Heves Megyei Hírlap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 177-202. szám)
1993-08-19-20 / 193. szám
8 ÜNNEPI MAGAZIN HÍRLAP, 1993. augusztus 19—20., csütörtök-péntek Megjelent a Délsziget Változatos tartalommal várja olvasóit a nemrég megjelent Délsziget, a Nemzetközi Tőkés László Mozgalom folyóiratának legújabb száma. Ebből válogattuk az alábbi részleteket. Baróti Dezső Mozaikok Hatvan irodalomtörténetéhez rég török kézen lévő Hatvan ellen irányuló portyáját éneklik meg. A rendszerint énekszóval és lant kíséretében előadott históri- ás énekek, mint ismeretes, általában valamilyen jelenvaló közönségnek számoltak be egy-egy aktuális eseményről (ilyenekben a török háborúk idejen igazán nem volt hiány), s ezt rendszerint valóban krónikás hűséggel, sőt nem egyszer saját tapasztalataik alapján tették meg. Nem jártak messze az igazságtól azok, akik a XVI. század újságíróinak nevezték el őket. Akár haditudósítót is mondhatnánk! Az azonban, hogy versbe szedték mondanivalójukat és az, hogy szinte egy valóságos arc poeticát követve, előírásszerűén vissza-vissza térő A mai ismereteink szerint az első, legalább nagyobb részében hatvani imspráciojú mű 1591- ben született meg, mégpedig Sa- lánki Györgynek a török elleni harcok egyik vállalkozását elmondó históriás énekében. Címe latinul van, és némiképp rövidítve a következő: História cla- dis turcicae ad Nádudvar (A nádudvari török veszedelem tor- yomta- a verses szövegét mindvégig magyarul írta a szerző, akiről alig tudunk többet, hogy maga is harcolt a török ellen. Bennünket most természetesen nem a nádudvari veszedelmet tárgyaló strófák érdekelnek, hanem csak azok, amelyek Balassi Bálintnak és egri vitézeinek az ekkor már ténete.) A Kolozsvárt nyomta tott műnek csak a címe latin, formulákat, motívumokat és kompozíciós elveket alkalmaztak, bármilyen szegényes volt a vénájuk, némiképp mégis a költészet világába emelte be tudósításaikat. Salánki szemmellátha- tóan ismerte, bár ügyeletnül, döcögős versekben alkalmazta his- tónás énekek műfaji előírásait, de számos társával, közöttük Tinódival ellentétben, nem jelölt meg szövegének éneklésére szánt nótát. Ez persze nem feltétlenüljelenti azt, hogy a hatvani események után meglehetős gyorsasággal kinyomtatott históriáját nem énekelte ő vagy más, esetleg épp Balassi katonai előtt Eger varaban, hiszen strófáit számos közszájon forgó dallamra rá lehet húzni. Históriájának egyébként egyetlen példányát ismerjük, azt váró komoly forrásértéke van, és kétségtelenül nagyobb, mint az esztétikai. Az irodalomtörténet nem is foglalkozott éredemben vele, legfeljebb a bibliográfiák tettek rövid említést róla, olyany- nyira, hogy Eckhardt Sándornak szinte fel kellett fedeznie ezt a feledés sötétségével beborított éneket. Őt azonban igazán csak a Balassira utaló strófák érdekelték... S bár néhány, főképp a n agy koltőjér Jelen voltál mert hogy vették magyarnak, Törökek nagy erőssen kiáltának: Várasbái keményen kiszáguldanának zéséből az is kiderül, hogy a szerző (vagy esetleg a könyv tulajdonosa) az események legalább egy részenek szemtanúja volt, másokról pedig résztvevőitől hallhatott, ezért így különösen Hatvan vonatkozásában jelentős és még közelebbi megvizsgálásra Vári Fábián László idézett is tőle, behatóbb ismertetésének feladata nekünk ma- raÖj, megjegyezvén, hogy a vállalt témánknak megfelelően csak az akkor már rég török kézen lévő Hatvan lerohanását elbeszélő részeket idézzük a kissé kopottan ránkmaradt kö- tetecske egészéből. Ezt egyébként előttünk még senki sem tette meg, és az sem látszik na- ;yon valószínűnek, hogy vala- közeljövőben a kezébe hezen hozzáférhető si a venne a nen kötet. Hatvan megtámadásának elmondása az alábbi strófákkal kezdődik: Vélik vala hogy hajdókra találtak. De mihelyt ők az sereget megh' Rettenének visszaforaulának Nyárvégi elégia Sebességgel az városra futónak De magyarok mind utánnok valónak. Ugyanazon űzésben a hadnagyok, Nagy felszóval kiállók a jámborok, Minnyájan most török fejet vegyetek Kik viselni jó hírt-nevet akartok (...) Egyetemben több sok vitéz jámbornak Emberségét akkor felmagasztalák Mert az török fejet igen hullaták Az testeket azon mezőnn elhagyók. Megtér a lomb az avarhoz, holott a fényből vétetett. Görgetik a nyár szemfödelét varjas, fekete fellegek. Indültam keresni valakit, s az utakra vagyok kiverve. Sebzetten taszít az ősz felé vadrózsák nyári szerelme. Véllek lebegni tükrök mélyein, pörgeti forgószél a ruhádat, keringek én is pályám körén. Hogyan mehetnék utánad? Készítsd, rózsafa tüskéidet krisztusi új koronámra. Kinyílik, látod, fölöttem is a szédület ékes virága. Farkas András Amit a „Mózesben” megírtam, egy fiatalember rajza arról, amit akkor, 1951-1952 táján f ondoltam. Nem nyúltam hozzá ésőbb, most sem, jóllehet szerkezetileg, drámatechnikailag ma már másképp oldanám meg a magam elé tűzött feladatot. Azt akartam, hogy jelzetként maradjon utánam, azoknak, akik fel tudják fogni, mekkora jelentősége lehet egy ember számára a gondolatnak, amely egy adott pillanatban betöltötte egész lényét. És ha már hatalomról, hitről, népről, ellhivatottságról és az egyen lelkisimeretéről ennyimindent hiányosan írhattam csak, vagy képzelhettem el, nem (Részletek) hagyhattam abba, folytattam Jézussal és Júdással — Pál és az apostolok küldetése már újabb fejezet, a két egymásnak szegülő emberhez a küldetéshez képest másodlagos jelenség, még akkor is, ha kétezer év óta a tébláboló emberiség némely jelentős részének történetét Jézus csodálatos példabeszédei fonják át. A Mózessel kezdődő trilógia harmadik darabja a Joel, ugyancsak misztérium, János Jelenéseinek ihletésére, átélésére támaszkodó mű, benne az elmúlt korok megannyi sejtése-próféciája húzódik meg. A triologai versben zeng. Még akkor is, ha e balga század tönkretette a jóízlést, azt a magasabb értékű gondolatiságot is, amihez nem illik a próza. Amikor most ez a művem, bő negyven évi fiókrabság után az olvasó elé kerül, Magyarországon a fizetett és a" jobbra-át balra-át, balra-át, jobbra át fogságában forgó szélkakasok intézik-irányítják az irodalmat, a színházat, a szellemi életet. Nem is beszélve azokról az árulókról, akik a diktatúra minden trükkjét-ötletét bevetet- ték-szolgálták. Békepapok és egyéb férfihetérák ma sem átalljak gyakorolni vallási hatalmukat, miközben meg nem gyónt bűneik megalázzák az igazan hívőket, az Isten bensőséges szol\gáit. Pedig az árulás az egekre jelenti, szeles kiáltással, hogy ebeknek bűnhődniük kelle- nte. De magas székek magasan ülő figurái becsukták-becsukják szellemi alultápláltsággal. Hogy a lelki érzéketlenségről külön ne szóljunk. Szóval: ilyen talajról gondolkodtunk Isten dolgairól 1951- ben. Ma is, 1993-ban is, mi, akik ezt a misztérium-játékot a köz ítélete elé bocsátjuk. Hátha akad valaki, aki érteni akarja. Habent sua fata libelli. A könyveknek sorsuk van. A könyvek íróinak is! Isten legyen kegyelmes hozzánk. 1993. július A misztérium töprengője Áron: (fel-alájár, töpreng, megáll:) Mindent tudó, hatalmas Ur! Most szembenézhetek veled, Mert nem félek és akarok! Setét van és minden halott, Csak egy dobog: a te szíved! Elhoztam hozzad kétkedő Valómat; érts meg engemet! Ha balgákat is kérdezek, Legyen a válasz isteni! (csend)- A nép az egyik oldalon Vakon, tudatlanul keres, kínozza, tépi önmagát, És öntelten sokszor niszi, Hogy a felül zúgó erő Minden nap új csodát teremt, De hogyha egyszer megverik, Kushacf, fut uj remény után - Mózes a másik oldalon Mindent tettekkel magyaráz Egyszer úgy tűnik, isteni, Felsőbb rendelkezés ura, Máskor személy szerint gonosz, Ahogy gonosz csak az lehet, Aki felül van a hiten.- Én meg, Áron, két part között A hontalan víz, csak futok. Érintem őt, megértem azt, S míg botiok, öntudatlanul Vezet a széles víz felé A sors, a cél, amely ígér Álomnál messzibb álmokat, S ki tudja, mennyi a való?- Meghaltatok, derék zsidók! Ott álltok most az Úr, a nép Között. — Elfolyt a véretek, S belőletek fakad a gyász, Amely az irgalom felét Leesdi ránk, amíg a hit Újabb csatára kényszerít - Érzem, hogy küldetésemet Nem a letűnő pillanat És a szeszélyes érzelem Szorítják gátjaik közé - Tudom én, ennyi a hitem, Hogy rajtam át találkozik A két part és adják nekem Külön-külön világukat - Csak félig értem lelkűket, S ami valóban létezik, Számomra mind találgatás - Zsidó népem halottai, Nektek beszélem el magam. Talán azért is értetek Engem, mert hontalan vagyok, Akik a holtak legalább Úgy izgatnak, mint másokat Az élő, kínlódó sereg - Nincsen hozzám egy szavatok? Halott (az összedobalt testek Fölött feláll, vár, Áronra néz): Ki tudja, jól cselekszem-e, Ha hívásodra szólalok! Mit mondhat néked egy halott? Áron (a halott felé indul): Mindent, amit csak kérdezek! Ami engem még érdekel, Neked már nem gond, múlt idő, Elvégzett munka, amely után Igaznak tűnik az igaz - Van távlatod, amely segít Életünket megérteni - Nem így van, boldog szellemem? Halott Ne kérdezz semmit! Amit én Néhány szóban üzenhetek, Az gondolatnak is kevés, S a semminél nem hasznosabb. Áron Mégis mit tudnál mondani? Halott Ha mindent ismerni akarsz, Halj meg te is! Áron: — így lenne jó, De én a földi életet Szeretném megjavítani; Szeretném fellebbenteni A fátylat százszínű hitünk Arcáról, hogyha ezt lehet! Halott: Komoly részletkérdés a hit, S belőle mégsem láthatod, Hogyan lesz részből az egész - Áron: Ha nem bűnös az áldozat, Mely tegnap téged is megölt, Amit csak tudsz, mondd el nekem! Halott: Kívántad Áron a tudást, Hát elmondom, ahogy lehet!- Minden mozog: az ok, a cél Mindennek magját képezi. - A kettő egy s a harmadik A leikéi küldi el velük - Áron: Érzed te még a testedet? Halott: A test a lélek műszere, Mint minden forma — Tőle függ A kétarcú megismerés - Áron: De a test a legfőbb erő, Ami a földön létezik? Halott: Itt már nem érzem, hogy enyém Mindenki öntelt, ostoba, Akit a teste fogvatart!- Mi látjuk már, hogy mennyire Nem áldozat az áldozat, Amit a Mózes tett velünk - Sorsunk - Áron: — Hogyan indul a sors? Halott: A sorsunk nem más, mint az út, Amit az életünk leír - Azt hisszük, mély nyomot hagyunk, Pedig belőlünk nép marad, Csak az Isten — Ő él, mozog, Ezért nincs szó, nincs alkalom, Mely őt nekünk megejtené - Szemünk előtt a tér, a köd, Agyunknak az idő homály, S testünk soha át nem töri Á lélek messzi frontjait - Áron: Hogyan van mégis, hogy a vágy A testet nem gyűri alá A lélek sejtéseinek? Halott: A vágy szüli az emberi Elet derengő kezdetét, S csak látszólag hal meg vele.- A vágy a nyűgöző kapocs, Amely a hulló sorsokat A végtelen sorshoz köti - Áron: (elgondolkozva): Nagyon faj néktek a halál? Hogy jogtalan pusztoltatok? Halott: Hitvány kérdés! Úgy van ez is. Mint minden más, amit az esz Csak félig lát: nincs jogtalan Vagy érdemelt elpusztulás, CsaK változás van és nyománn Meg nem számlálható öröm - Áron: Mégis kérdés és izgató - Halott: Nincsen kérdés és felelet A kettő együtt megy, forog És csak azokat szédítik, Akik forgatásukat lesik, S ésszel akaiják metszeni A kérdések örvényeit - Áron: Test nélkül vak, üres lehet Körülötted a nagyvilág? Halott: Magasztos mámor szállja meg A test nélküli életet - A lélek új formára vágy S amíg azt el nem érheti, Szolgai eltűnő őrhelyén Áron: Magány van ott és félelem? Halott: Hogy kérdezhetsz ilyen vakon? A testünk kmzó eszköze Az unt magány s a félelem Áron: Nekünk a test értéke nagy! Halott: A test tudását elveszi Az elmúlás, s helyébe más, Megejtőbb formákat teremt Kilátó Egy korlátnak dőlve nézem az eget és az elhajló, erdőkbe nőtt horizontot. Egyszer, régen már jártam itt, gyermekként nevetve szamócát szedtem, követ görgettem arrébb piros, furcsa rajzolatú bogarakat üldözve. Emlékszem az akkori félelemre a magasságtól, a csúcsós-hideg vaslétráktól, és az alattam feszülő mélységtől, de mégis, olyan borzongtatóan jó volt körbenézni, messzire látni, és felismerni, magamba zárni a távolság szédítő, csodálatosan vad erejét. Gyermek voltam még, nyílt tekintetű, rácsodálkozós, mindenre kíváncsi. A Jövő akkor csak a holnapok sorozatát jelentette, valami ködbe vesző, fémesen kék messzeséget, amely oly távoli és tág, megfoghatatlan fogalom volt gyermeki, ábrándos lelkemnek, mint most ez a világtalan halmokkal bíró világ, csodáink gyilkosa. Állok idefent, szerelmes szél suttog, nézek, szemem elefántcsontgolyóvá keményedik. Közel és távol, Múlt és Jövő billeg előttem, meghatározva engem, a Jelen bohócát. Most magasan vagyok, tudom, mit látok, ismerem jól az alattam elterülő, belátható világrészletet, de itt belül... Hiába bennem és belőlem, de nem, nem értem, miért ilyen, s ha ilyen, az jó, vagy rossz? Nézem a többi bámészkodót, sokan vagyunk, kellemes a délelőtt, hívogató szerető ma a Mátra hűvös, illatos csodája. Milyenek lehetnek ők, mi zajlik vajon bennük, ismeretlen emberi testek álarca mögé bújt lelkűk merre figyel most, amint belemélyednek az eléjük táruló tág látvány haragoszöld tengerébe? Milyen az ő világuk, milyen az az egyedi, mindenkinél más és más módon működő csoda, amit én csak elképzelni tudok most, óvatosan figyelve őket? Szemem üres, már csak nyitottsága a tény, az érzékelés, az azonosítás csodája elveszett, ottmaradt valahol, egy ismeretlen, elfelejtett pillanatban elsuhant, megszökött belőlem, és most csak igazi énem emléke, egykor volt, sosemlesz valóságom nyomása nehezedik rám, sóvárgó perceimre. Most, itt, ehhez a hideg érintésű korlátnak dőlve sem vagyok az, aki pedig — tudom — kellene, hogy legyek, és vajon hányán nézelődnek még mellettem, vagy távol tőlem ebben a nagy, földi kilátóban, keresve elfelejtődött önmagukat? Hányán élnek az örök vesztésben vergődve, kérdésekkel, vagy tettetett jókedvvel fedett ember-álruhában toporogva-táncolva, kör- be-körbe, sehová nem haladva? Egyszer meg kell találni önmagunkban azt a kilátót, ahonnan széttekintve utakat látnánk, Jövőt, Múltat, jót és téves ábrándokat, a Mindent, és ezt a Mindent a teljes, valódi valójában. Aztán — amikor már megrögződött bennünk az irány — szépen lesétálnánk terveink lépcsőfokain, és az úton, az egyetlenen, végigmennénk a Cél felé. Ez a kilátó itt feszül bennünk, egyszer fel kell mennünk rá, bármilyen rémtények is tanyáznak körülötte, bennünk, bármilyen akadályok kerülnek elénk, és döntetnünk kell, merre tovább, mert örök választás a Lét, amely így válik Életté, velünk, lélegző, általunk tekergő egésszé. Saufert Attila Ultimátum az amerikai tévéiparnak Az Egyesült Államokban növekszik a nyomás a tévéállomásokra, hogy csökkentsék programjaikban az erőszak- és szexjeleneteket. Paul Simon demokrata párti szenátor nemrégiben konferenciára hívott össze 600 tévétársasági igazgatót, producereket, forgatókönyvírókat és szociológusokat Los Angelesbe. A politikus, mint a dpa német hírügynökség jelenti, állami ellenőrzéssel fenyegetőzött, ha a tévéiparnem vállalja az önkorlátozást. Paul Simon kezdeményezte az 1990-ben meghozott törvényt, amely három évi haladékot adott a tévéipar vezetőinek, hogy maguk gondoskodjanak az erőszak- és szexjelenetek csökkentéséről. A konferencián a politikus közölte, már csak 60 nap van hátra a megfelelő intézkedések meghozatalára. Simon fellépésének hátterében olyan tanulmányok állnak, amelyek szerint a bűnözés az Egyesült Államokban nagymértékben a televízióadásokra vezethető vissza. A négy nagy amerikai tévétársaság ABC, NBC, CBS, és Fox júniusban már kijelentette, hogy szeptembertől kezdve előzetes figyelmeztetést sugároz olyan adások előtt, amelyek erőszakjeleneteket tartalmaznak. A kritikusok véleménye szerint azonban a fő cél az, hogy már jó előre olyan programokat készítsenek, amelyekben nincs erőszak és szex. Javasolják azt is: ne bízzák az egyes tévéállomásokra, hogy saját maguk állapítsák meg, mely adások tartalmaznak erőszakot. Szerelem, házasság A tévéből jól ismert Kyle Mac Lacién, amerikai filmszínész, aki a Twin Peaks tv-sorozat FBI-ügynöke volt, hamarosan feleségül veszi Linda Evangelista top-modellt. (FEB-fotó)
