Heves Megyei Hírlap, 1993. május (4. évfolyam, 100-124. szám)
1993-05-25 / 120. szám
HEVES 1“ HÍRLAP EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES. FÜZESABONY, XtSTÄT LŐRINCI, PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA Kilencvenötmillió évvel korábban Társadalmi szerveződés a rovaroknál Gyilkos rum Jócskán kortyolgatott a rumosüvegből, és ruháját is alaposan átjárta az égetett szesz gőze, amikor a férfi gyanútlanul cigarettára gyújtott. Ez lett a veszte — ruhája pillanat alatt lángra lobbant, és a szerencsétlen ember a szó szoros értelmében elégett. A tragikus baleset a keletfranciaországi Audincourt-ban történt, ahol a 35 éves elvált férfi, Joel Lombard, négy gyermek apja egyedül élt egy kis lakásban. A bejárati ajtón kiszűrődő füstre lettek figyelmesek a szomszédok, és riasztották a tűzoltókat. Azok a konyhaablakot betörve jutottak be a lakásba, ahol borzalmas látvány fogadta őket: a férfi fáklyaként égett a folyosón. A vizsgálat megállapította, hogy amikor Lombard cigarettára akart gyújtani, öngyújtójának lángja tíz centiméternél magasabbra csapott. Feltételezik, hogy a férfi lángra lobbant alkoholgőzt lélegzett be, és ez azonnali halálát okozta. Már legalább 95 millió évvel korábban, mint ez idáig feltételezték, egyes rovarok 220 millió évvel ezelőtt társadalmi osztályokba szerveződtek — állítják amerikai tudósok, akik fosszilis termeszbolyra bukkantak Arizonában. A három termeszbolymarad- ványt egy 220 millió éves kőképződményben találták. Stephen Hasiotis paleontológus arra a következtetésre jutott, hogy a termeszek társadalmi szabályok szerint éltek, és társas építkezésekbe kezdtek. Az Arizonában talált, több- emeletes termeszbolyok apró termek sokaságából és spirális folyosókból állnak. A tudósok 1,25 centiméter széles alaguta- kat is leltek. Az eddig legrégebbi, a rovarok társadalmi viselkedésére utaló bizonyítékok 125 millió éves termeszbolyokban találták nemrég Argentínában. — Igen érdekes tény, hogy rovarok már 200 millió évvel ezelőtt bonyolult struktúrájú építményeket hoztak létre. Ez rendkívüli összetett magatartást is jelent — véli a felfedezéssel kapcsolatban Barbara Thorne, a Maryland Egyetem termeszbiológusa. Hasiotis, aki doktoráns a Colorado Egyetemen, társával együtt az északkelet-arizonai Megkövült Erdő Nemzeti Parkban bukkant a henger alakú ter- meszbolymaradványokra. Szakemberek szerint csak a hangyák, méhek, darazsak, termeszek és magasabb rendű főemlősök esetében tapasztalható olyan komplex társadalmi magatartás, amely kasztrendszert és társas építkezéseket foglal magában. irigy iskolatársak? Szent helyen szeretkeztek Szent helyen, egy mecsetben szeretkezett zavartalanul a keletbangladesi Pabnában a Korán ottani tanítója egy — valamikor még lefátyolozott — tanítványával. Balszerencséjükre azonban a leány iskolatársnői in flagranti rajtakapták őket. Másnap a helyi lap, a Sangbad is beszámolta felháborító esetről. Az iszlám előírásait súlyosan sértő cselekedetért példás büntetést róttak ki a párocskára: hatvan botütést a talpukra, tetemes E énzbüntetést, és — ami követ- ezményeiben valószínűleg még súlyosabb — a tett színhelyen ösz- szénázasították őket. Hatos ikrek Hatos ikreknek adott életet egy 28 éves argentin asszony, aki korábban — a jelek szerint sikeres — kezelést kapott a teherbeesés esélyeinek javítására. Az AP jelentése szerint a dél-amerikai ország történetének első hatos ikrei császármetszéssel jöttek világra, a normális időpontnál 14 hettel korábban, s bár súlyuk mindösz- sze 480 és 820 gramm között van, az orvosok szerint van remény a négy leány és a két fiú életben maradására. Könyvritkaság Legalább félmillió fontos árat remél elérni a brit Christie’s aukciós cég az első, angol nyelven megjelent könyvért, amely júniusban kerül kalapács alá. Az 1473-ban kinyomtatott elbeszélésgyűjtemény az antik Trója történeteit foglalja össze. A könyvet William Caxton fordította franciáról angolra, s összesen 18 példány maradt fenn belőlük a mának, de ezek közül csak kettő hiánytalan. Az égjük a British, a másik a New York-i Pierpont Morgan könyvtárat gazdagítja. Az árverésre kerülő könyvből hét oldal hiányzik. Erdei hangulat 1993. május 25., kedd A Nap kél: 3.56 órakor, nyugszik: 19.26 órakor. A Hold kél: 7.25 órakor, nyugszik: 22.42 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ORBÁN nevű kedves olvasóinkat Az ORBÁN latin eredetű név, jelentése: városi. Védőszentje és híres viselője volt I. Szent Orbán pápa. IK» [időjárás Várható időjárás ma estig: Változóan felhős lesz az égbolt. Főként keleten lehet számítani záporra, zivatarra. Időnként megélénkül az északnyugati szél. A hőmérsékleti maximum általában 21-26 fok között alakul. ( mozi ) EGRI Du. 4, 6 és URÁNIA este 8 órakor: Du. 3 és 5 Kőbunkó (?) órakor: Színes, Fehér szinkronizált sivatag amerikai Színes amerikai vígjáték film HATVANI Este 7 és 9 APOLLÖ órakor: Du. 6 és este 8 A tanú teste órakor: Színes, Játékszerek szinkronizált Színes, amerikai film szinkronizált GYÖNGYÖSI amerikai PUSKIN film ( színház ) Gárdonyi Géza Színház 14 órakor: Óz, a nagy varázsló (Bérletszünet) 20 órakor: Ki a harmadik? (Bérletszünet) Az Eger Városi Televízió mai műsora 19.35: Mese. 19.50: Eger Express. 20.00: Öngyilkos kommandó (akciófilm). 21.40: Eger Express. Életmentő nyaklánc A nyaklánca mentette meg az életét egy S3 éves amerikai nőnek. Mint Torrance kaliforniai város rendőrsége vasárnap közölte, Rafaela Ramos éppen barátaival beszélgetett egy utcasarkon, amikor hirtelen lövöldözés tört ki egymással versengő bandák tagjai között. Egy golyó megakadt Rafaela állógallérhoz hasonlító arany nyakláncában. A fiatalasszony megúszta ijedtséggel és jelentéktelen sebesüléssel. A rendőrség szóvivője szerint ha nem viseli a nyakláncot, a 22-es revolvergolyó valószínűleg átfúrta volna a nyakát, és megölte volna őt. Egy járókelő ugyanakkor súlyosan megsebesült a térdén és a vállán. A lövöldöző elmenekült. Rádió Eger műsora Adás: 16.00-19.00 óráig a 66,75 MHz-es URH-sávban, kábelen. V J SZVPEREXPRESSZ Herbalife amerikai sejttáplálkozá- si programhoz terjesztőket keresünk. A programmal kapcsolatos tájékoztató 1993. V. 27-én 17 órakor az Oktatási Igazgatóságon lesz Eger, Egészségház u. 4. fszt. Érd.: 36/321 -910.58149/2K _________________ E ladó Ford Tranzit 3 és fél éves 80.000 km-rel. Érd.: 36/321910.5815Q/2K__________________________ I mport bálásruha-vásár az egri Ifjúsági Házban (Széchenyi u. 16.) máj. 26-án 8-17 óráig. Nálunk biztosan sikerül.58182/1 k FOGYASSZA EGÉSZSÉGGEL - EGÉSZSÉGGEL FOGYASZT. HERBALIFE FÉLSZÁZ TERMÉSZETES ANYAGOT TARTALMAZÓ BIO-ÉLELMISZER. TERMÉK- BEMUTATÓ, TÁJÉKOZTATÓ: 1993. MÁJUS 27-ÉN 17.30 ÓRAKOR AZ EGRI MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN EGER, KNÉZICH K. U.58225/4H Élelmiszerüzletbe szakképzett egri eladónőt keresek. Tel.: 322526.58349/1 K_________________________ R enault 5 eladó. Felsőtárkány, Jó- zsef Attila u. 26. 58354/1 k___________ A lbérlet-közvetítő iroda ügyfelei részére kiadó 1 és 2 szobás lakásokat keres Egerben. Közvetítésünk bérbeadóknak ingyenes. Érd.: Eger, Szépasszony- völgy u. 1/A. Tel: 323-944.58355/ 1K Mercedes 190 E13 hónapos szgk., 22 ekm-rel, sötétkék, 2,2 millióért eladó. Érd.: 36/323-212 ill. 36/321 - 518.58369/1 K Automata mosógép eladó. Tel: 323-742.58371/1K Fenyves Hotel Noszvaj, Szomo- lyai út, keres felvételre portást, szobalányt, felszolgálót, szakácsot, konyhalányt. Szállást biztosítunk. Tel: 36/363-041, 313583.58375/1 K_________________________ E ger belvárosában két, nagy értékű családi lakóház eladó, valamint eladó a Bethlen utca elején egy családi lakóház. Érdeklődni: dr. Dürgő József ügyvédnél a 311-389-es telefonon 8-17-ig. 58380/1K______________________________ H onda Civic 1,6 I 1,5 éves, első kézből eladó. Érdeklődni: 8-17-ig a 311-389-es telefonon.58381/ik Fajtiszta magyar vizsla kiskutyák olcsón eladók! Felsőtárkány, Fő u. 121.58382/1K__________________________ S ürgősen eladó Lada Samara négyéves, második kézből, piros színű, kifogástalan állapotban, kétajtós. Lőrinci, Gábor Áron u. 21. 58390/1 h______________________________ F ord Fiesta 1,4 iS egyéves, megkímélt állapotban eladó. Ladát beszámítok 36/318-933.58391/1H Heves Megyei Hírlap, az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. * Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE Felelős szerkesztő: Budavári Sándor, dr. Szalay Zoltán * Felelős kiadó: GAZSÓ LÁSZLÓ, az AS-M Heves megyei irodavezetője. * Szerkesztőség: Eger, Barkóczyu. 7. sz. 3301 (Pf. 23.). Telefon: 413-644. Hirdetés: 410-880. Telex: 063-349. Telefax: 36/412-333 »Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp. XIII. Lehel u. 10/A1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hóra 319, negyedévre 957, egy évre 3388 forint. * Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865—9109 MAI MŰSOROK ( rádió ) KOSSUTH 8.10 Törvénykönyv. 8.40-10.59 Napközben. (ÉLŐ) 11.00 Hűek. 11.05 Társalgó. 12.00 Déli Krónika. 12.30 Ki nyer ma? (ÉLŐ) 13.00 Hírek. 13.05 Vendég a háznál. 13.15 Orosz muzsika. 13.30 Tanúim lesztek. Egyházi műsor. 14.00 Hírek. 14.05 Klasszikusok mindenkinek. 15.00 Hírek. 15.05 Pszichodrill. Béres Attila rádiókomédiája. 15.41 Szimfonikus miniatűrök. 16.00 Délutáni Krónika. 16.20 Zenefórum. 17.00 Hírek. 17.05 Történelmi tükör. 17.25 A Szabó család. 18.00 Esti Krónika. 18.30 Ráadás. 19.00 Hírek. 19.05 Sportvilág. 19.40 Összeállította: Csukás István. 20.00 Hírek. 20.05 Népi táncmuzsika. 20.30 Határok nélkül. 21.05 Vonzódások. Beszélgetés Lázár Ervinnel. 22.00 Késő esti Krónika. 22.30 Parlamenti folyosó. 23.00 Hírek. URH-n: 10.00 Országgyűlés. 18.30 Szlovák nyelvű műsor. 19.00 Román nyelvű műsor. 19.30 Német nyelvű műsor. 20.00 Horvát nyelvű műsor. 20.30 Szerb nyelvű műsor. 23.00 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI 8.05 Europódium. 9.00 Hírek. 9.10 Zene-szó. (ÉLÓ) 11.00 Hírek. 11.03 Családi persely. 11.15 Az én slágerlistám. 12.00 Nótasó. Szolnoki Gyula műsora. 13.00 Hírpercek. 13.10 Primáspódium. 14.00 Mindenki másképp csinálja. 15.00 Hírek. 15.03 Örökzöld dallamok. 16.00 Csúcsforgalom. (ÉLÓ) 17.00 Hírek. 17.05 Kamasz-panasz. 17.32 Snli-só. 18.30 Helykereső. Szociálpolitikai magazin. 19.00 Hírek 19.05 Varázsgömb. 19.50 Világzene. 20.20 Könnyűzene. 21.00 Hírpercek. 21.10 Zeneközeiben a hallgató. 22.30 Férfiháztartás. BARTÓK 9.05 Pódium. 10.00 Hírek. 10.05 Az énekesnő. Wilhelm Hauff elbeszélésének rádióváltozata. 1. rész. 10.50 Galina Kovaljova és Szergej Lejferkusz operaáriákat énekel. 11.40 Országok, tájak zenéje. 12.00 Hírek. 12.05 Hangverseny délidőben. 13.27 A Magyar Honvédség Központi zenekara játszik. 14.00 Hírek. 14.05 Német nyelvlecke. 14.20 Az igazi. 2. rész. 15.11 Kamarazene. 16.00 Hírek. 16.05 A triviális a zenében. 16.35 Ránki György műveiből. 17.00 Irodalmi újság, (ism.) 18.00 Hírek. 18.05 Donizetti: Caterina Comaro. Kétfel- vonásos opera. 20.05 A MR énekkara enekel. (ÉLÓ) 21.05 Teleobjektív. 21.20 Régi fuvósze- ne. 21.35 Barokk muzsika. 22.05 Kamarazene zongorával. 22.59 Weither szerelme és halála. Johann Wolfgang Goethe regénye. MISKOLCI RÁDIÓ 5.55-9.00 Ém-i zenés hírmagazin 5.55 Műsorismertetés, hírek, időjárás, útinform 6.00 Reggeli krónika 6.30 Hírek, lapszemle 6.40 Gazdaságközeiben 7.00 Reggeli krónika 7.10 Ém-i esemény-ösz- szefoglaló 7.30 Hírek, időjárás 7.40 Tájak, sorsok, életképek 8.00 Ém-i krónika 8.10 Csak mondom... 16.00-18.00 Kereskedelmi adás ( televízió ) TV 1 8.35-12.05 NAPKÖZI. Benne: 9.00 Kedves Celine. Francia filmsorozat. (ism.) 10.00 Friderikusz- show. (ism.) 11.20 Játék. 12.05 Képújság. 16.00 Délutáni egyenleg. 16.10 Csodálatos a világ. Amerikai ism.teijesztő filmsorozat. 16.35 Képújság. 16.45 Játék. 17.00 Northwood. 34. rész. 17.30 A(k)kor (és) most. 18.10 Pénzvilág. 18.20 NAPKÖZI. 18.40 Gyereksarok. 19.00 Szerencse- kerék. Vetélkedőműsor. 19.30 Katolikus krónika. 19.45 Jelképtár. 20.00 Híradó. 20.40 Magyar nők a Gulágon. Sára Sándor dok.film-sorozata. 22.25 Szószóló. Emberi jogi figyelő. 22.45 Sportvarázs. TV 2 9.00 Ketten, mint te meg én. NSZK film. (ism.) 10.00 Parlamenti Napló. 16.10 Korforduló, idősek fóruma. 17.00 Híradó. 17.06 Civü kurázsi. Bayer Ilona műsora. 17.39 Gyerekeknek. 17.50 Elektor kalandor. 18.00 Híradó. 18.10 Regionális híradó 18.30 Zöldpont. Magazin. 19.06 Az élet színei. Francia filmsorozat. 20.05 Stúdió 93. 20.55 Kecskeméti animációs filmek. 21.05 Felkínálom. Pomezanski György műsora. 22.00 Esti egyenleg. 22.25 Magyarok Ohióban. 23.10 Népzenei magazin. DUNA TV 16.00 Hírek 16.05 Évforduló 16.10 Házibuli I. (francia film) 18.00 Terek és emberek 18.20 Maja, a méhecske 18.45 Hírek 19.00 Isten rabjai (magyar film) 20.30 Kordokumentum 22.10 Évforduló 22.15 Hírek SZLOVÁK 1 9.00 Időszerű események. 9.30 Seniorok klubja, (ism.) 10.10 Örömhír. Egyházi műsor, (ism.) 10.40 Sportmagazin, (ism.) 11.40 Hazai slágerlista, (ism.) 12.20 Bős — az ellopott valóság. Dok.film. (ism.) 12.40 Teletext- hfrek. 16.45 Kontaktus Stúdió. 17.45 Célpont. Publicisztikai műsor. 18.20 Veszélyes öböl. Kanadai filmsorozat. 18.45 Was bedeutet, das Harvepíno? 19.00 Esti mese. 19.10 Főzök, főzöl, főzünk. 19.30 Időszerű események. 20.05 Derrick. 21.05 Prix Danube krónika. 21.25 Az SZK kormánya tájékoztat. 21.35 Konfrontációk. Művészeti magazin. 21.50 Rendőrmagazin. 22.00 Időszerű események. 22.40 Látomások. Amatőr filmesek műsora. 23.05 Teletext-hírek. SZLOVÁK 2 17.30 Regionális műsor. 17.40 Események, kommentárok. 18.05 Entrée libre. 18.40 Vásárlók klubja. 19.10 Gazdasági magazin. 19.20 Esti mese. 19.30 Időszerű események. 20.06 A Worldnet bemutatja. 20.40 Sportmagazin. 21.45 Polaritások. 22.30 Süket férfi a határon. Tévéjáték. 23.30 Frenc Open 93. Francia Nemzetközi Teniszbajnokság. Összefoglaló. 23.55 Események. TV 5 6.00 Telereggel 10.00 Híradás Tuniszról 12.00 Varietéműsor 13.15 Banánhéj (sorozat) 15.00 Filmes magazin 16.30 Pokoli horgászat 16.55 Egy korty egészség 17.20 Tuniszi ételek 18.00 Kvízműsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Magazinok 21.30 Rendkívüli tudósító 23.00 Kulturális magazin 0.40 Vegyes műsor hajnalig 5.15 Európai híradó SUPER CHANNEL 13.00 Napirend 13.30 Videodivat 14.00 Arcképcsarnok 14.30 Vi- deogenerátor 16.30 Élő videos- how 18.30 Bonanza (am. sor.) 19.30 Dante (sorozat) 20.00 Helyszín 20.30 Arcképcsarnok 21.00 Napirend 21.30 Média televízió 22.00 Hírek 22.30 Üzleti hét 22.48 Piacgazdaság 23.00 Késői találkozás (film) PRO 7 8.25 Kezdeti nehézségek (ism.) 8.55 Harttól Hartig (ism.) 9.50 Az Elefánt-sziklától keletre (ism.) 11.30 San Francisco utcáin (ism.) 12.30 Bili Cosby-show (ism.) 13.00 A kék lovag (am. sor.) 13.50 Marokkó 7. (angol krimi) 15.25 Harttól Hartig (am. sor.) 16.20 Rajzfilmek 18.05 Kezdeti nehézségek (sor.) 18.35 Bill Cosby-show (am. sor.) 19.05 San Francisco utcáin (am. sor.) 20.00 Híradó 20.15 A szerelem magánügy (német sor.) 21.15 Highwayman (am. sor.) 22.15 Az ifjú mester (hongkongi akciófilm) 23.50 Kőkemény ötös (sor.) 0.45 Hírek 0.55 A kék lovag (ism.) 1.45 Hírek 1.55 Jake és McCabe 9.00 A reggeli show-ja 10.00 Gazdag és szép (am. sor.) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó — játék 11.30 Családi párbaj — játék 12.00 Magazin 12.30 A Springfield-sztori (am. sor.) 13.20 Kalifornia klán (am. sor.) 14.10 Baleseti osztály (am. sor.) 15.00 Gyilkosság a hobbija (am. sor.) 16.00 Beszélgetés 17.00 Ki itt a főnök? (am. sor.) 17.30 Borzasztó kedves család (am. sor.) 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó 19.15 Robbanékony — magazin 19.45 Jó idők, rossz idők (német sor.) 20.15 Hegylakó (am. sor.) zl.15 Krimikrónika 22.15 Robbanékony — vita 23.15 Halálos hatalom 24.00 Törvény és rend (am. sor.) 1.05 Borzasztó kedves család (ism.) 1.40 Ki itt a főnök? (ism.) 2.10 Baleseti osztály (ism.) 3.10 Beszélgetés (ism.) SAT 1 10.10 Frida néni (ism.) 11.40 Szomszédok (ísm.) 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Kronzuc- ker úton (ism.) 13.30 Fiatal és nyugtalan (am. sor.) 14.20 Szomszédok (ausztrál sor.) 14.50 Kaliforniai nap alatt (am. sor.) 15.45 A bosszúállók (am. sor.) 16.45 Kockáztass! 17.20 Mindent vagy semmit 18.30 Hírek 18.50 Sport 19.00 Klip-klub 19.30 Szerencse- kerék 20.15 Népzenei slágerek 21.10 Mentők 22.00 Tiltakozás 23.00 Tévétükör — riport 23.40 Erotikus show 0.05 Ki a legjobb férfi? (ism.) 1.00 A bosszúállók (ism.)