Heves Megyei Hírlap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 177-202. szám)
1993-08-02 / 178. szám
2, VILÁGTÜKÖR - HIRDETÉS HÍRLAP, 1993. augusztus 2., hétfő Görög megbízás A görög kormány közölte, hogy egy német konzorciumot bíztak meg az új athéni repülőtér felépítésével. A vállalkozás mintegy kétmilliárd dollárba kerül. A munkálatokat elnyert cégek: az esseni Hochtief Ag., a majna- frankfurti Flughafen Ag, a mannheimi ABB Schaltanlagen GmbH és a H. Krantz-TKT GmbH. Százmillió dolláros tőkealap Fejlesztési célokra szánt százmillió dolláros tőkealap létrehozásában állapodott meg Soros György és a portugál Espirito Santo bank spanyolországi beruházó leányvállalata, a Banco ESSI Sa.- jelentette az AP-DJ Madridból. Az Espirito Santo Development Capital Investors Ltd. (ESDCIL) névre keresztelt új alap Portugáliában tevékenykedő külföldi és hazai vállalatok finanszírozására létesült, és hosz- szútávú befektetésekkel foglalkozik. Három magyar program A londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank(EBRD) a héten több mint 250 millió dollár értékű kölcsönt és befektetést hagyott jóvá három magyar programnak. Az EBRD kibocsátja régóta tervezett forintkötvényét is, mely úttörő vállalkozás lesz Kelet-Európábán. Üj horvát pénz A horvát parlament ügy határozott, hogy a dinár helyett a nácik horvát bábrendszerének pénzét, a kunát nyílvánítja az ország új fizetési eszközévé, és a dinárról a kunára térnek át. Erősödő szociális feszültség Kubában a gazdaság támogatására tett legutóbbi elnöki intézkedés, azaz a keményvaluta-tar- tás engedélyezése növelni fogja a szigetországban a szociális feszültségeket — véli Brian Latell, a CIA szakértője. J ÉPÍTŐ ÉS SZIGETELŐ KFT. Felajánlja SZABAD KAPACITÁSÁT V, az alábbi szakipari munkák elvégzésére: TETŐSZIGETELÉS korszrű anyagokkal, 10 év garanciával, bádogos, tetőfedő, ácsállványozó, parkettás, festő, műanyag és egyéb alapanyagú padlóburkolatok készítésére. Referenciamunkák rendelkezésre állnak. Megrendelés, vagy érdeklődés: Gyöngyös, Pesti u. 63. ^Telefon: 37/312-888^1 Naponta többször is EGYENESEN A KEMENCÉBŐL kerül a MINI ABC-be a pékség teljes választéka! Kaphatók még élelmiszerek, h úskészítmények, napi háztartási cikkek. MINI ABC-ben (Eger, Mátyás király u. 56.) k________________________j Az Arab Liga közleménye Tűzszünet Libanonban Dieter Hoffmann Bécsben sem ismeretlen Az izraeli védelmi minisztérium szombaton délután tűzszünetet hirdetett meg Libanonban. Az erről nyilvánosságra hozott közlemény szerint a fenyver- nyugvási határozat már középeurópai idő szerint délután 5 órakor életbe is lépett. A nap folyamán többször is jelezték, illetve cáfolták a küszöbönálló tűzszünet hírét, de a jelenlegi bejelentés hivatalos. A nyilatkozat azt is közölte, hogy az izraeli katonák parancsot kaptak a támadások leállítására. Jeruzsálemben mindazonáltal bejelentették azt is, hogy a hadsereg továbbra is riadókészültségben marad. A dél-libanoni célpontok elleni támadás egy hete kezdődött. Halálos áldozatainak a száma 122. Többségük polgári személy volt. A tűzszünetet megelőzően az Arab Liga miniszteri tanácsa szombaton Damaszkuszban arra kérte az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy kényszerítse Izraelt a dél-libanoni támadások azonnal beszüntetésére. A miniszteri tanács kétnapos értekezletet tartott a szíriai fővárosban, és ennek befejeztével közleményt hozott nyilvánosságra. A dokumenumban az arab szervezet — hivatkozva az ENSZ Alapokmányának VII. cikkelyére — felkérte a BT-t a szükséges intézkedések megtételére az izraeli agresszió leállításának és az izraeli csapatok visz- szavonásának érdekében. Az arab külügyminiszterek az izraeli támadásokat barbárnak minősítették és szolidaritásukat fejezték ki Libanonnal. A nyilatkozat szövege szerint az Arab Liga rövidesen miniszteri küldöttséget jelöl ki, amelynek az lesz a feladata, hogy a rendezés érdekében felvegye a kapcsolatot Butrosz Gáli ENSZ-főtitkár- ral. Növekvő munkanélküliség Spanyolországban — hivatalos statisztika szernt — soha nem látott magasságba ugrott júniusban a munkanélküliség aránya. A nyár első hónapjában a dolgozó népesség 22,25 százalékának, 3 396 700 munkaképes korú embernek nem volt állása az ibériai országban. Dupla deficit Egy év alatt csaknem kétszeresére nőtt a deficit Franciaországban. Az állami és az önkormányzati költségvetések, valamint a társadalombiztosítási alapok együttes hiánya a múlt évben a francia statisztikai intézet most közzétett adatai szerint tavaly 268,7 milliárd frank volt, amely a GNP (bruttó nemzeti termék) 3,8 százalékának felel meg. Egy évvel korábban ez az összeg még csak 141 milliárdot tett ki, vagyis az akkori GNP 2,1 százalékát. Az osztrák sajtóban elsőként a bécsi Kurier szombaton számolt be arról, hogy a szlovéniai Mariborban felfedezett fegyverszál- lítmányal kapcsolatban a fő gyanúsított az osztrák Dieter Hoffmann, aki Budapesten már egy ideje vizsgálati fogságban van különféle gyanús ügyletek miatt. A lap szerint a magyar hatóságok arra gyanakszanak, hogy Hoffmann mögött Bécsben is állnak valakik, s immár az általa tőrbe csalt „jeles osztrákoknak” is van mitől tartaniuk. A lap szerkesztőségének birtokában van egy Hofrmannhoz intézett levél, amelyben a levélpapír fejléce szerint egy ECO- TRENDS nevű, moszkvai székhelyű, szovjet-amerikai vegyesvállalat felszólítja a címzettet, hogy sürgősen fizesse ki az általa igénybe vett MI-17 és MI-26 típusú helikopterek bérleti diját. A Mariborban talált fegyverek szállítására — mint arról a sajtó hírt adott — jogtalanul ENSZ- jelzéssel ellátott MI-26-os helikoptert használtak. A Kurier arra is emlékeztet, hogy Hoffmann „kémtörténetekkel és rejtélyes halálesetekkel tarkított sötét karrieijéről” már 1990-ben beszámolt. Akkoriban Hoffmann egy orosz gyártmányú Antonov-26-ossal tunt fel a bécsi repülőtéren, s felajánlotta az osztrák kormánynak, hogy kész ingyen kihozni gyerekeket Sza-' rajevóból. A sajtó leleplező cikkei után azonban Hoffmann eltűnt Bécsből. Végül a cikk beszámol arról, hogy a budapesti ügyészség az állítólag Budapesten keresztül Szlovéniába jutott fegyverek ügyére is kiterjesztette a Hoffmann ellen folyó eljárást, amelyet azzal kapcsolatban kezdeményeztek, hogy Hoffmann Magyarországon csalárd módon a ferihegyi repülőtér biztonsági megbízottjaként ténykedett, és a 3 ar belügyminisztérium ízottjaként lépett fel. Az üggyel kapcsolatban egy magas beosztású minisztériumi tisztségviselőt is letartóztattak Budapesten — írta a Kurier. Megszüntették a fejtést Megszüntették a fejtést az utolsófrancia vasércbányában, a lo- taringiai Moyeuvre-Roncourt bányájában. A bányabezárások előtt még több mint félszáz helyen folyt a vasérc kitermelése ebben a körzetben. Most az utolsó 350 bányásznak is felmondtak, mivel a termelés nem kifizetődő és a környék kohászati üzemei már régóta külföldről kapják a szállítási költségek ellenére is sokkalta olcsóbb ércét. Egymilliárd munkahely? További egymilliárd munkahely létrehozására lenne szükséges az elkövetkező tíz évben ahhoz, hogy elkerülhessék a társadalmigazdasági egyenlőtlenségek további mélyülését — erről közölt róla egybehangzó adatokat az ENSZ népesedési és foglakoztatási kérdésekkel foglalkozó szervezeteinek több jelentése is. ' 21 %-OS V ÁTLAG KAMAT Minden Philips és Whirlpool termékre. Mosógépek, hűtőszekrények, mikrohullámú sütők, konyhai gépek, Hi-Fi rendszerek. Minden Whirlpool termékre egy telefonkártyát adunk ajándékba! Várjuk kedves vásárlóinkat SZABÓ-NÁDORFI BT. Eger, Dr. Hibay K. u. 19. ^ Tel.: 320-727 ^ startex cuccar Az idén utoljára NAGY NYÁRI RUHAVÁSÁR. Holland gyermek-női-férfi nyári ruhák, shortok, fürdőruhák, nagy választékban extra minőségben olcsó áron. Eger, Helyőrségi Klub Kossuth L. u. 12. Augusztus 3-4-én, dd, szerda. Ny: 8-18 óráig. Sk Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik ÖZV. KISS ISTVÁNNÉ temetésén megjelentek, részvétükkel, virágaikkal fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család Államkötvény 1995/G A Magyar Államkötvény rendszeresen kibocsátásra kerülő értékpapír. Tehát erre a befektetésre Ön mindig számíthat. Mint most is, hiszen itt az Államkötvény 1995/G. Az Államkötvény 1995/G 1993. augusztus lO-én 2 év futamidővel kerül kibocsátásra. Fix kamatozású értékpapír, melynek kamata évi bruttó 19,5%. A kamatok minden év augusztus 10-től esedékesek. A kötvény 1995. augusztus ío-én jár le, tehát ezután már nem kamatozik tovább és ekkor névértéken felvehető. A futamidő azonban nem jelent szigorú lekötést. Pénze a forgalmazóhelyeken ismertetett feltételekkel, a futamidő alatt is mobilizálható. A Magyar Államkötvény 1995/G-t a jegyzési időszakban devizabelföldi, jogi- és természetes személyek, valamint jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok vásárolhatják a felsorolt forgalmazóhelyeken. A jegyzés kezdőnapja: 1993. július 26. A jegyzés zárónapja: 1993 augusztus 6. Kibocsátási árfolyam: ioo%, azaz száz százalék. Az államkötvény bármely belföldi természetes és jogi személyre, valamint jogi személyiség nélküli gazdasági társaságra bármilyen korlátozás nélkül átruházható. Mint minden állampapírra, az Államkötvény 1995/G-re is állami garancia érvényes, tehát mind a kamatfizetést, mind a törlesztést az állam szavatolja. A Magyar Állam- kötvény sohasem évül el, tehát lejárta után is bármikor visszaváltható. Forgalmazóhelyek: Az MNB Heves Megyei Igazgatósága (3300 Eger, Beloiannisz u. 1 /A) és az MNB főpénztára. Országos Takarékpénztár Értékpapír Ügynökség Rt., 1051 Budapest V.,Vigyázó F. u. 6. • Budapest Értékpapír és Befektetési Rt., 1052 Budapest V., Deák F. u. 5. • Cor- vinbróker Kft., 1054 Budapest V., Hold u. 25. • Creditanstalt Értékpapír Rt., 1051 Budapest V., Nagysándor J. u. 10. • Daiwa-MKB (Magyarország) Befektetési és Értékpapírforgalmi Rt., 1088 Budapest Vili., Rákóczi út 3. • Kulturvest Befektetési Kft., 1137 Budapest XI- II., Újpesti rkp. 7. • K & H Brókerház Kft., 1054 Budapest V., Alkotmány u. 21. • Postabank Értékpapírforgalmazási és Befektetési Rt., 1051 Budapest _V., József nádor tér 1. • Quaestor Értékpapír Kft., 1015 Budapest I., Donáti u. 18. • Talentum Értékpapír és Befektetési Ügynökség Rt., 1057 Budapest V., Akadémia u. 7. • Aranybróker Értékpapír Ügynökség Kft. 1054 Budapest V., Nagysándor J. u. 8. Sohasem volt nagyobb biztonságban