Heves Megyei Hírlap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 177-202. szám)
1993-08-07-08 / 183. szám
2 VILÁGTÜKÖR - HIRDETÉS HÍRLAP, 1993. augusztus 7—8-, szombat—vasárnap Hirosimái megemlékezés Hirosimában pénteken 8 óra 15 perckor több tízezer ember adózott egyperces néma emlékezéssel azoknak az áldozatoknak, akik 48 évvel ezelőtt pusztultak el az atombomba-támadás következtében. Az Enola Gay nevű amerikai bombázó-repülogépről dobták le az első atomfegyvert, hogy térdre kényszerítsék a japán császári hadsereget, és kipróbálják a tömegpusztító fegyver hatását. Hirosimában augusztus 6-án mintegy 140 ezer, majd az újabb atomtámadás helyszínén, Nagaszakiban, 70 ezer ember esett a bomba áldozatául. Hiraoka Takasi, Hirosima polgármestere olvasta föl az idei békefelhívást, amelyben „az emberiség elleni bűntettel” vádolta az atomhatalmakat, amiért a hidegháborús korszak elmúltával sem szerelik le összes atomfegyvereiket. Bírálta azt a szándékukat is, hogy meghatározatlan időre kiterjesszék a jövőre lejáró atomsorompó-szerződés hatályát, mert azzal csak a tömeg- usztító fegyverek feletti rendel- ezési jogukat állandósítanák. Az atomfegyverek teljes leszerelése mellett első ízben fordul erőteljesen a figyelem az évfordulós emlékünnepélyeken, szimpóziumokon a hirosimai és a naga- szaki atomtámadás külföldi túlélői felé. A császári hadsereg több tízezer, főként koreai, kínai állampolgárt hurcolt Japánba. Hirosimában 48 ezer koreai volt a robbanás idején, közülük 18 ezren élték túl a támadást. Csak az utóbbi időben merült föl az ő kárpótlásuk ügye. Elfogadták Clinton gazdaságpolitikai programját Az Egyesült Államok képviselőháza péntekre virradóra minimális többséggel, 218:216 arányban jóváhagyta Bili Clinton elnök gazdaságpolitikai programját, amely a kiadások csökkentésével és adóemelésekkel 5 év alatt közel 490 milliárd dollárral faragná le a költségvetési hiányt. A program sorsa véglegesen csak szombatra virradóra, a szenátusi szavazáson dől el, ahol hasonlóan szoros eredmény várható. A1 Gore alelnök a CNN televíziónak nyilatkozva kijelentette: elképzelhető, hogy a tervezet a szenátusban csupán egyetlen szavazatnyi többséget kap. VÁSÁR = AGRIÁBAN 1. Hány kiállító cég, illetve szervezet küldte el jelentkezését az 1993. szeptember 1-5. között Egerben megrendezésre kerülő „Vásár Agriában ’ nemzetközi kiállítás és vásárra? 1. 60-80 X. 80-100 2. 100-nál több 2. Hol rendezik a vásárt? 1. Sportcsarnok és környéke X. Berva-völgy 2. Szépasszony-völgy 3. Honnan származik a Thur Húsipari Rt. elnevezésben a „Thur” név? 1. Egy húsiparban használatos régi eszköz neve. X. Az őstulok magyar népies elnevezése. 2. Nemes húsrész népies elnevezése. 4. Mit nevezünk hevesi szádénak? 1. Ritka szövésű pamut függönyanyag. X. Sűrű szövésű anyag. 2. Műszálas szőttes terítő. 5. Mikor kezdett az Egri Dohánygyár cigarettát gyártani? 1. 1900-as évek elején. X. 1930-as évek elején. 2. 1960-as évek közepén. 6. Hányszor jelentet meg az IBUSZ egy évben programkatalógust? 1. Egyszer. X. Háromszor. 2. Kétszer. 7. Mikor vásárolhatnak a nyugdíjasok minden árut 10 százalék engedménnyel a Centrum Áruházban? 1. Minden 30 napos hónap utolsó munkanapján. X. Minden negyedév utolsó munkanapján. 2. Minden hónap első munkanapján 12-15 óráig. 8. Melyik a Kőbányai Sörgyár legjobb minőségű söre? 1. Rocky X. Dreher 2. Arany Ászok 9. Mivel foglalkozik az Aroma Részvénytársaság? 1. Élelmiszer-kereskedelem. X. Élelmiszergyártás. 2. Vendéglátás. 10. Mely városban található a Coca-Cola termékeinek forgalmazását Magyarországon ellátó Coca-Cola Amatil Beverages főhadiszállása? 1. Bécs X. Atlanta 2. Sidney A vásári totó nyereményei: A Thur Húsipari Rt. Gyöngyös 4000 Ft értékű vásárlási utalványa, a Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet dobozospalóc terítéke, az Egri Dohánygyár Marlboro sporttáskája, az IBUSZ Eger Utazási Iroda 15 ezer Ft értékű utazási utalványa, az egri Centrum Áruház Waltham sztereómagnója, a Kőbányai Sört Értékesítő Kft. ajándékcsomagja, az Aroma Kereskedelmi Rt. 4000 Ft értékű ajándék- kosara, a Coca-Cola Gyöngyösi Depó sporttáskája és ajándékcsomagja, az Express Eger Utazási Iroda utazótáskája, az Avonmore Pásztó Kft. egy család havi lejszükségletének biztosítása: 64 liter Avonmore dobozos tej jegye, a Zwack Kereskedelmi Kft. ajándékkosara 3000 Ft értékben, a Hatvani Konzervgyár ajándékcsomagja 3000 Ft értékben, a Miskolci Műanyag-feldolgozo Rt. 3000 Ft-os ajándékcsomagja, a Tokaj-Hegyaljai Állami Gazdasági Borkombinát 3 db díszcsomagolású tokaji terméke, hétvége két személy részére az egri Flóra Szállóban teljes ellátással, a Mátra-Bükki Intézőbizottság 5000 Ft értékű vásárlási utalványa, a Budapest Tourist Utazási Iroda 10.000 Ft értékű utazási utalványa, az Ászok Kft. ajándéka menedzser-kalkulátor, a Trendy Sk Bt. Trendy polca, a Miskolci Likőrf y'ár Rt. ajándékcsomagja, az Észak-magyarországi Extra ajándék- osara, a Heves Megyei Sütő- és Édesipari Vállalat ajándékcsomagja, az ÉLPAK Kft. ajándéka 2000 Ft értékben, a Tourinform Eger ajándékcsomagja, a Heves Megyei Hírlap ajándékcsomagja. A háromfordulós rejtvény megfejtéseit egyszerre kell postázni a Hírlap címére: 3301, Pf. 23. A borítékra írjak rá: Vásári totó. A beküldési határidő: augusztus 27. Vásári totó 1. Teng-életrajz Életrajz jelenik meg Kínában Teng Hsziao-pingről, legkisebb leánya, Hsziao Zsung tollából, a Kínai Kommunista Párt központi kiadójának gondozásában. A kínai hadsereg lapja és néhány Kína-barát hongkongi újság számolt be erről a minap, rövid szemelvényeket is adva ízelítőül a jövő hónapban kereskedelmi forgalomba kerülő műből. Teng hivatalosan nem visel már semmilyen tisztséget, de mind a mai napig ő Kína első embere, semmi sem történik jóváhagyása nélkül a hatalmas országban. Hivatalos fórumokon azt állítják, hogy nem hoz döntéseket, csak „a tanácsát kérik ki” a hivatalban lévő vezetők. Ezt ugyan nem cáfolja leánya a kiadásra váró életrajzban, de érdekes utalást tesz az idős vezető közéleti aktivitására a mű utószavában. Azt írja, hogy apja, amikor visszavonult hivatalos tisztségeiből, az „átlagember” életét szerette volna élni, gondtalanul sétálgatni az utcán, néha kiruccanni a zöldbe, ám kívánságának teljesülése még várat magára. A leány most megjelenő műve csak 1949-ig írja le a neves apa életének történetét. Ám az utószóból megtudható, hogy készül a második kötet megírására is, s abban — megfogalmazása szerint — „az életpálya legdicsőségesebb fejezetéről” lesz szó. Látatlanban is az tűnik izgalmasabbnak. Különös érdeklődésre tarthat számot bel- és külföldön egyaránt, hogyan jeleníti majd meg Teng életének azt a szakaszát — ha ugyan kitér rá —, amikor a vezető politikus kétszer is megszenvedte a maói tisztogatásokat. Avagy azt, amikor visszatért a hatalom csúcsaira, és a maói elvekre hivatkozva formálta Kína arculatát a maói gyakorlattal jórészt ellentétesre. Mindazonáltal a hamarosan megjelenő első kötet is várhatólag sok érdekességet tartogat. Teng maga nem írt memoárokat, és csak kevés részletet engedett nyomtatásban megjelenni magánéletéről. A lapokban közölt szemelvényekből ítélve, a most megjelenő átfogó mű számos ecsetvonással hozzájárul a kínai reform elindítójának árnyalt portréjához. Kínában most jelenik meg például először nyomtatásban, hogy Tenget 1933-ban elhagyta előző (másodiké felesége, mert túl veszélyesnek és há- nyatottnak találta az életet politikus-forradalmár férje mellett. (Eddig csak a jelenlegi feleségről, Cső Linről és a szülés közben elhunyt elsőről lehetett hivatalosan tudni.) Színes apróságokat is megtud az olvasó ebből az életrajzból, például hogy franciaországi diákéveiben (a húszas években) Teng megkedvelt néhány, a kínai szájíztől idegen ínyencséget, köztük a sajtot, a bort és a kávét. A legnagyobb érdekesség azonban a mű megjelenésének időzítésében rejlik. Az utóbbi hetekben számos találgatás jelent meg a nyugati sajtóban Teng egészségi állapotáról. Egyes amerikai lapok hírszerzési forrásokra hivatkozva azt jelentették, hogy a 89 éves vezető halálán van. írott „emlékművének” felállítása bizonyára tápot ad további feltételezéseknek és a Teng utáni Kína jövőjét illető találgatásoknak. Áz életrajz természetesen nem reagál ezekre, de utószavában van két mondat, mely mégis mintha cáfolni akarná őket optimizmusával: „Apám el akar látogatni Hongkongba, amikor az 1997-ben visszatér a haza kebelére. Ott kell lennie, bárha csak egy percre is, bárha tolószékben ülve is”. Hsziao Zsung talán nem a leg- tárgyilagosabb Teng-életrajzíró, hiszen a szoros rokoni szál szinte kötelezi is bizonyos elfogultságra. Ám nála tájékozottabb kevés akadna. Az utóbbi években szinte minden percét atyjával tölti, ő a nagyothalló és gyengén látó idős vezető „füle és szeme”. Jelen van apja minden megbeszélésén, ő közvetíti a már nehezen beszélő idős ember szavait a külvilág felé. V A B I Z T O N S Á ( Miért jó befektetés Önnek a Magyar Államkötvény? Sohasem volt nagyobb biztonságban • A MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNY KAMATAIT ÉS VISSZAFIZETÉSÉT AZ ÁLLAM SZAVATOLJA. Az állami garancia mindig érvényes marad. Ha lehál nemcsak megfelelő kamalol vár, de a pénzét is biztonságban szeretné tudni, akkor az Ön befektetése: a Magyar Államkötvény. • A MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNY GYORSAN MOBILIZÁLHATÓ. A futamidő nem azonos a lekötéssel. A Magyar Államkötvénybe fektetett pénz a futamidő alatt - a tájékoztatóban megadott feltételek szerint - bármikor mobilizálható. • MINDEN BEFEKTETŐ MEGTALÁLHATJA A NEKI LEGKEDVEZŐBB KAMATOZÁSÚ ÁLLAMKÖTVÉNYT. Az Államkötvények többsége fix kamatozású, mely azért előnyös, mert a kamat előre kiszámítható. Egyes kibocsátásoknál mozgó kamatot alkalmaztunk, ami pedig azért kedvező, mert bármi történik a gazdaságban, a befektetőt nem érheti meglepetés, kötvényének kamata értékálló. Forgalmazóhelyek: MNB Főpénztár (Budapest V. Hold utca 4.) és az MNB Heves Megyei Igazgatósága (3300 Eger, Beloiannisz u. 1/A.). A forgalmazóhelyeken az itt felsorolt, korábban kibocsátott Magyar Államkötvények - a helyszínen rendelkezésre álló feltételek szerint - folyamatosan megvásárolhatók: Elnevezés Kamat Kamatfizetés Lejárat 1994/A 18,74% '93. XII. 1. '94. XII. 1. 1994/B 17,5% '93. XII. 18. '94. XII. 18. 1995/A 21,0% '93.X. 6. '95.X. 6. 1995/B 21,0% '93. XI. 12. '95. XI. 12. 1995/C 17,5% '94.11.1. '95.11.1. 1995/F 17,0+1,5% '94. VII. 2. '95. VII. 2. 1996/A 16,5% '93. XII. 28. '96. XII. 28. 1996/B 17,5% '94.1.22. '96.1.22. 1996/C 17,5% '94. II. 10. '96. II. 10. 1996/F 17,5+1,5% '94. V. 17. '96. V. 17. 1997/C 18,0% '94. III. 1. '97.1.1. 1998/A 17,8%’ '94. III. 10. '98. III. 10. változó kamatozású, féléves kamat Az 1995/F Államkötvény kapható még az OTP és a Kereskedelmi Bank kijelölt fiókjaiban.