre vonatkozóan adóbeval­lást kellett tennie, a fizetése ke­vesebb volt 60.000 font sterling­nél. Mint vezérigazgató-helyet­tesnek, a hivatalos fizetése 140.000 font sterling körül mo­zogna. A John Birt Productionsnak két részvényese van — ő maga, illetve amerikai származású mű­vészfelesége, Jane. Nem készít azonban televíziós vagy filmmű­sorokat. A legutóbbi tárgyévben a jövedelemből levonható téte­lek közt szerepelt mégis 15.000 font sterling titkári fizetésként, több mint 8000 font utazási és szállásköltség, 3500 fontot meg­haladó ruhapénz (közismert jól szabott öltönyeiről), továbbá több mint 2300 font reprezentá­ciós költség, 920 font takarítás­ra, valamint 40 font színházje­gyekre és kutatásokra. A BBC közlése szerint ez a gyakorlat törvényes és minden­napos jelenség a szórakoztató­iparban. A televízió vezetői közül azonban magánemberként töb­ben kétségbe vonják: vajon he- lyes-e, hogy egy teljes munka­idejű vezető egy közpénzekből gazdálkodó szervezetnél ily mó­don fizesse önmagát, különösen, amikor a BBC munkatársai kö­zül sokakat letaglózott a vállalat­nál végrehajtott gyökeres átszer­vezés. Birt ellentmondásos személyi­ség attól kezdve, hogy 1987-ben belépett a BBC-hez. A belső új­ságíró munkatársak szempontjá­ból igen sérelmesen szervezte át a hírműsorok és az aktuális mű­sorok szerkesztőségeit, mielőtt vezérigazgatóvá nevezték volna ki 199L júliusban — 18 hónappal az előző vezérigazgató, Sir Mi­chael Checkland távozása előtt. Aligha gondolható el, hogy a BBC Igazgató Tanácsának bár­mely más tagja — vagy bármely előző tagja — hasonló formában húzta volna fizetését. Úgy tudják, hogy tavaly ősszel Birt megvitatta adózási eljárását az elnökkel, Marmaduke Hus- seyval, annak ismeretében, hogy vezérigazgatóvá fogják őt kine­vezni. A BBC nyilatkozatában ez áll: „John Birt vagy szabadúszó, vagy saját vállalatán keresztül határidős szerződésekkel szabta meg munkakörét több mint húsz éven keresztül. Vezérigazgatóvá történt kinevezése óta a BBC foglalkozik adózási eljárásával”. Vita Ausztriában a magántelevizióról A közelmúlt szenzációja Ausztriában a kancellár nyilat­kozata: Vranitzky a News című magazinban igen határozottan letette a voksot egy harmadik te­levíziós csatorna beindítása mel­lett. Kereskedelmi tévéről lenne szó, az eddig monopolhelyzet­ben lévő ORF két csatornájának érintetlenül hagyásával, és ezzel egyidejűleg éles konkurencia- harc beindításával. A monopol helyzet aligha tart­ható, ez minden érintett és kívül­álló számára világos. S bár min­den csatázó a nézők igényeire és érdekeire hivatkozik, azért ez a harc egyéb érdekekért is folyik. Az ORF az a típusú közszol­gálati televízió, amelynek korlá­tozott reklámlehetőségét szigorú rendelkezések szabják meg, mi­közben az ebből származó bevé­tel működtetéséhez igen fontos. És persze, nem elég. Gerd Ba­cher, az ORF nagy hatalmú in­tendánsa a reklámbevételek nö­veléséért hadakozik: az áremelé­sen már túl vannak, ez nem fo­kozható tovább, a cél tehát a rek­lámra fordítható idő bővítése. A nagy pártok, amelyek számára nem közömbös, hogy a kuratóri­umi képviseletük revén közve­tett — am érvényesíthető — be­folyásuk van a pártatlan televízi­óra, támogatják az ORF igényét, végtére is fenti okokból nekik ér­dekük a zavartalan üzemelés. Az írott sajtónak azonban szó sze­rint a letét veszélyeztetné a tele­víziós reklámidő növelése: az osztrák hirdetési piac korláto­zott, ha a televízió a sokkal haté­konyabb reklámlehetőséget na­gyobb mértékben kínálja, óha­tatlanul az írott sajtótól szipkáz- za el a hirdetőket. A legnagyobb példányszámú bulvárlapokat ki­adó, és így a legnagyobb reklám- bevételt magaénak tudó sajtó­mágnás, a Neue Kronen Zeitun­got kiadó Hans Dichand heves támadásba lendült az ORF ellen: bejelentette igényét a második csatorna privatizálására, s azon saját magánadás beindítására. Dichand nyilván abból indul ki, hogy ha már a legnagyobb pél­dányszámú bulvárlap, a Neue Kronen Zeitung veszteségeket szenved az elektronikus hirdeté­sektől, akkor legalább azok haszna is az ő zsebébe folyjon. A második csatorna privatizá­lása nemcsak Dichand ötlete — amely egyébként már csak sajtó- demokraciai okokból is éles ellen­állásba ütközik. A Neue Kro­nen Zeitung nemcsak a legna­gyobb példányszámról neveze­tes — a legutóbbi felmérések sze­rint olvasótábora jócskán meg­haladja az egymilliót —, hanem szélsőjobboldali lapnak számít. Egyik állandó rovatának vezető­je gyakori vendég a sajtóetikai vétségeket kivizsgáló Sajtóta­nács, sőt bíróságok előtt is. A vád többnyire szélsőjobboldali, a kisebbségek méltóságát sértő, sőt az újnácizmus vádját súroló cikkek közlése. Az ilyen nézetek számára az osztrák demokrati­kus közvélemény, a televízió és a kiadók szövetsége sem kíván csatornát biztosítani. Megjelent azonban a színen az igen sikeres német magántévé, az RTL osztrák származású igaz­gatója. Helmut Thoma az Ope­rabál alkalmából töltött néhány napot Bécsben, és bonyolított le sűrű programot. Járt a kancellár­nál, az ORF vezetőinél, a Nép­párt politikusainál, a vezető la- ok főszerkesztőinél, és tanács- ozott Hans Dichanddal is. Min­dennek eredményeként közölte: sikeres magánadast képzel a má­sodik csatorna helyébe, amely az egész német nyelvterületen jól forgalmazható lenne, az osztrá­kok ezzel szemben minden tech­nikai felszerelés nélkül rendes adásban vehetnek. Nem lenne az általa elképzelt tévé olyan szél­sőségesen szórakoztató, mint az RTL vagy a SAT, de a mostani műsornál változatosabbat kínál­na. Felhőtlen fogadtatásban nem volt része az ötletnek. Az egyik ellenérv, hogy egy ilyen magan- adó beindutása kegyelemdöfés lenne a haláltusáját vívó osztrák film számára, hiszen a megren­delők közül még a második csa­torna is kiesne. Vranitzky kan­cellár, aki hangsúlyozottan az ORF mindkét csatornájának megtartása mellett száll síkra, egyebek között azzal is érvel, hogy a két csatorna csakis együt­tesen képes az osztrák nemzeti kultúra terjesztésének küldeté­sét betölteni. Magántelevízió le­gyen, de egy harmadik csatornán — mondja, és ezzel ismét ellentét támadt koalíciós kormányán be­lül, ugyanis másik nagy pártbeli helyettese, a néppárti Erhard Busek egyetért a második csa­torna privatizálásával. Vranitzky indítványára Gerd Bacher ha­sonló szellemben válaszolt, el­oszlatva azt a tévhitet, hogy az ORF úgy általában a konkuren­ciától tart. Nem, a riválissal az ORF kész megküzdeni, azokkal az eszközökkel, amelyekkel az ilyen harcot vívják: döntsön a néző, ki kínálja a tartalmasabb műsort. Az ilyen, végső soron a ublikumnak hasznos verseny­ez azonban nem kell — sőt nem szabad — szétverni az ORF má­sodik csatornáját, hiszen az mű­ködik — mondja Bacher. Az utolsó szó az ügyben igen távolinak látszik. Különösen, mert Vranitzky kancellár véle­ményét vitaindítónak szánta, és ezt a News-nak adott nyilatkoza­tában hangsúlyozta is. Nos, Ausztriában a vita felettébb ked­velt: számítani lehet rá, hogy a kérdés sokáig foglalkoztatja majd a közvéleményt.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom