Heves Megyei Hírlap, 1993. július (4. évfolyam, 151-176. szám)
1993-07-30 / 176. szám
SPORT HÍRLAP, 1993. 30., péntek 15. Csuhay szívügye Labdarúgás Előkészületi mérkőzések Egy ország megtanulta a nevét. 1985-ben az ő góljával jutott be a Videoton az UEFA-kupa döntőjébe a Zseljeznicsar ellen, Szarajevóban. (Tőle tudom, milyen a sors: azon a pályán most tömegsír van...) Legutóbb azt olvashattuk Csuhay Józsefről, hogy focisulit indít. A miértre ő maga adja meg a választ: — Mindenképp szerettem volna tenni valamit az utánpótlásért, mert elég problémásnak láttam ezt a területet. Olyasvalamit szeretnék csinálni, ami külföldön nagy divat, de már itthon is bontakoznak a csírái országszerte. Ennek lényege egy teljesen független, önálló utánpótlásklub kialakítása. Ezt létre is hoztuk Egri Diákfoci Egyesület néven, s március óta működünk. — Hány lurkó jelentkezett, hogy tőled szeretné ellesni a foci minden csínját-bínját? — Negyvenkét fővel indultunk. A felső korhatár 14 év volt, de akadt hatéves srác is. A tizenegy év fölöttiek alkotják az ún. nagycsoportot. — Ezek között a palánták között felfedezhetők-e már olyanok, akik remélhetőleg majd a magyarfoci mostanra eléggé lepusztult kertjének díszes virágszálai lehetnek? — Tehetséges gyerekek vannak, az biztos. De rajtuk kívül nagyon sokan élnek még talentumok a falvakban, akiket Egerbe kellene hozni. Hozzánk mindenkijöhet, azért senkit nem küldök el, mert mondjuk tehetségtelen. Azt szeretnénk, ha klubunk egyfajta tömegbázisa lenne a labdarúgásnak. Persze, a legügyesebbeknek elitebb képzést kívánunk nyújtani. — Gondolom, ők alkotják majd azt a csapatot, amely Egri Diákfoci Egyesület néven ősztől a serdülőbajnokságban indul... — Szeretnénk indulni az augusztus 15-én rajtoló bajnokságban. Ehhez azonban előbb támogatókat kell találnom. — Mit tehet, aki — eme sorokat olvasván — fantáziát lát az Egri Diákfoci Egyesületben? — A Konzumbankban hoztunk létre egy alapítványt, amelynek pontos neve: Ifjúsági és Diáksportot Támogató Alapítvány. A számlaszám pedig: Tulajdonképpen csak a szándékon, és nem a lehetőségen múlott, hogy a következő bajnoki évben az Egri Vízmű és a Egri Rozmár SC nem vív városi rangadót az OB I/B-ben. Az egykor neves egri pólósokból álló amatőr csapat remekül helytállt az OB II-ben, miután a fővárosi Liget SE ellen két mérkőzésen megszerezte a harmadik helyet. Idegenben még egy góllal alulmaradtak a tartalékos egriek, ám a Bárány-uszodában már nem ismertek kíméletet, és valósággal lerohanták a volt BVSC-s vízilabdázókból álló ellenfelet. A hazai mérkőzést megtekintette dr. Ringelhann György polgár- mester, aki maga is kedvet kapott a játékhoz, és még talán vízbe is száll, ha megvan az igazolá359-98938 K10-55608. Megkaptuk az APEH-től az engedélyt, hogy aki erre a célra pénzt utal át nekünk, azt leírhatja az adóalapjából. — A megyei szövetség a legutóbbi közgyűlésén egy öttagú bizottságot hozott létre, amelynek feladata a 6-18 éves labdarúgók szakmai felügyelete. A tagok közt olvashattuk Csuhay József nevét is... — A megyei utánpótlás-bizottság vezetője vagyok. A segítő szándék mellett azért vállaltam eme tisztséget, hogy nagyobb áttekintésem legyen a tehetséges gyerekekről, hozzám fussanak be a nevek. A serdülőknél most 16 évre emelték föl a felső korhatárt. Éppen ezért tervbe vettük egy ún. „C”-baj- nokság beindítását is, amelyben a 14 éven aluliak vennének részt. Itt a nagyobb településekre gondoltunk, ahol az ifjúsági és serdülőcsapat mellett még egy ilyen korosztályt is tudnának indítani. Jó lenne, ha legalább hat csapat összejönne. — Visszatérve az Egri Diákfoci Egyesületre, mibe kerül ez a szülőknek? — Ha gyermekük a képzésen tanfolyamszerűén vesz részt, havonta 600 forintot kell fizetni. Akit leigazolok a csapatba, annak már csak 100-at. — Meglepne, ha nálatok még nem jelentkezett volna a létesítményigazgatóság, hogy ha tetszik, ha nem, bérleti díjat kell fizetni... — Meglehetősen furcsa helyzetnek tartom. Ha már egyszer a város nem támogatja a diákfut- ballt, még fizessünk is bérleti díjat? Nem elég baj az, hogy a gyerekeknek olyan körülmények között kell sportolniuk, hogy az egésztől elmegy a kedvük? Fociztál már nyáron, tomboló szélben salakos pályán? — Ha számít valamit: igen... — Elesik szerencsétlen gyerek, összetöri magát, s csodálkozunk, hogy legközelebb nem engedik el. Mint ahogy azon is, hogy sok gyerek nem tud magával mit kezdeni, a városban csavarog. A gyerekeket meg kellene nyerni a sport számára. Én ezt szívügyemnek tekintem. Vajon mások is? Liget SE — Egri Rozmár SC 9-8 (2-2, 3-2, 2-3, 2-1) OB II-es rájátszás, Budapest. Rozmár S C: T űzkő — Zalánki 1, Pócsik 1, dr. Lutter 2, Hado- bás 1, Kelemen, Vincze 1, Búza 1, Nagy 1. Egri Rozmár SC — Liget SE 22-12 (5-3, 4-4, 5-2, 8-3) OB II-es rájátszás, Eger, 150 néző. Rozmár SC: Tűzkő — Zalánki, Bocsi, Hadobás 4, Kelemen 3, dr. Lutter 1, Kovács R. 4, Vincze 2, Madarasi 4, Kovács T, Búza 1, Nagy 3. Mint Kovács Tamás, az egri csapat edzője elmondta, egy osztállyal feljebb kerülhetett volna a gárda, ám ezt a pénz és az edzésekre fordítható több idő hiányában nem vállalták. BVSC - Eger SE 2-1 (1-0) Budapest, 300 néző. V: Sel- meczi. ESE: Lukács — Éles, Csendes, Lengyel — Csató, Vojte- kovszki, Bocsi, Béres — Baranyi (Mikó), Búd (Lehnert), Berecz (Fehér). Edző: Kiss Tibor. Jól tartotta magát az Eger az NB I-es vasutasok otthonában. A napokban érkezett haza a franciaországi világbajnokságról a magyar BMX-válogatott, amelynek tagja volt több gyöngyösi versenyző is. Mint Pecze József né edzőtől megtudtuk, a mátraaljai kerekesek kitűnően szerepeltek, a háromnapos világ- versenynek nem csupán szereplői, hanem végeredményének alakítói is voltak. — Erről a műfajról annyit kell tudni — kezdte beszámolóját Pecze Józsefné —, hogy a szabad stílusban a változatosságot, az egyediséget díjazzák. A talaj és Vannak nevek, amelyekkel nem könnyű az élet. Ilyen például a „Hill” az autósport világában. Damon Hűlnek pedig különösen nehéz. Nemcsak azért, mert a papa, a néhai Graham Hill kora legjobbja volt, és legendás alakja az elvárások mázsás súlyával nyomasztja fiát, hanem azért is, mert az 1961. évi világbajnokot szintén Hűlnek hívták. Ám ő csak névrokon. Phil Hill amerikai volt, és a Ferrari színeiben nyerte el a büszke világbajnoki címet. Graham Hill viszont talpig brit. Kétszer győzött a világbajnoki versenysorozatban, 1962-ben és 1968-ban. Közben háromszor volt második. A nagyon gyors, nagyon megbízható versenyzők közül való volt. Megnyerte a versenyek versenyét, az Indianapolis 500 viadalt is 1966-ban, egy évvel barátja és örök riválisa, Jim Clark után. A száguldó skót már hét éve halott volt, amikor Graham Hill követte őt az égi versenypályákra. Lezuhant magánrepülőgépével 1975. november 29-én, és ezt a balesetet már ő sem élte túl. Tizenhárom éves volt akkor a fia, Damon. S a vér nem vált vízzé, ő is a benzingőzös bandához vonzódott. Talán senkinek sem hiányzott annyira az apja, mint neki. Csak a neve volt, meg az elszántsága. Tanácsok nélkül, a saját bőrén tapasztalva kellett megtanulnia az autóversenyzés számtalan csínját-bínját. Ám ő a kitartóan küzdők közül való. TiMiután a többi sportágat is kielemeztük, nagy kerülővel sikerült visszakanyarodni a labdarúgáshoz, amelynek Bélapátfalván figyelmet érdemlő hagyományai vannak. Ezért is fájdalmas, hogy sok szép siker után kiesett a csapat az NB III-ból, és ősszel a megyei I. osztályban kénytelen folytatni történetét. A kiesés okait — három fő szempontot megjelölve — a következőkben látják az egyesület vezetői: A gazdálkodás nehézségei a bázisvállalatot sem kímélték, így fokozatosan kevesebb pénz jutott a sportra Bélapátfalván is. Szoros következménye ennek, hogy a gyári létszám csökkenésével mind kevesebb játékosnak nyújtott már biztosnak alig mondható megélhetést, de legalább munkahelyet a cementgyár. Oda jutottak, hogy jelenleg mindösz- sze három labdarúgó dolgozik a A vendégek gólját Vojtekovszki szerezte. Bélapátfalva — REAC 1-2 (1-1) Az Építők végig egyenrangú ellenfele volt az NB II-es Rákospalotának. A Tardoson edzőtáborozó fővárosiak az utolsó percekben szerezték győztes góljukat. félcső kategóriákban 18 ország majdnem háromszáz sportolója adott számot felkészültségéről és vakmerőségéről. A negyvenfős magyar delegációban tizenkét gyöngyösi kapott helyet. A Kerekes Sportegyesület tagjainak igazán nincs okuk a szégyenkezésre, hiszen irigylésre méltóan szemeltek. A 17 éves Tóth Károly orcsoportjában a félcsőben ismét a legjobbnak bizonyult, s így már harmadszor szerezte meg a világbajnoki címet. A 15 esztendős Pecze Mónikais megismételte korábbi teljesítményét, talajzenkilenc éves kora óta versenyez, és sok mindent kipróbált. Még a motorozást is, de a szíve a négykerekűekhez húzta. A Forma-l-ben először 1988- ban tűnt fel a papa sisakmintázatára emlékeztető fejvédőben. Franciaországban, Le Castellet- ben egy Benetton kormányánál próbálták ki, de a januári tesztelésnek nem volt folytatása. Aztán a tavalyi szezonban már saját szerződése volt a harmatgyenge Brabham-Judd gárdánál. Csak kétszer sikerült bejutnia a legjobb huszonhat közé, hogy elindulhasson a világbajnoki futamon. Előbb hazai földön, Sil- verstonban, majd Magyarországon, a Hungaroringen. így aztán bizonyára kellemes emlékek fűzik a mogyoródi pályához. Közben tesztpilóta lett a Willi- ams-csapatban. Közel 30 ezer cégnél. Az Építőknek voltak saját bevételi forrásaik, amelyek egy része megszűnt, illetve a minimálisra csökkent. Előbbi gondokat tetőzve, a Mátra-csoport- ban hatodik helyen végzett csapatot tavaly áthelyezték a Tisza- csoportba. Az új környezet ismeretlensége, a növekvő utazási kiadások oly mértékben foglalkoztatták a szakosztályt, hogy figyelmük jelentős részét lekötötte. A közönség szinte elfordult a helyi labdarúgástól, távollétével a bajnokság végéig tüntetett a kellően soha meg nem indokolt átcsoportosítás miatt. Az elnök úgy fogalmaz, hogy sportszerűen végigküzdötték a bajnokságot, de a szükséges önbizalom úgy játékosból, mint vezetőből egyaránt hiányzott. Pedig nem volt eleve kiesésre ítélve a csapat, hiszen tudásban lényegesen több volt a gárdában, mint FC Hatvan — Vác 0-1 (0-0) Hatvan, 600 néző. V: Mészáros. FC Hatvan.Nagy (Sipeki) — Mészáros, Károly (Krasnyánsz- ki), Szabados, Gephard, Tuifel, Orovecz (Márkus), Szoboszlai (Nagy Gy. T.), Cseresznyik, Mózner (Csőke), Kormos. G: Romanek. Egyenlő erők küzdelme. ban bonzérmes lett. A 15 éves kort el nem ért versenyzők között Molnár István rukkolt elő figyelemre méltó produkcióval, félcsőben harmadikként végzett. Nem szabad megfeledkezni a 17. évében járó Pecze Szabolcsról sem, aki félcsőben negyedikként fejezte be a világversenyt. Ha figyelembe vesszük — mondta véül a gyöngyösiek vezetője —, ogy milyen mostoha körülmények között készülnek ezek a fiatalok, csak az elismerés hangján szólhatunk a limoges-i szereplésről. (molnár) kilométert autózott a Renault- motoros rakétával, és olyan remekül, hogy Frank Williams csapatfőnök az idei szezonra rábízta a 2-es rajtszámú versenyautót. S Damon nem volt hálátlan. Már a második futamán második lett, és azóta újabb két második helyet szerzett, és egy harmadikat. Sokan azt hiszik, nem szabad megelőznie nagy hírű márkatársát, a francia Alain Prostot, de nem ez a helyzet. Éles a harc kettejük között, és csak az utolsó tíz körben nem szabad „vívniuk”. Ha Hill van elöl, akkor Prost nem előzhet, és fordítva. Csalódnánk, ha nem szerezné meg idén első Forma-1-es futamgyőzelmét a roppant szimpatikus, szerény és villámgyors Hill. (FEB) azt az utolsó helyezés feltételezné. Számos esetben pártolt el tőlük a szerencse, rendre szenvedték el egygólos vereségeiket, gólképtelenségük esetenként komikussá vált. Nem tudott felülkerekedni gondjain, képtelen volt saját nehézségein uralkodni a csapat, pedig tavaszra is maradtak reális bentmaradási esélyeik. Szabó László edző első alkalommal dolgozott együtt felnőttekkel, a kialakult nehéz helyzettel nem tudott megbirkózni a legjobb szándéka mellett sem. Mivel a sportvezetés nem akart elhamarkodottan pálcát törni az edző feje fölött, akkor is bizalmat szavazott részére, amikor a kiesés már elkerülhetetlenné vált. Mégis, a befejezés előtt három fordulóval megköszönték a tevékenységét, mert az elnökség nem látta megvalósítani azon szándékát, hogy kezdődjön el egy megfiatalított, új szerkezetit csapat kialakítása. Zay Oszkár az ifjúságiaktól érkezve három mérkőzésen ült az edzői kispadon, és abból kétszer nagy fölénnyel nyert az Építők. A kiesés tényén — volt idő rá bőven — régen túltették magukat a csapat háza táján lévők. Most azt szeretnék, ha a megyei I. osztályban az első öt hely valaKerékpáros körverseny: megyénkén is áthaladnak A Coca-Cola Tour de Hongrie kerékpáros körverseny mezőnye „országjárása”során szombaton megyénkén is áthalad. Az 5. etap gyorsasági szakasza Heves- Tenk-Kál-Kápolna között lesz, míg a Feldebrő-Verpelét-Tarna- szentmária-Sirok-Egerbakta útvonalon pedig „hegymászó” képességeiket tehetik próbára szombat délelőtt a kerékpárosok. A célba érkezés 11.45-kor várható Egerben, a Kisasszony temető melletti, Egerbakta felé vezető úton. A 6. ctapnak délután négykor vág neki a mezőny Felsőtárkány felé, és a Bükk komoly emelkedőin kapaszkodhatnak fel a porfelhőlovagok. Vasárnap Miskolcról érkeznek visz- sza Egerbe, és Gyöngyösön is áthaladva térnek vissza a fővárosba. Fodor után Boldvai Többéves sikeres edzői működés után búcsúzott el az Egri LendületOB I-es női labdarúgócsapatától Fodor Pál. A jövőben Boldvai Gyula ismert szakember foglalkozik majd a kórházi gárdával. Svéd úszók Egerben A jövő héttől tíz napon át az Eger SE úszó- és vízilabda-szakosztályának vendégei lesznek két stockholmi klub úszói. Edzéseiket a Bárány-uszodában tartják, majd augusztus 7-én versenyen is összemérik felkészültségüket a házigazdák legjobbjaival. Ma: játékvezetők mérkőzése Már korábbi lapszámunkban hírt adtunk arról, hogy ma délután Tenken megyénk játékvezetői mérkőzést vívnak a Jász- Nagykun-Szolnok megyei sípmesterek válogatottjával. A dátumot tévesen közöltük, „elcsúsztatva” egy hónappal a találkozót. Tehát a helyes időpont: július 30. Lakótelepiek az Érsekkertben Tájékoztatásul közöljük az érdekelt csapatokkal, hogy az egri lakótelepi sportjátékok labdarúgó-mérkőzéseit — a sorsolás szerint — augusztus 2-án, hétfőn ismét az érsekkerti salakos pályán rendezik meg. Kerékpáros pályavilágrekord A francia fedett pályás kerékpáros bajnokság 500 méteres ál- lórajtos versenyében 35.190 másodperces teljesítménnyel új világrekordot ért el Felicia Ballanger. A korábbi rekordot is ő tartotta 35.811-gyel, amit július 4-én állított fel a franciaországi Hyeresben. melyikét foglalná el a Bélapátfalva, erre kötelez minden érdekeltet az együttes múltja, a megye labdarúgásában elfoglalt helye. Az egyesület vezetői számára biztató, hogy a gyár gazdasági vezetése meg mindig biztosítja a legszükségesebb anyagiakat, amit igyekeznek nagyon megbecsülni a felhasználáskor. A helyi önkormányzat, élén Barta Norbertpolgármesterrel, jó szándékkal közeledik a sporthoz, a lakosság szempontjából legfontosabb labdarúgással is barátságban van, amire nem minden településen van példa. A Bélapátfalvai Építők sportvezetői a gondok között megőrizték valós ítélőképességüket, nem tartják tragédiának az NB III-ból történt kiesésüket, de tudják, hogy azt már nehéz lenne megmagyarázniuk, ha megyén belül rangon alul szerepelnének. Ezért fogalmaznak úgy céljaikban, hogy abban valójában három dobogós helyezés is benne van. Továbbá azt sem szeretnék, ha a rossz emlékű Tisza-csoport- beli szerepléssel végérvényesen befejeződött volna az Építők NB III-as története. Igyekeznek a harmadik vonalba mielőbb visz- szajutni. Fesztbaum Béla sa... íme, a Rozmárok! Hazai mérkőzéseikre sokan voltak kíváncsiak Egerben Farkas Nándor Vízilabda OB II. Feljuthatott volna a Rozmár SC BMX-vb, Limoges Tóth Károly harmadszor is világbajnok Forma-1: a vér nem válik vízzé Hill második lett az idei Brazil Grand Prix-n. Mellette a győztes Senna és a harmadik helyezett Schumacher Hármas teher nyomta az Építőket Sportszerűen búcsúztak, de nem végleg Annak ellenére, hogy felére csökkent a létszám, harmadára mérséklődött a termelés, Bélapátfalván még mindig a cementgyár az első számú támogatója a helyi sportéletnek. Cégen belül az üzem- fenntartás területén találhatók már hosszú évek óta azok a vezetők, akik közvetlen segítői és irányítói az Építők Sportegyesületének, akiket két oldalrófís szorítanak a gazdálkodás égető problémái. Elsődlegesen a labdarúgócsapat elmúlt évi bajnoki szereplése kapcsán folytattunk beszélgetést Molnár József egyesületi elnökkel és helyettesével, a jelentős sportvezetői múlttal rendelkező Nagy Istvánnal, de természetszerűen az egész gyári sportélet helyzete szóba került.