Heves Megyei Hírlap, 1993. május (4. évfolyam, 100-124. szám)

1993-05-18 / 114. szám

HÍRLAP, 1993. május 1$., kedd HORIZONT 7. Egy privatizáció rejtélyei Mi lesz veled, Mátra Szálló? Az elmúlt esztendő decembe­rében felröppent a hír, hogy új gazdára talált Gyöngyös egyet­len szállodája. Több vevőről szólt a fáma, köztük városunk polgármesteréről is, aki egyéb­ként nem is pályázott. Az igazi neveket azonban homály borí­totta, mígnem megjelent a szál­lodában valaki, hogy ő volna a tulajdonosok egyike. Az 1992. novemberi pályázat elnyerése óta több mint hat hónap telt el, s nagy a bizonytalanság. De mit tud Kovács András, a Mátra Szálló jelenlegi igazgató­ja? — A Hungarhotels privatizá­ciója 1991-ben kezdődött el — mondja —, mikor leválasztottak róla 20 szállodát, illetve sok egyéb üzletet is, mint például az egri Dobos cukrászdát, vagy a Szenátor-házat. Miután mi is az eladandó szállodák sorába ke­rültünk, az ÁVÜ 1992. szeptem­ber 21-én meghirdette két orszá­gos napilapban ezt a házat. 1992. november 6-a volt a pályázat ha­tárideje. Többen tettek ajánlatot, s közülük a vagyonügynökség egy bizonyos Mátra Invest nevű cegnek adott zöld utat. Mi vár­tuk az új tulajdonost, hogy eljöj­jön hozzánk, végre megismer­hessük. Ez márciusban meg is történt, így tudtuk meg a tulajdo­nosok közül két úrnak a nevét, akik egyébként gyöngyösiek. Hosszú hallgatás következett is­mét, majd húsvét előtt érkezett egy telefon: készüljünk a leltár­ra, s az ünnepek alatt sem kell már kinyitnunk. Aztán az értesí­tést kaptuk, hogy két vevő visz- szalépett a vásárlócsoport tagjai­ból, s így módosítani kell az ÁVÜ-nel. Viszont ünnepek tá­ján, meg egyébként sem vezet jó­ra az, hogy nem tudjuk, mikor mi várható, mert a rendelések, be­szerzések intézése hozzátartozik az üzletmenethez. Semmiféle rendezvényt — például a szil­vesztert — sem tudtunk vállalni, hisz nem tudhattunk biztosat a jövőt illetően. Helyzetünket még az is nehezíti, hogy az utazási iro­dákkal sem tudtunk az elmúlt időben érdemben tárgyalni, hisz nem tudom, hogyan ígérhetnék bármiféle árat, szolgáltatást úgy, hogy az megállja a helyét akár a későbbiekben is, mikor már itt lesz az új tulajdonos. A szálló dolgozóitól főleg pa­naszokat hallhattunk. — Aggodalmakkal teli jövünk be nap mint nap dolgozni, hisz félünk attól, mi lesz, ha nem kel­lünk. Igaz, aláíratott velünk Kiss úr egy olyan nyilatkozatot, mely­ben arról kellett állást foglalni, akarunk-e itt tovább dolgozni? Sokan 20-30 éve járunk ide na­ponta, tanulóként kezdtük a pá­lyát, hűségesek voltunk a céghez, s most mint oly sokan, mégis két­ségek között élünk. Úgy érez­zük, mi csak rosszul járhatunk a privatizációval. Mióta az ÁVÜ kijelölt minket eladásra — másfél éve —, nem kaptunk egy fillér béremelést sem, még a mosatási pénzünk is megszűnt. Az ÁVÜ kikötése szerint, ha felvesszük a végkielégítést, ebben a szállodá­ban nem dolgozhatunk tovább még akkor sem, ha az új tulajdo­nos igény tart ránk, csak két esz­tendő után. Ha viszont lemon­dunk a végkielégítésről, és ra­gaszkodunk a munkahelyünk­höz, de netán idővel mégsem lát­juk biztosítottnak az ittmaradást, akkor ettől is elesünk. Sem az el­adó, sem a vevő érdekeinek ér­vényesítésénél nem véd bennün­ket semmi és senki. Otthon a csa­lád csak azt látja, hogy mérgesek vagyunk, de tudják, az ő sorsuk­ról is szó van. Hisz a megélheté­sért dolgozni kell, de így csak a kétségek között őrlődünk, a bi­zonytalan jövőnk miatt. S ez mind azért van, mert valahol úgy döntöttek, hogy a mi munkahe­lyünket is privatizálják. Ezt kü­lönben tudomásul is lehet venni, de a módszert, ami ennyire ki­szolgáltatottá tesz bennünket, ezt már kevésbé. Legalább az ÁVÜ, mint eladó, meghatároz­hatná azt a biztos időpontot, mi­kor dől el véglegesen a sorsunk. Kereshetnénk uj munkahelyet, vagy az új tulajdonos elképzelé­seit megismerve, eldönthetnénk, hogy menjünk vagy maradjunk. De már volt decemberi, márciu­si, áprilisi időpont, most pedig május közepén járunk, és még mindig nem tudjuk, mi lesz ve­lünk, es főleg mikor. Ezt nem kí­vánjuk senkinek. Á tulajdonosok egyikének, Kiss Kálmán úrnak a nyilatkoza­ta következhetne, akit az elmúlt időben (március és május kö­zött) körülbelül negyvenszer ke­restem személyesen és telefo­non. Meglehetősen elfoglalt em­ber, így vagy nem tudott időt sza­kítani a velem való beszélgetésre, avagy arra hivatkozott, hogy még nem tud semmi érdemlege­set. Ezt tudomásul kellett ven­nem, és tiszteletben tartom kéré­sét. Sok mindent meg lehetne je­gyezni a szálló eladása körül, például ezt is: az ÁVÜ és az el­adást bonyolító SERATUS nevű cég egymásnak teljesen ellent­mondó információkat adtak ér­deklődésemre. A pályázatról any- nyit sikerült megtudni, hogy a szállóra egy külföldre szakadt hazánkfia is pályázott, készpénz­zel fizette volna ki a vételárat, vi­szont a nyertes közel 5 százalék­kal magasabb vételárat kínált. Azt nem lehet tudni, miért húzó­dik ilyen soká az eladás. Pedig ahol a pályázatok elnyerése után a szerződés megkötése és a fize­tés körül problémák adódtak, azokat az egységeket már újra meghirdette az ÁVÜ. Azt is ho­mály fedi, mik azok a módosított feltételek, amivel 1993. május 4-én Kiss és társai (eredetileg Mátra Invest, de nem tudni, most milyen néven fut a cég, s mi a tár­saságjogi formája) újra megkap­ták a vételre szóló jogosultságot, pedig a pályázat érvényessegét megkérdőjelezni látszik. Furcsa a dolgozók tájékozatlansága is, pedig ezek a változások emberi sorsokat is eldöntenek. (sziráki) Benzingőzös füstölgés Reflektorfényben a sebesség Amikor március elsejének reggelén két lélegzetvétel között meg­fogalmaztam a közlekedés megrendszabályozásának értelmét vagy értelmetlenségét, és azt papírra fektettem, el is párolgott belőlem a méreg, gondolatom megjelentetése ellen foglaltam állást. Ezzel ez az egyszemélyes színielőadás le is zajlott. Mígnem egy hét múlva egy illetékes úr értékelte az új szabályok hatását. Katasztrofális eredménnyel zárult az első heti közúti fék. Mindez arra ösztönzött újból, hogy gondolataimat megosszam az olvasókkal is. Ma, amikor a 33-as úton 22 időn át óvatosabban vezetnek rendőrségi autóval találkoztam, míg Debrecenből Egerbe megér­keztem, újra eszembe jutott Amerika és Kanada. Arrafelé akár ezer küométeres távot is le­gyűrhet az ember úgy, hogy egyetlen, út melletti akciót sem lat. Efféle erőfitogtatás ott nem ismert. A seriff persze megjele­nik, ha úgy látja, hogy indokolt,, és ilyenkor keményen bünteti a szabálysértőket. Megállításra azonban csak a sebesség túllépé­se jogosítja fel őt. Gázpalackok kutatása, a kocsi papírjainak és műszaki állapotának ellenőrzé­se, ittas vezetés feltételezése ar­rafelé ismeretlen fogalom. A sze­mélyiség jogaira nézve ezt sértő­nek találják. Vizsga nélkül is ve­zethet bárki, de ha balesetet vagy szabálysértést követ el, s ott ki­derülnek a hiányosságok — bör­tönbe zárják a vétkest. A jogok és kötelességek találkozási pont­ja kirajzolódhat így is. Ettől per­sze meg lehetne magasabb szintű a közlekedési kultúránk, s hal­hatnának meg kevesebben a hét­végeken. Segíthet-e a reflektor és az 50 km/h? Aligha, mert a tragédiák oka mélyebben van, az aszfalt alatt, illetve annak gödreiben. Rövid majd az autósok, az állami kasz- szába nagyobb mennyiségben érkeznek a kemény forintok Csak a balesetek száma nem csökken. Mert az ellopott idő és a stresszhatás a helységtáblák után szokatlan jelenségeket pro­dukál: futunk az elveszett ideg­sejtek és másodpercek után. En nem mondom, hogy ez helyes, de nem sokkal idegenebb és rosz- szabb, mint amikor valaki nevé­ben és helyett döntenek, s féke­ket kapunk ígért-hazudott gyors utak helyett. Pedig fizetjük ren­desen a 18 forintos benzin 74 fo­rintos árát. Vajon a gépkocsivezetés eny- nyibol áll-e? Újabb táblák, szankciók, amikor már nem le­het másként büntetni az autótu­lajdonosokat. Vajon nem erről van-e szó csupán? Tudom, atyá­ink megszavazták, pedig ők is tudják: közlekedni azért kell, mert nem minden esetben luxus a kilométerek leküzdése. Tehát utak helyett táblák, körgyűrűk helyett forgalomlassítás, kapasz­kodósávok helyett új típusú be- mérőket vásárolnak, gyorsabb autókat, mert a Lada már nem éri utol a szabálysértőket. Aztán csak vicsorgunk a 30 km/h-val döcögő teherautók mögött, és nincs ember, aki ezeket a jármű­veket „kiszűrje”. A kilométeróra állandó figyelése, a táblák és el­bújó rendőrök kutatása, a szél­védőre fröccsenő sár törlése kö­zépütt görcsbe rándult vezetők ülnek a volán mögött. Meghatá­rozhatatlan időre elnapolodik ily módon az embernek azon képes­sége, amelyet jogosítvánnyal tüntetnek ki. Olyan okmányokra gondolok itt, melyeket az arra ki­érdemeltek kapnak, és nem az „élő időzített bombákra”, akik hatalmas kocsijukban ténfereg- nek az utakon. Igaz, ők a sebes­séget csak ritkán lépik túl... Sziki Károly Részletekben az egész? Erdély rejtett romantikája Napok óta foglalkoztatott a téma megírása, a Megyei Műve­lődési Központban látható fo­tók, Szentiványi Árpád művészi felfedezése. Bemegy az ember Erdélybe — én is mentem —, ki ezért, ki amazért, rokonaihoz — a fél ország rokonságban van az egész Erdéllyel —, la ezt, ki azt vesz észre. Gondolatok kerülge­tik egymást a szívben, az agyban, hazajövünk, és mire eltelik pár hónap, pár év, a történelem és a sóvárgás, no meg a rokonság ol- dalog bennünk jobbról balra, balról jobbra. Sóhajtozunk na­gyokat, sóvárgunk ezért-azért. Itt meg egy művész bevezet min­ket néhány olyan helyre, ahon­nan sok mindent másképp lehet látni, és sok mindent látni is le­het. Itt nemcsak a Békás-szoros­ra, a Tordai-hasadékra, mint kő­be merevült fantasztikumokra gondolok, a Gyilkos-tóra, ami látványnak is izgalmas, és kép­zettársításokra is késztet (mitől is gyilkos ez a tó, ahogyan a víz fel­színe alól ezek-azok-amazok előbukkannak!), nem is a szén­ás mészégetők ooksái mozgatják meg képzeletünket, ahogy bepil­lantást nyerünk a hegyi ember vi­lágába, gondjai közé. A történelemről és a nagyja- inkról láthatókról van itt elsősor­ban szó. Petőfire itt úgy emlékez­nek az egyik helyen, hogy a tö­mör sziklára egy hasonló formá­jú követ hengen'tettek, és ebbe a keménységbe vésték az Alföldet imádó szellemóriás emlékezetét. Aztán itt van ez a Körösi Csorna Sándor! A történész is, a filosz is, meg az irodalom iránt némileg érdeklődő magyar is úgy tudja, hogy ez a világjáró felfedező, ez a kutató elme nyelvzseni, aki a tör­ténelem századaiban bujkáló magyar ősöket igyekezett felde­ríteni fáradságos útján, egy szi­kárabb fajta lehetett testi valójá­ban. Olyan ösztövérféle, mint a kútágas Arany Toldijában, no itt A táj.. meg egy tagbaszakadt erős hősi alkat, hatalmat, tekintélyt sugár­zó szobor áll. Dózsát szokták a mi szobrászaink így kiültetni a közösség elébe, hadd féljenek a mértéktelen elevenségétől, aka­ratától, meg attól, hogy jogot szerez a bitangi urakkal szemben az ő székely népének. S ahogy így elnézegetem az er­dőségeket, a hegyeket, a templo­mokat, a kapukat, meg azt a né­hány, éppen a fotós elé vetődő láttatnivalót — köztük az embert is —, csak elvezet engem addig az emlékezet, amerre Mikes Kele­men, Tamási Áron meg Nyírő, meg Bánffy Miklós, meg báró Eötvös és báró Jósika vezérel, meg a Kuncz Aladár, Hunyady ...s a benne élő ember Sándor, Sütő András és Laczó Géza prózájáig, hogy a költők­ről, Áprilyról, Dsidáról, Reme- nyik Sándorról és a költő — fia- talabbakról ne is beszéljek — Is­tenem, ki fontosat hagytam ki? —, hogy aztán felébredjek az ál­modozásból: Erdélyország, ez a gyötrődő, ez a folyton változó, ez a hol tündérkézre, hol gyehenná­ra omló vidék - valóban ország. Lelki és lélegzési egység, szoro­saival, mezőségeivel, balladái­val, történelmével, emlékeivel és jövőjével együtt. Egy ilyen kiállítás, ha nem ra­jokban érkeznek a látogatók, ha­nem a csend meg a saját árnyé­kunk csak a kísérőnk, biztat az ilyesféle elmélkedésre. S magam is biztatnám azokat, akik fogé­konyak az ilyen hangulatokra va­ló belefészkelődésre, és akinek ott, a nyúltagy tájékán, vagy még feljebb jelentkezik a beleélés készsége; jöjjenek el ide, a ké­pekből ki-ki megteremthet ma­gának egy olyan igényt, amely el- vezetheti-eljuttatja Orbán Ba­lázs és Beke György prózájáig is. Ezek az írók és még sokan mások bebarangolták a Király-hágótól le a Hargitáig ezt a szeletét Euró­pának, megakadtak kastélyok­nál, könyvtáraknál, váraknál és közösségeknél. Mert van mit ta­nulnunk Kolozsvártól, Marosvá­sárhelytől, Csíksomlyótól és egyebektől Mindenki tudja, mi­re gondolok. És ez már nem ro­mantika! Farkas András Sok a közúti ellenőrzés... Nőkre utaló helyneveink Nem tudom, írt-e már valaki arról, hogy jó néhány magyar hely­névben nők „szerepelnek’'. Az alábbiakban az ilyenekből egy kis gyűjteményt, egy kis válogatást állítottam össze, feltüntetve, hogy kire utalnak ezek az érdekes helynevek, és mi az eredetük. Apácatorna (Veszprém me- lyen fát jelent, hanem a személy­gye). A falu nevében az apáca rágós falva szó rövidebb alakja. szó azt jelöli, hogy a somlóvásár- helyi premontrei apácakolostor­nak volt ott birtoka. A név utó­tagja nem a „testgyakorlás” je­lentésű főnév; ez a szó a Marcal­ba torkolló közeli Torna-patakra vonatkozik. Balatonmáriafürdő (Somogy megye). Az ide egykor szőlőt te­lepítő kormánybiztosnak, gróf Széchenyi Imrének (1858-1905) volt a felesége gróf Andrássy Mária: róla kapta a település elő­ször a Máriatelep, azután — a Balaton melléki fekvésre utalva — a Balatonmária nevet, ame­lyet végül a fürdő szóval egészí­tették ki. Boldogasszony fa (Baranya megye), őseink Jézus Krisztus édesanyját, Szűz Máriát hívták Boldogasszonynak; az ő tisztele­tére szentelték fel e falu templo­mát, s így jelképesen az egész te­lepülést neki, az ő védelmére ajánlották. Eszerint a község tu­lajdonképpen Boldogasszony falva, ebből rövidült a Boldogasz- szonyfa név. Régi helységneve­inkben a -fa utótag nem valami­Bükkszenterzsébet (Hevés megye). A név egyrészt a Bükk hegységre utal, másrészt az Ár­pád-házból származó Szent Er­zsébetre vonatkozik, aki az itteni templom védőszentje. Kunágota (Békés megye). A Kun vagy kun szó itt családnév­ként is alkalmazott népnév, az utótag pedig egy ottani — vala­mikori — Ágota nevű személyre vagy a szentek között tisztelt Ágotáta vonatkozik. Lánycsók (Baranya megye). Eredeti neve Lancsukvagy Lan- csok, amelynek etimológiája tisztázatlan. Ezt a nevet 1903- ban módosították a maira egy monda alapján, mely szerint a mohácsi csata után a falut és kör­nyékét az mentette meg a török pusztítástól, hogy a legszebb lá­nyok kegyelemért könyörögve megcsókolták a szultán ruhájá­nak szegélyét. (Lehet, hogy ez a monda nem a török időkből ered, hanem újabb keletű.) Leányfalu (Pest megye, Szent­endrétől északra; nagy írónk, Móricz Zsigmond, itt lakott élete utolsó éveiben). A Leányfalu név egy valamikori leányági örö­kös birtokára utal. „A középkor­ban a nemesember leánya akkor kaphatta ki a neki járó leányne­gyedet pénz helyett földben, ha — szüleinek és fiútestvéreinek beleegyezésével — birtoktalan nem nemes emberhez ment fe­leségül” (Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára. Bp., 1988.) Leány vár (Komárom megye). Valaha a község határában apá­cakolostor állott egy magas hegy tetején: a település neve minden bizonnyal ezzel kapcsolatos. Lillafüred (Komárom me­gye). Valaha a község határában apácakolostor állott egy magas hegy tetején: a település neve minden bizonnyal ezzel kap>cso- latos. Lillafüred (Borsod-Abaúj- Zemplén megye). Ez a Miskolc- hoz tartozó üdülőhely 1892-ben keletkezett az akkori földműve­lési miniszter kezdeményezésé­re. A hely korábban báró Vay Béla birtoka volt; ma is az ő lá­nyának, Lillának a nevét viseli, a -füred utótaggal. Máriapócs (Szabolcs-Szat- már-Bereg megye). A név első része Szűz Mária tiszteletére s az ottani templom híres Mária-ké­pére utal, az utótag p>edig az Ár­pád-kori Pócs személynevet őrzi. Szentmargitfalva (Zala me­gye). A falu templomának védő- szentje a XIII. században élt Szent Margit, IV. Béla királyunk leánya. Már 1379-ben is az ő ne­vét viselte a település. (A Mar­gitszigetet — az egykori Nyulak szigetét — is róla nevezték el.) Tarnaszentmária (Heves me­gye). Ez a név egyrészt a község Tárná menti fekvésére, másrészt pedig a hazánkban is nagyon tisztelt Szűz Máriára, Jézus Krisztus édesanyjára vonatko­zik, aki a templom védőszentje. Végül megemlíteném, hogy Eger városban hat utcának és két temetőnek van nőkre utaló neve. A Cecey Éva utca az Egri csilla­gok című Gárdonyi-regény női főhősének nevét viseli. A Leány­ka utca neve egyrészt az ottani leánykollégium lakóira, más­részt az egri borfajtára utal. Jel­legzetes női helyneveink továb­bá: a Márül utca, a Rozália utca (és a Rozália-temető), a Szépasz- szony-völgy(és az ilyen nevű utca). A Kisasszony-temető és a vele szomszédos Kisasszony utca ne­ve a hagyományosan Kisasz- szonynak is nevezett Szűz Mária helyi tiszteletéből ered. (A vele kap>csolatos egyházi ünnep — szeptember 8-án — a Kisasszony napja: Szűz Mária születésnap>- ja). Dr. Pásztor Emil

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom