Heves Megyei Hírlap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-10 / 133. szám
HÍRLAP, 1993. június 10., csütörtök (NEM) CSAK FIATALOKNAK 7.- ’93 Igazgatóválasztás Az alábbi cikket a Heves Megyei Hírlap Klub diákújságíró-kur- zusa egyik hallgatójának a tollából közöljük, aki az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium tanulója. Már öt éve, hogy iskolánk igazgatója Finta István, azóta eredményesen irányítja az intézményt. Az idén jár le a mandátuma, ezért a városi önkormányzat pályázatot írt ki az állás betöltésére. Bár mind a tanári kar, mind a diákság egyöntetűen támogatja, ennek ellenére érezhető az izgalom, vajon ő marad-e az igazgató, vagy egy ismeretlen „kezeibe” kerülünk? Kíváncsi voltam, hogy iskolánk vezetője miként éli meg ezt a várakozással teli időszakot, s milyen mérleget vont az eddigi munkájáról. — Hogyan értékeli az elmúlt öt évet, mennyire sikerült a terveit, elképzeléseit megvalósítania? — Rendkívül nehéz volt ez az időszak, elsősorban azért, mert az iskola társadalmi környezete megváltozott. Természetesen nemcsak én, mint igazgató tapasztaltam ezeket a nehézségeket. Annak idején tulajdonképpen meg kellett újítani, újjá kellett szervezni a gimnáziumot. Különböző terveink-terveim voltak, melyek majdnem teljes mértékben ügy alakultak, ahogyan azt vártuk. A „Szilágyinak” például régi vágya volt, hogy a területe egységes legyen, ami a régi helyen nem valósult meg a másik két intézmény szomszédsága miatt. Ez végül is elég sajátos módon teljesült, a költözéssel. Szóval, lényegében megvalósultak az elképzeléseink... — Konkrétan milyen eredményekre gondol? — Létrejött a nyelviskola, speciális tantervű osztályokat indítottunk, mint például a matematika. Vagy az angol nyelvű reál és humán tagozatokat, megalakult a szilágyis baráti kör, a szilágyis alapítvány — no meg az iskolaújság! —, és még sorolhatnám. Úgy érzem, szinte minden évben volt valami nagyobb szabású újításunk. — Ezekben mennyire volt segítségére a tantestület, illetve a diákság? — Mind a testület, mind a diákság nagyon sok támogatást nyújtott mindehhez. Egy intézmény, különösen egy iskola nem úgy működik, hogy csak egy emberen múlik minden, mindenképpen közösen, a közösségnek kell vállalni a feladatokat. Abból, hogy egy ember akar valamit, a többiek viszont más-más irányba mennek, semmi jó nem származhat. Ez mindenképpen közösségi munka, tehát a tanulókat is be kell — és be lehet! — vonn: ezeknek a feladatoknak a megoldásába, néha „kényszerrel” vagy rábeszéléssel, de szükség van a segítségükre. „ — Ismét megpályázza ezt az dlást. Milyen tervei vannak a jövőt illetően? — Nehéz a helyzetem, hiszen ezek után túl nagy dolgokat, újításokat nem tervezhetek, illetve akarni akarhatok, de végül is már létrejött egy újszerű iskola- szerkezet, amely most kezd igazán jól működni. Talán mindösz- sze az a feladatom, hogy ezt az iskolaszerkezetet ebben a formában és szellemiségben mozgassam: ez végül is a célom. Persze, a hétköznapokon sok munka vár még ránk, hiszen a különböző laboratóriumokat rendbe kell hozni, most építünk egy kondicionálóhelyiséget a tornaterem mellé, és előbb-utóbb a környvtárnak is nagyobb teret kell biztosítani, mindenképpen szükségük lesz a diákoknak egy klubhelyiségre is. Gondolkodunk még egy hatosztályos gimnázium létrehozásán is. — Azt hiszem, iskolánk büszkélkedhet egy liberális szellemű vezetéssel. Mi a véleménye erről, folytatja ezt a kezdeményezést? — Ez tudatos dolog volt a részemről, hiszen mind a tanítás, mind a tanulás kemény munka, és ezt egy olyan légkörben, amely feszélyez vagy gátol, szerintem nem lehet végezni. Ugyanakkor, mivel emberekkel dolgozunk együtt, emberségesnek kell lennünk. Persze tudom, néha túl liberális vagyok, máskor meg az ellentétje, épp ezért megpróbálom megtalálni a középutat. — Őszintén reméljük, ez is sikerül majd... Pilisy Csenge Ami egy tinimosoly mögött van Végy egy vagy két lencsét... Jön velem szemben a tini, fülig ér a szája, nagyot köszön, és csak néz, csak néz... Nem értem a dolgot, szinte zavarba hoz, hogy van rajta valami, ami szokatlan, de nem tudok rájönni, hogy mi is az. Ö meg csak mosolyog tovább, s amilyen hirtelen felbukkant, úgy is viharzik el. És akkor hirtelen rádöbbenek, hogy nincs rajta az a valami, ami most szokatlanná tette, máskor meg oly gátlásossá. A szemüvege... Legközelebb rákérdezek. Kontaktlencsém van, mondja, s ismét csak fülig ér a szája. — Ennyire felszabadulttá teszi az embert a kontaktlencse? — kérdezem később dr. Horváth Zsuzsannát, a Kontrax Optika egri szalonjának szemész szakorvosát. A hölgy bólint, majd megjegyzi: ég és föld a különbség a kettő között. Szeretne minden fiatalt rábeszélni, folytatja, akit csak lehet, s nemcsak orvosi szempontból, hanem mert valóban másak, szebbek, felszaba- dultabbak lesznek tőle. Mert hát végső soron nekik van a legnagyobb esélyük rá, hogy gond nélkül alkalmazkodjék a szemük a viseléséhez. — Mennyire terjedt el körükben a látásjavításnak ez a „ láthatatlan ” eszköze? — Hála, ma már nem idegenkednek tőle... Mondhatnám úgy is, hogy azoknak a fele, akiknek szemüveget írnak fel, megkérdezi: viselhet-e helyette kontakt- lencsét. Amennyiben lehetséges, ajánljuk is: egy-másfél órás vizsgálat, próba és begyakorlás után önállóan bánnak velük, könnyedén viselik. — Remélem, senkit sem bánt a kérdés, de kik a „hiúbbak": a lányok vagy a fiúk? — Nem hiúbbak, de többnyire a lányok jönnek. A fiúk viszont igényesebbek, mert például sportolnak, speciális munkát végeznek, s ehhez mérten érdeklődnek a lencsék használhatósága iránt. Egyébként mindkét nembeliek viselhetik, szinte függetlenül az évek számától: már óvodáskorban viselhető, természetesen szülői segédlettel, de volt 45 éves páciensünk is... — Azt tudjuk, hogy mennyire fontos a jó látás. De mennyire „jól látók ” a mai fiatalok? — Sajnos, nincs megfelelő igény a jó látásra...! Példa erre az a szűrés, amelyet a közelmúltban végeztünk az egri Gép- és Műszeripari Szakközépiskolában. Tizenhat osztályból hozzávetőlegesen 20-30 diáknak volt már gyengébb a látása, s közülük mindössze a tíz százalékuk szánta rá magát a szemüveg felíratására, illetve a lencse viselésére. — Diákbetegség a rossz látás? — Nem feltétlenül. A szem romlása örökölhető hajlam is lehet, de előfordul például olyan családban is, ahol korábban senki sem viselt szemüveget. Persze összefügg ez az életvitellel, a szem igénybevételével, vagy a serdülő hirtelen növekedésével is. Bárhogyan is alakul ki a rossz látás, a legfontosabb, hogy amikor a szülő, az óvónő, a pedagógus, az iskolaorvos, vagy maga a fiatal észleli, azonnal szemészhez kell fordulni. Ha idejekorán felismerik és kezelik a látási zavarokat, akkor — még gyermekkorban például—javítható a fénytörési probléma. — Manapság már egyre több fiatal szeretne jogosítványt szerezni, autót-motort vezetni. Igaz- e, hogy ilyen esetben hátrányos a lencse használata? Mert ez terjedt el a köztudatban... — ...Tévesen. A kettő nem zárja ki egymást. Sőt, a lencse optikai hatása lényegesen jobb, mint a hagyományos szemüvegé. Olyan esetünk is volt már, hogy a gépjárművezető-képző tanfolyamon nem fogadták el egy illetőnek a jelentkezését a szemüvege miatt, az orvosilag ajánlott kontaktlencsével viszont minden gond nélkül tanulhatott, s később vezethetett is. Van viszont egy kritérium: igazolnia kell, hogy minimum hat hónapja panaszmentesen viseli a lencsét, később pedig állandóan hordania kell magánál egy tartalék szemüveget. Ezek teljesítése esetén a hatóságok minden további nélkül bejegyzik a kontaktlencse használatát a jogosítványba. (szilvás) A táborokat Gyöngyösön szervezik Mit csináljunk nyáron? Többféle érdeklődési igényt elégít ki az a kínálat, amelyet a gyöngyösi Mátra Művelődési Központ ígér gyerekeknek, fiataloknak a nyárra. AIII. országos komplex tánc- tábor Békésen, a Dánfoki Üdülőközpontban lesz, június 29-től július 5-ig — itt nyolcvan fiatal bővíti majd ismereteit e művészeti ágban. A távol keleti harcművészeti baráti kör pedig az idén a kobudo iránt érdeklődőknek szervez edzéssel egybekötött programot augusztusban, Délegyházán. Akik nem szeretnének elutazni a városból, de ki akarnak kapcsolódni, azoknak ajánlják a művelődési központban működő nyári tábortjúnius 14-től 18-ig, illetve 21-től 25-ig. Itt egyebek mellett napi kétórás nyelvtanulás, gyöngyfűzés, virágkötés, sportolás, kirándulás várja a gyerekeket. A Már egy hete beszélgettünk Su-Ná-\a\ mindennap, amikor szóba hoztam: szívesen írnék róla. Szabadkozott, nem akart a fényképezőgép elé állni, tiltakozott mindenféle nyilvánosság ellen. Akkor eltettem a kis kamerát, hogy nyugodtan társaloghassunk tovább. Több mint egy esztendeje él már Egerben a szép kínai lány. Eredetileg sportolni jött, de most már egészen más tervei vannak. Jól beszél magyarul, s ami több ennél: kimondottan élvezi a nyelvünkkel való ismerkedést. — Mi volt az első szó, amit megtanultál? — Sé-tál-ni... — szótagolja, s nevet hozzá, majd elmeséli, miért. — Amikor idejöttünk egy másik lánnyal az Eger SE-hez — magyarázza —, egy bérelt lakásban laktunk. Wei Csín Siu, a városszerte Cső-Cső néven is ismert asztalitenisz-edző hívott bennünket, s mindketten szívesen jöttünk ide röplabdázni. Egyéves szerződést kötött velünk az egyesület, s biztosította a lakásunkat is. Amikor már a harmadik napon is azt válaszoltam Cso-cso barátjának, hogy sétálni megyek, csóválta a fejét: „Nem lesz jó, ha ez a lány mindig csak sétál...” Su-Na elárulja, hogy most már V i/imádók Mint a nyaranta zsúfolt strandok és vízpartok bizonyítják, sok napimádó él ebben az országban. Közéjük tartozik fotóriporterünk, Gál Gábor is, aki azonban ezúttal nem fürdőnadrágot, hanem fényképezőgépet vitt magával az egri strandra. Egy kis gyűjtemény, mielőtt itt a — V-A-K-Á-C-I-Ó-Ó-Ó-Ó Diákszáj — Te elhiszed, hogy van, aki írásból tud jósolni? — kérdezi a srác a barátját. — El én. Amikor például anyám belenézett az ellenőrzőmbe, pontosan megmondta, mi fog történni, ha az apám is meglátja. *** A menzán az önkiszolgáló pultnál először egy tál almához értünk, ami fölött tábla lógott: „Csak egy almát vegyél, az Úr figyel!” A pult túlsó végén egy tálcán sütik voltak. A tálca mellé valaki odabigy- gyesztette a másik cédulát: „Ebből annyit vehetsz, amennyit akarsz. Az Úr az almával van elfoglalva.” *** így szól a vizsgáztató a nebulónak: — Ugyanazokat a hibákat követted el a fogalmazásodban, mint a padtársad. Mit tudsz erre mondani? — Ugyanaz a tanárunk — felelte a fiú. *** A kövér és a sovány hetedikes beszélget. — Apám, ha rád néz az ember, azt hiszi, az egész világ éhezik. — Ha meg rád néz, apám, azt hiszi, hogy te vagy a hibás ebben. ( Gyűjtötték: a siroki általános iskolások) kínai lány sokkal pontosabban ismeri a szavak jelentését. Szótára is, nyelvkönyve is van, de legjobban úgy tanul, ha mindannyiszor rákérdez a fogalmakra. A másik szó, amit a legelején megtanult: diny- nye. Ez nem véletlen, hiszen idejövetelekor javában tartott a diny- nyeszezon. Imádja a gyümölcsöt, ezt meg különösen. Otthon, Kínában is megterem, igaz, másképpen néz ki, mint a hevesi. Sárga a belseje, s a mag is sokkal kevesebb benne. A magyar konyhával jó barátságban van, a húsos palacsinta az egyik kedvence, de szereti a gyümölcstortát is. S hogy miért kalandozunk a beszélgetésben a gasztronómia tájaira? Egyáltalán nem véletlen. Su-Na a Véestei sörözőben dolgozik, mert tanulja a vendéglátós szakmát. — A rendelések felírása a legnehezebb — vallja be, de már kitalálta, hogy miként lehet rövidíteni a korsó, a pohár vagy a pikoló sört. Két hét sem telt el, már ismerte az ételek neveit, s az árakat is pontosan, rendre fölsorolja. Nem véletlen ez a tudatosság. Cso-csóval együtt egy igazi kínai étterem megnyitását tervezik a városban. Hogy mi lesz a neve, az még titok, de a hely már megvan a vár közelében, s most minden energiájukat erre fordítják. Su-Na tehát tanul felszolgálni. Igaz, esténként néha fáj a dereka, s ilyenkor Li Fan-yi doktornő, akinek tolmácsol, rajta is segít akupunktúrás gyógymóddal. Su-Na pedig állítja, hogy használ, s ha netán valamije fáj, akkor sem vesz be tablettát. A tizenkilenc esztendős kínai lányt egy esztendeje Csau-őa városából röppentette Magyarországra a repülőgép. Ez a dél-kínai település meglehetősen zsúfolt, meséli, mint általában náluk a déli városok. Az emberek oda- sereglenek, remélve, hogy ott több a munka, mint a nyugati tartományokban. Igaz, Su-Na már tizenhárom esztendős kora óta Pekingien tanult egy katonai középiskolában. A harcászati ismeretek elsajátítása mellett maradt ideje, hogy az intézet kosár- és röplabdacsapatában játsszon. Sokat sportoltak, ez látszik is a — kínai méretekhez képest — sudár termetén. Nem szokatlan számára, hogy távol él a szüleitől és tizenhárom éves öccsétől, hiszen addig is évente mindössze egyszer mehetett haza az iskolából. Itt meg igazán jól beilleszkedett, sok barátja van. Csak az bántja időnként, hogy a másik lány, akivel együtt érkezett, már visszament Kínába. — Te nem gondoltál arra, hogy hazatérsz? Su-Na: „Amit meg szeretnék próbálni, azt itt úgy mondják: önállóság...'’ (Fotó: Szántó György) — Eszembe se jutott—feleli, s látszik, hogy nem haragszik a kérdésért. — Most valami mást szeretnék megpróbálni. Magyarul úgy mondják: önállóság. Jámbor Ildikó * 3 M r
