Heves Megyei Hírlap, 1993. július (4. évfolyam, 151-176. szám)

1993-07-22 / 169. szám

PF. 23 HÍRLAP, 1993. július 22., csütörtök 8. Üzen a szerkesztő S.M. Panaszát levele elején egy idé­zettel kezdi: „Kaptam az alábbi felmondást: Értesítem, hogy a köztünk lefolyt megbeszélés alapján munkaviszonyát közös megegyezéssel szüntetjük meg. Munkaviszonyát június 2-re fel­mondom. ..., 1993. június 1. (pe­csét, aláírás). Ezt a levelet velem aláíratták, hogy — a rövid intéz­kedésben foglaltak szerint — el­mehetek. Amikor az adminiszt­rációhoz érkeztem a levéllel, a beosztott még meg is kérdezte, hogy jónak találom-e ezt az in­tézkedést. Akkor azt mondtam, hogy azért jöttem, mert a főnök szóban — tanú előtt — kijelentet­te, hogy ne csináljak semmit, ezt a papírt újam alá, s ő rendelkezik arról, hogy nekem kifizessék a felmondási időt, adják ki a fize­tett szabadságot, s hogy rende­sen számolják el a táppénzemet is, mert a felmondás előtt beteg- állományban voltam. Sőt meg­ígérte, hogy a kilencévi szolgál­atom után járó végkielégítést is megkapom. A beosztott elkezd­te nekem magyarázni a szöveget, vagyis azt, mit is írtam alá, s hogy hogyan is állnak a rendelkezé­sek. Elmondta, hogy ami a kurta levélben áll, az mindannak az el­lenkezője, amit a főnök meg­ígért. Ez az eljárás annál is in­kább meglepett, mert a létszám- leépítés ugyan indokoltnak lát­szik, ám a többi elküldöttnek tisztességesen kifizették minden járandóságát. Utánanéztem, s kiderült, hogy nekik valóban más szövegű felmondást adtak ki. Miért tudtak engem így kiten­ni a helyemről, van-e jogom va­lamit is így keresni, ha — a rábe­szélésnek engedve — meggon­dolatlanul aláírtam ezt a kisem- miző papírt?” Nem könnyű szívvel válaszo­lunk erre a levélre, mert egyre in­kább kezdenek elszaporodni az ilyen furcsa felmondások. Több panaszból is ismerjük a képletet: elhangzik a mézes-mázas be­széd, a nagy-nagy ígérgetés, sőt még a dicséret is kibuttyan, hogy milyen jól is dolgoztál, aztán ugyanaz a „főnök” — ez esetben éppen kft.-ről van szó — bemegy az irodába, és homlokegyenest az ellenkezőjét diktálja le, mint amit az előbb beleduruzsolt a hi­székeny ember fülébe. Aki per­sze mindent rögvest alá is írt. Esetünkben azonban a főnök gondolatait valami megzavar­hatta, mert odáig ment, hogy másnapra mondta fel a munkavi­szonyt, és ez még a jogban telje­sen járatlan dolgozónak is szöget ütött a fejébe, hogy hát ő semmit sem kap, ellentétben a többiek­kel. A két rendelkező mondat­ban három hiba is található, hiá­nyoznak az intézkedések, ame­lyeket a felmondónak meg kel­lett volna tennie. A bíróság valahogy majd — keserves bizonyítási eljárás során — helyre teszi a jogilag kisiklott folyamatot. Tájékoztatásunk el­indíthatja a panaszost a perben. Amiért mégis folytatjuk ezt a témát, az az, hogy akad ennek a lassacskán mindennapi mód­szernek egy kétes pontja. A szó­beli megfőzés-rábeszélés, a csű- rés-csavarás — vannak persze egyéb trükkök is — megtéveszti az amúgy is bizonytalan munka- vállalót, aki nem ismeri jól a ren­delkezéseket, és beveszi a nagy­lelkűségről szóló mesét, hogy írja csak alá nyugodtan a papírt, úgy lesz a legjobb, mindent megkap, stb., stb. S a vége ennek az, hogy ott marad a család — akárcsak esetünkben — egy vas nélkül. A papírt is lobogtatják majd, hogy mindez közös megegyezéssel történt. De az előtte lezajlott rá- szedés — mert a szóbeli ígérgetés voltaképpen nem más — vajon kinek a lelkiismeretét nyomja? Vagy ez a lelkiismeret csak na­gyon ritkán szólal meg? Úgy hisz- szük, a fentebbi eset példaérté­kű! Kitűnő pedagógiai munka Köztársaság téri ó(vo)da Egy véletlen beszélgetés kap­csán tudtam meg annak az elis­merésre méltó pedagógiai mun­kának a háttérrészleteit, amely eddig elkerülte a figyelmemet... Csak a felszínen lévő dolgok látszottak, vagyis az, hogy min­dig minden rendben van, továb­bá a nyugalom és a derű, az ola­jozott működésrend. Mivel há­rom gyermekem járt ide, hat éven át vettem természetesnek, hogy itt szinte nincs is probléma, a gyerekek reggelente jókedvvel indulnak. Példaként említhetem, hogy amikor első ízben törtek be az óvodába (éppen a március 15-i ünnepség előtt egy nappal), az ünnep napján mindebből már semmi sem látszott. Érdeklődé­semre elmondták, hogy — ter­mészetesen — valamennyi dol­gozó még a betörés napjának es­téjén szó nélkül bement rendet rakni. Sok szülővel beszélgettünk úgy általában az óvodáról, de még csak dicséreteket hallottam. A gyerekek havonta 3-4 alka­lommal is kirándulnak, csak az idén bejárták például a Bükköt, a Mátrát, s voltak a fővárosi Vidám Parkban és az állatkertben. Egy ottani program keretén belül (amelynek lényege az élet- és természetközeli nevelés) ki­emelten foglalkoznak a gyerme­kek vizualitásának fejlesztésével, s a folyosók tele vannak a kicsi­nyek munkáival, amelyek zöme fantasztikusan ötletes, eredeti. Az idén megnyerték a polgár- mesteri hivatal által kiírt testne­velési pályázatot is, s az így ka­pott pénzből fából készült játé­kok kerülnek az udvarra. A konyha külön dicséretet ér­demel, hiszen az adott pénzből valóban a legkorszerűbb táplál­kozási szokások felé irányítják a gyerekeket, ezen keresztül pedig a családokat. Kétségtelenül szimpatikus az óvodának az a hagyománya, hogy a gyermekek egymás kö­zött, szülők nélkül tartják a far­sangot (amelyre minden felnőtt dolgozó is beöltözik), valamint a ballagást. így valóban a kicsik örömére, nem pedig a szülők pénztárcájá­nak versenyeztetésére zajlanak ezek az ünnepek. Ettől függetle­nül bármely szülő végignézheti az óvoda egy teljes napját, ugyanis vannak úgynevezett „nyílt napok”. A kitűnő pedagógiai munkát egyébként megerősítik az iskolai visszajelzések is, amelyek szerint valóban sikerül a gyermekek transzfer módon (rugalmasan, mindenkor a valós helyzethez igazodó viselkedésmód) való ne­velése. Valamennyi szülő nevében köszönjük azt a felelősségteljes, nyugodt, derűs, egyenletes mun­kát, amellyel nap mint nap ellát­ják a kicsinyeket, a szerető gon­doskodást, az önzetlenséget. Mai világunkban, ahol szigorú piaci törvények uralkodnak, ahol az adok-kapok mérleg az el­sődleges, különösen felértékelő­dik az ilyen áldozatos magatar­tás... Dr. Kulcsúmé Katona Ágnes Testünk-lelkünk harmóniája Egy speciális kód A beszéd az ember számára egy különleges eszköz, speciális kód. Segít abban, hogy megis­merjük a világot (múltat, jelent, jövőt). Alkalmas eszköz önma­gunk kifejezésére. Nélkülözhe­tetlen az emberi kapcsolatok ke­zelésében. Az emberi beszéd minden kis­gyermekkel újra és újra „meg­születik”. A szülőket öröm és büszkeség tölti el, amikor gyer­mekük kimondja az első szót. Látszólag játszi könnyedséggel veszi birtokába a kisgyermek az anyanyelvet. Ám hosszú az út az első néhány szó megszületéséig. Sok külső és belső feltétele van a beszéd zökkenőmentes fejlődé­sének. Pl.: a beszédhez szüksé­ges szervek épsége; a jó hallás, látás; az idegrendszer éréséből adódó szenzomotoros manipu­láció készsége (érzékelés és a mozgás együttes fejlődése, ösz- szehangolódása), s — nem utol­sósorban — kell, hogy a csecse­mő emberi beszédet halljon ah­hoz, hogy azt képes legyen utá­nozni, megtanulni. Az első hangok (ó, á, h) a megszületéskor a sírásban már megjelennek. Ezt követik a má­sodik hónapban a „kiáltó han­gok”. A kisgyermeknek ezek az első hangképzési próbálkozásai nem tiszták, sok más zörejbe ágyazva hallhatók. A harmadik hónapban a „kiáltó hangokból” kialakul a gőgicsélés. A csecse­mő elkezd játszani a hangjával. A játékos kísérletezgetés közben fokozatosan gátlás alá kerülnek azok a hangképző mozdulatok, amelyek nem sikeresek, és meg­erősödnek azok, amelyeknek eredménye valamilyen hallható hang. Magyar csecsemőknél végzett vizsgálatok szerint elein­te 200-nál több hangot képeznek (francia orrhangot, afrikai cSet- tintőt is)! A játékos gyakorlás so­rán később azok a hangok is gát­lás alá kerülnek, amelyeket nem hall a csecsemő a környezetében, így fokozatosan kidolgozódik anyanyelvének hangkészlete. Ez a szerepe a gőgicsélésnek: játé­kosan begyakorolja, megtanulja artikulálni a csecsemő azokat a hangokat, amelyekből majd a beszédet „fölépíti”. Féléves kor körül a gőgicsélés gagyogássá válik: egyre több hangot fűz egy­máshoz, hosszan ismétli ezeket. Beszédszerűén halandzsázik. Annak, amit „mond”, igazi lejté­se, ritmusa, érzelmi töltése van, csak még értelme nincs. Ez a fej­lődési szakasz a beszéd szociális (azaz társas) előgyakorlata. Hosszú fejlődési folyamat elő­zi meg a kb. 1 éves korban kiej­tett első szót. Az első szavak mondatértékűek, mi, felnőttek csak egy egész mondattal tudjuk visszaadni annak tartalmát. PL: „aggyá” — azt jelentheti: kérek enni, add ide a játékot, stb. Ezek a szómondatok többjelentésűek. PL: a „mama” szó annyifélét je­lenthet, ahány helyzetben el­hangzik; vagy a már megtanult „cica” szóval jelöl minden — első látásra hasonló — állatot (bá­rány, majom, kutya, stb.). Egy darabig elég jól boldogul a kis­gyermek ezekkel az egyszavas mondatokkal. Másfél éves kor­ban azonban már olyan bonyo­lult helyzetekbe kerül, hogy nem elég egy-egy szó ahhoz, hogy pontosan megértesse magát kör­nyezetével. Ekkor jelennek meg a többszavas mondatok. Először a szavakat csak egymás mellé te­szi úgy, ahogy hallja őket (szó­halmazok). PL: „csap, víz” — mondta egy kislány, aki mosa­kodni akart. Később már „igazi” mondatokat alkot a kisgyermek, ezek már nyelvtanilag is mondat­nak nevezhetőek. Előbb a tő-, majd a bővített és összetett mon­datok jelennek meg beszédében. Kétesztendős kora körül megfi­gyelhető, hogy elkezd a kisgyer­mek ragozni. Hallja a felnőttek­től, és utánozza őket. Kezdetben ez nem jó, de épp a korai hibák jelzik a „saját „ ragozást. PL: a csuklók helyett azt mondja: „csuklaszok”. Hároméves korra felépül a be­széd, az anyanyelv „váza”. Igaz, még nem tökéletes, de már be­épül a kapcsolatokba. A beszédnek nemcsak a kis­gyermek értelmének fejlesztésé­ben, hanem az emberi kapcsola­tok alakulásában, alakításában is kitüntetett szerepe van. Ezért nem mindegy, milyen „beszélő környezet” veszi körül a gyerme­ket már a születésétől kezdve. Bimbó Zoltánná Köszönet és kérés Külföldi utamról hazatérve, volt szerencsém olvasni a Heves Megyei Hírlapban a Petőfi Sán­dor Sajtószabadság-díj átadásá­ról szóló MTI-közleményt és a t. Szerkesztőséinek ehhez fűzött kommentárját. Kérem, szíves­kedjenek a következő nyilatko­zatomnak helyt adni: Nagyon köszönöm a Heves Megyei Hírlap gratulációját. Csak megerősíthetem a t. Szer­kesztőségnek azt a megállapítá­sát, hogy sohasem voltam a He­ves Megyei Népújság, illetve a Heves Megyei Hírlap munkatár­sa. Az MTI-közlemeny állítása a hazai hírközlésnek két sajnálato­san elterjedt hibájára, a pontat­lanságra és a sablonokban való gondolkodásra mutat. Noha az én személyem, és ami velem tör­ténik, a haza, a nemzet és az em­beriség kérdéseihez képest olyan csekély jelentőségű, hogy elné­zést kell kérnem a hely igénybe­vételéért, éppen a közlések pon­tossága és szépsége kedvéért ké­rem a kommentár utolsó monda­tának a következő kiegészítéssel való helyreigazítását: „A dologból annyi igaz, hogy lapunk bőségesen foglalkozott Sándor Andrásnak a Rákosi-éra alatt kifejtett írói tevékenységé­vel,amelyet 1951-ben József At- tila-dijjal (Eddig a Hírlapból va­ló idézet, a következő fél mondat S. A. kiegészítése. — A szert), 1957-ben pedig 8 évi börtön- büntetéssel jutalmaztak, s ebből három évet töltött le.” Nincs kétségem afelől, hogy a Heves Megyei Hírlap első szem­pontja az igazsághoz és a tényék­hez való szigorú ragaszkodás, ezért bizonyos vagyok benne, hogy a fentieket, a személyiségi jogok harcosaként, közölni fog­ja. Fogadják megkülönböztetett tiszteletem kifejezését. Sándor András Bóta Sanyi bácsi Újra a Pizza Clubról A Hírlap június 10-i számá­ban, az Üzen a szerkesztő rovat­ban adtunk helyet az egri S. Gy. — s más szomszédok — panaszá­nak, amely a Fazola úton találha­tó Pizza Club étteremre vonat­kozott. Ennek értelmében a Piz­za Club tulajdonosa a vendéglőt a mellette lévő garázs tetején nyi­tott terasszal bővítette, ami ellen a szomszédok többször tiltakoz­tak, beadványt is írtak, ered­ménytelenül. Az időközben szü­letett bontási határozatot nem hajtották végre, a Pizza-terasz töretlen tempóban és — a pana­szosok szerint — teljes hangerő­vel működik, ott gyakoriak a randah'rozások, ordítozások, rá­adásul a teraszról átlátni a szom­széd udvarába, lakásába. A fentiekkel kapcsolatosan egy levelet juttatott el szerkesz­tőségünkbe a Pizza Club tulajdo­nosa, Lázár Tamás. Mint írja, több alkalommal próbáltak nor­málisan egyezkedni az érintet­tekkel, ám nem sikerült. Falat, emelvényt viszont kifejezetten azért építettek a terasz köré, hogy ne lehessen onnan kilátni, illetőleg belátni az ezt kifogásoló szomszédhoz (rajta kívül pedig más közvetlen szomszéd nincs is, akit ez zavarhatna, ennélfogva más panasz, vita sincsen). A ven­dégek, a személyzet tehát nem lehet szemtanúja a szomszéd családi életének, aki ellenben nemegyszer próbálta elrettente­ni a Pizza Club látogatóit, tudni­illik például gumit égetett, koszos pelenkákatlógatottki, kazettáról ostobaságokat játszott le az olasz konyha ott tartózkodó kedvelői­nek. Az pedig — így a tulajdonos — egyszerűen nem igaz, hogy randalírozna akárki is a vendég­lőjében, amely este tizenegykor zár, s amelynek teraszán tíztől rendszerint az égvilágon senki nem található. Hiába hívták ki jóakarók” néhányszor a rend­őröket, azoknak dolguk soha nem akadt. Valós azonban, hogy a terasz építési engedély nélkül létesült, az is igaz, hogy — nem jogerősen — lebontását elrendelték, s bír­ságokat róttak ki. A tulajdonos fennmaradási engedélyt kért, amely kérelmét első fokon eluta­sították, így most — másodfokon — a köztársasági megbízott terü­leti hivatala folytatja a vizsgála­tot. (Ahogy arról a kmb-hivatal il­letékese lapunkat tájékoztatta, még nem született döntés a Pizza Club teraszának ügyében.) Egyetemista fiam tanára, dr. Zilles a „Németország legked­veltebb professzora” címet nyer­te el, 800 kandidátus közül. Be­szélgettünk erről a nem minden­napi kitüntetésről. Fiam is lelke­sen dicsérte dr. Zilles professzor úr érdekes előadásait, remekül taglalt szakkönyveit. Majd meg­jegyezte: — Bóta Sanyi bácsi jut eszem­be ezzel kapcsolatban! Ő nem­csak rendkívüli tanár, hanem rendkívüli ember is. És csak úgy peregnek a jelzők: — Sanyi bácsi kedves, közvet­len, igazságos, vicces tanár, min­dennek ellenére mindig rendet tudott tartani, és a gyerekek tisz­telték, szerették. Ereztük, hogy szívesen tanít. Első találkozásunk Sanyi bá­csival az évnyitón volt, az egri 1. Sz. Általános Iskolában. A ma­gyarországi hőséghez még nem szokott kisfiam elájult a megnyi­tón. Sanyi bácsi azonnal ott ter­mett, becipelte a gyereket a hű­Bizonyára sokakat meglepett az az MTI-közlemény, miszerint Pozsgay Imre, Bíró Zoltán társ­elnökök, s a szervezet külpoliti­kai tanácsadója, Jánosi György Szerbiában, illetve Kis-Jugoszlá­viában vezető politikusokkal ta­lálkozott. A hírrel kapcsolatban szüksé­gesnek tartjuk a Hírlap hasábjain keresztül kissé részletesebben tá­jékoztatni „szűkebb hazánk” polgárait. Szövetségünk tisztában van helyzetével: nem kormányté­nyező, s nem is parlamenti párt. Célja viszont az 1994. évi parla­menti tagság. A Nemzeti De­mokrata Szövetség azokat az alapelveket és politikai törekvé­seket vallja magáénak, amelye­ket a programjában rögzített: „a nemzeti érdekek képviseletének vösre. Lábat fel, fejet le! Gyor­san * egy pohár vizet! Nagy szakértelemmel nyújtott első­segélyt. Ezután jöttek a nyelvi problé­mák. Sanyi bá' tudta, hogy fiam magyartudása még nem elegen­dő. Negyedévig békében hagyta, nem feleltette, hadd érlelődjön, hadd szokjon a gyerek! Az első felelés nemigen sike­rült. — Sanyi bácsi, nem tudom, hogy fejezzem ki, amit gondo­lok! És Sanyi bácsi hitt neki, várt megint negyedévet. A második felelés remek volt! — Büszke vagyok rád, kisfi­am! Ötös helyett azonban csak négyest kapsz, mert ugye, ez a második alkalom. Sanyi bácsi úgy adta elő az anyagőt, hogy minden szava megmaradt. Még ma is szóról szóra tudja a fiam a jobbágy és a földesúr párbeszédét, amit Sanyi bá'úgy adott elő, mintha színda­és a demokratikus társadalmi be­rendezkedés ügyének elkötele­zett, mértéktartó, nemzeti kö­zéppártja kíván lenni.” Az NDSZ a térségi és európai együttműködésen belül önálló nemzeti politika megvalósítására törekszik. Vallja, hogy Magyar- ország sajátos helyzetére és saját fejlődési útjára tekintettel kell ki­alakítani az ország külpolitiká­ját. Hazánk érdeke, hogy minél szélesebb körű külkapcsolatokat építsen ki a világ minden részé­vel, különösen a közép- és kelet­európai országokkal. Ezért szükségünk van a jó­szomszédi kapcsolatok javításá­ra, mégpedig minden irányban. Ezt követeli hazánk érdeke, de ezt követelik az ország határain kívül élő magyar nemzetiségűek rab lett volna. No meg a római kor...! A „jöttem, láttam, győztem” belevésődött gyermekem agyába örökre. Annak idején addig no­szogatott bennünket, míg el nem mentünk Aquincumba, mert Sa­nyi bá' mesélte, milyen egyedül­álló érzés azokon a köveken vé­gigmenni, amelyeken cca. 2000 évvel ezelőtt a rómaiak jártak. Fiam három országban, há­rom különböző rendszerű or­szágban járt iskolába. Átment sok, jobb-rosszabb tanár kezén. A legkülönbözőbb tanítási elvek és módszerek alá kellett vetnie magát. Mindezen halomnyi em­lékből Sanyi bácsi személyisége hatott rá a legmélyebben. Sanyi bá' emberségből ötösre vizsgá­zott!!! Köszönöm, kedves Bóta tanár úr! Tisztelettel: Dr. Schumann Ralfné NSZK millióinak érdekei is. Az NDSZ csak együtt látja képviselhető- nek a jószomszédi kapcsolatot és a kisebbségvédelem politikáját, a békés megoldások jegyében. Távoli külföldi példák másolásá­ra és az elzárkózásra a magyar külpolitikát nem lehet építeni. Az NDSZ nem akaija „kisajá­títani” a szomszédainkkal folyta­tott magyar külpolitikát, de meg­győződése, hogy a jövő érdeké­ben ilyen — s ehhez hasonló — látogatásokkal és megbeszélé­sekkel elősegítjük nemcsak a jó­szomszédi kapcsolatokat, ha­nem az európai együttműködés és biztonság helyzetét is. Miklós Endre az NDSZ egri szervezetének ügyvivője A jószomszédi kapcsolatok javítása Néhány megjegyzés az NDSZ küldöttségének jugoszláviai látogatásához

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom