Heves Megyei Hírlap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 177-202. szám)

1993-08-13 / 188. szám

HÍRLAP, 1993. augusztus 13., péntek MEGYEI KÖRKÉP 3 A mai lap ötszáz forintot ér önnek! Mai számunk szokásos mű­sormellékletében találják meg kedves olvasóink a füzesabonyi Lidona Kereskedőház hirdeté­sét. Nos, a főként elektronikai cikkeket forgalmazó áruház rek­lámjához egy utalvány is tarto­zik: akik ezt kivágják és maguk­kal viszik a kereskedőházba, a nagy értékű műszaki cikkek vá­sárlása esetén ötszáz forint áren­gedményt kapnak. A mai lap te­hát valóban ötszáz forintot ér. Felülvizsgálják a támogatásokat Az önkormányzatok — évente egyszer — kötelesek felülvizsgál­ni a jövedelempótló támogatá­sok folyósítását. Erre az ellenőr­zésre Tarnaleleszen még ebben a hónapban sor kerül. A képvise­lők megvizsgálják, fennállnak-e az eddig támogatásra jogosul­taknál a pénzbeli segély folyósí­tását indokoló körülmények. Ha igen, továbbra is biztosítják a ha­vi ötezer-egyszázhúsz forintos havi összeget. A Tama menti köz­égben jelenleg hetven munka- nélküli részesül ebben a támoga­tásban. Színházbérletet — áfa-mentesen Közeleg az évadnyitás ideje az egri Gárdonyi Géza Színházban. Javában árusítják a bérleteket is, és ezek vásárlóinak kedvez­ményt is biztosít a teátrum: az augusztus elsejével megemelt ál­talános forgalmi adót az intéz­mény fizeti ki a nézők helyett. A jegyárakban viszont az áfa-eme­lést érvényesítik, így valóban ér­demesebb bérletet vásárolni. Az évadnyitó társulati ülésre egyéb­ként augusztus 23-án kerül sor, és az ünnepi pillanatok után nyomban megkezdődik a mun­ka; Csehov „Ványa bácsiját” és Hasek „Svejkjét” kezdi próbálni a társulat. Szombaton: ismét táncdalfesztivál A hét végén folytatódik a II. Egri Nemzetközi Táncdalfeszti­vál. Ezúttal a második elődöntő­re kerül sor a Líceum udvarán felállított színpadon, ahol fiatal tehetségek adják elő a verseny­dalokat. Az este 7 órakor kezdő­dő műsort a rádió Petőfi adója egyenes adásban közvetíti. Rókatetem Nagygomboson Augusztus 11-én, szerdán dél­után két kutya széttépett egy ró­kát a Hatvan városhoz tartozó nagygombosi lakótelepen. Kér­jük, hogy az a személy, aki a ró­katetemet megfogta, saját érde­kében jelentkezzen a Hatvan Városi Tisztiorvosi Hivatalban, a Kossuth tér 2. alatt. Vidám művek fesztiválja Az Országos Versmondó Egyesület és a Nem Hivatásos Színházak Szövetsége október­ben megrendezi a Vidám Művek Fesztiválját, a színház és az elő­adóművészet kategóriáiban. Jó alkalom lesz ez a versmondók­nak arra, hogy cáfolják a tételt, miszerint csak világfájdalmat ké­pesek közvetíteni. A fesztiválra az Országos Versmondó Egye­sület címén lehet jelentkezni: Budapest, Corvin tér 8. Az ese­ménynek a Vörösmarty Művelő­dési Ház ad majd otthont, októ­ber 16-án és 17-én. Tankönyvsegély siroki diákoknak A tanévkezdés kiadásait csök­kentő segélyt nyújt minden siro­ki diáknak az önkormányzat. Az általános iskolások könyveit az önkormányzat fizeti, a középis­kolások fejenként ezer forint pénzbeli támogatást kapnak, amit az oktatással kapcsolatos költségek fedezésére fordíthat­nak. Négyszázhat tagtárs részvételével Mozgássérültek vezetoségválasztó közgyűlése ( Tudósítónktól) A Mozgássérültek Heves Me­gyei Egyesületének hatvani cso­portja a napokban a városi szak­munkásképző intézet aulájában tartotta meg vezetőségválasztó közgyűlését, melyen Balogh Sándor, a csoport elnöke ismer­tette a fennállásuk egy éve alatt végzett munkát. Ezt követően Nagyné Babiák Szilvia gazda­ságvezető számolt be az eltelt időszak pénzügyi helyzetéről. Mint ismeretes, az egyesület hatvani csoportja 1992. szep­tember 4-én alakult, majd a He­ves Megyei Bíróság hivatalosan is bejegyezte. A városiakon kívül csatlakoztak a csoporthoz Bol­dog, Hort, Csány, Ecséd, Apc, Zagyvaszántó, Heréd, Nagykö­kényes, Petőfibánya és Lőrinci érintett lakói, összesen 207-en. A mostani közgyűlés idején a taglétszám 406-ra emelkedett. Az elmúlt esztendőben — pá­lyázaton — 40 ezer forintot nyert a csoport a Nemzetiségi és Sza­badidősport az Egészséges Élet­mód Alapítványtól. Ezt az össze­get 10 ezer forinttal megtoldva, vásároltak egy 14 funkciós kon­dicionáló, illetve a rehabilitációt segítő gépet. Ugyanakkor márci­usban egy sikeres jótékonysági estet rendezett, melynek a bevé­telét a klub ajtajának rendbetéte­lére használták fel. Beregszászra — Kárpátukrajna hasonló szer­vezetéhez — meghívásuk volt, ennek eleget is tettek. Mindeze­ken túl részt vettek a Rákóczi Fe­renc emlékére rendezett nagy­gyűlésen, valamint Esze Tamás emléktáblájának koszorúzási ünnepségén. Ezúttal a mozgás- korlátozottak beregszászi járási szervezetével hivatalos kapcso­latot is létesítettek. A Máltai Sze­retetszolgálat és a Magyar Vö­röskereszt hatvani szervezetei­nek jóvoltából egy fél autóbusz- nyi ruházatot, élelmiszert és gyógyszereket adhattak át aján­dékul a hasonló szervezet tagjai­nak, akik ezeket nagy örömmel és köszönettel fogadták. A közgyűlésen felvetődött még a heti, szerdán reggel 8 órá­tól délután 5-ig tartó fogadónap szükségessége, továbbá a tagdíj- módosítás kérdése. Éves tagdíj­ként a dolgozóknál 600, a párto­ló tagoknál és a nyugdíjasoknál 500 forintot javasoltak, ezt a közgyűlés egyhangúlag elfogad­ta. A javaslatokat követően ke­rült sor az öttagú vezetőség és egy küldött titkos választására. Elnökké Koszteczky Lászlót, tit­kárrá Hankoczki Pétemét, irodai besegítőnek Ferencsevicsné Ko­vács Andreát, gazdaságvezető­nek Petrovics Istvánt, tanácsadó­nak Balogh Sándort választották meg. A közlekedési szaktitkár Kiss Pál, a csoport küldötte pe­dig Balogh Sándor lett. Végeze­tül Szabó János, a MEOSZ tit­kára kívánt eredményes munkát a csoportnak, illetve a megvá­lasztott vezetőknek. Szűcs Ferenc Szakmunkásképző után is mehetnek Pótj elentkezés tiszthelyettes-képzésre Közös testületi ülés Pétervásárán Vita a juttatásokról A Magyar Honvédség rendkí­vül előnyös továbbtanulási és pá­lyaválasztási lehetőséget ajánl a katonai főiskolákon folyó tiszt­helyettes-képzésre — középfokú iskolai végzettséggel (gimnázi­um, szakközépiskola, szakmun­kásképző iskola) rendelkező, 25 évnél fiatalabb, magyar állam­polgárságú, büntetlen előéletű férfiak, valamint a meghatáro­zott katonai előképzettségű (bá­zisképzésben részesült) tényle­ges, tartalékos vagy továbbszol­f áló sorkatonák részére. A ki- épzési idő általában 2 év, repülő Kazaltűzhöz riasztották a hét közepén a megyei tűzoltókat. Sarudon, a helyi termelőszövet­kezet telephelyén kigyulladt egy hatalmas — harminc méter hosz- szú — takarmánykazal, és a lán­gok átterjedtek a közelben álló két pótkocsira, valamint az ott tárolt gumiabroncsokra is. Szent Anna ünnepén elsősor­ban a nagymamákra gondol a katolikus egyház. Nemrégiben erre emlékeztek megyénk legfia­talabb városában, Lőrinciben. A településen egy Král Vid nevű serfőzőmester 1723-ban hálából kápolnát emeltetett a szent asz- szony tiszteletére. A műemlék műszaki szakon 1 év. Jelentkezni lehet parancsnoki szakokra a szentendrei Kossuth Lajos Kato­nai Főiskolára: komendáns, tü­zér, műszaki; technikai szakokra a budapesti Bolyai János Kato­nai Műszaki Főiskolára: vegyi védelmi, híradó, rádióelektroni­kai felderítő, elektronikai harc; repülő szakokra a Szolnoki Re­pülőtiszti Főiskolára: földi repü­lésirányító; repülő műszaki sza­kon a helikopter, sárkányhajtó­mű, fedélzeti műszertechnikai, fedélzeti elektrotechnikai ágaza­tokon. A tűzoltók csak húsz perccel a tűz fellobbanása után kapták a riasztást, és a helyszínre érkező tiszafüredi, egri és mezőkövesdi egységek munkáját még az erős szél is nehezítette. Az anyagi kár mintegy egymillió-kétszázezer forint, a tűz keletkezésének okát még vizsgálják. jellegű épület a környékbeliek hagyományosan ismert búcsújá­ró helye lett, s ilyenkor a hívek tömegei keresik fel Lőrincit. így volt ez az idén is, amikor ismét látványos körmeneten vet­tek részt az egybegyűltek, annak ellenére, hogy sokan a szabadsá­Jelentkezni a Heves Megyei Hadkiegészítő Parancsnokságon Egerben, a Hatvanasezred u. 3. alatt, illetve a 36/313-188-as te­lefonszámon lehet. Jelentkezési nyomtatványokat és további in­formációt ugyanott lehet besze­rezni. Az alkalmassági vizsgálatokra és a felvételi bizottsági beszélge­tésekre — még augusztusban — személyre szóló értesítést külde­nek. A tanévkezdés: október 1-je. Jelentkezési határidő: au­gusztus 25. Pozsgay Imre Hatvanban Programbeszédet mondott tegnap este Pozsgay Imre, a Nemzeti Demokrata Szövetség elnöke Hatvanban, a vasutas művelődési házban. Az este 7 órakor kezdődött nagygyűlés rendezője az NDSZ nemrégiben megalakult hatvani szervezete volt. Mivel az esemény lapzárta után ért véget, így arra a holnapi számunkban térünk vissza. Néptáncosok Maconból Ma néptáncosok érkeznek a megyeszékhelyre Eger testvér- városából, a franciaországi Ma­conból. Az együttes a városi For­rás Gyermek-Szabadidőköz­pont Szederinda néptánc-cso­portjának meghívására jön ide, s augusztus 15-én délután 5 óra­kor lép fel a Dobó téren mindkét csoport. A Szederinda egyéb­ként a napokban érkezett meg Hollandiából, ahol egy héten át vendégszerepeitek. gukat töltik. A nemrégiben oda­került új plébános misézett, aki többek között elmondta: „Ma divat szidni, kárhoztatni az ifjú­ságot. Ám a gyerekek mindig tü­körképeik szüleiknek. És a tü­körben a jó nem válik rosszá, de sajnos a rossz sem jóvá.” ( Tudósítónktól) Tegnap délután tartotta meg a múlt hónapban — határozat- képtelenség miatt — elmaradt ülését Pétervására és társközsé­gei — Erdőkövesd, Váraszó, Ivád, Kisfüzes — közös képvise- lő-testülete. A grémium első­ként a közös fenntartású intéz­mények elmúlt évi költségvetésé­nek végrehajtásáról szóló beszá­molót tárgyalta meg, melyről a vitát követően rendeletet alkot­tak. Ezek az intézmények — a polgármesteri hivatal, az általá­nos iskola, a napköziotthon és a báziskonyha — tavaly több, mint 33 millió forinttal gazdálkodtak. A második napirend kereté­ben a város jegyzője, dr. Gyula Zoltán terjesztett elő javaslatot a köztisztviselők juttatásairól a (Folytatás az 1. oldalról) — A szőlő korai fajtái szépek, az irsai, a zefir és néhány kéksző­lő-fajta jól tartja magát, de a ké­sői fajták bogyómérete fejletlen. Aggasztó viszont, hogy a hajtás­növekedés erősen elmaradt a kí­vánttól. Vannak olyan fajták is, amelyeknél egyáltalán nem nö­vekedett a hajtás. Félő, hogy ez a jövő évi termésnél érezteti majd a hatását. — Javíthatna-e még egy jókor jött esőzés a termésen? — A napraforgónál már nem, mivel kialakult a termés, látha­tók a koraérés tünetei. A szőlő­nek még segíthetne, emelhetné a cukorfokot, növelhetné a bogyó­méretet. Az eddigiekhez hasonló 1-2 mm-es csapadékkal azon­ban semmit sem érünk, mert a forróságban még le sem esik, máris elpárolog. Viszonylag kedvező helyzet­ben van a gyöngyösi Mátra Kin­cse Szövetkezet: itt legalább mérhető mennyiség, 32 millimé­ter csapadék hullott. Igaz, ezzel is csupán a 100 mm-t érte el az idén az eddigi csapadékmennyiség. — A kukoricánkon már nem javított ez a kis eső, de a 350 hek­tárnyi napraforgó-területünkön valamivel teltebbek lesznek a szemek. Az 500 hektáros szőlő- területünknek viszont további esők kellenének — magyarázta dr. Hevesi József háztáji főága- zat-vezető. — A korai fajtáknál a lehullott 32 mm is előbbre hozta múlt év végén alkotott rendelet módosítására. A változtatást az időközben megjelent új jogsza­bályok tették aktuálissá. A ko­rábbi rendeletből kimaradt a nem székhely településen tevé­kenykedő ügyintézők többlet- munkájának anyagi elismerése, s ezt most a javaslat pótolni kíván­ta. Emellett, mivel a köztársasági megbízotti hivatal a rendelet né­hány tételére törvényességi ész­revételt tett, ezen reagálások egy része szintén bekerült a módosí­tó javaslatba. Ám végül — élénk vita után — a testület nem fogadta el a tervezett módosítást. Ezt követően Pál László pé- tervásárai polgármester az isko­laigazgató vezetői pótlékának összegéről nyújtott be javaslatot, s ez ügyben döntés is született. Zay József az érést, várhatóan nagyobbak lesznek a szemek, a késői fajták­nak azonban nem sokat jelentett ez a pár csepp. A normális csapa­dékmennyiség ezen a vidéken 600-700 mm volt évente, most pedig éppen csak elértük a 100 mm-t. Négy év aszály után jöhet­ne már egy alapos, tartós zuhé... Molnár G. Krisztina PÉNZÜGYI-BEFEKTETÉSI IRODÁK Budapesten és Vidéken ...ahol a pénze aranyat ér ...amit irodáink nyújtanak 1. Biztonságot 2. A legmagasabb profitokat 12 hö=10%/hó extraprofit (a töke egy részére) 12 hó=25%/év profit 24 hó=28%/év profit 36 hó=30%/év profit Kössön profitbefektetési szerződést Keresse fel budapesti és vidéki irodáinkat Oninvest Pénzügyi Kft. (Budapest) KÖZPONT: International Trade Center (608.) 1051 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky u. 12. Tel: 266-3217, 266-3218 Mobil: 06-60-323535, 06-60-330825 Fax: 266-3280 Tx: 22-2070 hun h Telefoninformáció: 9-17 óráig Ügyfélfogadás: előzetes bejelentkezésre V / A kár: egymillió-kétszázezer forint Lángolt a kazal Sarudon Az egri Centrumból Elvitték a játékgépet Több olvasónk is panasszal fordult a napokban szerkesztőségünk­höz, mondván: nem volt igazán jó ötlet az egri Centrum Áruház Dobó tér felőli bejáratához játékautomatát helyezni. A szerkezet ugyanis — ahogyan az az efféle masinákhoz illik — csörög, csattog, sípol, közön­sége pedig meglehetősen nagy zajt kelt. Emellett a vásárlókat az is bő- szíti, hogy amikor sorban állnak a pénztárnál, a játékra áhítozók a bankjegyek váltásával, illetve az újabb és újabb 20-as érmék kérésé­vel zaklatják az ott dolgozókat. Az üggyel kapcsolatosan telefonon megkerestük a Centrum gaz­dasági igazgatóhelyettesét, Faragó Ibolyát, aki — meghallgatva a problémát — azonmód jó hírrel szolgálhatott: az említett automatát azóta eltávolították onnan. Egyelőre ugyan ott van még az áruház­ban, de valószínűleg túladnak rajta... Szent Anna ünnepe Lőrinciben Alibi-esők után Egri pillanat­képek, kániku­lában (Fotó:

Next

/
Oldalképek
Tartalom