Heves Megyei Hírlap, 1993. május (4. évfolyam, 100-124. szám)
1993-05-22-23 / 118. szám
HÍRLAP, 1993. május 22—23., szombat—vasárnap SPORT 15. FUTBALL FOCILABDARÚGÁS FUTBALL - sESSESaH FOCILABDARÚGÁS - FUTBALL Mire lesz elég a tudás és lelkesedés? A labdarúgó NB II. 26. fordulójában sok szempontból fontos meccsre utazik Szegedre az FC Hatvan. Az érmes pozíció megtartása miatt mindenképpen pontot vagy pontokat kellene elhozni a Tisza-partról. A hét végén már nemcsak a szurkolók, hanem a városatyák szeme is a csapaton lesz, hiszen nem kevés vita után a képviselő-testület 2 millió forintos támogatást szavazott meg a működés további folytatásához. Ezt a gesztust illene megfelelő teljesítménnyel meghálálni, bár igaz, Tóth Dénes gárdája a mostani összecsapástól függetlenül, már eddigi produkciójával is rászolgált a bizalomra. S ha már az érdeklődő tekintetekről van szó, valószínűleg Egerből is árgus szemekkel figyelik a Zagyva-partiak vendégjátékát, mivel a szegediek csupán egy ponttal előzik meg a egri legénységet. (Igaz, egy mérkőzéssel kevesebbet is játszottak). A múlt héten kiállított két játékos közül Mózner biztosan nem léphet pályára, egyhetes eltiltást kapott. A másik piros lapos, Tuifel felfüggesztett büntetéssel megúszta, így rá számíthat a hatvaniak mestere. Hiányzik viszont az utazók névsorából Martinenkó, akinek izomszakadása van. Az egri labdarúgók az idei bajnokság legeredményesebb időszakát tudhatják a hátuk mögött az elmúlt három hétben, hiszen olyan még nem fordult elő, hogy három mérkőzésen öt pontot szerzett volna a csapat. Ettől függetlenül sincs hurrá-hangulat az együttesnél, s ez minden bizonynyal annak köszönhető, hogy a kiesés réme továbbra is fenyegeti Lengyeléket. így tehát kötelező folytatni a jó szereplést a III. kerületi TVE otthonában, legalábbis ha jövőre is NB Il-es kíván maradni az ESE. Minimum egy pontra lenne szükség, s ezzel egyetért Kiss Tibor edző is, aki érdeklődésünkre elmondta, bízik játékosaiban, s reméli, a szorgalom és kitartás, amelyek jellemezték a fiúkat a pontvadászat során, ezúttal is meghozzák gyümölcsüket. A vasárnapi 90 perc kulcskérdése lesz: sikerül-e semlegesíteni a rutinos, kiváló képességű hazai karmestereket, Szeibertet és Kincseséi A csapat adott, a Tiszavasvári ellen szerepteltek alkotják a kezdő tizenegyet: Czeglédi — Csató, Nagy A., Lengyel, Jávorszki — Vojte- kovszki, Lehnert, Vadicska, Ka- nyok — Malisenkó, Nagy G. „Gyarmatosításra” készül Kemény erőpróba vár a Gyöngyösi SE csapatára a labdarúgó NB III. 26. fordulójában. A Mátra-csoport második helyén álló gyöngyösiek Balassagyarmaton lépnek pályára, ahol két héttel korábban 2-0-ás vereséget szenvedett a listavezető Rákospalota. Jó előzetes figyelmeztetés ez Ács János edző „fiainak”, hiszen már így tudhatják, hogy egyetlen pillanatra sem csüggedhet a harci kedv. Halmóczki Ferenc, a GYSE ügyvezető elnöke röviden csak ennyit mondott a gyarmati „kirándulással” kapcsolatban: — Jó lenne nyerni, de az egy pontnak is nagyon örülnénk. A gyöngyösiek hét közben Budapesten játszottak előkészületi mérkőzést, ahol BLSZI. osztályú csapattal szemben szép gólokat szerezve nyertek. Bizonyára maradt még Szerdahelyiék tarsolyában annyi gól, hogy elérjék céljukat Balassagyarmaton. A Füzesabony és a Heréd gárdája otthon lép pályára, ellenfeleik a bajnoki tabella végéről érkeznek. Az abonyiak a Jászapáti ellenében feledtethetik a legutóbbi tarjáni fiaskót, ha nem becsülik le szerényebb képességű vendégeiket. Egyre tömörebbé válik az élmezőny, ahol még mindig előkelő helyen zárhat a Füzesabony. Most ahhoz nyerni kell. A herédieknél a sereghajtó, a tulajdonképpen már kiesett Ráa GYSE kóczifalva együttese lesz a vendég. Az utóbbi hetek céltudatos játékával minden későbbi tavaszi gondjuktól megmenekülhetnek a hazaiak, érdemes lesz ezért a győzelmet megszerezni. A Tisza-csoportban játszó Bélapátfalva sem idegeskedhet már, hiszen a sorsa korábban eldőlt. A bajnoki sikertelenségek után a Magyar Kupában szeretnének felkerülni az országos táblára, mondta tegnap Fodor Pál szakosztályvezető. A Borsodi Volán elleni bajnoki összecsapáson a tisztes helytállás a részükről elvárható. A pontszerzés igencsak jót tenne a megtépázott önbizalomnak. Rangadó a Selypi „medencében” A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának mérkőzései közül az egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó összecsapás lehet a Selyp — Apc rangadó. Az ősszel Apcon a selypiek nyertek a hajrában szerzett góllal 3-2-re. Az Apc tavasz- szal igencsak belelendült, hiszen eddig még veretlen, noha egy-két esetben meglepő módon vesztett pontot. Kiélezett küzdelemre számítunk Selypen, ahonnan Kerepesi Ferenc tudósítónk a következőket jelentette, mintegy várhatóul: — A csapatból mindenki nagyon készül a mérkőzésre, és mivel nem mondtak le Selypen a dobogóra kerülésről, feltétlen szeretnének nyerni. Nagy létszámú közönség várható. Amennyiben győz a hazai gárda, úgy nemcsak a bajnoki pontjaik száma növekszik, hanem az jó propagandát is biztosíthat a hétközi FC Hatvan elleni Magyar Kupa-mérkőzésre. A többi összecsapás közül a kiesés szempontjából sorsdöntő lehet a Kompolt vendégjátéka Tamaörsön. A tavasszal kissé rapszodikusan szereplő Recsktől elvárható, hogy sikerrel jut túl a sereghajtó Poroszló otthonában lejátszandó mérkőzésen. A fel- sőtárkányiaknak kemény erőpróba lesz tovább éltetni a bentmaradási reményeket a bajnokságra törő Tenk vendégeként. Novajon az lehet a kérdés, hogy helyrebillen-e a csapat egyensúlya a súlyos vereségek után? A Besenyőtelek idegenben is képes a győzelemre. Érdekesnek ígérkezik Gyöngyöshalászon a Tenk ellen győztes Nagyréde vendég- szereplése. A halásziak tavasszal még veretlenek otthonukban. Tippjeink: Sírok — Heves X, Selyp — Apc X, Novaj — Besenyőtelek 2, Poroszló — Recsk 2, Tenk — Felsőtárkány 1, Gy.ha- lász — Nagyréde 1, Tamaörs — Kompolt X, Tamalelesz — Do- moszló 1. Pályáról Labdarúgó NB I. Szombat: Kispest H. — Nyíregyháza 17, Csepel — Videoton 17, Békéscsaba — Vác 17, Pécs — BVSC 17, Rába ETO — Veszprém 17, Siófok — Diósgyőr 18, Ferencváros — Vasas 19. NB II. Keleti-csoport. Szombat (17): Debrecen — Kaba, SBTC — Baja. Vasárnap (17): Szarvas — Kazincbarcika, Kiskőrös — Bag, Tiszavasvári — Budafok, Gödöllő — Hajdúnánás, Szeged — FC Hatvan, Adám, III. kér. TVE. — Eger SE., Gergely. NB III. Mátra-csoport, szombat (17): Török- szentmiklós — Pásztó, Jászberény — Dunakeszi, Füzesabony — Jászapáti, Molnár L., Balassagyarmat — Gyöngyösi SE, Jancsó. Vasárnap (17): Karcag — St. Kohász, Szolnoki MÁV MTE — Rákos- pályára palota, Heréd — Rákóczifalva, Jenei, Monor — Szolnoki Cukor. Megyei I. osztály szombat (17): Sírok — Heves, Kovács L., Selyp — Apc, Pest m-i jv., Novaj — Besenyőtelek, Ducsai. Vasárnap (17): Poroszló — Recsk, Borsod m-i jv., Tenk — Felsőtárkány, Berta, Gyöngyöshalász — Nagyréde, Várallyay, Tarnaörs — Kompolt, Szolnok m-i jv., Tamalelesz — Do- moszló, Nagy S. NB Il-es utánpótlás-mérkőzések szombat: FC Hatvan — Szeged, serdülő és ifjúsági találkozók 11, ill. 12.30: Eger SE — III. kér. TVE. Északi sporttelep 11, ill. 12.30. Sportműsor SZOMBAT Kerékpár: hegyi verseny, Csomós-tanya. Rajt: 10.30. Kézilabda: megyei bajnokság férfiak Gyöngyösi SE — Sziha- lom 10.30, Gy. Főiskola — Hatvan 10. Labdarúgás: Heves — füzesabonyi körzet (17): Pély — Boco- nád, Hevesvezekény — Tárnáméra, Kömlő — Tiszanána. Sakk: megyei általános iskolai csapatverseny, Makiár, 9. Szabadidősport: diáknapi sportversenyek, Kisköre, 10. Városi futóverseny, Füzesabony. 9. Természetjárás: teljesítmcny- túrák, Felsőtárkány, rajt: 6 órától. Vízilabda: Egri Vízmű — MAFC, OB I/B-s mérkőzés, 13. VASÁRNAP Kézilabda: megyei bajnokság, férfiak. Gyöngyössolymos — Heves, 17., Dormánd — Füzesabonyi Dózsa 17. Labdarúgás: megyei II. osztály (17): Hatvani Lokomotív — Apella, Pétervására — Boldog, Gyöngyösoroszi — Makiár— Átány, Mátraderecske—Erdőtelek, Éger SE Junior — Gyöngyöspata, Atkár — Petőfibánya. Gyöngyös körzet (17): Gyöngyössolymos — Szűcsi, Gyöngyösi Energia — Visonta Kapitány, Gyöngyöstaiján — Kará- csond, Detk — Visznek, Ecséd — Adács, Abasár — Vámosgyörk. Heves — füzesabonyi körzet (17): Szihalom — Kisköre. Eger körzeti I. osztály (17): Párád — Egerbakta, Balaton — Egerszó- lát, Egercsehi — Istenmezeje, Kisnána — Noszvaj, Andornak- tálya — Vécs, Egerbocs — Szilvásvárad. II. osztály (17): Hevesaranyos — Andomaktálya II., Egerszalók — Bükkszék, Dohánygyár Eger — Demjén, Szajla — Márkáz, Váraszó — Mátrabal- la, Kerecsend — Nagyvisnyó, Maklár-Átány II. — Pétervására II. Vízilabda: Egri Rozmárok — Dunaújváros, OB Il-es mérkőzés, 12.30. A Töviskes-völgyben: Autós ügyességi verseny Immáron második alkalommal rendez autós ügyességi versenyt az egri Stratos Rallye Team A szakosztály tagjai — Ivády Tamás vezényletével — több hete munkálkodnak azon, hogy megfelelő pályát alakítsanak ki az Eger határában lévő Töviskes- völgyben. Technikai tudást próbára tevő szakaszt jelölnek ki. Az ügyességi versenyre május 23- án, vasárnap kerül sor, ekkor lehet nevezni reggel 8 órától legkésőbb negyed 10-ig. A futamok fél 10-kor indulnak, s négy katef óriában állnak rajthoz a jelent- ezők. Akinek nincs járműve, azt sem fosztják meg a szervezők „a nagy lehetőségtől”, ugyanis a helyszínen lehet kölcsönözni nyugati autókat a Jancsó Bt.-tői. A nevezésért egyébként 800 forintot kell majd leróni, s lesznek belépőjegyek is, amelyek egyben tombolaként szolgálnak, amikkel különféle értékes tárgyakat lehet nyerni. „Úszunk a bizonytalanságban...” Bázisok nélkül árválkodik az Eger SE Az önkormányzatban bízik Boros Zoltán ügyvezető elnök Vajon mit szólnának a szurkolók, ha megszűnne a röplabda Egerben? (Fotó: Szántó György) A mostani, átmenetinek nevezett gazdasági és társadalmi helyzetben talán nem tolakodás és haszontalan fáradozás mélyebben betekinteni a megye változatlanul legnagyobb sportegyesületének életébe. Boros Zoltán, az Eger SE ügyvezető elnöke tanult és tapasztalt sportvezető, eddigi életének szerves és jelentős részét képezte a sport. Az ESE eddigi tizenhat esztendejéből tizenhármat a piros-kékeknél szolgált. Kisebb kitérő után, felkérésre vállalta az ügyvezetést 1991-ben, a legutóbbi vezetőségválasztáskor. Irodájában néhány levelet bontott fel, amikor beléptem hozzá, de gyorsan átfutotta azok tartalmát. Áz egyiket a Sport- és Létesítményigazgatóság címezte részére, ami egyben azt is segített eldönteni, hogy mivel kezdjük a beszélgetést. — Nem lehetett figyelmen kívül hagyni, hogy az Eger SE, mint legnagyobb használója az önkormányzati tulajdonú létesítményeknek, nem képviseltette magát a legutóbbi tájékoztatón. — Munkatársaim a tájékoztató megkezdése előtt másfél órával kapták kézhez a meghívót, és sem engem, sem az érintett szakosztályokat nem tudták már értesíteni. Dr. Seress Gábor a HMÖ SE elnökeként hivatalból vett részt az eseményen, és mint a röplabda-szakosztály vezetője, úgy tudom, szóvá is tette távol- maradásunk okát. — Nyilván ismeri a létesítmények használatával kapcsolatos problémákat. Ha ott lett volna a megbeszélésen, mit tudott volna az egyesület részéről elmondani? — Nem vitatom, hogy általában kevés a pénz, a sportra még kevesebb jut. Éppen ezért szerintem a létesítmények ingyenes használatán keresztül kell a sportot támogatni. Jelen időszakban ez elsődleges elvárás a város valamennyi sportegyesülete részéről. Ezen túl azt reméltük, hogy az önkormányzat juttat annyit az ESE-nek, amennyi a túléléshez elegendő lehet például a labdarúgás vonalán. Egerben a labdarúgás egyetlen fillér támogatást nem kapott ebben az évben a városi vezetéstől, és ez alatt nemcsak a mi egyesületünket értem. — Az ESE szakosztályai közül kiemelt támogatást kapott a röplabda és az úszás-vízilabda. Amennyiben a létesítményeket térítés nélkül használhatnák, és kapna például egymillió forintot a labdarúgás, mint tavaly, akkor át tudnák vészelni az esztendőt? Van-e még kapcsolatuk az egyesület egykori bázisvállalataival? — Azok a gazdasági bázisok, amelyekre az Eger SE épült, már eltávolodtak tőlünk. Mi csak az önkormányzatot tekinthetjük bázisnak, a városi tanácsot követő helyi irányítást. Köztudott, hogy hosszú időn át a dohánygyár volt az egri minőségi sport legfőbb anyagi támogatója, 15 éven át felvállalta a labdarúgás minden gondját. A cég a sport mellett a kultúrára, az egészségügyre is sok pénzt áldozott, ösz- szességében több tízmilliót. Erre már nem számíthatunk 1993- ban. — Úgy hírlik, hogy a Philip Morris céghez tartozó dohánygyár már tavaly sem nyújtotta azt a támogatást, amit ígért. — Még a felét sem kaptuk tavaly, mint az előző esztendőkben. A korábbi pénzekből nemcsak a labdarúgásra jutott. — Ilyen helyzetben mégis működik az egyesület. Honnan van a bevétel? — Beszéljünk ismét a múltról. Az Agria Sport elnevezésű kft. sokat hozott a „konyhára”. A privatizációs folyamatok közben a piacon háttérbe szorultunk, és most a kft. a megszűnés felé halad. Van még korábbról egy alapítvány, valójában az teszi lehetővé a pillanatnyi megélhetést. — Nem titok, hogy saját és családja megélhetését biztosítandó, már egyre ritkábban fordul meg az ügyvezetői irodában, a nap jelentős részét máshol tölti. — Kénytelen vagyok munkahelyet keresni, de az ESE-ben vállalt feladatomat továbbra is el akarom látni. Ezzel együtt rövidesen fel kell állni ebből a székből. Nagyon sajnálnám, ha nem találnánk megoldást az egyesület helyzetére, amely már nem tekinthető a múlt rendszer hagyatékának. A szakosztályok önálló gazdálkodás mellett dolgoznak, nem élhetik fel egymás pénzét. Nemegyszer fordult már viszont elő, hogy segítenek egymáson. Ezt a külső segíteni akarást viszont nem tapasztalhatja manapság az Eger SE. Nem nagyon törődik senki az egyesülettel, pedig ez nem két-három ember megélhetése csupán. Ez attól súlyosabb probléma. — Nem gondolja, hogy a labdarúgók gyenge eredményei befolyásolják ezt az általános elhi- degülést? — A labdarúgás ma is kulcskérdés. Sajnos, ez a csapat most kezdi látni, hogy több szempontból is gondban van. Kétségtelen tény, hogy a közönséget nem tudta kiszolgálni, pedig ez a kérés már régen elhangzott feléjük. A labdarúgással sok mindent meg lehet nyerni, és még többet lehet veszíteni vele, ha nem jönnek az eredmények. Amikor a focink NB I-es volt, minden szakosztályunk érezte a kedvező anyagi helyzetet. — Valamit tompít a sikertelenségen a röplabdázók elmúlt két-három évi szereplése. — De nem elegendőt. Pedig ezt a röplabdát, ami Egerben kialakult, nagyon meg kellene becsülni. Ezt csak a város tudja felvállalni önkormányzati oldalról, mert egyéb megbízható gazdasági háttér változatlanul nem mutatkozik. Óriási veszteség érné Eger városát a röplabda visszafejlesztésével, hiszen már nemzetközi mércével is mérhetők az eredményei. — Noha az előzőekben úgy vélekedett, hogy az Eger SE nem a múlt rendszer hagy téka, sokan változatlanul ellenszenveznek vele, mert erőszakosnak tekintik a megalakítását, és nem látnak szemléletváltozást egyes embereknél. — Az Eger SE-nek kimagasló eredményei voltak hosszú éveken át. Zsúfolt lelátókkal, rangos sporteseményekkel. Számos sportág jutott el a hazai élvonalig. A gazdasági háttér szűnt meg rohamos gyorsasággal, és az meglátszik az eredményeken. Kissé elszámítottuk magunkat abban, hogy a dohánygyár utódjától anyagi támogatásban többet vártunk. Érezzük a meg nem értést, azt, hogy sokaknak idegen ez az egyesület városon belül. Pedig az OTSH ma is elismeri és számít arra, hogy lesz jövője is, és itt nem az elnevezés számít. Javaslatot nem kaptunk arra, hogy miként csináljuk másképpen. — Ön hogyan képzeli el az ESE jövőjét? — Feltétlen meg kell őrizni az itteni értékeket. Az önkormányzat sok egyéb mást is örökölt a tanácsi rendszerből, mintha a sportot nem tekintené magáénak. A városi sportkoncepció szegényes, mert csak hivatali oldalról rendezi a tennivalókat. Hiszek abban, hogy városi szinten beindul egy segítő, a problémákat megoldani akaró szándék, mert most úszunk a bizonytalanságban. Kizártnak tartom, hogy jó lenne az Egernek, ha jelentősen leszűkülne a minőségi sportja. — Meddig húzható még ez a jelenlegi időszak? — Néhány hónapon belül tisztázni kell a problémákat. Mi készek vagyunk elfogadni mások tanácsát, mert nem kizárt, hogy lehet ezt jobban csinálni. Nem azért töltöttem évtizedeket a sportban, hogy egy kézlegyintéssel elintézzem a jövőjét. Az Eger SE-t többeknek és szélesebb körű összefogásnak kell átsegíteni a nehéz időszakon. Ellenkező esetben üresek maradnak azok a létesítmények, amelyeknek használati dija most oly sokakat foglalkoztató kérdés. Helyzetünket ebből a nézőpontból is érdemes lenne vizsgálni, és talán más következtetésre jutnának azok, akik az anyagi értékeket hivatalból vigyázzák. Úgy, hogy a sportot a pénzköltés felesleges eszközének tekintik. Mindent egybevetve, még nincs minden veszve, de már kevés az elfecsérelhető idő. Azért vállaltam szívesen a beszélgetést, hogy ráirányítsam a figyelmet az ESE égető gondjaira, amit szerintem nem néhány embernek kell megoldani. Fesztbaum Béla