Heves Megyei Hírlap, 1993. május (4. évfolyam, 100-124. szám)
1993-05-27 / 122. szám
8. HÍRLAP, 1993. május 27., csütörtök Üzen a szerkesztő „Heves megyei” jeligére: Ezt írja: Féijemmel együtt szeretnénk végrendelkezni ügy, hogy a túlélő házastárs rendelkezzen, illetve teljes tulajdonosa legyen minden ingó és ingatlan vagyonúnknak, amelyet eladhat vagy elajándékozhat, ha szükségét érzi. Gyermekem, aki távol lakik, nem vállalja az esetleges gondviselést és ápolásunkat.” A levél ennyi. Válaszunk: kü- lön-külön, saját kézzel megírhatják a végrendeletet, abból ki kell tűnnie, hogy ez a végakaratuk, s jó, ha beleteszik a szövegbe, miért is történik ez így, egymásról akarnak gondoskodni, ha már a gyerek nem találja a módját annak, hogy a szüleit segítse. Pontosan fel kell sorolni minden személyi adatot, hogy később kétség ne férjen hozza, kinek, mit és hogyan kívánt hagyni ön is meg a férje is. Az olvasó is érzi, hogy itt a szülők magánya kapott hangot, annak a távolságnak a nyomasztó terhe, amely a gyerek és a szülő közé telepedett. És nemcsak a kilométerekben mérhető térbeli távolság itt a fájó, hanem az az elkülönülés, hogy az öregekre „rá se néznek”. Elmaradnak a látogatások, nem búvik elő a hála a gyerek szíve alól, még egy levél erejéig sem. Nem a hálátlanságot emlegetnénk most e levél kapcsán, hanem azt az állapotot, amelyben ma a család, mint intézmény, mint a társadalom alapsejtje létezik és működik. Vagy nem képes már működni? Minden emberi összefüggést szétroncsol lassanként ez a technicizált világ, a robbanómotorok szennye és rontása, ahogy dübörgésükkel kiüldözik e világból a lélek csendjét és szemérmét? Mekkora elhagya- tottság éghet ebben a két emberben, hogy ők nem méltóak a sze- retetre? „Nem bírom sokáig” jeligére: Panasza így hangzik: „Nyugodt környezetben laktunk, nem voltak problémák a szomszédokkal, egészen a műit hónap elejéig. Amikor is, finoman fogalmazva, a Magyarországhoz tartozó etnikai kisebbségű egyének oda nem költöztek. Nem is ez a probléma, hanem az, hogy 9-10 órakor bekapcsolják a rádiót, a magnót, vagy mit tudom én, hogy mit. Tőlem kb. 25-30 méterre van az erkélyük ajtaja, kihallatszik a zene, mégpedig olyan erővel, hogy nappal jóformán aludni sem lehet. Mivel az utcából csak hatan járunk dolgozni, és tőlünk hárman váltóműszakba, szükségünk lenne az éjszakás műszak utáni pihenésre. Este, nyitott ablaknál a tévé hangját csak akkor hallom, ha felerősítem a hangot. Kérdem én, milyen törvény szabályozza a szomszédom meg nem értését, hol lehet ez ellen valamit tenni?” Az együttélés szabályait be kell tartani — ez lenne a megértő válaszunk. Tűi azon, hogy az állampolgárnak joga van arra, hogy a saját lakásában háborítatlanul éljen, ott mások ne zavarják őt. Éz a hangmennyiség, amire ön panaszkodik, birtokháborítás — este tíz után különösen. Ha ön az önkormányzatnál birtokháborítási feljelentest tesz, bizonyítania kell, hogy mikor, milyen decibelen szólaltatják ezek a „Magyarországhoz tartozó etnikai kisebbségi egyének” a rádiót, a magnót és egyéb hang- technikai berendezéseket. Gondja lesz az is, hogy tud-e ösz- szeszerezni az utcából pár elfogulatlan tanút, aki az ön állítását igazolja, hiszen csak hatan járnak onnan dolgozni. Szomszédi kéréssel, szóváltással ezt a kérdést nem lehet elintézni — a tapasztalat szerint a „jószomszédság: török átok.” Valamit azonban tennie kell, hogy ez az áldatlan helyzet megváltozzék, mert ön két lehetőséget lát egyébként: „ha így megy sokáig, teszek nekik, vagy az idegosztályon kötök ki.” Nos, egyik sem megoldás... Glosszavarázs Megvallom, hogy mindig élvezettel olvastam Farkas András színi- és zenekritikus, író, költő és képzőművészeti döntnök, mint avatott szakember — nem az? — eszmefuttatásait. A maga nemében külön gyöngyszem a „Lesz-e Kepes- Központ? című írás, amely az Egriportban megjelent tájékoztató inteijűm alapján készült. A tárgyszerű tájékoztatás megköveteli — mivel a két újság olvasótábora nem feltétlenül azonos — az eredeti nyilatkozat rövid részletének felidézését: ’’Érdekes fejleményről számolhatok be. Nemrégiben kaptunk egy levelet Csáji Attilától, aki a Kepes György Vizuális Központ koncepcióját kidolgozta. 0 most arról értesít minket, hogy tavaly májusban Budapesten folytattak egy tárgyalást, amelyen többek között a Nemzeti Galéria főigazgatója és az Iparművészeti Főiskola rektora is részt vett. Csáji úr ott előterjesztette ötletét, de úgy, hogy a Kepes-központot a fővárosban hozzák létre. Nem tudom, hogy minket miért csak most tudósít erről... Polgármester úr válaszlevelet írt neki, melynek lényege: „nem volna szerencsés, ha a központot az Egerben létrejött Kepes-élet- műkiállítástól elszakítva hoznák létre. A közeljövőben a városba váijuk Csáji Attilát, s személyesen folytatjuk a tárgyalást.” A szöveg teljesen egyértelmű. Nem arról van szó, hogy kerestem vagy kerestettem a Kepes- kutatás lehetőségét máshol, Budapesten, hanem ellenkezőleg, elismert műértők látnak komoly fantáziát a vizuális nevelésben, kutatásban. (Mindemellett talán az sem lehetne hiba, ha valaki a teljessé tétel szándékával gondolkodik...) A tájékoztatás óta eltelt időben a kulturális bizottság már arról is kapott információt, hogy Budapesten nemzetközi Kepes- alapítvány létrehozásán fáradoznak. Világos, hogyha cikk írója hibásan értelmezett' Szándékosan vagy véletlenül, prekoncepcióból vagy másért? Fedje jótékony homály... Az viszont tiszta képlet, hogy a köz ügyeinek mérlegelésekor a közügyekben állást foglalóknak biztosított helyük van, így Farkas Andrásnak is. Társy József a művelődési és sportiroda vezetője T. művelődési és sportirodavezető Úr! Köszönöm a több mint harminc éve folyamatos újságírói munkásságom címszavakban történő ismertetését és felhanggal való nyugtázását. Ha elsőként támadta volna meg a polgármester-helyettes által figyelemre méltatott pár soromat, talán elhittem volna, hogy önálló a felháborodása. Nem olvastam semmit félre, nem érdekeltek — s ma sem zavarnak — a személyi sértődések, csak azt tettem szóvá, hogy ennek a Kepes-hagyatéknak az egri elhelyezése sokba került. De minek...? Megsértődésekhez nem vagyok partner... Üdvözli. Dr. Farkas András úgy is, mint ny. ügyvéd, aktív jogtanácsos Testünk-lelkünk harmóniája A boldog gyermekkor Mi, felnőttek, hajlamosak vagyunk arra, hogy a gyermekkort „boldog, könnyed, csupa öröm és játék” időszaknak tartsuk. Ami igaz, meg nem is! Úgy gondoljuk, gyermekeinket semmilyen teher sem nyomja, hiszen mi gondoskodunk mindenféle szükségletükről, sőt még ennél is többre törekszünk. A gyermeknek tehát nincs gondja semmire, élvezi az életet. Olykor irigykedünk is: „jó még neki”. Vajon olyan irigyelni valóan jó és gondtalan az életük? Mi — a mi szemszögünkből — így látjuk a helyzetet. Érdemes megnézni azonban a gyermekek oldaláról is, onnan is ilyen könnyed és rózsaszínű-e ez a korszak? A kisgyerekek bizony komoly „munkát” végeznek ebben a korban (ha ez nem is látszik). Nem is mindig olyan boldog ez a kor, ára van annak, hogy hozzánk hasonlóvá váljanak. Milyen „munkát”, feladatokat kell elvégeznie, milyen árat kell fizetnie azért, hogy később felnőtt lehessen? Egészen egyszerűen „csak” meg kell tanulnia a világot! Meg kell ismerkednie az őt körülvevő valósággal. Dolgozik is ezen szorgalmasan: kezével, szemével, szájával szinte letapogatja a világot. Hihetetlen mennyiségű ismeretet rögzít magában, amelynek segítségével felismeri, megkülönbözteti majd a tárgyakat, dolgokat, helyzeteket, személyeket. Ilyen intenzitású tanulást soha később nem tudunk produkálni. ■^osz° Egy fejlődésszociológiai vizsgálat szerint az összes megtanulandó 30 százalékát 3,5 évesen már elsajátítjuk, ötévesen pedig az 50 százalékát. Valóban hihetetlen tanulási teljesítmény ez! Meg kell ismerkednie a gyermekeknek sok-sok szabállyal is, amelyek nélkül nem tudna közösségben, társadalomban élni. Nem születik ezek ismeretével, mindezeket a körülötte lévő felnőttektől tanulja meg. Bizony, sok erőfeszítésbe telik nemcsak a megtanulásuk, hanem a betartásuk is, hisz legtöbbször élvezetesebb lenne az ellenkezőjét tenni... Gyermekfejjel nem is érti a sok tilalom, szabály értelmét, mégis be kell tartania. Nehezen, sok konfliktuson át, de megtalálja azt az egyensúlyt, hogy megfeleljen a szabályoknak, s közben az ő akarata is érvényesüljön. Dolgozik azon, hogy kialakuljon saját önállósága, autonómiája és a homonómia is (az egy közösségbe való tartozás képessége). Mindezekhez meg kell tanulnia fékezni ösztöneit, gátat szabni vágyainak, lemondani sok azonnali gyönyörűségről, örömről a szülők, a másik ember kedvéért. Ez az ára, hogy a felnőttek közé, a közösségbe tartozhasson. Nemcsak a külső világ megismerése a feladata, meg kell teremtenie saját belső világát is. Ki kell alakítania önmaga személyiségét. Kidolgoznia egészséges énvédő technikákat, amelyek a későbbi stresszekkel, konfliktusokkal szemben, az élet nehéz helyzeteiben utóbb sikeresen megvédik őt. Meg kell tanulnia az emberi kapcsolatok kezelését, soksok szociális praktikát. Ezek az ő belső világát a külső környezetével összefűzik, és a kettő közötti harmóniát biztosítják. Ez lehet a garanciája annak, hogy emberi kapcsolataiban sikeres lesz, s sok örömet szerez önmagának és azoknak is, akik vele kapcsolatba kerülnek. A kisgyermekkor történéseinek, a kisgyermek feladatainak sora ezzel még nem teljes, sőt igen hiányos és vázlatos. Ám talán jól mutatja, hogy valójában nem is olyan játszi-könnyed időszak ez, bár annak látszik. Hatalmas teljesítményt játékosan, könnyedén valósítanak meg — ezért már valóban lehet irigyelni a kicsiket! Milyen jó lenne, ha ezt képesek lennénk megőrizni, és felnőttként is így oldanánk meg a ránk váró feladatokat... Bimbó Zoltánné „Bosszúhadjárat”? Mély megdöbbenéssel mutatták barátaim a Hírlap 1993. április 26-i számát, amelyben közölték, hogy „Lemondott az ügyvivő”. A hírt valószínűen Barcs János, a Magyarság Jövője volt főszerkesztője adta közre, egy — már jogtalanul a birtokában lévő, hivatalosnak tűnő — pecséttel ellátott levél által. (Megjegyezni kívánom, hogy ilyen alapon a halálhíremet is leközölhették volna!) Az MJT-nek, azaz a Magyarság Jövője Társaságnak törvényesen bejegyzett jogi képviselője van, amely a mai napig nem változott. Eljárni csak törvényes képviselő járhat el. Az MJT törvényes képviselője a mai napig is Váray Károly. Barcs János bizonyos „bosszúhadjáratának” estek Önök is áldozatul, ui. Váray Károly, a Magyarság Jövője újság kiadója felmentette Barcs Jánost a főszerkesztői teendők alól, és Szántai Sándort nevezte ki az MJT vezetőségének jóváhagyásával. A kinevezést, illetve a személycserét a Művelődési és Közoktatási Minisztérium is tudomásul vette. A tévedésüket, illetve a félretájékoztatás útján megjelent újságcikket — kérem — szíveskedjenek haladéktalanul korrigálni, mivel az a hamis információ az MJT szervezetében nagyobb károkat okozhat. (Mellékelten megküldöm a Művelődési és Közoktatási Minisztérium tudomásulvételét az érintett ügyben, valamint a bírósági bejegyzést, amely tanúsítja, hogy az MJ törvényes képviselője Va- ray Károly, s ezen tisztségében a vezetőség megerősítette.) Váray Károly MJT törvényes képviselője Az űj rendszer — a Volán szemszögéből Tisztelt Szerkeszőtség! Hivatkozással a Heves Megyei Hírlap 1993. május 14-i, Volános fából vaskarika című cikkében foglaltakra, az alábbiakról tájékoztatom önöket. Az Agria Volán Rt. tekintélyét vagy hírnevét egyáltalán nem öregbítő hangvételű cikk jelent meg az említett napon „(stangaf’ aláírással. Ha ez megnyugtatja a cégünkről negatív képet alkotó — remélhetően T. Utasunknak nevezhető — szerzőt, akkor tájékoztatom, hogy mi a rendszer bevezetése előtt logikusan kikövetkeztetve számoltunk azzal, hogy intézkedésünkre nem fog félénk áradni az utazóközönség részéről a dicséret. Hosszú és alapos átgondolás után döntöttünk úgy, hogy a rendszer bevezetése szükségszerű, és nem halasztható tovább. Ez a rendszer azonban sajátos, az utazóközönség részére talán kedvezőbb az eddig már több megyeszékhelyen és nagyvárosban bevezetettnél. Ezt azonban a cikk szerzője — valószínű — nem vette észre, sőt ebben is a hibákat vélte felfedezni. 1. Szolgáltatásunk színvonalával elégedetlen szerző szíves figyelmébe ajánlom, hogy a rendszer bevezetésénél számoltunk a megértő és az inkább nekünk, semmint a „bliccelőknek” szurkoló, tisztességes szándékú, érvényes utazási igazolvánnyal rendelkező utasaink (szerencsére ők vannak többségben) segítségével, mert az új rendszer csak úgy működhet, s így máris köszönetét mondunk megértő támogatásukért. Szerencsére tömegnyomor vagy felhőszakadás nem nehezítette munkánkat, de kérem, fogadja el tőlem, hogy erre is van megfelelő, rugalmas megoldás, amelyet szükség szerint alkalmazni is fogunk. 2. Eredményesnek tartja a 18.00 óra után es a hétvégéken a módszert, de nem érti, mi lesz a többi időszakkal. A többi időszakban — közölhetjük — nincs érdemi változás, hiszen négy ajtón keresztül lehet fel-, három ajtón keresztül pedig leszállni. Ámi pedig az ellenőrök jelenlétét, ellenőrzési gyakoriságukat illeti, ugyancsak nincs lényeges változás, miután a jelenlegi utazási kultúra nem teszi lehetővé a nélkülözésüket. Tudjuk mi is, hogy a tisztességes szándékú utas ugyanúgy köteles elviselni jelenlétüket, mint akivel szemben intézkednie kell. Cégünknek nem lehet célja ellenőrzéssel az utasok zaklatása, csupán az általunk nyújtott szolgáltatás bennünket megillető, tisztességes diját szeretnénk megkapni azoktól, akik azt igénybe veszik. Nem ismerek olyan szolgáltatást nyújtó céget, vállalatot vagy vállalkozót, aki ne hasonlóan tenne az őt joggal megillető díj begyűjtése érdekében. Tisztelt olvasószerkesztő úr! 3. A harmadik pontban szedett, ironikus és fanyar humorral átitatott javaslatát egyelőre nem tudom és nem is akarom hasznosítani, ami egyébként nem is tükrözi az utazóközönség véleményét. Egyet azonban jobb, ha tőlem tud meg, nevezetesen azt, hogy a rendszerben az eddigi taÍ iasztalatok alapján azt tartom a egmegnyugtatobbnak, hogy az utazóközönség részéről tömegesen jött jelzés arra vonatkozóan, hogy ezt már régen meg kellett volna tennie a Volánnak. Üdvözlettel: Füle István ügyvezető igazgató Tisztelt Füle Úr! Az Ön által említett, néhány sornyi írásommal valóban nem az volt a célom — ahogyan Ön ezt nagyszerűen fel is fedezte —, hogy az Agria Volán Rt. tekintélyét és hírnevét öregbítsem. Mellesleg erre az Önök által bevezetett,rendszer sem alkalmas. Mindemellett örömmel tölt el, hogy — noha Önök nem számítottak az utazóközönség részéről frenetikus sikerre — levelek tömegei jelzik: ez a rendszer (amelyet már réges-régen be kellett volna vezetni) a létező rendszerek legjobbika. A 2. pont kapcsán teljesen félre tetszett érteni. Jómagam ugyanis azt bátorkodtam megjegyezni, hogy — hétköznap este hat óra után, illetve a hétvégék kivételével—az új módszernek semmi értelme, mert a bliccelők négy ajtón keresztül szállhatnak fel, hármon pedig le, akárcsak korábban. Annak pedig különösképpen örülök, hogy Ügyvezető Igazgató Úr — aki remélhetően szintén a Volán t. utasaiközé tartozik — még sohasem látott az egri helyi járatokon tömegnyomort. Üdvözlettel: Stanga István A mezőgazdaság átalakítása rendkívüli nehézségek közepette zajlik országszerte. Hogy erre szükség volt, senki sem vitathatja. Ám az illetékes kormányszervek részéről az utóbbi hónapokban sok kapkodó intézkedés, törvénymódosítás született. Érinti ez Eger és a környező községek több ezer állampolgárát is valamiként. Többen az elhúzódó ügyek miatt a kárrendezési hivatalokat, földhivatalokat okolják, bár ezen intézményekben jelenleg is megfeszített munka folyik. Sokszor még a legelemibb tájékoztatást is nekik kell pótolni, amit a tv, a rádió valamilyen okNehezen ból elmulasztott. Az Eger környéki tsz-ek az elmúlt évtizedekben kiváló termőhelyi adottságokkal rendelkező területekhez, szőlőültetvényekhez juttatták — úgymond: a jobb kapcsolatok kiépítése érdekében — a helyi párt- és állami vezetőket, akik azokat potom pénzért „időben” megvették. Ugyanakkor a legelhanyagoltabb, rossz adottságú vagy parlag területeket adták a nagyüzemek bérbe a kisembereknek, akik áldozatos munkával ma már termőre fordult ültetvényeket hoztak létre (pünkösdtetői kajszi szakcsoport, egedalalakul...! jai szőlők, kertek). Mi történik most, ami előtt értetlenül áll a polgár? A többször módosított törvény értelmében épp az említett területeket jelölték ki részaránytulajdonra. Ezzel ezrek számára lehetetlen helyzetet teremtettek: a szakcsoporti tag nem veheti meg pár ezer négyzetméteres területét, a föld új tulajdonoshoz kerülhet (nem az eredetihez, mint a kárpótlásra kijelölt földeknél), és megindul a hosszú perlekeaés (kártérítés, szaporítóanyag-ár, eddig befektetett munka, stb.) Ez botrányokhoz, rossz politikai hangulathoz vezethet. Bízom benne, hogy az átmeneti állapot után — a nehézségek dacára — tisztázódnak a tulajdonviszonyok, és megszűnik ez az áldatlan állapot, amely érint egyéni termelőt, bérlőt, szövetkezetét. Addig az illetékesek részéről nagy türelemre, nyílt és pontos felvilágosító munkára és a felek közötti kompromisszumkészségre lesz szükség. Igen időszerű az a megállapítás, miszerint a kárpótlást úgy kell végrehajtani, hogy az újabb igazságtalanságokat ne eredményezhessen... Petro vszky Mátyás A sorompóról és a fényjelzőről A Hírlap május 6-i számában megjelent „Se sorompó, se fényjelző” című cikkhez az alábbi észrevételt és korrekciót szeretném hozzáfűzni... Az érvényes jogszabályok szerint vasúti átjáró biztosítása kötelező — több más körülmény figyelembevételén túl — akkor is, ha a keresztező út szilárd burkolatú, s azon menetrendszerű közforgalmú autóbusz-közlekedés van. Keskeny nyomtávú vasútnál mellőzhető a biztosítás abban az esetben, ha a vasúti jármű sebessége a 15 km/órát nem haladja meg, s az e sebességhez tartozó ún. rálátási háromszögben a rálátás szabad. A mátrafüredi, pálosvörösmarti úti átjárónál még ez a rálátás sem szabad. Helytelen tehát a cikkben az a kijelentés, hogy bármilyen ideiglenes intézkedés esetén is nem kell a fénysorompó. A biztosító jelzőberendezés üzemzavara esetén azt a lehető legrövidebb időn belül meg kell javítani, és közben is gondoskodni kell a baleset- mentes állapot fenntartásáról. Jelen esetben jelzőőr állítását írtuk elő a vasút üzembentartójának mindaddig, amíg a fényjelző kijavítása megtörténik. A cikkíró által is említett rendkívüli esemény megelőzése érdekében érdemes megemlíteni, hogy a KRESZ 39. paragrafusa (4) bekezdése szerint a közúti járműnek is meg kell állnia a keresztezés előtt, ha a jelzőberendezés üzemzavarát észleli (az nem működik). A biztonság tehát elméletileg két oldalról is szavatolt, de sajnos, erről néhá- nyan nem vesznek tudomást. Korábbi helyszíni tapasztalatok alapján remélem, hogy a jelzőőrt legalább nem ütik majd el... Dér Béla osztályvezető Heves Megyei Közlekedési Felügyelet
