Heves Megyei Hírlap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-02 / 126. szám

4. HORIZONT HÍRLAP, 1993. június 2., szerda „Isten elhozza az Időnket” Megyei barangolás az igazmondó Éva asszonnyal Fáradt és ingerült mostaná­ban. Úgy érzi, mindenki becsap­ja, akivel valami jót tesz. Értékes videokazettáit, filmjeit, hangsza­lagjait csak megkésve küldik visz- sza. Előfordul néha az is, hogy hosszas rábeszélés után ha útra- kel, tátongó nézőtér fogadja. Ilyenkor a szerzővel könyörte­len, mert nem érti, hogyan lehet egy hatalmas oktatási intéz­ménynek, mint például a tanár­képző főiskolának olyan szerve­zője, aki csak néhány embert tud összeszedni az ő előadására. — Sem időm, sem idegrend­szerem nincs arra, hogy jósoljak az embereknek, különösen pe­dig arra nincs, hogy útra keljek — zsörtölődik. — De ha már enge­dek a csábítónak, akkor ne po­tyára jöjjek. És ezek az emberek akkor is kapnak pénzt, mint a múltban, ha elégtelenül végzik a szervezést? Nem tudnék hirtelen mit mondani, ezért nem is próbálko­zom vigasztaló mondatok keres­gélésével. Aztán egy pillanat alatt vált. A jelenlévőkhöz szól és megnyugszik. — Lajosmizséről késve indul­tunk Eger felé, nem indult hát jól ez a nap, de a zsoltáros könyvem megmondta, hogy mikor tudunk útra kelni. Éz a kis könyvecske még sosem hagyott cserben en­gem. Most hirtelen odafordul egy középkorú asszonyhoz és ele­mezni kezdi. — Kegyed jószívű, békete­remtő, emberséggel végzi csele­kedeteit. Ha novemberben szü­letett, mint mondja, akkor igazi vezető, kis beosztottjai megbe­csülik. Ismeri az emberek termé­szetét, de önfejű, makacs és ti­toktartó, mint ez az imakönyv. Nézem az embereket, amint hallgatják és bólogatnak moso­lyognak. Igaznak érzik azokat a mozdulatokat, melyeket a főnök­asszonyról Éva asszony mon­dott. — És még annyit monda­nék — teszi hozzá —, hogy tölt­sön ki valakinek egy lottószel­vényt, meglátja: szerencsét hoz annak a másiknak, mert maga a Jupiter csillag alatt született. „Dolgaimról, csendes jóslataimról” — Három héttel ezelőtt — folytatja kissé ingerültebben — a kecskeméti bűnügyi osztály ve­zetője 700 ezer forintot vett fel, mert megmondtam neki, milyen számokat játszom meg. Vala­hogy azonban elfeledkezett ar­ról, hogy az örömhírt közölje ve­lem. En nem tartok igényt a pénzre, de az erkölcsi elégtételre nekem is szükségem van. A mai napig nem tudom meg­bocsátani azt sem, mikor a mis­kolci áldozatot én láttam meg a gyertyafényes asztal mellől, hogy az illető az erdőben fekszik vala­hol. És mások ellopták az én szellemi termékemet. Százezer forintot bezsebeltek érte. Cso­dálkoznak, miért vagyok ideges, és miért nem fogadok embere­ket? Hát ezért es még valami­ért... Kimentem az udvarra és megkérdeztem a gólyát, hány évem van még hátra? A madar egyet csapott és elment. Tehát jövőre elmegyek én is?! Nem fé­lek a haláltól, mert az jóbarát, 64 évesen mitől féljek. Két évvel ez­előtt álmomban láttam egy férfit a küszöbön állt, és így szolt: a ha­lál a közeledben van. Ránéztem az órára, fél három volt és ezt mondtam: ó, csak ez hiányzik pontosan! Hiszen még tele va­f yok adóssággal! Ha az Isten a íránk, akkor elhozza az időn­ket. Csak ne tartozzunk senki­nek, mert az a legnagyobb bün­tetés. „A bolondok nem hisznek nekem” — Ha , azt mondja valaki, nézd, az Éva néni tud ám jósolni és nekem így szól az illető, na mit tud, mondjon már valamit, düh­be jövök, mert nem vagyok jós­nő! Arról nem tehetek, na ráné­zek valakire, ösztönszerűen szár­nyalni kezdenek a gondolatom. Szívesen, szeretettel teszem a dolgomat, abban a tudatban, hogy nem dolgozom hiába. így hittem, ezt akkor is, amikor An­tall Józsefnek üzentem egy rá­dióadásban, hogy az oroszok magukkal együtt vigyék el a fegyvereiket is, nehogy a nyolc unokám valamelyike lássa annak kárát, ha valamelyik itt marad, mint történt másokkal, az ameri­kai robbanok idején. Érre ő mit tett, eladta déli szomszédaink­nak, s kitört a háború! Lehet, hogy ezt a robbanást kiváltotta volna más is, de ez így nekünk duplán rossz. Erről igazában az ott élő magyarok tudnának be­szélni. — Ha valaki erre legyint, ké­rem, nézze meg azt a videófelvé­telt, melyen Déri Jánosnak kár­tyát vetettem. Bizony, az aszta­lon ott volt a halál. Csak erről Déri nem akart beszélni. Sajná­lom, mert akkor talán ma is eine. De most inkább beszéljünk a ta­vaszról. — Az álmok és a csillagok ne hagyjanak el bennünket, soha, csak ők maradjanak továbbra is, példának. Mert hiába cikázik a villám, csattog a mennybolt, reszketve, remegve mégis a ma­gasba néznek, nem bújnak el. A szivárványra várnak, a békés boldogság után áhítoznak. Ta­vasz van, és most akarok magot vetni könnyeimmel és az embe­rekkel való találkozásaimmal. Ilyenkor jönnek elő az esemé­nyek sorban, mintha hívnám őket. Csokorba kötöm ezeket, hiszem, hogy utat találnak a hall­gatókhoz es persze az olvasók­Szíki Károly Zárva Kisnána vára Pórul járt turisták telefonáltak szerkesztőségünkbe: szerették volna meglátogatni a híres kisnánai várat, de zárva találták, csak kívülről tudták körbesétálni. Igaz-e a hír, s ha igen, mi az intézkedés magyarázata, kérdez­tük dr. Petercsák Tivadartól, a Dobó István Vármúzeum igazga­tójától. Mint elmondta, valóban be kellett zárni a műemléket, mégpedig azért, mert a kaputorony élet veszélyessé vált, más be­járat pedig nincs az épületegyüttesbe. Pár éve jelentős felújítási munkák kezdődtek a kisnánai várban, ám anyagiak hiányában ezek már két éve szünetelnek, s közben erősen leromlott a kapu­torony állaga. Jelenleg pótlólagos források után kutatnak a szak­emberek, az Országos Műemlékvédelmi Hivatallal és a megyei önkormányzattal tárgyalnak a további munkálatok anyagi fede­zetének előteremtéséről. Ha ezek eredményre vezetnek, akkor az év második felében újra megkezdődhet a munka, és a legszük­ségesebb javítások elvégzése után ismét jöhetnek majd a látoga­tók — sőt, a Gál Gábor felvételén látható váijátékos fiatalok is ismét birtokba vehetik a kisnánai falakat... ddafó ecfy chójc V tanú teste A tanú teste a következőképpen néz ki: erősen hidrogénezett hajzat, általában hátrasimítva, olykor zilált fürtökben alá­csüngve. Az arc divatsápadt, a száj erősen vörös, az arcélen enyhe — ha rossz a világítás akkor sűrű — szőrpihe. A nyak vékony, a keblek teltek, a hason semmi úszógumi. Kússzunk lejjebb, a fanszőr­zet világos, keskeny csíkká igazított, a lábak pedig egy fokkal vasta­gabbak a kelleténél. A boka enyhén duzzadt. Nos, ezzel a testtel önmagában lehetne akár martinászkodni is — erre is volt már példa a filmtörténetben — ám ha viselőjét Madonná­nak hívják, akkor sejteni lehet, hogy itt egy egészen másfajta műfajról lesz szó. A film tulajdonképpen krimi, annak nem is rossz, csakhogy ez egy lényegtelen motívum. A lényeg, hogy Madonna és partnere, Willem Dafoe mind több árnyalatát vonultassák fel a testi szenve­délynek, nyalás-falásnak, egyebeknek. Otthon azon gondolkodtam, hogy vajon attól nem pomó-e a mez­telenség, ha a szexuális aktus nézése közben nem gerjed be az ember a nézőtéren. Mert ha ezt az elméletemet elfogadom — és miért ne fo­gadnám el? — akkor bizony erre a filmre nem lehet azt mondani, hogy pornó (kivéve ha a nézőben volt a hiba...). De nem is művészien kivi­telezett erotikus film, annak ugyanis gyenge, vagy ha másképpen kö­zelítjük meg: ahhoz túlságosan vad és köznapi. Megbotránkoztatni se igen botránkoztat meg, hisz nem közöl meg­lepő, eleddig ismeretlen dolgokat. Hogy néhányan ostorral és bilincs­csel szeretik — ezt már a magyar pornóújságok is széles hasábokban közlik, ez olyan, mintha azt tudatták volna velünk, hogy olykor leér­tékelik a trappista sajtot. (Helló, lányok...) Mi hát az eredeti Madonna legújabb produkciójában? Ne bántsuk a hölgyet csak azért, mert nem azonosulunk esetleg a stílusával: Ma­donna legalább olyan tehetséges színésznő itt, mint mondjuk Sharon Stone az Elemi ösztönben (akinek tetszett, veheti dicséretnek is...). De sajnos, maga az alkotás nem vonul be a különösképpen megjegy­zendők közé, noha a „nézhető” szintet megüti — épp azért, mert nincs benne semmi különleges. De a zenéje egész jó. Liehet, hogy abban is benne van Madonna ke­ze? Vagy lába? Vagy ki tudja, mije... Doros Judit Händel és Chopin A lázadó romantika Gábos Judit alig másfél éve tagja az Eszterházy Tanárképző Főiskola oktatói karának, diplo­ma szerint oktathatja a zenét, őmaga zongoraművész. Ilyen minőségében lépett fel a Helyőr­ségi Klub dísztermében: Händel f-moll variációk-ját, Chopin b-moll és h-moll szonátáját ját­szotta. Már az összeállított műsorra is felhúzza a szemöldökét a tájéko­zottabb zenebarát, honnan in­dulhat el a művésznő gondolat­menete, hogy éppen májusban és az ő szelid-rokonszenves fiatal­ságával ennyire szolgálatába sze­gődik ezeknek a sejtelmesen szo­morú hangnemeknek. Hándel- nél még csak-csak elmegy a fej- csóválás, hiszen ezek a barokk mesterek akkor is kellőképpen tíidták fegyelmezni érzéseiket, szenvedélyeiket, ha akár maguk, akár rokonaik, jóbarátaik jutot­tak el a sír széléig, vagy még to­vább. Életszemléletük és'szelle­mi energiájuk egyként óvta őket attól, hogy belefussanak a szen­vedélyek karjaiba. Más a helyzet Chopinnél. Itt viharzik minden, csaknem az el­ső ütemtől érezzük a kifáradásig futó szenvedélyes panaszkodást, a monotóniában is azt a felörlő erőt, amellyel a jelen elviselhe­tetlen nyomása, szomorúsága, szenvedése ellen, a lelki nyomor és kiszolgáltatottság ellen tilta­kozik. Nemcsak a sirató-ének- ként is felfogható b-moll szoná­tában uralkodik ez a lazító és lá­zadó tendencia, a h-mollban is, abban talán még több erővel, több sodrással, több haraggal. Gábos Judit kiérlelten játszik, nemcsak egyszerű technikai kér­désként fogja fel feladatát, hogy bemutasson élvezhetőén három művet, amikben ő már előre megfürdette, megmártotta lel­két: többet is akart. Mintha val­lani is akart volna magáról, pa­naszkodni meghitt és kevésbé meghitt barátainak. Arról is akart talán beszélni ezekkel a sodró erejű hangsorokkal, hogy itt áll, kevés mozgásra kárhoztat­va — már ami az előrehaladást il­leti —, átjött Erdélyből, hogy utat találjon egy nyugalmasabb környzethez, ahol kiélheti művé­szi ambícióit, felzárkózhatik ah­hoz az áramláshoz, amely magá­val viszi-sodorhatja őt a betelje­sülés felé. Ebben a barokk kisvá­rosban kell elpötyögtetni bána­tát, szomorkotíásáí arról, hogy mennyi türelem kell — és meddig is kell ennek a türelemnek tarta­nia? —, míg megérkezik az a mozzanat, az a váltó pont, ahon­nan már minden simán mehet? Az értő közönség az elfogult­ság teljes figyelmével követte ezt a kitárulkozást. A taps megkö- szönése okából is, de egy kicsit azért is, hogy oldódjon ez a láza­dó panaszkodás, ráadásként Chopin-etüdözött. Könnyedén, elegánsan, kellemes hangulatba ringatva, optimistább gondola­tokra bíztatva a hallgatóságot is. De ez is csak olyan táncnak tűnt, mintha egy bezárt szobában báli öltözetben magának lejtette vol­na egy fiatal lány a sóvárgó per­cek lendületes keringőjét. Farkas András Nem vitatható: a dohányzás rákkeltő hatású A rézbőrűek bosszúja a sápadtarcúakon Az orvostudomány történetében az 1700 utáni esztendőket megdöbbentő, furcsa és sokáig megma­gyarázhatatlan esetek jellemezték. Ezidő tájt a kéményseprők körében igen sokan haltak meg here­zacskó-rákban, mígnem 1775-ben — a világon először — Percival Pott angol orvos kimutatta, mindez a koromnak róható fel. Leggyakrabban azoknál fordult elő, akik kisinasként, gyermekfejjel kezdték a szakmát. Termetük őket tette ugyanis alkalmassá arra, hogy a fenekükön lecsúszva a kéménykürtők alsóbb szakaszát is kitisztítsák. A legújabb kutatások szerint a rosszindulatú daganatok 70-90 százalékát környezeti, elsősor­ban kémiai anyagok okozzák. Régóta ismert a dohányzás és a dohánytermékek nyálkahártya romboló szerepe, valamint a do­hányfüstben lévő harmincféle rákkeltő anyag hatása. A do­hányfüstmentes világnapon dr. Martinovits János, a Markhot Ferenc Kórház osztályvezető fő­orvosa is elsősorban erre hívta fel a figyelmet, hiszen a garat-, a gé­ge-, a nyaki daganatokban el­hunytak száma megyénkben is évről-évre emelkedik. A külön­féle környezeti ártalmakról, va­lamint a megelőzés lehetőségei­ről beszélgettünk az orr-fül- gége osztály vezetőjével. — Kolumbusz ötszáz évvel ezelőtt az amerikai indiánoktól hozta Európába a dohányt, és ezzel sokaknak egycsapásra szenvedélyévé tette a pipázást, a tubákolást, a cigarettázást. Hu­morosan mondhatnám azt is, ez volt a rézbőrűek bosszúja a sá­padtarcúakon, a helyzet azon­ban halálosan komoly — mondta a gégész főorvos. — Magyaror­szágon az orvostársadalom leg­nagyobb erőfeszítése, a külön­böző „csodaszerek” és parame- dicinális eljárások ellenére éven­te 400-450 új gégedaganatos be­teg kerül az orvoshoz. Közülük a többség dohányos, de kimutat­ható a passzív dohányzás hatása is a tumorok kialákulásában. Hazánkban a lakosság 40 száza­léka fújja a dohányfüstöt, évente 26 milliárd cigarettára gyújtanak rá az emberek. Szomorú adat, hogy az emancipáció következ­tében a nők is lassan felzárkóz­nak az erősebb nem mögé. A leg­megdöbbentőbb viszont, hogy a gimnazisták 38, a szakközépis­kolások 50 és a szakmunkáskép­zősök 58 százaléka él ennek a káros szenvedélynek. Tudósok kiszámították, hogy aki naponta 40 szál cigarettát elszív, annak — a nemdohányzókhoz képest — tizenháromszor nagyobb az esé­lye, hogy gégéjében rákos elvál­tozás alakuljon ki. Ez a rettene­tes kór nagyon ritkán fordulna elő, ha nem cigarettázna senki, azaz a gégerák a legtöbb esetben elkerülhető lenne. Ma már nem vitatható: a dohányzás rákkeltő hatású. — A rosszindulatú daganatok kialakulásában azonban egyéb környezeti tényezők is közreját­szanak. Sőt! Egyes szakmákban kimondottan rákkeltő anyago­kat használnak. — A dohányzás mellett az al­kohol hatása is régóta ismert. A gégerákban szenvedő betegek 75-92 százaléka rendszeresen italozott, ezen belül nem kis há­nyaduk alkoholista volt. Folytat­hatnám a sort, hogy a szesz a nyelőcső- és a gyomorrák kiala­kulásában is döntő szerepet ját­szik. A foglalkozási ártalmak kö­zül ismert az ércbányában dolgo­zók tumoros megbetegedése. A tárnák levegőjében lévő radon okozza ^a bajt, illetve a beléleg­zett radioaktív ércpor. Újabban a magas elektromos feszültségek körüli és mágneses erőterek, il­letve geofizikai jelenségek is fe­lelőssé tehetők a fehérvérűség ki­alakulásáért. Bizonyára néhány év múlva lényegesen nagyobb számban fordulnak elő olyan esetek, amelyek a csernobili atomreaktor sérülése okozta io­nizáló sugárzás következményei. Ma már a mértéktelen napozás is veszélyes, hiszen az ózonréteg elvékonyodása, kilyukadása, az ultraviola sugárzás erősödése a bőrrák kialakulását gyorsítja. Sajnos sok rákrizikós munkahely- lyel és iparággal kell számolnunk Magyarországon is. A Nemzet­közi Rákkutató Szövetség 39 kü­lönböző vegyi anyagról bizonyí­totta be, hogy pusztítja a szerve­zetet. Ide sorolható — többek között — a dohányfüst, az az­beszt, az ásványi olajok, a fo­gamzásgátló gyógyszerek, a ko­rom, a kátrány, az alkohol, a he­gesztési gőzök, a festékek, a kü­lönféle fertőtlenítők, az ólom, a gépkocsik kipufogóinak termé­kei. Évente az úgynevezett „fog­lalkozási” daganatokban 1200 munkaképes korú ember hal meg hazánkban. A káros anya­gok ismerete tehát nagyon fon­tos, valamint az, hogy a gyárak­ban, az üzemekben és a bányák­ban megszervezzék a munkavé­delmet, a rákszűrést. — A legjobb az volna, ha az említett anyagokat kiiktatnánk életünkből. Ez azonban lehetet­len. Mégis hogyan küzdjünk, vé­dekezzünk ellenük? — Egészségügyi kormányza­tunknak sokkal nagyobb harcot kellene folytatnia a dohányzás, az alkoholfogyasztás, a foglalko­zási daganatok kialakulását elő­idéző vegyi és fizikai tényezők el­len. Meg kell szervezni a fej-nya- ki tumorok intézményes szűrő- vizsgálatát. Az alapellátásban dolgozó orvosokat meg kell taní­tani arra, hogy a száj üreget és a garatot vizsgálva, a legkisebb kó­ros elváltozásokat is észreve­gyék, és azonnal az illetékes szakrendelésre irányítsák ezeket a betegeket. Egyetlen fa spatulát igényel ez a vizsgálat, de az orr és a gége tükrözése is könnyen elsa­játítható. A kórházakban pedig korszerű diagnosztikai berende­zések kellenének és megfelelő szakembergárda. Ha mindez va­lóra válna, egyre nagyobb lenne az esély arra, hogy megelőzzük a bajt, illetve csonkító műtétek nélkül is meggyógyítsuk pácien­seinket. * * * Az Egészségügyi Világszerve­zet az idei évet is a rákmegelő­zésnek szenteli. A dohányfüst­mentes napon pedig arra ösztö­nözte az orvosokat, az ápolókat, hogy hagyjanak fel a dohányzás­sal, hogy betegeik még inkább bizalommal forduljanak feléjük, nagyobb legyen a tekintélyük. A stockholmi Karolinszka kórház az elmúlt évben dohányfüstmen­tesen nyílt meg, hazai kórháza­ink azonban még sokáig nem büszkélkedhetnek hasonlóval. Martinovits doktor viszont sze­mélyes példájával bizonyítja: az egészséges társadalomban csak a nemdohányzás lehet a helyes magatartást meghatározó társa­dalmi norma. Szüle Rita

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom